Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-29 / 125. szám, péntek

FÜGGETLEN NAPILAP UP-767/60 Péntek, 1992. május 29. Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 125. szám Egységes Csehszlovákiát! John Major brit kormányfőt pozsonyi látogatása során fogadták a szlovák kormány és parlament vezető képviselői. Képünkön jobbról Ján Čarno­gurský, a szlovák kormány elnöke, az angol vendég, František Mikloško az SZNT elnöke és A. Nagy László az SZNT alelnöke. (Méry Gábor felvétele) JOHN MAJOR ELUTAZOTT HAZÁNKBÓL HA EGYBEN MARAD AZ ORSZÁG, SZÁMÍTHATUNK A TÁMOGATÁSRA Amint arról tegnapi számunkban tudósítottunk, John Major brit kormányfő szerdán este megbeszéléseket folytatott Marián Čalfa cseh­szlovák miniszterelnökkel. E megbeszéléseket jellemezve a brit kor­mányfő újságíróknak kijelentette többek között, hogy az Egyesült Királyság szívesen látná már a közeljövőben Csehszlovákiát az Európai Közösségekben. Úgy véli, hogy Nagy-Britannia a parlamenti választá­sokat követően erősebbé és egységesebbé vált, és meggyőződése, hogy ezt a júniusi választásokat követően Csehszlovákiáról is el lehet majd mondani. Marián Čalfa tolmácsolta John Majornak azt a véleményét, misze­rint Csehszlovákia kettéválása ese­tén felül kellene bírálni az Európai Közösségekkel kötött társulási egyezményt, mivel az állam két köz­. társaságának eltérő a gazdasági tel­jesítőképessége. John Major tegnap reggel befe­jezte hazánkban tett látogatását, és délelőtt Pozsonyból Budapestre uta­zott. A repülőtéren Ján Čarno­gurský szlovák kormányfő búcsúz­tatta. - Nyugati barátaink Csehszlová­kiát egységes államalakulatnak te­kintik, és a társulási szerződéseket vele, nem pedig egyes részeivel kö­töttük. Úgy vélem, hogy belső prob­lémáikat a cseheknek és szlovákok­nak maguknak kell megoldaniuk. A mai szempontunkból Csehszlová­kia kétségtelenül egységes egész­ként erösebb, és mint ilyen, hatéko­nyabban képviselteti magát a világ­ban - válaszolta az SZK Sajtóirodá­ja tudósítójának kérdésére a brit kor­mányfő elutazása előtt. Az újságí­róknak még elmondotta, hogy az (Folytatás a 2. oldalon) KENYÉR ÉS KQPORSO VÉRFÜRDŐ SZARAJEVÓBAN Az orosz külügyminiszter sikeres­,nek tűnő közvetítőszerepe nyomán a szarajevói polgárok már-már bízni kezdtek a békében. Szerdán délelőtt sokan sétáltak az utcákon, kijöttek az óvóhelyekről, különösen az egyik üzlet előtt tolongtak sokan a kenye­ret szállító teherautóra várva. A kö­zeli hegyoldal felől aknavetőből ek­kor röpítették ide az első gránátot, majd gyors ütemben még néhányat. Alig pár másodperc után szétron­csolt testek szerteszét, emberi vértől piroslott minden. A hihetetlen brutali­tás tragikus mérlege: 16 halott és 112 sebesült. (Zárójelben tesszük hozzá, a szülészeti klinikát ért bom­batalálat három újszülött halálát okozta.) A szörnyűségekhez már hozzászokott szarajevói polgárok lé­lekjelenlétén múlott, hogy a sebesül­teket - az orvlövészek golyózápora ellenére - gyorsan kórházba sikerült juttatni, a rádiófelhívás nyomán pe­dig több százan jelentkeztek véra­dásra; fél óra múlva a rádióban már (Folytatás a 2. oldalon) ZŰRZAVAR A SZAVAZÓLAPOK KÖRÜL A Demokrata Párt a választási törvény megszegése ellen tiltakozik Egy héttel a választások előtt egyre több a bonyodalom a szavazóla­pok körül. A törvény értelmében keddig minden szavazásra jogosult polgárnak kézhez kell őket kapnia, ám van járás, amelybe még el sem jutottak. Tegnap a Demokrata Párt verte félre a harangokat, s az alábbiakból kiderül, nem is alaptalanul. - Feljelentést fogunk tenni a vá­lasztási törvény durva megsértése miatt - jelentette ki a Demokrata Párt tegnapi pozsonyi rendkívüli saj­tótájékoztatóján Peter Miššík ügyvezető alelnök. Hozzátette, hogy a szavazócédulák nyomtatásában, elosztásában sok hibát, következet­lenséget észleltek. A pozsonyi vá­lasztókerület két, piros ós kék színű szavazólapját (a Szövetségi Gyűlés két kamarájába szólnak) mutatta az újságíróknak, amelyeken a DP ugyanazon öt jelöltjének neve két­szer szerepel. Ha tehát a választó­polgárok ilyen szavazólapokkal vok­solnának a DP-re, a szavazatok ér­vénytelennek minősülnének. Miššík a szavazócédulák körül észlelt hiá­nyosságokat a választási törvény olyan durva megsértésének mondta, amely - ha a választások időpont­jáig lehetetlen a hibát helyrehozni - akár a parlamenti választások el­napolását is okozhatja. A hiteles helyzetkép érdekében több helyen érdeklődtünk: - A Ga­lántai járásban hétfőn az igényelt mennyiségben kaptuk meg a szava­zólapokat, és kedden eljuttattuk a városokba, községekbe - tájékoz­tatott Miroslav Psota, a járási hiva­tal jogi osztályának munkatársa. Fi­gyelmeztették a polgármestereket, hogy alaposan ellenőrizzék át a sza­vazócédulákat, és az észlelt hiá­nyosságokat 24 órán belül jelentsék a járási hivatalban. Csütörtök délutá­nig a járásban lényeges problémá­kat nem észleltek. Komáromban Ladislav Kadek, a járási hivatal jogi osztályának ve­zetője elmondta, hogy az eredeti ten/ szerint május 25-én, hétfőn kel­lett volna megkapniuk a szavazóla­pokat, de ez csütörtök délutánig sem történt meg. A bonyodalomból úgy kecmeregnek ki, hogy pénteken egyenesen a vasútállomásra indíta­nak teherautókat, és a szavazólapo­kat így szállítják széjjel a járás váro­saiba, községeibe. Szúrópróbákat végeznek, de az alaposabb ellenőr­zésre nem lesz idejük. Ezt a községi hivataloknak kell elvégezniük. Hiá­nyosságok észlelése esetén a köz­ségi hivatalok kicserélik a szavazó­lapokat, és végső esetben a polgá­rok még a szavazóhelyiségben is (Folytatás a 2. oldalon) KIT VÁLASZTANÁNAK? A Szlovák Statisztikai Hivatal Köz­vélemény-kutató Intézete május 22 ós 24 között készített felmérést ar­ról, hogy az SZK állampolgárai mi­ként választanak majd. A reprezen­tatív közösséget 1216 válaszadó al­kotta. A május eleji helyzettel (a válasz­tási kampány megkezdését közvet­lenül megelőzően) szemben erőtel­jesen megnőtt azoknak az állampol­gároknak a száma, akik részt akar­nak venni a legfelsőbb törvényhozó testületeinkbe történő választá­sokon. A vizsgálat időszakában a meg­kérdezetteknek 83 százaléka kívánt élni választójogával, a megkérdezet­tek 6 százaléka egyértelműen eluta­sította a választásokon való részvé­telt és 11 százaléknyi polgár vála­szolta azt, hogy mindeddig nem döntötte el, elmegy-e választani. A választópolgárok többsége kife­jezetten érdeklődik az egyes pártok választási programjai iránt. Csak a megkérdezettek 26 százaléka nem ismerte a jelöltként induló politi­kai alanyok választási programját, 13 százaléka pusztán csak egy párt programját ismeri, 61 százaléka azonban több párt, mozgalom és koalíció választási programjairól tá­jékozódott - a saját állítása szerint. A felmérés adatait az alábbiakban közöljük. A táblázat összeállítói csu­pán azokat a pártokat vették figye­lembe, amelyek legalább 3 százalé­kos népszerűséget értek el. Választások az n o jo že -ro © -co Politikai alany h— Z O) .«, ro a jr <c N Z | I E ifi S z S DSZM 33,6 32,7 32,8 DBP 15,2 15,0 14,5 SZNP 9,9 9,8 10,4 KDM 9,7 8,9 9,3 PDU 3,9 3,7 3,5 SZKDM 3,8 4,0 3,6 MKDM-Együttélés 3,6 ­­MKDM-Egyiittélés-MNP ­3,7 3,7 Szlovákiai Szocdemek 3,6 4,8 4,0 Egyéb jelölteket állító 9,6 10,8 11,3 alanyok Akik választani mennek, 6,9 6,6 6,9 de még nem tudják, hogy kit VILÁGKONGRESSZUS AZ ÉLETÉRT (Munkatársunktól) A pozsonyi Istropolisban tegnap megkezdték ta­nácskozásukat a Pro Life (Az éle­tért) kongresszus résztvevői. Az ün­nepélyes megnyitón megjelent Ján Čarnogurský szlovák kormányfő, František Mikloško, az SZNT elnö­ke, Jozef Mikloško, a szövetségi kormány alelnöke, Alojz Rakús egészségügyi miniszter, valamint a hazánkban működő egyházak ve­zető képviselői is. A szervezők - A Donum vitae humanitárius szervezet, az Egész­ségügyi Minisztérium és a vatikáni családvédelmi tanács - meghívásá­ra közel 2500 résztvevő érkezett, akik kőzött megtalálhatók a világ neves magzatvédő személyiségei. Például az amerikai B. Nathanson, a Néma kiáltás című film szerzője, J. Lejoune francia genetikus, K. F. Gunning, holland életvédő stb. A kongresszus négy napja alatt a résztvevők megvitatják az általá­nos életvédelem, de főleg a magzat­védelem kérdéseit, foglalkozni kí­vánnak a családok szociális helyze­tének kérdéseivel, kiemelve a csalá­di életre való nevelés szükségessé­gét, de sor kerül az orvosi etika, a bioetika, a betegellátás problémái­nak megvitatására is. A keresztény orientációjú kong­resszustól csak nehezen várható el, hogy a hazánkban dúló abortusz­vitát objektívan taglalja majd , hiszen a meghívottak zöme ellenzi a ter­hességek művi megszakítását.-erf­AKIK BEDŐLTEK A REKLÁMNAK... A Cseh Kereskedelmi Felügyelő­ség felhívja mindazoknak a figyel­mét, akik NAN-YU teát vásároltak, hogy a Polgári Törvénykönyv 597. paragráfusának 2. bekezdése ér­telmében visszakérhetik pénzüket. A tea hatásos, ám hazug reklámja sok lefogyni vágyót vezetett félre. KÉRJÜK, NE FELEDJE: KÉTSZER 15, EGYSZER 20 Szavazzon a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Néppárt hármas koalíciójára! ÚP-790/6

Next

/
Oldalképek
Tartalom