Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-08 / 84. szám, szerda

1992. ÁPRILIS 8. MÁSOK ÍRTÁK MOZAIK .ÚJSZO. MÁR HARMADSZOR KEZDJÜK ÍRNI A KÖZÖS TÖRTÉNELMET Göncz Árpád nyilatkozata a Národná obrodának Tegnap jelent meg a Národná obrodában a Magyar Köztársaság elnökének exkluzív interjúja, amelyben több téma mellett természetesen szó esett a nemzetiségek helyzetéről és Bős-Nagymarosról is. E két utóbbi kérdéskörrel kapcsolatos részt ismertetjük az alábbiakban. KISEBBSÉGI AUTONÓMIA ÉS ÁLLAM TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BÉKÉSCSABÁN A Národná obroda munkatársai megemlítették, Szlovákiában bizonyos körökben olyan vélemény van kialakulóbau, hogy körvonalazódik egy potenciálisan új, vagy megújuló germán-magyar szövetség, amely talán Közép-Európa valamiféle új felosztását tűzte ki céljául. Göncz Árpád ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy számára ez a megállapítás meglepő, még nem hallott róla. Véleménye szerint Németország súlya a közép-európai régióban mindig is teljes mértékben érvényesült. A három közép-európai ország, amely az elkövetkező történelmi időszakban biztosan Európa szerves részévé válik, Németország szomszédságában él. Ez érvényes a lengyelekre, a csehekre, s talán a legkevésbé Magyarországra, mivel nincs - ugyanúgy, mint Szlovákiának - közös határa Németországgal, de Csehszlovákiának van, ami természetesen befolyásolja a beruházások lehetőségét is, főleg Csehországban. ,,Nem hiszem, hogy Németországot bármilyen módon kiszakíthatnánk az összeurópai összefüggésekből" - mondotta Göncz Árpád. „Németországban pillanatnyilag inkább stabilizáló tényezőt látok, semmint veszélyt e régió számára. Őszintén szólva, nekem úgy tűnik, hogy Németország keleti és nyugati részének egyesítése következtében Németország részvétele Európa integrálásában kisebb, mintsem az kívánatos lenne. Tehát nem látok semmilyen okot arra, hogy Németországot valamilyen módon fékezzük. Ugyanakkor minden kis ország számára kívánatos, hogy nyitott maradjon és gazdasági, kulturális kapcsolatai több pilléren nyugodjanak." A továbbiakban Göncz Árpád kifejtette, hogy a nemzetiségek közti mesterséges feszültségszítással néhány ember mindig is foglalkozott. Véleménye szerint az esetek többségében az ún. szlovák-magyar feszültség is mesterséges. Azzal összefüggésben, hogy azonos mércét kell-e alkalmazni Csehszlovákiában és Magyarországon a nemzetiségi politikában, Göncz Árpád szerint nagyon egyszerű a válasz. A szlovákok Magyarországon és a magyarok Szlovákiában nem élnek azonos feltételek között. Az azonos az, hogy a magyar vezetés egyértelműen egyetért azzal: a Magyarországon élő szlovákok teljes értékű részét alkotják a szlovák nemzetnek, s természetesen a Szlovákiában élő magyarok is részét képezik a magyar nemzetnek. Ezzel együtt Szlovákia állampolgárai. Vagyis a két fél érdekei azonosak, abban is, hogy a Magyarországon élő szlovákok gazdagítják Magyarországot ugyanúgy, mint a Szlovákiában élő magyarok Szlovákiát. Ilyen körülmények között nyilvánvaló: bár a problémák nem egyformák és nem azonos jellegűek, megoldásukat a pozitív diszkrimináció útján lehet elérni. Vagyis nemcsak kinyilatkoztatott egyenlőséggel, hanem a tényleges, a valódi egyenlőség biztosításával. Göncz Árpád szerint ezt a kérdést végső soron az fogja megoldani, ha az ebben a régióban élő emberek kialakítják a területi és a nemzeti egység valamiféle kombinációját. Mint megjegyezte, teljes mértékben tudatában van annak, hogy ez a kérdés mindkét országban nagyon érzék,eny pontokat érint. Szlovákiában, természetesen a fenyegetettség bizonyos fokát is jelenti, ami történelmünkből adódik. Magyarország semmi esetre sem érez fenyegetettséget. De lehetséges, hogy ami a pozitiv diszkriminációt illeti, egy kicsit tovább kell menni, mert az, ami a második világháború után történt, realitás: a Magyarországon maradt szlovákok talán ösztönösen, talán tudatosan nagyobb mértékben asszimilálódtak, mint a Szlovákiában maradt magyarok. Talán azért is, mert Magyarországon kevesebb a szlovák. Vagyis azt kell mondanunk, hogy a Magyarországon élő szlovákok rosszabb helyzetben vannak. Göncz Árpád érdekességként megemlítette, hogy amikor a magyarországi szlovákokkal beszélt, megijedtek a pozitív diszkrimináció kifejezéstől, mivel félnek a diszkrimináció szótól. Közös múltunk - a régebbi és a közelmúlt - nincs mindig pozitiv hatással a jelenlegi politikai életre, amit gyakorta mindkét oldalon politikai célzattal használnak ki. A szlovákok és a magyarok különösen érzékenyek a történelemre - jegyezték meg a Národná obroda munkatársai. Göncz Árpád válasza: ,,A múlt, a történelem mindig a legvitatottabb azok között, akik egymás közelében élnek. Főleg akkor, ha etnikai szempontból elválaszthatatlanok. Ilyen esetekben ez még bonyolultabb. Ráadásul kultúránk is elválaszthatatlan. Úgy hiszem, itt türelemre van szükség, s engedjék meg, hogy hozzáfűzzem: szeretetre is." A magyar államfő szerint ezen a téren mindenképpen kölcsönös jószándékra van szükség, s ha ez a jószándék is meg van, még mindig nem biztos, hogy képes lesz hatást gyakorolni a dolgokra. Ehhez bizonyos idő kell. Ha változik a jelen, párhuzamosan változik a múlt is, s a közös történelemben erre már harmadízben kerül sor. Göncz Árpád szerint tanulni lehet a franciák és a németek problémájából, akik megegyeztek a határok megnyitásában, szabad átjárhatóságában. Emellett a magyar-szlovák problémák sosem voltak olyanok, hogy kölcsönösen tömegesen gyilkoltuk volna egymást. A szlovák-magyar viszony egyik neuralgikus pontja Bős-Nagymaros. Göncz Árpádot megkérdezték, véleménye szerint van-e olyan megoldás, amely nem veszélyeztetné a mindkét részről deklarált jószomszédi kapcsolatokat ebben a régióban. „Két dolgot kell figyelembe venni. Az első a rezsim megváltozása Magyarországon" - mondotta Göncz Árpád. Lényegében BősNagymaros kérdése hozta létre a magyar ellenzéket, tette lehetővé a magyar ellenzék összefogását. Másrészt jó lenne, ha az egész ügyet gazdasági, környezetvédelmi szempontból kezelnék, ha nem úgy tekintenének rá, mint nemzetiségi kérdésre. A magyar kormány álláspontja azonos a szlovákok véleményével abban, hogy első lépésként szakvéleményt kell kérni az Európai Közösségek szakembereitől. Nekik kellene értékelniük a vitás kérdést, vagy keresni valamilyen új megoldást. Addig azonban tartózkodni kellene a helyrehozhatatlan lépésektől. Ilyen helyrehozhatatlan döntés lenne a vízmű C variáns szerinti befejezése, vagy a szerződés felmondása. Göncz Árpád megjegyezte, hogy ez ügyben nagyon kevés lehetősége van a dolgok befolyásolására, de határozottan amellett van, hogy depolitizálni kell ezt a kérdést. A gazdasági és az ökológiai tényezők mellett figyelembe kell venni a technikai kérdéseket is. Nem lehet megnyugtató választ adni arra, hogyan fogja befolyásolni a vízmű Dél-Morvaországot, Nyugat-Szlovákiát és Nyugat-Magyarországot, illetve milyen hatással lesz az ivóvízforrásokra ebben a térségben. Ha ez ügyben valamit elrontunk, akkor sajnos, kö.zösen kell majd innunk a keserű pohárból. S ez a keserűség sokkal nagyobb mértékű, semhogy a napi politika kérdése legyen. A múlt héten, három napon át, péntektől vasárnapig Békéscsaba adott otthont a magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kerekasztal, az ELTE politológiai tanszéke és a FIDESZ által szervezett tudományos konferenciának, melyen a jeles szakértőkön és a magyarországi kisebbségek képviselőin kívül megjelentek a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek politikai és kulturális mozgalmainak küldöttei is. A Romániai Magyarok Demokrata Szövetsége, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, valamint a szlovéniai és a horvátországi magyarok képviselői mellett a legnépesebb küldöttség éppen tőlünk volt jelen: a Csemadokot Sidó Zoltán, az MKDM-et Keszegh Pál, Szabó Béla és jómagam, az Együttélést Gyurcsík Iván, a Magyar Polgári Pártot Öllős László és Sándor Eleonóra, a Magyar Néppártot pedig Popély Gyula és Jankovics József képviselte. A rendezvény fő védnöke Göncz Árpád köztársasági elnök és Pap János, Békéscsaba polgármestere volt, ők is nyitották meg a rendezvényt. A hazai és a külföldi sajtó részéről egyaránt nagy érdeklődéssel kísért konferencia négy tematikus kérdéscsoporttal foglalkozott. A kisebbségek jogi helyzete és törekvéseik című részben az egyes kisebbségek képviselői számoltak be helyzetükről, elképzeléseikről, elemezték azok megvalósíthatóságának esélyeit. A kisebbségek alkotmányos helyzete című részt Bíró Gáspár, neves magyar alkotmányjogász vezette be. A jelenlévők az alkotmányozás kérdéskörét, a pártok azzal kapcsolatos feladatait és lehetőségeit, a kisebbségi képviselet biztosításának lehetőségeit és a végrehajtás intézményei létrehozásának szükségességét vitatták meg. A kisebbségvédelem nemzetközi garanciái című részt Béky Andrea vezette be; itt a két- és többoldalú szerződésekkel, az Európa Tanács, az EBEÉ és az ENSZ kisebbségvédelmi dokumentumaival, pontosabban, ismerve a helyzetet, azok hiányosságaival és jelentőségük, szerepük elemzésével foglalkoztunk. Ebben a pontban kiemelt helyet kapott az anyaországok felelőssége kisebbségei iránt, valamint a konferencia talán legfontosabb programpontja: a magyarországi és a határon túli kisebbségek együttműködési lehetőségei. A kisebbségi autonómia intézményei című részt Schlett István, neves politológus vezette be, itt a személyi és területi elvű önkormányzattal, a kulturális, adminisztratív és politikai autonómia kérdésével, az egyesületek és az oktatási intézmények rendszerének szerepével foglalkoztunk. Az ilyen és hasonló konferenciák hasznát nem lehet elvitatni; még akkor sem, ha az elméletek és a realitás nagyon gyakran nem fedik egymást. Megvallom őszintén, furcsa érzés volt bent ülni a teremben és elméleti problémákról beszélni, amikor óráról órára újabb híreket kaptunk a volt Jugoszláviában történt fegyverszüneti megállapodások megszegéséről. Mégií, mindanynyian egyetértettünk abban, hogy történelmi elképzelést sikerült megvalósítanunk akkor, amikor magyarországi kisebbségiek és kisebbségben élő magyarok le tudtunk ülni egy asztal mellé és szót tudtunk érteni. Ezt olyan precedensnek érezzük, amelyet a jövőben folytatnunk kell; erről megállapodást is kötöttünk. Arról is, hogy rendszeresen működő konzultatív fórumot hoznánk létre, amelynek feladatai a következők lennének: - a kisebbségi szervezetek törekvéseivel kapcsolatos információk cseréje; -figyelemmel kísérni az érintett országokban a kisebbségek helyzetét; - az őket ért sérelmeket a nemzetközi közvélemény elé tárni - a kisebbségek helyzetét javító programok megvitatása, ajánlások megfogalmazása az érintett szervezetek és nemzetközi fórumok számára. Az előkészítés feladatait a magyarországi kisebbségi kerekasztal vállalta magára. A konferencia zárónyilatkozat elfogadásával ért véget, amely többek között hangsúlyozza, a résztvevők fontosnak tartják, hogy mind Magyarországon, mind a szomszédos államokban a kisebbségek egyetértésével mielőbb megszülessenek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait szabályozó törvények. S végezetül: sokszor mondjuk, hogy a kisebbségi problémakör ma újra az egyik legfontosabb nemzetközi problémává vált. Ezt ismét le tudtam mérni az amerikai, svájci és német újságírók érdeklődésén, akikkel nekf m is alkalmam nyílt elbeszélgetni gondjainkról, félelmeinkről, és a jövőt illető elképzeléseinkről is. CSÁKY PÁL CSUKOTT KELETI ABLAKOK KELL ILYEN BOLT... Évtizedekig panaszkodtunk - és jó okkal -, hogy a nagy nyugati lapok nem kaphatók Magyarországon. A helyzet gyökeresen megváltozott. A nyugati lapok kaphatók. A szomszédos országok lapjai, a magyarok, a románok, a szlovákok, a csehek, a szerbek viszont elérhetetlenek. S ha véletlenül fel-feltűnik egy-egy orosz lap - az ára megfizethetetlen. Mondjuk egy Ogonyok csaknem 300 forintba kerül, ez több, mint a Spiegel ára. / vasárnapi HíreH Nem különbek az állapotok, ha a szomszédos országok magyar és nem magyar könyveihez szeretnénk hozzájutni. A politikai akadályok eltűntek, annál hatalmasabbak, csaknem áthághatatlanok a gazdasági akadályok. Sztálin mesterségesen szigetelte el egymástól a kelet-, a kelet-közép-európai államokat, saját befolyási övezetét. Később enyhültek a cenzurális és egyéb ügyek, tehát azért megtudhattuk, hogy mit csinálnak a szomszéd magyarok és nem magyarok. Most az akadály nem mesterséges, hanem valóságos. A létező piac akadályai ezek. Pedig talán még indokolni sem szükséges, hogy áldatlan ez az állapot. A magyar sajtó egyik legjobb orgánuma a Bukarestben megjelenő, Gálfalvi Zsolt szerkesztette A hét. Ki jut hozzá? A kolozsvári Korunk szerkesztőjét, Kántor Lajost Pulitzer-dijjal tüntették ki. Ám ki az, aki a Korunkhoz hozzájuthat, ha csak nincsenek megfelelő személyes kapcsolatai?... Kormányzatunk egyfolytában arról beszél, nyilatkozik, hogy nem közömbös számunkra a határokon túl élő magyarok sorsa. Meg hogy jobban meg kellene ismerni szomszédainkat. Politikai, új alapokra helyezett politikai szövetség is összeköti az országot a térséggel. Tessék elárulni, ugyan merre lehet akár csak Budapesten lengyel folyóiratot, újságot venni?! A piac törvényei könyörtelenek. Biztos vagyok abban, hogy e térség hírlapirodalmának, könyvkiadásának terjesztése eleve veszteséges lehet. Mégis: nem szabadna elfeledkezni erről a komoly leckéről. Hogy ne csupán véletlenül juthassunk hozzá a pozsonyi Új Szó hoz vagy Irodalmi Szemléhez, a bukaresti Kriterion könyvekhez az újvidéki Fórum kiadványaihoz. Jámbor, ám elérhetetlen óhaj lenne, hogy akár állami támogatással, legyen Budapesten egy bolt, amelynek egyedüli és fontos feladata lenne Közép-KeletEurópa könyveinek, lapjainak terjesztése nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban? Erre szükség van. Mert a szomszéddal akkor tudunk együtt élni, ha ismerjük. Mert á határokon túli magyarsággal akkor tarthatjuk a legbiztosabb, legtartósabb kapcsolatokat, ha olvashatjuk véleményüket, megismerhetjük szellemi teljesítményeiket. Kell ilyen bolt. E. FEHÉR PÁL