Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-14 / 164. szám, kedd

7 INTERJÚ .07 SZÓi 1992. JÚLIUS 14. (Folytatás az 1. oldalról) tárgyalásokra, ahol lényegében ugyaner­ről ,vólt szó. Akkoriban, az alkotmánytör­vényt készítve, mindnyájunk megelége­désére született egy konstrukció. Ezt azu­tán különböző nyomásra alaposan körül­nyírbálták. Megnyugtatásképpen azt mondták: csak kerettörvény, a részle­tsző törvényt majd Szlovákiában csinál­hatjuk meg. Én akkor ezt elhittem, majd jócskán becsapódtam. Hasonló tanulság volt számomra 1990 őszén a nyelvtör­vény vitája is. Az ominózus perpatvar reggelén František Mikloško összehívta a magyar képviselőket, és azt kérte, hogy támogassuk a^: úgynevezett koalíciós nyelvtörvényt. Bennem akkor a Husákkal történt hajdani megbeszélések rémlettek elő. Felálltam hát és azt mondtam: vajon az SZNT elnöke kezeskedik-e afölött, hogy kérésének meglesz az elégtétele is? Ő volt annyira tisztességes, hogy azt felelte: azt nem tudja garantálni. Erre kimondtam kerek perec, hogy én akkor ellene szavazok a nyelvtörvénynek, mert a politikában nincs előlegezés, kimosoly­gott ígéret; kiváltképp, ha életünk legdrá­gább területét, a nyelvet akarják megnyir­bálni. itt is ezt mondom, és semmiféle majd-ígéretekkel nem hagyom magam elkábítani. Ha a szuverenitási nyilatkozat nem tartalmazza majd a kisebbségi öni­gazgatást garantáló passzust, akkor az én szavazatom csak az lehet, hogy: nem. .- Szemforgatás lenne letagadni, hogy a történelem órái pillanatnyilag másként járnak, önkéntelenül adó­dik a kérdés, vajon mit hozna, pon­tosabban mit hoz a szlovák önálló­ság a magyaroknak? Szerintem már csak azért is jogos ez a kérdés, mert most újra az a Vladimír Mečiar a szlovák kormányfő, akiről tavaly szeptemberben ön azt nyilatkozta, hogy a kisebbségi program dolgá­ban akkoriban Mečiarék mondták a legtöbbet; míg a fontos cseh és szlovák pártoknak - ahogy azt inter­júi egyikében kifejtette - nem volt nemzetiségi programjuk... - Nézze, okulva az okulandókon, nagyon sok bennem az aggály, a fenntartás. Nemzedékem egyik ki­ábrándító tapasztalata, hogy a politi­kát nem szabad személyekhez, ígérgetésekhez kötni. Én nem va­gyok bizalmatlan Vladimír Mečiarral szemben, ámbár tény, hogy újbóli miniszterelnöksége óta bőven akad­nak meghökkentő megnyilatkozásai. Már az új képviselők beszentelésé­nek napján ütköztünk. Szóvá tettem neki, hogy a magyar parlamenti koa­líciót egyszerűen elmellőzi az általa irányított lavina. Azt felelte, miért most jövünk, amikor már a tisztsé­geket osztogatják, holott ő még ta­valy felkínálta az együttműködést. Erre csak azt mondhattam: mi nem azért politizálunk, hogy valaki meg­veregese a vállunkat, hanem öntör­vényeink szerint, a saját tapasztala­tainkból kiindulva alakítjuk ki politikai magatartásunkat. Hasonló differen­ciánk volt Ivan Gašparovičcsal, a pozsonyi parlament új elnökével is, amikor kiderült, hogy a magyar kisebbség nem lesz arányosan kép­viselve az SZNT elnökségében. Ő azzal nyugtatott: majd a követke­ző ülésen megoldjuk. Újra megjelent tehát a majd kísértése; holott a poli­tikában egyszerűen nincs elfogad­ható, elhihető majd... Nyilván ez, és hát a megélt történelem csalódásai, becsapottságai okozzák, hogy a fel­vidéki magyarság ódzkodik az önál­ló Szlovákia gondolatától. - Képviselő úr, ön miként értékeli a szlovákiai magyarság önigazga­tás-igényével szembeni szlovák re­akciókat? - A magam véleményét mondom, ha leszögezem: érettnek látom a helyzetet arra, hogy az önállósuló Szlovákiában a magyarság az okta­tásügy, a kultúra és a helyi gondok megoldásában az önigazgatás elvét gyakorolhassa. És hogy rögtön a lé­nyegre térjek: függetlenül attól, mit mond erről Magyarországon akárki. A szlovák politikának mindig kéznél van ez a reflexe, hogy ezt meg azt valahonnan súgják nekünk. Nos, nem vagyunk mi annyira falusi kis­kántorok, hogy nekünk súgni kelljen. És arra, sem árt visszaemlékezni, hogy a tavalyi megbeszéléseinken Vladimír Mečiar nem zárkózott el a nemzetiségi önigazgatás elve elől. Sőt! Újraválasztott miniszterelnök­ként - amikor a pozsonyi parlament­ben társalogva arra figyelmeztettem, képviselői klubunk elsődleges célja a nemzetiségi érdekvédelem - szin­ÉS AZTÁN? tén azt mondta, hogy nem ellenzi a regionális nemzeti önkormányza­tokat. - A választások utáni legelső saj­tóértekezletén viszont az itt élő ma­gyarság salakjának mondta azokat, akik nem az ő mozgalmával rokon­szenveznek. .. - Erről is szó esett közöttünk. Fel­vetette, miért gondoljuk, hogy mi lennénk az itt élő magyarság egyet­len képviselői. Erre csakis azt vála­szolhattam: ha másutt is vannak magyar képviselők, az pluszt jelent, de bennünket törvényes úton, ma­gyarokként, mozgalmaink programja alapján választottak meg a szlová­kiai törvényhozásba. - ön nem érzi úgy, hogy az egyre szélesedő magyarellenesség neo­kommunista célokat szolgál? - Ez az örökös bűnbakkeresés átlátszó és ócska trükkje a politiká­nak. Ez a legkisebb mértékben sem vált ki bennem félelmet. A konyhá­ban is először mindig a macskába rúgnak bele... Látni kell, hogy Szlo­vákiában 1989 ősze óta érdekes keveréke jött létre a politikai áramla­toknak. Szinte egészen elporladt a liberalizmus eszméjét hordozó po­litikai formáció; alaposan felerősö­dött viszont a nemzeti hevület; rá­adásul valóban itt van a baloldal, a CSKP utódpártja. Méghozzá szin­te kulcsszerepben. Furcsa formáció ez, de tényként kell elkönyvelni. - Dobos úr, miként látja a szlová­kiai magyarság helyzetét ebben a képlékeny belpolitikai helyzetben? - Feltételezésem szerint az egyébként kizárólagosságra törekvő Demokratikus Szlovákiáért Mozga­lomnak is tekintetbe kell vennie Közép-Európát. - Kosovo vagy Dél-Tirol követ­kezik? - Meggyőződésem, hogy Koso­vót nem akarja senki követni, a dél­tiroli autonómiamegoldást viszont ez a közeg egyelőre nehezen tudja el­fogadni. így hát a partok között mo­sódik a napi politika; de akárhogy alakuljon a köztársaság sorsa, a ki­zárólagosságnak - Európa szeme­láttára - nincs jövője. Remélem, azt nemcsak mi tudatosítjuk, hogy min­den erriberi leszűkítés, lefokozás, lenullázás manapság már kiváltja a maga védelmi reflexeit. A kisebb­ség érdeke a demokrácia, ezért arc­cal leszünk Európa felé. Amit ma elmondunk a parlamentben, azt hol­nap közli a világsajtó; így a szlovák politika aligha hagyhatja figyelmen kívül a magyar jelenlétet. Valószínű, hogy e két nemzet viszonyában lesznek még kínos helyzetek, egy­két keményebb bokszmeccs; ugyanakkor meggyőződésem, hogy a szlovák-magyar viszony előbb­utóbb közép-európai dimenzióvá válik. - Csakhogy nehogy eközben padlóra kerüljön a gyengébb... - Nem tudom, ebben ki a gyen­gébb. - A Földönfutók című regényében szerepel az alábbi mondat: ,,Egy ember sorsa olykor belefér egyetlen szóba." Ez idén áprilisban, egy in­terjúban, továbbgondolta vélemé­nyét, és a lázadásban jelölte meg ezt a szót. Miért és milyen lázadásra gondolt? - Úgy tűnik, pontosítanom kell a dolgot. Számomra a lázadás ugyanis szinte egy a küzdelemmel. Az emberi létért, a jogért, a több jogért, az emberi többletért való küz­delem - ez az, ami az elkövetkező időszakban vár ránk. A mai Közép­Kelet-Európát én úgy fogom föl, hogy a szlovák-magyar viszony va­lamennyi tüskéje s tehertétele elle­nére egy olyan modell kialakításá­nak esélyét kínálja, amely a mai, nyers helyzetnél másabb együttélés lehetőségét hordja magában. Tu­dom, folyton jelen van a történelem; de az adósságtörlesztés egyszerű­en nem lehet mérce és szándék, mert akkor a saját zsírunkban fo­gunk fuldokolni. Európa nem a visz­szafizetések, hanem a kiegyezések korszakát éli, csupán a Balkán ír más tankönyvet. - Sajnos, egyelőre azonban a belpolitikai adok-kapoknál tartunk. Ebben a stádiumban miként látja a hazai magyar politikai mozgalmak szerepét és helyzetét? - A választ mélyebbről kezdem, egy 1968-69-es tapasztalatból kiin­dulva... Amíg a husáki vezetés érezte a magyar erőt, addig respek­tálta azt. De amint megérezte a bel­ső törést, a belső acsarkodást; amint megkezdődött a káderezés és az akkori idők idősebb funkcionáriusré­tege nekünk rontott - akkor szem­rebbenés nélkül levette napirendről a nemzetiségi kérdést. Azóta kikris­tályosodott bennem, hogy a sokszí-' nűség egységét vallom. Hogy igen: pluralizmus és másság; de a kis népközösségnek az egységes fellé­pésre is szüksége van. Nem titok, hogy a hajdani Független Magyar Kezdeményezés belépőjének én őszintén örültem; viszont ma már nyilvánvaló, hogy az FMK indulása 1989 után túl radikális, túl tüzes volt. Igaz, eközben kiemelte abból a mozgásból a liberalizmus értékes eszmeiségét, pontosabban: az egyén szabadságának, az autonóm polgárnak a fontosságát. Ez megter­mékenyítőleg hatott, a kérdés pusz­tán az, hogy ez az így induló mozga­lom miért radikalizálódott annyira?! Miért jelent meg a magatartásában egy olyan felhang, amely a kezdeti rokonszenv után egyféle ellenérze­tet kezdett kiváltani... - ön ennek ellenére valószínű­nek tartotta, hogy a legutóbbi vá­lasztások előtt a honi magyar moz­galmak közös gyékényen keressék a szavazók kegyeit? - Ezek a dolgok régebben kez­dődtek. Jómagam már 1989 óta ajánlgattam, hogy próbáljunk valami laza szövetséget kötni, amely a sok­féleséget egy ponton közös ernyő alá fogná. Ezt az FMK akkor elvetet­te; 1991 telén mégis ugyanide ka­nyarodtunk vissza. Ekkorra már Ma­gyar Polgári Párt lett, és ő mondta: igenis, szövetség kell. -A véleménykülönbségek tuda­tában reálisnak tartotta ezt? - Szükségesnek tartottam, de hi­telesnek nem. Gondolom, nem egyedül vagyok így ezzel, hanem mindazok, akik megéltük a hajdani FMK kizárólagos, káderező stílusát. Valahol úgy tűnt, hogý az ott szer­vezkedók azt hiszik: velük kezdődik a történelem. Persze, ahogy a histó­riának sincs nullpontja, úgy a de­mokrácia történelme sem Pozsony főterén kezdődött. Ez önámítás, hir­telen gerjedt politikai magas vér­nyomás. -A koalíciós tárgyalások ennek ellenére mindvégig komolyak voltak? - Igen, bár sokszor bizony szen­vedtem azokon a megbeszélése­ken. Akartuk a szövetséget, csak folytonfolyvást belebotlottam a di­lemmába: az MPP-nél vajon mi in­dokolhatja a hirtelen fordulatot? Mennyire hiteles ez? Ennek ellenére reméltem, hogy lesz a dologból va­lami; mígnem rá kellett jönnöm, hogy bármennyire akarjuk, túl nagy távolság ékelődött közénk. Termé­szetesen, csak a magam nevében beszélhetek, de egy idő múltán úgy éreztem, hogy a koalíciós törekvé­seinknek nem igazán közös a gon­dolati tüze és az erkölcsi forrásvidé­ke. A csinálmánytól viszont féltem. Persze, ezzel egy pillanatig sem akarom kétségbevonni tárgyalópart­nereink őszinteségét, de bennem az élt, amiről beszélek. - Dobos úr, de hát az imént azt mondta, hogy az emberben eleve ott munkál az együvétartozás ösztöne! - Igen, de ebből nem lehet politi­kát csinálni. Őszintén kijelenthetem, egyetlen pillanatig sem tárgyaltunk úgy, hogy ne legyen koalíciós meg­állapodás. A bökkenő inkább abban volt, hogy az MPP nemigen akarta belátni: mind a VPN, mind az FMK kezdeti programja zsákutcába ke­rült, hiszen a szlovák fejlődés szinte kiszántotta magából a liberalizmus eszmeiségét. A magam véleménye az, hogy az FMK-nak kevés tapasz­talata volt az igazságtevéshez, és túlságosan csak a tegnapban gon­dolkodott. Bátran bevallom, hogy valahol a lelkem mélyén siratom az elmúlt két évet, mert végső soron demokráciának egy kitűnő esélye kallódhat el. Ennek akarva-akaratla­nul az MPP is a részese volt. Ennek tükrében egy olyan értékrendátala­kulásról van szó, amelynek vetülete a '92-es parlamenti választások eredményeiből is kiolvasható. Neve­zetesen arról van szó, hogy a jelen­legi szlovák közegben a liberaliz­musnak nálunk interpretált szándé­ka megbukott. Vagy megbuktatták. - Mi a jövő útja ebben a mai, nem éppen demokráciapárti helyzetben? - A magam részéről továbbra is azt vallom, hogy a nemzetiségi ér­dekvédelem szempontjából szükség van a szlovákiai magyar politikai erők összefogására. Különösen most, hogy Szlovákiában egyre in­kább a nemzetállam eszméje kísért. A kérdés „csupán" az, hogy melyek azok a tételek, amelyek alapján ez az egység létrehozható. Szerintem a megélt történelem közös tapaszta­latai jelentik azt a forrásvidéket, amelyre alapozhatunk. A magunk tüzéből, a magunk kudarcaiból, a magunk értékeiből kell építkez­nünk. A saját tapasztalatú politika az, ami visszajelez, ami visszael­lenőrizhető, mert közeget tud alakí­tani. _ - Dobos úr, ön fontosnak tartja a legutóbbi választásokon megbu­kott - vagy megbuktatott -, demok­ratikus szándékú politikai erőkkel a kapcsolattartást? - Sőt! Ezt kell tennünk. Nemcsak az MPP, hanem a Polgári Demokra­ta Unió, a Demokrata Párt, a Ke­reszténydemokrata Mozgalom iránt is nyitottak vagyunk, feltéve ha szándékaik a nemzetiségi érdekvé­delem tekintetében szintén egyértel­műek. A szellemi, az emberi, az erkölcsi értékek becsülete szerves tartozéka a politikai együttgondolko­dásnak. A nacionalizmus hullámai­nak elültével bizony jó lenne majd már egy kis igazi demokrácia... - Egyelőre azonban más irányba mozognak a köznapi politika muta­tói! Lényegében megkezdődött már a visszaszámlálás, és 1992. szep­tember 30-án végleg eldőlhet, való­ban kettészakad-e Csehszlovákia? Nem titok, hogy a felvidéki magyar­ság zöme ennek ellenkezőjét sze­retné... Megnyugtatásképpen ön mit tud mondani a Csallóköztől a Bodrogközig élő, illetve a Cseh­országba szakadt magyaroknak? - Azt, hogy én úgy látom: lassan kopik belőlünk a félelem, a belénk szorult bizonytalanság. Hogy megje­lent a közéletben egy szép számú fiatal, akik tudnak lenni, akik tudnak érvelni. A szlovákiai magyarság ere­je táguló kört jelez. Ez valahol a kö­zösen alakított erő, amiből egységet lehet teremteni. Meggyőződésem, hogy velünk nem lehet még egyszer büntetlenül végigcsinálni a kitelepí­tést, az elnémítást. - És a visszaszámlálás lejárta után?... Akkor mi lesz? - Nyilván szlovák szuverenitás, új alkotmány és a beteljesüléshez kellő állami emancipálódás. Mi csak ak­kor tudunk ezzel együtt haladni, ha a kisebbségi kérdés ié ezzel egy szinten oldódik meg. Viszont a politi­kai albérletet aligha tudnánk zokszó nélkül elviselni. - Képviselő úr, köszönöm az in­terjút! MIKLÓSI PÉTER Fotók: Prikler László KIHÚZZÁK A KÁTYÚBA REKEDT SZEKERET!? CSŐD SZÉLÉN A NAGYMAGYARI AGROPROGRES A felső-csallóközi nagymagyari Agroprogres Mezőgazdasági Közös Vállalatot termékei és szolgáltatásai révén idestova 28 éve ismerik szé­les e hazában. Nem véletlenül, hi­szen ők irányítják és üzemeltetik az ország egyik legnagyobb kiterjedésű öntözőrendszerét, másrészt mellék­üzemági termelésük keretében is a nagyüzemi mezőgazdaságot szol­gálták, többek között istállókat épí­tettek, technológiai berendezéseket gyártottak, szereltek. A rendszervál­tásig nem is volt különösebb gond. A problémák és a viharfelhők akkor kezdtek tornyosulni a vállalat feje felett, amikor a piacgazdaságra való áttérés első lépéseként a fizetéskép­telenné váló mezőgazdasági üze­meknél a puszta megmaradásukért küzdve nem fejlesztettek tovább, nem ruháztak be új létesítmények­be. Elfogytak a biztonságot nyújtó megrendelések. Minderre „rátett egy lapáttal" a vállalat privatizáció­jával kapcsolatos bizonytalanság is. A múlt évet már 6 milliós veszteség­gel zárták, és az idei első 5 hónap mérlege is 8 milliós veszteséget mu­tat. Az egész képet csak rontja a „körbetartozás", melynek kereté­ben mindenki mindenkinek tartozik, nem is kis pénzekkel. Azután hitel­kamatok állandó emelkedése is ko­moly érvágást jelentett a vállalatnak. A vállalat bérbe adására kiírt pályá­zat is azon a bizonyos 24 órán túlinak vélik sokan. A közös vállalat a szövetkezeti tulajdonformára való tekintettel a transzformációs törvény értelmé­ben egyelőre csak bérelhető. így pályázta meg és nyerte el négy jelentkező közül az Agroprogres bérbe vételének jogát a nagymagya­ri székhelyű Varia Kft. A jól prosperá­ló vállalkozást aligha kell bemutatni. Az ismert könnyű szerkezetű, variál­ható üvegház-konstrukciótól, a kü­lönböző kézi- és vágószerszámo­kon, kovácsoltvas-termékeken át a közkedvelt TINA üdítőpor- ós tea­keverék-családig sok mindennel foglalkoznak. Legújabb termékük­kel, az almadzsúszporral a napok­ban jelennek meg a piacon. Most pedig egy teljesen más profilú vállal­kozás gazdái lettek, • Milyen tervekkel, elképzelések­kel vette át, illetve bérbe az Agro­progres vállalatot a Varia Kft. ? Igaz- • gatója, Nagy Zoltán mérnök szíve­sen elmagyarázta: - Tény, egy ilyen eladósodott üze­met minden gondolkodás és számít­gatás nélkül nagy könnyelműség lenne bárkinek is átvenni. Mi olyan programot dolgoztunk ki és vázol­tunk fel, amit a versenytárgyaláson is reálisan kivitelezhető megoldás­ként értékeltek. Miről is van szó valójában? Elsősorban arról, hogy az itteni lehetőségek között gyártha­tó termékek számára fiezetőképes piacot találjunk. Tehát nincs szó le­építésről, inkább a termékszerkezet bővítéséről beszélhetnénk. Ehhez viszont elkerülhetetlen a beidegző­dött gondolkodásmód feladása, a fi­zikai és műszaki-szellemi dolgozók­nál egyaránt. Radikálisan javítani kell a munkafegyelmen, és a mosta­ni munkatermelékenységet is leg­alább meg kell kétszerezni. Lénye­ges feladat a költségtakarékos gaz­dálkodás megteremtéáfe, a gyártási­technológiai fegyelem, a minőség, a pontosság, a szállítási határidők megtartása is. Mindezt viszont a dol­gozók anyagi érdekeltségére kötött bérgazdálkodással lehet és kell megoldani. Az üzem tiszta lappal indul, senkit sem küldünk el, s in­kább létszámbővítéssel kell számol­ni. Mindenki munkája, teljesítménye alapján „értékelődik" fel, vagy le, s ennek alapján kapja majd a bért. • A legsürgősebb teendők közül mit tenne az első helyre? - A vállalat teljes feltérképezése, fizikai leltárba vétele utáni valós kép birtokában, a vállalatot ez év végére nullszaldóssá tevő intézkedések és döntések meghozatalát tartom a leg­fontosabbnak, továbbá a piackuta­tast a jövő évi termelési prog­ramhoz. MÉRI ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom