Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-22 / 119. szám, péntek

1992. MÁJUS 22. lÚJSZÓ« KULTÚRA EZ MÉG CSAK A KEZDET A SZÓLÓTÁNCOSOK ELSŐ ORSZÁGOS VERSENYÉRŐL . Bárhogyan is fájt, egy éwel eze­lőtt bé kellett látnunk: az annyira közkedvelt és szeretett, immár foga­lommá vált zselizi országos népmű­vészeti fesztivál végelgyengülésben szenved. Harminchat éven át bevált formáját, itt-ott megunt sztereotipiáit megváltoztatni nem tudjuk. Elfáradt a rendezvény, elfáradt a vendéglátó város és környpke. Valami mást kel­" lett hát kitalálni helyette, mert ugyan­akkor a megmérettetés igénye, a be­mutatkozás iránti vágy a még létező' amatőr együttesekben megmaradt. A fesztivált egyeló're nem pótolja semmi. Versenyrészét, amelyet sok­szor szidtunk is, pótolják a zselizi rendezvény helyébe lépő' országos versenyek. A vers- és prózamondók­hoz hasonlóan a folkloristák is meg­fogalmazták például, hogy igény "van a• szólótáncosok versenyére, és az első próbálkozásra már két éwel ezelőtt sor került, akkor még a zselizi fesztivál keretében. A „leváló" ver­seny házigazdát keresett és Párkány városában meg is találta. Elképzel­hető tehát, hogy Zseliz, Gombaszög és a dunaszerdahelyi táncháztalál­kozó mellé felsorakozik egy újabb rendszeres országos verseny, amelynek házigazdája ugyanaz a város lehet a jövőben. A mostani versenybe 14-en ne­veztek be — nem számítom ide azo­kat, akik végül is nem jöttek el. A ver­senyzők kötelező és szabadon vá­lasztott táncanyaggal mutatkozhat­tak be. Az előbbit a folklórszövetség Borzováról és Tardoskeddről vá­lasztotta — sorshúzás döntötte el, ki melyiket táncolja. A szabadon vá­lasztott anyag ugyan befogta a ma­gyar nyelvterület nagy részét, de to­vábbrá is az attraktív Kalotaszeg do­minált. A versenyzőket két kategóri­ába sorolnám: a tapasztalt, idősebb, versenyeket megjárt és ezáltal tán­cos kifejezési módban érettebb tán­cosokra, valamint a felnőtt versenye­ken még kezdőnek számító fiatalok­ra. Bár a zsűri értékelésében nem tetszett, hogy a versenytől távolma­radókat hiányolták, a krónikás még­is megengedheti magának, hogy le­írja: a tapasztalt, érett, jó színvonalat ígérő, de hiányzó táncosok voltak ezúttal többségben. Lehet, nem tu­datosították, hogy a verseny értük is született, s az igényt ők is megfogal­mazták annak idején. Saját rendez­vényüket ignorálták azok, akik két éve még „lázba jöttek" a verseny említésekor, és tudom róluk, hogy a mai napig táncolnak. Mit gondoljak erről, hiszen a szervezés különö­sebb kívánnivalót nem hagyott ma­ga után, s a zsűriben ezúttal valóban ültek szakemberek. Az idősebb és érettebb táncosok azt a színvonalat hozták, amelyet a néptáncot figyelő közönség elvár tő­lük. A díjazottak: Hégli Dušan, Öl­veczky Árpád—Bukovszky Szilvia és Horkay Katalin a versenyszabály ér­telmében elérték azt a pontszámot, amely már díjat érdemel. A kötelező anyagban kellemes meglepetést szerzett számomra Ölveczky Árpád, aki a komáromi Hajós, a Szőttes, az Ifjú Szívek után, több mint tízéves táncos múlttal újra Komáromban szerepel. Teljesítménye kiegyensú­lyozott volt, s látszott, hogy a táncos anyagot valóban ismeri. A tapasz­taltak közül a legfiatalabb a Kisboj­tárból került Pozsonyba. Hégli Dušan, aki néhány év alatt valóban jó táncosnak küzdötte fel magát, ez­úttal mint szólista s mint Horkay Ka­talin párja is díjjal térhetett haza. A zsűri ezenkívül további díjakban ré­szesítette a pontszámot el nem érő, de aránylag jó színvonalon bemutat­kozó táncosokat: Paál Lászlót, Dó­czé Mónikát és a Reicher Richárd— Čerfanská Dagmar táncospárt. A dunaszerdahelyi Tóth Ildikó még nem érte el a versenyszabályban megjelölt korhatárt, teljesítményét a zsűri különdíjjal jutalmazta. Ő volt egyike azoknak a fiatal táncosok­nak, akiknek ugyan jó az anyagis­meretük, de teljesítményük még in­kább az anyag tételes felmondásá­hoz hasonlít, mint a táncoláshoz. Egyikük sem követett el azonban rit­mushibát, mindannyian jó adottsá­gokkal, táncos érzékkel rendelkez­nek, koruknál fogva, persze, jó kon­dícióval is. így a közeljövőben ko­moly tudásra tehetnek szert, amennyiben a táncokkal nemcsak mint megtanulandó műsorszámok­kal, hanem mint az adott tájegy­ségek kultúrájának egyik fontos is­mertetőjegyével is foglalkoznak majd, beleértve természetesen a táncok mélyebb ismerétét és nem el­hanyagolva a környezetet sem, amelyben születtek és éltek. A fiatal táncosok közül a zsűri még Zubo­nyai Pétert és Süke Henriettát díjaz­ta, a közönség díját — a hazai pálya előnyét élvezve — ezúttal Hégli Dušan vihette haza. A zsűri a szakmai értékelésen el­ismeréssel szólt a szándékról, a ver­seny megvalósításáról. Az Aranysar­kantyúhoz szokott táncosok viszont azt gondolták, hogy hasonló színvo­nalú versenyen vehetnek részt Pár­kányban is. Talán csalódottan távoz­tak néhányan, de látni kell, hogy a szólóverseny valójában csak most indult, és ha az utánpótlást nézemi nem is volt olyan rossz. Az anyag fel­mondása, a pontgyűjtés ideje ugyanúgy lejár, mint a táncházak Kalotaszeg-ó'rülete vagy Gyimes di­vatja. A következő versenyek már a minőség hordozói lehetnek — per­sze, ha minden érintett köteles­ségének érzi majd, hogy ő is hozzá­járuljon egy új hagyomány és talán egy új fogalom megteremtéséhez. (lovász) VAN KEPUNK - A MIEINKBŐL? M. Nagy László pozsonyi fotós néhány hónappal ezelőtt közel két­száz honi magyar tanítási nyelvű is­kolába küldött levelet, melyben tulaj­donképpen ajánlatot tett:, portrék rendelhetők nála a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőiről, köz­tük olyan írók reprodukált arcképei, akik a második világháború előtt él­tek és alkottak tájainkon. Termé­szetesen, mellékelte névsorukat, hogy a címzettek választhassanak tetszésük, ízlésük, értékrendjük sze­rint vagy éppen pedagógiai-mód­szertani szempontokat követve. Ajánlatában szerepelt még, hogy a kiválasztott fényképeket bekeretez­ve, tehát azonnal alkalmazható (ki­akasztható) formában szállítja, egy­egy darabot ötven-hatvan korona kö­zötti áron, mely összeg — ezt már én teszem hozzá — egyáltalán nem mondható magasnak, megfizethe­tetlennek. Nos, a közel kétszáz isko­la közül mindössze tizennégy jelzett vissza. Kérdezhetné most valaki: mi az, ez itt a reklám helye? Szó sincs róla. Az „eredmény" izgat engem, s még inkább, hogy mi lehet a gyár érdek­lődés oka. Különösképpen, hogy egy olyan irodalom képviselőinek portréiról van szó, mely irodalom év­tizedeken át a legelhanyagoltabb, a legkevésbé tanított tananyagok közé tartozott iskoláinkban (tisztelet a ki­vételnek, pontosabban azoknak a pedagógusoknak, akik „terven felül" mégis szántak rá időt, mert önisme­reti forrásként is fontosnak tartották oktatását). Annyira nem lenne pén­zük az iskoláknak, szülői közössé­geknek? Vagy én vagyok elmaradva, és nincs tudomásom arról, hogy nyolcvankilenc novembere óta ala­posan átrendezték iskoláink belső tereinek díszítését, hogy a folyosó­kon, osztályokban szép számban láthatók már mindenütt például író­ink — Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Peéry Rezső, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos és mások — arcmásai? Vagy elég volt a képekből — ma már más a divat? Vagy azt mondják az iskolában, hogy kisebb gondunk is nagyobb most annál, semhogy efféle dolgokkal törődjünk? Nem tudom. Szeretném mindene­setre hinni, hogy a jelenségként is értékelhető gyér érdeklődés hátteré­ben nem az a szemlélet játszik közre, melynek nyomán évtizedeken át el­hagyhatónak-elhanyagolhatónak ítéltetett a csehszlovákiai magyar irodalom oktatása. (bodnár) ITT CSÖNDES A TER... (Méry Gábor felvétele) o aporodnak a Tiszták, számuk napról napra JjZ négyzetes arányban növekszik. Amennyi­ben a folyamat nem lassul, még a választások el­őtt polgárjogot nyer a fogalom: Tiszták a köbön! Ez nagyon hasznos dolog, igazán örvendetes! Fejlődik közéletünk higiéniája, eltűnnek a múlt okozta szennyezó'dések és foltok. Hangadó réte­günk túlnyomó többsége olyan makulátlan és hamvas lesz, mint a barackvirág! Elméletileg — semmiképpen sem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget — elképzelhető, hogy belátható idó'n belül meg­születik a steril társadalom, amelyben már nem lehetséges a fertőzés-fertőződés, mert az a szennyel nem ismeri, a piszkot nem tűri és állan­dóan tisztálkodik. Ami, mini tudjuk, kutyaköte­lessége a kultúrembernek és állampolgárnak! A Tiszták térnyerése azzal függ össze, hogy a múltban rettenetesen bepiszkolódtunk. Sárosak, foltosak, mocskosak voltunk! Valósággal ellepett a bűn, ordas gondolatok fertőztek, beborított a mindennapok hordaléka, körülveti az iszap. Volt, aki nyakig merült a mocsárban, mások de­rékig gázoltak benne, a könnyebbek térdig vagy bokáig süppedtek bele, de olyan is akadt, aki be­lefúlt. (Béke poraira!) S miután mindenütt mo­csár volt, a ránk tapadó sárral mindenki találko­zott. (Bár ez az elmélet —pedig elnökünk is vall­ja — egyelőre még általánosan nincs elfogadva!) Nem lehettünk róla, megadóan elviseltük helyze­tünk. Általános volt a lápi világ! A demokrácia azonban meghozta a tisztálko­dás lehetőségét. Puliakezű ellenállók és jámbor forradalmárok lecsapolták a mocsarakai, szob­rok talapzatára, tribünökre és balkonokra ka­paszkodtak, hogy kiemelkedjenek a fertőből és megmulassák makulátlan voltukat. Meghirdet­ték a tisztaság igényét, mint társadalmi progra­mot és rendszeres tisztálkodásra szólították fel a sáros és maszatos többieket. Fürödjelek az igaz­ság sugaraiban és a szeretel hullámaiban, már­tózzatok meg a becsületesség vizében!.. — gitárt pengetve így énekellek. Megkezdődött tehát a nagy tisztálkodás. A mozgalom a mosómedvét (Procion lotor) tűzte zászlajára, védőszentje pedig Ágnes asszony lelt („Oh, irgalom atyja, ne hagyj el."). Legfőbb ün­nepük a nagypéntek, ekkor mossa holló a fiát, ezen a napon különös gonddal tisztálkodnak. Lábfürdőt vesznek, sokan fürdósóval dúsított, langyos vízben áztatják testüket, illatos sampon­nal hajat mosnak, pedikűröznek és manikűröz­nek, s tisztasági bizonyítványért folyamodnak a belügyminiszterhez, ha még nincs nekik. A tiszta­sági bizonyítvány nem tréfadolog s nem öncélú stréberkedés! Bizony nem is fényűzés! A régi slá­ger parafrázisos változatát bízvást elénekelhet­jük: „Sáros ember ne menjen a jégre, sáros ember üröljön, hogy él!" A Legtisztábbak Testülete tör­vénnyel rendelte el, hogy becsvágyó és rendes embernek tisztasági bizonyítványa legyen. Aki­nek nincs, magára vessen! Könnyen megtörtén­het vele, hogy nem engedik be egy közhivatalba vagy lehurrogják a népgyűlésen. Hírek szerint az illetékes hivatal alig győzi a munkát és a köztisz­ta) és farkos kétéltűek (Caudata), tehát szala­mandra ésgó'tefélék — tisztulnak, valamint a két­lakiak, kétarcúak, vagy Jánus-arcúak, kétfejűek, mint a mítoszi sasok vagy a strakonicei csodabor­jú, valamint az amőbák, melyek, mint tudjuk, osz­tódással szaporodnak. Az olyanoknak például, akik a lápi pártgyűlésről egyeneen a Felkelés te­rére siettek és a „szeressük egymást gyerekek" jelszó jegyében lelkesedtek, elég volt megmosa­kodniuk egy lavór hideg vízben, s máris tiszták leltek. Rosszabbul azok sem jártak, akik nyugat­Duba Gyula A TISZTÁK tasági hivatalnokok három műszakban állítják ki a bizonylatokat, míg az intézmény eló'tt többen állnak sorban, mint a totális világban Lenin ma­uzóleuma előtt. A helyzet roppant bonyolult. Jószerével kiszá­míthatatlan. A legváratlanabb helyeken és helyzetekben szólhatnak az emberre, hogy bé­kanyál ragadt a gallérjára vagy sárfolt száradt a füle mögé. (Híre járt egy képviselősajnálatos tör­ténetének, a derék férfiú az Országházba igyeke­zett, de az ajtónálló apró sárfröccsöt fedezett fel a füle mellett, ahová azamerikaiak a rágógumiju­kat ragasztják, és nem akarta helyére engedni a honatyái.) Ó, a felső rétegek élete sem fenékig tejfel! Az élet igazolta, hogy a mozgalom induló­ját nagyon jó érzékkel választották meg az alapí­tók, Ágnes asszony gyötrődése és tragikus meg­háborodása — „...a patakban, régi rongyát mos­sa, mossa —" — vajúdó korunk szülési fájdalma­inak kifejező metaforája lelt. Iroda­lomtörténészeink elé érdekes kérdés tornyosul: mini láthatta Arany előre ilý modernül és érvé­nyesen a jövőt? Saját korából indult ki, vagy vá­teszi kepességei érvényesültek? Tisztán kell tehát látnunk az időtényező szere­pét is! Emlékszünk még a közelmúltból Bohumil Hrabal fontos műszaki felismerésére: vannak fol­tok, amelyek nem tisztíthatók ki anélkül, hogy a tisztított anyag ne károsodjon! Be kell látnunk, hogy a kiváló író ez alkalommal is korszakos igaz­ságot fogalmazott meg! A tömeges tisztálkodás gyakorlata bebizonyította, hogy a tiszlítómódsze­rek helyes alkalmazása egyben a siker záloga le­het: S a tisztítandó anyag minősége és értéke nem elhanyagolható! Beigazolódott, hogy legköny­nyeliben a kétéltűek — lásd: békafélék (Ecauda­ról importált gólyalábakat szerezlek maguknak s azokkal jártak az ingoványon. De olyanok is akadtak számosan, akik már a régi világban sza­unát építettek maguknak, hogy a demokráciában majd alaposan tisztálkodhassanak. Mások az új politikai mozgalmak tisztítótüzei mellé húzódtak és a friss rózsetüzek mellett melengették magu­kat, hogy aztán megtisztult lélekkel szálljanak a magasba, mint az angyalok. N agyon sok Tisztáról megállapíthatná az or­vostudomány, hogy krónikus emiékezei­kihagyásban, szakkifejezéssel mondva, amnéziá­ban szenved. Az irodalmi tiszták hitvallása ter­mészetesen a tiszta művészei-eszmény, ennek je­gyében kérik számon másokon sáros múltjukat. Némely újságírók viszont szembeköpik vagy megpofozzák magukat, amiért egykoron métely­re fanyalodtak, fújnak és köpködnek magukra a tükörben, aztán felejteni kezdenek és új erőre kapnak. Komoly részük van abban, hogy az ősré­gi, bölcs mondás — Tisztaság, fél egészség! —ér­telme korszerű és súlyos, intellektuális tartalom­mal telik meg. A közeledő választások még jobban fellendítik a tisztálkodási mozgalmakat. Köztársaságunk 121 pártjának és politikai mozgalmának választá­si előkészületei bizonyára mindenféle új techno­lógiák születését eredményezik. A tv-ben máris szaporodnak a leghatékonyabb tisztítószerek reklámjai, örvendetes, hogy az OMO és a Persil­hez hasonló, nyugati készítmények mellett im­már jó minőségű és magas hatásfokú hazai áruval is találkozunk a piacon. Fel kell készülnünk rá, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban gyakrabban találkozunk nyilvánosan tisztálkodó politikusokkal és tanúk előtt mosakodó mozgal­mi vezetőkkel, szóvivőkkel és húzó emberekkel. Nagypénteken vigyázzuk meg a hollók járását, ezek az érzékeny és okos madarak a politikai erő­vonalak mentén repülnek majd tisztára mosda­tott fiaikkal. A mozgalomban a mosómedve mel­lett pedig megjelennek a macskafajták, a házi­macska tisztasága közismert, de a vadon élő faj­ták nemes bája és pedánssága is közmondásos. Szép tiszta állatok! A dolgok természetéből kö­vetkezik, hogy higiénikus erényeik mellett raga­dozó hajlamaik is polgárjogot nyernek közéle­tünkben. Divatba jön puhaságuk vad szépsége, a macskaszem és a macskajaj, mindennapi jelen­séggé válik a dorombolás és a macskazene. Ám a haragos fújás és dühös prüszkölés sem lesz elke­rülhető, veszélyessé válik a karrnolás és harapás, és gyakorivá lesz a vén kandúr kifejezés. Amel­lett, hogy a Tiszták száma növekedni fog, életük egyben bonyolultabbá válik, miután közvetlenül a választások előtt a tisztálkodási verseny eléri te­tőfokát s a résztvevők gondja elmélyül. S ezzel az általánosabb gondokhoz is elérkez­tünk. Egyes jelek már most arra mutatnak, hogy a tisztasági verseny technikájának fejlődése és elterjedése bizonyos hátrányos szellemi mel­léktermékekkel és káros külső tünetekkel, mint­egy máris kimutatható környezetszennyezéssel jár. Bizonyos méretű infillráció mármost is érző­dik, néhol láthatóan mutatkozik a szennyeződés: penetráns szagok és illatok, fojtogató párák és csípős kigőzölgések, sőt romlásra utaló, beteges színváltozás. Némely Tisztákon durva por, sárrö­gök, sőt hullafoltokra hasonlítható, gusztustalan bomlás jelei, és romlás virágai mutatkoznak. Szinte teljesen egyértelművé váll, hogy egyesek eltúlzott higiéniája és mohó sterilitásvágya ellen­kező végletébe csaphat át és olyan helyzetet te­remt, amelyben a tisztaság megromlik és szeny­nyezó'désként hat, míg a kisebb természetes és becsületes sárfoltok a humánus következetesség jeleiként mutatkoznak. S ahol totálissá vált a tisz­taság, ott a fehér szín megfeketedik és a fűzöld vagy égszínkék megbarnul. A mozgalomból egye­sek már kimondottan csodapókként viselkednek (lásd: vízipók — Retilariae), amely köztudottan mocsaras morotvákban és lápi ingoványok vizé­ben tanyáz. Az ellentétébe átcsapó tisztaság nyugtalanító, talán biológiai veszélyek jele? Le­hetséges, hogy új fiziológiai jelenség, civilizációs kór tűnt fel: a szennyező tisztaság?! A csodapók jelenség pedig arra utal, hogy is­mét beköszönthet új lápi világ?!

Next

/
Oldalképek
Tartalom