Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-01 / 103. szám, péntek
HÍREK-VELEMENYEK «ÚJ SZÓ, 1992. MÁJUS 1 NEM ZARHATO LE A MÚLT A KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG ELVÉNEK ANULÁLÁSA NÉLKÜL A parlamentnek a kollektív bűnösség elvével kapcsolatos állásfoglalását kiemelt fontosságúnak tartottuk parlamenti munkánk megkezdése óta. Mivel tárgyalásaink az elpriúlt két évben ebben a témában nem vezettek semmilyen eredményre - a Havel elnök által létrehozott alibi-bizottságot én nem tekintem annak -, úgy gondoltuk, hogy a márciusi plénumon ezt a témát a parla-' ment elé kell tárnunk. Ez meg is történt; figyelmeztetni szeretnénk a felvezető indoklásra, amelyben kifejtettem: nem valamiféle adományt kérünk, de lehetőséget kínálunk arra, hogy ez a parlament bebizonyítsa - saját maga előtt is - belső nagyságát, valódi demokratikus voltát. Mivel az általam beterjesztett szövegváltozattal kapcsolatban az a-vélemény alakult ki, hogy „túlságosan magyar szemszögből láttatja a problémákat", beleegyeztem, hogy a szlovák oldalról egy másik szövegtervezet készüljön el. Ez április folyamán meg is valósult, s kis változtatásokkal számunkra is elfogadható lett volna. A politikai grémiumon azonban a három magyar mozgalmon kívül csupán a PDU és a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőinek kisebb része volt hajlandó támogatni egyáltalán a nyilatkozat elfogadásának tényét. Számomra a legnagyobb csalódást a Demokratikus Baloldal Pártjának hozzáállása jelentette, amely pedig nyíltan számol a magyar választók szavazataival az elkövetkezendő választásokon, de amely nem képes - és talán nem is akar - szabadulni kommunista beidegződéseitől. Érdemes lenne talán ezzel kapcsolatban megtudni, milyen érzés magyar nemzetiségű kollégáink számára oly hűen kiszolgálni ennek a pártnak az érdekeit. Mivel a parlament utolsó ülésén, május 11 -én egy deklarációt kíván elfogadni az elmúlt negyvenegynéhány évről, s ezzel le kívánja zárni a múltat, a grémium ülésén közöltem Mikloško elnök úrral: javasolni fogom, hogy az ellenzéki magyar képviselők ezen az aktuson - tiltakozásuk jeléül - ne vegyenek részt. Meggyőződésem ugyanis, hogy az elmúlt évtizedeket nem lehet lezárni anélkül, hogy a kollektív bűnösség elvét ne anulálnánk. S nem lehet lezárni a kommunista diktatúra évtizedeit sem akkor, amikor a nemzeti diktatúra bizonyos jegyeit naponta a bőrünkön érezzük. CSÁKY PÁL, képviselő iif/virz Spol. s r. o. és a Palma á. v. kínálata: A termék megnevezése csomagolás darabszám kartondobozban szállítólapon darabár Stolový margarín C 10 kg 48 6,20 (vitamindús, sütéshez) Ťažný margarín 10 kg 48 Smetol (Palmarin) 250 g 40 2160 6,20 Visa (Pama) 250 g 40 2160 5,95 Hera (Hélia) 250 g 40 2160 6,55 Juno II (Palma Cream) 250 g 40 2160 6,90 Iva (Cera) 250 g 40 2160 7,20 JO Maja (Tina) 600 g 12 468 17,90 JO Heliol - Extra 600 g 12 468 19,42 JO Vitol - Raciol 600 g 12 468 16,70 Fritol 600 g 12 468 22,55 Fritol 1800 g 6 162 63,20 JO Raciol 10 kg* 45 254,95 Fritol 10 kg* 45 332,40 JO Heliol 10 kg* 45 302,50 Raciol 1800 g 6 162 58,30 JO Maja (Tina) 10 kg* 45 276,40 Epavit 300 g 12 780 20,20 Palmlecitín B 330 g 12 780 13,80 Palmlecitín Dia 330 g 12 780 12,50 * bádogdobozos csomagolás e Kérjük a pénzt előre utalják át bankszámlánkra, az Altalános Hitelbank pozsonyi városi fiókjába vagy fizessenek készpénzben. ÁRUÉRTÉKESÍTÉSI BANKSZÁMLA: OSZTÁLY: Tel.: 07/33 11 91 Tel/Fax: 07/33 13 09 RAKTÁR VÚB Bratislava-mesto számlaszám. 95809-012/0200 IČO: 0089576 Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice), a vasútállomás mögött tel. 24 83 71 UP-799 MEGHÖKKENTŐ BÍRÓSÁGI DÖNTÉS UTÁN FAJI ZAVARGÁSOK LOS ANGELESBEN Olyan nagyméretű zavargások törtek ki a feketék között Los Angeles egyes negyedeiben, hogy Tom Bradley polgármester az éjszakai órákban kénytelen volt elrendelni a rendkívüli állapotot és a kaliforniai' kormánytól kért segítséget. Az ok: a bíróság felmentő ítéletet hozott négy, brutalitással vádolt rendőr ügyében. Tavaly márciusban gyorshajtás miatt a rendőrök megállásra szólították fel a néger Rodney Kinget, aki azonban továbbhajtott. A rendőrök üldözőbe vették, elkapták és brutálisan bántalmazták. Egy polgár titokban videoszalagra vette fel az esetet, s a felvételeken jól látszott, hogy a .endőrök akkor is ütötték, rúgták a földön heverő férfit, amikor az már alig mozgott. Ez a per a közvélemény figyelmének homlokterében áll, s mindenki úgy vélte, hogy a videokazetta meggyőző erejű bizonyíték lesz a rendőrök ellen. A bíróság azonban - tagjai között egyetlen fekete sem volt - ezt nem ismerte el és a rendőröket felmentette a vád alól. Ezt követően törtek ki a zavargások: a néger fiatalok gépkocsikat, üzleteket gyújtottak fel, illetve raboltak ki. A tegnap délutáni jelentések szerint az összecsapásokban öt személy vesztette életét és több mint 150 ember megsebesült. AFGANISZTAN AZ IDEIGLENES TANÁCS MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT CSAK HEKMATJAR ELÉGEDETLEN Pihenő Maszud csapatainál, valahol Kabul környékén Teletoto: ČSTK/AP Az Afgán Ideiglenes Tanács tegnap kezdte meg első igazi munkanapját, hiszen a tanácskozás napirendjén a normális mindennapi élethez szükséges feltételek megteremtése szerepelt. Egyrészt a minisztériumok tevékenységével, másrészt a főváros helyzetével foglalkoztak. Megérkezett Kabulba az egyik kulcsfontosságú mudzsahid vezető, Ahmed Sah Maszud. Az ő fegyveresei döntő szerepet játszottak a Nadzsibullah-rezsim megdöntésében, s most Maszudnak kinevezett védelmi miniszterként kell a mudzsahidekból és a korábbi kormánykatonákból megszerveznie az új, egységes afgán hadsereget. Maszud tegnap újságírók előtt elítélte a legradikálisabb fundamentalista vezető, Gulbuddin Hekmatjar magatartását. Hekmatjar még mindig nem hajlandó elisrrjerni az ideiglenes tanácsot, s a Kabultól délre elfoglalt állásaiból folytatja a harcot Maszudék ellen. Ez utóbbi annak a reményének adotl hangot, hogy hamarosan felszámolják Hekmatjar erőit. Maszud azzal érvelt, hogy az ideiglenes tanács összetétele minden mudzsahid-csoportnak és vezetőnek megfelel, egyedül Hekmatjarnak nem, ezért öt lázadónak kell tekinteni. Egyelőre kérdéses, hogy felújítják-e a tárgyalásokat Hekmatjarékkal, vagy pedig katonai úton számolnak le velük. Kabulban nehéz az élet, nincs villanyáram, a vízszolgáltatás is akadozik, aki kenyérhez akar jutni, annak már hajnaltól sorban kell állnia, az élelmiszerárak az égbe szöknek. ÁGYÚPÁRBAJ SZARAJEVÓBAN (Folytatás az 1. oldalról) Az Európai Közösségek kivonja megfigyelőit Északnyugát-Boszniából, mivel az ott dúló harcok miatt rendkívül veszélyes lett a helyzet. Ezt Joao da Silva, az EK szóvivője közölte zágrábi sajtóértekezletén. A megfigyelők Belgrádba és a horvát fővárosba vonulnak vissza. Belgrádban közölték, hogy május 31-én tartják meg Szerbiában a helyhatósági választásokat, valamint a szövetségi parlament Állampolgári Tanácsába történő választásokat. A szavazásokkal egyidőben referendum is lesz Szerbia zászlajáról, himnuszáról és címeréről. A Vajdaságban május 31 -én lesznek a választások, Koszovóban és Netohijában viszont hosszabb idö kell az előkészületekre. Helsinkiből érkezett jelentések szerint tegnap Bosznia-Hercegovinát teljes jogú tagként felvették az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletbe. A döntést még meg kell erősítenie az EBEÉ Külügyminiszteri Tanácsának, amely idén nyáron Finnországban ül össze. 0R0SZ-KAZAH VITA BAJK0NURR0L FELTÁRJÁK A VOLT SZOVJETUNIÓ TITKAIT A vidéki körúton tartózkodó Borisz Jelcin orosz elnök szerdán közölte az újságírókkai, hogy rendeletet írt alá több mint 30 titkos dokumentum nyilvánosságra hozataláról. Egyben utasította Jevgenyij Saposnyikov marsallt, a FAK haderőinek főparancsnokát, hogy két-három héten belül kezdje meg a volt. Szovjetunió egykori titkainak széles körű közzétételét. Az Arhangelszki kerületben lévő Pleszeck űrbázison Jelcin részt vett egy műhold kilövésén. Egyébként erről a 35 éven át titokban tartott helyről startolt a szovjet rakéták 60 százaléka. Sokan azt várták, hogy az orosz elnök Pleszecket nyilvánítja az orosz űrprogram központjává, de ezt - anyagi problémákra hivatkozva - nem tette meg. Elismerte, hogy Kazahsztánnal nem könnyű megegyezni Bajkonur ügyében, de Oroszország kész minden ésszerű kompromisszumra. Ogyesszában szerdán kezdődtek az ukrán-orosz tárgyalások a fekete-tengeri flotta sorsáról. Bár a megbeszélések állítólag baráti légkörben zajlottak, egyik fél sem volt hajlandó semmit sem változtatni eddigi, nagyon eltérő álláspontján, így semmilyen eredmény seni született. NÉHÁNY SORBAN K airói ülésén az Arab Liga élesen elítélte az ENSZ Líbia elleni szankcióit. Ugyanakkor a tegnap reggel kiadott közlemény szerint a 21 tagország tiszteletben tartja a korlátozó rendelkezéseket. A .testületnek az a véleménye, hogy a szankciók semmi esetre sem oldják meg a Líbia és a Nyugat közti válságot, ugyanakkor negatív következményekkel járnak az egész arab világ számára. N émetország nyugati részében tegnap, a közalkalmazottak munkabeszüntetésének negyedik napján részlegesen enyhült a sztrájk. Bajorország, Baden-Württemberg és a Saar-vidék több városában helyreállt a tömegközlekedés és néhány helyen részlegesen feloldották a vasutassztrájkot is. Közben Helmut Kohl kancellár már elismerte, hogy a közalkalmazottak sztrájkja kezd gondokat okozni a közszolgáltatások és az állami közlekedés terén, ám továbbra sem hajr landó új ajánlatot tenni a bértárgyalások folytatására. P avol Demeš, a Szlovák Köztársaság nemzetközi kapcsolataiért felelős minisztere szerdán rövid munkalátogatást tett Kárpát-Ukrajnában. Ungváron találkozott a helyi kulturális szövetségek képviselőivel. Megbeszéléseket folytatott Mihail Krajillal, az ukrán elnök területi megbízottjával, többek között új határátkelőhelyek megnyitásáról és szlovák iskolák létrehozásáról Kárpát-Ukrajnában. R ichard von Weizsäcker német államfőt szerdán a Fehér Házban fogadta George Bush amerikai elnök. Bush a demokrácia modelljének nevezte Németországot, továbbá megbízható partnernek és barátnak. Szavai szerint Bonn kulcsfontosságú szerepet játszott a keleteurópai reformok támogatásában. A német államfő arról biztosította George Busht, hogy Hans-Dietrich Genscher lemondása után sem fog változni a német külpolitika. Genscher egyébként elkísérte Washingtonba Weizsáckert. T ádzsikisztán Demokratikus Pártja követeli Rahman Nabijev államfő lemondását, közölte szerdai sajtóértekezletén Sodmon Juszupov, a párt elnöke. Korábbi álláspontjuk módosulását azzal indokolta, hogy a köztársaság vezetése szembefordította egymással a kormány híveit és az nllenzékét, s ezzel egy testvérgyilkos háború küszöbére vezette Tádzsikisztánt. M artti Ahtisaari finn államtitkár, aki háromnapos látogatáson járt a Délafrikai Köztársaságban, kijelentette: országa felfüggeszti az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) közvetlen támogatását. Ezt az indokolja, hogy az ANC megszűnt felszabadító mozgalom lenni, most már egyike azoknak a politikai pártoknak, melyek az ország jövőjéről folytatnak tárgyalásokat. P ierre Bérégovoy kormányfővel és Francois Mitterrand elnökkel folytatott szerdán tárgyalásokat Mijazava Kiicsi japán miniszterelnök. A megbeszélések a kétoldalú kapcsolatok mellett érintették az Európai Közösségek problémáit, a volt Szovjetuniónak nyújtandó támogatás kérdését, Japán politikai szerepét a nemzetközi színtéren, valamint a Kuril-szigetek jövőjét. S ierra Leone fővárosában, Freetownban szerdán egy öttagú katonai junta vette át a hatalmat. A junta a hazafias tisztek és katonák csoportjának nevezi magát. A lázadó katonák elfoglalták az elnöki palotát és két rádióállomást. Joseph Momoh elnök hétévi uralmát lezártnak nyilvánították. Az államfő sorsáról semmit sem tudni, a Reuter azt jelentette, hogy a keleti országrészből - ahol a kormánycsapatok az ellenzék és a libériai felkelők ellen harcolnak - újabb és újabb katonák érkeznek a fővárosba. iad Barré volt szomáliai elnök, aki OZ több mint egy éven át próbálta katonai eszközökkel visszaszerezni a hatalmat, szerdán Kenyába menekült. Erről a kenyai külügyminisztérium tájékoztatott. Barré 22 évi korlátlan hatalmát 1991 januárjában döntötték meg. Egyelőre nem tudni, Kenyában vagy valamely más országban kér-e politikai menedékjogot. III! 1 1 111! 1 1 |i III 1) I lllllllllllll III III III! 1 1!!! |( 111! m i ; II n ••;;; j t '•;;; i 1 1 líniu í ui miül iqniiiiliiiiiii 1) 1! jil'i i I .111 ' "*m ľ"' "><i || I <1* i I «H. ' ' i 'ill.' f| I Ľ H í ; I 11,1 1 I ' '"" H i'"''! i I Nl III : VII III H M II I II H> III 'lL|| { ,,111 ,.lľ 'II.,I HI , II III ľ ,lj ,.H> I II i v: \ , 11' n* r<n ľ .dl I m- j'I hi > iiihiiilliiiiiil! n! ill 1 mi Ilii 111 ill in mill 1 1111