Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-19 / 143. szám, péntek

1992. JÚNIUS 19. ÚJ szól HIT és ÉLET 8 WOLFSTHAU BÚCSÚK 'Ligetfalunál elhagyva a szlovák— osztrák;államhatárt, a bécsi útratér­' ve a legelső falu Wolfsthal. Katolikus magyarjaink nem is sejtik, milyen nagy jelentőséggel bírt. A helyi plé­bános, páter Ernst szaleziánus atya néhány éve felújította a község kö­zépkori Mária-kegyhelyét. A helybe­lieken kívül szlovákokat, horvátokat és magyarokat hívott búcsújárásra. A sok buzgtS ima meghallgatásra ta­. Iái; most is folytatódik minden hó­nap utolsó szombatján — már sza­badon — a zarándoklat, A magyar hívők eddig nem igényelték a lelki erősödést Wolfsthalban, pedig Mari­azell mellett, főleg közelség miatt, tudatosíthatnánk jelentőségét. Mari­azellhez hasonlóan a wolfsthali .kegyhelynek iš magyar alapítója volt. Kövesszarvi Gosztonyi István nemes a XVIII. század elején Wolfst­hal közelében járva nagy veszélybe került. (A Gosztonyi nemzetség 1397-ben esztergomi érseket, 1510 győri, majd erdélyi püspököt adott a Hazának, utóbbit, Jánost, Szapolyai emberei halálra kínozták.) Fogadal­mat tett: szabadulása esetén e he­lyen Mária tiszteletére képet állít. Ha­zatérve készíttetett is képet, azon­ban otthon hagyta, s így nem tartotta be teljesen fogadalmát. Súlyos kór lepte meg, és egy alkalommal, ami­kor önkívületbe került, a Mária-szob­rocska leesett az asztalról, oly nagy zörgéssel, hogy a beteg magához tért önkívületi állapotából. Ekkor vi­lágosodott meg előtte: nem elég, ha csak ő imádkozik a képnél... 1710­ben barátja, Babos Gáspár nemes közvetítésével eljuttatta a szobrocs­kát Wolfsthalba, és a Duna-parton álló körtefa törzsére erősítették. A szobrocska — vagyis a kegykép — a Szűzanyát ábrázolja ölében a gyermek Jézussal, aki az emberek felé tárja karjait. Gosztonyi István 1737-ben húnyt el. Ekkor kezdtek a környező vidék­ről betegségekkel sújtott emberek a szoborhoz járulni vigasztalást re­mélve. Ebben az időben Wolfsthal köze­lében elsüllyedt a Dunán lévő pon­tonhíd. A rajta levé mintegy 400 ful­dokló segélykérése meghallgatásra talált a Szűzanyánál. Csaknem az összes fuldoklót sikerült kimenteni. 1737. december 10-én Kollonits Zsigmond bécsi bíboros elrendelte a kegykép áthelyezését a wolfsthali templom, egyik oldalsó oltárára. A templom azonban kicsinek bizo­nyult, ezért 1744—49 között a zarán­dokok adományaiból két oldalról hozzáépítettek, úgy, hogy a temp­lom szélesebb, mint amilyen hoszú, A főoltárt a galántai gróf Esterházy Imre hercegprímás adományozta, aki gyakran látogatott el Wolfsthal­ba. Ide helyezték ünnepélyesen 1749. június 13-án a kegyképet. Akkoriban már megközelítőleg 40 környező faluból sereglettek a bú­csújárók. Ugyanebben az évben An­ton Palm hainburgi esperes „Máriás körtefa gyümölcsei" címen köny­vecskét adott ki, melyben ötven bi­zonyított csodás gyógyulást sorol fel. Sajnos azonban II. József egy­házellenes rendeletei folytán 1784­ben a búcsújárásokat betiltották. Csak néhány éwel a kommunizmus bukása előtt, a helyi plébános érde­meként indultak újra a búcsújárá­sok. ZILIZI TIHAMÉR SZENT JÁCINT Jácint az a szerzetes, akit még maga Szent Domonkos öltöztetett be a rendi ruhába. Személyes be­szélgetéseik, lelkigyakorlataik nyo­mán ismerte meg a domonkosok szándékát, szellemét. Igy érthető, hogy á rendalapító nagyon megbí­zott benne, és számos új rendház alapítását, beindítását, munkájának megszervezését bízta rá. Jácint en­nek a bizalomnak tökéletesen meg­felelt, így aztán méltán tisztelik apos­toluknak a lengyelek. Az 1257-ben, Krakkóban elhunyt szerzetesre a lengyelországi do­monkosok második rendala­pítójukként emlékeznek. 1 ' 1 ÜilMi M IL 1 uliLLltjuL' 1! 1'! 1 Hli l/iij 'iĽitlimil^H^iiMlllllllli'tiliij.iL'i^iűMiiiilliJ tailJitro M •• '' '' s-:: • A i - - M1MM Ľ f m 8$ H m Hl n » f I IMMI 4 hééi mi Hí 1 I ni 1 -n® * ••i S k H H Hl "•>H» 111 ŕ • • I fi Nu i ? .;:';..•••••. .. •• Vy ; •. ••••••••::;•••: * ••.... •• •• > | •• | i EGYHIV0 VALL0MASAI Miért maradtam istenhívő? Hogy hogyan lettem istenhívő, ez a kérdés azért nem is merül fel nálam, mert amióta csak eszemet tudom, mindig is, talán eleve az voltam, így nem kellett azzá válnom. Sajnálom, de nem tudok szolgálni semmiféle lát­ványos damaszkuszi történettel, megtéréssztoríval. Olyan családba születtem bele, ahol a hit magától ér­tetődő' volt. Ez azonban nem jélenti azt, hogy nem volt kitéve ellen­szélnek, hogy nem veszélyez­tette mindenféle külső és bel­ső hatás. A belső hatások kö­zött gondolok arra, amit egy­házi ateizmusnak is nevezhet­nénk, tehát, hogy sokszor ép­pen a magukat leginkább val­lásosaknak tekintő emberek hazudtolják meg leginkább a hitet, a kereszténységet. Külső hatásból pedig ugyancsak elég jutott nekünk. Ezek a kül­ső-belső erőlködések azon­ban leperegtek rólam, ezért mondom, hogy csak arról tu­dok beszámolni, hogyan ma­radtam mindezek ellenére is­tenhívő... Nos, mindenekelőtt éppen azért, mert a hitet az a rezsim minden erővel száműzni akar­ta a világból. Nemcsak engem ért hátrányos megkülönbözte­tés, hanem bárkit, mindenkit, aki akkoriban merészelt hinni, templomba járni. A tan­könyvek úgy beszéltek a val­lásról, mint a múlt csökevé­nyéről, a hitet tudo­mánytalannak, a tudat torzulá­sának kiáltották ki. Engem viszont lehet, hogy épp ez tett még inkább hívővé, tudniillik, ezért kezdtem el behatóbban utánaolvasni már kisdi­ák koromban, mik is hitünk alapjai, hogy is áll hit és tudomány viszonya. Szinte kezdettől meggyőződésem volt, hogy nem létezik „kettős tu­dás", hogy lényegében összhang van a tudomány és, mondjuk, a szentírás állításai között. Később ezt Teilhard de Chardin és mások írásai megerősítették bennem. A szentírás pedig megtanított arra, hogy a Lo­gosz, az Értelem, ott áll mindenek kezdetén. A hittehát számomra nem az irracionális, a nem-igazolt, a logi­kátlan dolgok foglalata, hanem ép­pen ellenkezőleg, annak magyará­zata, hogy miért logikus minden, mi­ért találok mindenütt rendet, tör­vényszerűséget. Csak kétféle meg­oldást ismerek: azt az egészben-lá­tást, amit hitnek neveztek, és azt a felfogást, amely mindent abszurd­nak, összevisszaságnak, értelmet­len szalmakazalnak lét. Ha tehát mindenestül nem is tu­dom átlátni (a hitlátásávalsem) min­dennek belső rugóját, és minden lé­tező összefüggést, az istenhit első­sorban azt jelenti számomra, hogy a világ rendezett, hogy a legkisebb részletekig mindennek értelme van, hogy Isten, a valóság létalapja jó, fel akar szabadítani, naggyá akar tenni bennünket. Hogy mi is a hit, ebben sokat se­gítenek a nyelvek is, melyek a lét mégnyilatkozásai. Igy tudom azt, hogy ez az Istennel megélt egység mérhetetlenül több annál, mint ami ebből rációval, ésszel felfogható. Ám a ráción, a boncolgató, araszoló tudáson túl ott van az értelem, az in­(Méry Gábor felvétele) tellektus is, tehát hogy (a latin szó tartalma szerint) tudunk a sorok kö­zött is olvasni, a szó német mása (verstehen) szerint pedig megállunk a lét talaján, belegyökerezünk a dol­gok létalapjába. De a magyar válto­zat is azt sugallja: elérem, megraga­dom a valót. Az én hitem ezt a létbe­gyökerezettséget, ezt az egészben­látást fejezi ki, amit nekem a Krisz­tus-hit közvetít, s ami nélkül életünk szétdarabolódna, atomjaira hullana szét. Ezt erősíti meg a hit ószövetsé­gi fejezete (amúna) is, amely az ámen-re mutat vissza, tehát azt je­lenti: igent mondok Istenre, belesi­mulok a lét-egészbe. De ugyanezt fejezi ki számomra a mi hit szavunk is, amely a hív-hű szóból származik. A hit a létteljességbe és a létnek abba a legvégső alapvonulatát alko­tó szeretet-folyamatba való belenö­vés, amelyet Jézus Krisztus tárt föl nekünk, épp ezért csak akkor hite­les, ha kihat emberi életem minősé­gére, ha elvezet az embertársi szere­tetig, pontosan úgy, ahogy szent Já­nos írja levelében: Aki szeretetben él, Istenben él. És talán ezért volt az, hogy hitem megőrzésében nem, vagy nem elsősorban észérvek, is­tenbizonyítások segítettek, hanem az a légkör, amely otthon körülvett és ma is körülvesz. (Az Áldás nyomán) EGY ATEISTA GONDOLATAI Miért lettem istentagadó? Hát az Isten tudja, illetve tudná, ha lenne. Talán mert gyerekkoromban nem jártam hittanórára, és otthon sem for­szírozta senki a hitet. De, azt hiszem, ez kevés ehhez, hisz számtalan em­bert ültetnek le bibliát magolni, imádkoztatják ebéd előtt, templom­ba is el kell járni a szüleivel, felnőtt korára mégis mintha elfújták volna az egészet. Akkor mi lehet az oka? Születési hiba? Elneveltek? És miért voltam hosszú ideig dühödt ateista? Sokáig nem gondolkodtam ezeken a kérdéseken. Egyrészt talán, mert az engem érdeklő problémákra min­denféle isten vagy istenek nélkül is megkaptam a megfelelő logikus vá­laszt. Másfelől borzasztóan taszított, hogy megéreztem: a vallás ideoló­gia, ami azzal, hogy egyes kérdé­sekben logikus válasz helyett a hit apellál, tulajdonképpen rám akarja erőltetni magát. Ráadásul nem sza­bad választás alapján, hanem attól függően, hogy az ember családja, ahova ugyan véletlen módon szüle­tik, illetve a környezete, ahová szintén nem szabad választás utján került — hogyan gondolkodik. Milyen alapon fogadjam el a világ keletkezésével, az ember kialakulá­sával hit alapján az egyik vagy másik álláspontot, amikor tudom, ezekben és még sok más kér­désben is az embe­riség vitatkozik — időnként a szó szo­ros értelmében kés­hegyre menően — tudni azonban ezekről, mint általá­ban bármiről, csak nagyon keveset tu­dunk. Miért kellene elfogadni az egyik vagy másik nézetet, amikor a különböző álláspontokat sem ismerjük—, mert ha jobb esetben meg is ismertetik velünk, azt kritikával teszik — akár a magát marxistának hazudó állampárt ide­jén, s ráadásul az eredeti álláspon­tok helyett többnyire csak azok is­mertetésére szorítkoznak. A maguk szájíze szerint, tehát meghamisítva az eredeti gondolatokat. Ráadásul mindezt már kora gyermekkorától művelik az emberrel, amikor még mindent elhisz, főleg ha azt mások által is tisztelt felnőttektől hallja. Fan­táziája élénk — többek között, mert kevés a tapasztalata és ismerete a világról és még nem tud, nem tanult meg logikusan gondolkodni. Minél érdekesebb egy magyarázat, annál könnyebben elhiszi. A pszichológu­sok már régóta tudják, a gyerek sok­szor nem hazudik, amikor nem mond igazat, csak még nem tudja megkülönböztetni a valóságost az elképzelttől. Hogyne hinne a cso­dákban, hiszen mi különbség van számára csoda és varázslat között? Ráadásul kinyitja a tévé valamelyik tudományos-fantasztikus műsorát, és azt látja, hogy van, aki állítólag kézrátétteí tud gyógyítani. Miért len­ne akkor hihetetlen a számára, hogy mondjuk ugyanazt Jézus és egy csomó szent is tudja? Vagyis gye­rekkorában a fejébe csöpögtetnek egy ideológiát — anélkül, hogy vé­dekezni lenne képes ellene. O még nem tudja, hogy ha váratlanul be­csapódik az ajtó, annak millió oka le­het. A legvalószínűbb, hogy a huzat a tettes, de miért ne tehette volna egy láthatatlan szellem, egy pici zöld emberke vagy valami egyéb, mágikus erő? S az utóbbi magyará­zatok mennyivel izgalmasabbak, ugye? Nem tudja még, hogy ha nem is mindig, de általában a legegysze­rűbb magyarázat a valós. Nem érti meg és sok felnőtthöz hasonlóan sérti a hiúságát, hogy az emberi tu­domány, minden látszat ellenére (Prikler László felvétele) még gyerepcipőben jár. Nehéz ki­mondani, hogy ezt és ezt még nem tudjuk és mennyivel kényelmesebb ehelyett valamelyik istent belekever­ni a magyarázatba. Lásd az ókori görögöket Zeusz villámaival! Nos, ezt a fajta kényelmes gondolkodás­módot sem szeretem a vallásban, ahogy idegen tőlem az a felelős­ségáthárítás is, mely szerint „Isten szeme mindent lát", „Isten adta, Is­ten elvette", „Isten majd megbo­csájt", Ezt Isten értheti meg". Szeren­csére ezekben a közhellyé vált szen­tenciákban sohasem hittek igazán az emberek, különben még mindig a középkorban tartanánk. MÁRTÍR PÁPÁK ÉS BOLDOGOK A egyház hetvenkilencet avatott közülük szentté r\Z. és hetet boldoggá, tehát összesen nyolc­vanhat pápát emelt oltárra. Eszerint majdnem minden harmadik pápa hősies fokon gyakorolta hitét és tett ele­get az erkölcsi parancsoknak. Az egyház szentjei között külön kategóriát alkotnak a mártírok — vértanúk, akik vérük ontásávaltettek tanú­bizonyságot hitükről, erkölcsi elveikről. Az első három évszázadban — a katakombák korában — 33 pápa ülte meg Péter székét. Közöttük mindössze hét neve mellől hi­ányzik a mártír jelző. Ez annyit jelent, hogy négyötöd ré­szük életét adta hitéért. (A régebbi krónikák szerint Nagy Konstantin milánói rendelete — 314 — előtt minden pápa vértanúhalállal halt meg.) Ez nem annyit jelent, hogy az utána következő száza­dokban nem öltek meg pápákat. Börtönben halt meg: I. Szent János (523—526) Ravennában, Theodorik alatt. Az eutichianus eretnekséget valló Theodora császárnő megmérgeztette Szent Agapistust(535—536), Szent Sil­verius(537—555) pápát pedig Justiniaus császár híres­hírhedt hadvezére, Belizár hurcolta fogságba Ponza szi­getéra, s ott meggyilkoltatta. I. Theodort (642—649) II. Constans császár megmér­geztette. I. Szent Mártont (649—655) ugyanaz a császár vetette fogságba, s Chérson szigetén belehalt szenvedé­seibe. Méreggel tették el láb alól a bizánciak Conon (686—687) pápát, I. Marinust (882—884), II. Theodort (aki 887-ben mindössze 20 napot töltött Péter székében), III. Anasŕas/usŕ(911—913), X. Jánost(914—928) azért öl­ték meg hasonló módon, mert nem volt hajlandó pártos­kodásban és visszavonásban részt venni, IX. Benedeket (1303—1304) mérgezett fügével etették meg. V. Leót (903-ban) bebörtönözték, megölték, hamvait a Tiberisbe szórták. Gyanús körülmények között halt meg Lando (913—914), VI. Benedeket (973—974) pártfogójának, I. Ottó császárnak ellenfelei az Angyalvárba zárták és meggyilkolták. XIV. Jánosí(983—984)azellenpápafog­ta el és őrizte az Angyalvár börtönében, s ott halt éhen. II. Lucius (1144—1145) a Bresciai Arnold által kirob­bantott forradalom alatt a lázongó tömeget csillapítani próbálta. Egy kő halántékon találta, és szörnyethalt. De nem tartozik-ea vértanúk seregébe III. (7rbán(1185—1187) is, aki bánatában halt meg, hogy Jeruzsálemet elfoglal­ták a mohamedánok? X. Szent P/'i/sí (1903—1914) a lelki gyötrelem ölte meg, amiért nem tudta megakadályozni az első világháborút. A szent és vértanú pápák nem egyformán fordulnak elő az egyház történetében. Az első 41 pápát szentként tiszteli az egyház. Az első, akinek neve mellett nincs ott a jelző: I. Bonifác(418—422). Őt ismét öt szent pápa követi, az 50-ik, II. Ahastasius (496—498) ismét nem visel dics­koszorút, majd ismét nyolc szent pápa következik. Az 59­iktől, Virgiliustól{537—555) ritkul meg aszent egyházfők Sora, de a 7. században még nyolccal dicsekedhet az egyház, a 8. században öttel, a 9-ikben hattal, de a pá­paság „szomorú korszakában", a 10. században már eggyel se. A második évezred elején jelennek meg ismét Péter székében a glóriás férfiak, a 11. században ketten és az egyik boldoggá avatott. Két boldoggal dicsekedhet még a 12. század. Azóta valóban ritka jelenséggé válik a pápa az oltáron: Boldog X. Gergely (1272—1276), Szent Celes­tín (1294—1296), Boldog XI. Benedek (1303—1304), Bol­dog V. Orbán (1362—1370), V. Szent Pius (1566—1572), a magyarok barátja és jótevője: Boldog XI. Ince és X. Szent P.ius alkotják a középkori és az újkori szent pápák sorát. Es a többi kétharmad? Voltak köztük kiváló politiku­sok, diplomaták, még hadat is tudtak viselni. Gyarló, oda nem való ember akadt-e közöttük? A bot­lásoktól nem volt mentes az ősminta, Péter se. Az evan­géliumok kertelés nélkül írják le, hogyan kapkodott, he­veskedett, aztán hogyan vesztette el az egyensúlyát. Ele­te végéig bánta tévedéseit. Mikor keresztrefeszítették, alázatosan könyörgött hóhéraihoz, hogy fejjel lefelé he­lyezzék el, nem tartotta magát méltónak arra se, hogy úgy feszítsék fel, ahogyan Mesterét. K voltak angyalok utódai sem. Még a legki­IM Cl I I válóbbak is tettek olyan lépéseket, ame­lyek fölött lehet vitatkozni, a legjobb megoldást válasz­tották-e? Az egyház legújabbkori ellenfelei szeretnek a reneszánsz pápák viselt.dolgaiban vájkálni, különösen VI. Sándornak, valamint fiának, Borgia Cézárnak és le­ányának, Lu kréciának életvitelében. Nos, az egyház és a pápaság legsötétebb és legszomorúbb korszaka nem a reneszánsz volt, hanem a 10. század. A mélypontot VI. István jelentette, aki elődje, Formosuspápa holttestét ki­vette a sírból, zsinati bíróság elé vitte, ítéletet mondatott fölötte és a Tiberisbe dobatta. Hasonlóan sötét egyéni­ség azonban kevés környékezte meg Péter székét. JÉZUS MOIM PANEM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom