Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-11 / 162. szám, szombat

1992. JÚLIUS 11. ,ÚJ SZÓI MOZAIK I 2230 Gansemdorf Tel. 02282/72 61 0 GYEREKEK, FIGYELEM! Milyen volt a bizonyítványotok? Hááát... ilyen is, meg olyan is. Viszont, aki legalább egy tantárgyból megbukott, vagy öt tantárgyból egyest kapott, az ,.jutalomban részesül"! A Bécstől 30 kilométernyire fekvő gänsendorfi hatalmas szabadtéri állatkert, a Safari-park vezetősége kitalálta, hogy a jó tanulóknak ajándékot ad, a rosszaknak pedig vigaszdíjat. És ki ne szeretné látni az erdőben sétáló vadakat, a csintalan majmokat, a komótos tevéket, a hatalmas óriáskígyókat és sorolhatnánk, mert a világ-csaknem minden állatfaja megtalálható itt. Nos, vágjátok zsebre a bizonyítványotokat - mert ez a bizonyíték és egyben az ingyenes belépő - kérjétek meg a mamát vagy a papát, hogy ruccanjon át veletek Ausztriába. A nyár hosszú, augusztus végéig bizonyára akad egy nap, amikor élvezhetitek a jó levegőt, bámulhatjátok a két- és négylábúakat, sokukat etethetitek, simogathatjátok és megcsodálhatjátok az állatidomítók merészségét, tudását. Viszont ha csoportosan érkeztek, mondjuk a tanító nénivel egy busszal, a bizonyítványotok nem számít ingyenes belépőnek. Nem marad más.hátra, mint kitartóan kérlelni szüleiteket: menjünk el, hiszen így 120 schillinget spóroltok meg! (ozo) A PDSZ AGGÓDIK (Munkatársunktól) - A Polgári Demokratikus Szövetség nem ért egyet Vladimír Mečiar szlovák kormányfő állításával, miszerint Szlovákiát a cseh fél kényszeríti a függetlenségre. Mečiar állításával szöges ellentétben áll a szlovák kormány programnyilatkozata, amelyben kifejezésre jut, hogy a két köztársaság olyan együttműködését kell megteremteni, amely lehetővé teszi Szlovákia nemzetközi jogi alanyiságának elérését. A szlovák kormány és a DSZM nem rejti véka alá, hogy szándékában áll a szövetségi szervek működésének megakadályozása. Ebben az esetben a cseh kormánynak, a Cseh Köztársaságnak nem marad más lehetősége, mint hogy megtalálja saját államisága kialakításának módját. Úgy tűnik, hogy a fentebb említett okok miatt szükség van a szétválásra - mondotta tegnapi sajtóértekezletén Daniel Kroupa, a PDSZ alelnöke. A cseh politikus kifejtette, a jelenlegi alkotmányos rendezerben a népszavazás intézménye a közös állam megtartását, nem pedig a szétverését célozza. Szerinte, ha a közös állam szétesésére sor kerülne Csehszlovákiában, ez nem alkotmányos úton történne, s erre az esetre a cseh vezetésnek is fel kell készülnie. Kifejezte aggodalmát, hogy Szlovákiában esetleg politikai perekre is sor kerülhet. Rámutatott: előfordulhat például, hogy egy nemzetállam feltételei közt, ahol a kisebbségekkel szemben is kemény hangot használnak, a kisebbségek támogatóiktól kérnek védelmet. Ami bonyodalmakat idézhet elő nemcsak a belföldi, hanem a nemzetközi kapcsolatok terén is. (sm) TISZTÁZÁS VAGY ELBIZONYTALANÍTÁS? REHABILITÁCIÓ HELYETT ÚJABB VÁDAK Néhány napja különös telefonértesítést kaptam. A telefonáló nem volt hajlandó megnevezni magát, egyszerűen csak közölte, hogy le vagyok leplezve mint a volt kommunista titkosrendőrség embere. Előbb tréfának vettem a bejelentést, de amikor felelősségre vonó hangnemben folytatta, hogy a „munkatársak" névjegyzékét már széles kő, ben publikálják, elgondolkoztam. Lelkipásztori munkámat egész életemben odaadással végeztem. A legsötétebb hatvanas években volt a legnépesebb az ifjúsági bibliaesti közösségünk, külön ifjúsági énekkarral. Az ifjúság és gyermekek között végzett munkáért a politikai hatóság támadásának pergőtüzében éltem. Előbb tilalmi rendeleteket hoztak politikai látogatóim. Én minden újabb támadásnál az alkotmányosan biztosított vallásszabadságra hivatkoztam, és kértem, hogy a szóbeli tilalmat adják írásban, hogy azt gyülekezeteimben felolvassam. írásbeli tilalmat nem adtak, helyette jött a fenyegetés, hogy megvonják a szolgálati engedélyemet. Ez csak azért nem történt meg, mert az illetékesek valami pénzügyi manipuláció miatt hirtelen lecsúsztak a csúcsról. A Dubček-érában a Svájci Református Egyháztól ösztöndíjat kaptam két szemeszternyi/posztgraduális stúdiumra. A Bernben töltött idö alatt egy gyülekezet megkért, hogy szanatóriumban levő lelkipásztora helyett lássam el a szolgálatot. Ennek kapcsán az egyik berni gyülekezet tudtomra adta, hogy nyugdíjba ment lelkipásztoruk helyett szeretnének megválasztani lelkészüknek. Ajánlatukat nagyszerű anyagi ígéretük ellenére sem fogadtam el. Pedig szavukat adták, hogy családom diplomáciai úton rövid időn belül Svájcba kerül. Azt mondtam, az egyház Csehszlovákiában olyan helyzetben van, hogy minden áldozatos lelkipásztorra szükség van. Hazajövetelemkor már zajlott a „normalizáció". Újra nyomás alá kerültem, és régi bűneimhez most a Nyugat-barátság bűne is csatlakozott. Középiskolát végzett gyermekeink káderlapjára ezáltal motiváltan került a vád: osztályellenség szülők gyermeke. Lelkészi gyűléseinken a legszívesebben hallgattam, de ha valamikor szólanom kellett, újabb fekete pontot kaptam. Évenkénti missziói jelentésemben mindig volt egy óvatosan fogalmazott kritikai szakasz. Ilyen körülmények között egyre felhősebb lett az életünk. Ha jól emlékszem, 1979-ben idézést kaptam a Járási Egyháziügyi Hivataltól. A titkár ajtaja előtt álltam, amikor három ismeretlen férfi tűnt fel a folyosón, és egyikük megkérdezte a nevemet. Amikor megmondtam, tiltakozásom ellenére körülvettek, az utcán autóba parancsoltak és magukkal vittek. Egy szűk emeleti szobában kötöttünk ki, és akkor tárulkozott ki előttem, kiknek a karmai közé kerültem. Egy asztal tele volt az ellenem szóló vádiratokkal. Megdöbbenve láttam, hogy svájci baráti kapcsolataimat is név szerint ismerik. A sok bel- és külföldi bűnöm közül egyik legsúlyosabb az volt, hogy külföldön illegálisan lelkipásztori szolgálatot végeztem. Szerintük illegálisan, mert mint tudjuk, a lelkipásztornak nemhogy külföldön, de még itthon sem volt szabad a szomszéd gyülekezetben sem szolgálnia külön állami engedély nélkül. Tudták, hogy Svájcból meglátogattam brüsszeli lelkész rokonomat, akiről azt állították, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársa. Mivel én a rokonomnál töltött tíz nap alatt Brüsszelben és több más belgiumi városban szolgáltam, úgymond összeköttetésben voltam az említett rádióval, tehát én is a rádió beépített embere vagyok. A vallatás 6-7 órán át tartott. Már úgy nézett ki, hogy magukkal visznek, de végül elengedtek azzal, hogy két nap múlva a lakásunkban akarnak szétnézni, és könyveimet is látni akarják. Ezzel időt nyertem, a könyveim egy részét házon kívül helyeztem el. Szorongásomat két körülmény fokozta. 1974 ádventjén kiadtam egy 103 oldalas „Énekgyűjteményt". Több évi munka eredménye volt ez a részben hazai énekeskönyvekből gyűjtött, részben külföldi énekeskönyvekböl fordított gyűjtemény, amit fényképezéssel reprodukáltam, és mintegy 200 példányban kiadtam gyülekezeteim részére. Ez még az eddigi vádiratokban sem volt benne, de ha ezt felfedezik, illegális egyházi könyvkiadás vádja alá kerültem volna, ami még súlyosbította volna helyzetemet. Azért is szorongtam, mert pont arra a napra, amikorra a rendőrség a látogatását jelezte, már be volt ütemezve egy hollandiai egyházi csoport látogatása, akik „illegális" egyházi sajtótermékeket hoztak hozzám, gyülekezetemben való szétosztásra. A sajtótermékek között volt olyan, amit névtelenül ugyan, de én fordítottam. Ettől a naptól kezdve szorongások között töltöttük életünket. Külföldi barátaink évente háromszor-négyszer meglátogattak. Minden látogatás után két napon belül megjelent a titkosrendőrség. Eleinte durván, később szelídebb hangnemben tették fel a kérdéseket. Kik voltak a látogatóim, mit akartak, mit beszéltek, én mit mondtam nekik. Telefonunkat a rendőrség lehallgatta, nyugati leveleinket ellenőrizte. Holland barátaink éveken keresztül hívogattak, hogy látogassunk el hozzájuk. Végül megpróbáltuk kérvényezni a külföldi utat, de két évig is visszautasították. A harmadik éven (1982-ben) azzal jött a titkosrendőrség, hogy engem kiengednek, de a feleségem nem utazhat velem. Erre én 'közöltem, hogy a feleségem nélkül nem megyek. Végül feleségem is megkapta a kiutazási okmányokat, de indulásunk élőtt pár órával megjelent a titkosrendőrség és egy nyilatkozatot tett elénk aláírásra. Azt mondták, ők a feletteseiktől egy más nyilatkozatot kaptak, de eddigi összetűzéseink nyomán ismernek annyira, hogy tudják, én azt a nyilatkozatot nem fogom aláírni. Ezért ők feletteseik parancsát megszegve egy szelídebb nyilatkozatot írtak, aminek az volt a lényege, hogy külföldön nem fogok államellenes tevékenységet folytatni. Ezt aláírtam. Külföldön három különböző városban is észrevettük;, hogy követnek. Hazajövet Dečínnél már „vártak" a vámosok. Amikor okmányainkon elolvasták a nevünket, mindenkit kiparancsoltak a zsúfolt fülkéből csomagjaikkal együtt - és minden csomagunkat átkutattak. Egy alkalommal a titkosok ismét Terebesre rendeltek be. A kerületi vezetőjük volt ott, aki közölte velem, hogy eddigi vizsgálataik eredményeként meggyőződtek arról, hogy én nem vagyok olyan veszedelmes ellenség, mint amilyennek gondoltak. Becsületes ellenfélnek nevezett, aki nem hízelgek nekik, jőllehet tudom, hogy a kezükben vagyok. Egyben közölte, hogy „ügyemet" átadják a járási szerveknek, ők már Kassáról nem jönnek több ellenőrzésre hozzám. Ellenvetésemre, hogy ha nem vagyok veszélyes, miért kell még tovább is „ügyemmel" foglalkozni, nem válaszolt. így aztán a titkosok új garnitúrája tartott szemmel. Közegyházi életünkben 1983-ban egyházmegyei választások voltak. Esperesjelölt voltam, de a választási gyűlésen jelenlévő kerületi egyházügyi titkár bejelentette, hogy én a választáshoz nem kaptam meg az előzetes állami hozzájárulást. A megválasztott szlovák esperes - sajnos - súlyos beteg lett és nemsokára én intéztem helyette mint jegyző az egyházmegye hivatalos dolgait. 1985-ben bekövetkezett halála után egészen át kellett vennem az esperesi hivatal vezetését. Megválasztásomra azonban három éven át nem kerülhetett sor, mert úgymond, politikailag megbízhatatlan voltam. A „peresztrojka" hulláma aztán nálunk is magával hozta, hogy az államhatalom kezdett az egyház felé is szelídebb húrokat pengetni. Bizonygatták, hogy nem avatkoznak bele az egyházi választásokba. Igy lettem 1988 októberében hivatalosan is megválasztható és beiktatott esperessé. Közben a háttérben sajnálatos ellentétek és feszültségek voltak. Személyes vádaskodások, amelyben ott volt az én politikai megbízhatatlanságom emlegetése is. Ez a körülmény hozta magával, hogy a titkosszolgálat már nemcsak külföldi kapcsolataimat ellenőrizte, hanem a belső egyházi ügyeket is. Ilyen előzmények után én is örültem az 1989-es fordulatnak. Áldott emlékű feleségemmel mi is éveken át fohászkodtunk, hogy Isten vegye le egyházi és egyéni életünkről a bilincseket. Ezért megdöbbentő számomra, hogy mindezek után most újra vád alá kerültem, méghozzá azzal a váddal, hogy azoknak szolgáltam, akik ellen minden lehetséges eszközzel védekezni igyekeztem. Lelkiismerettel, szeretettel és sokszor megfélemlített remegéssel végzett munkám után végre őszinte rehabilitációt reméltem, s helyette bünlajstromban adják ki a nevemet. Hogyan történhet ilyen egy jogállamban? Miért nem ellenőrzik előbb a tényeket helyszíni vizsgálatokkal, hogy ne kerülhessenek vád alá mást érdemlő emberek? Tudom, hogy a múlt rendszerben - sajnos - a lelkészek között is akadtak olyanok, akik a saját karrierjük érdekében kiszolgáltatták az egyházat az erőszak uralmának. Ezek azonban kevesen voltak, nem annyian, mint amennyien ma rajta vannak a vádlistán. Úgy tűnik, ugyanaz az erőszak, amely a múlt rendszerben úgy akarta likvidálni a legszentebb szolgálatra hívott emberi közösséget, az egyházat; hogy politikai kalodába préselte a lelkészek jelentékeny részét, ma éppen az akkor üldözött lelkészek kompromittálásával rombolja az egyházi szolgálat tisztaságát, szentségét és erkölcsi tekintélyét. Biztos vagyok benne, hogy a múlt rendszerben sokan éltek át hasonló gyötrelmeket, mint én. Nemcsak a református lelkészek, hanem mások is, akik velem együtt joggal elvárják a dolgok lelkiismeretes kivizsgálását és a teljes erkölcsi jóvátételt. PÁNDY BERTALAN református lelkész TULKÍNALAT, ALACSONY ÁRAK (Folytatás az 1. oldalról) neri viszony helyett az alig valamivel több bevételt jelentő gyors hasznot választották. A diószegi konzervgyárban naponta 10-15 tonna barackot dolgoznak fel. Susla István, a felvásárlási részleg vezetője szerint alig győzik a feldolgozást. A barack minősége egyébként nem a legjobb, mivel a legutóbbi jégeső erősen megkárosította a termést. Eddig 9 és 6 koronáért, hétfőtől viszont már csak 8 és 5 koronáért veszik át a termést a környékbeli mezőgazdasági szövetkezetektől és a kistermelőktől. —tszl— Gömörben és Nógrádban nincs igazi nagytermelője a sárgabaracknak, ennek ellenére a rimaszombati konzervgyárban már e héten megkezdték a feldolgozását. Az első szállítások a Komáromi járásból érkeztek, a jövő héttől pedig a nagymihályi termelők kezdik meg a szállítást Rimaszombatban ebből a közkedvelt gyümölcsből gyümölcsízt és dzsemet készítenek. Az idén hozzávetőlegesen 250 tonna sárgabarackot dolgoznak fel. A sőregi szövetkezetben évek óta bőven termett őszibarackból, Szó Józsefnek, a gyümölcsös vezetőjének szavai szerint, az idén rekordtermés várható. Az elmúlt év 90 tonnás termésével szemben, az idén kb. 220 tonnára számítanak. A szedést már két héttel ezelőtt elkezdték, s várhatóan szeptember közepe táján fejezik be. A szövetkezet a termés java részét közvetlenül eladja, de van egy 125 vagon gyümölcs tárolására alkalmas hűtőházuk is - tehát minden bizonnyal, a tavalyihoz képest, az idén szép nyereséggel zár majd a barackos. Az árusítást a helyszínen és a szövetkezet üzleteiben végzik, de a zöldségárusokat, a magánkereskedőket is szívesen látják. A konzervgyáraknak a később érő fajtákból jut majd. Hogy mennyi és kinek, az az árkínálattól függ. (polgári) A baracknak Kelet-Szlovákiában is szokatlanul alacsony az ára. Máskor 12-14 koronába került, most a feléért kínálják. Igaz, ezúttal apró, s így hiába termett belőle sok, a bodrogközi, Ung-vidéki, zempléni és Kassa környéki kerttulajdonosok alig tudják értékesíteni. - A felvásárlók a szebbekért is csak öt-hat koronát -hajlandók fizetni, a többiért pedig mindössze három koronát. Ennyiért nem érdemes leszedni és elszállítani a felvásárlóhoz! - panaszolta kérdésemre egy kiskövesdi lakos. Tegnap reggel a kassai piacon is nagy volt a barackkínálat. Az ár öt és tíz korona között mozgott. -Ha nem sikerül eladniuk...? - álltam meg egy házaspár teli ládákkal körülrakott standjánál. - Még csak fél nyolc van, délig vagy estig hátha elkel, hiszen amint látja, csupán hat koronáért áruljuk. Ha pedig mégsem veszik meg, akkor lekvár lesz belőle - mondta a fiatalasszony. - Nem emlékszem, mikor volt ilyen alacsony a zöldség és gyümölcs ára - morfondírozott a férj. - Bizonyára a nagy behozatal okozza... Barackügyben a királyhelmeci Zeotov zöldség- és gyümölcsfelvásárlóban is érdeklődtünk. - Mi a korai barackot nem vásároljuk fel, mivel nagyon apró, s a konzervgyáraknak nem kell - válaszolta az üzem egyik raktárosa. Mivel több helyen hallottuk, hogy a konzervgyárak nem csipkedik magukat, nem kell nekik a barack, felhívtuk a kisszebeni Sabina konzervgyárat. Felvásárlási osztályán elmondták: a korai barackra azért nem tartanak igényt, mert apró, s minőségileg sem felel meg a konzervipari normáknak. Befőttet és dzsemet majd a most érő szebb fajtákból készítenek, s ezeket csak a jövő héten kezdik felvásárolni. Hogy mennyit és mennyiért, arra nem kaptunk konkrét választ; annyit mondtak, hogy a szokásos mennyiségben és várhatóan a hagyományos áron. (gazdag)