Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)
1992-07-25 / 174. szám, szombat
SPORT 1992. JÚLIUS 25. MÁ FELLOBBAN AZ OLIMPIA! LÁNG... 172 ORSZÁG SPORTOLÓI BARCELONÁBAN • TELJES a csapat, kezdődhet az olimpia! Minden válogatott akkreditáltatta magát, az utolsó Szomália volt. így a mezőny 172 résztvevő államra nőtt, a 10 517 sportoló augusztus 9-ig verseng az 1691 éremért. • A KATALÁN rendőrség bejelentette, e héten 3119 olimpiai belépőt foglaltak le, amit a feketepiacon akartak értékesíteni. A razzia eredményeként begyűjtött jegyek nominális értéke 25 millió peseta (kb. 250 000 dollár). Az üzérek úgy számoltak, valós értékük négyszereséért adják el őket, tehát 1 millió dollárért. A szervezők most dilemma előtt állnak: semmisítsók-e meg, vagy újra hozzák forgalomban a belépőket. Ehhez kötődik a további hír is, miszerint üzérkedés miatt négy amerikai fiatalembert vettek ideiglenes őrizetbe Barcelonában, miután a férfi kosárlabda döntőre szóló jegyeket 2500 dollárért próbálták meg értékesíteni. A fináléra egyébként hivatalos áron 35 és 90 dollárért lehet belépőhöz jutni, ám már régen elkeltek. • HAT ÚJ taggal gyarapodott a Nemzetközi Úszó Szövetség (FIFA): Ukrajna, Moldávia, Kazahsztán, Belorusszia, Oroszország és Bosznia-Hercegovina. A szövetség elnökéül ismét az algériai Musztafa Larfaouit választották meg, aki az egyetlen afrikai a nemzetközi sportszervezetek élén. • „MINDEN évben van Wimbledon, míg az olimpia csak négyévente egyszer, ráadásul Barcelonában belátható időn belül nem lesz újból. Ezért az itt elért esetleges győzelmet mindennél többre becsülném" - nyilatkozta Arantxa Sanchez spanyol teniszezőnő, Barcelona szülötte. A tenisztornáról nem fog hiányozni bátyja, Emilio Sanchez sem. Emilio egyébként, aki salakpályaspecialista, már nyert egy olimpiai érmet, mégpedig Szöulban, a férfi párosban. • MINT A VILLÁM, olyan sebesen akkreditáltatta magát Carl Lewis, a hatszoros olimpiai bajnok, hogy aztán viharsebesen eltűnjön a tömegben a mindig kiváncsiskodó újságírók elöl. Minden jel szerint az olimpiai falu többé nem látja őt, ahogy Tom Tellez, az edzője mondta: „Lewis a városban, valamelyik szállodában lakik." Ben Johnson, a másik futósztár, szintén ismeretlen helyen tartózkodik, csupán annyit tudni róla, már Barcelonában van. • „GYŐZNI az Egyesült Államok ellen? Ez a lehetetlennel egyenlő. Ilyenre nem is gondolok, hiszen nem vagyok örült" - nyilatkozta Victorio Cunha, Angola férfi kosárlabdázóinak edzője. „Elégedettek leszünk, ha csupán 45 ponttal kapunk ki a nyitómérkőzésen, mert még így is jobbak lennénk, mint az USA ellenfelei az olimpiai selejtezőn. Ott átlagosan 52 ponttal maradtak alul." Szerinte országa válogatottja már így is túlteljesítette a tervet, hiszen az afrikai selejtezőn legyőzték Szenegált, a legnagyobb esélyest. Már azt is megtisztelésnek veszik, hogy a kosárlabda legnagyobbjaival megmérkőzhetnek. • A 98 ÉVES Nemzetközi Olimpiai Bizottság történetében először hozták nyilvánosságra a sportszervezet anyagi mérlegét. E szerint a NOB kontóján 85 821 243 dollár van. „Azért tettük közzé ezt az adatot, hogy gátat vessünk a találgatásoknak. Gazdagok vagyunk, de a NOB semmi esetre sem tartozik a milliárdos szervezetek közé, mint ahogy azt állítják róla" - nyilatkozta a svájci Marc Hodler, a pénzügyi bizottság elnöke. Egyébként a NOB utolsó ülésén választásokat tartottak; a távozó szenegáli Keba Mbaye megüresedő helyét a dél-koreai Un Yong-kim tölti be az alelnöki poszton. • SZAID AOUITA Marokkó fenomenális futója, az 1500 m, 2000 m, 3000 m és az 5000 m világcsúcstartója, Los Angeles olimpiai bajnoka, hiányozni fog Barcelénából. A 32 éves atléta Franciaországban bejelentette: egészségügyi okok miatt lemondja az ötkarikás játékokon való indulást. • RICHARD MÖLLER-NIELSEN, a labdarúgó Európa-bajnokságot nyert dán csapat edzője ellenben ott lesz a katalán fővárosban. Az 54 éves mester hazája olimpiai válogatottjának kapusait edzi. A svéd csapat sem nélkülözi az Euró '92 résztvevőit; Patrick Andersson, Joachim Björklund és Tomas Brolin bűvöli majd a labdát az olimpián. • MINT ISMERETES, kis Jugoszlávia nem indulhat a csapatversenyekben a játékokon. Megüresedő helyüket bepótolandó, nemcsak a csehszlovák vízilabdázók csomagolnak lázasan, hanem a norvég kézilabdázónők, az izlandi kézilabdázók és az olasz kosárlabdázónők is. (só) A főpróba után ma este Barcelonában ünnepélyesen megnyitják a XXV. Nyári Olimpiai Játékokat. SKODA PESSZIMISTA Az olimpiai játékok első nagy eseménye a kerékpárosok 100 km-es országúti csapatversenye lesz. A 30 nemzet válogatottja között indul a csehszlovák kvartett is: Lipták, Padrnost, Trkal és Bílek. Huszonegyedikként rajtolnak és a közvélemény az első hat közé várja őket. Jan Škoda edző már nem ennyire optimista: „Nagyon igényes az útvonal, a Forma l-es pályán kezdenek a kerekesek, majd az országúton folytatják Barcelonába és vissza. Az az érzésem, a pálya együttesünk néhány tagjának erején felüli." Immm Akárcsak a férfiaknál, a nőknél sem jelentett meglepetést az aranyérem sorsa a manilai olimpián. A Csiburdanidze, Gaprindasvili, Joszeliani, Gureli összeállítású grúz csapat biztosan végzett az élen Ukrajna és a Hszie Tyün világbajnoknövel az élen játszó Kína előtt. Különösen Csiburdanidze és Joszeliani remekelt: az előbbi 11,3 pontot szerzett 13 játszmából, az utóbbi 10-et 12 játszmából. A kétszeres olimpiai bajnok Magyarországnak a Polgár lányok nélkül elért negyedik helye elismerést érdemel a 64 tagú mezőnyben. Ez nagyjából érvényes a 10. helyen végzett csehszlovák hármasra is (Richtrová, Mašková, Repková - tartalék Kišová). A csapat legjobb pontszerzője a 17 éves eperjesi származású - jelenleg az ólublói gimnáziumban tanuló Eva Repková volt, aki 9 és fél pontot ért el 13 játszmából. Teljesítményével már birtokába került a női nemzetközi mesteri cím. Ö az első szlovákiai sakkozónö, aki ezt elérte! Egyébként már tavaly a brazíliai ifjúsági világbajnokságon ezüstérmes volt. Egyik olimpiai győzélme: Szicíliai védelem Világos: Repková - Sötét: Burijovich 1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hc6 5. Hc3 Vc7 6. f4 a6 7. Hxc6 bxc6 8. e5 d5 (játszható e helyen 8. ...15is, pl.9. Fe3 Hh6 10. Fe2 c5 11. 0-0 Fe7 12. Ha4 Fb7 13. c4 Hf7 14. Ff3 és világos valamivel jobban áíí) 9. exd6 ep. Fxd6 10. He4! Fe7(10.... Fxf411. Fxf4 Vxf412. Vd4 e5 13. Hd6+ Kf8 14. Vxf4 exf4 15. Hxc8 Baxc8 16. Fxa6;) 11. Fd3Hf612. 0-0 0-0 13. Ve2 Fb7 (jobb volt 13 Hxe4 14. Vxe4 g6 15. Fe3 Ff6 Malanjuk -Karpov, 1983) 14. Fd2 c5 15. Hg5 h6 16. Hf3 Bfd8 17. He5 Hd7 18. Vh5 Bf8 (Hxe5 és az f-vonal megnyitása végzetes lenne) 19. Bae1 Hf6 20. Ve2 a5 (hogy a másik bástyával léphessen d8-ra) 21. c4! a4 22. Fc3 Ba6 (Bfd8-ra Hxf7!) 23. Fb1 3d8 24. Vc2 (fenyeget 25. Hg4) 24. ... Kf8 25. Be3 Fa8 (nincs védelem) 26. HXf7! KXf7 27. Vg6+ Kf8 (Kg8-ra is Bg3) 28. Bg3 He8 29. Fx g7+ HXg7 30. VXg7+ Ke8 31. f5 exf5 32. FXf5 Bf6 33. Vg8+ Bf8 34. Vg6+ és sötét feladta. 1781. SZ. FEJTÖRÖ V. Csepizsnij (1986) I a I III A I I B Ill 1 111 I I ; • 11 II § g N 111 fill IMII iii* Világos indul és 3 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kd6, Bg8, He4, Ff2 (4 báb). Sötét: Kh1, gy: d7 és h2 (3 báb). A megfejtés beküldésének határideje: július 3. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldök között minden héten két 200 koronás pénzjutalmat sorsolunk ki! Az 1779. sz. fejtörő (M. Keller) megfejtése: 1.Hd4! 200-200 koronát nyert: Moínár László, Krasznahorkaváralja; Horváth Zoltán, Dunaszerdahely. DELMÁR GÁBOR VIMI GRUBBA ELLEN Kedden megkezdik küzdelmüket a férfi és női asztaliteniszezök. A résztvevőket nyolc négytagú csoportba osztották és csak a győztesek jutnak a negyeddöntőbe. VIMI ROLAND csoportjában van a világranglista negyedik helyezettje, a lengyel Grubba, a brazil Kano és a dél-afrikai Botha. TOMÁŠ JANÓI ellenfelei: Buttler (amerikai), Nathan (perui), Primorac (horvát). SPORTHÍRADÓ • A torontói nemzetközi férfi tenisztorna negyeddöntőjének eredményei (az összdíjazás 1,25 millió dollár): Masur (ausztrál) - Korda 7:6 (7:3), 4:6, 6:3, Lendl - John McEnroe 6:2, 6:4, Agassi - Mansdorf 6:2, 6:4, Washington - Krickstein 7:6, 6:1. • Augusztus 3-án kezdődik Rimaszombatban az ifjúsági sakkozók Európa-bajnoksága, amelyen Csehózlovákia a rendező jogán öt csapatot indíthat. A többi között asztalhoz ül Tomáš Orél Európa-bajnok (91) és Regina Pokorná, a 91-es világbajnokság ezüstérmese. • A Slovan Bratislava labdarúgócsapata holnap indul németországi portyára, melynek során előreláthatólag 4-5 mérkőzést játszik. Az utazók névsora: Dubovský, Glonek, GOstič, Haraoui, Hornyák, Chvila, Chytil, Juriga, Kinder, Kitka, Klinovský, Krištofík, Maixner, Masný, Moravec, Pecko, Stúpala, Timko, Vencel, Ženiš. • Norvégia 18 éven aluli válogatottja szerezte meg a bronzérmet az Európabajnokságon, miután a harmadik helyért vívott találkozón tizenegyesekkel bizonyult jobbnak Angliánál. A rendes játékidőben 1:1 (1:1) volt az eredmény. • Csak valami rendkívüli balszerencse ütheti el az elsőségtől a Tour de Franceo-n a spanyol Induraint, aki tegnap megnyerte a 64 km-es időfutamot, méghozzá fantasztikus eredménnyel: 1:13:21 óra. A spanyol kerékpáros az összetett versenyben négy és fél perccel vezet az olasz Chiappucci előtt. Még két útszakasz van hátra... A NEMZETEK SORRENDJE Először 1908-ban, a londoni olimpián hirdették ki a nemzetek sorrendjét, majd négy év múlva ismét. A NOB azonban 1914-ben leállította az értékelést, de nem hivatalosan a mai napig is vezetik. Az ország neve után az olimpiai részvétel számát tüntettük fel, majd az arany-, ezüst- és bronzérmek száma következik. 1. Egyesült Államok 20 730 553 470 2. Szovjetunió (1908-12 Oroszország) 11 395 324 298 3. Nagy-Britannia 21 166 211 205 4. NDK (1968-tól) 5 153 130 126 5. Olaszország 19 140 115 121 6. Franciaország 20 139 158 160 7. Svédország 20 132 138 160 8. Magyarország 19 123 109 130 9. Németország (közös csapat 1956-64) 11 96 132 107 10. Finnország 18 96 76 109 11. Japán 15 87 74 82 12. Ausztrália 21 72 67 97 13. NSZK (1952-ben és 1968-tól) 6 56 74 98 14. Románia 13 55 64 82 15. Csehszlovákia (Csehország) 18 45 48 48 16. Hollandia 19 43 45 62 17. Lengyelország 14 40 56 95 18. Kanada 19 39 61 74 19. Norvégia 19 38 33 33 20. Svájc 21 35 59 56 A MŰSOR SZOMBAT: 20.00: ünnepélyes megnyitó. VASÁRNAP. Gyeplabda -10.00: Ausztrália - Argentína, Spanyolország - Új-Zéland; 17.00: India Németország, Nagy-Britannia Egyiptom; 19.00: Pakisztán - Malayzia. Hollandia - FÁK. Birkózás -10.00: 52, 68,100 kilogrammos súlycsoport (szabadfogás első forduló); 17.00: 52,100 (szabadfogás, második forduló); 52, 60,100 (szabadfogás, harmadik forduló); Öttusa - 9.00: vívás. Baseball - 10.30: Tajvan - Olaszország, Egyesült Államok - Spanyolország; 18.00: Kuba - Dominikai Köztársaság, Japán - Puerto Rico, ökölvívás - 13.00: a súlycsoportok selejtezője; 19.00: a selejtezők második fordulója. Kerékpár - 9.00: Férfi 100 kilométeres országúti csapatverseny; 17.30: női országúti egyéni. Labdarúgás - 19.00: Dánia - Mexikó, Ghana - Ausztrália, Svédország - Paraguay, Marokkó - Koreai Köztársaság. Súlyemelés - 12.30: az 52 kilogrammosok C-csoportjának versenye; 15.00: a B-csoport versenye; 18.30: az 52 kilogrammosok döntője. Torna - 11.30: női csapatverseny (kötelező program). DAUME iKRAL Barcelonába való elutazása előtt kritikus hanggal illette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkáját Willi Daume, a Német Olimpiai Bizottság elnöke. Arra a kérdésre, mennyire érzi magához közelállónak a ma kezdődő játékokat, illetve mennyire tud azonosulni a NOB elképzeléseivel, így válaszolt: ,,Bár életem végéig taggá választottak, mégis idő előtt búcsúzom. Azt hiszem, ez válasz minden kérdésre. A mostani értéksorrend, amelyben a pénz áll az első helyen, s csak utána következik maga a sport, helytelen." (f) HONDA-GOND A hét végén a Német Nagydíj hockenheimi pályája várja a Forma-1 autós-világbajnokság résztvevőit. A Senna-Schumacher összezördülés hullámai immár elcsitultak, ám ennél is komolyabb ügyet kell megemészteniük a száguldó cirkusz résztvevőinek, elsősorban a McLaren gárdájának. A Honda-cég sorozatos kudarca ugyancsak elkeserítette a japán autógyárat, és pénzügyi nehézségeire hivatkozva - évi 81 millió dollárba kerül az F-1-es motorok gyártása - kérdésessé tette további részvételét a száguldó cirkuszban. A precíz motorok akadozása nem most kezdődött, tavaly Silverstone-ban, majd éppen Hockenheimben Ayrton Senna motorhiba miatt kiállni kényszerült. De 1991 -ben a világbajnoki cím megszerzése még eltussolta a gondokat. Az idén azonban egyértelműen kiugrottak a hiányosságok, ráadásul a Renault hajtómű minden eddiginél jobban „zenél" a Williams-autóban. Tavaly Nigel Mansell szerezte meg a Német Nagydíjon a győzelmet, és az edzések alapján most is ő az esélyes az elsőségre. A 6800 méteres pályán Michael Schumacher, a hazaiak üdvöskéje, remélhetőleg a nagy igyekezet hevében nem hajt újra Sennának, mert akkor a brazil világbajnok nem fog megelégedni egy kis „nyakmasszázszsal", mint legutóbbi koccanásukkor... (só) TIPPELŰKNEK A NIKÉ sportfogadási irodákban a kővetkező eseményekre tippelhetünk, FORMA-1 gyorsasági autós világbajnokság, NÉMET NAGYDÍJ, Hockenheim, július 26., vasárnap (nyerési szorzószám a győztesre és a dobogós helyen célba érőre): Mansell 1,4-1,2; Patrese 5,0-1,4; Senna 5,5-1,4; Schumacher 10,0-2,5; Berger 15,0-4,0; Brundle 15,0-4,0; többiek 20,0-5,0. FINN LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, július 25., szombat: Haka Valkeakoski - Jazz Pori 2,6-2,8; Jarro - HJK Helsinki 2,3-2,9; Kuopio - lives Tampere 2,4-2,9; Mikkeli - Kuusisi Lahti 2,8-2,9; Rovaniemi - Oulu 2,0-2,8.