Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-13 / 111. szám, szerda

RIPORT - INTERJÚ lÚJSZÖM LESZNEK TÖBBEN IS? RIPORT MAJDANI DIÁKSZÍNJÁTSZÓKRÓL A ž lenne az igazi, ha a diákszín­játszás már nem volna a didakszis eszköze, hanem az alkotó gondol­kodás, az iskolán belüli és kívüli szellemi térnyerés, az önismeret és az önvallomások, a színjátszás esz­tétikai meghatározottságának az erősítője lenne. Ennek elérésére tett kísérlet Született a Diákhálózat kez­deményezésére: a Csemadok szen­ei üdülőjében tizenhárom középis­kolás diák nyerhetett betekintést a színházművészet gyakorlati és el­méleti alapjaiba. Lazítás és koncentráció Kívülállók számára talán ellenté­tesnek tetsző fogalmak, viszont a színészmesterség alapjaiban leg­először erre á két képességre igye­kezett megtanítani a tanfolyam résztvevőit Bocsárszky Attila, a kas­sai Thália Színház színésze. A test és a lélek mára már szinte a min­dennapokból is kivesző harmóniáját keresték. A test ellenőrzött mozgá­sa, az alapvető életfunkciók lazítá­sa, az érzékek csiszolása és az ezekre alapozott sokirányú kommu­nikáció képessé tehet a fokozottabb szellemi koncentrálásra. (gy amikor Pásztó András, dra­maturg és tanár, a kassai iparista Kis Színpad rendezője a diákszínját­szás állapotát elemzi, a vita is kezd kibontakozni. Az elhangzottakról ál­talában az esti órákban beszélgettek a hallgatók, mert mind a három na­pon feszített tempóban ismerkedtek az alapismeretekkel. Hizsnyan Géza kritikus színháztörténeti vázlatával elsősorban érdeklődést igyekezett felkelteni, s ugyanennek a témakör­nek drámatörténeti és dramaturgiai rendszerezését Peter Kováétól, atú­rocszentmártoni színház dramaturg­jától hallhatták. Zsélyi Katalin drá­mapedagógiai foglalkozásain első­sorban a csoportmunkát, a diákkö­zösségek formálásának gyakorlati módszereit ismerték meg. Szokolay Péter budapesti színésztől és kollé­gájától elsősorban a szép színpadi beszéd gyakorlását leshették el. Volt a foglalkozásoknak egy olyan részt­vevője is, aki maga is diák, a pozso­- Nem kétséges, hogy Ipolyság legna­gyobb gondja a határátkelő elképesztő forgalma. A statisztika szerint tavaly pél­dául itt 470 ezer személy-, majd 50 ezer teherautó és 55 ezer autóbusz haladt át. - A legmegterhelőbb forgalmat egyér­telműen a kamionok okozzák. A várost elkerülő terelőút befejezésén kívül e tekin­tetben kézenfekvő megoldásnak kínálko­zik a vasúti határforgalom felújítása. Mi ezért már 1990 elejétől harcolunk és tulaj­donképpen ennek szervezésével kezdtük meg alapszervezetünk tevékenységét. A vasúti kapcsolat a második világháború után szűnt meg, de szerencsére csak a síneket szedték fel, maga a pályatest fennmaradt. A MÁV hajlandónak is mutat­kozik a pálya rendbetételére, sőt, a ha­zánk területére eső mintegy háromszáz méter hosszú szakaszt is vállalták. Az egész akció körülbelül harmincmillió fo­rintba kerülne, de ennek köszönhetően a Magyarország és Lengyelország közti vasúti összeköttetés mintegy hatvan kilo­méterrel lerövidülne. Hosszabb távon a MÁV azt is tervezi, hogy felújítja a Dré­gelypalánk-Vác, illetve a Drégelypalánk -Balassagyarmat közti vonalat is. Mivel az Ipolyság-Zólyom közti rész már ma is megfelel a nemzetközi előírásoknak, a vonal az európai hálózat fontos részévé válhatna. Mindennek köszönhetően a ka­mionokat akár már a szlovák-lengyel ha­táron vasúti kocsikra rakhatnák, és így nyi színművészeti főiskola rendező szakos hallgatója: Forgács Miklós még egy-két éve az ipolysági gim­názium Vas Ottó vezette kisszínpa­dának volt a tagja, és tanára színház­esztétikai elképzelései ellen saját produkciókkal is lázadó rendezője. Színpadi kísérletei, formabontó versmondásai akkor szinte azonos arányban váltottak ki rokonszenvet és ellenszenvet. Az ötlettől a feszes napirendig A pontosság, a fegyelem és a szakszerűség volt jellemzője en­nek a tanfolyamnak. Mindehhez az anyagi feltételeket a Diákhálózat te­remtette elő, amelynek szervező tit­kára Lajos János: - Az ötlet januárban született meg Nevid'ánsky Anikó fejében, aki felvetette hogy nem lehetne-e egy színjátszó tanfolyamot szervezni olyan fiatal amatőrök számára, akik­nek máshol nincs lehetőségük arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek. Ennek alapján kértük meg Badin Ádámot Prágából, segítsen összeállítani a programot. Pénzünk állami támo­gatásból van, s úgy gondoltuk, ezzel is segítjük a középiskolákat. S ha már tesszük, akkor tegyük olyan területen, ahol az iskolák tanárai nem eléggé aktívak. Szeretnénk folytatni, s reméljük, akkor már egy­hetes színjátszó táborba hívhatjuk az érdeklődőket. Badin Ádám évek óta az amatőr színjátszás közelében él. Bár jelen­leg a civilszolgálat Prágához köti, erre a rendezvényre áldozta kevés­ke szabadidejét: - Elsősorban a felkérés, de vége­redményben a színház iránti vonzal­mam ösztönzött arra, hogy elvállal­jam a tanfolyam szakmai szervezé­sét. A Diákhálózatnak még nincse­nek szakmai kapcsolatai, ezért rám várt az egyeztetés. Most már itt vagyunk, a többi egyszerű. Gondja­im abból adódták, hogy gyakorlatilag nem tudtuk, kiknek, milyen korosztá­lyú, érdeklődésű diákoknak csinál­juk. Ezért is volt nehéz mindenki számára megfelelő programot kere­szállíthatnák tovább. Az Ipolyság-Balas­sagyarmat közti vasúti közlekedés megin­dulásának 100. évfordulója alkalmából 1991 végén városunkban rendezett talál­kozón a hazai illetékesek is komoly ér­deklődést tanúsítottak a kezdeményezés iránt. - Milyen egyéb környezetvédelmi probléma megoldásával foglalkoznak je­lenleg? - Komoly gondot okoz számunkra pél­dául a városi szeméttelep túltelítettsége. Ipolyságnak tulajdonképpen soha nem volt engedélyezett hulladéktárolója. Az eddig használt homokbányába a szövet­kezet csendes jóváhagyásával hordták ki a szemetet. A város vezetősége már 1988 végén feladatul kapta egy új sze­méttelep létesítését. Akkor a régi bővíté­sével próbálkoztak, de mivel ez a terület korábban az Ipoly ártere volt és a talajvíz szintje ma is csak 120 centiméter mélyen húzódik, az új hulladéktörvény egyértel­műen kizárja ennek a lehetőségét. A helyi zöldek ezután két megoldást is javasol­tak. Az egyik egy Visk melletti régi kőbá­nya, amely méreteinél fogva legalább 25 évig megoldaná a problémákat. Külsőleg meg is felel a követelményeknek, de saj­nos az első látogatásunk télen történt és tavasszal, a hóolvadás után kiderült, hogy az egészet két méter vastagon trágyáié borítja. Az állami gazdaság ugyanis 10 évig illegálisan így oldotta meg gondjait. kíteni. Mivel bárki jelentkezhetett, hiszen a tanfolyamot a napilapokban nyílt pályázatként hirdettük meg, el­sősorban azokra figyeltünk, akik most ismerkednek a színházzal, a rendezéssel, a színészettel. Ez volt a kiinduló pont, s átgondolva a történéseket, a tanfolyam elérte a célját. Megszabott foglalkozásokat tartottunk, s ezeken fokozatosan ki­alakult egy közösség. Az arcokról is leolvasható, hogy jó volt együtt len­ni, s maguk is mondják, mennyivel többet kaptak, mint amit vártak. Ez számomra elegendő. Mint minden ilyen kezdeményezésen, olyanok is részt vettek, akik talán nem folytat­ják, helyettük jönnek újak, akik talán most hallanak róla először. Abba­hagyni semmiképpen sem akarjuk. Az elvárások és a valóság Két résztvevőt kérdeztem meg: mennyire felelt várakozásuknak a tanfolyam? Nedvidánsky Anikó, a brünni Ma­saryk Egyetem magyar-történelem szakos hallgatója: - Nem vártam konkrét dolgokat ettől a színjátszó tábortól. Ez az első kísérletünk, mi is tanuljuk, ezért a túlzott elvárások utáni csalódáso­kat szerettük volna elkerülni. Csak azt reméltem, hogy összejön né­hány ember, akik szeretik vagy sze­retnék csinálni, de környezetükben nincs lehetőség az ezzel való foglal­kozásra. Bennem egy régi Kincske­reső táborozás emléke nevelte a vá­gyat, hogy színjátszással, esetleg hivatásos formában színházzal fog­lalkozzam. Abban a táborban olyan felnőttekkel találkoztam, akik gyer­meki nyitottságukat megőrizték, s ennek eredményeként bennünk addig általunk nem ismert dolgokat fedeztek fel. Lényegében elégedett vagyok, bár a szervezésben dolgok kissé döcögtek, ez azonban nem hatott ki a foglalkozások minőségé­re. A többieket is érdekelte mindaz, ami itt történt, s lélekben is együtt voltunk. Hornyák Tünde kassai gimnazis­ta, aki Nagykaposon van otthon: - Tiszta embereket vágytam megismerni. Olyanokat, akik tudják, Most a lévai Környezetvédelmi Hivatal kötelezte őket a kőbánya kitisztítására és csak ennek elvégzése után lesz lehető­ség a szeméttároló kialakításához szük­séges geológiai vizsgálatok elvégzésére. A következő szóba jöhető helyszín Visk és Pereszlény közt van. Itt meg nem erősített hírek szerint korábban a mohi atomerőmű radioaktívhulladék-tárolójá­nak felépítését tervezték, és ettől csak mit akarnak az életben csinálni. Nem arra gondolok, hogy színész akar-e lenni, vagy színháztörténész, hanem tudja magáról azt, merre in­dul, merre keresi az önmegvalósítás lehetőségeit. Kicsit tartottam tőle, hogy ismét pofonokat kapok, ismét csalódok majd valamiben. Eljöttem, s meglepetten tapasztaltam, hogy ebben a táborban találtam három­négy diákot, akik megértették a lelki­világomat, a most kirajzolódó életfi­lozófiámat, a hitemet. S akiké ütkö­zik az enyémmel, az sem zavar, mert megtanultuk egymást tolerálni, aminek feltétele a megismerés volt. Egy-egy foglalkozás közbeni kézfo­gás, mozdulat, pillantás többet adott, mint évekig tartó barátságok. Szeretném, ha az emberek - mi, diákok is - nem egyik napról a má­sikra élnének, hanem tudatosan ala­kítanák az életüket. Nem ösztönök­től vezérelve, hanem tudatosan ke­resnénk az utakat. Egy diák számá­ra az a legszebb dolog, ha lehetősé­ge van az alternatívák közül válasz­tani. Ehhez kaptunk egy testet, egy lelket, egy földi életet, amit ki kellene használni, de nem egyedül, hanem egymásért. Zsanettel, a barátnőm­mel eljátszottük az életfilozófiánkat, s ez olyan dolgokat hozott felszínre belőlünk, amit elmondani nem lehet, csak eljátszani - együtt. Amikor az­tán leültünk, láttam az arcokat: bár a szájak nem szóltak, a szemek közölték, hogy értik, amit üzenni akartunk. Azt hiszem, ezekért a pil­lanatokért érdemes folytatni. Mi lesz ezután? Amíg a Diákhálózat eleven és lesznek magyar középiskoláink, s akad néhány megértő, segítőkész tanár, akkor egyszer talán létréjön az a középiskola, amely gondolkod­ni, érezni és alkotni tanít, szemben a mostani törekvésekkel, amelyek a lexikális tudás mennyiségét kérik számon. Középiskolások, majdani egyetemisták az ilyen táborozáso­kon ismerik meg egymást. Akik eze­ken megfordulnak, már nem idegen­kednek a színjátszástól, a színház világától, s ha mást nem is, az értő és kritikus néző szerepét majdan pontosabban „játsszák el". A legna­gyobb hozadék azonban az lenne, ha ezekben a kis csapatokban szí­nészek, rendezők, kritikusok is bon­togatnák szárnyaikat. Szükség van rájuk. DUSZA ISTVÁN Magyarország tiltakozására álltak el. Ez viszont azt jelenti, hogy ebben az esetben rendelkezésünkre állnak a szükséges ku­tatások. Akadályt jelenthet viszont, hogy valószínűleg komoly összegbe kerülne az ottani magánszőlők felvásárlása. Sajnos azt is el kell mondanunk, hogy az ügy érdekében városunk és az érintett köz­ségek vezetői nem nagyon törik magukat a megoldás miatt és az egészet szeretnék a környezetvédelmi hivatalra hárítani. Nem akarják elismerni, hogy a törvény szerint ez az ő kötelességük lenne, -Igy azután a szeméttároló ügyének intézése feleslegesen húzódik. -tl­1992. MÁJUS 13. LAPSZÉLEN EGY KAMARA HÁNY DUDÁS? Mitől kamara a mezőgazdasági és élelmiszerpari kamara? Attól, hogy a ré­gió korábbi gazdasági szubjektumainak (mezőgazdasági szövetkezetek, állami gazdaságok, élelmiszeripari üzemek és közös vállalatok), illetve az új szubjektu­mok (magángazdák és mezőgazdasági vállalkozók) érdekeit azonos mértékben képviseli. A hangsúly az azonos szón van. Amíg nem egyforma a mérce, nincs egyetértés és összhang, addig a kamara sem valódi. Jutott eszembe mindez a közelmúlt­ban, a dunaszerdahelyi régió mezőgaz­dasági és élelmiszeripari kamarájának alakuló gyűlésén. Véleménycsere és né­zetütköztetés volt ez a javából, bár min­den kamaraalakító összejövetel ilyen len­ne. Másutt másoknak is példa lehet, hogy a régió közel félszáz magángazdája és mezőgazdasági vállalkozója nem passzív hallgatóként ülte végig a tanácskozást, hanem olyan félként, akinek véleménye van és aki a dolgok menetének aktív résztvevője kíván lenni. A kamarában is, az előtte már létezett gazdasági szubjek­tumokkal egyenrangú félként. Túlzás nélkül mondhatjuk, ezen az egyenrangúságon áll vagy bukik a kama­ra jövője. Megnyugtató, hogy a dunaszer­dahelyi tanácskozáson - és remélhetőleg másutt is - mezőgazdasági szövetkezet elnöke hangsúlyozta az egyenrangúság fontosságát. A hangulat ennek ellenére feszült volt* elsősorban szervezési hiá­nyosságok miatt. Az új gazdasági szub­jektumok közül többen nem kaptak meg­hívót, az alapszabály-tervezetet pedig még olyan vállalkozónak sem küldték meg, akiről már a járás határain túl is tudnak. Csak fokozta a feszültséget az elnök­ségbe javasoltak névsora. A magángaz­dák és a vállalkozók is kifogásolták, hogy a megválasztottak között csak egy képvi­selőjük lesz. A felszólalások ellenére a ki­lenc tagú vezetőségben és a három tagú felügyelő tanácsban egy személy - igaz, alelnöki minőségben - képviseli az új gazdasági szubjektumokat. A hiba hibát szül, és a mellőzés a gyűlés résztvevői­nek egy részét a kamarát megalakító Földműves-szövetkezeti Szövetség járási bizottsága, illetve a mezőgazdasági mi­nisztérium regionális hivatala ellen inge­relte. Teljesen helytelenül és alaptalanul, hi­szen - amint az illetékes is hangsúlyozta - az alakuló gyűléstől kezdve a kamará­hoz a területi hivatalnak és a szövetség­nek semmi köze. A kamara önálló szerv, tagjainak érdekeit hivatott képviselni, a já­ráson belül egyetlen hivatalnak vagy szö­vetségnek sincs alárendelve. Aki mást gondol, az téved, és ilyen félreértelme­zésből a kamarától egyetlen magángaz­dának vagy vállalkozónak sem szabadna távolmaradnia. Épp fordítva, tagként, ki-ki közvetlen részvételével tudja csak elfog­lalnia azt a helyet, ami őt a mezőgazdasá­gi és élelmiszeripari szubjektumok sorá­ban megilleti. Azért is így kellene gondol­kodni, mivel az elnökség jelenlegi össze­tételének ismeretében sem állíthatja előre bárki, hogy a kamarában a magángazdál­kodók és a mezőgazdasági vállalkozók akárcsak a legkisebb mértékben mellőzve lesznek. Ha pedig mégis, akkor sem a kí­vülálló, hanem a tag az, aki a helyzeten változtathat. Erre mindenütt gondolni kellene, ahol a regionális kamarák már megalakultak vagy most alakulnak. A kamara „lelke" nem az elnökség, hanem - hangsúlyoz­ták Dunaszerdahelyen is - a négy-öt tagú profi csapat lesz. Jogi, gazdasági, keres­kedelmi, pénzügyi szakemberekből áll majd, olyanokból akik fizetett munkahe­lyüket pályázattal nyerik el. Amelyik ka­mara ilyen agytrösztre épül, annak jövője van, és érdemes a tagjának lenni. Még akkor is, ha bizonyos jelekből ítélve egyik­másik tagságra jelölt gazdasági szubjek­tum a kezdet kezdetén a háttérbe szorult. Ha pedig úgy hozná a sors, hogy a kezdeti hátrány tartósnak bizonyul, még mindig van idő egy másik társulás létre­hozására. Csak az már nem lesz az igazi. Mert két dudás egy csárdában,.. EGRI FERENC ÚJJÁÉLED A FELSZÁMOLT VASÚT Az ország más tájékán élők Ipolyság kapcsán hajlamosak azt hinni, hogy ebben az államhatár és a Közép-szlovákiai hegyek pereme közé szorult városká­ban csendes, nyugodt az élet. Ha viszont erre próbálunk mondjuk Budapestre utazni, ez a tévhit gyorsan szertefoszlik, és rájövünk, az észak-déli európai tranzitforgalom fontos határátkelőjére érkeztünk. Ez a tény viszont, úgy tűnik, a város számára több kárral, mint haszonnal jár, hiszen az áthaladó járműhadse­reg jelentős megterhelést jelent a lakosok és a természet számára egyaránt. Wollent Józseffel, a szövetségi Zöldek Pártja helyi vezetőjével beszélgetve kiderül, a városban egyéb problémák is munkát adnak a jövő iránt felelősséget érző emberek számára. Prikler László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom