Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-23 / 172. szám, csütörtök

1992. JULIUS 23. tÚJSZÓM HAZAI KÖRKÉP MÁSOK ÍRTÁK JELENTÉS A FEKETELISTÁRÓL A Cseh Köztársaság Főügyészségének jelentését közölte a Lidové noviny július 21 -ei száma, amelyben annak a feketelistának az összeállításáról vannak adatok, amelyet a CSKP KB Elnöksége 1971. január 8-án kiadott irányelveinek alapján készítettek ,,a jobboldali opQortunistákróí, pártellenes, szocialistaellenes és szovjetellenes kampányok szervezőiről." Az említett „Irányelvek" összeállításánál nagymértékben támaszkodtak a magyarországi „ellenforradalmi elemek" nyilvántartásának módszertanára. A nyilvántartás célja elsősorban az volt, hogy rendszeres áttekintést nyújtson arról, hogy a jobboldal képviselői hol összpontosulnak, s így létrehozzák az izolálásuk lehető legalaposabban megszervezett feltételeit. így akadályozták meg, hogy visszatérjenek olyan exponált közéleti, állami és gazdasági funkciókba, amelyekből eltávolították őket. Elsősorban az alábbi csoportosítás szerint jegyezték be a személyek neveit az említett feketelistára: a) a jobboldali opportunista és revizionizmus képviselői és vezető személyiségei b) pártellenes, szocialistaellenes és szovjetellenes kampányok, meggyőző akciók szervezői c) a jobboldali opportunizmus és revizionizmus képviselői, akik tevékenységük során a jobboldal céljait és szándékait valósították meg. Az 1971. januárjában megjelentetett „Irányelvek" befejező részében hangsúlyozták: a jobboldal képviselőinek nyilvántartását következetesen és körültekintően kell elvégezni, hogy ne kerüljenek vissza a ČSKPba, az államhatalom és az államigazgatás szerveibe (minisztériumok, nemzeti bizottságok, a hadsereg, a belbiztonsági szervek, bíróságok) az oktatásügybe, a sajtóba, a tudomány területére, a társadalmi szervezetek apparátusaiba, valamint a Nemzeti Front szervezeteinek magasabb tisztségeibe. A nyilvántartásba vett „jobboldaliak" nem dolgozhattak diplomáciai szolgálatban, némzetközi szervezetekben, a külkereskedelemben és a gazdasági nomenklatúrában. 1971 és 1973 között - amint az a CSK Főügyészségének jelentéséből kitűnik - fokozatosan 10 504 személyt javasoltak erre a listára. Végül is 6 335 név került fel oda. A javasolt személyek 82 százaléka valamikor tagja volt a kommunista pártnak. Ennek a számnak 38,1 százaléka 1948 előtt lépett be a CSKPba, és 61,9 százaléka később. Pártonkívüliek és más politikai pártok tagjai a listán szereplők 18 százalékát tették ki. Elsősorban a KAN, a K 231, a Szociáldemokrata Párt előkészítő bizottsága és más „illegális" szervezetek tagjai alkották ezt a csoportot. A javasoltak 2,4 százaléka volt munkás. Elenyésző számarányt képviseltek más szociális csoportokba tartozók. A lista elkészítésének idején érvényben lévő Büntető Törvénykönyv 260. sz. paragrafusa szerint csak a fasizmus propagálását büntették. Ezért az „Irányelvek" alapján bizonyított, hogy ez az akció a politikai ellenfelek - akik elsősorban a párt soraiból kerültek ki - likvidálását szolgálta. Más elbírálás alá esik, hogy a CSKP KB Elnökségének eljárása és az akcióban részt vevők tevékenysége kielégíti néhány bűntény fogalmát, például közéleti tényező hatalommal való visszaélése, zsarolás és elnyomás. A jelenleg érvényben lévő törvények ezekre a bűntényekre tízéves elévülési időt határoznak meg, így nem adottak a feltételek a büntetőjogi eljárások megindításához. A Cseh Köztársaság Főügyészsége ennek ellenére szükségesnek látta az ismertetett jelentés közzétételét, mivel a törvények és az emberi jogok múltbeli megsértésének becsületes és nyilt feltárása segíti a múlt rendszer örökségével való elszámolást. MAR NEM TITKOS A TITKOS TERV A PR0ST0R KÖZÖLTE A VOLT CSEH KORMÁNY FORGATÓKÖNYVÉT A Cseh- és Morvaországban megjelenő Prostor napilap A titkos irat kikerült a trezorból címmel, részletesen tájékoztatott a volt cseh kormány ún. katasztrófa forgatókönyvéről. A titkos terv 21 oldalból és mellékletből áll. Szigorúan titkos felirattal látták el. A cseh kormány elnöksége 1992. március 2-án tárgyalta meg. Hivatalos neve: Tájékoztatás a köztársaságok alapvető gazdasági kapcsolatairól arra az esetre, hogy rendkívüli intézkedéseket kell foganatosítani a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság szétesésével összefüggésben. A dokumentumok általános részét Petr Pithart felolvasta annakidején a Cseh Nemzeti Tanácsban. A szigorúan titkosnak minősített rész bevezetőbői és három fejezetből áll. Az egyes fejezeteket a minisztériumok állásfoglalásaival egészítették ki. Az első fejezet azt taglalta, hogy milyen a szlovák és a cseh minisztériumok viszonya és együttműködése. A második a kereskedelmet ölelte fel. Felsorolja, hogy milyen mennyiségű árut szállít Szlovákia Csehországba és fordítva és a stratégiai szállítmányok hogyan pótolhatók független forrásokból. Ennek a fejezetnek a legérdekesebb pontja arról beszél, hogy 24 és 48 órán belül, illetve egy héten és hónapon belül milyen intézkedéseket kellene foganatosítani az állam hirtelen felbomlása esetében úgy, hogy Csehország érdekei ne szenvedjenek csorbát. A harmadik fejezet, az ún. nem kereskedelmi rész, az egyes tárcák más jellegű kapcsolatait elemzi. Az ipari tárca a legfontosabbnak azt tartotta, hogy gondoskodjanak a kőolajszállítmányokról, mivel Csehországnak 8-10 napra való tartaléka van csak. A kereskedelmi minisztérium szerint meg kell határozni egyes árufajták (mosóporok, élelmiszerek, vatta stb.) maximális árát, lepecsételni a pénzt, megszüntetni a betétszámlákon lévő pénz kifizetését az állandó levonásokon kívül stb. A munka- és szociális ügyi minisztérium azt javasolta, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárait vagy a Cseh Köztársaság állampolgárainak, vagy pedig külföldieknek kell nyilvánítani. Alternatívaként munkavállalási engedélyek rendszerét javasolta. Ehhez a részhez egy megjegyzést fűztek: a folyamatot ki kell használni arra, hogy a vállalatoktól távozzanak a fölösleges erők, főleg a szerkezeti átalakítás kapcsán, és a roma nemzetiségű polgárok költözzenek Szlovákiába. A Prostor úgy tudja, hogy az összegezett tájékoztatáson kívül az egyes minisztériumok saját forgatókönyveiket is kidolgozták. Ezek egyike, - amelyet a Belügyminisztérium dolgozott ki - volt valószínűleg Ján Čarnogurský páncélszekrényében. Ezt találta meg Vladimír Mečiar miniszterelnök és ennek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzött. Ez a rész állítólag tartalmazza, hogy hány embert kell megbízni a határok kiépítésével, mennyi pénz kell a határátkelő helyekre stb. A Prostor alapján a Národná obroda is közölte tegnap a dokumentumok egy részét, és egyúttal ismertette több politikus állásfoglalását is az anyaggal kapcsolatban. Petr Pithart, volt cseh miniszterelnök elmondta, hogy a Cseh Nemzeti Tanács elé terjesztett anyag közzététele után felkérte kormányának tagjait, hogy részletesebben is foglalkozzanak a problémákkal és alapanyagaikat adják át Sokol belügyminiszternek. Az általa összesített tanulmányokat a kormány nem tárgyalta meg és nem is hagyta jóvá. - Az anyagok többségét elolvastam - mondotta - Mečiar úr állításainak pontosan az ellenkezője felel meg a valóságnak, (gy például mi azzal számoltunk, hogy a romák Szlovákiából Csehországba költöznek, erre a lehetőségre a szakemberek figyelmeztettek bennünket. Továbbá azzal is számoltunk, hogy eleget kellene tenni azon szlovákok kérésének, akik át szeretnének települni. Jan Rumi, az új cseh belügyminiszter úgy vélekedett, hogy szakvéleményekről és elemzésekről van szó arra az esetre, ha az állam kettéválna. - Ezek egy részét fel lehet használni egy átfogó, a kettéválás technológiájára vonatkozó dokumentum kidolgozása során. Az anyagot azonban alaposan meg kell tárgyalnia az új cseh kormánynak. Annak pedig, hogy az anyag titkos-e vagy sem, nincs elvi jelentősége - vélekedett. ELŐJÖTTEK A FARBÁVAL Nagy fába vágta a fejszéjét a szlovák kormány, amikör elkezdte a bősi dacváltozat építését. A szálakat mozgató beruházók és politikusok nyilvánvalóan tudatában voltak annak, hogy a jelen gazdasági helyzetben a költségvetés milliárdos étvágyukat még akkor sem tudja kielégíteni, ha a döntéshozó helyeken az ügyben legközvetlenebbül érintett támogatóik ülnek. Nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy rájöjjünk, a megoldást kezdettől fogva kölcsönöktől remélték, ráadásul egy pillanatig sem kellett kételkedniük az ezzel kapcsolatos kormánygarancia megszerzésében. A meggyőzendő hitelezők számára pedig olyan óriási mennyiségű termelendő kilowattot tüntettek fel, amely láttán még a legóvatosabbnak a szeme is. csak felcsillanhatott. Az ügy sima lefolyását mindössze az zavarta, hogy bár a hazai jól szervezett propaganda a bősi vízi erőművet a harmadik évezred létesítményeként tüntette fel, a nemzetközi közvélemény megítélése egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Sok szolid pénzintézmény viszont nem szívesen kockáztatja meg, hogy a Természetvédelmi Világalap és más hasonló nagy környezetvédelmi szervezet emiatt összehangolt kampányt indítson ellenük. A zsák azonban végül is megtalálta a foltját, így a szükséges hitelcsomag megszervezésére az osztrák Hannes Androsht kérték fel. Neki valóban nem kell tartani az előbb említett ellenakcióktól, hiszen eddigi pénzügyi botrányai hírnevét már kellőképpen kikezdték. Bős érdekében kifejtett munkásságáról egyelőre keveset tudunk, az viszont biztos, hogy amikor a Világbanknál, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál kedvező hitelekért kilincselt, mindenütt elutasításra talált. Napjainkban a bősi pénzügyi tranzakció tovább bonyolódik. Bár még nem esett szét Csehszlovákia, az már biztos, hogy költségvetési szempontól a „mindenki a magáéból" elve fog érvényesülni. így viszont a szlovák költségvetés nagyon sokáig reménytelenül deficites lesz, aminek következtében nemcsak a tervezett bósi államkötvények kibocsátása válik bizonytalanná, de még az állami garancia vállalásáról is le kell mondaniuk. A bősi lobby tagjai persze nem fogytak ki az ötletekből. Ök ugyanis már korábban rájöttek arra, hogy ebben az ügyben tulajdonképpen nem a vízlépcső a nagy üzlet, hanem a körülötte lévő terület hasznosítása. Itt ugyanis megfelelő tőke birtokában óriási üdülőövezet építhető ki, melyen bőven elférnek a kispénzű tömegturizmus, illetve az elit számára fenntartott létesítmények is. Ha belegondolunk, egyáltalán nem meglepő tehát, hogy Androsh úr is vállalta az esetleges újabb botrányt. Hiszen ő pontosan tudja, mi rejlik abban, ha pár száz méterre az osztrák határtól minimális befektetéssel turistaparadicsomot hoz létre. Mivel a keddi kormányülés Bőssel kapcsolatos anyagait gondosán titkosítottak, egyelőre nem tudjuk, hogy nagyravágyó terveikben milyen szerep jut a helyi lakosságnak, vagyis a nagybecsű területek valódi tulajdonosainak. Reméljük, nekik lesz annyi vállalkozói tehetségük, hogy nem ugornak be az első ajánlatnak, hanem a lehetőséget igyekezni fognak a maguk számára a maximális mértékben kihasználni. * TUBA LAJOS KI BARÁTOT, KI ELLENSÉGET... Alkotmányos puccsnak minősítette nemrég Miroslav Macek, a szövetségi kormány alelnöke azt a szándékot, hogy a szlovák alkotmány elfogadása után Szlovákiában érvényét veszítse a szövetségi alkotmány. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom „nemzetibb" szárnyának képviselői, illetve a Szlovák Nemzeti Párt úgy véli, erre lehetőséget adna nekik a 143/1968. Tt. sz. alkotmánytörvény 142. cikkének 2. bekezdése, mely szerint „a Cseh, illetve a Szlovák Köztársaság alkotmányának elfogadásáig az említett köztársaságok alkotmányjogi viszonyai ehhez az alkotmánytörvényhez és más alkotmányos előírásokhoz igazodnak." A fenti rendelkezés a tagköztársaságok belső alkotmányjogi viszonyairól szól, de nem a tagköztársaságok közötti, illetve a szövetségi szintű alkotmányjogi kapcsolatokról. A Vladimír Mečiar á Ital pénteken bejelentett lépés ezért a föderációból való egyoldalú kilépést, elszákadást jelentené. Persze, ugyanez az alkotmánytörvény ismeri el az önrendelkezési jogot „egészen a kiválásig". Látszólag tehát a szövetségi alkotmány hatályon kívül helyezése Szlovákiában nem lenne alkotmányellenes lépés. Csakhogy a Szlovák Nemzeti Tanács a jelenlegi alkotmányjogi szabályozás alapján nem tudja hatálytalanítani a szövetségi alkotmánytörvényeket, s ugyanakkor az államszövetségből való kilépést is meglehetősen aprólékosan szabályozza a népszavazásról szóló 1991. évi szövetségi alkotmánytörvény. Az SZK alkotmányának elfogadásával tehát csak a szövetségi alkotmánynak a tagköztársasági szervekre (nemzeti tanácsok, kormányok, stb.) vonatkozó rendelkezései veszíthetnék hatályukat. Bármilyen egyéb megoldás olyan módon vethetné fel az államutódlás kérdését, amely Szlovákia fokozottabb elszigetelődéséhez vezethetne. Az SZK ugyan elérhetné a teljes nemzetközi jogalanyiságot, de nullpontról kellene indulnia, ha az államok közössége nem ismerné el (Csehországgal egyidejűleg) a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággal azonos államnak. Igaz, ezeket a kérdéseket az 1978. évi nemzetközi államutódlási egyezmény többé-kevésbé szabályozza, ám gyakorlatilag számtalan nehézségbe ütközhet annak megállapítása: szétválás, vagy elszakadás esetéről van-e szó. Számtalan nemzetközi politikai megfontolásból utasíthatnák el Szlovákia elismerését, a nemzetközi, diplomáciai kapcsolatok felvételét, ha a föderáció nem mindkét országrészben azonos eredményű népszavazás vagy egyéb, legális megállapodás alapján szűnne meg, hanem pusztán csak az egyik tagköztársaság lépéseinek folytán. A szlovák fél sértődöttségét ilyen esetben még az is fokozná, hogy az egyetemes érdekű többoldalú nemzetközi szerződések Szlovákiát továbbra is köteleznék, a független SZK viszont nem válogathatná meg, hogy a prágai kormány által korábban aláírt nemzetközi egyezmények közül melyeket tekinti elfogadhatónak és melyeket nem. Márpedig tudjuk, tapasztaltuk néhányszor, hogy Vladimír Mečiar sértődöttségének meglehetősen modortalan megnyilvánulási formái vannak, amelyek az adott nemzetközi helyzetben még inkább növelhetnék Szlovákia elszigeteltségét. Ezzel szemben a cseh politika, minden jel szerint meglehetősen szokatlan utat választott. Az eddigi nemzetközi gyakorlattal szemben nem arra törekszik, hogy a nemzetközi közvélemény előtt is bizonygassa: egyedül a Cseh Köztársaságot illeti meg az államazonosság jogi minősítése, a Szlovák Köztársaság pedig csak utódállam lehet. A szlovák kormányzat lépései nem kiválásnak, hanem szétválásnak próbálják feltüntetni és a nemzetközi fórumokon már-már könyörögnek azért, hogy „osztott utódlásról" legyen szó Csehszlovákia esetében, ami azt jelenti, hogy „a csehszlovák szövetségi állam hagyatékát a két köztársaság egyenjogúan venné át". Mečiarék mégis minduntalanul a Morva folyó nyugati partján vélik megtalálni azokat, akikben a szlovákiai szuverenitás rosszakaróit, már-már szabotőrjeit látják. Ugyanilyen ellenség számukra a budapesti kormányzat is, amely pedig számtalanszor kinyilvánította, azonnal elismeri - amint kikiáltják - a független Szlovák Köztársaságot. Mečiar válasza Budapestnek: A magyar légierő gyakorlatozása a közép-európai biztonságot veszélyezteti. Mindez fölöttébb veszélyes és elgondolkodtató. Mert kétféle ember van. Az egyik barátokat keres, hogy velük összefogva harcoljon céljaiért. A másik ellenségeket keres, hogy pontos célok hiján - a veszélyeztetettség érzését keltve - zászlaja alá gyűjthesse a tömeget. FEKETE MARIAN r ÉVFORDULÓ BÁTORKESZÍ SZÜLÖTTJE Neves oktató tanítványaként indult Závodszky Zoltán énekművészi pályafutása. Korának egyik leghíresebb Wagner-énekese, Georg Anthes volt a tanára, aki drezdai és New York-i sikerei után Budapesten telepedett le, mint az Operaház vezető hőstenorja, majd visszavonulása után a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanított. Itt az énekesek egész nemzedékét nevelte. Csak természetes, hogy a tanár főleg az általa kedvelt Wagner repertoárral ismertette meg a fiatal énekest, Závodszky Zoltánt. S bár a mester maga német származású volt, arra ösztönözte tanítványát, hogy magyarul énekelje Wagnert. Ez abban az időben forradalmi tett voít az operaszínpadon. Závodszky 1920-ban lett az operaház tagja, de az intézmény akkori igazgatója, Kerner István, a kiváló karmester hat évig csak kis szerepeket bízott rá. Megvoltak a kedvencei, akiknek a helyére nem akart újakat beállítani. Ám Závodszky ezekben az alakításokban is karakterformáló képességével hívta fel a közönség figyelmét. Végül 1926-ban a Bolygó hollandi Erikjeként nagyszerű deklamációjával, lenyűgöző színpadi megjelenésével valóban „beérkezett". Ettől kezdve évtizedeken át énekelte a Wagner hőstenor-szerepeket, az álhatatos Trisztánt, a boldogság utáni vágyat megtestesítő Siegfriedet. Az újabb nemzedékhez tartozó Simándy József mellett-Závodszky volt az egyetlen magyar énekes, aki ezt a rendkívüli erőnlétet követelő szerepkört a maga teljességében vállalni tudtál De nemcsak Wagner-énekes volt, a hőstenor szerepekben más alakításokkal is sikert aratott. Érces, szárnyaló hangja például kitűnően érvényesült Muszorgszkij Hovanscsinájában, Galicin herceg szerepében, vagy Sztravinszkij Oedipus Rex-ében. Sokáig megőrizte hangját Závodszky Zoltán, ami tenoristáknál ritkaság. Hetvenévesen még sikerrel énekelte Stolzingi Walter szerepét a Nürnbergi mesterdalnokban, s dalestéket még nyolcvanévesen is adott. 1976-ban bekövetkezett haláláig a budapesti Zeneakadémián és a bécsi konzervatóriumban tanított. Műveit, sokoldalú ember volt, Karinthy Frigyes baráti köréhez tartozott. Irodalmi késztetéseiről tanúskodik, hogy számos operát és dalt fordított anyanyelvére. Száz évvel ezelőtt született, Bátorkeszin. (del)