Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-27 / 123. szám, szerda

PUBLICISZTIKA 1992. MÁJUS 27. JANICS KÁLMÁN: HÉT VÁLASZTÁS SZLOVÁKIÁBAN VISSZASZORÍTANI A NACIONALIZMUST A múlt választásainak mérlegelése nemcsak ismeretszerzés, hanem értékes tanulság is úgy a szavazó polgár, mint a megválasztottak számára. Láttuk a társadalmi berendezések megváltozását, most pedig a tömegek megnyilatkozása esedékes a helybenhagyás vagy elmarasztalás esélyével, és főleg a végleges megszilárdulás reményében. Ezért a múlt választásainak tanulságai hasznosak lehetnek akkor is, ha olykor kedvezőtlen eredménnyel lepték meg a várakozókat. A

má§odik világháború előtti és utáni választások között • lényeges eltérés volt a választók korhatára. Míg 1938-ig 23 év kellett a választói joghoz, a második világháború után már csak 18 év, ami azzal a következményekkel járt, hogy míg a háború előtt átlagban a lakosság 57 százaléka bírt választójoggal és adta le szavazatát, addig ez az arány napjainkra 65-68 százalékra nőtt. Az első Csehszlovákiában 1920 és 1938 között négy parlamenti választás zajlott le Szlovákiában. Magyar vonatkozásai jellemzően érzékeltetik a kezdeti tanácstalanságot és zűrzavart, később a szükségessé vált összefogás kedvező eredményeit. Mert bizony 1918 után tíz évre volt szükség, míg észbekapott a szlovákiai magyarság, és felismerte a járható utakat. A sikeres áttekintés érdekében elkerülhetetlen Szlovákia valamennyi demokratikus választásának táblázatos felvázolása, mely mindent megmagyaráz és érthetővé tesz. A táblázatot a létező szakirodalom alapján szerkesztettem, bemutatva a magyar pártokat (a nem magyar pártok kihagyásával), ismertetve a leadott szavazatok számát és a nyert mandátumokat: A párt neve A szavazatok száma, zárójelben a mandátumokkal 1920 1925 1929 1935 április november október május Magyar Nemzeti Párt 4214(1) Magyar Keresztény Szocialista Párt 139 155(5) 98 337(4) Közös magyar koalíció - - 257 231(9)291 828(9) (Forrásmunkák: Capek: Politická príručka 1931, Századunk 1935 június, Demografická príručka 1966, Dejiny v datech, Novák: Zémepis Československa), Az elsó világháború után térségünkben úrrá lett a tanácstalanság, önálló mozgalmak alakultak, de erős volt a tájékozódás a nem magyar szervezetek felé is (kommunista párt, agrárpárt, szociáldemokrata párt). A közös érdekek felismerése csak 1929-ben következett be. Ekkor - a gazdasági világválság ellenére - megtört a fásultság, felbukkant az együttműködés keresése, ennek eredményeképpen 1935-ben Kárpátaljával egyetértésben sikerült megközelíteni a háromszázezres számot. A csehszlovák adatok szerint 1935-ben Szlovákiában és Kárpátalján hétszázezer magyar élt. Kereken négyszázezer szavazópolgárt tartottak nyilván, tehát a szavazóknak már csak egynegyede bízott az állami, kormánytámogató szervezetek segítségében. A négyszázezernyi szavazó polgár 1935-ben a 8 211 315 szavazó (Századunk, 1935. június) 4,8 százalékát jelentette, a magyar koalíciót a szavazók 3,6 százaléka támogatta. A választás napján, május 19-én a szlovákiai magyarság ötvenöt évre búcsúzott el a demokráciától és a polgárjogok gyakorlásától. T

örténelmileg létezett ugyan egy demokratikusnak hirdetett választás - ötödik választásként - 1946. május 26-án, de nacionalista jellege miatt szerepe mai napig sem jutott el a teljes történelmi igazmondásig. Mint ismeretes, 1945ben a csehszlovák jogalkotás a kassai kormányprogram és a beneši dekrétumok szellemében működött, ezért az 1946. évi januári választási előkészületek teljesen ennek a szellemnek a jegyében születtek; a magyar polgár megfosztva emberi és polgárjogától, nem kerülhetett bele a választők névjegyzékébe, még akkor sem, na antifasiszta harcosként kivételesen állampolgárságot kapott. A választás időpontjában még nem létezett sem reszlovakizáció, sem lakosságcsere, a várva-várt békekonferencia is távoli reménysugárnak látszott. A magyar lakosság akkori létszáma viszont még teljes volt, de a választók névjegyzékéből kihagytak több mint négyszázezer magyart. Ennek a ténynek érdekes nyomaira bukkanhatunk. A Nové Prúdy névtelen cikkírója kilenc hónappal a választások után 1947. február 23-án így írt:,,Szlovákiában azonban a választók nagy számát nem írták be a névjegyzékbe, akár hanyagságból, akár tudatlanságból, így Szlovákiát 17 és fél mandátummal megkárosították. Ugyanis Szlovákiának a tervezett 86 és fél mandátum helyett csak 69 jutott." A kortárs és szakértő így folytatja: ,,Ha a lakosság számarányát vették volna alapul a választásoknál, Szlovákiának 86,5 mandátumra lett volna joga." A jogfosztás tényleges hátteréről a „tájékoztatás" egyetlen igaz szót sem tud mondani. Az elvadult nacionalizmus légkörének irányítói 1947 elején sem vették tudomásul, hogy a szomszéd nemzet elleni kíméletlenség elmélete téves is lehet. A Nové Prúdy cikkének a szerzője önbírálati kísérletében csak a csehekkel szemben keres hibás magatartást: „Szlovákia alacsonyabbrendú színvonala okozta, hogy Szlovákia nem ért el olyan eredményt a parlamentben, mint amilyenre a lakosság számaránya alapján joga lett volna." (Nové Prúdy, ugyanott) A zavaros önbírálatban nem minden hasznavehetetlen. Mint a szerző részletezi, 1946-ban Szlovákiában 26 500 szavazatra esett egy mandátum, így a 17.5 hiányzó mandátum négyszázötvenezer magyar szavazót jelentene, ezért az akkori szavazás rendszer mellett bizonyíthatónak tekintjük 660 000 magyar jelenlétét 1946 tavaszán Szlovákiában. A nacionalista túlkapások eszméi ellenére az 1946-os ötödik demokratikus csehszlovákiai választás igyekezett bizonyos hagyományokat megőrizni, ezért sikerült Szlovákiában a Demokrata Pártnak a szavazatok 61 százalékát megszerezni. Ugyanakkor a kommunisták csak 30 százalékkal dicsekedhettek, bár cseh területeken többre vitték, elérték a 40 százalékot. Történelmi távlatban kesernyés emlékké válik, mert a „legközelebbi" demokratikus választás Szlovákia számára csak negyvennégy év múlva, 1990-ben vált esedékessé. (Gottwald 1948as, Zápotocký 1954-es és Novotný 1960-as ún. választásának színvonalát nem kell mérlegelni, aki átélte ismeri a hatalmi cédula-bedobálás 99 százalékos győzelmi tüntetéseit.) A hatodik demokratikus választás eredményeit 1990-ben részletesen megvitatták. Az összegezéseket azzal lehet kiegészíteni, hogy a magyar polgárok eredményei hasonlítottak az 1935-ös választásokéra. A magyar koalíciót kikerülők átlagos arányszáma is nagyjából azonos, annak ellenére, hogy 1990-ben a választójog 18 éves kortól érvényesült, 1935-ben viszont Kárpátalja jelenléte szaporította a magyar szavazatokat. Q —embenézve az 1992-es heOZ, tedik választással, ma is tovább kísért a múlt. A viták az 1935 színvonalon mozognak, azzal a különbséggel, hogy napjainkra a kifelé való tájékozódás szinte minden indoklást elveszített, történelmi szerepre hivatott viszont a nemzetiségi elnyomást hirdető nacionalista betörés visszaszorítása. EMLÉKMŰVET, DE HOL? BESZÉLGETÉS CSÉFALVAY FERENC HADTÖRTÉNÉSSZEL A HEIDRICH ELLENI MERÉNYLETRŐL A múltról kialakuló kép hitelessége iránti óhaj napjainkban könnyen átcsap szenzációhajhászásba. A Reinhard Heydrich cseh birodalmi protektor elleni merénylet 50. évfordulója alighanem érzékelteti ezt a helyzetet. Ugyanakkor egyes lapok abban a hitben, hogy magát az eseménytörténetet illetően nincs semmi újdonság, igyekeznek megkerülni a témát, nyilván a publicisztikai forrásokra hagyatkozva. A tudományos kutatás azonban aligha szolgáltat erre okot. A közelmúltban ugyanis a Histórie a vojenství(Történelem és hadtudomány) cimü folyóiratban olyan tanulmány jelent meg az 1970 után félreállított Zdenék Jelinek tollából, amely nyitott kérdések garmadáját veti fel. Szakértőként, úgymond házbeliként Cséfalvay Ferenc kandidátussal beszélgetünk erről, aki a pozsonyi Hadtörténeti Intézet tudományos munkatársa. -A szóban forgó tanulmányban olyan megállapítás is szerepel, hogy ,,a merényletnek a tulajdonképpeni lefolyása sem teljesen tisztázott". Mit jelentsen ez? - A szerző nyilván nem kifejezetten arra az eseménysorra gondolt, ami ötven évvel ezelőtt ténylegesen lejátszódott, Prága libéni kerületében, ama éles útkanyarulatban, azt követően, hogy május 27-én 10 óra 32 perckor feltűnt az SS-4 jelzésű kocsi, ülésén Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer jól kivehető alakjával. Nem az iránt támaszt kételyeket, hogy például valóban csütörtököt mondott-e, alig fél méterrel a kocsi előtt Gabčík őrmester kezében az angol gyártmányú stengun géppisztoly. Sokkal inkább arra utal, hogy a merénylet végrehajtásával, jobban mondva, végkimenetelével kapcsolatan nem voltak-e más homályban maradt elképzelések? Vajon ami bekövetkezett, valójában nem egy pótmegoldás volt-e? - Mire alapozható ez a kérdésfeltevés? - Nézd, az eddigi szakirodalom, a hazai és a külföldi egyaránt eleve számos kérdőjelet hagy maga után. - Ez pedig nyilván kedvez a különféle feltételezéseknek és találgatásoknak. - Igy van. A hetvenes évek közepén például napvilágot látott Nyugaton Rudolf Štôrbinger könyve, mely ugyancsak kuriózumszerü állítást tanalmaz magát a merényletet illetőben. Szerinte Gabčík eredetileg Heydrich gépkocsivezetőjének szánt halálos lövést, magát a protektori csak úgy akarta megsebesíteni, hogy vele együtt kijuthassanak a városból, és egy Prágán kívüli repülőtérről Londonba hurcolják. - Meglehetősen utópisztikus, ha nem meseszerűnek tűnő elmélkedés. -Csakhogy egy olyan történeti eseménysornak a rekonstruálásába illeszkedik, mely nemzetközi összefüggésekbe ágyazódott, azokról nem maradtak fenn bizonyító erejű dokumentumok, így egyetlen apró részlet, mozzanat sem hagyható figyelmen kívül. - S ez már elég a történészi kételkedéshez? - Úgy, ahogy. Persze, az igazi kérdés az, hogy valójában Beneš adott-e utasítást a merénylet megszervezésére, vagypedig - saját szakállára - a londoni emigráns hadügyminisztérium hírszerzési osztályának főnöke, Moravec ezredes. Moravec visszaemlékezései 1990-ben csehül is megjelentek, a kérdésre azopban talán már sohasem lesz válasz. Az viszont kimutatható, hogy milyen indítékok késztethették Beneséket a merénylet megszervezésére. Hisz Beneš bizonyíthatóan igyekezett mind London, mind pedig Moszkva felé igazolni, hogy a cseh nemzet ellenálló szelleme tettekben is kifejezésre jut. -De összhangban állt-e a merénylet tényleges hozadéka a későbbi megtorlás roppant áldozataival? - Ez a kérdés, megítélésem szerint, joggal vetődik fel. A merénylet végrehajtása kétségkívül tekintélyt szerzett a cseh ellenállásnak a világban. Fenntartásaim vannak viszont azzal az értékeléssel kapcsolatban, hogy maga az akció európai méretekben szinte páratlanul merész fegyvertény. Sajnos, tudományos munkákban is kísért ez a leegyszerűsítés. A múltbeli fordított megideologizálást nem lehet újabb keletű, úgymond ráolvasással szertefoszlatni. Egyszerűen a tényekre kell hagyatkozni. - De lehet-e akkor rangsorolni az ellenállás tetterejét? - Az ellenállás minden megnyilatkozásának megvan a maga érdeme, de mindent a maga helyén kell körülhatárolni és minősíteni. Nem feGabčik őrmester Angliában (Archív felvétel) ledhetö, hogy a fasizmus leveréséhez végül is a tömegméretű fegyveres ellenállás jelentette a leghatékonyabb hozzájárulást, amit viszont a múltban a kommunista párt, úgymond eleve elrendelt, de a valóságban megfoghatatlan vezető szerepével igyekeztek azonosítani, s tulajdonképpen kisajátítani is. A Heydrich elleni merénylet résztvevőit nemcsak a hősöknek kijáró elismerés illeti meg, hanem tettük kihatásának méltánylása is. Jogosnak tekintem Jelinek kolléga méltatlankodását, hogy emléktáblán kívül nem állítottak a cseh ejtőernyősöknek szobrot, emlékművet. Hozzátenném viszont, hogy elnevezték róla az ősrégi csallóközi Bőst, ahelyett, hogy ezt Zsolna környékén tették volna, ahonnan Gabčík őrmester, ez a derék, bátor szlovák nemzetiségű katona származott. De ez már nem hadtörténet, hanem tömény politika... KISS JÓZSEF PERBETÉN NINCS PLAKÁTHÁBORÚ... ...MÉGIS SZAVAZNI FOGNAK A tollforgató ember sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy vidéki városaink valamelyikéből nem tud tovább utazni. így voltam ezzel nemrég Érsekújvárban, ahonnét csak két órás várakozás után folytathattam volna utamat Udvard és Perbete felé. Diákkorom élményeit felelevenítve indultam hát a bekötőút irányába, hogy stoppal jussak el célomhoz. Érsekújvárban "dúlt a plakátháború. Alexander Dubček mosolya, majd a már összefirkált Klaus-féle kezek után megtaláltam a magyar politikai erők hirdetéseit is. Egyelőre mind olvasható volt, de a Komáromba vezető úton a Polgári Demokratikus Unió mosolygó minisztereit már összefirkálták. Nem mindig esztétikai kategóriákra utaló módon. Stoppolás közben ismerkedtem meg Horváth Bélával, aki jelenleg plakátragasztással foglalkozik. - Azt hittem, nyugati kampánymódszereket fogok látni, amikor az első nagyméretű ODU plakátokat megláttam - mondja Horváth úr - sajnos, tévedtem. Sok ízléstelen alkotás, rosszul megfogalmazott reklámszöveg olvasható úton-útfélen, arról nem is beszélve, hogy a plakátok megjelentek a buszmegállókon, vasútállomásokon, ahol semmi keresnivalójuk. - Az összefirkált plakátokra is gondolt? - Persze. Nemrég Ausztriában jártam, az elnökválasztás első fordulója zajlott éppen. Hainburgtól Bécsig egyetlen plakát nem volt leszakítva, egyetlen egyre sem firkáltak semmit. Perbetére kora délután érkeztem s mint minden dolgos emberek lakta községben, itt is csöndre, nyugalomra leltem - mindenki dolgozott. A községben talán egyetlen plakátot sem láttam. Semmi sem utalt arra, hogy zajlik a választási kampány. Vajon miért? Választ kérdésemre Szetei Ernőtől a független jelöltként megválasztott polgármester úrtól kaptam. - Azt hiszem, hogy az emberek elfásultak, nem érdekli őket a politika. Tavasz van s mezőgazdasági vidék lévén mindenki a földdel és a kerttel van elfoglalva. Magam a transzformációs ügyeket intézem nap hosszat. - Mégis, elmennek szavazni? - Mint független polgármester nem tehetem meg, hogy valamely mozgalom vagy párt érdekében szóljak. Szeretném viszont elmondani a község lakóinak - s ezt a közeljövőben meg is teszem - hogy menjenek el szavazni, hiszen saját sorsukról döntenek. Az állampolgárnak ugyan nem kötelessége, hogy részt vegyen a választásokon, én mégis úgy érzem, ennyit meg kell tenni azért, hogy ne utólag derüljön ki, rossz a képviselet. A község egyébként vegyes lakosságú, • 80 százalékban magyar, 20 százalékban szlovák. Nemzetiségi súrlódások nincsenek, pártközi harcok sem, hiszen ez valóban nem érdekli az embereket. - A választási nagygyűlések országszerte zajlanak. Itt is bemutatkoztak a képviselőjelöltek? -Természetesen. Itt járt Világi Oszkár, Rózsa Ernő, Molnár Rozália, Soóky László. A helyiek azonban kissé passzívak voltak. Ezeket a találkozókat a pártok központjai szervezték. -Elmennek hát a perbeteiek szavazni? -Nagyon bízom benne. A tavaszi munkák ellenére bizonyára odafigyelnek majd arra, hogy megfelelő politikai képviseletük legyen. Érsekújvárba visszatérve vettem észre, hogy ott más a helyzet. A szavazatokért folyó küzdelem teljes erővel folyik. Mint tudjuk, nem kevés gond volt ebben a járásban a különböző nemzetiségűek együttélésének sajtóbeli bemutatásával. Hangsúlyozom: nem magával az egymás mellett való éléssel. S bár magam is úgy gondolom, hogy választani menni kell, a perbeteiek higgadságát százszor inkább elfogadom, mint a „hőzöngő" pártok magyargyűlöletét. S tudom, hogy a perbeteiek jól fognak választani... -lovász-