Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-08 / 84. szám, szerda

1992. ÁPRILIS 8. iÜJSZÓ* HAZAI KÖRKÉP KÖZELEBB AZ ÖNISMERET FORRÁSAIHOZ (Folytatás az i. oldalról) népszámlálás helységenkénti, a nemzetiségi összetételt ís bemuta­tó adatokat sorakoztatjuk fel. - Tehát nem túl nagy időszel­vényben, de az összehasonlítható­ságra, az összevetési tehetőségekre helyezik a hangsúlyt. - Pontosan igy van. Az a célunk, hogy az olvasó előtt minél világo­sabban és egyq/telműbben rajzo­lódjanak ki a népesség dél-szlová­kiai alakulásával, megoszlásával kapcsolatos fő mozgásirányok. - Vagyis a dél-szlovákiai népes­ségmozgás méreteit igyekeznek ér­zékeltetni. - Talán így ís mondhatnám: kife­jezetten a közvetlen ráébresztés szándéka vezérel bennünket. Ta­pasztalataink arról tanúskodnak, hogy az olvasó a dél-szlovákiai , la­kosság összetételére vonatkozóan a.helyi ismeretekhez igényli a tá­gabb összképet. Kevés helyen for­gatják az idevágó kiadványokat. A népesség alakulását nemzetiségi keretek között kell szemléletessé tenni. Csak így érhető el, hogy mind­azt, amit az olvasó helyben, maga körül tapasztal és átél, összefüggé­seiben ís lássa, közvetlen környeze­tét tágabb viszonylatokban is szem­lélje. - Végeredményben tehát a nem­zetiségi összetartástudatot erősítő önismereti források úgymond, szemléletalakító házhoz szállítása a cél. -Sőt, kimondottan az asztalra helyezése. Ezért is kell vállalnunk a buktatókat, a szempontok egysé­gessé tételével kapcsolatos ne­hézségeket Nincs mód az adatgyűj­tés- és feldolgozás metodikai kiérle­lésére. Vállalkozó szellemű külső munkatársak jelentik az egyedüli tá­maszt, várjuk jelentkezésüket. Eddig Motesíky . Árpád (Nyitrai járás) és Gál Sándor (Kassa-vidéki járás) fel­dolgozását és tapasztalatait hasz­nosíthatjuk. Számolunk viszont a menet közbeni öngerjesztő tökéle­tesítés és csiszolás lehetőségeivel. - Vagyis, aki mer, az nyer? - Mi azt akarjuk, hogy maga az egész kisebbségi közösségünk le­gyen az ismeretekben gazdagodó nyertes. Reméljük, hogy a mostani tapasztalatok újabb, alaposabb kí­sérletekhez is ösztönzést nyújthat­nak. Minden ilyen irányú ötletet szí­vesen fogadunk. (kiss) PETER WEiSS: POLITIKÁNK ÁTGONDOLT i (Munkatársunktól) - A jelenlegi kormányzó politikai körök valójában attól tartanak, hogy elvesztik befolyá­sukat a privatizáció olyan formáira, mint például objektumok egyenes eladása magánszemélyeknek. Ettől való félelmükben a demokrácia és a gazdasági átalakítás baloldal általi veszélyeztetettségéről igyekeznek a közvéleményt meggyőzni - mond­ta a Demokratikus Baloldal Pártjá­nak tegnapi pozsonyi sajtótájékozta­tóján Peter Weiss pártelnök. Hozzá­tette, primitív propaganda-fogások­kal szeretnék bizonyítani, hogy a DBP gazdasági politikájának nincs koncepciója. Pedig az ilyen törekvés nevetséges azon politikusok részé­ről, akik a DBP-t még a múlt év decemberében is azzal vádolták, hogy tagjai közt túlzottan sok az értelmiségi. Weiss kijelentette, hogy a DBP átgondolt, egészet alkotó gazdasági és szociálpolitikával rendelkezik. - Erről még a múlt év végén részle­tesen tájékoztattuk politikai partne­reinket, Szlovákia közvéleményét. Mindeddig egyetlen egy komoly érv sem jutott el hozzánk, amely progra­munk helytelenségét bizonyította volna - hangsúlyozta a politikus. Borza Erzsébet, a DBP alelnöke a készülő új adórendszer kapcsán arra figyelmeztetett, hogy az negatí­van érintené a rosszabb szociális helyzetben lévő polgárokat. Szerin­te, hazánkban jelenleg 650 ezer család él a szegénységhez közeli szinten. -zsár A SZLOVÁK BELÜG1INISZTER VÁLASZA TÓTH KÁROLYNAK 1992. március 19-t számunkban közöltük A. Nagy Lászlónak, a Magyar Polgári Párt elnökének és Tóth Károlynak, az MPP első alelnökének Ladislav Pittner szlovák belügyminiszternek írt nyílt levelét, amelyben títtakoznak a Nagyöfved község magyar elnevezését feltüntető tájékoztató tábla eltávolítása miatt (a Lévai Járási Útkarbantartó Vállalat nyolc dolgozója, a helyi polgármester távollétében március 11 -én távolította el a táblát), illetve azonnali vizsgálatot kértek az ügyben. Felszólították egyben a belügyminisz­tert arra is, hogy a nyilvánosság előtt magyarázza meg, miért nem terjesz­tette a Gúta és Párkány nevét módosító javaslatot a kormány elé annak ellenére, hogy e két város lakossága még tavaly, népszavazáson nyilvání­totta ki a helység elnevezésének megváltoztatására irányuló akaratát. A fent emiitett nyílt levélre Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter Tóth Károlynak, az MPP első alelnökének válaszolt. Levelét a szerkesztőségünk­nek is megküldte - nyilvánosságra hozatal céljából. Tisztelt első alelnök úr, válaszom bevezetőjében elő­ször is engedje meg, hogy el­mondjak néhány olyan fényt, amelyek nyilvánvalóvá teszik a címzettet és ezzel együtt azt is, ki az illetékes a levelében, illetve az Új Szó napilapban között nyílt levélben említett egyes problé­mák megoldására. Mindkét említett levél panasz az egyes szerveknek, de főként szervezeteknek a nagyölvedi ma­gyar nyelvű tájékoztató tábla eltávolítása során tanúsított eljá­rásaellen. Tekintettel arra a tényre, hogy az SZK Belügyminisztériuma nincs alapítói, létrehozói vagy egyéb viszonyban a műszaki szolgáltatások lévai járási vállala­tával, illetve a Lévai Járási Útkar­bantartó Vállalattal, amelyet az Új Szóban közölt nyílt levelében em­lít, az említett panasz kivizsgálá­sára nem vagyok illetékes. Ami a Kolárovo és Štúrovo köz­ségek elnevezésének módosítá­sára irányuló javaslatoknak az SZK kormánya elé terjesztését il­leti, tudatom önrtel, hogy a mi­nisztérium a községek elnevezé­sének módosítására vonatkozó alapanyagokat éppen előkészíti. A minisztérium több ilyen kér­vényt kapott, mégpedig nem csak a vegyes lakosságú községekből. Ésszerűségi okok folytán a kor­mány ülése elé valamennyi kér­vényt összefoglaló alapanyag­ként terjesztem elö azzal, hogy valamennyi kérvény ki lesz egé­szítve. Ami konkrétan Štúrovo és Ko­lárovo kérvényét illeti, Štúrovo kérvénye a terminológiai bizott­ság legközelebbi ülésén lesz elő­terjesztve, mivel a kérvény kiegé­szítését a szükséges alapanya­gokkal 1992. február 12-én kaptuk meg. Kolárovo kérvényét a termino­lógiai bizottságban megvitatták. A bizottság az állásfoglalásában az elnevezés megváltoztatását nem ajánlotta és állásfoglalása in­doklásában felhívta a figyelmet arra, hogy az eredeti elnevezés­hez való visszatérés esetében is a „Guta" elnevezést, és nem a község által indítványozott „Gú­ta" elnevezést kellene használni. A Guta elnevezés megfelel a szlo­vák nyelv szabályainak. Ezeket az eszmefuttatásokat és ajánlásokat a községnek is figyelembe kellene vennie, mivel az új elnevezéssel egész Szlovákia lakossága talál­kozik majd. Ezért szükséges az, hogy az új elnevezés összhang­ban legyen a szlovák helyesírás szabályaival. Tisztelettel: LADISLAV PITTNER Pozsonyban, 1992. március 30-án Č. p. KM-601/32 BELÜGYI ILLETÉKESSÉGEK... A szlovák belügyminiszternek a magyar nyelvhasználat kérdéseiben úgy tűnik egyre nagyobb problémái akadnak az illetékességi, hatásköri kérdések­kel, mag hát a nyilvánvaló, bizonyítható tényekkel is. Mert ugye vitathatatlan tény, hogy éppen az irányítása alatt álló belügyminisztérium szólította fel a közvetlen hatáskörébe tartozó hivatalok elöljáróit az 1991. október 22-i körlevéllel, hogy figyelmeztessék a községek és városok polgármestereit; a kétnyelvű helységmegjetötésekkel törvényt sértenek, mivel ezek „gyakran idegen helyesírással (magyarul)" is feltüntetik egy-egy község elnevezését. Ugyanakkor a körlevél felhatalmazta a járási hivatalfönököket arra is, hogy „követeljék"(!) a magyar nyelvű tájékozató táblák eltávolítását. Ennek közvetlen következménye volt, hogy az útkarbantartási, illetve egyéb „szol­gáltató" (vagy a hatalmat kiszolgáló?) vállalatok egyszerűen nekiestek a magyar nyelvű feliratoknak. Nem tudom, valóban illetékes volt-e a szlovák belügyminisztérium minderre, de tény, alaposan hozzájárult a magyar nyelvű tájékoztató táblák eltávolításához, illetve a magyar nyelvű táblák elleni hangulatkeltéshez. Pittner belügyminiszter úr most éppen a kezét mossa. Neki nincs hatásköre, ö nem vizsgálhatja ki a nagyölvedi tábla eltávolítása elleni pa­naszt, mert az útkarbantartók nem tartoznak a belügyminisztérium alá, nincs semmiféle kapcsolata velük. Roppantul érdekes kérdés ez, hiszen Pittner űr még egyáltalán nem vonta vissza a helyettese által aláírt október 22-i körlevelet (söt, más sem vonta vissza). Éppen ezért azok, akik a táblát eltávolították még ma is nyugodtan hivatkozhatnak a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának körlevelére. Ugyanez a minisztérium azonban nem jogosult kivizsgálni azt, miért járnak el a körlevele értelmében. Hát nem különös? A belügyminisztérium nyilván éppen akkor érzi magát hatáskörön belül, amikor az számára megfelel. Hogy mást ne említsek, Pittner úr az elmúlt héten közölt levelében annak magyarázására törekedett, hogy a nyelvtör­vény kizárja a magyar keresztnevek anyakönyvezését. Sajnos, itt is hatásköri kérefésekbe botlott bele. A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmány­törvény 27. cikke ugyanis a föderáció kizárólagos hatáskörébe utalja a nevek, az anyakönyvek, a személyi igazolványok stb. jogi szabályozását. Vagyis az SZNT nyelvtörvénye ezeket a kérdéseket nem szabályozhatja és Pittner úr ilyen irányban a vitatott kérdéseket nyelvtörvénnyel nem magya­rázhatja. Mindez elhanyagolható lenne, ha a hatásköröket nem alkotmánytörvé­nyek, illetve törvények szabályoznák, amelyekre a belügyminiszter hivatalba lépésekor esküt tett. No, de az esküszegés, már ugye nemcsak kisebbségi kérdés... FEKETE MARIAN REFLEX OLVASSUK 1KSIÄTH0T! Kétféleképpen reagálhat az antik nyelvekben nem járatos közön­séges halandó, ha tanult emberek társaságában lévén valaki latin, netán ógörög idézetekkel kápráztatja el a jelenlevőket: vagy bölcsen bólogat, hogy igen-igen, vagy öreg tanítóm példáját követi, és nyersen kijelenti: niksz dajcs. Pozitív kampány. Ettől a két szép idegen szótól visszhangzik most az ország Ágcsernyötől Prágáig. És én is azt mondom rá: niksz dajcs. Persze, sejtem, hogy miről van szó, sőt, tudom is, hogy mire gondolt az a társadalomtudományi tudor, akinek agyából kipattant ez a zse­niálisan tömörítő jelzős fogalom. Magyarán szólva azt akarta vele kifejezni, hogy: Választási gyűlésre menvén ne tegyünk a csizma­szárba disznóölö kést; ne híreszteljük a másik párt jelöltjéről, hogy homoszexuális; ne írjunk újságcikket arról, hogy politikai ellenfelünk miként mesterkedett magyar létére a komáromi egyetem létrehozása gondolatának megtorpedózásán; agitátorkodván ne derítsük ki a tőlünk eltérően gondolkodóról, hogy az öregapja 1917-ben matróz volt az Aurora cirkálón, majd 32 esztendővel később efsz-agitátor lett belőle. Továbbá: Ne tépjük le politikai ellenfelünk választási plakátját, vagy ha ott hagyjuk a kocsma falán, ne rajzoljunk a képviselőjelölt orra alá kajla bajuszt. És ne írjuk a fényképe mellé ékes magyarság­gal: hűje. Vagy ha mégis odaírjuk, vegyük magunknak a fáradságot, előbb üssük fel a Helyesírási tanácsadó szótárt. Lássuk be, mégis hitelesebbnek látszik az érvelésünk, ha valakiről az anyanyelvi minimum birtokában állítjuk, hogy nemzetáruló. Persze, ismerem a fajtámat. Indulatos és kárörvendő sorstársaim között, bizton tudom, szép számmal akadnak, akik így érvelnek: De hát akkor nincs értelme az egésznek! És ha mindebbe még* Mikszáth Kálmán magyarság-definícióját is belekalkulálom, szinte reményte­lennek látom a helyzetet. A Nagy Palóctól egyszer, éppen mikortájt választásokra készült az ország, ezt kérdezte volt egy Budapesten idözö angol politikus: Egy mondattal hogyan lehetne jellemezni a magyart? Mire Mikszáth: Minden magyar imád politizálni, és közülük legalább minden második parlamenti képviselő akar lenni. Hatalmas önirónia. Állítólag ennek művelésével kezdődik egy nemzet európaivá válása. Kár, hogy egyre kevesebben olvassák Mikszáth műveit, így az ésszerűnél hajlamosabbak vagyunk arra, hogy már-már a tragikomédia határát túllépve komolykodóan vegyük magunkat. És ennek egyik legláthatóbb jele: a történelmi eszmefutta­tások túltengése az agitációban. Persze, ez nem magyar sajátosság, így van ez mindenütt a Kárpát-medencében és környékén. Amelyik párt, amelyik politikus nem tud mit kezdeni a jelennel, az a történe­lemmel kezd érvelni. Van ebben némi ráció, mert mi tagadás, átkozottul nehéz feladatok elé állít bennünket a XX. század, így akinek halvány fogalma sincs arról, hogy mi lenne ma a teendő, a könnyebb megoldást választja: Kirándulásokat tesz a dicső múltba, és Svätoplukra hivatkozik, vagy Árpádra, a honalapitóra, vagy visszamegy egészen az avarokig, és eszmefuttatást ír arról, hogy mennyivel máshogy alakult volna a szlovákiai magyarság sorsa, ha eleink meg sem álltak volna az Atlanti-óceán partjáig. Könnyebb értekezést írni a sumér-magyar rokonságról, mint érdemben hozzá­szólni egy földműves-szövetkezet igazságos átalakításához, vágy tanácsot adni egy munkanélkülinek a további teendőket illetően. Könnyebb a naivnak, beugrathatónak hitt szlovákiai magyar számára tanulmánysorozatot közzétenni arról, hogy 1938 őszén milyen lovagi­asan és megértően viseltetett irántunk Benito Mussolini és Adolf Hitler diplomáciája, ha a históriának csak egyik felét írjuk meg. Ugyanilyen hangvételű írásokat szlovák nacionalista történetírók is produkáltak már egész kötetrevalót. Ök is csak a felét írták meg annak, ami történt, és ők is elhallgatták, ami utána következett, aminek az egyszerű emberek itták meg a levét. Miközben e sorokat írom, meghozták a mai újságokat. Végiglapoz­tam valamennyit, és mit látnak szemeim: az egyikben vezércikk arról, hogy a kampányt pozitívan kell lefolytatni. Szerzője: a sajtó útján elkövetett kútmérgezés hírhedt specialistája. Ugyanebben a lapban még egy tárca is megjelent a pozitív kampány mibenlétéről. De a többi újság is a pozitív kampány óhajtásától hangos. Ha ezek a fogadkozások csak félig megvalósulnának, hitemre mondom, lehagynánk Angliát és magunk mögé utasítanánk Svédországot a toleranciában. Egyelőre azonban én mégis csak azt javaslom, ne folytassunk pozitív kampányt. Hanem ehelyett minden párt csak arról adjon ki nyilatkozatokat, hogy milyen elképzelései vannak az egyszerű embe­reket legközvetlenebbül érintő gondok feloldására. A képviselőjelöltek arról nyilatkozzanak, mit akarnak tenni azért, hogy Szlovákiában ne kelljen félni attól, ami tőlünk 400-500 km-re délre bekövetkezett. Történelemmel való érvelés helyett a jelenkor kérdéseire próbáljanak magyarázatot adni és az eddiginél hitelesebb megoldásokat ígérni. Ugyanis nem biztos, hogy a létminimummal viaskodókat, az emberibb holnapról álmodókat a múlt - még ha dicső volt is - jobban érdekli a holnapnál. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 3130/91 Zeman János, 1921. 11. 6., Párkány (Darnyica) 3158/91 Zápražný Jozef, 1920. 2. 22., Nagyszombat (Dombasz) 3555/91 Zaťko František, 1922. 1. 14., Čebovce (Ogyessza) 4451/91 Zacharides Juraj, 1926. 3. 1., Andód (Sztálingrád) 4452/91 Zemanek János, 1920.10.24., meghalt, Lakszakállas (Kaukázus) 4454/91 Zsidek Géza, 1920. 7. 8., Marcelháza (Kijev) 4455/91 Zsidek László, 1914. 9. 18., Marcelháza (Don) 4458/91 Zolczer Imre, 1922. 4. 21., Inám (Rubezsnya) 4460/91 Zsigó Márton, 1916. 8. 8., meghalt, Szentpéter (Kijev) (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom