Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-20 / 169. szám, hétfő

5 RIPORT lÚJSZÓi 1992. JÚLIUS 17. „SZŰK VÁGÁNYON" A POZSONYI VILLAMOSKÖZLEKEDÉS AZ ÁTÁLLÁS ELKERÜLHETETLEN Az állandó lakosokkal, vidékről murikába járókkal, turistákkal, alkal­mai látogatókkal stb. együtt, kb. fél­ritillió embert szállítanak naponta a Pozsonyi Közlekedési Vállalat jár­művei. Mint ismeretes, a gépparkot a nagyváros viszonyainak megfele­lően autóbuszok, trolibuszok és vil­lamosok alkotják, és mindhárom ka­tegóriának megvan a maga külön sajátossága.«A villamosközlekedésé például az, hogy egységnyi idő alatt a legtöbb embert képes szállítani, a legkevésbé terheli az úthálózatot (egy kétirányú vágánytest szélessé­ge alig több, mint az egyirányú autós menetsávé), hogy az elenyésző mértékű környezetszennyeződésről már ne is beszéljünk. Nem mindegy tehát, milyen arányban részesül a tömegközlekedés egészéből, mi­lyen a műszaki állapota, milyenek a fejlesztésének lehetőségei. Mind­ez kétszeresen is érvényes Pozsony esetében, ahol a közlekedést eleve bonyolítja a város sajátos, X alakú településstruktúrája, óriási megter­helést róva a központra. Felültünk tehát néhány villamosra, végigzö­työgtünk a kritikusabb és a „si­mább" ' útszakaszokon egyaránt, a végállomások pihenőiben néhány szó erejéig a kocsikban maradtunk egy-két vezetővel, és szemlénk be­fejeztével természetesen megszó­laltattuk a közelekedési vállalat ille­tékesét is. A kép, amely ennek alap­ján összeállt, talán nem teljes, de - bízunk benne - legalább ér­dekes.. . „Na persze - taxisofőr..." Az egykori Steiner utcáról (ma Krížna) a Vazov utcába jobbra kanyarodni kívánó villamosszerelvény vezetóje­már a visszapillantó tükörből látta, hogy bekapcsolt irányjelző ide, szá­zas hirdetmény amoda, itt bizony le kell mondania elsőbbségéről. A me­tálszürke Fiat taxi még csak nem is lassított, , úgy robogott tovább, s a karambol megelőzése egyedül a villamosvezetőn múlott. „Ezek a legrosszabbak: szemtelenek és agresszívek! Az ember azt gondol­ná, hogy a vidéki vezetők okozzák a számunkra a legtöbb galibát, pe­dig dehogy! Azok inkább túlságosan is óvatosak, átengednek akkor is, ha nekik van előnyük, de a taxisok..." Lemondóan legyint, miközben óva­tosan átaraszol a jobb napokat is megélt váltón; szerencséjére leg­alább a kézi átállításra szolgáló masszív vasdorongra nem volt ezút­tal szüksége. Egy átszállás után immár a város keleti végei felé robogunk. Elhagyjuk a Nagyszombati vámot (a volt Zupka teret), ahol, mint Pozsony legna­gyobb villamosközlekedési csomó­pontjára általában jellemző, ezúttal is kicserélődik a szerelvény csak­nem teljes utazóközönsége. Zsúfolt­ság ugyan a délelőtti órákra való tekintettel nincs a kocsiban, de a ta­karékosan mért ülőhelyek mind­egyike foglalt. A csuklós vagon érez­hetően felgyorsul: hosszú kilométe­reken keresztül nyílegyenes pálya áll előtte, amelynek végállomása a város szélén található ismert Aranyhomok strandfürdő. A na­gyobb kereszteződések - Bajkál és Tomášik utca - sem jelentenek problémát a megbízhatóan működő közlekedési jelzőlámpáknak kö­szönhetően. „Szeretem ezt a vona­lat"- mondja a vezető, miután beka­nyarodtunk a végállomásra, ahol a menetrend szerint negyedóra pi­henés várja. „Itt nincsenek problé­mák, legfeljebb az alacsonyabb ran­gú keresztutcákból kihajtó és balra forduló gépkocsivezetők feledkez­nek meg olykor arról, hogy a manő­ver során villamossal is szembeta­lálhatják magukat az úttest közepén. Ha éppen csak elhagytuk a megál­lót, ebből sem lehet baj, de ha sza­bad pályán esik meg ilyesmi, a dolog végkimenetele már csak a figyelmet­len autóson múlik. Nevezetesen, hogy elég fürgén el tud-e menekülni, méteren belül lefékezzük a szerel­vényt..." xxx „A pozsonyi villamosközlekedés legfőbb problémája?" - Peter For­gáč mérnök, a fővárosi közlekedési vállalat fiatal igazgatóhelyettese gondterhelten az üstökébe túr. „Hát ha hosszú távon nézzük, akkor ma­ga a nyomtáv. Az ezermilliméteres szabvány ugyanis Csehszlovákiá­ban jelenleg csak Liberecben és Pozsonyban használatos. Bizonyos fokig ezt is lehet korszerűsíteni, de megvannak a- határai, éppen ebből a szerencsétlen méretből adódóan. A leggyakrabban használt nyomtáv ugyanis az 1435 milliméteres ún. vasútméret, amely sokkal nagyobb kombinációs lehetőségeket nyújt az alváz, az utastér, a kocsi szélessé­ge, a lépcsők magasságának és kiképzésének szempontjából. Ép­pen ezért készülnünk kell az átállás­ra, és a jelenleg folyó rekonstrukciók során már minden új vonal vá­gánytestében kiképeztünk egy har­madik vájatot is, amelybe egyszerű csavarozással áthelyezhető lesz az egyik vágány. Persze a centrum szövevényes, összefutó vonalrend­szerében ez sokkal bonyolultabb, tunk tizennégy vonalon, amelyek tel­jes hossza kevés híján 275 kilomé­ter. Gépparkunkat nemrégiben fris­sítették fel a T 6 jelzésű vagonok, amelyek tirisztoros rendszerüknél fogva takarékosabbak, egyben na­gyobb teljesítményűek az elődeik­nél. Külalakra is lényegesen eltér­nek tőlük: számjelzésük hosszú sor­ban állva is látható, ugyanúgy a me­netirányt, illetve a célállomást is messzebbről észreveheti az utas. Elődeik, a T 3-asok, de főleg a K 2 jelzésű csuklós szerelvények lassan a tervezett életkoruk végét járják. A felsővezeték-hálózattal nincs különösebb baj, bár ott is ter­vezzük a vasútnál használt korsze­rűbb felfüggesztési rendszerre való átmenetet. Mit mondhatnék még? Talán annyit, hogy a villamosveze­tők közel egynegyede nő, akik sem­mivel sem maradnak el férfitársaik mögött, főleg ami a közlekedés biz­tonságát illeti. Vagy esetleg azt, A belváros egyik kritikus pontja, a Kórház utcán: itt bizony nem fér el egymás mellett az autó és a villamos... hosszabb időt igénylő feladat. Igye­kezni fogunk majd úgy megoldani, hogy az utazóközönség minél ke­vésbé érezze meg. Ami a jelenlegi helyzete t j||f;li intnn7iľi""­l°'T a——*"* ros északnyugati szárnya - Ká­rolyfalu és Hidegkút (Dúbravka) - villamosvonalainak teljes átépíté­se, a vár alatti alagúttól kezdődően. Ez már a legkorszerűbb igényeknek megfelelő hálózat lesz, új kiképzésű megállókkal, pályatesttel, beleértve a már említett nyomtávváltás köz­vetlen lehetőségét. Hasonló re­konstrukciót tervezünk a legközeleb­bi jövőben Récsén és a Vajnoryi úton is. No persze mindez a jövő zenéje, úgyhogy egyelőre lássuk a jelent: a meglévő kétszázharminc­háromból naponta 168 kocsit indí­hogy dolgozóink havi átiagkeresete 5500 korona, amiért cserébe napi kb. 9-9 és fél órás szolgálat teljesí­tendő. S még valami: a speciális . IIIP W ui i iuuü ULLIUI lül llüipi I'll J 1 VS1Ď Je­lentkezésnél nem feltétel a gépjár­művezetői jogosítvány. Saját „au­tóiskolánk" van ugyanis, ahol a kü­lönleges elvárásoknak megfelelően tanítjuk be a jelentkezőt. Itt mutatko­zik meg a kötött vágányközlekedés egyik legnagyobb előnye, ti. hogy a vezetőnek nincs gondja a jármű iránytartásával. Ennek ellenére munkaerő-gondokkal küszködünk; talán a korszerűsítéssel a szakma könnyebbé és attraktívabbá válásá­val ezek is megoldódnak majd..." VAS GYULA (a szerző felvétele) jf t MOLDOVA GYÖRGY félelem kap^a © Mikor elolvasta a jobbra-balra dőlő sorokat, Borsos viszolyogva vállat vont. Már tizennégy éves korában a saját lábára kellett állnia, otthon­ról azóta sem kapott segítséget, úgy érezte, ezzel megváltotta a jogot, hogy a családja se követel­hessen tőle semmit. Piaci keresetéből egy kétka­zettás magnetofont vásárolt, a megmaradt pénz­ből egy új dzsekit és néhány divatos szabású szövetnadrágot szándékozott venni a január végi kiárusításon. Anyjának csak egy képeslapon vá­laszolt: nem segíthet, ő maga is nehezen él. Téves becslés folytán a környékbeli gazdasá­gok a szükségesnél kevesebb karácsonyfát szál­lítottak, a vásárlók az utolsó napokban szinte rohamot indítottak a lerakatok ellen, a csökött, formátlan példányokat is elvitték. A nagyobb készlettel rendelkező kereskedők tetszésük sze­rint szabták meg az árakat. Az a termelőszövet­. kezet is szerette volna learatni a maga hasznát, mely Borsost felfogadta, a fiú elvállalta, hogy szenteste napján még egyszer kimegy a cseme­tekertbe és behoz egy rakomány fát - ezeket aztán le sem pakolták, eladták a teherautó plató­járól. Borsos megkapta a járandóságát, ezt meg­tetézték egykilónyi rántani való karajjal, ivott egy pohár bort, és elköszönt a gyertyagyújtásra haza­felé iparkodó kereskedőktől. Kollégiumi szobatársai, hazautaztak az ünne­pekre, az egész épületben alig néhány fiú lézen­gett, akik Borsoshoz hasonlóan nem tudták csa­ládi környezetben eltölteni az ünnepeket. A klub­szoba sarkába húzódva kártyáztak, egy tányér bejgli állt előttük, időnként meghúzták az asztal alá rakott demizsont. Az ügyeletes portás is otthagyta a helyét, és beült közéjük. Borsos kiment a konyhába és húst sütött magának, napközben nem jutott hozzá, hogy egyen, most majdnem az egész kilónyi karajt elfogyasztotta. Ettől a bőséges és sietve befalt vacsorától egész teste elnehezedett. Egy ideig figyelte a kártyásokat, elfogadott tőlük egy pohár bort, ettől végképp elálmosodott, megágyazott magának és lefeküdt. Bekapcsolta az éjjeliszekrényen álló új magne­tofonját, egy, karácsonyi dalokat tartalmazó ka­zettát rakott fel. A régi karácsonyokból csak apjára emlékezett, szemét becsukva újra látta a folyton verejtékező, kiálló pofacsontú cigány­embert, aki az ünnepek előtti éjszakákon behúzó­dott a faragó kamrába, mert minden gyerekének saját kezűleg készített ajándékot. Borsosnak egy, fűrészlemezből kivágott lovacska jutott az eszébe. - Vajon hová lehetett ez a lovacska? - gondol­ta, mielőtt elaludt volna. Álmában zsírtól csöpögő halszeleteket raktak elé és bárhogy is undorodott, enni kellett belőle, teste össze-összerázkódott az ágyon. Először azt hitte, hogy tovább álmodik, mikor egy kéz megrázta a vállát, de hogy a sürgető mozdulat megismétlődött, felriadt: a portás állt előtte. . - Mi történt? - Telefonon keresik, Feri. Még szerencse, hogy meghallottam lent a klubszobában. - Ki keres? - Nem mondta a nevét, egy női hang. Borsos arra gondolt, hogy újból az anyja jelent­kezik, és így próbál pénzt kicsikarni belőle. Elha­tározta, hogy nem hagyja megzsarolni magát. Ásítva felült és belelépett a papucsába: ' - Hány óra van? - Még nincs későn, kilenc óra múlt. Borsos a gumitalpú papucsban végigcsattogott a folyosón, felvette a kagylót a porta asztaláról: - Tessék, Borsos Ferenc vagyok. A túloldalon egy női hang szólalt meg, lassan beszélt, mintha külön erőfeszítésébe kerülne, hogy megformálja a szavakat: - Ugye, maga imád engem? Mert engem csak imádni lehet. - Ki az? - Zsóka vagyok. - Zsóka? Mi történt magával? - Ide tudna jönni? - Már lefeküdtem. - Nem számít, jöjjön, ahogy van. Borsos az alvástól még mindig kábultan pró­bálta felfogni a helyzetet: - Abban maradtunk, hogy az ünnep másnap­ján elmegyek magukhoz ebédelni, nem? - De igen, majd leülünk és intelligensen cseve­günk az irodalomról. Értse meg, hogy nekem most van szükségem magára. - De hát mit szól hozzá a férje, ha én szentes­tén beállítok? - Én hívom, ne törődjön a férjemmel. Egy órát várok magára, ha addig nem ér ide, már ne is jöjjön, elmegyek hazulról - mondta Zsóka és letette a kagylót. Borsos a döbbenettől mozdulatlanul támaszko­dott neki a portásfülke falának. Valamilyen ugra­tást sejtett a meghívás mögött, el tudta képzelni, hogy az asszony csak tréfából beszélt ilyen drámai hangon, a helyszínen egy társaság fogad­ja majd és megpróbálja bevonni szórakozásaiba. Veszélyérzete ki is színezte ezt a képet: tréfák célpontja lesz, gúnyolódnak vele. De akármilyen csapda rejlett is a háttérben, Borsos tudta, hogy nem térhet ki á meghívás elől, mert lehetetlenné válna Zsóka szemében. A csuklójára nézett: tíz perccel múlt kilenc, úgy gondolta, legkésőbb tíz óráig oda kell érnie a kertes házhoz. Átment a mosdóba és sietve megborotválkozott. Szeretett volna valamilyen ajándékot vinni, de hiába futotta végig a szekrényét, nem talált semmi elfogadhatót. A klubszobában megkérte a kártyázókat, hogy töltsenek meg neki egy üveget borral, újságpapírba takarva a hóna alá fogta. (folytatjuk) MOSOLYOGVA ÖREGEDNI Öregszik a lakosság. A statiszti­kák szerint hazánkban a 14 éven aluliak aránya évtizedek óta csök­ken, a hatvan éven felülieké pedig évről évre magasabb. Az orvostudo­mány fejlődésének, a higiéniai kultú­ra általánossá válásának, a csecse­mő- és gyermekhalandóság csökke­nésének, az élet minősége javulásá­nak következtében egyre többen érik el az öregkort. Valójában mikor is kezdődik az öregség? - kérdezik sokan. A har­mincéves asszonyt Balzac még elvi­rágzott nőnek ábrázolta, ma pedig igencsak fiatalnak tartják. Az Egész­ségügyi Világszervezet az elmélet és az orvosi gyakorlat számára egyaránt érvényes, egységes kor­csoportosítást határozott meg. Eszerint a 45-59 évesek középko­rúak, a hatvan-hetvennégyévesek öregedők, időskorúak, a 75-90 év közöttiek öregek, a 91 év felettiek pedig igen öregek. Az öregedés az emberiség kínzó élménye, ezt bizonyítja gazdag iro­dalma is. Az élet titkait kutató ember az ókortól kezdve igyekszik megfej­teni, mi okozza az öregedést. A leg­elfogadottabb vélemény szerint az öregedést a sejtekben végbemenő molekuláris változás, valamint az életfolyamatot idegi és belső elvá­iasztású mirigyektől függő szabályo­zása befolyásolja. A tudósok ebből kiindulva úgy ítélik meg, hogy az ember tulajdonképpen akár 115 évig is elélhet. Az élet múlandóságába beletö­rődni nem akaró ember mindig fog­lalkozott az életkor meghosszabbí­tásával, a test megfiatalításával, de nem találta meg az örök életet nyúj­tó. a tBSEtfimaÜió .. álét yjzéŕ" . A ge­rontológusok, akik arra toreKS2t;ri»v,-­hogy az ember hosszú, egészséges, munkaképes életet éljen, azt vallják, hogy az aktív életkor - melyben az egyén megőrzi testi és szellemi ké­pességeit - meghosszabbításának egyetlen járható útja: megelőzni és elkerülni minden káros hatást, amely sietteti a szervezet elöregedését. Az egyik, talán a legfontosabb feladat a betegségek megelőzése, illetve időbeni gyógykezelése. Az élet során elszenvedett, nem kezelt betegségek ugyanis siettetik az öre­gedést, az idős szervezet pedig fo­gékonyabb a különböző betegségek iránt. A geriátria szerepe - az öregek számának emelkedésével - nap­jainkban legalább olyan fontossá vá­lik, mint a gyermekgyógyászaté. Az öregedés folyamatában, vallják a szakemberek, igen fotnos szere­pet játszik a megelőző életmód. A tudósok nem tagadják, hogy már 30-35 éves korban kezdünk öreged­ni, de a biológiai „elkopás" ütemét befolyásolja a gyermekkor is. A gye­rekek túltáplálása például egész életre hajlamossá teheti az elhízás­ra, s ezáltal sok betegségre fogé­konnyá válik. Fiatalkorban, s ez ter­mészetes, nem gondolunk arra, hogy szervezetünk agyonhajszolá­sáért rendszerint az öregkorban fi­zetünk. Az ijúság szertelenségei, az élvezeti szerek túlzott fogyasztása, a dohányzás, a szeszfogyasztás, a kialakult rossz szokások az évek előrehaladtával éreztetik káros hatá­sukat. Vitathatatlan, hogy az élet külön­böző eseményei is nyomot hagynak a szervezetben, siettetik vagy késlel­tetik az öregedést. Az idegrendszer ellenállóképessége többnyire csök­ken, az ember lelkileg is sérüléke­nyebbé válik, amihez még hozzájá­rul az öregedéstől való rettegés. Persze, akik életükben szellemi­leg, fizikailag aktívak, érdeklődők voltak, azok javarészt az életkor emelkedésével sem válnak befelé forduló, elszürkült életű öregekké. Az érdeklődésnek, életkornak meg­felelő elfoglaltság, az agy és a szer­vezet igénybevétele megőrzi a fris­sességet. Nem vitás, nemcsak az egyénnek, hanem a családnak, sőt a társadalomnak is gondolni kell ar­ra, hogy az idősökben ne jelentkez­zen a feleslegesség feltörő érzése.. De a korosodó ember is tudatosítsa, hogy mosolyogva könnyebb. (péterfi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom