Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-01 / 127. szám, hétfő

7 KALEIDOSZKÓP 1992. JÚNIUS 1 Emberek, *

r , mondjatok nemet a szocializmusra, mondjatok nemet a kalandorságra, mondjatok nemet a káoszra! Prosperitás és rend a 36-os szám Az Emberek a osra Demokrata Párt ^ Vi UP-805/2 EGY LETILTOTT RIPORT UTÓÉLETE A BŐSI VÍZMŰ A TÉVÉ SZENT TEHENE? Mint minden jelentős ügy, ez is ártatlanul kezdődött: amint az Új Szó olvasói május 20-án értesülhettek róla, az előző esti Nemzetiségi Magazin nem sugározhatta a bősi vízi erőműről készített, kritikus hangvételű riportját. Ezt követően a napi sajtóban megjelent az EPM tiltakozása az ügy kapcsán, majd e sorok írója juttatott el írásos tiltakozást a Szlovák Televízió Tanácsának elnökéhez, amelyben rámutatott, hogy a tévé főszerkesztője megsértette az SZNT 251/1991. Tt. törvényét, (2§ 1. bek., 3§ 1. és 2. bek.), továbbá az Alkotmányban és az Emberi Jogok Alkotmánylevelében biztosított szólásszabadságot korlátozta. Az események megértéséhez tudni kell, hogy a Szlovák Televízió felett harminchárom évig árgus szemekkel őrködött a Tájékoztatási Hivatal (SÚTI), az állampárt ideológiai osztályának meghosszabbított keze. A televízió „belső elhárításának" szerveként pedig az ún. ellenőrző vetítések rendszerét vezették be, ami azt jelentette, hogy minden kényes filmet, riportot, dokumentumműsort az illetékes főszerkesztőnek (vagy megbízott helyettesének) egy kontrollvetítésen kellett megnéznie, a vetítést kézjegyével engedélyeznie. Tehát a „fejével" (pontosan egzisztenciájával) felelt a mű ideológiai „tisztaságáért". A novemberi változások nemcsak a Tájékoztatási Hivatalt sodorták el, hanem lehetővé tették egy új jogi helyzet létrejöttét is, amelyben megszületett a televíziós törvény. Ez hangsúlyosan eme össznépi tájékoztatási eszköz függetlenségét biztosítja, a demokrácia, a humanizmus, az etika, az igazmondás és a szakmai felkészültség alappilléreire helyezve az eddig csak ideológiai eszköznek tekintett médiát. Tehát amennyiben ezen törvény betűjével és szellemével összeütközésbe kerül a televízió mint intézmény az egyértelmű törvénysértést jelent. A Televízió Tanácsának május 22-i ülésén parázs vita alakult ki a jelenlévő Dr. Ján Füle főszerkesztő és a tanács egyes tagjai között, tekintve, hogy a főszerkesztő kötötte az ebet a karóhoz, miszerint ő hajlandó engedélyezni az ominózus riport sugárzását, ha meghallgattatik a másik fél is, vagyis az erőműpártiak. Az ellenérvek, miszerint eddig szinte csak az erőműpártiak fejthették ki a véleményüket (amikor is nem jutott eszébe leállítani a riportokat egyoldalúságuk okán), nem bizonyult elegendőnek a meggyőzéshez. További javaslataimat viszont pozitívan fogadta, (gy vállalta, hogy megnézi, és alkalomadtán műsorra tűzik a Dunaszaurusz című magyar filmet, amelyben egyaránt megszólalnak mindkét tábor képviselői, továbbá megpróbálják felvenni a kapcsolatot a Magyar Televízióval egy tévéhíd létesítése ügyében, amely a kamerák elé ültetné mindkét ország szakembereit, a vízi erőmű ügyében egyik vagy másik oldalon elkötelezetteket, hogy megpróbálják tisztázni a széles nyilvánosság előtt ezt a napjainkban egyértelműen időzített politikai bombává vált ügyet. Bár a gyér részvétel miatt határozathozatalra nem kerülhetett sor, a Televízió Tanácsa jelen lévő tagjainak többsége azonnal felismerte, hogy itt távolról sem csak egy nemzetiségi műsorról van szó, még kevésbé egy döntés helyességéről; olyan ügy ez, amit a későbbiekben még meg kell tárgyalni. A fejleményekről tájékoztatom az olvasókat. A visegrádi hármak mindegyikénél egyre élesedő harc folyik a tömegtájéköztatásért, annak meglehetősen nagy befolyása miatt. A tévétanács egyik fő feladata épp védőernyő kifeszítése a Televízió fölé, hogy függetlenségét a végrehajtó hatalomtól - amelytől végső soron a működéshez szükséges pénz egy részét kapja - biztosítani lehessen. Viszont míg például déli szomszédunknál a tévé vezetói»vívnak harcot szellemi függetlenségükért, add iá nálunk - gyaníthatólag az elektronikus tömegtájékoztatásban dolgozók nagyobb szervilizmusának köszönhetően - ez a feladat kívülállókra, közöttük a tévétanács tagjaira hárul. A fenti ügyben eddig történtek egyértelműen bebizonyították, hogy a bősi vízi erőmű a tévések (egyik) szent tehene, nem mernek hozzányúlni a törvényben biztosított - sőt előírt - módon. Eközben fél szemmel a hatalomra sandítanak, nem nézi-e őket valaki összehúzott szemöldökkel. Inkább alkalmazzák a jól bevált régi módszert, vagyis az ellenőrző vetítés nyomán való letiltást, mint, hogy egy esetleges dörgedelemre azzal védekeznének, hogy nem érheti szó a ház elejét, az eröműpárti műsorok többtucatszoros fölénnyel vezetnek a kritikus hangúakkal szemben. Vagy talán már ez utóbbi jobb, ha el sem hangzik? Arra meg már gondolni sem merek, hogy talán felülről is sugalmazhatnak egy ilyen döntést. Akkor ugyanis mind a huszonegyen feleslegesen ülnénk a tévétanácsban, ha az ilyen eljárást nem tudnánk megakadályozni. Ily módon a szabad tájékoztatásnak, a tévé függetlenségének, végső soron pedig a demokráciának a próbakövévé vált egy minden bizonnyal ártatlan kis riport (amelyet még mi sem láttunk) sugárzásának megtiltása. Az említett ülésen egyszer csak megdöbbenve tapasztaltuk, hogy belecsöppentünk a politika sűrűjébe: a szlovák-magyar kapcsolatok egyik komoly, megoldatlan, fájó pontját találta el a riport. Perceken belül kialakult a közös vélemény, hogy az ügyet minél előbb, a legszélesebb nyilvánosság előtt tisztázni kell - alkalmasabb-e erre valami más, mint egy tévéhíd? -, nem véletlenül fogadták olyan meglepetéssel vegyes elismeréssel ez irányú javaslatomat egy közös szlovák -magyar vitaestre. Hiszen minden értelmes ember kötelessége megakadályozni, hogy a jelenlegi szópárbajt a jövőben valamikor is tűzpárbaj kövesse. Mert a megegyezés, valamennyiünk, itt élő szlovákok, magyarok, németek, ruszinok, ukránok, zsidók, romák, lengyelek érdeke. OZOGÁNY ERNŐ Susil Weerarathna: Mosolyok és kérdőjelek