Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-20 / 117. szám, szerda
NEM TAGOK - RÉSZVÉNYESEK - Elsősorban^ korszerű európai szövetkezetekké alakítjuk át a Jednotákat. Igaz, mi korábban is sók mindent másként csináltunk, mint az állami szervezetek, de most végre visszatérhettünk a saját tagjainkhoz. Nagy előny, hogy az eddig felhalmozott vagyon egy részét megkapják a tagok. (5. oldal) FÜGGETLEN NAPILAP Szerda, 1992. május 20. AZ ARANYFÁCÁNSÖRÖZŐBŐL - NOVUM CASTÜUM - Nézze, az Aranyfácán már egy koszfészek volt, akárki megmondhatja. A vejem hozta rendbe, és azóta egészen más közönség jár ide. Főleg a kávéházba,... Ara 2,80 korona XLV. évfolyam, 117. szám < 6- olda |) FORDULAT BOS-NAGYMAROS UGYEBEN MATT A SZERZŐDÉSNEK A bősi vízlépcső további sorsával kapcsolatos fejlemények közt napok óta a legnagyobb figyelem az Európai Közösségek által Bécsbe javasolt tárgyalásokat ' illeti. Mint ismeretes, a csehszlovák kormány már korábban beleegyezett ezek megtartásába, sőt kilátásba helyezte, hogy a háromoldalú szakmai bizottság létrehozása érdekében esetleg a C-változat építését is hajlandó felfüggeszteni. Tegnap reggel azután a budapesti Országgyűlésben felszólalt Mádl Ferenc, a magyar kormány illetékes minisztere Mindenki azt várta, a honatyák hozzájárulását kéri a bécsi tárgyalásokon való részvételhez. Ehelyett viszont bejelentette a magyar kormány visszavonhatatlanul eldöntötte, hogy felmondja az 1977-es szerződést. Indoklásaként Mádl Ferenc azt hozta fel, hogy a csehszlovák fél a háromoldalú szakmai bizottság tevékenységének idejére nem volt hajlandó leállítani a C-változat építését. Hivatkozott ezenkívül a bősi vízlépcső negativ ökológiai hatásair^, a tisztázatlan szeizmikus viszonyok miatti nem megfelelő árvízvédelmi funkcióra, illetve az ivóvizekre jelentett veszélyre. Végezetül bejelentette azt is, hogy a csehszlovák fél által épített ideiglenes megoldás veszélyezteti Magyarország területi épségét. Az így előállt helyzetben egy új szerződés keretében lehetőség nyílik az adott terület természeti értékeinek megóvására, az árvízvédelem és a hajózás biztosítására (Folytatás a 2. oldalon) ULESEZETT A SZLOVÁK KORMÁNY MENTŐÖV A MEZŐGAZDASÁGNAK (Munkatársunktól) - Pozsonyban tegnap ülést tartott a szlovák kormány. A programon szereplő több mint hetven pont közül a legnagyobb érdeklődésre a mezőgazdasági termelők pénzügyi helyzete javítására irányuló intézkedések tartottak számot. A kormány döntése értelmében elengedik a tavalyi év végén elhalasztott kéthónapi bértömegadó második felének törlesztését. Ily módon a mezőgazdasági üzemek mentesülnek 930 millió korona befizetésétől. Ezenkívül állami dotáció gyanánt az első félévben a tervezettnél több, vagyis az egész évre szóló összeg hatvan százalékát szabadítják fel részükre. Harmadik intézkedésként a privatizálásra kerülő feldolgozó vállalatok meglevő adósságaikat részvényekre váltják át. Jozef Kršek miniszter a kormányülés közben megtartott sajtóértekezleten elmondta, hogy állami dotáció gyanánt a szlovákiai mezőgazdaság így az első félévben 4,5 milliárd koronát kap. A bértömegadó elengedésekor pedig figyelembe vették a tényt, hogy a mezőgazdasági üzemek azok közé tartoznak, akik az emelkedő költségeik ellenére sem emelik áraikat. Bejelentette ezenkívül, hogy a termelőknek a legnagyobb összegekkel tartozó állami feldolgozóüzemek ellen, az ősszel csődeljárást indítanak, és az így be(Folytatás a 2. oldalon) VÁCLAV HAVEL NEM HELYESLI A SZERZŐDÉS FELBONTÁSÁT MITŐL FÁJ AZ ELNÖK FEJE? BŐS NEM POLITIKA! PROBLÉMA • ELLENTÉTES VÉLEMÉNYEK AZ ERŐMŰRŐL Václav Havel köztársasági elnök tegnap egynapos szlovákiai munkalátogatását Galgócon, a Slovakofarma megtekintésével kezdte. A gyógyszergyár jelenleg már 49 százalékos állami tulajdonú részvénytársaságként működik, termékeinek egyharmadát exportálja. Az elnök szóvivője, Michael Žantovský szerint Václav Havel azért látogatta meg ezt a gyárat, mert működése a térségben jelentősen befolyásolja a foglalkoztatottságot. Ebéd után a köztársasági elnök a Galántai járásban lévő ábrahámi Dudvág mezőgazdasági szövetkezetbe látogatott, ahol elsősorban a szövetkezeti vagyon transzformációja iránt érdeklődött. A csaknem 3000 hektáron gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezet a jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok ellenére is az eredményesen gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezetek közé tartozik. A földtulajdon rendezése érdekében tavaly és az idén több mint 110 hektár termőföldet mértek ki a jogos tulajdonosoknak. Rövidesen megtartják a szövetkezeti vagyon (Folytatás a 2. oldalon) Václav Havel köztársasági elnök Ján Holčlk és a gyár vezetőinek társaságában megnézte a galgóci Slovakofarma tablettagyártó részlegét. (Drahotín Šulla felvétele) KIÁLLÍTÁS Baross Gábor emlékkiállítását nyitja meg ma délután, három órakor a pozsonyi Magyar Kulturális Központban dr. Biszterszky Elemér, a budapesti Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára. Baross Gábor munkásságáról ketten tartanak előadást. Előbb dr. Frisnyák Zsuzsa, a budapesti Közlekedési Múzeumból, majd dr. Mária Ďurechová, a Szlovák "Tudományos Akadémia munkatársa. -mpMARIÁN ČALFA KELET-SZLOVÁKIÁBAN Kelet-szlovákiai látogatása során Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök ellátogatott a bártfai Jas cipőgyárba, ahol Szlovákia második legnagyobb cipőgyárának vezetőivel az időszerű gazdasági kérdéseket vitatták meg. A másodlagos fizetésképtelenség mellett a járásban rendkívül magas munkanélküliség ellenére munkaerő-gondokkal is küszködik a gyár. Nemrégiben 150 embert kellett Ukrajnából felvenniük a munka folyamatosságának biztosítására, miközben a Bártfai járásban 18 százalékos a munkanélküliség. Marián Čalfa elbeszélgetett a városi önkormányzat képviselőivel is. Elsősorban az önkormányzatok finanszírozásának kérdéseit tekintették át. MEGNYÍLT A CONECO Tegnap Pozsonyban a Művelődési és Pihenőparkban megnyitották a CONECO '92 nemzetközi építőipari szakvásárt, amelyen 11 országból csaknem 190 cég mutatkozik be termékeivel. A hazai építőipar számára nemzetközi megmérettetési lehetőséget biztosító rendezvénnyel egyidöben zajlik az építőipari gépek és berendezések nemzetközi szakvására is, Intertech néven. Ez elsősorban a konverzió által sújtott hazai gépipari vállalatok számára jelenthet esélyt arra, hogy piacot szerezzenek új termékeiknek. MEGÁLLAPODÁS A START ÉRVÉNYESÍTÉSÉRŐL Az USA és a Szovjetunió négy nukleáris utódállama megállapodott a hadászati támadófegyverek korlátozását elrendelő START-szerződés végrehajtásáról szóló jegyzőkönyv szövegében. A jegyzökönyvet a hét végén Lisszabonban lehetne aláírni, itt rendezik meg ugyanis a 2. nemzetközi konferenciát a FÁK megsegítéséről. Minderről egy magas beosztású amerikai kormánytisztviselő adott tájékoztatást, aki nem kívánta magát megnevezni. A START-szerződést tavaly nyáron írta alá az Egyesült Államok és az akkori Szovjetunió, de ez utóbbi szétesése miatt nem kerülhetett sor a ratifikálására. A szerződés hatálya alá eső szovjet atomfegyverek jelenleg Oroszország, Ukrajna, Beloruszszia és Kazahsztán birtokában van(Folytatás a 2. oldalon) BOSZNIA-HERCEGOVINA ELSZABOTÁLT TŰZSZÜNET Az ENSZ békeeróinek (UNPROFOR) szarajevói székházában hétfőn este újabb tűzszüneti megállapodást kötöttek egyik oldalon a muzulmán és a horvát, másik oldalon pedig a szerb erők és a hadsereg képviselői. A megállapodásnak, amely háromhetes fegyvernyugvást rendel el és tartalmazza a hadsereg Boszniából való kivonásának feltételeit, azonnal életbe kellett volna lépnie. Muzulmán részről közölték, hogy a három hét alatt teljes egészében végre kellene hajtani a csapatkivonást, ezzel párhuzamosan feloldani a kaszárnyák és a közutak blokádját. Mint ismeretes, Bosznia-Hercegovinában eddig minden tűzszünet azonnal csődött mondott, egyrészt a szembenálló felek közötti nagyfokú'bizalmatlanság, másrészt a taktizálás miatt. Nem elhanyagolható az a megállapítás sem, amely szerint mindkét oldalon vannak olyan fegyveres csoportok, amelyek már kicsúsztak minden ellenőrzés alól. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a hétfőn este kötött tűzszünetet is azonnal megsértették. A szarajevói rádió szerint tüzérségi gránátok hullottak a legnagyobb boszniai napilap szerkesztőségének épületére. Ekkor a Reuter azt írta, nem világos, hogy a tűzszünet szándékos megsértéséről van-e szó, vagy pedig (Folytatás a 2. oldalon) KÖZLEKEDÉSI BLOKÁD A TEPLICEI JÁRÁSBAN Tegnap a Teplicei járásban 13 és 14 óra között lezárták a közutakat a teher- és kamionforgalom előtt. A járásba vezető 14 utat a helyi önkormányzatok irányításával autókkal, traktorokkal és egyéb járművekkel torlaszolták el. A szervezők a járáson áthaladó nemzetközi teher- és kamionforgalom következtében kialakult tarthatatlan állapotokra akarták felhívni a közvélemény és az illetékesek figyelmét. A blokád incidenssek nélkül zajlott le. á ÚP-767/8 LEHETŐSÉGET A FIATALOKNAK, BIZTONSÁGOT A FELNŐTTEKNEK, EMBERI MÉLTÓSÁGOT MINDENKINEK Szavazzon a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Néppárt hármas koalíciójára! UP-767/12