Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-06 / 56. szám, péntek
11 SPORT A LABDARUGÓ KUPASZERDA UTAN ÍÚJSZÓM 1992. március 6. NEHÉZ MEGMOZGATNI AZ ÓRIÁSHEGYET NEM KAPOTT KI AZ OLOMOUC ÉS A SPARTA, DE... Szerdán lebonyolították az 1991/92-es európai labdarúgó kupatornák idei első mérkőzéseit. A BEK két középdöntő csoportjában a harmadik meccseket játszották, míg a KEK-ben és az UEFA Kupában a negyeddöntő első összecsapásaira került sor. Mindkét csehszlovák csapat 1:1-et ért el. De azért van némi különbség a két eredmény között: a Sparta (BEK) idegenben „remizett", az Olomouc (UEFA) otthon. Az utóbbinak ez valószínűleg a búcsút jelenti, mert itt még kiesési rendszerben folynak a küzdelmek, a Sparta azonban versenyben maradt a csoportelsőségért. Bár£ Barcelona szuverénnek látszik. Mint ismeretes, a csoportelsők vívják majd a döntőt. A szerdai összecsapások visszavágójára március 18-án kerül sor. • Hiába várták ifi— JKfl Olomoucban, hogy VI V' Kj a Sigma legyőzi ď fjjŕ j a Rea l Madridot. a\ M J A " ,ehé r balett" tovább táncol. Nemintei J csak dicső múltja van ennek a „társulatnak", hanem jelene is. A Real a technika nagymestere és hogy jól érezze magát a meccsen, állandóan „őriznie" kell a labdát; mivel minden játékosa futballművész, ez nem okozott neki gondot. Akármilyen furcsán is hangzik, a madridiak irányították a mérkőzést. Még akkor is, amikor védekeztek. Egy nyilvánvaló különbség volt a két csapat labdarúgói között: a mozgékonyság. A vendégek egy hajszállal mindig előbb értek labdához, minden szituációban feltalálták magukat, érezték egymást a pályán, technikai trükkökkel parádéztak gyorsaságuk nem kis gondot okozott az olomouci védelemnek. Hogy azért nemcsak „balettozni" tudnak, azt a hárítások során igazolták, nem riadtak vissza a szabálytalanságoktól sem. Persze, ezek nem likvidáló jellegűek voltak. Karel Brückner edző szerint csapata a maximumot nyújtotta, pillanatnyilag annyira képes, amennyit produkált. Beigazolódott aggodalma, hogy játékosságban nem fogják tudni hozni öszi önmagukat. Nagyon izzadtságszagűnak tűnt az igyekezetük, meglehetősen invenció, ötlet nélkül futballoztak, hiányoztak a góllal kecsegtető átadások. No és ami a legfontosabb és amire a legjobban számítottak: nem tudták tartósan beszorítani ellenfelüket, hogy így hibázásra kényszerítsék. Képtelenek voltak praktizálni az egészpályás agresszív letámadást. Néhányszor ugyan hosszú passzokkal kierőszakolták a kemény párharcokat, de ezekből (ha kisebb nagyobb szabálytalanságok árán is) a spanyolok kerültek ki győztesen. Nagyon akart az Olomouc. Ez vitathatatlan. Elmondható azonban egy kis BEK - A-csoport: Panathinaikosz Athén - Crvena Zvezda 0:2 (0:0), góllövö: Pancsev 2. Anderlecht - Sampdoria 3:2 (0:1), góllövők: Degryse, Nilis 2, illetve Vialli 2. 1. Crvena Zvezda 3 2 0 1 5:4 4 2. Sampdoria 3 1 1 1 4:3 3 3. Anderlecht 3 1 1 1 5:5 3 4. Panathinaikosz 3 0 2 1 0:2 2 B-csoport: Benfica Lisboa - Sparta Praha 1:1 (0:1), góllövök: Pacheco (53. p.), illetve Novotný (31. p.). Benfica: Neno - Carlos, William, Madeira, Veloso - Thern, Kulkov (31. p., Pacheco), Costa, Sousa - Magnusson, Juran. Sparta: Kouba - Horňák, Novotný, Chovanec, Vrabec - Mistr, Némeček, Nemec, Frýdek (90. p. Matta) - Siegl, Trval (79. p. Černý. A találkozót 70 ezer néző előtt a valesi King vezette. Sárga lap: Madeira, Juran, ill. Novotný. Dinamó Kijev - FC Barcelona 0:2 (0:1), góllövök: Sztoicskov, Salinas. 1. FC Barcelona 3 2 1 0 5:2 5 2. Sparta 3 1 1 1 5:5 3 3. Benfica 3 0 2 1 1:2 2 4. Kijev 3 1 0 2 2:4 2 Legközelebb március 18-án a következő párosításban játszanak a csapatok: Sparta - Benfica, Kijev - Barcelona, Crvena Zvezda - Panathinaikosz és Sampdoria - Anderlecht. KEK: Werder Bremen - Galatasaray Istanbul 2:1 (0:1), góllövök: Kohn, Bester, ill. Kosecki Feyenoord - Tottenham 1:0 (0:0), góllövö: Kiprich AS Roma - AS Monaco 0:0. Atletico Madrid - FC Bruges 3:2 (1:2), góllövök: Schuster, Toni, Futre, ill. Verspaille Beyens. UEFA KUPA: Koppenhága 1903 - AC Torino 0:2 (0:1), góllövök: Casagrande Policano. FC Genoa - FC Liverpool 2:0 (0:0), góllövök: Fiorin és Branco AA Gent - Ajax Amsterdam 0:0. nyakatekert fogalmazással, hogy szerdán akarattal nem lehetett a hegyeket megmozgatni. Mert a Real Madrid óriáshegy volt. Brückner edző még azt is elmondta némi iróniával, az 1:1 mellett győzelemként könyveli el, hogy öt játékosa közül senki sem kapta meg második sárga lapját, így játszhatnak a visszavágón. Utópiának tartja a továbbjutást. Bár hozzá fűzte, fiatal és rutintalan csapatának erős a pszichikai ellenállóképessége. A futballban azonban nemcsak a pszichika fontos... • A Benfica - Sparta meccs előtt a prágaiak örömest kiegyeztek volna az 1:1-gyei. Kilencven perc után azonban azt állítják, inkább pontot vesztettek, mint szereztek. A portugálok a régmúlt idők fociját játszották, sokat és finoman adogattak, de támadó játékukból hiányzott az átütő erő, védelmük pedig labilis lábakon állt. Ha figyelembe vesszük a helyzeteket, igazságos döntetlen született. • A Barcelona Kijevben is bebizonyította: számára semmi sem lehetetlen. Az esős időben játszott mérkőzésen az ukránok képtelenek voltak tartani a bolgár Sztoicskovot, aki több gólt is lőhetett volna, akárcsak a dán Laudrup. Nagyon meglátszott a kijeviek teljesítményén a hosszú téli szünet. Szenzáció volt születő félben Brémában. A Galatasaray, amelyet 20 ezer török vendégmunkás bíztatott, 12 perccel a befejezés előtt 1:0ra vezetett a lengyel Kosecki góljával. Az igazsághoz tartozik, a törökök nem álltak hadilábon a szerencsével... Hogy ne múljon el kupaszerda botrány nélkül, arról az Ajax szurkolói gondoskodtak. A holland drukkerok egy bárban verekedést provokáltak, összetörték annak berendezését, aztán az utcán leiborítottak néhány személyautót és „kirámoltak" nem egy kirakatot. Tiz ember, köztük két rendőr megsérült. Negyvenhét hollandust és négy marokkóit tartóztattak le, fegyvereket is találtak náluk. A Gent -Ajax meccsen nem „lőttek". 0:0-ra végződött... (T.V.) MILYEN LESZ A 69. VIZILABDA-BA JN OKSAG? ÖRÖKRANGADÓ A NYITÁNYON A szokásosnál jóval korábban, már e hét végén elkezdődik a 69. vízilabda-bajnokság, amely kisebb-nagyobb szünetekkel szeptember végéig tart. Az első részben a tíz csapat - ŠKP Košice, Slávia UK Bratislava, JS Topoľčany, NCHZ Nováky, VŠV Košice, Prešov, Piešťany, Brno, Ústí, Olomouc - körmérkőzést játszik, majd kettészakad a mezőny. A két sereghajtó kiesik, az első négy együttes - négy körmérkőzéses tornán - a bajnoki címért száll vízbe, a gyengébb kvartett (hasonló lebonyolítási rendszerben) a helyezésekért játszik. A 7. és a 8. helyen végzett gárda osztályozót vív a második vonal győzteseivel... Orökrangadóval kezdődik a pólóliga! Szombaton délelőtt (10.30) a tévé kamerái előtt a 28-szoros bajnok ŠKP az „örök" második UK-t fogadja a kassai 50 m-es fedett uszodában. A címvédő kerete alig változott, a pozsonyiak viszont alaposan meggyengültek: Richter, Dinžík, Schmuck is külföldre igazolt, Radiš kapus pedig sérült; Borsig azonban ismét az UK pólósa lett, s hazavárják az Olaszországban profiskodó Horňákot. Reinovský György (ŠKP): ,, Talán nem mondok újdonságot, ha ismét az elsőség a célunk/" Stoffan Rudolf (UK): ,, Nincs értelme siránkozni, nem lényeges, hogy ki távozott. ..Itta nagy lehetőség, bizonyíthatnak a fiatalok! A téli bajnokságon kitettek magukért. Miért ne sikerülhetne a bravúr az I. ligában?" Bottlik László (VŠV): ,,Most sem lesz színvonalemelkedés! Hiányoznak az egyéniségek, ezért (is) vagyok borúlátó..." Valerij Zavizjon (Nováky): ,.Alaposan ráijesztünk a favoritokra!" Az 1. kettős forduló műsora - SZOMBAT: VŠV - Brno (17.00), ŠKP - UK (10.30-a tévé is közvetíti), Prešov - Topoľčany (Kassa, 9.00), Piešťany - Nováky (Vágselylye, 10.00); VASÁRNAP: VŠV - UK (9.30), ŠKP - Brno (11.00), Prešov - Nováky (Kassa, 8.15), Piešťany - Topoľčany (Vágsellye, 11.15), Ústí - Olomouc. (zsi) I. JÉGKORONGLIGA MARCINK0 GÓLJA DÖNTÖTT (r-sz) - Tegnap este a második mérkőzéseket rendezték a play olf-sorozat első fordulójában. Ezúttal is küzdelmes meccseket láthattak a nézők. Három alkalommal a hazaiak diadalmaskodtak, csak Zlínben született vendégsiker. Kassán hosszabbításra került sor, a rájátszás első percében a hátvéd Marcinko bombázott az ellenfél kapujába és eldöntötte a találkozó sorsát. A Slovan is igyekezett: szoros eredményt ért el Jihlaván. Legközelebb, szombaton a bentmaradásért: Brno - Poprad (3:6, az elsó találkozó eredménye) és a feljutásért pedig České Budéjovice - Nitra (6:4) összecsapásra kerül sor. Vasárnap pedig: Sparta - Zlín, Slovan - Jihlava, Pardubice - Košice, Olomouc - Kladno mérkőzések lesznek a műsoron. ZLÍN - SPARTA 4:8 (2:3, 2:4, 0:1), gólütők: Chalánek, Štraub, Okál, Jurík, ill. Hrbek 2. Výborný 2, Kastner, Hlinka, Zelenka. Két találkozó után az állás: 1:1. JIHLAVA - SLOVAN 4:2 (1:0, 0:1, 3:1), gólütök: Poukar, Cihlár, Kuntoš, Kaňkovsky, ill. Hornák, Pethö. Kiállítások: 4:6, emberelőny: 1:0. Az állás: 2:0 a Jihlava javára. KOŠICE - PARDUBICE 4:3 (1:1,1:1, 1:1 - 1:0), gólütök. Bartánus2, Plavucha, Marcinko, ill. Vršanský, Mečiar, Kovaŕík. Az állás: 2:0 a vasgyáriak javára. KLADNO - OLOMOUC 2:1 (0:0, 2:0, 0:1), gólütök Kuda, Eichenmann, III. Konečný. Két meccs után az állás: 2:0 a Kladno javára. INDIAN WELLS BEN folytatódott az 1.75 millió dollár összdíjazásútérti nemzetközi tenisztorna. A harmadik forduló eredményeiből: Courier - Van Rensburg 3:6, 6:0, 6:2, Cserkaszov - Forget 6:4, 6:0, Korda - Ondruska 4:6, 7:5, 6:1, Nováček - Boetsh 6:2, 0:6, 7:6, Krajicek - Ivanisevics 6:0, 6:3, Clavet - Wheaton 6:2, 6:3. MEGLEPETÉSRE a San Sebastianban rendezett fedettpályás atlétikai viadalon a férfi 200 m-es síkfutásban a bolgár Antonov legyőzte az amerikaiak sztárját, Carl Lewist. AZ OSZTRÁK Vettori nyerte örnsköldsvikben a síugró Világ Kupa-sorozat versenyét. Mögötte a japán Kasai és a svéd Martinsson végzett. A csehszlovákok közül Jež a nyolcadik, Parma pedig a tizedik helyen végzett. TAVASZI RAJT A MAGYAR LABD ARUGÓ NB I-BEN MÁR A ROSSZ FOCI IS HIÁNYZIK (Budapesti tudósítónktól) - Az utóbbi években annyit szidtuk a magyar labdarúgást, hogy most, a bajnokság tavaszi idénye előtt már csak illendőségből is valami szépet s biztatót kellene írni.. Az a furcsa, hogy nem is olyan nehéz szépeket írni, tudniillik titkon valami olyasféle érzés szárnyal mostanában az ember lelkében: sok örömük lesz a szurkolóknak a mai futballban. Csak éppen az a baj, ezt az optimizmust nehéz megmagyarázni. Nehéz, hiszen ha jó néhány évtizede azt mondják a magyar futballra, beteg, akkor most, 1992. márciusában azt kellene mondani, gyógyíthatatlan beteg a magyar labdarúgás. Napjai, vagy éppenséggel hónapjai vannak hátra. S hogy miért? Mert a focira ebben az országban csak nagyon kevés pénz jut. Annyira kevés, hogy tavaly az NB ll-ből feljutott Diósgyőr papíron már megszűnt, hogy a Siófok - éppen az a klub, amelyik a magyar viszonyok között tavaly nyáron még milliomos volt a német szponzor visszalépésével a szakadék szélére került, hogy a Veszprém, ha csak az önkormányzat nem segít néhány millió torinttal, elveszíti az elnöki, szponzori, klubtulajdonosi minőségben dolgozó Kiss Józsefet, s a csapatot is. S még folytathatnánk a sort, hisz' tán nincs is olyan egyesület az élvonalban - sót, nem is csak az élvonalban, hanem az NB l-től a BLSZ lll-ig -, amelyik ne küszködne súlyos anyagi gondokkal... Szóval, ha pénzről van szó, akkor temetni kell a magyar futballt! Viszont, ha játékról beszélünk. Nos, akkor van remény a felemelkedésre. S ez az a bizakodás, amit nehéz megmagyarázni, hiszen az embernek - legalábbis egyelőre - csupán benyomásai lehetnek a csapatokról. A legnépszerűbb magyar klubról, a Fradiról például az a benyomás, hogy - ha csak a játékoskeretet vesszük alapul - akár bajnok is lehet. Az Üllői úton játszik a tavasszal Fodor Imre, az MTK, a Honvéd, majd a Siófok karmestere, aki elismerten az NB I legjobb irányító középpályása. Ezt azért fontos kiemelni, mert aki látta a Ferencvárost játszani az ősszel, az tudhatja, Nyilasi Tibor csapatának lelkesedésével nem volt különösebb baj, hanem azzal már inkább akadt gond, hogy hiányzott egy olyan labdarúgó, aki kiszolgálja a csatárokat. Nos, Fodor nemcsak, hogy kiszolgál, hanem igen nagy kedvvel rúgja a gólokat is. Aztán az FTC-ben futballozik még Lipcsei Péter, aki a nemzetközi kupameccseken, valamint a bajnoki találkozókon is a zöld-fehérek legjobbja volt! És ha már a dicséreteknél tartunk, érdemesebb inkább csokorba kötni, hogy az NB l-es csapatokban - no, nem mindegyikben - kik azok, akik kiemelkedhetnek a mezőnyből. A BVSC az az együttes, amelyik tavaly még NB ll-es volt, míg az idén jó NB l-es csapat létére akár a nemzetközi kupák valamelyikében is elindulhat - megszerezte a Standard Liége-töl Bognár Györgyöt. Ebben a gárdában futballozik még a válogatott Pintér Attila, s a Bundesligát is megjárt Farkasházy László, valamint a magyar foci egyik legnagyobb tehetsége, Tuboly Frigyes. A Kispest azzal dicsekedhet, hogy az Auxerre-töl kölcsön kapta Kovács Kálmánt. Igen ám, de mielőtt bárki is legyintene arra: Mezey György csapata csak egyetlen neves focistát szerződtetett, ne feledjük, Kovács az a csatár, aki a poszthoz méltón, gólokat tud lőni. A góllövés pedig felbecsülhetetlen értékű kincs ebben a játékban... Az őszi bajnok, a Vác a télen nem igazolt neves labdarúgót, hanem inkább eladta a legjobb középpályását, Víg Pétert. De Csank János edző gárdája azonban még így is olyan, mint régen volt. Már-már verhetetlen. Szombaton a Fradi-pályán - minden bizonnyal telt ház, 30 000 néző előtt - bizonyíthat! Az Újpest csak csendben készülődött; járt Spanyolországban, s több ottani klub is felfigyelt a lila-fehér játékosokra Többek között Bácsi Sándort szemelték ki, aki legyen bármennyire is... no, hogy is mondjam: kissé telt alkatú futballista, még mindig az újpestiek egyik legjobbja. Szóval, most úgy tűnik, erősödött a magyar foci. Igaz, ebben a néhány sorban csak egy-két csapat legjobbjairól szóltunk, s az is igaz, az együttesek többségénél nem találni harsogó hírnevű futballistát, de . De, mégis, valami olyasféle, érzése van az embernek, hogy jobb lesz a magyar labdarúgás. Persze, elképzelhető, csak a közelgő vb-selejtezők miatt optimistábbak a szurkolók, vagy éppen amiatt, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya egy világhírű edző, Jenei Imre lett; s lehet, hogy azért vidámabb az ember, mert... Mert egész egyszerűen már hiányzik neki a foci. Még az ősszel oly sokszor elátkozott rossz foci is! VINCZE ANDRÁS BUSÁS JUTALMAK (Csíkszeredai munkatársunktól) - A nyugati profi sport sztárjainak talán még rajtpénzként is kevés a 2000 dollár, Romániában viszont szenzációnak számít a múlt heti fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság aranyérmeseinek jutalma: a Román Atlétikai Szövetség Döntése nyomán a kontinensbajnok Keszeg Margit (3000 m), Kovács Ella (800 m) és Liliana Nastase (női ötpróba) 400-400 ezer lejt (2020 dollár) kapott, az ezüstérmes Marieta llcu (nöi távolugrás), Petra Vaidean (nöi ötpróba) és lolanda Oanta (nöi 200 m) 300-300 ezer lejt, a bronzérmes Sorin Matei (férfi magasugrás) ugyancsak 300 ezret tehetett zsebre remek eredményéért Botos László NEUBRANDENBURG HELYETT... EGYSZER DÉL-KOREÁVAL Eredetileg női kézilabda-válogatottunknak e héten Neubrandenburgban kellett volna rajtolnia, ám a szóban forgó nemzetközi tornát későbbre halasztották, s Csehszlovákiát meg sem hívták rá. Kárpótlásképpen szombaton 17.00 órakor a pozsonyi Danubius-csarnokban Dél-Koreával mérkőznek Tomáš Kut'ka kiválasztottjai. Igazán attraktív ellenfél látogat hozzánk, hiszen az ázsiai világbajnoki selejtező megnyerése után a jövő évi norvégiai VB egyik résztvevője teszi próbára eléggé fiatal, ám pillanatnyilag foghíjas válogatottunkat. Tomáš Kut'ka és Čestmir Preclík (Laco Gross utódaként először ül a kispadra, a junioroknál viszont már volt Kut'ka segítőtársa) 14 játékost nevezett a pozsonyi összecsapásra. Kapusok: Černá és Tarhaiová. Mezőnyjátékosok: Čumplová, Hlavatá, Vargovčiková, Velická, Šešinová, Prekopová, Korandová, Fečová, Kostková és Zadinová. Mint a névsorból kiderül, továbbra is hiányzik a két irányító játékos, Krbová és Pospíšilová. Sérülésük után csak a napokban kezdtek el edzeni. Ugyancsak sérülés miatt hiányzik a keretből Cejnarová és Buchtová, s igy az edzókettös további két junior korú kézilabdázónak, az eperjesi Fečovának és a Slavia Prahában játszó Zadinovának ad bizonyítási lehetőséget. (j. mészáros) TIPPELŐKNEK A NIKÉ sportfogadási irodákban a következő mecscsekre tippelhetünk, JÉGKORONG NHL, március 6. (a rendes játékidőben): Buffalo - New Jersey 1,8-4,8-2,4; San Jósé - Pittsburgh 3,2-4,8-1,5; Washington - Winnipeg 1,6-4,8-2,8; Edmonton - St. Louis 1,7-4,8-2,6. I. JÉGKORONGLIGA (kiesés ellen, osztályozó), március 7.: (a rendes játékidőben): Brno - Poprad 1,8-4,5-2,5; Č. Budéjovice - Nitra 1,4-4,8-3,6. ANGOL LABDARÚGÓ FA KUPA, március 7. (90perc után): Liverpool - Aston Villa 1,7-2,8-3,8; Southampton - Norwich 2,2-2,8-2,8; Portsmouth - Nottingham 2,6-2,8-2,4 HOLLAND LABDARÚGÓ KUPA, március 7., (90 perc után): Feyenoord - Ajax 2.3-2,6-2,9 SKÓT LABDARÚGÓ KUPA, március 7. (90 perc után): Hibernian - Airdrie 1,3-3,5-8,5; Hearts - Falkirk 1.4-3,0-6.0. HOLLAND LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG, március 7.: Maastricht - Volendam 2.1-2,8-2,9; Eindhoven - Arnheim 1,3-3,5-8,5; De Graafschap - R. Kerkrade 2,9-2,8-2,1; Waalwijk - Dordrecht 1,6-3,1-4,2; Groningen - Venlo 1.2-4,0-10,0; Utrecht - Den Haag 1.6-3,1-4,2; Twente - Sp. Rotterdam 1.7-2,8-3,8. OSZTRÁK LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, március 7.: Austria Wien - Steyr 1.3-3,5-8,5; Casino Salzburg - Tirol Innsbruck 2,1-2,8-2,9; St. Pölten - Admira/Wacker Wien 2,4-2,8-2,6; Stahl Linz - Rapid Wien 2,6-2,6-2,6. FRANCIA LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, március 7.: Sochaux - Cannes 1.8-2,6-3,6; Nimes - Montpellier 2.5-2,4-3,0; Toulouse - Monaco 3,0-2,6-2,2; Caen - Rennes 1.3-3,3-9,0; St. Etienne - Lyon 1,5-2,8-5,8; Toulon - Paris St. G. 2.4-2,5-3,0; Lens - Nancy 1,5-2.7-6,0; Metz - Lille 1,8-2,6-3,6; Auxerre - Le Havre 1,6-2,8-4,5; Nantes - Marseille 3,4-2,6-2,0.