Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-24 / 173. szám, péntek

PUBLICISZTIKA . ÚJ szól 1992. JÚLIUS 22. SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN AZ AUTONÓMIÁRÓL Ha elemezzük azt, hogy Csehszlovákia megalakulása óta miképpen alakult a szlovákiai magyarság demográfiai helyzete, akkor bizony siralmas kép tárul elénk. Történelmi viharok, tragikus események és erőszakos asszimilációk következtében a magyarság létszáma Szlovákiáév társadalmi eseményei létrehoztak nálunk egy bizonyos fajta struktúrát, kisebbségi struktúrát, gondolok itt arra, hogy a sajtó kiegészült, a társadalmi szervezetek gyarapodtak, a társadalomtudományi kutatás megindult. Mindez még kevés. Intézményi háttér nélkül valóban neGyurcsik Iván södő idegengyűlölet NyugatEurópában is megnyilvánul, ám itt a civil társadalmi mechanizmus jórészt kezelni tudja ezeket a problémákat. A mi tájainkon nincs meg az a mechanizmus, amely az esetenként jogos, más esetekben viszont eltúlzott, mások rovására érvényesítendő szabadságigényt, nemzeti érzelmeket és törekvéseket, ezzel együtt a nemzeti kisebbségi sorban élők igényeit kezeli. Nincsenek meg azok a belső erők, amelyek segítenének abban, hogy bizonyos történelmi stációk kihagyásával kapcsolódjunk be az integrációs folyamatokba. Nagy kérdés, hogy ez egyáltalán lehetséges-e? Öllős László: Szeretném kiszélesíteni ezt a képet, mert szerintem az úgynevezett európai integráció-dezintegráció ellentétpár nem képes leírni minden vonatkozásban a közelmúltban, , s a napjainkban tapasztalható jelenségeket. Már a hatvanas években a Római Klubban meg-, született alapvető tanulmány hangsúlyozta, hogy jelenlegi világunkban az optimális piacnagyság a kétszázmillió lakos fölötti államformákban található meg. A nagy állami közösségekké való alakulás tehát relatíve történelmi szükségszerűséggé vált. Akinek ezt sikerül megvalósítania, az gyorsan fejlődik, akinek nem, az lassabban haladhat előre. Századunk e szükségszerűség következményeként a nacionalizmus válságának az időszaka. Azért robbant ki két világháború, mert nem voltak képesek másként megoldani ezeket a kérdéseket. A nacionalizmus a múlt században hordozott pozitív vonásokat, századunkban, s különösen ennek utolsó évtizedeiben már semmiképpen sem. ÚJ SZÓ: A nemzeti türelmetlenség, a nemzetállam délibábos eszményképét kergető politika következményeként bizony ferde szemmel, gyanakvással, sőt kimondottan ellenségesen reagálnak Közép-Európában a nemzeti kisebbségekautonómiaigényeire. Sanda szándékot látnak ebben, nyíltan vagy burkoltan olyan vádak hangzanak el, hogy a nemzeti kisebbségek el akarnak szakadni, határrevízióra törekszenek. Megfeledkeznek arról, hogy Nyugat-Európában az autonómia az ország integritását, a kisebbségek lojalitását erősítette. A svájci német vagy olasz ezer szállal kötődik Németországhoz és Olaszországhoz, nemzeli kultúrájához, mégis svájci németnek vagy olasznak tartja magát, semmilyen határrevíziót Öllős László sem óhajt. A dél-tiroli német ajkúak zöme sem akar Ausztriához csatlakozni, mert ma szülőföldjén jólétben él, nemzeti önazonosságának megőrzéséhez minden lényeges feltételt biztosítottak számára. Lehet-e egyszer iiyen állapotot teremteni Közép-Európában, szertefoszlik-e egyszer a többségi nemzet gyanakvása? Öllős Lászió: Két fontos szempontot említek röviden. Az önazonosság fejlesztése integrate módon is történhet a jelenlegi Európában. Elsősorban akkor, ha a kisebbségiek elfogadják azt a tényt, hogy a jelenlegi európai határokat politikai szempontból határozzák meg, s ezeket nem lehet megváltoztatni, mert beláthatatlan folyamatok indulnának, amelyek lehetetlenné tennék az európai egyesülést ós az egész kontinens lemaradását vonnák maguk után. Ezért a nemzeti kisebbségek a jogegyenlőséget, beleértve az autonómia különböző típusát vagy annak kombinációját úgy vívhatják ki, ha figyelembe veszik a politikai tényeket és illeszkednek az európai integrációs folyamatokhoz. Tény viszont, hogy tájainkon bizonyos erők teret adnak különböző nemzetállami vagy etnoregionális koncepcióknak, amelyeknek semmi közük a régiókhoz, hiszen azokat KözépEurópában szinte lehetetlen etnikai szempontok alapján meghatározni. Ahol a nemzetállami és más nacionalista elgondolások törnek utat, ott a dezintegrációs folyamatok erősödnek, s ezek a területek, sőt országok minden bizonnyal kiszorulnak az egyesülő Európából. Mindez gazdasági lemaradáshoz, az életminőség romlásához, a magasan képzett lakosság kivándorlásához vezet. Nem árt tehát hangsúlyozni, hogy Nyugat-Európában a nemzeti kisebbségiek döntő többsége — azért ott sem mindenki — elfogadja a jelenlegi határokat. Ez a tény nyugalmat ad a többségnek, erősíti a demokráciát, a toleranciát, a konszenzuskészséget és más fontos polgári elvet. A másik szempont az, hogy Nyugat-Európában sem máról holnapra születtek meg az autonómiák. Dél-Tirolban például sokéves harc eredményeképpen jött létre a mai, példaértékű állapot. Gyuresík Iván: Látni kell szerintem az érem másik oldalát is. Kérdésem tehát az, mit tegyen az integrációt óhajtó és támogató kisebbség ott, ahol a többség dezintegratív irányba tereli a poÓurdík László litikai történéseket. Ez főleg azokra a társadalmakra jellemző, amelyek nem az állampolgári elvre vagy a nyelvi pluralizmusra épülnek. Itt a nemzeti kisebbség az integráció szempontjából is nagyon nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe került. Beszéltem már bizonyos feltételek szükségességéről, a demokráciáról a demokratikus intézményekről, a többség szolidaritásáról. Ha végignézzük ezeket az elengedhetetlen feltételeket, akkor azt kell mondanom, hogy jelenleg nem alaptalan a józan mérlegelés e téren. Nekünk, kisebbségben élőknek viszont egyszerűen nincs más esélyünk, csak az, hogy olyan mechanizmust igényeljünk, amely képes megakadályozni asszimilációnkat, megőrizni identitásunkat. Öllős László: A nacionalizmus felhalmozott válságtünetei, bizonyos területek megkésett nacionalista törekvései bizony nem adnak okot a derűlátásra. Ugyanakkor beszéltem már arról, hogy Nyugat-Európában sem máról holnapra adták meg a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a pozitív folyamat attól függött, hogy az adott polgár többségi társadalma milyen gyorsan polgárosodott és milyen irányban. Persze, fontos az is, hogy a kisebbség képes-e precízen megfogalmazni igényeit, a különféle alternatívákat, mert ennek nemcsak politikai, hanem szakmai vonatkozása is van. A másik szempont az, hogy miképpen tud hozzájárulni önmaga is az ország polgárosodásához rövid, közép és hosszú távon. Az esélyekről nem szívesen beszélek, hiszen végzettségünket nem a jósdában szereztük. Azt hiszem, a történelem még nagyon sok meglepetést tartogat számunkra. Nekünk viszont munkálkodnunk, cselekednünk kell, céltudatosan, az európai integráció irányában. Ďurdík László: Ha visszapillantunk a félmúltba, akkor nyilvánvalóváválik, hogy a szlovákiai magyarság hosszú időn át alapvető nemzetiségi jogaiért küzdött, például az anyanyelvi oktatás megőrzéséért, nyelvhasználati jogaikért, azért, hogy senki sem süllyeszthessen bennünket valamiféle folklórcsoport vagy másodrendű állampolgár elviselhetetlen kalodájába. Amikor politikai szempontból-javulni látszott a helyzet, amikor demokratikus jogokat Ígértek, akkor természetesen másfajta igényeink is manifesztálódtak. i v Szilvássy József (Méry Gábor felvételei) ban nagymértékben csökkent, magyarságunk elöregszik, rendkívül rossz a főiskolai végzettség szerinti arányunk a szlovákokhoz, de a szlovákiai ukránokhoz képest is. Egyre kevesebb gyermek jár magyar iskolába, habár tavaly némileg emelkedett az anyanyelvi oktatást választó kis elsősök száma. Ezeket a súlyos gondokat orvosolni kell, erre a kulturális és az oktatási autonómia, esetleg más autonómiatípus jelenthet európai léptékű megoldást. ÚJ SZÓ: Bevezetőmben némiképp elmarasztaltam a politikusokat, holott őszintén szólva nem vagyok bizonyos abban, hogy a szakemberek segítik-e munkájukat, megnyilatkozásaikat. Só't, ismerve a szlovákiai magyar társadalomtudományok jelenlegi állapotát, több évtizedes mostoha körülményeit, nem tudom, létezik-e kellő szakmai hátterünk, elkészültek-e azok a nélkülözhetetlen tanulmányok, tudományos munkák, amelyekre igényeink megfogalmazása során politikusaink támaszkodhatnak? Öllős László: Az a tény, hogy egy ilyen sorsfontosságú igény részletekbe menő megfogalmazása az nagyon sok szakmai munkát igényel, megfelelő előkészítést, nézetek szabad ütköztetését különféle gyűlölködések és pártideológiák nélkül. Szabad viták szükségesek különféle részkérdésekről, elsősorban a megoldások különféle specifikus módjairól, összevetve a mi helyzetünkkel. Én azt hiszem, hogy ezt a munkát mi el tudjuk végezni, illetve részben el is végeztük, csak ezek a politikai, jogi és egyéb írások eddig nem kerültek a széles nyilvánosság elé, ami viszont eléjük került, hát — hadd ne beszéljek róluk... (Szakmai szempontokból, persze.) A kérdés másik része azt hiszem annak a következménye, hogy szerintem nemcsak nálunk, hanem máshol is megfigyelhető jelenség térségünkben, hogy a i politikusi megnyilatkozások tnem épülnek szakmailag előkészített anyagokra. Valahogy ezt nem is igénylik nagyon sokan. Tudvalévő, hogy a vezető nyugati politikusok megnyilatkozásait úgynevezett tímek készítik elő, szakértők munkacsoportjaik dolgoznak ki háttéranyagokat. Nálunk ez, sajnos, nincs így, fehér hollónak számít az olyan kerekasztal-beszélgetés is, mint a mai. Ďurdík László: Tekintetbe kell venni azt, hogy az eltelt két és fél héz bármilyen téren mozdulni. Tény az is, hogy a politikusok — nemzeti kisebbségünk körében is — egy része eddig nemigen volt közvetlen kapcsolatban a közélettel, úgyhogy gyakorlati-, lag közülük többen nincsenek szakmailag annyira felkészülve, hogy ezeket a különböző háttérinformációkat ós más fontos anyagokat igényelnék. Kialakult bizonyos ösztönösség, bizonyos impulzív megnyilatkozási forma, s emiatt olykor nem éppen megalapozott véleményekkel próbálják a közvéleményt informálni és befolyásolni. Gyuresík Iván: Nagyon fontos kérdés, amit felvetettél, természetesen a politikusokró, most nem szeretnék véleményt mondani, az általánosításokat ebben az esetben sem tudom elfogadni, itt is vannak kivételek. Az én véleményem is az, hogy a döntések előkészítésénél nincs szakmai megalapozottságú csapatmunka, s emiatt sokszor valójában szakmailag, a társadalomtudományok szempontjából kifogásolható értékű megnyilatkozásokra kerül sor egyes felelős politikusaink részéről. Ez még csak az érem egyik oldala volna, én veszélyesebbnek látom e helyzet másik vetületét. Ha valaki felelős politikusként nincs tisztában azzal, hogy az a foga-, lom, amit használ, mit jelent, és milyen következményeket vor maga után, az nemcsak az ő ba^! ja, hanem a közösségé elsősor| ban. Tehát akkor azt mondanám, hogy ez több mint szakmai igénytelenség vagy hozzá nem értés, ez már felelőtlenség. Tudatosítaniuk kell ezt azoknak is, akik szakmailag foglalkoznak a kisebbségi kérdéssel és lényegében a társadalom kérdéseivel, hogy szakértői véleményekkel és vitákkal kell ösztönöznünk és késztetnünk a politikusokat arra, hogy szakmailag alapozzák meg azt, amit mondanak, és hozzák létre azt a struktúrát, ami egyszerűen működőképessé teszi a politikai döntéshozó mechanizmust. Csupán olyan politikai mozgalom vagy párt válik poten-, ciálisan komollyá és hosszútávon! is életképessé, amely szakmailag | megalapozottan tud dolgozni. Infrastruktúrával rendelkezik, és a döntéshozásnál pedig tudományos eredményekre, tényekre támaszkodik, s így megalapozottan tud dönteni. ÚJ SZÓ: Köszönöm a beszélgetést.