Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-29 / 177. szám, szerda

MOZAIK IŰJSZÓM 1992. JULIUS 29. ECETET -UBORKASZEZONBAN? Már megszokhattuk, mégis nehezen törődünk bele, hogy a piacon mindig az a hiánycikk, amire éppen a legnagyobb szükségünk van. Uborkaszezonban miért ne hiányozna az ecet? Mi ennek az oka?- kérdeztük Anna Liptáková mérnöktől, a leopoldovi Biopodnik vállalat értékesítési osztályának vezetőjétől. - Más években már áprilisban teljes ütemben folyt az ecetgyártás, idén viszont júniusban még alig volt kereslet, és "fennek megfelelő menynyiség készült csupán. Amikor elérkezett az uborka tartósításának ideje, egyszerre megnövekedett az érdeklődés. Sajnos, a július 10-e után érkezett megrendeléseknek csak szeptemberben tudunk eleget tenni. - Nem lesz ez egy kicsit késő? - Mást nem tehetünk. Mi gyártjuk a műanyag flakonokat is, és még ha az ecetet három műszakban készítenénk is, a palackokat nem győzzük ilyen ütemben gyártani. - Üvegbe nem tudják tölteni? - Nem, mivel erre nem alkalmas a gépsorunk. - Ön szerint hogyan lehetne elkerülni, hogy ne idényben legyen valami hiánycikk? - A kereskedők és a fogyasztók is idejében gondoskodhatnának például az ecetről. Fél év a szavatossági ideje, tehát tavasszal meg lehet venni a szükséges mennyiséget. - De én, a fogyasztó most szeretnék vásárolni... - Ezen úgy lehetne segíteni (most már sajnos késő), hogy a kereskedőknek idényáron kínálnánk, nem pedig úgy mint jelenleg, télennyáron 6,75 koronáért literjét. Ha a téli hónapokban a vállalkozó olcsóbban vehetné meg, mint a szezonban, akkor többet kereshetne rajta, hisz a kereslet megnövekedésével párhuzamosan drágábban adhatná el. Tehát érdemes volna raktároznia. - De erre is a vásárló fizetne rá... - Más megoldást nem tudok: idejében kéli gondolni arra, hogy ha nyár van, akkor itt az uborkaszezon és ecetre lesz szükség. DEÁK TERÉZ MAGYAR A MAGYARNAK... Történelemkönyvekbe kerülő időszakot élünk mostanság Kelet-Közép-Európában, magyarok és nem magyarok egyaránt. Következésképpen, aligha fog mellé e sorok írója, amikor lejegyzi: ez a szinte napról napra változó, hol enyhülő, reménykeltő, hol meg újra kiéleződő, egyént és közösségeket középkori borzalmakkal fenyegető helyzet akarva-akaratlanul befolyásolja majd - ha „csupán" a hangsúlyok szintjén is - a Magyarok III. Világkongresszusát, melyet augusztus 18-21 között rendez meg a Magyarok Világszövetsége Budapesten. Hogy milyen irányban, azt ma, immáron az esemény küszöbén is nehéz lenne megmondani, különösen annak a megosztottságnak, az elmúlt évtizedekben gyökerező alapvető politikai nézetkülönbségeknek a tükrében, melyek a Világszövetség legutóbbi, tavaly decemberben lezajlott rendkívüli közgyűlésén voltak tapasztalhatók - viharos, alpári, rágalmazó megnyilvánulásokban is - a nyugati, a Kárpát-medencei, valamint az anyaországi magyarság szervezetei, illetve képviselői között, sőt külön-külön a saját köreiken belül is. Minden, csak egyetértés nem találtatott azon a közgyűlésen. Ha marad ez a magatartás és magaviselet, ha a realitásérzék helyett egyéni politikai vagy csoportérdekek fognak munkálni továbbra is, ha az egymás és egymás - határokon belüli és túli - életének alapos megismerése helyett az elutasítás, a másik magyar iránti közöny (hogy ne használjak durvább kifejezést) lesz az uralkodó „elv", valamint ha az alapvető kérdésekben nem születik konszenzus az augusztusi küldöttközgyűlésen és általában, akkor az egyetemes magyarság ügye nehezen jut ötről hatra. Pláne, a bevezetőben jelzett nemzetközi helyzetben. Folytatódik majd a szócséplés, így magyarság, úgy nemzeti 1<isebbség, meg magyarkodás; meg elnyomnak bennünket, holott gyakran éppen mi vagyunk azok, akik igyekszünk elnyomni egymást, egyik magyar a másikat, figyelmen kívül hagyva értékrendet, emberi normát, a demokrácia alapelveit, a közös ügyet. Kézzel fogható tettek, látható eredmények pedig aligha születhetnek ígyÉs, persze, a Magyarok Világszövetsége sem lesz képes szándéka szerint ellátni feladatát, mely - mint megfogalmazódik a szövetség feladatairól és felépítéséről szóló, Párizsban ismertetett tervezet módosított változatában - kettős lesz a jövőben. 1 .,,A külföldön élő magyarságot be kell kapcsolni a sikeres Magyarország megteremtésébe. Mindnyájan tudjuk, hogy nincsen hatékonyabb magyar kisebbségi politika, mint egy olyan Magyarország léte, melyre minden magyar büszke lehet, ha minden magyarban tudatosulhat az, hogy magyarnak lennie érdemes. 2. A kisebbségi sorba taszított és a »nyugati emigrációban« (szétszórtságban) élő magyarokat össze kell fognia, közelebb kell hoznia egymáshoz az utódállamokban élő magyarok gazdasági, kulturális talpraállítása, jogainak nemzetközi fórumokon, a nemzetközi sajtóban való védelmezése és azok érvényesítése végett. E tevékenység pozitív hatást gyakorolna az anyaországban és az emigrációban élő magyarság életére egyaránt, és hozzájárulna a második és harmadik generáció magyarságtudatának, kultúrájának megőrzéséhez." Hogy mindez teljesíthető legyen, a budapesti közgyűlésnek egy, a ,,feladatait világosan átlátó, tevékeny, erkölcsileg és szakmailag egyaránt megalapozott szövetségnek a megteremtését kell elérnie". És ,,ha a Magyarok Világszövetsége... gyökeresen megújul és képessé válik a szakszerű szervezőmunkára, biztosítható lesz annak lehetősége, hogy ezekben a sorsfordító időkben mindannyian hatékonyan munkálkodhassunk az összmagyarság javára" - olvasható tovább a dokumentumban. E célok elérésére, az összefogásra, egységesülésre - mely természetesen nem jelentheti egyfajta nemzeti nyájszellem kialakulását, sem pedig a különböző országokban élö magyarok önfeladását, kulturális, szervezeti sajátosságainak, valamint politikai meggyőződésének a megtagadását - valamelyes reményt ad egyrészt az, hogy a tervezetben külön hangsúlyt kapott: „a Magyarok Világszövetségének főként a Magyarország határain kívül élő magyarság szövetségének, demokratikusan felépülő szervezetének kell lennie, melynek központja anyaországi székhelyén úgynevezett nem kormányzati szervezetként működik, összehangolva az alközpontok tevékenységét". (Jómagam nem egészen értem ugyan, mit jelent itt az úgynevezett, mert valami vagy kormányzati, vagy nem. Valamilyen formában mégiscsak beleszól majd a kormányzat, a politika a Világszövetség munkájába? Vagy annyit jelentene csupán az úgynevezett, hogy a kormány adja a pénzt?) A remény másik forrása, hogy a Magyarok III. Világkongresszusa a magyarok világtalálkozója is lesz, számos kísérő rendezvénnyel szerte az országban, fővárosi és vidéki helyszíneken például szakosított világtalálkozókat szerveznek. Azaz, alkalom nyílik egyebek között a mélyebb magyar-magyar megismerésre, mely megismerés egy családon belül is alapja, kulcsa a megbékélésnek, tettekben megnyilvánuló együttmunkálkodásnak. Ugyanis amíg az egymástól elszakított, országhatárokkal elválasztott, kisebbségi helyzetbe került, a különböző történelmi időkben messzi kontinensekre emigrálni kényszerült vagy kényszerített magyarok - akik természetszerűleg más-más, lényegesen eltérő körülmények közé kerültek és között élnek hosszú évek, évtizedek óta - nem ismerik egymás életét, gondolkodását, lelkületét, múltját és valóságát, addig a megértés és építés szelleme távol marad, viszont annál inkább él és rombol tovább a haragé, a viszályé, a széthúzásé. BODNÁR GYULA . MOLDOVA ^•JhA GYÖRGY félelem kapugcL Néhány nappal később az iskolában kiosztották a félévi bizonyítványokat. Borsos három elméleti tárgyból is elégtelent kapott, a gyakorlati foglalkozásból pedig' le sem osztályozták. Tisztában volt vele, hogy lemaradását akkor sem tudná behozni, ha éjjel-nappal tanulna, a tanév végén mindenképpen el kell hagynia a technikumot. A fiú úgy gondolta, hogy nem marad tovább Mezőszegen, hanem felköltözik Budapestre. A tanulás semmilyen formában nem vonzotta, olyan munkahelyet szeretett volna találni, ahol jól kereshet, és megfelelő szállást biztosítanak neki. Beiratkozott a megyei központi könyvtárba, hetente kétszer-háromszor beült a folyóiratolvasó-terembe, és átfutotta az újságokat. Az álláshirdetések közül kiválasztott néhány címet, és ott helyben megírta a jelentkező levelet is. Úgy gondolta, ha kedvező lehetőség adódik, a tanév végét sem várja ki, hanem már tavasszal otthagyja a technikumot. Semmi sem vonzotta vissza a kollégiumba, mind szívesebben töltötte idejét a könyvtárban. Mikor végzett a hirdetésekkel, egy halom irodalmi folyóiratot vett le a polcról. Versek tucatjait olvasta végig, megdöbbenve tapasztalta, hogy sokan eljutottak azokhoz a felismerésekhez, melyeket ő a saját gondolatianak hitt, néhány költő már alig burkoltan támadta a rendszert. Borsos önbizalma újra megingott, sokáig könyökölt, a kihajtott újságlapok fölött: - Mi az, amit csak én tudok? - kérdezte magától. Tépelödésében nem figyelte az idő múlását, előfordult, hogy egy könyvtári alkalmazott riasztotta fel, bejelentve a zárást. Egyik alkalommal, vállán érezte a figyelmeztető kezet, Borsos bólintott, és gépies mozdulatokkal kezdte összerakni a holmiját, csak a halk nevetésre rezzent fel: Zsóka állt az asztala mellett. Felugrott, hirtelen nem tudta, hogy köszönjön neki, végül szótlanul biccentett. A nő kezét nyújtotta: - Üdvözlöm. Hogy van? - Köszönöm, jól. - Nem akar elkísérni egy darabon? Együtt léptek ki a könyvtár kapuján, Borsos egy oldalpillantást vetett Zsókára: krémszínű, teveszőr anyagból vartt, könnyű télikabátot viselt, a fiú még sohasem látott ehhez hasonlót: - Maga is olvasott? - Nem, egy ismerősömhöz néztem be, itt dolgozik a szerzeményezési osztályon. Kifelé jövet láttam meg magát. - Szokott ide járni? - Nem rendszeresen, csak mikor sikerül szerezni egy szamizdat anyagot... - Mi az? - Földalatti ellenzéki kiadvány, orosz rövidítés. Ez az ismerősöm mindig szól nekem, én készítek egypár másolatot neki, az eredetit pedig megtartom magamnak - Zsóka óvatosan körülnézett -, erről persze senki sem tudhat. Pesten állítólag már nyíltan terjesztik, de Mezőszeg száz évvel le van maradva. - Most mit kapott az ismerősétől? Zsóka félig kinyitotta a retiküljét; egy, kettőbe hajtott, iratkapcsokkal összefogott füzet látszott ki: -A „Jelzőtűz" második száma. Benne van Martin György tanulmánya, a „Búcsú a holnaptól". Nem hallott róla? - Nem. > - Pedig folytatásokban felolvasták a Szabad Európa Rádióban. - Nem szoktam hallgatni. Ki az a Martin? -Ő a „Jelzőtűz" egyik szerkesztője. Ez a könyvtáros barátom ismeri, szokott mesélni róla. Móst letartóztatta a rendőrség, azt akarják, hogy mondjon le a magyar állampolgárságáról és menjen ki külföldre, de Martin nem hajlandó erre. - Hogy lehet, hogy nem intézik el végleg? - Nem mernek hozzányúlni, túl sokan ismerik Nyugaton is, komoly következményei volnának, ha bántani mernék. Borsos szíve mélyéből irigyelte az ismeretlen Martint, akit a hírneve minden fenyegetés fölé emelt. Úgy képzelte, ha ő tenne bármit, ami sérti a rendszer érdekeit, kíméletlenül elbánnának vele. - Nem érdekli az újság? - kérdezte az aszszony. - De, ha lehet, szívesen elolvasnám. - Akkor egy másolattal többet húzok le. Zsóka már az első sarkon letért a főutcáról, és - mintha továbbra is el akarná kerülni, hogy ismerősökkel találkozzon - nagy kerülővel tartott a házuk felé. A fiú észrevette a szándékát, megsértődött, és amikor a piac környékére értek, megtorpant. - Látom, fél, hogy lebukik, én nem akarom zavarni magát. Viszontlátásra. Megfordult, de az asszony belekapaszkodott a karjába: - Ne menjen el, nagyon kérem. Okvetlenül beszélgetnünk kell, de hozzánk most nem hívhatom fel. Hol tudnánk leülni egypár percre? Borsos csak azokat az önkiszolgáló éttermeket ismerte a környéken, ahol ebédelni szokott, de ezek már kora délután bezártak. Tanácstalanul nézett körül, meglepődve látta, hogy a piactér rácsai mögül valaki integet felé: - Feri! Közelebb lépett, felismerte az éjjeliőrt, aki magához hívta: - Van egy heverő százasod? - kérdezte suttogva -, a jövő héten megadom, nekem is tartoznak. Porzik a vesém, kellene egy kis bor éjszakára. - Hol kapni? - Itt a közelben árul egy maszek, te nem ismered, mert nem nyilvános, nem is szolgálna ki idegent. Majd én átmegyek hozzá - az éjjeliőr a lámpa fénykörében álldogáló Zsóka felé kacsintott -, addig ti beülhettek a bódéba egy kicsit átmelegedni. Nem sietek vissza. Borsos odaadta a pénzt és megkérdezte az asszonyt: - Hajlandó bejönni ebbe a bódéba? Nem első osztályú hely, de itt senki sem fog zavarni minket. - Rendben van. (folytatjuk) PÖFFESZKEDIK A HATALOM NEM INDOKOLTÁK EVA SAHLINGEROVÁ FELMENTÉSÉT A szlovák kormány legutóbbi ülésén a Lévai Járási Hivatal vezetőjének visszahívásáról is döntött. Már az is furcsa volt, hogy egyáltalán a kabinet elé került ez a kérdés, hiszen a járási hivatalok vezetőit pályázat útján a belügyminisztérium nevezi ki Eva Sahlingerovát, a Lévai Járási Hivatal vezetőjét távollétében minden indoklás nélkül a kormány felmentette tisztségéből. Roman Kováč miniszterelnök-helyettes a kormányülést követő tájékoztatón a döntést csupán azzal indokolta: „Eleget tettünk az eredeti kérésnek". Hogy tisztábban lássunk a politikai színezetű ügyben, megkérdeztük a „szenvedő" félt is, Eva Sahlingerovát, aki a múlt hét végén tért vissza külföldön töltött szabadságáról: -A választások után, június 8-án kérvénnyel fordultam az akkori szlovák miniszterelnökhöz, mentsenek fel tisztségemből, s bontsák fel munkaviszonyomat. Néhány nappal később - jobban átgondolva a dolgot - újabb levelel írtam Ján Čarnogurskýnak, hogy előző kérésemet tekintse elsietettnek és tárgytalannak. Június 22-én Ladislav Pittner akkori belügyminisztertől választ kaptam, melyben értesít: elfogadták kérésemet, s a korábbi felmondásomat semmisnek nyilvánítják. Az ügyben Bencúr miniszterhelyettes is behívatott, és személyesen közölte a minisztérium ilyen irányú döntését. Június 25-én a 22-én kelt levél sorszámával azonos 1119/92-es számú további levélben már Jozef Tuchyňa mérnök, altábornagy, az új belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy ügyemben a kormány illetékes dönteni, ezért a 22-én kelt levél tartalmát érvénytelennek nyilvánítja. Ezek voltak az előzmények. Június 30-án szabadságra mentem, külföldre utaztam. Amikor a múlt hét végén megérkeztem, akkor szereztem tudomást a sajtóból, majd Bednáriková asszonytól - öt bízták meg a járási hivatal vezetésével - a kormány döntéséről. A mai napig sem a kormánytól, sem a belügyminisztériumtól semmilyen hivatalos indoklást, milyen okokból és milyen törvény értelmében bontották fel velem a munkaviszonyt, nem kaptam. Azt sem tudom, melyik nap szűnt meg a munkaviszony. Ezek a körülmények feljogosítanak arra, hogy politikai ügynek minősítsem tisztségemből való ok nélküli és váratlan elmozdításomat. Az én esetem is beillik abba a gyakorlatba, amelyet a jelenlegi kormánypárt követ. Nem titok, hogy hamarosan új pályázatokat hirdetnek a járási és körzeti hivatalok vezetői tisztségére, amelyek alig titkolt célja saját embereik hatalomra juttatása. Eva Sahlingerová eltávolítása a politikai ellenfelekkel való leszámolást, a hatalom gátlástalan pöffeszkedését jelzi, amely nemcsak hogy megengedheti magának a korábbi kormány jó vagy rossz döntéseinek semmissé nyilvánítását, hanem még az sem szent neki, hogy törvénnyel indokolja határozatait. Miért is tenné - hiszen ezúttal csak „egy ember" ügyéről van szó. Mi a garancia azonban arra, hogy a tömegeket érintő kérdésekben nem viselkedik ugyanígy!? (mázsár)