Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-24 / 97. szám, péntek

1992. ÁPRILIS 24. ÚJ SZÓ, DOKUMENTUM 6 A MAGYAR KERESZTÉNYDEMOKRATA MOZGALOM JAVASLATA A „JÓÍ TÉTEL" ÜGYÉBEN — (TERVEZET) I Az SZNT 1945. február 27-én kelt 4/1945 sz. rendelete, továbbá a kassai kormányprogram és az azt követő elnöki dekrétum következményeként, azok diszkriminatív •tartalma, illetve végrehajtása által több módon és különböző formában került sor az itt élő magyar nemzeti kisebbség jogfosztására, vagyonának elkobzására, munkahelyéről való indokolatlan elbocsátására, munkaszolgálatra, deportálásra, áttelepítésre (pl. „lakosságcsere") való kényszerítésére stb., amelyeknek mérhetetlen és súlyos anyagi, pszichikai és erkölcsi következményei nehezen kifejezhetők és differenciálhatők. Hatásuk viszont a mai napig kínos élményeket és gyötrelmeket idéznek fel, főleg azokban, akik az említett események közvetlen szenvedői voltak. Az emberi jogok érvényesítése szellemében, a jövő nemzedékek békés fejlődésének és együttélésének biztosítása érdekében a kassai kormányprogram egyes részeinek (8. cikkely) alapján történt akkori visszaélések - legalább egy szimbolikus anyagi és erkölcsi jóvátételt igényelnek, beleértve a szóban forgó kormányprogram idevonatkozó cikkelyének és az elnöki dekrétumoknak végleges törlését is. 1. Az egyes személyekkel szemben elkövetett, sorsukat meghatározó atrocitások mind anyagilag, mind erkölcsileg csakis individuálisan, bírósági úton orvosolhatók az egyértelműen alkotott törvény meghozatala alapján. 2. A kitelepítések és áttelepítések („lakosságcsere") anyagi vonatkozásban már nehezen lennének kezelhetők. Következményei és maga a tény is viszont legalább méltó erkölcsi „jóvátételt" igényelnek. 3. A deportáltak esetében legalább „részbeni jóvátétel" formájában családonként (beleszámítva a jogutódokat is) egységesen bizonyos pénzösszeget kellene megállapítani és törvénybe iktatva folyósítani. A fenti pontokat teljes mértékben összhangba kell hozni majd azokkal a kártalanítási és jóvátételi intézkedésekkel, amelyek normalizálni akarják köztársaságunk kapcsolatait a volt német kisebbségekkel. A múlt ilyen irányú és toleráns lezárása bizonnyal elismerést jelentene országunknak az Európa Tanács és a Genfi Konvenció - a nemzetközi kisebbségekre vonatkozó - kódexének meghozatala küszöbén. A Kereszténydemokrata Pártok Európai Uniója nemrégen - éppen a pozsonyi ülésén - kifejtett álláspontja mutatott rá, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak teljes elismerése nélkül, amelynek a „jóvátétel" csupán csak egy része, nem léphetünk az Európai Közösségekbe. A magyar .nemzeti kisebbség szlovákiai felszámolásának a terve 1943-ban vált realitássá, amikor Beneš moszkvai látogatása •kapcsán - a Gottwald-csoport teljes támogatásával - Sztálin és Molotov megígérték a teljes politikai, hatalmi és katonai együttműködést ebben a kérdésben. Ennek első döntő fejezete az volt, hogy Sztálin megtiltotta a magyar hadsereg felállítását a Szovjetunió területén, Erre azért volt szükség, mert a nyugati szövetséges hatalmak • elutasították minden diplomáciai formáját a szlovákiai magyar kisebbség elűzésének, így az esedékes „befejezett tények"-hez, a „rövid úton való elintézésihez, vagy ahogyan bölcsen nevezték a későbbi történé'szek, az „elmenekülés"-hez kellett a talajt előkészíteni. Magyarország 1944. márciusi megszállása után megkezdődött a játék nyílt kártyákkal, Gottwald 1944. május 11én a moszkvai rádióban már megjósolta a közeli jövendő fényes sikerét: .„... nincs messze az a pillanat, amikor megkezdődik hazánk megtisztítása a német és. magyar áruló szeméttől" (Klement Gottwald: Desať rokov -.Tíz év, 1950, 343, oldal). A moszkvai Československé Listy 1944. augusztus 1-én a magyar kérdést már elvben és katonai távlatokban eldöntöttnek tekinti: „A németeknek el kell hagyniuk a cseh földet feltétel nélkül és végén/ényesen", Szlovákiára vonatkozó folytatás: „Ami a németekre érvényes, az érvényes a magyarokra is". (Purgat: Od Trianonu po Košice, 201.1.) A „rövid úton való elintézésihez nem volt elég a szovjetunióbeli magyar hadsereg megszervezésének teljes betiltása, lehetővé kelleti tenni a létező magyar hadsereg teljes kiiktatását egy magyar fegyverszünet létrejöttével. Ez fényesen sikerült volna - a szlovák partizánparancsnokság (SNP) és a szovjet külügy, Molotov moszkvai támogatása segítségével a Faragó-féle fegyverszüneti tárgyalás idején, ugyanakkor a duklai csehszlovák hadtest és az SNP hadereje támadásba lendülhetett volna déli irányban a „rövid úton való elintézés" végrehajtására. A magyar tábornoki kar többsége felismerte a helyzetet, és tovább folytatta a harcot német szövetségben, A duklai Hadparancs is nyíltan beszélt 1944. október 6-án: „Csak most kezdődik a Köztársaság megtisztítása a németektől, magyaroktól, árulóktól" (Cesta ke kvétnu 459. o.) A magyar kérdés nagy problémája az volt, hogy a nemzetközi diplomácia nem egyezett bele a magyarok elűzésébe, tehát csak a befejezett tények maradtak, s ha ez nem sikerül, jöhet á hatalmi bűnözés minden eszköze. Ez logikusan be is következett, és négy évre rabszolgasorsra ítélte a szlovákiai magyarokat. 1975-ben már szlovák történészek is elismerték, hogy a háború utolsó hónapjaiban, arra az esetre, ha sem a diplomácia, sem a befejezett tények alkalmazása nem jár sikerrel a magyar kérdésben, akkor hatalmi bűnözés eszközeivel is csapást kell mérni a szlovákiai magyar kisebbségre: „Azt a rendeletet, mely a német és magyar ellenséges vagyonok elkobzására vonatkozott, az SZNT már a szlovák nemzeti felkelés idején kidolgozta." (Historický časopis, Marta Vartíková, 1975, 183.0.) Ugyanígy letagadhatatlan Marek Čulen uszítása a magyar nemzetiség elleni tömegrablás végrehajtására 1944. október 13-án: „A néme: teknek, magyaroknak és áruló segítőtársainak minden földbirtokát azonnal és kártérítés nélkül ki kell sajátítani, és ellenszolgáltatás nélkül szlovák földműveseknek adni." • (Cesta ke kvétnu 268.0.) Szeptember közepén az SNP röpirata is a bűnözés szükségességét vallja: „A nemzeti bizottságok ki-, méletlenü! és megalkuvás nélkül el fogják kobozni a németek és magyarok vagyonát..." ' (Cesta ku kvétnu 242. o.) A KOALÍCIÓS KORMÁNY HATALMI BŰNÖZÉSE A MAGYAR NEMZETI KISEBBSÉG ELLEN 1945-TŐL 1948-IG Az MKDM beadványa a prágai elnöki hivatal mellett működő előkészítő bizottság részére A jövendőbeli emberjogi magatartás már előrevetette árnyékát a felkelés idején a szeptemberi napokban. „A helyi és a járási nemzeti bizottságoknak (MNV és ONV) nem lehet tagja magyar vagy német..." (Cesta ke kvétnu 245. o.) Ján Šverma az SZNT plénumában 1944. október 3-án kijelentette: „A németek, magyarok és árulók vagyonát el kell kobozni... az új Köztársaságban a radikális megoldást kell választani. Kijelentjük, hogy nem fogunk.ezen kérdések radikális megoldása eié akadályt gördíteni." (Cesta ke kvétnu, 256. o.) Šverma joggal beszélt Moszkva nevében is, tagja volt a moszkvai Gottwald-csoportnak, a moszkvai Pravda szerkesztőségében is dolgozott. (Slovník SNP 286. o.) Az SZNT már 1945. február 27-én kiadta 4/45 és később 104/45 számú rendeletét, a „Németek, magyarok és árulók földbirtokainak haladéktalan elkobzásáról" (Generálny register právnych predpisov ČSSR-158.0.) 1945. márciusában zajlott le a moszkvai konferencia, ahol Klement Gottwald előterjesztette kormányprogramját (a későbbi kassai kormányprogramot), melyet a pártok és politikusok változtatás nélkül elfogadtak, A kormányprogramot Kassán hirdették ki 1945. április 5-én, magyar vonatkozású főleg a VIII. fejezet, mely kimondta a magyarok állampolgárságának elvesztését azok kivételével, akik harcollak a németek ellen, Kizárta a magyarokat a közigazgatásból, betiltotta a magyar iskolákat, XI. fejezetében elkoboztatta a magyar földbirtokokat. A kassai kormányprogramot, huszonöt személy írta alá, jobbára az idősebb nemzedékből, mint az új kormány tagjai: szlovák részről: V. Široký, J. Ursíny, V. Šrobár, J. Ďuríš, J. Šoltés, V. Clementis, M. Ferjenčik, J. Lichner. Májustól június végéig, teljes kifosztással, több mint harmincezer személyi tettek át a szlovák-magyar határon, többségük magyarországi származású hivatalnok volt. Hasonlóképpen májusban szüntették meg nyilván a kassai kormányprogram szellemében - a magyar iskolákat. (A magyar iskolák szüneteltetése négy éven át tartott.) Mindezek ellenére a magyar lakosság abban bízott annak idején, hogy átmeneti háború utáni kilengésekről van szó, a nemzetközi diplomácia és a békekonferencia majd mindent elrendez. Az események megmutatták, hogy nagy kérdésekben is mennyire lehet tévedni, A magyar kisebbség törvényen kívül helyezése nemcsak polgárjogi diszkriminálás vôlt, hanem alapvelő embejogi lealacsonyítás is. Pl. 1945 tavaszán minden magyar nyugdíját megszüntették, minden magyart elbocsátottak állami állásából, egyetlen betűnyi magyarul írt sajtó nem létezett, a közigazgatásból a teljes kizárás lett a gyakorlat hosszú évekre. A csehszlovák kormány 1945 júliusában felkérte a potsdami konferfencia szupernagyhatalmi tanácskozóit, hogy a németek „kitelepítésén" kívül ä 'magyarok elűzését is engedélyezze. A potsdami konferencia • döntése ežt a csehszlovák kérelmet viszszautasította (Pravda 1945. augusztus 7.), mindez nem befolyásolta a prágai hatalmat, közzétették Beneš 33/45 sz, deklarációját a magyar nemzetiségű személyek állampolgárságának elvesztéséről (Pravda, ugyanott) a potsdami konferencia lezárásának dátumával, 1945. augusztus 2-ával. Ezután megindult a jogalkotás gépezete elnöki dekrétumokkal, kormányhatározatokkal és törvényekkel, a németek és magyarok teljes etnikai megsemmisítése, mint a hatalmi bűnözés rémhistóriája, 1945 szeptemberében és októberében magyar nemzetiségű személyéket hívtak be közmunkákra Csehországba, de minden vagyonelkobzás nélkül, a családtagok otthon hagyásával. Ezt azért kell kiemelni, mert a kezdeményezést nem lehét deportálásnak nevezni és összekeverni - mint egyes történészek teszik - az 1946/47-es tömegdeportálással. Nem beszélve arról, hogy az általános munkakötelezettséget meghirdető 88/45 sz. elnöki dekrétum, melyre az 1946/ 47-es deportálás hivatkozott, csak 1945 októberében lett közzétéve. Az 1945 őszén munkaszolgálatra behívott magyarok pár hét után egyszerűen hazaszökdöstek. A 88as elnöki dekrétum meghatározta a munkaszolgálatra kötelezettek korát, csak egy éves munkaszolgálatot írt elő, meg sem említve vagyonelkobzást vagy családtagok elhurcolását. (Slovník lidové správy, 1947, 378. o.) Erre a dekrétumra hivatkozott később a családok ezreit deportáló tömegrablási akció 1946 novemberétől 1947 februárjáig. A magyar kormány 1946. február 27-én Vorosilov marsall nyomására aláírta a lakosságcsere-egyezményt, mely szerint Csehszlovákiából annyi magyar telepíthető át' Magyarországra, ahány szlovák jelentkezik Magyarországon Csehszlovákiába való áttelepülésre. A nagyhatalmi nyomás ellenére a lakosságcsere módszereit és eredményeit a nemzetközi joggal összeegyeztethető eseményként kell tudomásul venni, nem lehet - az erőszakos jelleg ellenére törvényelenes jogfosztásként nyilvántartani. A lakosságcsere elfogadása után a magyar nyugdíjasoknak 1946. áprilisától „létminimum" címén 700 korona értékben kezdtek nyugdíjakat kiutalni, Ugyanakkor határozatok születtek a magyarellenes elkobzások beszüntetésére, de nem sok eredménnyel! Az 1945-ös év-jogalkotásához tartozik az SZNT vagyonelkobzás! rendeletein kívül az 5/45 sz. elnöki dekrétum május 19-í keltezéssel a németek és magyarok vagyonának elkobzásáról, valamint a június 21-én közzétett 12/45 sz. elnöki dekrétum a németek és magyarok mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról. (Konfiskace, správa a prevod nepŕátelského majetku, 1947, 5. és 10. lap.) Általános érvényű volt a 108/45 szárfiú elnöki dekrétum, a vagyonel.kobzó végzések Szlovákiában is. erre a dekrétumra hivatkoztak. A magyar állami alkalmazottakat elbocsátó SZNT-rendelet száma 69/45 és' 99/45. A gondnokok („správcák") kinevezését az 50/45 sz. rendelet szabályozta. Külön érdekessége a vagyonelkobzó 108-as dekrétum ügyének, hogy három nappal az 1946-os deportálás megkezdése előtt a belügyi megbízott (povereník vnútra) 1946. november 16-i keltezéssel megdorgálta a járásokai és a községeket, hogy az utasítások ellenére magyarellenes vagyonelkobzásokat hajtanak végre: „37873/Í-IV/41946. Povereníctvo vnútra, Belüőgyi hivatal. Tárgy: Az ellenséges vagyon elkobzása a 108/45 sz, elnöki dekrétum alapján. Megállapítottam, hogy az illetékes szervek az utasításokat nem tartják be, s a belügyi megbízott döntése nélkül adják ki határozataikat arról, hogy fennállnak az elkobzás feltételei. Elrendelem, hogy a magyar nemzetiségű fizikai személyek vagyonának elkobzását a továbbiakig ne folytassák. Vagyonelkobzást csak olyanokkal szemben szabad alkalmazni, akik bűncselekményeket követtek eľ... A povereník (megbízott) helyett: Dr, Maxian s: k," A belügyi megbízotti hivatal utasítása ellenére három nap múlva megindult a deportálás, nyilván a prágai központ utasítására, de a szlovák miniszterek közreműködésével, Gottwald irányítása alatt. (Terhelő adatok találhatók az alábbi személyekre: Ďuriš, Široký, Ursiny, Clementis.) Részletes tájékoztatással szolgálhatna Martin Kvetko úr, aki 1990 óta a Szövetségi Gyűlés képviselője, a deportálás idején földművelésügyi povereník (megbízott) volt. A negyvenkétezer magyar gyászos sorsát a szlovák történészek „nábor"-nak nevezik, eltitkolva az utókor előtt az ingatlan vagyon és a mezőgazdasági felszerelés teljes elrablását, családtagok, gyermekek és öregek besorolását az elhurcollak közé, Hivatkoznak, olykor a 71/45 sz, elnöki dekrétumra is, mely elrendelte az állampolgárság nélküliek munkakötelezettségét. A gyakorlatban a deportáltaknak kézbesített végzés a 88/45 sz. dekrétumra'hivatkozol, nem beszélve arról,'hogy egy teljes család elhurcolása és kifosztása talán mégsem „munkaszolgálat". A sztálinista erőszak nemzeti hősei a „munkaszolgálatot" Európa számára agyalták ki. Bár a nyugati szövetségesek következetesen visszautasították a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség német mintájú elűzését, a gottwaldista uralkodó csoport folytatta a nemzetközi álláspontok semmibe vételét. Elvei szerint 1946. február 21-én az ideiglenes, kivenezett nemzetgyűlés 28/46 szám alatt törvényt fogadott el, mely a választók névjegyzékéből kizárt minden magyar nemzetiségű személyt, akkor is, ha politikai vagy katonai érdemeiért meghagyták állampolgárságát. Az 1946. évi májusi szabad választások eredménye alapján pontosan meghatározható, a választási névjegyzékekből kihagyott magyarok számának ismeretében, az akkori magyar társadalom létszáma, mely 1946 tavaszán 698 000-et tett ki. Vagyis Szlovákiában legalább 450 ezer magyar választópolgárt töröltek a névjegyzékből, így következett be az a különös végzet, hogy cseh területeken 231, Szlovákiában viszont csak 69 Dr. JANICS KÁLMÁN, az elnöki hivatal mellett működő előkészítő bizottság tagja (MKDM) személy jutott mandátumhoz, (Az adatokat a Nové Prúdy 1947. február 23-ai száma közli.) Ne feledjük: mindez a lakosságcsere és a reszlovakizáciő előtt zajlott le! A szavazók jegyzékéből való törlés a magyar lakosságot még 1948 májusában is diszkriminálta, amikor már csak a diktatórikus . rendszer egységes listájára lehetett „igen"-nel vagy „nem"-mel szavazni. Mást nem is várhattunk, hiszen hónapokkal a februári puccs után, a május 9-én közzétett új alkotmányban a magyar sorsról a preambulumban ez olvasható: a támadókat buzgón támogatták, idegen telepesek ivadékai.., Most elhatároztuk, hogy felszabadított államunk nemzeti állam lesz, mely minden ellenséges elemet leráz magáról." 1946-ban végrehajtották a reszlovakizációt, 1947-ben és 1948-ban a lakosságcserét, nem csoda, ha az 1950-es népszámlálás már csak 368 ezer magyart talált Csehszlovákiában, Hogy a második világháború után a szlovákiai mägyar kisebbségnek évekig a fenyegető megsemmisítéssel kellett szembenéznie, a hatalmi bűnözés rablóhadjáratáról nem is beszélve, ezt a mai szlovák történetírás agyonhallgatja vagy abszurditássá torzítja. Az akkori szlovák korszak ve- ' zető politikai szereplői közül nyilvános önbírálatot gyakoroltak és sajnálkozásukat-fejezték ki: Gustáv Husák 1968 februárjában (Kultúrny Život), Karel Bacílek 1968 márciusában (Smena), Ladislav Novomeský 1968 április (Pravda) és sokan mások is. A mai demokraták mélységesen hallgatnak. Végül meg kell jegyezni, hogy a nemzetiségi diszkrimináció törvénytelen és a polgárságot semmibevevő akciója volt a sok száz éves helységnevek átírása, Ez a módszer példátlan a civilizált világban, alig fordult elő cseh területen, jelemző jelensége az ügynek, hogy nincs nyoma a törvénytárban. .(Generálny register právnych predpisov ČSSR), nincs ilyen kormányrendelet, sem nyilatkozat. Az ügy tehát bizalmas pártvonalon, a társadalom semmibe vételével végrehajtott szélhámosság, melynek helyrehozatalát nincs joga a szlovák kormánynak akadályozni, hacsak nem akar késői cinkosa lenni Klement Gottwald korszakának. A múlt rendszer diktátuma, zárolta az ezen téma körüli megnyilatkozásokat, Amint sok más társadalmi probléma, úgy ez is ma természetes erővel tör elő, főleg a • magyar nyelvű sajtón keresztül az akkori események még élő szenvedői adnak egyre gyakrabban nyilatkozatokat az átélt igazságtalanságokról. Úgy tűnik, a megaláztatást felejteni akarókat éppen az a néhány elfogultan fontoskodó, szlovák, politikust . színlelő személy ingerli, akik az egész ügyet mellékvágányra próbálják terelni. Tudnunk kell, hogy a Beneš-féle dekrétumok már akkor is ellentmondásban álltak az érvényben lévő jogi normákkal. Sajnos, gyakorlati kivitelezésük még ezeken is túlment, illetve tömeges viszonylatban, túlkapásokban nyilvánult meg. A napjainkban nélkülözhetetlen megnyugtató megoldást elsősorban az elfogulatlan szlovák jogi köreink javaslatai adhatnak. A feldolgozott anyagunk célja az akkori események érzelemmentes, józan értékelésével elősegíteni a szlovákság és magyarság kölcsönös és"végleges megbékélését. Dr. PRINCZKEL JÓZSEF, az elnöki hivatal mellett működő előkészítő bizottsáq tagja (MKDM)