Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-30 / 178. szám, csütörtök

HÍREK - VÉLEMÉNYEK LÚJSZÓI 1992. JÚLIUS 30. AZ ÜDÜLŐ VOLT A „TETTES"? (Folytatás az 1. oldalról) teljes átöblltésből állt; ilyenkor külön figyelmeztettük a lakosságot, hogy a megnövelt klórszint miatt egyálta­lán ne használja a vizet, viszont néhány percre tartsa nyitva az összes csapot, hogy a viz az egész rendszert átjárja. Az ellátás azóta tartálykocsikkal történik; a napokban várjuk az utolsó, harmadik vizsgálat eredményét, s azután meglátjuk, ho­- Pozsonyból rögtön értesítettek bennünket is - egészíti ki a tájékoz­tatást, immár Dunaszerdahelyen, flobotka Rozália mérnök, a járási higiéniai intézet osztályvezetője. - Hogy szakszerű legyek, a talált mikroorganizmusok ún. ciszták, te­hál a szóban forgó amőbák betoko­sodott formái voltak. Ezeknek sem­milyen életmegnyilvánulásuk nincs, csak akkor aktivizálódnak, ha ked­vező körülmények közé kerülnek. Különben teljesen természetes, hogy jelen vannak körülöttünk, a le­vegőben, homokban, porban, de az ivóvízben a csehszlovák szabvány semmiféle éló organizmus előfordu­lását nem engedélyezi. Az amőbák egyébként ún. táptalajon vizsgálan­dók, ahol kifejlődhet a tenyészet, ezért egy vizsgálati ciklus hét napig tart. Jelenleg, gyakorlatilag minden pillanatban az első vízminták ered­ményeit várjuk. Egy lényeges dolgot azonban már tudunk: nem kórokozó amóbákról van szó. Harmadikként dr. Narancsik Sándort, a Dunaszerdahelyi Járási Viz- és Csatornázási Művek igazga­tóját szólaltattuk meg az ügyben: -Azzal kezdem, hogy most még nem jelenthető ki teljes biztonság­gal, ki a felelős. A fertőzés okát ugyanis nehéz egyértelműen kiderí­teni, ae nagy valószínűséggel éppen arról a bizonyos nyárasdi üdülőről van szó. Okkal féltételezhető, hogy a higiéniai előírások be nem tartásá­val végezték a vízvezeték szerelé­sét, rákötötték a hálózatra, ráadásul úgy, hogy hónapokon keresztül alig volt fogyasztásuk: a két kilométeres vezetékben gyakorlatilag állt a víz. A fogyasztás persze más kérdés, de azt még egyszer szeretném hangsú­lyozni: a vezetékbe való mindenne­mű szakszerűtlen, és főleg higiéniai szempontból nem kellően biztosított beavatkozás könnyen ilyen követ­kezményekkel járhat. És - sajnos - többnyire jár is, mint azt éppen a napokban bizonyította egy másik, hasonló eset, itt, Dunaszerdahelyen. Arról Van szó, amiről Önök is írtak: vízmérő órákat szereltek az egyik lakótömbben, a fertőtlenítéssel alig­ha bíbelődhettek, és már másnap megvolt a baj. A vizsgálat egyébként ott is folyik. Visszatérve a ,,mi" ügyünkre: a víz tisztaságáért az át­adás pillanatáig vagyunk felelősek, a csőtörések esetén is minden le­hetséges eszközzel igyekszünk megakadályozni a szennyeződést, de hogy ki, hol, mit csinál a saját vezetékével, és főleg hogyan csinál­ja, azt nem ellenőrizhetjük. Egyet tehetünk, ha bebizonyosodik, hogy valóban ilyesmit tett: leállítjuk a Víz­szolgáltatást, ami az említett üdülő esetében meg is történt. Az ügy legújabb fejleménye, hogy időközben megérkeztek az első fer­tőtlenítés utáni vízminták eredmé­nyei, amelyek - az egyik nyárasdi vendéglő kivételével - negatívak voltak. Minden esély megvan tehát arra, hogy a második sorozat ered­ményeinek ismeretében mindenne­mű ivóvízkorlátozást feloldhatnak a két községben. Legalább a nyár második felére... VAS GYULA SZOVJET UTÓDÁLLAMOK KÉT KONFLIKTUS MEGOLDÓDIK Az Európai Biztonsági és Együtt­működési Konferencia (EBEÉ) tény­feltáró missziója kedden Dél-Oszéti­ába látogatott. Független források szerint az elmúlt napok során itt fokozatosan normalizálódott a hely­zet, elsősorban az orosz-grúz­oszét békeerök jelenlétének kö­szönhetően. Mark Eyskens, volt belga kor­mányfő, a misszió vezetője és an­nak tagjai Dél-Oszétia központjá­ban, Chinvaliban találkoztak a dél­és észak-oszét parlament elnökei­vel, Torez Kulumbekovval és Aiharbek Galazovval, továbbá Szergej Sojguval, a konfliktus meg­oldására alakult háromoldalú ve­gyesbizottság társelnökével és az ugyancsak háromoldalú békeerők képviselőivel. A bizottság látogatása eredmé­nyeiről tájékoztatja az EBEÉ-orszá­gok meghatalmazott képviselői bi­zottságának elnökét, s az elnöknek tesz a misszió javaslatokat is az EBEÉ esetleges dél-oszétiai akciói­ra. Pavel Vacek, az EBEÉ-küldött­ség csehszlovák tagja úgy véleke­dett, a misszió javasolni fogja a há­romoldalú békeerők további dél- | oszétiai tartózkodását, valamint kie­gészítésüket egy kis létszámú meg­figyelői misszióval, amely felügyelné a konfliktus rendezéséről kötött megállapodások betartását. Megoldódni látszik a konfliktus a Független Államok Közösségének egy másik tagországában, Tádzsi­kisztánban is. Már megkezdték an­nak a tűzszüneti megállapodásnak a megvalósítását, amelyet hétfőn ír­tak alá az állami szervek, a politikai pártok, az iszlám mozgalmak és a legkülönbözőbb fegyveres csopor­tok képviselői. Bár jelentősebb inci­densekről nem érkezett hír, kétsé­ges, hogy a félkatonai alakulatok hajlandóak lennének beszolgáltatni fegyvereiket. Egyelőre arról sem kaptunk hírt, hogy az egyes csopor­tok elengedték volna túszaikat. BONYODALMAK A BUSH-RABIN TALÁLKOZÓ KÖRÜL JASSZER ARAFAT PÁRBESZÉDET JAVASOLT AZ IZRAELI KORMÁNYFŐNEK Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője kedden bejelentette, Bush elnök nyári rezidenciájában, Kenne­bunkportban találkozik augusztus 10-én és 11-én az új izraeli kor­mányfővel, hogy a kölcsönös kap­csolatokról és a közel-keleti békefo­lyamat meggyorsításának lehetősé­geiről tárgyaljon vele. Tegnap vi­szont már azt kérte a Fehér Ház, hogy az elnökválasztási kampány programja miatt Jicchak Rabin már 9-én kezdje meg látogatását. Ez az időpont azonban Rabinnak nem felel meg, mivel augusztus 9-e vallási ünnep Izraelben, amelyet a kor­mányfőnek is illik megtartani, tekin­tettel arra, hogy az általa vezetett koalíciónak egy ortodox párt is tagja. Lapzártáig nem kaptunk hírt a láto­gatás végleges időpontjáról, tegnap még úgy tűnt, hogy az amerikai-iz­raeli csúcstalálkozóra valószínűleg egy későtibi időpontban kerül sor. Ekkor azonban már nyilván nem James Baker lesz az amerikai kül­ügyminiszter, addig már átveszi Bush választási kampányfőnökének posztját. Bár lehet, hogy a Rabin­látogatás elhalasztása miatt erre a helycserére is csak később kerül sor, hiszen az izraeli kormányfő ki­mondottan ragaszkodott ahhoz, hogy látogatására még Baker le­mondása előtt kerüljön sor. Hosszú halogatásra azonban nincs mód, mi­vel a republikánusok elnökjelölő konvenciója augusztus 17-e és 20-a között lesz. Nyilvánvalóan bonyodalmak lesz­nek Rabin kormányfő egy másik meghívásával kapcsolatban is, ha egyáltalán elfogadja azt. Ugyanis nem más ajánlott neki találkozót, mint Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke. Az Al-Akbar című egyiptomi napilap úgy tudja, hogy Arafat már Rabin elődjének, Jicchak Samirnak is fel­ajánlott egy találkozót, de a volt kormányfő a meghívásra még csak nem is reagált. Viszont a Merec baloldali koalíció, Rabin Munkapárt­jának fő partnere, még a múlt héten jelezte: kész a kapcsolatfelvételre a PFSZ-szel, ha elismeri Izrael jogát a létezésre, és véget vet az intifá­dának. A Washingtonban tervezett arab-izraeli béketárgyalások előké­szítése keretében folyik a csendes diplomácia is. Erre lehet következ­tetni Rabin kijelentéséből, melyet kedden tett, amikor ellátogatott az Izrael által Dél-Libanonban kialakí­tott úgynevezett biztonsági zónába. Azt mondta, Washington nyomást gyakorol Szíriára, hogy még a liba­noni választások előtt vonja ki alaku­latait Bejrútból az ország keleti ré­szébe. Ez egyébként összhangban lenne a libanoni rendezésről 1989­ben a szaúd-arábiai Taifban kötött megállapodással, amelyre múlt heti libanoni villámlátogatása során az amerikai külügyminiszter is figyel­meztette Szíriát. Kétoldalú munkabizottságot ho­zott létre tegnap a Vatikán és Izrael, azzal a céllal, hogy normalizálják a két állam diplomáciai kapcsolatait. A vatikáni szóvivő szerint az új tes­tület, amely rendszeres időközön­ként fogja tartani üléseit, tegnap már meg is kezdte a tanácskozást. A szóvivő szerint a zsidó állam és a Szentszék közös érdekeire kell összpontosítani a figyelmet. A diplomáciai kapcsolatokat a Va­tikán 1967-ben szakította meg, tilta­kozásul a szomszédos arab orszá­gok elleni izraeli támadás miatt. MADAGASZKAR SIKERTELEN PUCCSKÍSÉRLET Madagaszkárban, a kelet-afrikai szigetországban tegnap sikertelen puccskísérletet hajtottak végre. Fety Michel lelkész, a gazdasági és szo­ciális fejlesztés nemzeti bizottságá­nak egykori elnöke az állami rádió reggeli adásában azt állította, hata­lomátvétel történt az országban. Be­jelentette, az éppen létrehozott nemzeti megmentési tanács vette át a hatalmat, az a testület, amely a jogrend, a rend és az erkölcs helyreállítását, a gazdasági fellen­dülés garantálását tűzte ki célul. A főváros lakosságát nyugalomra szólította fel és biztosította arról, a bizottság a legjobbat akarja a nép és a biztonság számára. ígéretet tett arra, hogy az új kormány tisztelet­ben tartja azt a demokratikus folya­matot, melyet tavaly indított el Didier Ratsiraka elnök, a baloldali szí­nezetű egyeduralkodó, aki a tavalyi általános sztrájkok és politikai za­vargások ellenére 17 éven át meg tudta őrizni hatalmát. A politikai és szociális zavargások következmé­nyeként mély válságba került az or­szág gazdasága, a hosszan tartó szárazság miatt nagy az élelmiszer­hiány. Tegnap délelőtt az állami rádió alkalmazottai közölték, a ha.dsereg tíz tisztje néhány órával azután, hogy bejelentették a hatalomátvé­telt, a rádió épületéből ismeretlen helyre menekült. A fővárosban, An­tananarivóban általános a véle­mény, a puccs azért fulladt kudarc­ba, mert a szervezők nem tudták megszerezni a lakosság és a fegy­veres erők támogatását. Kormány­források szerint Ratsiraka elnök biz­tonságban van, a főváros utcáin nyugalom honol. idézte szavait. De ez sem igaz, mert a filmet újra és újra le lehet játszani, s abból kiderül: a sajtó - így általában - nem idézte öt pontatlanul, esetleg egy-két lap. Kérdésemre, kapott-e valamilyen magyaráza­tot Mečiartól, Katona Tamás diplomatikusan azt felelte, - és most jön a meglepetés! -: „A A mindennapi életben is elvárható, ha valaki téves információk alapján vádol bárkit, utólag legalább annyit mondjon: bocsánat, tévedtem. Ha Iksztól vagy Ipszilontól el lehet várni ilyen alapvető tisztességet, még inkább el kell várni egy ország első emberétől. Mert nem igaz, hogy a becsületesség a politika kárára volna. Vagy Václav Havelnek van igaza és ezen a tájon tényleg teljes mértekben elvetik azokat az értéke­ket, amelyeket ô próbált meghonosítani a cseh­szlovák politikában? Hétlón Prágában a Védelmi Tanács is foglal­kozott az afférral, lezártnak nyilvánította azt, de a szövetségi kormányfő tájékoztatójából csak az derüli ki, Mečiar nem ismerte be, hogy hibázott. Nem lehetett megtudni, hogy ha téves informáci­ók alapján tette kijelentéseit, akkor kitől kapta azokat. Azt állította, hogy a sajtó pontatlanul TISZTESSÉG, HOL VAGY? miniszterelnök úr azt mondta nekem, hogy a sajtó pontatlanul idézte a szavait." Ha egy kormányfő nem tartja szükségesnek konkrét tényekkel alátámasztani vádjait, és tény­ként tálal feltételezéseket, másnak is joga lehet azt gondolni: Mečiar talán nem is kapott rossz információkat, pontosan tudja, mit miért mond. Nem ő lenne az első politikus, aki saját hibáiról új ellenségképek kreálásával tereli el a figyelmet Mielőtt lezárnánk a témát, magyarázatot kell adni arra, miért is tartom ennyire veszélyesnek az egészet. Mert nem sokkal a magyar hadseregre vonatkozó megnyilatkozás előtt Mečiar a párizsi Le Monde-nak adott interjújában ezt is mondta: „A budapesti kormány azt a látszatot akarja kelteni, hogy a külföldön élő magyar kisebbség veszélyben van. Magyarország azzal számol, hogy ezek a kisebbségek megszerzik a területi függetlenséget, és azután az önrendelkezésre hivatkozva bekebelezi e területeket." És ha a magyar politikának tulajdonított határrevíziós szándékot, meg a magyar hadseregről elejtett szavait egymás mellé rakja az ember, meghök­kentő eredményre jut. Egyébként Mečiar a szom­szédos országokkal szembeni agresszív szándé­kot is tulajdonított Magyarországnak. Márpedig térségünkben bizonyíthatóan Ma­gyarországnak van a legkisebb hadserege, lét­számát tekintve a bécsi hagyományos leszerelési tárgyalásokon meghatározott 100 ezres kvótát sem éri el. Ami pedig az új alakulatok telepítéséről szóló, félremagyarázott híreket illeti, ismét Katona Ta­mást kell idézni: ,,Fölajánlottam a miniszterelnök úrnak, hogy a határtól az általa meghatározott távolságon belül kinyitjuk valamennyi magyar kaszárnya kapuját, jöjjenek el és nézzenek szét. Nincsenek titkos, hátsó szándékaink Szlovákiá­val szemben, készségesen állunk bármilyen eu­rópai röntgenkészülék elé. Azért állítunk fel terü­letvédelmi dandárokat, mert szakítani akarunk a támadó stratégiával. Ezek nem mozgó, tartalé­kosokból álló alakulatok egyetlen feladatuk az, hogy támadás esetén a legszorosabban vett szülőföldjüket védjék." Hozzá kell még tenni, Nyugat-Európában na­gyon sok példa található az ilyen típusú védelmi rendszerre, a mostani új magyar koncepció nem is annyira a svájci, hanem az osztrák rendszer­hez hasonlít. Ez az olcsóbb és egyben békésebb megoldás is. MALINAK ISTVÁN NÉHÁNY SORBAN M egengedhetetlen a Kuril-szi­getek visszaadása Japánnak, mivel azok az Orosz nemzeti ér­dekszférába esnek. Erre a követ­keztetésre jutott a moszkvai hona­tyák többsége a keddi parlamenti vita során. Jevgenyij Ambarcunov, a külügyi bizottság elnöke azt mon­dotta, a képviselők szeretnék a lehe­tő legjobban elodázni az orosz-ja­pán szerződés megkötését, és Bo­risz Jelcin szeptemberre tervezett tokiói látogatását. Mint ismeretes, a korábban Japánhoz tartozó négy sziget a második világháború után került szovjet fennhatóság alá. Tokió most ragaszkodik ahhoz, hogy az igazságosság szellemében adják vissza azokat. A moszkvai kormány hajlana a négy kis sziget visszaadá­sára, márcsak azért is, mert Japán valószínűleg gazdasági segélyekkel honorálná ezt a gesztust. Az orosz külügyminisztériumnak ez az állás­pontja azonban az ellenzéki politiku­sokból felháborodást váltott ki, de még a kormányt támogató naciona­lista csoportok sem értenek vele egyet. P oul Schlüter dán miniszterelnök kedden Koppenhágában kije­lentette, nem lehetetlen, hogy az Európai Unióról szóló maastrichti szerződésekről újabb népszavazást rendezzenek. Mint ismeretes, a dán lakosság nemrégiben nemet mon­dott Maastrichtra. Ez ügyben hivata­los döntés egyelőre nem született, és a referendum esetleges megis­métlésének az időpontját sem tűzték ki. Kormányforrások szerint valószí­nű, hogy a népszavazás megismét­léséről csak azt követően fognak dönteni, miután Franciaország meg­rendezte a maga referendumát Ma­astrichtról. G iuliano Amato olasz kormányfő aggódik az országban uralkodó helyzet miatt. Tegnap azt mondotta, Olaszország belépése Európába napról napra bonyolultabbnak tűnik, s ennek fő oka a maffia, amely kegyetlenül legyilkolja ellenfeleit és Itália egész területeit az ellenőrzése alatt tartja. „Olaszország nagyon bonyolult időszakot él át, úgy tűnik, hogy minden ellenünk van: a gazda­ság, a pénzügyek, a valutapiacok, a maffia, a politikai pártok válsága" - hangsúlyozta a római televíziónak adott interjújában, amelyben első­sorban a maffia elleni harccal foglal­kozott. Amato szerint fel kell újítani a kormány, az intézményrendszer és a politikai iránti bizalmat. Az állam sem teljesen ártatlan, és ezt min­denki tudja. Most választ kell talál­nunk arra a kérdésre, az állam mely alkotórésze engedte, hogy idáig fa­juljanak a dolgok, ki a felelős azért, hogy nem léptek fel időben a szer­vezett bűnözés ellen. Amato szerint a maffia elleni küzdelembe be kell vetni a titkosszolgálatokat is. K laus Kinkéi német külügymi­niszter tegnap kétnapos látoga­tásra Varsóba érkezett, s ebből az alkalomból négy lengyel-német megállapodást írnak alá. A lengyel lapok szerint az a tény, hogy a bonni diplomácia vezetője első kelet-euró­pai útja során először épp Lengyel­országot kereste fel, bizonyítja a lengyel-német kapcsolatok minő­ségét. T egnap reggel 9 óra 49 perckor az orosz-francia legénységet szállító Szojuz TM 15 űrhajó sikere­sen összekapcsolódott a Mir űrállo­mással. A földi irányítóközpont sze­rint a müvelet problémamentesen, a terveknek megfelelően zajlott le. M ár megvan az első politikai áldozata annak, hogy Pablo Escobar, a kolumbiai drogkirály a közelmúltban megszökött az Envi­gade börtönből. Lemondott ugyanis Eduardo Mendoza, az igazságügy­miniszter helyettese. A kolumbiai kormány hivatalos nyilatkozatban is­merte be, hogy Mendoza volt a kabi­net első olyan tagja, akit kifejezetten : Escobar szökése miatt mentettek fel. Rajta kívül kérdéses a hadsereg három magas rangú tisztjének a sor­sa is, akik az említett börtön bizton­ságáért voltak felelősek. Megfigye­lők szerint valószínű, hogy Mendo­zát más-politikusok is követni fogják. Egyelőre folynak a vizsgálatok, s a szökésben szerepet játszó kato­nák és tisztek egymásra hárítják a felelősséget. M ivel az utóbbi időben az átlagosnál jóval nagyobb feszültség tapasztalható a szlo­vák-magyar viszonyban, megnőtt a politikai tár­gyalásokjelentősége, konfliktusoldó szerepe. Ezt volt hivatva betölteni Katona Tamás miniszterel­nökségi államtitkár keddi találkozója Vladimír Ueiiarral. Amikor a budapesti vendég pozsonyi szlovák és magyar újságírókkal találkozott, en­gem elsősorban az érdekelt, a szlovák kormányfő helyére tette-e legutóbbi, alaptalan magyarelle­nes vádjait. Főleg azt a kijelentését, hogy a ma­gyar légierő NATO-szintet meghaladó gyakorla­tokat tart és csapatokat telepít a közös határ közelében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom