Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-20 / 117. szám, szerda
HIREK-VELEMENYEK tÚJSZÓä 1992. MÁJUS 20. POZSONYBAN JART A SVÉD KÜLÜGYMINISZTER KI KELL HASZNÁLNI A LEHETŐSÉGEKET Kétnapos csehszlovákiai látogatása kereiében Margaretha af Ugglas, svéd külügyminiszter-asszony tegnap Pozsonyban folytatott rövid tárgyalásokat szlovák partnerével, Pavol Demešsel. A sajtó számára is nyilvános megbeszéléseken több témakört érintettek, szó volt a csehszlovákiai politikai és gazdasági helyzet alakulásáról, a pozsonyi minisztérium tevékenységéről és céljairól. A tárgyalópartnerek értékelték a kétoldalú együttműködés eddigi eredményeit, s rámutattak a kapcsolatfejlesztést akadályozó gátakra. A svéd vendég ezzel összefüggésben érdeklődött az export-import számára oly fontos közlekedés lehetőségei, az Észak felé irányuló vasúti hálózat és a közutak állapota iránt. Mindkét fél örvendetesnek találta, hogy Szlovákiában már számos svéd cég (IKEA, Molnlycke, Tetrapack) működik, ám megállapítást nyert: a jövőben még inkább ki kell használni a svéd tőke szlovákiai részesedésének lehetőségeit. Mind Csehszlovákia, mind pedig Svédország arra törekszik, hogy az Európai Közösségek teljes jogú tagjává váljon. Ebben a folyamatban is szeretnénk szorosan együttműködni Szlovákiával - hangsúlyozta Margaretha af Ugglas. A témával kapcsolatban szólt az európai ügyekkel foglalkozó svédországi szemináriumokról, amelyeken cseh és szlovák fiatalok is részt vesznek. Minthogy a svéd külügyminiszter és kísérete Pozsonyból Budapestre utazott, Pavol Demeš fontosnak tartotta tájékoztatni a vendégeit a Bős-Nagymaros Vízlépcsővel kapcsolatos egységes csehszlovák álláspontról. (ug) PERU ELNÖKE ÍGÉRGET Alberto Fujimori perui elnök hétfőn kijelentette, hogy országában öt hónapon belül teljes mértékben felújítják a demokráciát. Fujimori ezt az Amerikai Államok Szervezetének a Bahama-szigeteken megtartott ülésén közölte. A tanácskozáson egyébként a Haitin és a Peruban kialakult helyzettel foglalkoztak. Fujimori megígérte, hogy Peruban felújítják a parlament tevékenységét és biztosítják a hatalom egyensúlyát. Egyben arra kérte az AÁSZ-t, hogy nyújtson műszaki segítséget a választások megszervezéséhez. Az AFP hírügynökség szerint a tagországok külügyminiszterei határozatot fogadtak el, melyben sajnálkozásukat fejezték ki az áprilisi perui puccs miatt, ám tudomásul vették Fujimori szándékát, miszerint a lehető leghamarabb megrendezik a választásokat. Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyettes, akinek országa Fujimori áprilisi intézkedései után felfüggesztette a Perunak nyújtott segítséget, elmondta: az USA támogatni fogja az elnök tervét. ÚJSÁGÍRÓVERÉS HAVANNÁBAN A SZENVEDŐ ALANY HAZÁNK FIA Hétfőn este Havannában többször is fizikailag bántalmazták Ondrej Kašinát, a Csehszlovák Sajtóiroda kubai állandó tudósítóiát. A havannai Victoria Szállodában egy ismeretlen férfi támadta meg őt és lengyel kollégáját, később ugyanaz a támadó a kubai rendőrkapitányságon verte meg a csehszlovák tudósítót. Amikor Kašina kapcsolatot akart teremteni hazánk havannai nagykövetségével, a kubai rendőrség tagjai is fizikailag bántalmazták. Kiderült,. hogy a támadó egy bizonyos Ridendour, volt amerikai állampolgár, aki jelenleg Havannában él. Az öböl-háború idején ez az ember az Egyesült Államok havannai érdekképviselete előtt tüntetőleg elégette amerikai útlevelét és teljes mértékben azonosult a kubai kormány politikájával. Ridendour mindkét támadás során sértő szavakkal illette Csehszlovákiát, amely „elárulta a szocializmust és a haladást". DÍJESŐ A CANNES-I NYÁRBAN Nagy izgalom és hosszú várakozás után ért véget az idei cannes-i filmfesztivál, amelyet negyvenötödször rendeztek meg. A versenybe 21 filmet soroltak be, de ötször ennyit vetítettek azoknak, akik csak arra voltak kíváncsiak, mit mutat, miről szól az elmúlt egy év mozija szerte a világon. - Nem is emlékszem mikor volt ilyen nehéz dolga a zsűrinek - nyilatkozta az eredményhirdetés előtt Gérard Depardieu, az idei fesztivál zsűrielnöke, a francia film egyik legnevesebb sztárja. Arany Pálmával, vagyis a legnagyobb elismeréssel a svéd Bille August filmjét, A legjobb szándékokat jutalmazta a zsűri. Pernillo Ostergrend, a rendező felesége ugyanezzel a filmmel a legjobb női alakítás díját nyerte el. A legjobb szándékok forgatókönyvét nem kisebb művész, mint Ingmar Bergman irta. Robert Aitman A játékos című alkotását a legjobb rendezés díjával, a film főszereplőjét, Tim Robbinst pedig a legjobb férfialakítás díjával tüntették ki. A zsűri nagydíját az olasz Gianni Amelia kapta A gyerektolvaj című munkájáért. Különdíjjal jutalmazták James Ivory Vissza Howard Endbecímű amerikai filmjét, a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamerát pedig John Torturro kapta MAC című filmjéért. -szóFESZÜLTSÉG ÉS KÁOSZ BANGKOKBAN Bangkokban tegnap reggel a katonák ismét a tüntető tömeg közé lőttek. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a beavatkozás során hány személy vesztette életét. Hétfőn este hasonló körülmények között 19 embert öltek meg, a vasárnap kirobbant összecsapásoknak eddig összesen 40 áldozata van. Mint ismeretes, a tiltakozók Szucsinda Kraprajun kormányfő lemondását követelik. A tábornok a múlt év elején katonai puccsal jutott hatalomra, később lemondott a thai fegyveres erők főparancsnokának tisztségéről, hogy kormányfő lehessen. Az ellenzék továbbra is katonai diktátornak tartja Kraprajunt. Az AFP hírügynökség tájékoztatása szerint Bangkokban feszült és kaotikus a helyzet. Az utcákon barikádokat emeltek, több ház lángokban áll, néhány kormányépületet is felgyújtottak. Az üzletek, iskolák és hivatalok zárva maradtak. TÖRÉKENY BÉKE T örékeny a tűzszünet az afgán fővárosban, olyannyira, hogy a kórházak naponta több tucat új sebesültet kénytelenek fogadni. És a piac sem működik még igazán, de béke van, ami abból látszik, hogy az utcákon lassan normálisan zajlik az élet. Persze, nem úgy, mint azelőtt. Az utcakép megváltozott: az új vezetés a napokban rendelte el a szeszes italok árusításának és fogyasztásának tilalmát, s felszólította a nőket, ezentúl hordják az arcukat eltakaró kendőt. Az egyik legújabb sztori, hogy a korábbi kormány két miniszterasszonyát, akik nyugati ruhában és kifestve jelentek meg egy hivatalos fogadáson, egyszerűen nem engedték be. Talán az a tudósító jellemezte a legtalálóbban a helyzetet, aki azt írta, hogy az új Afganisztán ä jövőjét a múltban látja. Persze, az így nem igaz. Afelől senkinek sem lehet kétsége, hogy a Nadzsibullahrezsimet megdöntő mudzsahidek iszlám államot hoznak létre, iszlám törvénykezéssel, de azt senki sem gondolja, hogy ez a legradikálisabb iszlám államforma lesz. Az ilyen fundamentalizmusnak nincs hagyománya Afganisztánban, s ezért a csadorba bújtatott nők is mintha csak várnának. Ugyanarra, mint á politikusok, hogy eldőljön a hatalmi harc. Afganisztánban is beleestek a nyertesek abba, amit a legtalálóbban a győzelem csapdái fogalommal fejezhetünk ki. A győztes mudzsahidek, miután megbuktatták a kommunistabarát Nadzsibullah-rendszert, egymás ellen fordították fegyverüket. Már régen, lényegében három éve, amióta a szovjet csapatok kivonultak innen, megszűnt az az erő, amely összetartotta őket: a megszállók iránti gyűlölet. Felszabadító harcuk fokozatosan polgárháborúvá, majd a törzsek és klánok közötti hatalmi vetélkedéssé degradálódott. A kezdetben hangoztatott ,,mindannyian muzulmánok vagyunk" jelszó ereje megkopott, ma már csak a fanatikusok hisznek benne, de azok, akik a politikát csinálják, nem. Az utóbbi hetek eseményei ezt bizonyítják. S bármennyire tagadják a vezetők, a törzsi-etnikai-nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. Az ország jövőjét meghatározó két fő erő és személyiség a következő: Kabult jelenleg a mérsékeltebb iszlámhoz tartozó Dzsamiate Iszlaminak, az új kormány védelmi miniszterének, Ahmed Sah Maszudnak a fegyveresei tartják kézen. Legnagyobb riválisa a másik legerősebb fegyveres csoportnak, a szélsőséges Hezbe Iszlaminak a vezetője, Gulbuddin Hekmatjár. Az ő fegyveresei csak Kabul déli elővárosait és a környező falvakat ellenőrzik. Mindketten kiváló katonák, jó vezérek és taktikusok, s állítólag jó politikusok is. De az utóbbi hónapokban Maszud jobb pozíciókat vívott ki magának. Ezért nem fogadta el Hekmatjar a fordulat után a neki felajánlott kormányfői posztot. Mert Kabulban egyelőre nem az diktál, akinek politikai hatalom van a kezében, hanem az, aki katonailag ellenőrzi a fővárost. Tehát az egykori szövetségesek egymást lőtték, majd kötöttek egy tűzszünetet, már több mint egy hete, s ezt azóta is úgy-ahogy tiszteletben tartják. De nem egészen, amit az a botrány is bizonyít, hogy Hekmatjár csapatai a múlt héten rakétákkal lőtték a Kabulba látogató orosz külügyminiszter repülőgépét. De nagyjából béke van - hivatalosan. Megtört a jég is, sor került az első tárgyalási fordulóra az új hatalom, tehát Maszud és új ellenzéke, vagyis Hekmatjár között. Hekmatjár azt követelte, hogy vonuljanak ki a fővárosból Rasid Dosztum tábornoknak a mintegy tízezer főre becsült üzbég milíciái. Maszud ugyanis Dosztum rablócsapatainak a segítségével foglalta el Kabult, a csak aztán csatlakoztak hozzá a kormányerők. Maszud egyébként tádzsik, s az ö tádzsik fegyveresei létszámban talán nem érték el Hekmatjár hadseregének nagyságát, de jobban szervezettek és fegyelmezettebbek voltak. Hekmatjár pedig pastu, és Afganisztán népességének nagyobbik hányada is az. T úl egyszerű lenne tehát azt mondani, hogy az iszlám két szárnyának összecsapása dönti el az ország jövőjét. Előtérbe kerülnek az etnikai feszültségek is, s ha figyelembe vesszük az iszlamizálódó ázsiai szovjet utódállamokat, láthatjuk: az afgán rendezés külső vonatkozásai egyre nagyobb súllyal bírnak. Persze, nem a hagyományos nagyhatalmiak. Hanem az újak, a kiszámíthatatlanok, amelyeket még senki nem tud kezelni. MALINAK ISTVÁN NÉHÁNY SORBAN J an Olszewski lengyel kormányfő elfogadta Jan Parys védelmi miniszter lemondását - közölte hétfőn este a kabinet szóvivője. A miniszter lemondása Lech Walesa elnök győzelmét jelenti, az államfő ugyanis a kezdettől fogva mind Parysszal, mind Olszewski kormányával vitát folytatott a hadsereg feletti parancsnokságról. A védelmi miniszter a kádercserék során teljes mértékben megkerülte az államfőt, aki formálisan a fegyveres erők főparancsnoka. Walesa végül is a miniszter leváltását követelte a kormányfőtől. B écsben hétfőn Ausztria és Csehország, illetve Ausztria és Szlovákia jegyzőkönyvet írt alá a tudomány és az oktatás terén folytatott együttműködésről. A dokumentumot osztrák részről Erhard Busek, a tudomány és a kutatások minisztere, cseh, illetve szlovák részről pedig Petr Vopénka és Ján Pišút oktatási, ifjúsági és sportminiszterek írták alá. A jegyzőkönyv feltételezi a diákok és a pedagógusok cseréjét, az együttműködést a kutatás, oktatás, továbbképzés és kultúra terén. M anilában tegnap letartóztatási parancsot adtak ki Imelda Marcos ellen, mert hétfőn nem volt hajlandó megjelenni a bíróság előtt. Ferdinand Marcos egykori Fülöp-szigeti diktátor özvegyét azzal vádolják, hogy illegálisan helyezett el pénzt sváci bankszámláján. Imelda Marcos viszont, aki jelöltként indult a közelmúltban megtartott elnökválasztáson, szombaton azzal vádolta meg Corazon Aquino elnökasszony kormányát, hogy megfosztotta őt a választási győzelemtől. A május 10-t elnökválasztás előzetes eredményei szerint Marcos az ötödik helyen áll. E szak-Irakban tegnap az urnákhoz szólították az ott élő kurdokat, akik most először választhatták meg szabadon legfelsőbb képviselőiket és saját parlamentjüket. Hírügynökségi jelentések szerint nagyon magas a választók részvételi aránya. A szavazatokat azonban csak éjfél után kezdték összeszámlálni, ezért az első részeredmények ma délelőttre várhatók. F ahd szaúdi király megfizeti a Független Államok Közösségéből Mekkába zarándokló muzulmánok útiköltségeit. Ezt tegnap közölte az SPA szaúd-arábiai hírügynökség. Tájékoztatása szerint a király saját pénzéből fizeti meg a zarándokok költségeit, „helyzetük megértése" jeleként. Oroszországból és a közép-ázsiai köztársaságokból vasárnap érkezik Dzsiddába a zarándokok első csoportja. Még nem tudni, összesen hány muzulmán érkezik majd Mekkába a szovjet utódállamokból. Szavazzon a l>i*<o»sáür«: "Célunk a nemzeti és gazdasági szempontból is erős kisebbség. A termelők hatékony érdekvédelme, valamint az erős önkormányzatok teremthetik meg a gazdag kisebbséget. Soóky (Gál) László író, polgármester Szavazzon a három -es listával!" £ UP-767/12 Magyar Polgári Párti