Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-24 / 147. szám, szerda

1992. JÚNIUS 26. ft/szá— FOGYASZTÓI FIGYELŐ 6 A BELÜGYMINISZTERI SZÓVIVŐ BEISMERTE: RENDŐREINK NEM ÁLLTAK FELADATUK MAGASLATÁN SEGÍTSENEK, ELRABOLJÁK A LÁNYOMAT... ...kérte kétségbeesetten a ligetfa­lusi . rendőrőrsön a szolgálatosokat • Rudolf P., miután aznap délután sokkoló telefonhívása volt. Lánya hívta Berlinből és sírva könyörgött, azonnal jöjjenek érte, mert tudomá­sára jutott, hogy barátnőjével egye­temben egy kurdokból álló csoport erőszakkal ismeretlen helyre akarja őket vinni. „Próbálj megszökni" — tanácsolta lányának a felzaklatott apa. „Az lehetetlen, levetkőztettek bennünket és az ajtó mögött egy fegyveres őrzi minden lépésünket" — hangzott a válasz, majd megsza­kadt az összeköttetés. A 22 esztendős Monika a múlt év októberében barátnőjével egy berli­ni bárban talált magának munkát. Karácsonykor hazalátogatott és roppant elégedetten nyilatkozott tö­jök munkaadójáról. Újév után azzal búcsúzott szüleitől, hogy legköze­lebb március közepén jön ismét Po­zsonyba. Azóta — az említett két­ségbeesett telefonhíváson kívül — nem adott magáról életjelt. ' A rendőrök az apa bejelentése után nem nagyon strapálták magu­kat. Feljegyezték a berlini bár tele­fonszámát, a negyed és az utca ne­vét, de nem léptek kapcsolatba a németországi rendőrséggel. Az őrü­let határán levő apának azonban megígérték, hogy értesítik prágai kollégáikat és azok majd intézked­nek. Rudolf P., mi mást is tehetett volna, bízott bennük, és várt. Lánya állítólagos elrablásáig mindössze 7 óra állt rendelkezésére, s ennyi idő alatt a leggyorsabb autó sem röpí­tette volna Berlinbe. Amikor már tíz felé járt az idő és még mindig nem értesítették; telefonált a rendőrség­re. A válasz: mi közünk van nekünk az egész ügyhöz? Monika barátnő­jének édesanyja a pozsonypüspöki rendőrőrsön kért segítséget. Hiába. Kinevették. Az apa végső kétségbe­esésében, sógorával, aki tudott egy kicsit németül, a szomszédos Auszt­riába utazott és a hainburgi rendő­röktől kért és kapott segítséget. Azokat nem érdekelte, hogy idegen állampolgárokról van szó. Felismer­ték a veszélyhelyzetet, s azonnal in­tézkedtek. A berlini rendőrök sem késlekedtek. Pár percen belül a megadott címre hajtottak. Sajnos, már későn jöttek. A lányokat rövid­del érkezésük előtt ismeretlen helyre hurcolták. Megkérdezték a bártulaj­donost, miért nem akadályozta meg az emberrablást, s miért nem értesí­tette a rendőrséget. „Nem tehettem, túlerőben voltak. Fegyver is volt ná­luk. Vagy harminc kurd járt itt, a lá­nyokat magukkal vitték. Fogalmam sincs, hová." Monika édesanyja idegösszerop­panást kapott, a kétségbeesett apa panaszlevelet írt a városi rendőrpa­rancsnokságra. „Jól tudják — érvelt —, hogy virágzik a leánykereske­dés, hogy több idegenben dolgozó lánynak nyoma veszett, hogy embe­réletről volt, van szó. Hét óra állt rendelkezésükre, mégsem intézked­tek, illetve azt tanácsolták, értesít­sem a konzulátust. Az osztrák ren­dőrök viszont azonnal cselekedtek." A drámai fejlemények végül is jól végződtek. Monika és barátnője már itthon van. (Keserű tapasztalataikról a legközelebbi bűnügyi rovatunkban számolunk be.) Kíváncsiak voltunk, hogyan zár­ják le ezt a meglehetősen kínos ügyet a belügyminisztérium illeték­esei. Stanislav Ryban őrnagy, mi­nisztériumi szóvivő, az esetről így nyilatkozott: „A rendőrőrsökön dol­gozó embereink nyelvtudása gyér, ezért hasonló esetekben képtelenek intézkedni. Ennek ellenére az előírá­sok értelmében kellett volna eljárni­uk. Ezért fegyelmi eljárást indítot­tunk ellenük." IGY LÁTJA AZ ÜGYÉSZ A „FEHERHUS-PIAC" (A BÜNTETÉS AKÁR NYOLC ÉV IS LEHET) Az üzletszerű kéjelgés, azaz a prostitúció a rendszerváltás óta jogi­lag már nem büntetendő cselek­mény. Igaz, nem legalizálták. A tör­vényesség hézagaival sok lány, asszony visszaél. A Büntető Törvénykönyv 246-os paragrafusa tiltja a leánykereske­dést. Erről az egyre jobban elhara­pódzó bűncselekményről Erdélyi Er­vin kerületi ügyésszel beszélgettünk. • Sokan nem tudják, mi rejlik az efféle „vállalkozás mögött". Kikre is vonatkozik ez a múltban csaknem ismeretlen paragrafus? — Mindazokra, akik külföldre lá­nyokat „szállítanak", hogy ott pén­zért áruba bocsássák őket. Az elkö­vetők nemcsak férfiak, gyakran nők is. • Hazánkban mikortól tartjuk szá­mon ezt a jól jövedelmező, de ko­rántsem újkeletű „szakmát"? — Közvetlenül a rendszerváltás után, pontosabban a határok meg­nyitásakor talált táptalajra. A felté­telek adva voltak. Az ismeretlen nyugati világ csillogására nem volt túl nehéz lépre csalni az áldozatokat. Természetesen a „fehérhús" fogalma a kommunista rendszerben sem volt egészen ismeretlen. Akkoriban csak a külföldi „üzletemberek" ígérgeté­' seinek dőlhettek be a hiszékeny lá­nyok. • Ma már tucatszámra történnek, az említett esetek. Beszélhetünk ez­zel kapcsolatban szervezett bűnö­zésről? — Szlovákiában, noha a szerve­zett bűnözés jelei már felfedezhetők, e téren még nem annyira akut a helyzet, mint mondjuk Prágában, vagy Ostrava környékén. • A nagyszombati, galántai, Po­zsony-vidéki és a pozsonyi bírósá­gon már folytak, folynak ilyen jelle­gű tárgyalások. Vajon milyen ítéle­tek születtek, illetve várhatók? — A nagyszombati esetet kivéve a többi még nincs lezárva. Galántán jelenleg két férfi ellen folytatnak bűnvádi eljárást, mert három kiskorú lányt azzal az ürüggyel csábítottak Németországba, hogy ott cigarettát fognak árusítani. Alighogy átlépték a határt, a lányoktól elkobozták ok­mányaikat és erőszakkal, tettleges­séggel is prostitúcióra kény­szerítették őket. Az említett 246-os paragrafus értelmében a bíróság egytől öt évre szóló szabad­ságvesztéssel sújthatja a tetteseket. Abban az esetben, ha a bűncselek­ményt szervezett csoport tagjaként követték el, vagy az áldozatok kora nem haladta meg a 18 évet, a bünte­tés 3-8 évig terjedhet. Termé­szetesen minden esetben be kell bi­zonyítani, hogy a lányok kényszer hatására, akaratuk ellenére űzték ezt a mesterséget. • Enyhítő körülmény-e a vádlott számára, ha a lány sejti, netán tudja, mit takar mondjuk a manökeni állás, és ennek ellenére mégis vállalja a külföldre utazást? — Nem. A tények ettől még nem változnak. Nem beszélve arról, hogy ezt az „előrelátást" a tárgyalás során — érthető okokból — egyetlen nő sem vallja be. • Milyen a külföldi nyilvánosház­ba került lányok esélye a szabadu­lásra? — A kerítők első dolga az, hogy áldozataikat megfosszák útleveleik­től. Ezzel ugyan alaposan megnehe­zítik szabadulásuk esélyeit, ám ha a lányok civilizált országba kerülnek, minden lehetőségük megvan, hogy rendőri segédlettel hazakerüljenek. A nyugati államokban ráadásul ki­toloncolják a munkaengedély nélküli külföldieket. • Lányainkkal olykor külföldi ál­lampolgárok is üzletelnek. Nemrég is olvashattunk ilyen esetről. Három 16-19 év közötti füleki kislányt egy salgótarjáni férfi szvetterek és ruha­neműk árusításának ígéretével csalt Németországba. Ott viszont eseten­ként 50 márkáért saját testükkel vol­tak kénytelenek üzletelni. A magyar­országi üzletembert letartóztatták, de most már szabadlábon várja a tárgyalást, sőt Losoncon és Füleken járt és megfenyegette áldozatait, befolyásolni igyekezett a tanúkat. Hogy lehetséges az ilyesmi? — Ehhez a konkrét esethez nem tudok hozzászólni, mert nem isme­rem. Viszont tény, hogy olykor kül­földi állampolgárok, leginkább jugo­szlávok próbálkoznak lányaink áru­ba bocsátásával. Az esetek túlnyo­mó többségében azonban a hazai kerítők — férfiak és nők is — irá­nyítják a leánykereskedést. Általá­ban jól fizetett pincérnői, táncosnői, elárusítónői, manökeni, hosztesszi, vagy fotómodell állást kínálnak a naiv, pénzsóvár, kalandvágyó lá­nyoknak. Ahogy az esetek is bizo­nyítják, mindig akad érdeklődő. • Ez azt jelenti: tehetetlenek va­gyunk a gátlástalan, mindenre el­szánt emberkereskedőkkel szem­ben? — Nem egészen. Többségük e­lőbb-utóbb lebukik, a bíróságon kell számot tennie cselekedetéről. Na­gyon üdvös lenne, ha a lányok, még mielőtt igent mondanának az aján­latra, alaposan utánanéznének, ki is a hirdető, mennyire korrekt az aján­lat, és nem dőlnének be az olcsó ígérgetéseknek. Úgy gondolom, né­hány olyan törvénymódosításra is szükség lenne, mely azon nők mun­kakörére vonatkozna, akik a szeret­kezést kereseti forrásnak tekintik. LEÁNYKERESKEDES KICSIBEN ES NAGYBAN Az oldal anyagát ORDÓDY VILMOS Irta A 14 éves chebiJitka B. vallomásából: „A diszkóban megismerkedtem két csinos fiúval. Sokat táncoltunk és még többet konyakoztunk. Még nem szok­tam meg az alkoholt, így hamar leitattak. Éjfél után elvittek egy idegen lakás­ba és megerőszakoltak. Amikor kijózanodtam, fogvatartóim kijelentették; most már végérvényesen hozzájuk tartozom, és nekik fogok dolgozni. Aztán hozzátették, hamarosan Németországba megyünk, ahol fiatal lányokért meg­vesznek az idős pasasok. Rengeteg pénzt fogok keresni. Egyikük egy új lányt hozott a lakásba, s miközben vele hemperegtek, kiszöktem a szellőztető nyí­láson. Azóta anya sehova sem enged egyedül. Égyszer véletlenül összefutot­tam az egyik fiúval, de úgy tett, mintha nem ismernénk egymást. — Miért nem jelentetted fel az illetőket? — Mert megfenyegettek, hogy felgyújtják a házunkat, s ha őket netán letar­tóztatják, valamelyik haverjuk áll majd bosszút. Az első esetek még szenzáció­számba mentek. Leánykereskedés? Nálunk? Szinte hihetetlen — csóvál­ta a fejét a naivabb olvasó, mikor ar­ról olvashatott, hogy Z város bírósá­gán megkezdődött X Y pere, aki ma­nökeni állásokat kínálva, külföldre csábított fiatal lányokat, s azok a nyilvánosházakban kötöttek ki. Ma már hasonló cikk vagy riport távolról sem hat bombaként. Sajnos, egyre gyakoribbak az ilyen esetek. Termé­szetesen most nem azokra a lányok­ra, asszonyokra vonatkozó cikkekre gondolunk, akik önként vállalták a világ állítólag legrégibb mestersé­gét, de azokra a naiv és kalandvá­gyó teremtésekre — nem egyszer még tinédzserekre —, akiket álnok módon becsaptak, különböző ígére­tekkel külföldre csaltak és ott fizikai erőszakot és lelki terrort alkalmazva jó pénzért eladták őket és szexuális rabszolgákat csináltak belőlük. Szerencsére a „fehér hússal" ku­fárkodó egyének közül már sokan lebuktak, s mint a fenti interjúnkból is kitűnik, a bíróság előtt felelnek tette­ikért. Megdöbbentő, hogy nemcsak férfiak kerültek a vádlottak padjára, de a gyengébb nem képviselői is. És nemcsak holmi „madame" típusú hölgyek, de fiatal lányok is, többek között egy pozsonyi bölcsészhallga­tó. Két esetben a lebukott leányke­reskedő banda főnöke 24, illetve 22 éves nő volt. A busz csaknem üresen indult Az ostravai leánykereskedők — noha egy időben több banda is léte­zett az észak-morvaországi régió­ban — nem konkuráltak egymás­nak. Mindegyik csoportnak sajátos módszere volt. ígéretes álláskínálat­tal kezdték. A hirdetésre jelentkező lányokból sosem volt hiány, sőt, ahogy a 22 esztendős Jiňna Š. letar­tóztatása után vallotta, még válo­gatni is lehetett közülük. A volt pros­tituáltból üzletasszonnyá lett Jirina eleinte Ausztriába és Olaszországba irányította a külföldi munka után ér­deklődő lányokat, de hamarosan rá­jött, hogy Görögországban csaknem korlátlanok a lehetőségek és ott silá­nyabb „árut" is elfogadnak. Társai­val együtt hoszteszi állást kínált a lá­nyoknak. Annyi volt az érdeklődő, hogy már nem autókai szállították a lányokat a megrendelőknek, de a Relax Travel görög utazási iroda au­tóbuszául. Az egyik áldozat, ki­játszva a szalonikii nyilvánosház tu­lajdonosának éberségét, hazatelefo­nált és édesanyja értesítette rendőr­ségünket. Az a legközelebbi alka­lommal lekapcsolta a két „idegenve­zetőt". A görög rendszámú busz az­nap csaknem üresen indult vissza hellénföldre. A pórul járt lányok egyike, a 17 e.sztendős D. K. hazatér­te után elmesélte, hogy 12 órás mun­kaidejük alatt 15 vendéget kellett ki­szolgálniuk. Egy-egy szeretkezésért 7000 drachmát kaptak, s abból 6000-et leadtak főnöküknek. Aki megtagadta a munkát vagy nem tel­jesítette a normát, azt egy idő után valamelyik távolabbi sziget bűnbar­langjába vitték, ahonnan állítólag nincs visszaút. Olasz férjet keres? Rómában a Vaticano utcában székelő Euroclub első látásra tisz­tességes házasságközvetítő. A 65 éves olasz tulaj és 28 éves cseh­szlovák társnője Nacfa de jure kelet­európai, elsősorban hazánkbeli haja­donok ismerkedését kínálta a nősül­ni vágyó olasz férfiaknak. De facto azonban egészen másról volt szó. A Rómába csábított lányokról aktfotó­kat készítettek, s az érdeklődők — többnyire nős férfiak — 200 ezer lí­ráért kiválaszthatták a katalógusból, melyik lánnyal akarnak „nászéjsza­kázni". A szerencsésebbek — a há­zasságközvetítők letartóztatása után — hazatértek, jobban jártak, mint azok a sorstársaik, akiket csá­bítóik az olasz autópályákon dol­goztattak, s ha nem voltak elég pro­duktívak, veréssel és éheztetéssel serkentették őket nagyobb teljesít­ményre. Az embertelen megalázta­tásoknak ebben az esetben is a ren­dőrség vetett véget. Ha egy üzlet beindul... Petra a Komenský Egyetem hall­gatója volt, férje Roman, egy düssel­dorfi fitnesscentrumban az idősödő urak izomzatának karbantartásával kereste kenyerét.. Ott ismerkedett meg egy éjszakai mulató tulajdono­sával. Szó szót követett, s a bár fő­nöke megemlítette, hogy már járt Pozsonyban, ahol tapasztalatai sze­rint rendkívül csinosak és főleg ol­csók a lányok. — Lokálomat jó lenne feltölteni friss „pipihusival". Fellendülne az üz­let és te is jól járnál — ajánlotta Ro­mannak, s az ráharapott a felkínált lehetőségre. Másnap felhívta felesé­gét, lelkesen ecsetelte a kínálkozó lehetőséget. „Egy hónap múlva ha­zajövök, addig próbálj szerezni né­hány lányt." Petra vette a lapot és nyomban cselekedett. Feladott az Avízóban egy hirdetést. Nyíltan megírta, hogy csinos, 18 éven felüli lányoknak né­met mulatókban kínál munkát. Ren­getegen jelentkeztek. Középiskolá­sok, tanítónők, munkanélküliek, csi­nosak és kevésbé szépek. Petra a Kijev Szállóban fogadta és tájékoz­tatta az érdeklődőket. „Mindössze az lesz a dolgotok, hogy a vendége­ket az asztalhoz vezetitek, s elfo­gyasztotok velük egy-két pohárka italt, beszélgettek, szórakoztatjátok őket. Minél többet fogyaszt a ven­dég, annál több pénz üti a markoto­kat." Janát nagyon vonzotta a felkínált lehetőség, hiszen hol kereshetne heti ezer márkát csak azért, mert szóra­koztatja és itatja az unatkozó ura­kat. A bökkenő az volt, hogy még 17 esztendős sem volt. Petra azonban gyorsan eloszlatta aggodalmait. „Ebből ne csinálj ügyet, a születési dátumoddal senki sem fog törődni." Jana, aki barátnőjét is beszervezte, úgy tervezte, hogy fél évig marad, s miután megtollasodott, hazajön és nyit egy butikot. Ám sokkal koráb­ban jött haza, s a megkeresett már­kából még csak egy színes tévére se futotta. Pedig olyan ígéretesen in­dult minden. Cínovecig taxival utaz­tak, s a határ túloldalán Petra férje várta őket. Egyenesen a bárba men­tek, ahol a tulajdonos elkérte útleve­lüket, majd aludni küldte őket, hogy másnap frissek és üdék legyenek. Munkaszerződésről és fizetésről szó sem esett. Reggel minden kertelés nélkül megmondta mi lesz a dolguk. A lányok sírógörcsöt kaptak, de egy mulatt kidobólegény néhány pofon­nal gyorsan elhallgattatta őket. Az­tán megtudták az anyagi feltétele­ket. A kereset 60 százaléka a tulaj­donost illeti, a maradék 40 százalék­nak a fele pedig Roman jussa. Janának szerencséje volt. Az egyik vendég túl fiatalnak találta, faggatni kezdte, s mikor megtudta a valóságot, elintézte, hogy a lányok hazakerüljenek. A vizsgálat során kiderült, hogy az említett házaspár rövid időn belül mintegy 250 lányt juttatott németországi bárokba. A valós szám feltehetőleg még maga­sabb, ám nem minden esetben be­szélhetünk áldozatokról, mert sokan tudták, mi vár rájuk, ennek tudatá­ban utaztak el, s a mai napig is ott dolgoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom