Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-16 / 166. szám, csütörtök

1992. JÚLIUS 16. • A rokonszenves polgármester úr, eredeti foglalkozása vagy inkább hivatása szerint középiskolai tanár, először beismerte, hogy soha életében nem gondolt politikai karrierre, arra, hogy valaha is a politika színterére lépjen. Végül mégis hagyta magát meggyőzni. „Mindez egy hétig tartott. Minden nap újabb ús újabb érvekkel álltak elő azok, akik javasoltak. Minden érvet elutasítottam, de végül is az a tény kerekedett felül — ahogy ők mondták —, hogy „tiszta volt a kezem". Igen, azelőtt soha semmilyen pártnak nem voltam a tagja, most a Magyar Polgári Párt tagja vagyok." — Egyre gyakrabban beszélik, hogy a leendő magyar autonóm terület fővárosa Dunaszerdahely lesz... (Tájékoztatásul: a 24 ezer lakos több mint 85 százaléka magyar nemzetiségű.) — Ez félrevezető, s úgy hiszem, ez mindkét fél számára veszélyes. Egyszerűen: az ilyen kijelentések mind a két oldalon rossz szolgálatot tesznek: nacionalista ambíciókat szítanak, s ez az, amire jelenleg a legkevésbé van szükségünk. Mindnyájunknak. — Mégis, mi okozza a feszültségeket, képletesen szólva, a déli fronton? — Nálunk semmilyen front nem létezik, s az előbb szóba hozott feszültségnél egyre inkább felüti a fejét a szociális feszültség. A munkalehetőségek hiánya miatt a munkanélküliek számát illetően előkelő helyen állunk a szlovákiai ranglétrán, s ez nyugtalanít minket a leginkább. Nehéz megmagyarázni egyeseknek, hogy egyszerűen nincs pénz. S az is fáraszt és elkedvetlenít, ha azzal érvelnek, hogy egykor volt! Most ebben az áttekinthetetlen helyzetben a mi szándékaink is megrekedtek. ígéretes tárgyalásokat folytattunk egy dán céggel, amely hulladékosztályozót és -égetőt szándékozott nálunk építeni, szóbeli ígéret alapján. De a találkozás alkalmával, a szívélyes fogadás után, mindez mellékvágányra került, hogy majd, ha kialakul a helyzet. — Mégis itt van ez a nemzetiségi feszültség. Még ha nem is állíthatjuk, hogy ezt csak az itt élő magyarok szítják. Hiszen a magyar területi autonómiát már régebben ragozzák, elsősorban a külföldi hírközlő eszközökben. Nemrég ez újra felvetődött kérés formájában Bugár Béla, az MKDM elnöke részéről, azzal a megjegyzéssel, hogy ne legyen a reciprocitás alapján a magyarországival... — Egyáltalán nem területi autonómiára volna szükség. Ezt jómagam anyanyelvi intézmények megteremtése terén is. 1918 után a csehek sem viszonyultak jobban hozzájuk. (...) • Ön nem ért egyet azokkal a nyugati lapkommentárokkal, amelyek kész tényként fogadják el a kettészakadást, s csak azt tartják kérdésesnek: békésen, avagy a jugoszuláv „példát" követve következik-e be? — Nem, nem vagyok biztos abban, hogy szükségszerű és eldöntött tény Szlovákia különválása, bár nem zárhatom ki, hogy bekövetkezhet. Hozzáteszem: számomra egészen elképesztő az a torzító nyugati minősítés, miszerint a jó, haladó, felvilágosult Csehországot szembeállítják az elmaradott, korlátolt nacionalista Szlovákiával. Azt is nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni: a szlovákokat nem hasonlíthatjuk a szerbekhez, a magyar—szlovák viszonyt pedig a magyar—románhoz. A szlovákság hagyományait, mentalitását tekintve egészen más, nagymértékben hasonlít a magyarokhoz. Megkockáztatnám: talán a hozzánk leghasonlóbb nép. Száz évvel ezelőtt például mindennapos együttélési kapcsolat volt a két nép között. Elég Mikszáthra utalni, akinek a számára a hasonlóság teljesen egyértelmű és természetes volt. • A legutóbbi külföldi kommentárok szerint a magyar kisebbség föderációpárti, mert a közös állam fejezi ki legjobban az érdekeit. Ön is úgy látja, hogy a magyar pártok ezt az irányvonalat képviselik? sem tudnám elképzelni. Inkább kulturális és iskolaügyi autonómiára, amely valóban szükséges. — úgy véli, hogy jelenleg a nemzetiségi iskolaügy hiányt szenved valamiben? Elég nehéz ugyanis elképzelni, hogy a kisebbség egyedül képes lenne megoldani az iskolaügy vagy a kultúra területén felmerült problémákat. — Inkább másféle irányításra, magasabb szintű szervezésre volna szükség. S ezt magunk is képesek lennénk ellátni. Már említettem, hogy eredetileg magam is pedagógus vagyok, s például egy időben minden inspekció, ellenőrzés kizárólag csak arra irányult, hogyan sajátítják el a tanulók a szlovák nyelvet. Vagy már azóta, hogy polgármester vagyok, találkoztam olyan belügyminisztériumi leiratokkal, hogy miért vannak nálunk kétnyelvű utcanévtáblák. De ha nálunk 86,3 százalékban magyar nemzetiségű állampolgárok élnek, nincs erre jogunk? Úgy vélem, hogy a kis nemzeteknek sok rossz tapasztalata van arról, hogy a „nagyok" hogyan bántak velük. Ezért ma közeledniük kellene egymáshoz. Azt hiszem ugyanis, hogy a második világháború csak most ért véget. Mindaz, ami azelőtt volt, elfogadhatatlannak bizonyult. Tulajdonképpen — akárcsak annak idején — az első számú — Eddig a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak, különösen a polgári párt, azt hangoztatta: elfogadhatatlannak tartják a kisebbség számá-" ra az önálló Szlovákiát. Ezt a politikát személy szerint nem tartom jónak, mert egy kisebbségnek számolnia kell a realitásokkal. Hiszen — aránya és súlya miatt — nem tud önállóan dönteni, bármilyen jól megszervezett a politikai ereje, leszavazzák. Úgy vélem, a szlovákiai magyar kisebbségnek eleve nem szabad kijelentenie, hogy elutasítja az önálló Szlovákiát — mint ahogy Magyarországnak sem szerencsés állást foglalnia ebben a kérdésben. Sem úgy, hogy az önálló Szlovákia, sem úgy, hogy a föderáció vagy a konföderáció jobb-e a számukra. Az egyetlen lehetséges álláspont: döntse ezt el Szlovákia lakossága. A magyar kisebbségnek persze nagyobb lenne a súlya az önálló államban, hiszen Csehszlovákiában az arányuk négy százalék körül van, míg Szlovákiában majdnem tizenkettő. Rövidebb távon viszont az önálló Szlovákiában Mečiar politikájában számos olyan elem fedezhető föl, ami nem a kisebbségek önrendelkezése irányába mutat. A magam részéről realitásnak tartom Duray Miklós választások után adott nyilatkozatátr-amelyben -kifejtette: a magyar kisebbség számol azzal a lehetőséggel, és felkészül arra az esetre is, hogy Szlovákia önállóvá válik. MEDGYESI CSILLA Magyar Hírlap, 1992. június 15. nagyhatalom Németország. Elárulom önnek az álmomat, vagy inkább elképzeléseimet valamilyen Duna menti egyesült államokról, amiről még a totalitárius rendszer idején beszélgettünk néhány barátommal, ismerősömmel. Ma küzdenünk kell a helyünkért a nagy Európában, amelyben nemcsak nálunk vannak nemzetiségi ellentétek. — Miként értelmezzük a magyar állam egyik legmagasabb rangú képviselőjének, Antall Józsefnek a szavait arról, hogy 15 millió magyarért felelős? — Többször hallottam erről a kijelentéséről. Nem tudom, milyen öszszefüggésekben hangzott el, szó szerint hangzását sem ismerem. Azt gondolom, hogy a nagy Magyarországról szőtt álmoknak, amelyekkel gyakran érvelnek, nincs létjogosultsága, s a mi magyarjaink ezt a „gyámságot" tőle ma nem igényelnék. * * * Emberi szavak, ha nem akarjuk a „normális" kifejezést használni. Ezekkel él sok magyar nemzetiségű állampolgár, s megegyeznek a Magyar Polgári Párt irányvonalával, amely nem része a választásokon sikeresebb MDKM—Együttélés— MPP koalíciónak. Azért, mert állítólag túlzottan is engedékeny (az eredetiben: benevolens — K. T.) a nemzetiségi kisebbségek problémáinak megoldása kérdéseiben is. M. LUKAČOVIČOVÁ Nový čas, 1992. július 3. HATALOM ÉS DEMOKRÁCIA A Smena ifjúsági napilap Művészek a politikáról című sorozatában Ladislav Ťažký, az ismert szlovák író fejti ki véleményét. Az írást rövidített formában közöljük. A szlovák nemzetnek és a Szlovák Köztársaság minden állampolgárának éppen a választások után kell lelkiismeretvizsgálatot tartania, s megtennie mindent azért, hogy úgy, ahogy szabadon tudott választani, szabadon tudjon élni is; hogy megértse, tudatosítsa: a szabadság " egy nagy halom kötelesség, hogy a demokrácia törvényeket jelent, mások figyelembevételét, főleg egyik nemzet figyelmét a másik nemzet, az etnikai vagy a nemzeti kisebbség iránt, amellyel, ördög tudja, kegyesen, vagy inkább sorsszerűen együttélésre ítélt minket a sors. A Föld (mint földgolyó) minden emberé, s az embereknek a kötelessége művelni és gondozni és megóvni a pusztulástól. A szlovák írók, talán nagyobb számban mint más nemzeteknél, szinte be vannak fogva a politika szekerébe. Egyesek túl gyorsan és túl könnyen megszokták a politikai bársonyszéket, s most nagyon nehezen válnak meg tőlük, hogy átadják őket győztes riválisaiknak. Bizonyára így lesz ez azokkal is, akik négy év múlva lépnek majd az egykori győztesek helyébe. S így lesz ez mindenkivel, akinek mennie kell, föntről lefelé. Minden magas posztról távozónak nehéz az elmenetel, az uralkodói székből való távozás egyenlő a bukással. Minél magasabbról esik az illető, annál nagyobb a félelme. Számomra ezekből a felemelkedésekből ós bukásokból egy tanulság adódik: ne higgy azoknak, akik erőszakkal akarnak beférkőzni a politikába, akik funkciókra, hatalomra, vagy a politikus csalóka édes életére vágyakoznak. A társadalom és a nemzet számára ezek veszélyes emberek. Tisztelem azokat a politikusokat és írókat, akik a politikai életbe komoly, szinte szomorú arccal léptek, mert tudják, mi vár rájuk. Szolgálni a nemzetet, s közben vezetni is végtelenül nehéz feladat. S még jobban tisztelem azokat a politikusokat, akik mosolyogva, tiszta kézzel és tiszta lelkiismerettel tudnak elmenni posztjukról. Persze az, amit az elmúlt napokban láttunk, s az, amit még majd látunk és hallunk, azt bizonyítja, hogy nem nagyon volt, akit tisztelhettem volna, mert a politkusok többsége győzedelmes mosollyal jött, s majdnem minden távozó sérült lélekkel, dühösábrázattal, ellenfelét vagy utódját sértegetni kész nyelvvel ment el. Hova tűnik el a demokrácia abban a pillanatban, amikor a hatalomról van szó? Ladislav Ťažký Smena, 1992. július 9. NEVETSÉGES MUNKAHELYEK Az alábbi információt Vladimír Mečiar miniszterelnök szolgáltatta az újságíróknak a kormány ülését követő sajtótájékoztatón 1992. július 7-én: Milyen megtakarításokat érhetünk el az államapparátus létszámcsökkentésével? Megpróbálom érzékeltetni. A hivatalnokok száma 1990-től napjainkig kb. 1200-zal növekedett, csak a központi hivatalokban. Példaként felhozhatom, hogy a Szlovák Köztársaság Munka- és Szociálisügyi Minisztériumának létezett egy öt munkaerőt foglalkoztató alosztálya, amelynek a Csernobil körzetében élő szlovákok hazatelepítése volt a feladata. Amikor ezen a területen jártunk, megállapítottuk, hogy ott csak egyetlen szlovák él és az sem akar áttelepülni. Mire valók az ilyen hivatalok? S közben egyáltalán nincsenek analitikai és prognosztikai intézeteink, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a kormány munkája számára. (po) Smena, 1992. július 9. Az oldal anyagát összeállította KULCSÁR TIBOR • A magyar kisebbség pártjai meg lehetnek elégedve a (választási) eredményükkel? — Igen, azt hiszem, a harmas magyar koalíció az elért 7,4 százalékkal meg lehet elégedve. Különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy az előrejelzések alapján félő volt: be sem kerülnek a szövetségi, illetve a szlovákiai parlamentbe. Érdekes egyébként, hogy a pozsonyi Národná obroda június 8-i száma úgy logalmazott: Szlovákia szempontjából jó, hogy a magyarok bekerültek a parlamentbe. Ha nem így lett volna, ártott volna Szlovákia külföldi megítélésének, és a dél-szlovákiai magyar lakosság körében nemkívánatos módon élezte volna a feszültségeket. Az persze kedvezőtlen, hogy nem sikerült összefognia az összes jelentős magyar politikai erőnek. Egyrészt korábbi, személyi okai vannak annak, hogy a hármas koalíció — léhát az Együttélés, a Magyar Kereszténydemeokrata Mozgalom és a Magyar Néppárt — összefogott- és szembekerült a szlovák kormánykoalícióban részt vevő Magyar Polgári Párttal. Szomorúan figyeltem, milyen kölcsönös vádaskodásokig fajult ez a vita. Úgy gondolom ugyanis, hogy a jelenlegi átmeneti helyzetben, tehát amíg nincsenek meg a kisebbségjogok garanciái és nem alakult ki a kisebbségi autonómiák nemzetközileg elfogadott rendszere Kelet— Közép-Európában, addig van létjogosultsága annak, hogy közös politikai erő, mint például Romániában az RMDSZ, vállalja a magyar érdekek képviseletét. • Véleménye szerint a polgári párt most inkább közeledni vagy távolodni fog a magyar koalíciótól? — A Magyar Polgári Párt a három százalékot sem érte el. Azt hiszem, komoly belső válsággal küzdenek. Az utolsó napokig azzal áltatták magukat, hogy akár az 5 százalékot is meg tudják szerezni — ez nyilvánvalóan irreális várakozás volt. A polgári pártban vannak kitűnő magyar értelmiségiek, akikre persze — hogy finoman fejezzem ki magamat — révetül az az árnyék, hogy részt vettek a szlovák kormánykoalícióban, amelyik a nyelvtörvény elfogadásával és más rendelkezésekkel nem volt kimondottan a nemzetiségi érdekek képviselője. Tehát nehéz helyzetben vannak, és gondolom, le fogják tudni vonni a megfelelő következtetéseket. A választási kampány előtt és alatt is voltak kísérletek a magyar politikai erők közelítésére, csak talán túl későn. Elképzelhetőnek tartom, hogy hosszabb távon megtalálják az együttműködés lehetőségét. • Történelmileg milyen indokokkal magyarázható a szlovák önállósodás mostani előtérbe kerülése? — Lélektanilag mindenképpen meg kell értenünk a szlovákokat, hiszen nem föltétlenül arról van szó, hogy Szlovákia a világ ellenében, „csak azért is" akar önálló államot, hanem arról, hogy egy közép-európai kis nép meg szeretne valamiképpen jelenni ebben az átalakuló, integrálódó Európában a saját arcával. A másik, hogy a történelem folyamán a szlovákok a Magyar Királyságban éltek jó 1000 évet — ebből legalább 900-at igazi konfliktus nélkül —, és még csak tartományi autonómiájuk sem volt. A 19. században, amikor a kisebb népek is keresték a nemzetállammá válás lehetőségeit, a szlovákoknak erre nagyon rossz esélyeik voltak, még az Pavel Jakubec rajza DUNASZERDAHELYEN A SZOCIÁLIS FESZÜLTSÉGEK NAGYOBBAK A DÉLI FRONTON EGYELŐRE NEM VILLÁMLIK Ezzel a pozitív állítású, ám mégis mennyire vásztjósló hangulatot keltő címmel közöl egész oldalas terjedelemben beszélgetést a Nový ias Öllős Árpáddal, Dunaszerdahely polgármesterével. Az írás apropója és fő témája a határmódosítás veszélye, illetve az autonómia problémája, amely az itt élő szlovákokat fenyegeti. KISS GY. CSABA; a budapesti Közép-európai Intézet igazgatója a csehszlovákiai választások nyomán kialakult helyzetről, a föderáció várható jövőjéről nyilatkozott a Magyar Hírlapnak. Nyilatkozatából a magyarországi olvasó világos képet kaphat a hazánkban zajló politikai folyamatok lényegéről éppúgy, mint az ország megalakulásáról, annak körülményeiről és történelmi fejlődéséről. A kelet-közép-európai országok szakértője alapos tárgyismerettel jellemzi a Tiso-féle önálló szlovák államot, az 1945 utáni időszakot és a konszolidáció éveit. A nyilatkozatból a szlovákiai magyar olvasó számára két legérdekesebb részét közöljük. Gondolatébresztő és tanulságos lehet számunkra, hogyan látja a kérdés szakértője a hazai magyar pártok és mozgalmak szerepét és helyzetét, s a mi a véleménye a szlovákság önállósulási törekvéseiről. A SZLOVÁKOK NAGYMÉRTÉKBEN HASONLÍTANAK A MAGYAROKHOZ 7 LAPOZGATÓ iÚJSZÓm