Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-09 / 134. szám, kedd

5 RIPORT - INTERJÚ 1992. JÚNIUS 9. TÁBLA ÉS TABLÓ KÉT ESET, S Ml MINDEN REJLIK MÖGÖTTÜK?! A Nyitrai járásban Kálaz is azon községek közé tartozik, ahol nincs magyar iskola, pedig az 1300 lelkes falu hatvan százaléka magyar. Hat éve még a szlovák iskola mellett teljes szervezettségű magyar alapiskola is működött itt. Bábindalról, Hindről, még Csiffárról és Felsöaháról is idejártak a kisdiákok. Ha nem anyanyelvén tanul a gyerek Erről beszélgettem az egyik fiatal családapával, Ladányi Lajossal, akinek nyolc-, hat- és négyéves gyermeke van. A nagyobbik fia a falu szlovák iskolájába jár, a középső is oda fog járni. A legkisebbik nem járhat magyar óvodába, csak a „materská školába", ahol szlovák a nevelési nyelv. Jómaga a kálazi magyar alapiskolát elvégezve - szerencsés időben - még a nyitrai gimnázium magyar osztályában érettségizhetett, de azóta már az is elsorvadt, megszüntették. Az érettségi után egy évig Pozsonyban számítástechnikát tanult, majd tíz esztendeig a verebélyi Tesla üzem számítóközpontjában dolgozott. Létszámcsökkentés miatt tavaly másokkal együtt őt is elbocsátották. Fél évig munka nélkül maradt. A községi hivatal épp abban az időben pályázatot hirdetett a népművelői poszt betöltésére. O is jelentkezett, s a mozgékony, szervezőtehetséggel megáldott Ladányi Lajos mellett döntöttek. Végre a nappalait is a falujában tölhette, s azóta - már gyermekei miatt is - többet foglalkozhat az iskola kérdésével. Tőle hallom, hogy a hetvenes években kezdődött a sorvadás, egyre kevesebb gyermeket írattak be a magyar iskolába. Ehhez hozzájárult a szaporodó vegyesházasság, de a „fékezes" csak azután erősödött meg, amikor elment a régi igazgató és pártvonalon szlovák embert neveztek ki a közös igazgatású iskola élére. Nyolcvankilencben leváltották ugyan, de azóta siem tudnak zöld ágra vergődni. - Meg lehetett volna állítani a sorvadást - állítja Ladányi Lajos -, de nem akadt egy befolyásos ember az iskola megmentése érdekében. Nem volt, aki a szülőkben tartsa a lelket. Vannak itt olyan családok, ahol mindkét szülő magyar, de mivel ők is szlovák iskolába jártak, gyermekeik az ő ,,hagyományukat" követik. Sok szülő nem tudatosítja, mit ad fel azzal, hogy nem anyanyelvén tanul a gyermeke. Nincs bennük büszkeség, bedőltek a propagandának: többre viszi a gyerek, ha szlovák iskolába jár. Nálunk még a hitoktatás is szlovák nyelven folyik. A katolikus papunk szlovák ember, iparkodik ugyan, de betanult szöveg alapján magyarul is misézik, de nem beszél magyarul. Ez is nagy hátrány. Egyesek nem tudatosítják, ha szlovákra váltanak, akkor sem tekintenek úgy rájuk, mintha teljes értékű szlovákok lennének... - S mi a helyzet a maga családjában? - kérdezem Ladányi Lajostól. - Gyermekeink szépen beszélnek magyarul, az anyanyelvünkön neveljük őket. Nagyon szeretném, ha az iskolában is magyar nyelvű oktatásban részesülhetnének. A szlovák iskolába járó nagyobbik fiam osztálytársai között jónéhányan, gyér magyar tudásuk miatt, már csak szlovákul társalognak. Hová jutunk, ha ez így folytatódik? A szülők természetesnek vették, hogy bezárták a magyar iskolánkat. Mi ez? Közömbösség? Ki mentse meg a gyerekeket? - Elsősorban a szülőkön múlik - vetem közbe. - Tudom, a szülők a hibásak, de a szülő eszköz is, a befolyás alapján erre vagy arra az oldalra hajlik. A nyolcvankilences változásokig senki sem merte felkarolni a magyar iskola ügyét. Próbálkozás a magyar osztály < megnyitására - S a novemberi rendszerváltás után? - Bennünk is szárnyat kapott a forradalmi lendület, valamit még elérhetünk! Kílencvenben néhányan összefogtunk, hogy szeptembertől megnyithassák a magyar osztályt. A nagyobbik fiam miatt érdekelt voltam ebben. Az egyik házból a másikba nyitottunk be, hogy meggyőzzük a szülőket a magyar anyanyelvi oktatás fontosságáról. Tizenöt gyermekre lett volna szükségünk, de csak nyolc szülő írta alá a kérelmünket. A járási tanügyi igazgató még a nyolc aláírás hitelességét is kétségbe vonta. - Ez csak azokra jellemző - jegyzem meg -, akik nem is kívánják a beszüntetett magyar iskolák újranyitását. Ha kihirdették volna, hogy szándékunkban áll a magyar osztály újraindítása?... - Talán elérhettük volna a bűvös határt, de a felsőbb hatóság nem támogatta kezdeményezésünket. A tanügyi igazgató, doktor Ján Strieška úr a Verebélyhez közeli Nevidzanyban, Néveden született. Az 1938-as határkiigazítás után ezt a szlovák falut is Magyarországhoz csatolták, és Strieška úr gyermekkorában csak magyar iskolába járhatott. Bizonyára nagyon is jól tudja, hogy mit jelentett szlovák létére magyar iskolába tanulnia. Most nálunk ennek ellenkezője történik. Gyermekeink már az óvodától kezdve számukra idegen, szlovák nyelven nevelödnek. Meddig fog ez még tartani? Milyen demokráciának kell eljönnie, hogy emberi méltóságunk ne szenvedjen csorbát? Tavaly, kilencvenegy őszén két eset történt nálunk, Kálazon, ami arra utal, hogy még messze vagyunk a kisebbségi iskolahálózat végleges kiépítésétől. .. Az első eset Dr. Ján Strieška, az iskolaszék igazgatója ellenőrzésre jött Kálazra. Feltűnt neki, hogy az óvoda épületén elhelyezett tábla kétnyelvű, a „Materská škola" alatt ott a magyar szó is: Óvoda. A szlovák óvoda falán magyar felirat?! Mondta is: Megfelelő táblát kell kitenni! Az igazgatónő sietve ki is tette a „megfelelő táblát" szlovák felirattal. -Az óvoda épületén volt a falu egyetlen kétnyelvű felirata - magyarázza Ladányi Lajos. - Húsz évig ott volt, még a kommunistáknak sem ártott, és most, a demokráciában már nem megfelelő?! A tábla magyar felirata számunkra arra is szolgált, hogy az emberekben ébren tartsa a magyarság tudatát, hiszen a község lakosságának több mint a fete magyar nemzetiségű. A régi tábla eltávolítása nemtetszést szült. Az önkormányzat és a Csemadok is tiltakozott. Felszólították az igazgatónőt, tegye vissza a kétnyelvű táblát! A válasz elutasító, őt az iskolaügy pénzeli! Ebben csak Strieška úr dönthet! Az önkormányzat választ kért az Iskolaszéktől, miért nem lehet kétnyelvű az óvoda táblája? A válasz késik. A halogatás, a kifárasztás taktikája ez. Az óvodában öt nevelőnő foglalkozik a gyermekeinkkel. Közülük ketten magyarok, ketten tudnak magyarul, s az ötödik szlovák. Az igazgatónő a magyarul tudók csoportjába tartozik. Harmincöt-negyven gyermeket nevelnek. Ez év elején tízenhat szülő írásban kérte: az óvodában vezessék be

f a magyar nevelési nyelvet! Az iskolaszék válasza: a magyar szónak itt nincs helye, nem szabad magyarul megszólalni, szlovák a nevelési nyelv! S a tanügyi igazgató ehhez még hozzátette: De tudom, hogy ott feketén magyarul is beszélnek... Ezt a kijelentést egyesek engedékenységként könyvelték el. ,,Feketén" beszélhetnek magyarul is, de az óvodában továbbra is szlovák a hivatalos nevelési nyelv. A másik eset A tanügyi igazgató ellenőrző útja során felkereste a teljes szervezettségű szlovák alapiskolát is. Itt az utcai tábla rendben volt, csak szlovák felirat van rajta, de az, amit az iskola folyosóján látott, már felboszszantotta. A falon függtek az egykori magyar iskola növendékeinek tablói, amelyek a jelenkort arra figyelmeztetik, hogy „valamikor" itt magyar oktatás folyt. Mit keresnek itt a magyar "tablók?! Strieška úrnak elég volt ennyit mondani, s az igazgatónő rögvest el is távolította a magyar növendékek tablóit. - Megkérdeztük az igazgatónőt, miért vették te a tablókat? - folytatja tájékoztatását Ladányi Lajos. - Okos asszony, nem hárította a felelősséget a tanügyi igazgató úrra, hiszen tőle függ a pedagógusok állása: Talált más kifogást. Azért vették le a magyar tablókat, mert meszelni kellett a folyosót! S az átmeszelés után miért nem helyezték vissza? Az iskolának nincs tornaterme, erre a célra a folyosó szolgál, s a gyerekek összetörhetik a tablók üvegét! S a folyosó ablakait nem törhetik össze? Ha lesz tornaterem, találnak majd helyet a tablóknak is... Diplomatikus válasz. Majd, majd... S a csupasz falon most csak egy kép függ, Komenský képe. Az iskolában annak fordítottja történik, mint amire Komenský figyelmeztetett: a gyermekeket az anyanyelvükön kell nevelni! Az iskola növendékeinek egyharmada magyar nemzetiségű, de arra kényszerülnek, hogy szlovákul tanuljanak... ösztönző a zsérei példa Ladányi Lajos előhozakodik a zséreiek esetével. Az idén, tavaszszal történt. A magyar kisiskola igazgatónőjét nyugdíjazták. A tanügyi igazgatóság gyorsan meg is oldotta a problémát. Nem „találtak" megfelelő magyar pedagógust az iskola élére, a magyar iskolát hozzácsatolták a szlovákhoz, s az összevont iskola igazgatójává a szlovák tanítónőt nevezték ki. Ez az iskolasorvasztás első lépése... - A szülők felháborodtak, s összefogtak - mondja Ladányi Lajos. - Élesen tiltakozott a helyi önkormányzat és a polgármester is. Zsérén nem akadt olyan ember, aki óhajtotta volna a két iskola összevonását. Végül is az ő akaratuk érvényesült, meghátrálásra kényszerítették az iskolaszéket. A magyar iskola újra önálló lett, s az egyik magyar tanítónőt nevezték ki igazgatónak. A zséreiek határozott kiállásukkal megvédték a maguk kisiskoláját. Példájuk számunkra intő jel. Ezt akarjuk mi is. - Talán találtak már lehetőséget, hogy Kálazon is az óvodától kezdve az anyanyelvükön tanulhassanak gyermekeik? Felvetődött egy bizonyos elképzelés, hogyan is lehetne nálunkmegoldani az anyanyelvi oktatást. Egyházi vonalon magániskolát kellene nyitnunk... Bár valóra válna a tervük, s nem lennének többé kiszolgáltatva a járási hatalmasságok kényének-kedvének. Ha alaposan átgondoljuk,' hogy mi minden is rejlik a két említett eset mögött, az iskolaszéktől hathatós támogatást nem várhatnak. A két esetből sok mindenre következtethetünk, csak a jó szándékra nem. PETRÖCI BÁLINT FÜLEKNEK KÖSZÖNHETŐEN ÚJ KÖNTÖSBEN, ÚJ TARTALOMMAL JELENIK MEG A NÓGRÁDI SZÓ A Fülekről érkező sok rossz hír között a húsvétot követő első héten egy örömteli is akadt. A nógrádi városban mintha csak „fellocsolták" volna poraiból a Nógrádi Szó néven évek óta ismert járási lapot. Amikor már mindenki lemondott róla, amikor már nem akadt kiadó, sem lapgazda, de még szponzor sem, akkor jött és segített a Füleki Városi Hivatal. A bemutatkozó nulladik szám után, április 22-én jelent meg a független tájlap első száma, amely kellemes meglepetést okozott nemcsak a fülekieknek, de a nógrádi magyarság egészének is. A lap életrekeltéséröl, indulásának zökkenőiről és a lappal kapcsolatos elképzelésekről, tervekről Ardamica Ferenc főszerkesztőt kérdeztem. • Az egykori járási tap, a Nógrádi Szó úgy tudom eléggé inkorrekt eljárás útján került kényszerhelyzetbe, s már-már a megszűnés veszélye fenyegette. Igaz, hogy az utolsó pillanatban jött a füleki mentőöv? - Március 3-án írásban is lemondott rólunk kiadónk, a Losonci Városi Hivatal. Szlovák laptársunk - annak ellenére, hogy egy fedél alatt, egy kollektívát alkotva dolgoztunk - mostohatestvérként kezelt minket, ráadásul. egy szép napon önállósították magukat, az egyéni vállalkozás útjára léptek, rólunk pedig készakarva megfeledkeztek. Még a volt előfizetőinket is elcsábították, ami annál is könnyebb volt számukra, mert a mi lapunkat már a nyilvántartásból is kiiktatta volt kiadónk. Áldatlan helyzetben voltunk, szponzorok után futkostunk. Sajnos, senki sem kapott utánunk - a kis példányszám mindenkit elriasztott-, s így bizony a tizenkettedik órában jött Fülek város segítsége, még pontosabban, Kasza Tibor polgármester önzetlen, megértő támogatása. Kezdetben a városi hivatal költségvetéséből fedezték kiadásainkat, mígnem egy megbízható kiadót, a külföldi tőkével is rendelkező, I.W.L. Kft.-t sikerült biztosítaniuk számunkra. • Losoncot otthagyva mégis egy új lap indulásához szükséges személyi, anyagi és nyomdai feltételeket kellett megteremteniük. Hogyan sikerült mindez? - Ami az anyagiakat illeti, a nemzetiségi sajtóra szánt központi alapból is kaptunk valamit. A városi hivatal helyet biztosított a szerkesztőségnek és berendezéséhez előteremtette a legszükségesebb eszközöket, no és persze, új kiadónk az I. W. L„ még pontosabban ennek füleki képviselője, Jurecsek Éva is sokat segített. Ezen kívül salgótarjáni újságíró barátaink és az ottani városi hivatal is segített, úgyhogy egyelőre nem panaszkodhatunk. A szerkesztőség három taggal kezdte meg munkáját. A lapot a zólyomi nyomdában nyomjuk 3000 példányban. • Kéthetente megjelenő független tájlapként indult újra a Nógrádi Szó. Régi néven ugyan, de más külalakkal és tartalommal. Mi az, ami újnak számít a lapban? - Más a fejléc, változott a külalak, a nyolc oldal közül kettő színes, tehát külsőleg is sokkal esztétikusabb, vonzóbb lett a lap. Ami pedig a tartalmat illeti, vannak új, állandó rovataink, mint például Böszörményi István tollából, a harmincas évek nagysikerű magyar nyelvű lapjáról, a „Mi lapunk" címen közölt dokumentum értékű viszszaemlékezéseket tartalmazó sorozat, de említhetek egy másik állandó rovatot is, melyben jeles egyéniségeket, művészeket mutatunk majd be. Első számunkban Kovács Kató, nógrádi színésznőre emlékeztünk. Ezen kívül van gyermeksarok; a középiskolások írói, költői szárnypróbálgatásainak is helyet adunk majd egy állandó rovat keretén belül, teljesen új a rég óhajtott sportrovat, ezen kívül keresztrejtvény, horoszkóp, viccek és még sok érdekesség van, illetve lesz a lapban. • Ami a távolabbi jövőt, a terveket illeti, azokról mit tudhatnánk meg? - Ez még sok mindentől függ, de mindenkor színes, olvasmányos, élvezetes, közérdekű dolgokat akarunk közreadni. Szándékunkban áll - természetesen a példányszám arányos emelése mellett - hetilappá válni. Ami pedig szintén a jövő feladata, de számunkra kötelesség is, hogy vigyázzunk a fejlécen feltüntetett függetlenségünkre és a „tájlap" megnevezés igazára. Akik pedig a jelennel, vagy a jövővel kapcsolatosan valamit kifogásolni, javasolni akarnak, esetleg segíteni, szponzorálni óhajtanak minket, azokat mindenkor szívesen várjuk a Füleki Vigadóban levő szerkesztőségünkben. POLGÁRI LÁSZLÓ EGY MÚLT HETI EMLÉK KORTESGULYÁS ÉS PORNOGRÁFIA Nem vitás, a választási kampánynyal összefüggő rendezvények színvonalban, kultúráltságban igen eltérőek voltak. A kortesgulyáshoz és a szónoklatokhoz csaknem minden párt és mozgalom még valami pluszt is kívánt nyújtani. Lehetőleg egy olyan vonzó produkciót, mely minél több támogatót, potenciális szavazót vonzana. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetői pl. a legnépszerűbb sportot, a focit tartották a legalkalmasabb „mágnesnek". Mert ugyebár csak ritkán adódik meg annak a lehetősége, hogy Meőiarékat trikóban és rövidnadrágban láthassuk a labda után loholni. (A mérkőzés vonzerejét még tovább növelte a hölgyekből álló ellenfél.) A Független Kezdeményezés (azelőtt erotikus) cseh vezérkara stílusosan, pikáns hajókirándulásra invitálta híveit és az újságírókat. Az Új Szónak ugyan nem volt képviselője a Moldván rendezett kiruccanáson, de más kollégáktól értesültünk, hogy a jól sikerült rendezvényen a hosszú combú és fedetlen keblű színésznőjelöltek nemcsak pezsgőt töltögettek a vendégeknek, de „pártlapokat" és óvszereket is osztogattak, s akiből nem hiányzott a kurázsi, táncba is vihette a lányokat. Hazánk egyetlen apolitikus pártjának szlovák szárnya sem feledkezett meg híveiről. Pozsonyban a Hajósok Házában rendezte meg választások előtti utolsó „hadgyakorlatát". Az erotikus fehérneműt bemutató lányok a legkülönfélébb szexuális segédeszközök és szexlapok bő választéka, valamint a videovetítés ezúttal is sok érdeklődőt vonzott. A korosztály az előző rendezvényekhez hasonlóan most is vegyes volt, ám a múlthoz képest volt egy lényeges különbség. Ezúttal jóval több volt az idős, nyugdíjas korú látogató. Hogy félreértés ne essék, most sem az olyanokra gondolok, akik „öregember nem vén ember" elvet vallva minden ilyen alkalmat kihasználnak, hogy gyönyörködjenek a női test szépségeiben, vagy a képernyőn megjelenő pajzán jeleneteken. Hanem kizárólag azokra az idős nénikre, akikről sehogy sem tudom elképzelni, hogy mondjuk egy 120 koronás, pókháló-vékonyságú csipkebugyi érdekelné őket, vagy egy szexlap hiányozna háztartásukból. Mi vonzotta hát óket erre az akcióra? A rejtély hamarosan megoldódott. Mig a látogatók többsége a pódium előtt szorongott, hogy minél közelebbről lássa a pikáns fehérneműt bemutató hölgyeket, az idős emberek kortesgulyásért álltak sorba. Az ínycsiklandó illatok természetesen nemcsak őket csalták a kondérokhoz, ám különbség volt látni egy gondtalan látogatót, aki két divatbemutató között pilzeni sörrel öblítette le az „ingyen kaját", vagy azt a reszkető kezű nénit, aki előbb botra támaszkodva az utolsó morzsákat is kitörölgette a tányérjáról. Sót annak is tanúi voltunk, hogy egy asszony ráadásért is sorban állt, s azt a magával hozott befőttesüvegbe töltötte, bizonyára vacsorára. Mitagadás a nemiség gyönyöreit népszerűsítő pártrendezvényről ezúttal kissé keserű szájízzel távoztunk. (ordódy)