Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21 / 69. szám, szombat

SPORT tÚJSZÓä 1992. MÁRCIUS 21 AZ I. LABDARÚGÓLIGA 19. FORDULÓJA ELŐTT DAC: HARMADSZORRA SIKERÜL? A szerdai európai kupanap után ismét az I. ligás küzdelmekre összpontosul a szurkolók figyelme. Szombaton és vasárnap négy-négy találkozóra kerül sor. A tavaszi szezonban csak egy pontot gyűjtött DAC a Korbel-csapatot fogadja. Nagy csata várható a Pintérrel megerősített védelem és a Slavia-csatárok között. Prágába látogat az éllovas Slovan, a papírforma alapján nincs sok esélye a hazai katonáknak. Ostraván helyi rangadó szerepel a műsoron. Jobb ered­ményeket várt Di­ňáéktól a DAC népes szurkolótá­bora. Egyre nehe­zebb helyzetbe kerül az együttes, s a klub vezetői ezt nem nézik tétlenül. Szenzációs húzásra szánták el magukat, és lei­gazolták a BVSC-töl a magyar válo­gatott védőt, Pintér Attilát, aki teg­nap délelőtt meg is érkezett Duna­szerdahelyre. Tőle várják az utóbbi időben gyengélkedő hátvédsor jobb teljesítményét. Ma délután húzza magára bajnoki mérkőzésen először a sárga-kék mezt. „Játékommal szeretném igazolni, jól választot­tak a DAC-vezetök. Nagy szeretet­tel fogadtak a fiúk, s az első látás­ra jó kollektívát alkot az együttes. Remélem, győzelemmel ünnepel­hetem bemutatkozásomat" - nyi­latkozta az új szerzemény. Csóka Zoltán vezetőségi tag: „Bízunk benne, hogy a Sparta és a Dukla után végre a harmadik fővárosi együttes ellen sikeresek leszünk. Prokopon kívül mindenki egész­séges..." Eltiltás miatt nem léphet pályára a Slavia jugoszláv idegenlé­giósa, Binics. A játékmester Jaro­lím rajtjáról csak közvetlenül a meccs előtt dönt a csapat orvosa. „Nem lesz könnyű dolgunk, azon­ban minden találkozó előtt célunk a győzelem, ezúttal sincs más­képp" - nyilatkozta Vlastimil Petr­žola a Slavia edzője. Nincs nyugalom a Bohemians há­za táján. A gyenge eredmények ha­tására a csapat edzője, Josef Hlou­šek lemondott, helyére, a klubveze­tői a Besztercebányáról korábban menesztett Jozef Adamecet szeret­nék szerződtetni! A szigorú mester hírében álló Adamec egyelőre még vonakodik, de valószínűleg egy hét múlva már ő ül a kispadon... „A Slovan a favorit, ám hazai pályán lAKK Ismét egy szupertornán győzött a vi­lágbajnok Garri Kaszparov. A hollandiai Titburg után ezúttal a spanyolországi Li­naresben végzett az élen. A torna színvo­nalára jellemző, hogy a hivatalos világ­ranglétra első 14 sakkozója közül ezen a 14 résztvevős versenyen 12 nagymes­tert találunk. Nem kétséges, a világbajnok Számára mindig kockázatos az indulás - ha győz, azt a sakkvilág természetes­nek tartja, ha mondjuk csak a második helyen végez - az már balsikert jelent. Kaszparov ezúttal csúcsformában ját­szott, többek között szép játszmában győzte le legkitartóbb vetélytársát, Karpov exvilágbajnokot is. Bátor játékvezetésére jellemző az alábbi, megnyitáselméleti szempontból is értékes játszmája: KIRÁLYINDIAI VÉDELEM Világos: J. Timman - Sötét: G. Kasz­parov I d4 Hf6 2 c4 g6 3 Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.13 0-0 6 Fe3 e5 (a világbajnok nem bízik a sokak által alkalmazott gyalogáldozat­ban 6...C5 7.dxc5 dxc5 8.Vxd8 Bxd8 9.Fxc5 Hc6 és sötétnek állítólag ellenér­téke van a gyalogosért.) 7.d5 Hh5 8 Vd2 f5 (a Kaszparov-Karpov legutóbbi világ­bajnoki párosmérkőzés 23. játszmájában Kaszparov 8... Vh4 -el folytatta, de 9.g3 után nem ment bele Bronstein fantaszti­kus ötletébe: 9...Hxg3 10.Vf2 Hxf1 II .Vxh4 He3 12.Ke2 Hxc4-el, hanem e7­re visszakozott a vezérével majd 10.0-0-0 után f5-el folytatta.) 9.0-0-0 Hd7 (az említett világbajnoki párosmérkő­zés 21 .játszmájában 9...a6 10.Fd3 c5?! 11 ,dxc6 ep. Hxc6 - nem 11.. ,bxc612.c5! d5 13.Fc4! miatt - 12.Hd5 után Karpov előnybe került és győzött) 10.Fd3 Hc5! (jobb mint a korábban játszott 10.. .Hdf6) 11 Fc2 a6 (most világos nem tudja mega­kadályozni a vonalnyitást, ezért valószí­nűleg 10.Fd3 helyett Hh3! volt a logikus lépés, hogy a királyiutó védhesse a c4 és b5 mezőket) 12Hge2 b5 13 b4?l Hd7 nyerni szeretnének" - nyilatkozta Zdenék Hruška, a Bohemians meg­bízott edzője, ötpontos előnyük bir­tokában nyugodtan készülnek a Slo­van labdarúgói. „A keret minden tagja egészséges, s remélem, ezúttal sem szakad meg 11 hóna­pos veretlenségi sorozatunk" - mondta Rudolf Jurčák, a kékek titkára. A pasienkyi stadionban a prágai Dukla vendégszerepel. Jozef Jan­kech, a sárga-feketék mestere: „El­lenfelünk idegenben jobb ered­ményeket ér el, mint odahaza. Egygólos győzelemmel kiegyez­nék." Utoljára a 11. fordulóban szerzett két bajnoki pontot a fővárosi katonacsapat. Miloslav Jicha, a Dukla titkára: „Döntetlenért uta­zunk Pozsonyba..." A 19. forduló párosítása - már­cius 21., SZOMBAT, 15.00: DAC - Slavia (Jv. Berbr), B. Bystrica - Hradec (Vozák), Bohemians - Slo­van (Mareš): 17.00: Ostrava - Vítko­vice (Brabec). Március 22., VA­SÁRNAP, 15.00: Inter - Dukla (Ru­žička), Sparta - Trnava (Krchňák), Prešov - Cheb (Chocholouš), Olo­mouc - Č. Budéjovice (Draštík). 1. Slovan 18 16 2 0 41:9 34 2. Olomouc 18 12 5 1 42:10 29 3. Sparta 18 12 2 4 41:15 26 4. Slavia 18 10 4 4 39:15 24 5. Ostrava 18 10 4 4 35:22 24 6. Prešov 18 9 2 7 18:24 20 7. Inter 18 8 3 7 30:28 19 8. DAC 18 6 2 10 28:28 14 9. Bohemians 18 5 4 9 23:32 14 10. B. Bystrica 18 5 4 9 19:28 14 11. Hradec 18 4 5 9 12:22 13 12. Dukla 18 3 6 9 17:27 12 13. Č Budéjovice 18 5 2 11 18:37 12 14. Vítkovice 18 5 2 11 21:41 12 15. Cheb 18 4 3 11 18:38 11 16. Trnava 18 2 6 10 10:37 10 (szabó) 14 cxb5 axb5 15 Hxb5 (túl merész, szá­mításba jött 15 Kb1, bár világos akkor is rosszabbul áll) 15...Bxa2 16Hec3 Ba8 17 Kb2? Hdf6 18 Ha7 fxe4 19. Hc6 Vd7 20.g4 (meg kellett kísérelni 20.Hxe4-et) 20.. Hf4! 21 ,g5 (rögtön veszít, szívósabb volt 21.Fxe4) 21. H6xd5! 22.Hxd5 Hd3 ! 23.Fxd3 exd3 24 Hce7 Kh8 25 Hxc8 e4 I és világos feladta, 26.Hc3 Va4 után a mattfenyegetések nem véd­hetők. 1763. SZ. FEJTÖRŐ L. I. Kubbel (1929) Világos indul és 3 lépésben mattot ad (3 pont) Világos indul és 3 lépésben mattot ad (3 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh6, Vg7, Ba2 és g2, Hd3, gy: c5, d2, d4, e3 és g5 (10 báb). Sötét: Kd1, Bc8, Hf8, Fb8, gy: a6, b4, 14, g6 és h7 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: március 30. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségé­nek címére küldendők „Sakk" megjelö­léssel. A helyes megfejtést beküldők kö­zött minden héten 200-200,- koronát sor­solunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1761. sz. tejtörő (V. Klausen) meg­fejtése: 1.Vf4! 200-200 koronát nyert: Kanócz Ferenc, Királyhelmec; Ferencz György, Kassa. DELMÁR GÁBOR AZ I. HOKILIGA NEGYEDDÖNTŐJÉNEK 5. TALÁLKOZÓI ELŐTT FÁRADT KASSAIAK - BOLDOG LITVÍNOVIAK KI JUT TOVÁBB TRENCSÉNBEN, PILZENBEN, OSTRAVÁN? Egy kivételtől eltekintve drámai csatákat hoztak az I. jégkorongliga play off negyeddöntőjének mérkőzéssorozatai. A Litvínov a várakozásnak megfelelően simán, 3:0-ra verte a kassaiakat. A többi összecsapás viszont olyannyira kiegyen­lített, hogy az ötödik meccs dönti el, ki jut a legjobb négy közé. Vajon ki fog örülni ma este 19 óra után Trencsénben (a Kladno az ellenfél), Pilzenben (Sparta), valamint Ostraván (a Vítkovice a bajnok Jihlavát próbálja megleckéztetni)? Kassán nem épí­tettek légvárat a Lit­vínov elleni play off­negyeddöntö vissza­vágója előtt. A szur­kolók és a szakveze­tők is tisztában vol­tak azzal: az ellenfél jóval nagyobb játékerőt képvisel, s keretében több kulcsember is található. Gondoljunk csak az első támadósorra, a Čaloun, Lang, Kašťák trióra Sokak szerint ez a hármas a legveszélyesebb a bajnok­ságban. Abban azért reménykedtek a ke­let-szlovákíaiak, hogy jó teljesítménnyel sikerül legyőzniük Ivan Hlinka edző le­génységét, s így csütörtökön negyedszer is megmérkőzhetnek a hokiliga egyik fa­voritjával. Ebből azonban nem lett semmi. Pedig ígéretesen kezdődött a talál­kozó, és a folytatás szintén reménytel­jes volt. A hajrára azonban nagyon elfáradtak a VSŽ hokisai, egy épkézláb akciót sem tudtak összehozni. Az első harmadban egyértelműen jobban ko­rongozott a kassai együttes, ezt bizo­nyítja kétgólos előnye is. A második 20 percben feljött a Litvínov, s csakhamar kidomborodott 'nagyobb játéktudása. En­nek ellenére két ízben sikerült a házi­gazdáknak elhúzniuk (3:1, 4:2). A meccs „félidejében" még bizakod­tak a kassai szurkolók (lehettek vagy 4000-en; a műsorközlő csak 2875-öt je­lentett), a játékosokon viszont látszott, nem nagyon hisznek a győzelemben. Az utolsó dudaszót követően nagy meg­könnyebbüléssel könyvelhették el, hogy becsülettel helytálltak a favorit elleni visz­szavágón; szoros, izgalmas, helyenként színvonalas mérkőzésen maradtak alul. Talán a kassaiak voltak a legnehezebb helyzetben az idei bajnokságban, hi­szen az eszetlen, fárasztó hokimaraton körmérkőzéses sorozatában ők utaz­tak a legtöbbet. A keretük pedig igen­csak szűk. Nem csoda hát, hogy nagyon várták már a pontvadászat végét. Egyet lehet érteni a kassai kollégákkal, akik azt mondták: jóval többre képes a VSŽ, helyezése nem tükrözi hűen a való­ságot... Sajnos, volt egy-két igen durva sza­bálytalanság a szerda esti Košice - Litví­nov (4:5) mérkőzésen, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Még csak az sem mondható el, hogy a játék hevében történt volna. Mindegyiknél nyilvánvaló volt a szándékosság! Az első harmad köze­pén hat játékos ringbe illő heves ököl­csatát vívott. Az egyik kiállított, a bünte­töpad felé korcsolyázva alaposan lepirí­totta a gyengén bíráskodó Rejthar játék­vezetőt , akinek nem volt mersze nagy­büntetéssel (esetleg végleges kiállítással) „megajándékozni" a válogatott Lángot. Közvetlenül az első szünet előtt Prachar a felezővonalnál (távol a korongtól!) készakarva, a hokibot élével arcul csapta Pavol Zűbekot. Csak két pecre állították ki... A kassaiak kapusa, Harvánek a bíró szeme láttára gyors egymás utánban há­romszor derékon ütötte az ellenfél csatá­rát. A játékvezető sípja mindannyiszor néma maradt. A szurkolók sem érdemelnek fair play­díjat, ugyanis többször különféle tárgya­kat, papírszalagokat dobáltak a játék­térre; elég gyakran nem éppen szalon­képes jelzőkkel illették a lítvinoviakat, akik a meccs után is megkapták a magu­két - szóban és pénzérmék formájában. Mert aprópénz is hullott a jégre a lelátók­ról.. A drukkerek nem tudták elviselni kedvenceik hazai vereségét. Pedig a jobbtól nem szégyen kikapni. Ezen az estén a Litvínov egy árnyalattal jobb volt... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ FUTBALLBOTRÁNY LÉGEN Nemcsak járási derbi volt, hanem fon­tos tétmérkőzés, mert mindkét csapat a táblázat „alsóházában" tanyázik. A hangosbeszélő bevezető mondatai is azt igazolták, vasárnap feszült légkörben zajlott a Lehnice - Šamorín kerületi I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Mégsem a focimeccsről akarok írni, habár kiállítot­tak egy hazai játékost - szándékos durva­ságért; aztán a légiek, szerintem erősen vitatható 11-esből szereztek vezetést. cyeszen az utolsó percig előnyben vol­tak, ekkor a somorjaiak egyenlítettek. Az összecsapás, sajnos, az öltöző fo­lyosóján folytatódott! Több légi játékos megtámadta a somorjaiakat, az ellenfél ütlegelésével vezette le indulatait, sót, néhány karszalagos rendezö-vezetö is beszállt az ökölcsatába... A hazaiak edzője is bántalmazta (!) a somorjaiak trénerét. Nem részletezem a folyosón történteket, nagyon lehangoló látvány volt. Ciprusz László SPORTHÍRADÓ • GENFBEN ELKÉSZÍTETTÉK a labdarúgó KEK és UEFA Kupa elődön­tőjének sorsolását. Ezek szerint a KEK­ben: Monaco - Feyenoord és FC Bruges - Werder Bremen; az UEFA Kupában pedig Real Madrid - AC Torino és FC Ge­noa - Ajax Amsterdam találkozókra kerül sor. A mérkőzések időpontja április 1-je és április 15-e • BETÖRTEK Lothar Matthäus sze­retőjének luxusvillájába! A rablók Lolita TIPPELŐKNEK A NIKE sportfogadási irodákban a következő eseményekre tippelhe­tünk, I. LABDARÚGÓLIGA, március 21.: DAC - Slavia 3,0-2,6-2,2; B. Bystri­ca - Hradec 1,7-2,8-3,8; Bohemians - Slovan 3,4-2,8-1.8: Ostrava - Vítkovi­ce t ,5-3,0-5,0; március 22: Inter - Dukla 1.6-3,0-4,5; Sparta - Trnava 1.1-5,0-12,0; Prešov - Cheb 1,8-2,8-3,4; Olomouc - Č. Budéjovice 1,3-3,5-8,5 OSZTRÁK FOCILIGA, már­cius 21.: Steyr - Tirol 3,4-2,8-1,8; Aust­ria - Admira 1,4-3,0-6,0; Salzburg - Ra­pid 2,0-2,8-3,2. NÉMET BUNDESLIGA I. március 21.: Köln - M.GIadbach 1.7-2,6-4,0; Frankfurt - Bayern 1.8-2,8-3,4; Kickers - Nürnberg 2.6-2,6-2,6; Rostock - Bremen 2.2-2,6-3,0; Düsseldorf - Karlsruhe 2.1-2,6-3,1; Schalke - Duisburg 1.7-2,6-4,0; Kaiserslautern - Stuttgart 2,0-2,6-3,4. FRANCIA LABDARÚGÓ­BAJNOKSÁG, március 21.: Montpellier - Nantes 1,7-2,6-4,0; Monaco - Metz 1.3-3,0-9,0; Rennes - Toulon 2,0-2,6-3,4; Marseille - St. Etienne 1.2-4,0-10,0; Lille - Nimes 1,6-2,8-4,5; Moren lakásában több pisztolylövés kísé­retében értékes ékszerekkel, valamint az Aranylabdával (ezt kapta Matthäus 1990­ben) angolosan távoztak... Nem sokkal a szülés előtt álló Lolitát sokkos állapot­ban szállították kórházba. • ÚJABB FORDULÓ LESZ a nöi ké­zilabdaligában; a 17. felvonás párosítása - szombat: Olomouc - Prešov, Start - Nitra, Partizánske - Trenčín; vasárnap, 10.30: Danubius - Topoľníky és Šaľa - Slavia. A Zlín - Ostrava meccset tegnap este játszották (32:7). Le Havre - Lens 1,7-2,6-4.0: Lyon - So­chaux 1,7-2,6-4,0; Nancy - Auxerre 3.2-2,5-2,1; Cannes - Toulouse 1,8-2,6-3,6 ANGOL LABDARÚGÓ-DI­vizió I. március 21.: Chelsea - Sheffield U 1,8-2,8-3,4, Coventry - Oldham 2,0-2,8-3,2; Crystal - Aston 2,1-2,8-2,9; Liverpool - Tottenham 1,6-3,1-4,2; Man­chester U. - Wimbledon 1,5-3,0-5,0; Norwich - Everton 2,0-2,8-3,2; Not­tingham - Manches­ter C. 2,0-2,8-3,2; Sheffield W. - Notts 1,6-3,1—4,2; Sout­hampton - Luton 1,8-2,8-3,4; West Ham - QPR 2,5-2,8-2,5; Arsenal ­Leeds 2,2-2,8-2,8. SPANYOL LABDA­RÚGÓ-BAJNOKSÁG, március 22.: Val­ladolid - Espaňol 1,8-2,6-3,6; Barcelona - Logrones 1,3-3,5-8,5; Real - La Coru­fta 1,2-4,0-10,0; Gijon - Albacete 1.8-2,6-3,6; Sevilla - Burgos 1,7-2,6-4.0; Bilbao - Mallorca 1,6-2,8-4,5; Cadiz - San Sebastian 2.3-2,8-2,7; Teneriffe - Zaragoza 2,3-2,8-2,7; Valencia - Oviedo 1,6-2,8-4,5; Osasuna - Atletico 2.9-2,6-2,3. FUTBALLMENETREND SZNL I SZOMBAT, 15.00: VSS Košice - Petržalka (Jv.: Ševčik), Žilina - Pov. Bystrica (Schmidt), Šaľa - Prievidza (Bóc), Hurbanovo - Nitra (Líška). VASÁRNAP, 10.30: ŠKP - Senica (Gádoši); 15.00: Jelšava - Senec (Czetô), Levice - VSŽ Koši­ce (Fašung), Humenné - Lokomotí­va (Ďurkovský). 1. Nitra 17 12 3 2 47:10 27 2. VSŽ 17 8 8 1 20:8 24 3. VSS 17 9 4 4 19:11 22 4. Prievidza 17 7 7 3 19:12 21 5. Pov. Bystrica 17 8 3 6 22:22 19 6. Žilina 17 6 6 5 22:22 18 7. Senec 17 8 2 7 13:18 18 8. Humenné 17 7 2 8 26:25 16 9. Lokomotíva 17 6 4 7 17:17 16 10. Šaľa 17 4 8 5 15:16 16 11. ŠKP 17 5 5 7 14:21 15 12. Levice 17 5 4 8 19:20 14 13. Jelšava 17 5 4 8 24:27 14 14. Petržalka 17 3 6 8 16:30 12 15. Hurbanovo 17 3 5 9 13:26 11 16. Senica 17 2 5 10 17:38 9 SZNL II Nyugati csoport - SZOMBAT, 10.30: Inter B - Partizánske; 15.00: TTS Trenčín - ŠK Slovan B, Dubni­ca - Topoľčany, Spoje - Púchov, Bánovce - Gabčíkovo. VASÁR­NAP, 15.00: Sered - Vráble, Dúb­ravka - Doprastav, ES N. Zámky - VTJ Trenčín. 1. Vráble 17 1 5 1 1 42:15 31 2. Púchov 16 8 7 1 22:7 23 3. Partizánske 17 8 4 5 32:25 20 4. TTS Trenčín 17 8 4 5 26:23 20 5. Inter B 17 8 2 7 22:20 18 6. Sered' 17 7 3 7 28:28 17 7. Bánovce 17 7 3 7 26:31 17 8. Dúbravka 17 7 2 8 24:31 16 9. ESN. Zámky 16 6 3 7 26:22 15 10. Gabčíkovo 17 6 3 8 28:25 15 11 VTJ Trenčín 17 5 4 8 19:17 14 12. Slovan B 17 4 6 7 23:33 14 13. Topoľčany 17 5 4 8 15:26 14 14. Dubnica 17 4 4 9 19:27 12 15. Doprastav 17 4 4 9 17:25 12 16 Spoje 17 2 8 7 15:29 12 Keleti csoport - SZOMBAT, 15.00: Sp N Ves - Stropkov, B. Bystrica B - Lubeník, Bardejov - Trebišov. VASÁRNAP, 15.00: Čadca - Ružomberok, Budkovce - Bard. N. Ves, Bytča - Michalovce, Rim. Sobota - Kys N. Mesto, Giral­tovce - Vranov. 1. Trebišov 17 10 4 3 31:9 24 2. Stropkov 17 11 2 4 31:11 24 3. Sp. N. Ves 17 8 5 4 30:16 21 4. Rim. Sobota 17 9 3 5 32:24 21 5. Giraltovce 17 8 4 5 21:19 20 6. Bytča 17 9 1 7 26:21 19 7. Vranov 17 8 2 7 22:20 18 8. Budkovce 17 8 2 7 20:20 17 9. Bardejov 17 7 3 7 20:20 17 •10. Bard. N. Ves 17 6 5 6 23:24 17 11. Ružomberok 17 4 6 7 16:22 14 12. Michalovce 17 5 4 8 27:34 14 13. Kys. N. Meslo 17 5 4 8 14:28 14 14. Lubeník 17 4 3 10 16:25 11 15. B. Bystríc B 17 4 3 10 16:32 11 16. Čadca 17 2 5 10 13:33 9 LABDARÚGÓ NB I Ma bonyolítják le a magyar lab­darúgó NB I 18. fordulóját. A mű­sor a kővetkező - szombat, 15.00: Rába ETO - Pécs, Diósgyőr - Vác, Siófok - Vasas, Tatabánya - Zalae­gerszeg, Veszprém - Szombathely, MTK - Kispest; 17.00: Ferencváros - BVSC, Újpest - Videoton. 1. Kispest 17 10 3 4 30-6 23 2. Siófok 17 10 2 5 27-19 22 3. Vác 17 7 7 3 31-20 21 4. Ferencváros 17 6 9 7 23-14 21 5. Videoton 17 6 9 2 21-15 21 6. MTK 17 8 4 5 27-16 20 7. Újpest 17 6 8 3 25-18 20 8. Pécs 17 7 6 4 12-9 20 9. Vasas 17 6 5 6 18-15 17 10. BVSC 17 5 6 6 19-17 16 11. Szombathely 17 5 5 7 17-20 15 12. Rába ETO 17 4 6 7 17-20 14 13. Tatabánya 17 4 6 7 12-25 14 14. Veszprém 17 3 7 7 11-22 13 15. Diósgyőr 17 4 4 9 14-27 12 16. Zalaegerszeg 17 0 3 14 9-37 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom