Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-02 / 154. szám, csütörtök

LAPOZGATÓ 1992. JÚLIUS 2. CSEHSZLOVÁKIA - MAGYAR SZEMMEL A ČSTK budapesti tudósítója kommentárjában arról számol be a cseh. (és szlovák) olvasónak, miként látja a hivatalos magyar politika a hazánkban zajló eseményeket. A parlamenti választások utáni első reagálásokon kívül, amelyek a közös szövetségi állam fennmaradását támogatták, hangsúlyozva az európai biztonság gondolatát, a hivatalos magyar politikai körök jellemző magatartása a visszafogott hallgatás tfolt. Ennek oka többek között nyilván abban keresendő, hogy az ide érkező hírek alapján csak nagyon nehezen lehetett megjósolni, megállapodnak-e, s ha igen, hogyan a két köztársaság győztes politikai erőinek képviselői? Ez viszont nem azt jelenti, hogy a magyar politika ne kísérte volna figyelemmel a csehszlovák vagy cseh-szlovák, esetleg a cseh és a szlovák fejlődést. Ellenkezőleg, a cseh- és szlovakológusoknak sok lehetőségük nyílt arra, hogy az olvasóknak, a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek legalább nagy vonalakban elmagyarázzák a csehszlovák állam keletkezését és történelmét, valamint a mostani államjogi elrendezésről folyó vita lényegét, kiegészítve mindezt saját prognózisaikkal, amelyek természetesen nem jelenthetnek többet a találgatásoknál és spekulációknál. Ezért Jeszenszky Géza külügyminiszternek a közelmúltban elhangzott nyilatkozata sem tartalmazhatott mást, mint annak a hangsúlyozását, hogy végződjön bárhogy is a csehszlovák föderáció sorsa, a magyar köztársaság jó partneri kapcsolatokra törekszik majd mind Prágával, mind Pozsonnyal. Magyarország sajátos közép-európiai helyzetéből s a magyar külpolitika jellegéből következik, hogy a szomszédaival kialakított és fenntartott kapcsolatai keretében — s különösen a környezetében bekövetkező változások alkalmával — rendkívüli érdeklődést tanúsít az adott államban élő magyar kisebbség iránt. Ebből a szempontból bizonyára nincs messze az igazságtól az a feltevés, hogy Budapest Csehszlovákia szétesését bizonyos aggályokkal figyeli, mivel az új, önálló Szlovákia — amely minden jel szerint nemzeti alapon működik majd — vezető személyiségeinek nyilatkozatai alapján nem ígér túl sok fejlődést a nemzeti kisebbségek jogai érvényesítéseterén. A szlovák politikusok kijelentései, miszerint az önrendelkezés joga, csak a nemzeteket illeti meg, a nemzetiségeket nem, vagy a szlovák nyelvtörvény készülő novellizálása, amely Magyarországon már jelenlegi formájában sem a legjobb benyomásokat kelti (tiltja például a kétnyelvű feliratokat) — mindez jelzi, hogy ennek vagy amannak, a történelem folyamán keletkezett felhőnek az elűzése a magyar— szlovák kapcsolatok egéről a legjobb szándékkal is bizonyos erőfeszítéseket követel meg. A másik oldalon viszont olyan nézetek is hallhatók Magyarországon, amelyek szerint az önálló szlovák államban — ahol a magyar kisebbség a lakosság több mint tíz százalékát alkotná, eltérően a CSSZSZK-tól, ahol csak négy százalékot tesz ki — a kisebbségek képviselői jelentősebb tényezővé válnának, sőt — némi derűlátással — az önálló államnak nagyobb lehetne a szerepe a magyar kisebbség szemében, mint amilyet jelenleg a szövetségi szervek töltenek be. A hivatalos magyar állásfoglalás így szól: a magyar kisebbség számára Szlovákiában is — legyen az a föderáció része, vagy önálló állam — biztosítani kell az európai normáknak megfelelő jogokat. Ennek illusztrálására szívesen hozzák fel a különböző nemzetiségek együttélését Tirolban. A hivatalos Szlovákia viszont azt a nézetet vallja, hogy a nemzetiségi jogok a Csallóközben jelentősen túllépik az európai normákat... Ha a csehszlovák államszövetség szétesik, Budapest kénytelen lesz a magyar—szlovák kapcsolatok minden feltételéró'l közvetlenül Pozsonnyal tárgyalni. Ezt sokan kimondott pozitívumként értékelik például gazdasági területen, sokan ettől várják az eddigi kis határmenti kapcsolatok jelentőségének a növekedését. Nem egy nyugati lap azzal a lehetőséggel is számol, hogy a magyar külpolitika alkotói, tapasztalva az első világháború után létrejött államok széthullását, területi igényekkel lépnek majd fel a szomszéd államokkal szemben. Bár a klasszikus szentencia úgy szól, hogy a politikában semmi sem lehetetlen, a jelenlegi magyarországi külpolitikai helyzetben az ilyen megállapítások nem vehetők komolyan. A felelős politikai erők tudatában vannak annak a kényes helyzetnek, amelybe a kormánykoalíció nacionalista rétorikájával jutott, ezért mindig siet a megnyugtatással, hogy határrevizióra még álmukban sem gondolnak. A nemzeti szempontokról és a szomszéd államokban élő magyarság gondjainak felvállaláséról nyilatkozataiban nem mondhat le, amíg ez a hangvétel kedvezően befolyásolja a választók nagy tömegeit. A kormánykoalíció másik aduja a választók számára „európaiságának" hangoztatása, amelyet egy egész sor nyugati államférfi támogat. Nehezen képzelhető el, hogy a magyar politikai vezetés bármilyen területi követeléssel — esetleg éppen Szlovákiával szemben — kockáztatná ezt az image-ját, különösen akkor, amikor mindenáron és sok fáradsággal igyekszik eloszlatni a román és a szerb politikusok ilyen jellegű gyanúsítgatásait. Ellenkezőleg: a jelenlegi helyzetben a magyar kormány számára bizonyára megkönnyebbülést jelent, hogy eddig nem került sor az önálló Szlovákia megalakulására, s így nem kell nyilatkoznia a magyar kisebbség autonómiájának mértékét illetően. A legerősebb kormánypárt, a Magyar Demokrata Fórum a jelenlegi változó Kelet- és Közép-Európában saját politikai képességeinek bizonyításául ügyesen tálalja választóinak — akiknek egy részét, úgy látszik, lassan elveszíti —, azt a nyilvánvaló tényt, hogy geopolitikai szempontból a mi régiónkban Magyarország a nyugalom utolsó szigete. ROBERT SVOBODA, Budapest Lidové noviny, 1992. június 24. Egyensúly (Ľubomír Kotrha rajza) KÉT NEMZET A CSALLÓKÖZBEN A cseh és szlovák lapok a választások utáni időszakban az eddigieknél gyakrabban foglalkoznak a hazai magyar kisebbség problémáival. Ennek egyik oka nyilván abban keresendő, hogy a közvéleménykutatási előrejelzések ellenére a magyar pártok koalíciója aránylag biztosan bejutott mind a Szlovák Nemzeti Tanácsba, mind a prágai parlament mindkét kamarájába, s tette ezt annak dacára, hogy a koalíción kívül maradt Magyar Polgári Párt is szerzett a választásokon mintegy hetvenezer szavazatot. De ennel is jobban az érdeklődés homlokterébe került a csehszlovákiai magyarság azután, hogy a két legerősebb koalíciós partner vezetője, Duray Miklós és Bugár Béla is hangot adott annak a szándéknak, hogy amennyiben sor kerül Szlovákia önállóságára, a hazai magyarság is követelni fogja az autonómiát. (Az autonómia fogalmának reves vagy szakszerűtlen értelmezésére most nem térünk ki.) A Mladá fronta Dnes riportere is terjedelmes írásban tudósít a csallóközi helyzetről. Igyekszik reális képet adni az itt élő magyarok és szlovákok együttéléséről. írása mégis hiányérzetet és aggodalmat keltő. Az előbbi abból fakad, hogy Nyárasdról szóló helyzetképében egy szóval sem említi a község első ligás női kézilabdacsapatát. Erről a községről, úgy vélem, főleg az idegennek számító cseh olvasó számára készült híradásban enélküi nehezen lehet hitelesen tudósítani. Ami az aggodalmat illeti: írása befejező sorai — akár valóban megtörtént eseményt írnak le, akár újságírói poénnak szánta a riporter —a hazai politikai légkörben az eredeti szándék ellenére is könnyen téves információk, megalapozatlan rémhírek forrásává válhatnak. A Csallóközben sok városban és községben túlnyomórészt, csak magyarul beszélnek. A szlovákok itt kisebbségben vannak. Nektek, cseheknek jó, a németeiteket kitelepítették. De nekünk itt maradtak a magyarok. A feszültség mindig jelen volt, csak a proletár internacionalizmus nem engedte megnyilvánulni. A szlovákoknak nem tetszhet, hogy például a közeli Nagymegyeren az üzletekben csak magyar feliratok vannak — panaszkodik Dunaszerdahelyen a Szabadság téren egy kb. negyvenéves mérnöknő. A nevét meghagyja magának. Keresztül-kasul járok Nagymegyeren. A feliratok mindenütt kétnyelvűek. Igaz, hogy néhány esetben az első helyen van a magyar, de ez ebben a csaknem magyar városban nem kellene, hogy valakit is sértsen. — Egy kereskedő saját maga ellen vétene, elriasztaná a szlovák vevó'ket — mondja Konkoly István, a drogéria, üveg- és porcelánüzlet egyik társtulajdonosa. Az ilyen híresztelések szerinte, sajnos, nem ritkák. Konkoly úr gyakran utazik Csehországba. Az a benyomása, hogy ott többet dolgoznak, míg Szlovákiában többet politizálnak. Nem túl kedvezőek a feltételek, de azért itt is lehet valamit csinálni. Sújt minket, hogy kevesen építkeznek (a cég fő profilja az üveggyártás lett volna), hogy az emberek ez iránt nem érdeklődnek. Az Aquaform vállalat négy társtulajdonosa tizenkét dolgozót foglalkoztat. Mindnyájan reménykednek a gazdasági fellendülésben. — Szlovákia önállósága nem oda vezet. Az áru nagyrészét Qsehországból szállítjuk, s ha valamilyen szándékosságra kerül sor, az mindenki számára tragédia lesz. De én optimista vagyok. A Színkofer házaspár szép^ kertes családi házban lakik Nyárasdon. Már három éve vásároltak két hektárt s az egykori „dzsungelből" termó'földet hoztak létre, ahol_ paprikát és dinnyét termelnek. — Én fodrászatot nyitottam, de a községben kilenc fodrásznő van. A főid messze van, s a férjem egyedül nem bír vele. A zöldséggel sok munka van és sok kiadás is. Némely napokon nyolc asszonyt is felveszünk kapálni. Élég sokat ki is termelünk, de problémát jelent eladni. És hát hova vigyük, ha nem Csehországba? — panaszkodik Márta asszony. Szinkofer Lajos, az autószerviz egykori főnöke, úgy látszik, peches. Meg akarta venni a szervizt, de csak bérbe akarták neki adni. A zöldség mellett hat tehenet is próbált tartani, de ez sem volt kifizetődő. A malacok tenyésztésével viszont már sikeresebb. — Talán eladjuk a földet. Itt a ház mellett építek egy műhelyt, s autókat fogok javítani. Reggel fél hattól gyakran sötétedésig dolgozom, ezt így nem lehet. A szövetkezettől néhány hektárt kellene kapnom, rögtön a falu végén. Ha a zöldséggel ugyanaz marad a helyzet mint eddig, eleséget termelek a malacoknak— mondja Szinkofer úr. Mindenáron meg akar állni a saját lábán. Gürcölő típus, de hiányzik belőle a menedzser átütőképessége, aki a munkáját kellőképpen tudná eladni. Az, amibe az utóbbi két évben belefogott, inkább veszteségek sorozata. Egyesek nem értenek a vállalkozáshoz, erre senki nem tanította meg őket. S most még féljünk is, hogy mi lesz velünk, magyarokkal? — teszi hozzá Parčetich Júlia, a szomszédasszony. — Nemrégen Pozsonyban voltam a lányommal. Magyarul beszéltünk, s rögtön belénk kötöttek, hogy „na Slovensku po slovensky". Én azt hiszem, hogy e mögött az irigység van. Ók csak azt látják, hogy a magyarok a Csallóközben gyönyörű házakban laknak. Csakhogy ha itt is szentpétervári fehér éjszakák lennének, a mi embereink reggelig is dolgoznának. Nyárasdon háromezer ember él, ebből csak mintegy száz szlovák. A választásokon a magyar pártok 97 százalékot szereztek. — Nincs itt eddig semmilyen nagyobb probléma a nemzetiségek között, azt szeretnénk, ha a politikusok semmi olyat nem csinálnának, hogy ezeket felszítsák. Nem jöhetnek olyan értelmetlenségekkel, mint a maticás nyelvtörvény-javaslat volt. A magyar hivatalnokok ezen a területen csak szlovákul nem tárgyalhatnak. Ez esetben az idősebbeknek tolmácsot kellene magukkal vinniük a hivatalba — magyarázza Krascsenics Péter, a község polgármestere. A község mögött, a fák között kis termálfürdő van, rendezetlen kemping és egy csaknem befejezett szálloda, amelyet körös-körül benő a fű. — A fürdőt veszteségesen üzemeltetjük. Az árverésen a létesítmény nem kelt el. A szálloda befejezéséhez 3 millió hiányzik. A november utáni változások a községnek ugyan nagyobb önállóságot hoztak, de pénzt nem. S tulajdonképpen ez az önállóság sem elegendő. Számos ügyben még mindig a körzeti és a járási hivatal dönt. Ezt megváltoztatni sokkal fontosabb.mint Szlovákia önrendelkezése. Én azt hiszem, hogy a szétválásra nem kerül sor. Mi magyarok tíz százaléknyian vagyunk, s ez a népszámláláskor majd számít valamit — mondja a polgármester. Ha ennek ellenére létrejön az önálló Szlovákia, a magyarok autonómiát fognak követelni. Nem területit, ez szerintük nem lenne reális, de a kultúra, az iskolaügy területén... Bár azok közül, akikkel a Csallóközben beszéltem, senki sem gondolja, hogy ezeket az emancipációs törekvéseket a szlovák reprezentáció majd megértéssel fogadja. Dé a magyar autóstopposnak a szavait — itt mi vagyunk többen, nem hagyjuk magunkat elnyomni, otthon fegyverünk is van — csupán rossz viccként tudom felfogni. BORIS DOČEKAL Mladá fronta Dnes, 1992. június 18. ISMERIK-E HAZÁJUK NYELVÉT? Ezzel a címmel közöl érdekes beszámolót a Národná obroda az Ismerd meg a szlovák nyelvel elnevezésű nyelvi vetélkedő országos döntőjéről, amelyet a komáromi Gépipari Szakközépiskolában rendeztek meg. Elismeréssel méltatja a több mint húszéves múltra visszatekintő nyelvi vetélkedő eredményeit. Megszólaltat néhányat a verseny negyven résztvevője közül, valamint a bíráló bizottság tagjait. Megállapítja, hogy a verseny résztvevői nem azonos rajtvonalról indulnak: azok a tanulók, akik tiszta magyar nyelvi környezetben nőttek fel, természetesen hátrányban vannak. A résztvevők között vannak vegyes házasságból született, illetve ilyen családokban élő gyerekek is, ók e téren nyilván előnyös helyzetűek. NYELVTAN HELYETT KONVERZÁCIÓ A magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóinak problémái a közvélemény szemében a legtöbb esetben a szlovák nyelv hiányos ismeretére korlátozódnak. S ritkábban kerül sor az okok keresésére. Talán néhány esetben valóban a tanulók vagy tanítóik hiányzó motivációjában keresendők az okok. De a fő ok egészen biztosan a szlovák nyelv tanításához való hozzáállás a magyar iskolákban. Úgy, mint más idegen nyelvek esetében, a tanítók a legutóbbi időkig a nyelvtani ismereteket részesítették előnyben a tanulók kommunikatív készségének fejlesztése helyett. (Elfelejti ill megjegyezni az írás szerzője, hogy nem önszántukból, hanem az iskolaügyi minisztérium mindenkori utasításai, irányelvei, rendeletei értelmében, az ilyen alapelvekre épült tanterv, az ilyen felfogású tankönyvek stb. szerint. — K.T.) Ma ez már nem így van. Szamos László, az iskolaügyi minisztérium illetékes osztályának munkatársa megjegyzi, hogy a szlovák nyelv oktatási módszertanában egy évvel ezelőtt változás történt. A la- • nulók elsősorban azt tanulják, hogy megértsék egymást, s megértessék magukat szlovákul. Beszélgetésünkhöz csatlakozik Bartanusz Attila, a komáromi iskolaügyi hivatal módszertani osztályának vezetője is. — Ha a tanító és a tanuló is igyekszik, az eredmény sem maradhat el. Persze, azokban a községekben, ahol mondjuk 80 százalékban magyarok élnek, ez egy kissé bonyolultabb. A nyelvi készség néha a lanílók esetében is problematikus: szlovák beszédük nem mindig tősgyökeres... — értékeli a helyzetet Bartanusz Attila. De végül mosolyogva állapítja meg, hogy a magyar gyerekek tudászszintje jó, a nyelvtani ismeretek terén ál lítólag egyenrangú a szlovák gyerekekével. Az Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű nyelvi vetélkedő jelentős segítőtársa az iskoláknak. A rendezvény talán legfontosabb és legfigyelemreméltóbb jellemzője annak tömeges jellege: az osztály- és az iskolai versenyekkel kezdődik, s a járási és a területi fordulón keresztül érkezik el az országos döntőig. Évek óta így nyújt ez a rendezvény új lehetőséget a közel háromszáz magyar tanítási nyelvű iskola több ezer lanu lójának, hogy megbarátkozzon a szlovák nyelvvel. ANNA ČAPKOVA, Národná obroda, 1992. június 23. A DÉL-TIROLI AUTONÓMIA Nyugat-Európában a területi autonómia legmarkánsabb példája az olaszországi DélTirol (Alto-Adige terület) németül beszélő polgárainak területi önkormányzata. A mai Európában, ahol az etnikai problémákból komoly, helyenként véres konfliktusok is nőnek ki, Dél-Tirol, ahol civilizállan együtt él több mint fél millió némel, olasz és a rétoromán nyelvet beszélő állampolgár, példa lehet számunkra. Olaszország külügyminisztere nemrégen azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy ezt a modellt ajánlja Kelet-Európa országai számára is. Több mint 10 millió ember él itt kisebbségi sorsban. De Michelis szerint minden etnikai kisebbségnek, amely viszont bizonyos területen a helyi lakosság többségét alkotja, joga van az önkormányzat különböző formáinak a kialakítására. „Annak az államnak, amely különböző kapcsolatokkal kötődik a szomszédságában élő nemzeti kisebbséghez (például Ausztria viszonya Dél-Tirol németül beszélő olasz állampolgáraihoz), joga van patronáló funkciót gyakorolni az ide vonatkozó nemzetközi jogi eszközök segítségével" — mondta de Michalis olasz külügyminiszter. Lidové noviny, 1992. június 23. Az oldal anyagát összeállította: KULCSÁR TIBOR