Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-22 / 171. szám, szerda

PUBLICISZTIKA . ÚJ szól 1992. JÚLIUS 22. HATALMI LELEKMERGEZES Az Új Szó 1991. szept. 25-/ számában Irodalmi lélekmérgezés cím alatt bíráltam Andrej Ferkónak és Milan Ferkónak a Literárny týždenník 1991. szept. 13-i számában megjelent írását. Azóta az akkori ellenzéki nacionalista tábor— a közvélemény bizalma alapján — hatalmi csoporttá lépett elő, nem kell hát csodálkozni, hogy az új lehetőségek elindították a szélsőséges okoskodások és tervszerű megtévesztések végnélküli áradatát. Az új helyezkedés fölényének tudatában Milan Ferko a Literárny týždenník 1992. június 27-i számában (Ak Slovensko chce byť Slovenskom — Ha Szlovákia tényleg Szlovákiai akar lennj) címmel magabiztos hatalmi tudattal szórja a szélsőséges nacionalista hátterű valótlanságok özönét éló'kre és holtakra, mindenre, ami magyar vonatkozású. Fenntartja az alapvető megtévesztés vezérfonalát, azt a mai általános félrevezetést, hogy napjaink nacionalista uszítása az 1989-es forradalom gyümölcse, pedig a valóságban csak szószerint átveszik a Matica slovenská 1968/69-es uszításainak adatait, feltámasztva és elméletileg legalizálva Gottwald—

Okáli—

dementis háború utáni garázdálkodásának minden mozzanatát. Tehetik ezt azért, mert tudományosnak látszó mellébeszéléssel ki lehet selejtezni az Okálitól származó csalások és hamisítások eredetét, Okáli kitalált számadatait létező statisztikai adatként tálalni az olvasónak. A nacionalista érzelmek felkorbácsolásában 1968-ban is a nyelvtörvény szükségessége volt a Matica slovenská fő témája (Ján Dorula, Augustin Marko, Daniel Okáli). Régebben, 1946-ban csak azért nem, mert négy évig magyar nyelvű írás sem létezett, fényesen csillogott az embertelenség minden eszköze. Gottwaldnak az elnyomáshoz nem volt szüksége nyelvtörvényre. Röviden összegezve, a mai — immár hatalmi — uszítás nem az 1989-es forradalom utórezgése, hanemm Gottwald és Okáli agyrémeinek harcbavetése. Téved, aki azt hiszi, hogy 1990ben a maticás nyelvtőrvényjavaslatot, az egyetlen államalkotó nemzet dogmájával együtt, a novemberi forradalmi események termelték ki. A vizsgálódás azt bizonyítja, hogy mindaz, amit 1990 októberében a tervszerűen szervezett szélsó'séges nacionalista hullám — akkor még ellenzéki pártprogramként — az utcára dobott, teljesen azonos formában már 1968-ban is jelen volt a propagandában, de az akkori reformkommunista hatalom elhatárolta magát az előítéletek prófétáitól. Az 1990-es októberi eseményekkel kapcsolatban Ferko úr véleménye eltitkolja a Matica 1968-as szerepét: „Egészen rendkívüli szerepet játszott a nyelvtörvényért való harc, hála a Matica slovenskának, a nemzeti erők egész Szlovákiában aktivizálódtak. A matica fokozatosan kiszabadult a művelődési szereplés ellentmondásaiból, ahol egyesek konzerválni akarták, és végül a nemzeti erőfeszítések egyeztetője lett." A valóságban tökéletesen kidolgozta ezt a gyakorlatot a Matica már 1968ban is, nem újszerű forradalmi lendület megjelenéséről volt szó, nem a novemberi forradalom vívmányairól, hanem a gottwaldista—okálista nacionál-kommunista ideák felújított bevezetéséről. Ennek bizonyítására elég átlapozni a Matica slovenská 1968/69-es megnyilatkozásait, amikor még mint alelnök olyan személy \ fémjelezte a Maticát, mint Daniel Okáli, a lakosságcserével kapcsolatos áttelepítési bizottág elnöke, a nacionalista csalás, uszítás és átszerkesztés nagymestere. Hogy mennyire nem volt új 1990. október 25-én az akkor összecsó'ditett, forradalminak látszó népi kiáltozás, idézzük a Matica slovenská 1969. október 18-i megnyilatkozását Daniel Okáli aláírásával: „Dél-Szlovákia vegyes nyelvű területein kedvező életklímát kell teremteni, elsősorban az államnyelv törvényesítésével egész Szlovákia területén. Ezt a Szlovák Tudományos Akadémia is támogatta, 1969. március 25-én." (Bizalmas tájékoztatásj állami és pártszervek részére.) A Stúr-társulat Jozef Ružička aláírásával ugyanezt a javaslatát már 1968-ban közzétette. (Pravda, 1968. május 8.). Vagyis 1990. október 25-én egy sok millióba kerülő autóbusz-karavánnal ősszállami robbanékony nemzeti forradalmat akartak megrendezni a több évtizedes nacionalista—gottwaldista dogmákból, a nácizmus régen elhervadt ötleteivel megfűszerezve. (A jog számunkra az, ami a nemzet érdeke, vagy: teljes jogú állampolgár csak az lehet, aki tagja a nemzetnek stb.) Teljesen silány, de nagyképű Ferko úr kijelentése: „Az egész világ tudja, hogy 1918-ban, a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után háromszázezer—négyszázezer ember vallotta magát magyarnak." Ferko úr adata nem írásnak, inkább csak firkálásnak minősíthető, mert a csehszlovák statisztikai adatok szerint 1921-ben csak Szlovákiában fisn rov •- --irá / b Daniel Ókáli 1946-os nacionális— kommunista szélhámosságait, semmibe veszik a tényleges statisztikát, azt is, amit cseh demográfusok vagy magyarországi szlovák szervek szerkesztettek. A cseh F. Koláček szerint az első világháború után kétszázezer szlovák maradt Magyarországon (F. Koláček: Zemepis Československa, Praha 1934-149.1.). A magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége a szlovákok számát 1969-ben 110 ezerre becsülte. (Valóság, 1969. 4.) Daniel Okáli szélhámossága nem véletlenül született, messzemenő céljai voltak már 1946-ban, s akkori abszurditásai ma is sikeresen lelkesítik a szélsó'séges csoportokat. Szerepét azért vállalta, mert 1946ban az áttelepítési bizottság elnöke volt, ezért kapott engedélyt, hogy bizottságával hat héten keresztül propagandát foiytasson Magyarországon a Csehszlovákiába való áttelepülés érdekében. Bizottságával 1946 márciusában és áprilisában körbefutott 416 községet, ezeken a helyeken egyesek megnyilatkozásai szerint jegyzőkönyveket írtak. Mást nem is tehettek, hiszen egy napra tíz község meglátogatása volt esedékes. Tehát nem népszámlálásról, hanem jegyzőkönyvi tájékoztatásokról volt szó, más nem is lehetett. (Olvasható: Zprávy štátneho plánovacieho a štatistického úradu, 1946. aug. 1., 34. 1.) A kollektív felbecsüléseknek („odhad") lett a gyümölcse a máig hirdetett Okáli féle szám, a 470 000 szlovák polgár Magyarországon. Erre a számra a lakosságcsere keretében és a békekonferencián esedékes propagandában lett volna szükség, de nem sok sikert aratott, annál nagyobb a dicsfénye napjainkban. Mivel hovatovább hivatalos számmá avatják, hasznos lenne, ha magyar részről is ítéletet mondanának felette, mert negyvenhat év alatt csak vállvonogatást láttunk Okáli statisztikájának kérdésében. A félmilliós magyarországi szlovák kisebbség létezésének meghirdetése a gottwaldizmus alkalmi hamisításaként tört be a történelembe, mint a lakosságcsere és a békekonferencia propagandafegyvere, mai harcbavetése viszont megfontolt helyezkedés az elkövetkező törvényhozási időszak befolyásolására. A júniusi választások óta a nacionalista szélsőség a hatalom tudatában vált keményebbé, ezért Milan Ferko úr sem maradhatott háttérben, beveti Okáli érvelését: „Valószínűtlenül hangzik, de így van; Szlovákiának azért van szüksége függetlenségre, hogy legalább a saját területén megvédje polgárait az elnemzetlenítéstőí." Az ötlet ugyan a kassai kormányprogram terméke, 1990 októberében mégis sikerült demokratikus forradalmi fellángolás alakjában időszerűsíteni. A teljesnek ígérkező sikert 1992 júniusa hozta meg, amikor — a választók jóvoltából — az igehirdetők ölébe a hatalom is lehullott. Nem csodálkozhatunk, ha napjainkra Milan Ferko úr kemény bátorfőállamügyész úr véleménye olyan ügyekben, ahol valótlanságokra épített durvaságokkal sértegetik a szomszédos baráti államot, de azt is meg kellene végre fontolni, menynyiben sértette meg Milan Ferko úr a Btk. 198. §-át, a nemzetek és fajok gyalázásának meghatározásában, de nem lehet elhanyagolni a 260. §-t sem, a nemzetiségi gyűlölködés helytelenítéséről. Milan Ferko úr tévelygései a Literárny týždenník 12. oldalán találhatók. De a 13. oldal sem marad mentes Daniel Okáli erkölcseitől. Itt Roman Hofbauer úr fejti ki nézeteit, nem olyan nyersen, mint Milan Ferko, de a valóságképet ó' is átrajzolja, felületesnek látszik ott, ahol a legalaposabb indoklást várna az olvasó. Hofbauer miniszter úr bírálja a nyelvtörvény eddigi eredményeit, nem ért egyet a szlováknak mondott helységnevek „átmagyarosítására" vonatkozó kísérletekkel. A kérdéshez elég annyit megjegyezni, hogy a lakosság — nyilván teljes joggal — egyes helyeken visszakéri lakhelyének sokszáz éves régi nevét, az ismert sztálini módszerek alkalmazásával szemben. Van azonban a szerzőnek súlyoPrikler László felvétele sággal veszi át Gottwald és Okáli harcászati gyakorlatát: „Mi sem lehetünk minimaiisták, ha a magyarok megszüntették a kicsinyeskedést, és már nem magyarosítják az elhurcolt árvákat, mint a múlt században. Az individuális gyermekrablást új fogalommal, új gyakorlattal cserélték fel, a tömeges genocídiummal. A holocaustot magyar kiadásban szlovák—kaustnak hívják." A nagy Sztálin hajdanában az osztályharcot „élezte", napjaink uszítói a félrevezetések méreteit igyekeznek fokozni. Érdeklődéssel várjuk, mit szól a magyar kormány a holocaust vádjához, elvégre baráti országok lennénk, ezért illenék néhány ügyet a történelmi igazság szellemében tisztázni. Ferko úrékkal ez nehezen sikerülhet. Egyébként a magyar genocídium vádja sem újsütetű kitalálás, főleg nem a novemberi forradalom terméke, mert Augustin Marko Szőke Józseffel folytatott vitájában, mint a Matica szóvivője már 1969-ben bevetette a vádat:,,... amit a múltban a szlovákokkal elkövettek Magyarországon, az kész genocídium volt." Innen plagizálgatnak a mai uszítók is, nem csoda, ha az új parlamentben Alfred Rosenberg eszméinek feltámadása fenyeget („a jog számukra az, ami a nemzet érdeke"), számolni kell az okálizmus szellemének érvényesülésével. Nyitott marad a kérdés, mi lehet a sabb hibája is: „A második világháború után Magyarország lakosai közül kb. 300—500 ezer személy vallotta magát szlovák nemzetiségűnek, ma pedig Magyarországon a szlovák nemzetiség a végét járja." A miniszter úr számával szemben meg kell állapítani, hogy hiányzik a forrásmunka, nem felel meg a tényeknek, sem a cseh demográfia, sem a magyarországi szlovák becslések alapján. Nem kétséges, hogy Okáliszámról van szó, felfelé kerekítéssel. Sohasem létezett százezrekről beszél, akiket Daniel Okáli gyártott 1946-ban, akik semmi esetre sem „vallották magukat", hanem jegyzőkönyvileg lettek kitalálva. A két szerző között van egy azonosság, elhallgatják a magyarországi szlovákok katasztrófájában a lényeget, a lakosságcsere útján kiemelt 70 000 ember elszakítását addigi otthonától, ami az amúgy is szórványos településeket elsősorban minőségileg tett tönkre, mert értelmisége elhagyta a szülőföldhöz ragaszkodókat. A fenti két tanulmány azért íródott, hogy egy új „maticás" nyelvtörvényt készítsen elő, függetlenül attól, milyen lavinát fog elindítani, de attól az igazságtól is, hogy Gottwald és Rosenberg eszméi ma nem jelenthetnek jövőt Európában. JANICS KÁLMÁN GILANYI SÁNDOR SHOW-TÁR Pálfordulás: Eddig móresre tanított, most Mózesre. Rámenős földvisszaígényló': 6-árvadász Tea légcsőhurut ellen: fősodormenta Fajtiszta sírámgyüjtemény: nacional-lista Kormányválság: bársonyszékrekedés Udvarias laboráns: Röntgentleman Gyenge tanár: mikroprofesszor Pornószerző: fújságíró Közvéleménykutatósdi: Ön áll, ló? Rossz kohász: szarvasöntő Ivóparti: közös többsörös Felkészületlen gyógyító: horrorvos Erőszakos vendéglátás: tortatortúra Álomország legnagyobb tava: önállóvíz Gazdasági perspektíva: egyenrongyúság Túlélési recept: Éljen éhen! Forradalom: uraloműző Lusta prímás: húzza-halasztja a nótámat Sikertelen pásztoróra: élménynyekk Tévébolond: adáshibbant Elfásult képviselő': politikkadt GOND VAN A VAJJAL (Munkatársunktól) — A rimaszombati Gömör Tejgyár a kereskedelmi partnerek fizetésképtelensége és a termékeik iránti megcsappant érdeklődés miatt a szó szoros értelmében forró napokat él át. A gyárat először a kisprivatizációban akarták új t

ul

ajdonos kezébe juttatni, a te

l sőbb szervek utasítására azonban a nagyprivatizáció első hullámába sorolták be. Privatizációs tervezetüket ugyan elfogadták, de a mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztérium újból közbeszólt, így nem alakulhatott meg a részvénytársaság, és a vagyonjegykönyv-tulajdonosoknak is le kellett róla mondaniuk. A gyár vezetői és dolgozói most a vagyonjegyes privatizáció második hullámát várják, ahová minden valószínűséggel már besorolják őket. A tejfel vásári ás napjainkban zavartalanul folyik. A napi 120 ezer literes felvásárlás a tavalyi szintnek felel meg, az első osztályba besorolt tej literéért pedig 5,40 koronát fizetnek, ami a termelők zömét ki is elégíti. Más lapra tartozik viszont, hogy a nyári forróságban a tej minősége némileg romlott, hiszen most a felvásárolt mennyiségnek csak a 48 százaléka felel meg az első minőségi osztályba való besorolás követelményeinek. A tej feldolgozása is ütemesen folytatódik, hetente 120—150 ezer liter félzsíros tej kerül (Tetra Pak kartondobozokban) a járáson kívül a közép-szlovákiai régió északi járásaiba is, valamint Kassa város 27 elárusítóhelyére. A legtöbb gond a vajjal van. Miután a helyi húskombinát hűtőházaiból kiszorította őket a konzervgyár, a vajat tárolás céljából Poprádra szállítják. A hét négy napján összesen 40 tonna vaj vándorol így a poprádi mélyhűtőkbe, ahol jelenleg is mintegy 300 tonna vár értékesítésre. A külföldi piacok intenzív feltárásának köszönhetően a nyár folyamán közel 500 tonnát exportálnak majd a tengerentúlra, főleg Argentínába és Brazíliába. Sajnos, ezt a mennyiséget csak állami árkiegészítés mellett tudják eladni, mert a külföldi partnerek által felkínált árak a termelés nyereségessége szempontjából elfogadhatatlanok lennének. Valamivel keresettebb a szárított tej, melyből 750 tonnát értékesítenek a nyári hónapokban, főleg Ukrajnában. Ez viszont csak részben pótolja az értékesítésre váró vajhegyek által okozott pénzhiányt. (polgári)