Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-09 / 58. szám, hétfő

5 PUBLICISZTIKA (U szói 1992. MÁRCIUS 9. ISMÉ

TAIISZÄZAU3C Amikor egy felmérésből kiderült, hogy Szlovákia lakosságának 44 százaléka „nem nagyon kedveli" az itt élő magyarokat, lapunk első oldalán hoztuk a hírt. Másnap - keserű szájízzel - kommentáltuk is azt. illetve azon morfondíroztunk, mi is lehet az oka annak, hogy „közutálatnak" örvendünk. Lett is visszhangja! Sokan telefonáltak, mások tollat ragadtak, és levelet írtak. Érdekes, hogy a reagálók közül senki sem átkozta, szidalmazta azt, aki őt nem szereti, viszonzásképpen nem kiáltott kígyót-békát a szlovákokra, az ismeretlenre, de töszomszédjára se. Mi visžont úgy véltük, hasznos lenne, ha ehhez a problémához olyan valaki szólna hozzá, akinek naponta az asztalán van az itt élő nemzetek és nemzetiségek kérdése, aki , úgymond' bennfentes. Megkértük hát Martin Bútorát, aki nemzetiségi ügyekben Václav Havel köztársasági elnökünk tanácsadója - mondja el, miként látja együttélésünket a „vár", egyáltalán, mennyit és milyen szemszögből foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel. Tíz pontba foglaltuk össze azokat a témaköröket, melyekben választ vártunk. Martin Bútora úr készségesen vállalta a „feladatot", és állta is a szavát egy kis (nagy?) szépséghibával: terjedelmes válaszában csak azzal a bizonyos 44 százalékkal foglalkozott, de ami ennél sokkal rosszabb, írását egyidejűleg felajánlotta a NÁRODNÁ OBRODA napilapnak is, mely, természetesen, másnap azt közölte is. Hidegzuhanyként értek bennünket a történtek, hiszen mi voltunk a „táncbakérők", s végül másnak muzsikáltak. Az eset megfontolása után mégis úgy döntöttünk, hogy közöljük Martin Bútora cikkét (aki utólag szántabánta lépését, és megígérte, hogy az Új Szónak e témával kapcsolatosan papírra veti gondolatait, észrevételeit, tapasztalatait), már csak azért is, hogy olvasóink tudják, nem tettük félre azt az ominózus 44 százalékot, figyelmesen olvastuk leveleiket, és felelősségünk tudatában kerestük a magyarázatot. 70 s a magyarok 87 százaléka volt azon a nézeten, hogy viszonyuk ,,barátságos vagy inkább barátságos". Bonyolult, de nem katasztrofikus helyzet A CSSZSZK-ban a szlovákok és a magyarok viszonyára kedvezőtlenül hat az évszázados közös múlt és a jelen „érzékeny pontjai" is. Ez a viszony nem eszményi, van néhány bonyolult problémája, de nem is katasztrofikus, ahogy azt mindkét oldalon ecsetelik egyes szélsőséges, összeférhetetlen elemek. Ez nyilván még gyakoribb jelenség lesz választásaink közeledtével és összefüggésben a bősi erőművel. (Ez a viszony nem olyan, hogy idehaza vagy Magyarországon a magyarokat, illetve a szlovákokat valamiféle illuzórikus nemzeti egység jegyében felsorakoztassa az „elnyomottak" védelmére, akik nem egyszer azt sem tudják, hogy a populista politikusok elnyomottaknak minösitették őket S ez a viszony már semmiképp sem ad okot a „szlovák domobrana" vagy a másik oldalon valamiféE

rzett-e tavaly gyűlöletet más nemzetiségű emberekkel szemben nemzeti hovatartozásuk miatt?" - ezzel a kérdéssel fordult ez év januárjában a prágai Közvéleménykutató Intézet a csehszlovák népesség reprezentatív mintáját képviselő, több mint 15 éves 1320 respondenshez. A félreértésekről A Csehszlovák Sajtóirodának e felmérésről szóló igen tömör közleményében, amely megjelent néhány napilapban egyebek között ezt olvashattuk: „A Cseh Köztársaság nyilvánosságának az a része, amely gyűlöletet érzett másokkal szemben, leszögezte, hogy főleg a romákkal (61 százalék) és a szlovákokkal (15 százalék) szemben. A Szlovák Köztársaságban a gyűlölet 44 százalékban a magyarok, 22 százalékban a romák és csak elhanyagolható mértékben (1 százalék) a csehek ellen irányult. Az Új Szó másnap kommentálta a közleményt. Afölött elmélkedett, hogy a hazai magyarokat miért gyűlöli a szlovákiai lakosok 44 százaléka. A félreértés alapvető oka a ČSTK közleményének pontatlan megfogalmazása, illetve helytelen értelmezése volt. Az említett 44 százalék ugyanis nem az egész szlovákiai népességnek, hanem csupán azon részének hányada, amely tavaly másokkal szemben gyülöjetet érzett. A romák gyászos elsősége Valószínűleg a feltett kérdés megfogalmazásával magyarázható, hogy a felmérés szerint Szlovákiában többen,,idegenkednek" a magyaroktól mint a romáktót Hiszen számos felmérés szerint köztudott, hogy a romákkal szemben nálunk jóval erőteljesebb az ellenszenv, mint a többi nemzeti kisebbséggel vagy etnikai csoporttal szemben. Ez így igaz, de ez nem csak a CSSZSZK-ra érvényes, hanem további középkelet-európai posztkommunista országokra is. így például a Times Mirror központ által tizenhárom európai országban megvalósított, méreteiben monumentális felmérés tavaly szeptemberben közölt adatai szerint Magyarországon a lakosok 80, a CSSZSZKban 79 és Bulgáriában 71 százaléka ,, marasztalja el a romákat." S bár a múlt számlájára írható okokból nálunk a romák jelenlegi helyzete valóban kritikus, nem állítható az, hogy országunkat szembetűnőbben jellemezné a nemzetiségi ellenszenv. A Közvéleménykutató Intézet szóban forgó felmérése számot ad egyébként arról is, hogy az utóbbi években a nemzetiségi feszültség nálunk viszonylag stabilizálódott. így például 1987 márciusában lakosaink 34 százaléka érzett gyűlöletet másokkal szemben, 1989 szeptemberében 36 százalékuk, SORSUNK AZ EGYÜTTÉLÉS (ETNIKAI ÉS NEMZETISÉGI KAPCSOLATOK A KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS TÜKRÉBEN) 1991 januárjában 40 százalékuk, majd egy évvel később 32 százalékuk (ez az egész ország átlaga; ez a hányad Szlovákiában a megkérdezettek 21, a CSK-ban pedig 38 százaléka volt. Vagyis 1991 -ben a nemzetiségi ellenszenv aránya mérsékelten csökkent.) Érdekes egybevetni a nemzetiségi és a faji ellenszenv alakulását. A prágai Közvéleménykutató Intézet egy másik, 1991 novemberi felmérése szerint az év első felében más fajjal szemben gyűlöletet érzett gyakran vagy esetenként a szlovákiai megkérdezetteknek 37,4, a csehzést értek el a lengyelek (országosan a megkérdezettek 15,1 százalékának volt irántuk bevallottan rossz viszonyuk) és a németek (11,6 százalék), viszont valamivel jobbat a zsidók (7,3 százalék) és az ukránok, ill. ruszinok (6,3 százalék). A nemzetiségi viszonyok alakulását hosszú távon figyelemmel kiséri a Szlovák Statisztikai Hivatal mellett működő Közvéleménykutató Intézet is. Egyes felmérései alapján megállapítható: a szlovákoknak a szlovákiai magyarok iránti viszonya „barátságos vagy inkább barátságos" volt 1984-ben a megkérdezettek 61, Gyerekek, fiatalok, középkorúak, idősek. Magyarok? Szlovákok? Ki tudja ? A lényeg: együtt vannak. Méry Gábor felvétele országi megkérdezetteknek 52,8 százaléka. Ugyanebben a felmérésben a romák iránti viszonyát „igen jónak vagy inkább jónak" minősítette a csehországiaiak 4,5, a szlovákiaiak 10,6 százaléka, ezzel szemben „inkább rossznak vagy nagyon rossznak" a CSK lakosainak 70,4, az SZK lakosainak 60,6 százaléka. Nincs általános gyűlölet Ugyanezen felmérés szerint a magyarok iránti viszonyukat „igen jónak vagy inkább jónak" minősítette a CSK lakosainak 36,1, az SZK lakosainak 38,8 százaléka, „inkább rossznak vagy nagyon rossznak" 5,9, illetve 20 százalékuk. Figyelemre méltó, hogy mindkét országrészben a megkérdezettek azonos hányada (37,3 százalék) vélekedett úgy, hogy a magyarok iránti viszonya „se nem jó, se nem rossz." A magyaroknál kissé rosszabb helye1990-ben 55, 1991-ben 48 százaléka szerint. ,,Se nem rossz, se nem jó" 1984ben a respondensek 23, 1990-ben 24 és 1991-ben 28 százaléka szerint. „Inkább ellenséges vagy ellenséges" 1984-ben a megkérdezettek 16, 1990-ben 21 és 1991-ben 24 százaléka szerint. Ez a növekvés általában mérsékeltnek tekinthető, ha számba vesszük a közügyek iránti nagyobb éreklödést s a problémakör bizonyos „elpolitizáltságát". Fontos körülmény azonban, hogy a Dél-Szlovákiában élő szlovákok összehasonlíthatatlanul kedvezőbben Ítélik meg ezeknek a viszonyoknak az alakulását. így például 1990 szeptemberében, mielőtt még az SZNT tárgyalt volna a nyelvtörvényről, az itt élő szlovákoknak 74, a magyaroknak pedig 85 százaléka viszonyukat jónak minősítette, rossznak pedig 21, ill. 9 százalékuk. Négy hónappal a nyelvtörvény elfogadása után a helyzet jelentősen nem változott' Dél-Szlovákiában a szlovákok le „Kárpát-medencei fegyveres alakulatok" mozgósitására.) A kapcsolatoknak minden olyan jellegű rendezése, amely megfeledkezik a szükséges és hasznos mértékű kompromisszumról s amely csak az egyik oldalnak válik a javára, hosszú távon megbosszulhatja magát. A világ e sarkában nincsenek „végleges győzelmek" és „végleges vereségek". Idővel konfliktust idéz elő az, ha saját akaratomat másra rákényszerítem. S hogy ez ne legyen így, ahhoz politikai akarat, jószándék és annak merész keresése szükséges, ami összeköt s nem elválaszt bennünket. S természetesen az is, hogy ne idézzünk szellemeket s mesterségesen ne táptáljuk a veszélyezettség érzetét, ha erre nincs okunk. Ez is mind a két félre vonatkozik. Növekvő tolerancia Hadd említsek meg egy hipotetikus példát. A kommunizmus előtti történelmi helységnevekhez (Szent György stb.) való visszatérés keretében átneveznek egyes dél-szlovákiai községeket és városokat is. Ezt lényegében nem nemzeti, hanem inkább történelmi-földrajzi szemszögből kell érzékelni. Ugyanakkor igaz az, hogy a szlovák lakosság egy része érzékeny a méreteiben nagyobb „átkeresztelésre". El tudnék képzelni egy olyan megoldást mely szerint „élhetne" a régi és az új elnevezés is. Probléma csupán ennek összeegyeztetése az önkormányzatról szóló törvénnyel s éppen ezért beszélek hipotetikus példáról. A bratislavai Szociális Elemző Központ idei januári reprezentatív felméréséből azonban kiszűrhetünk biztató adatokat is: Az 1308 megkérdezett válaszai szerint Szlovákia lakosai a közelmúlthoz képest növekvő arányban tolerálják a vegyes nemzetiségű területeken a kétnyelvű feliratokat - 1990 októberében 25, 1991 májusában 32, 1992 januárjában 38 százalékuk. Ehhez hasonlóan többen tekintik szükségesnek azt, hogy ezeken a területeken a köztisztviselők kétnyelvűek legyenek - 1990-ben 45, 1991-ben 48, 1992-ben 56 százalékuk. S

végül: minden biráló hang ellenére Szlovákia lakosainak 42 százaléka hisz abban, hogy Szlovákia boldogulása a magyar polgártársaknak ugyanolyan szívügye mint a szlovákokna

k• MARTIN BÚTORA, a CSSZSZK elnökének tanácsadója Tjropogtatnak a szerkesztőségi szoJ\ bám ajtaján, mondom: „Tessék". Egy fiatalember lép be kissé megszeppenve. „Mit parancsol?" - kérdezem. „Elnézést, de én nem tudok magyarul..." így szlovákul társalgunk, s megtudom, tanácsra lenne szüksége. - A kisfiam négy éves, magyar óvodába szeretnénk íratni, de attól tartunk, elutasítanak bennünket, mivel nekem és neki is szlovák a nemzetisége, és a gyerek nem tud magyarul. Meg attól is félek, hogy ha nem tud majd beszélni társaival, önmagába zárkózik, búskomor lesz, és nem szívesen megy majd a közösségbe. -Miért akarja magyar óvodába adni a gyereket? - kíváncsiskodtam. - Feleségem rokonai magyarok, bár a dédnagymamán kívül mindenki beszél szlovákul, mégis úgy tartom, helyes ha a vegyes házasságba született kicsi az apa és az anya nyelvét is tudja. Eddig arra, hogy megtanuljon magyarul nem volt A KISFIAMÉRT mód, mert a feleségem huzamosabb ideig külföldön dolgozott - azt is magyar nyelvtudásának köszönhette '-, és én neveltem a fiamat. Sokszor tapasztaltam, hogy ebben a térségben kell tudni magyarul, természetesnek tartom, hiszen itt e két nemzet keveredése évszázados. Míg Zsolnán éltem, mert onnan származom, ez eszembe se jutott. Viszont Pozsonyban nagyon is hiányzik, hogy nem tudok magyarul, főként most, hogy kitárulkoztunk a világ felé. Meg bánt az is, hogy fiam nem tud beszélni saját dédanyjával, pedig szereti, gyakran meglátogatjuk. Gondolom, mivel már jól tud szlovákul, most már tanulhatna magyarul is... psa tanács? Vigye nyugodtan maľj gyar óvodába a kisfiát, a tapasztalatok azt bizonyítják, éppen játék közben, társaiktól tanulnak meg a gyerekek egy idegen nyelvet legkönnyebben. Hiszen hány magyar gyermek kényszerül szlovák óvodába! Különben a problémát pszichológussal is meg lehet beszélni. Amikor látogatónk után becsukódott az ajtó, felsóhajtottam, bár sok szlovák gondolkodna hasonlóképpen... (ozo) EGY LEVÉL A SOK KÖZÜL VISSZAPILLANTÁS Ki ne kapná fel a fejét, ha magyar, amikor azt hallja, hogy a szlovákok 44 százaléka nem szimpatizál a magyarokkal? Arról nem is szólva, hogy mellénk állították a romákat, akikért 78 százalék szlovák rajong, ill. akikkel szimpatizál. Őszintén szólva, engem ez a statisztikai adat, a 44 százalék kedvezően lepett meg, mert én úgy 99 százalékot gondoltam volna, ha nem észlelem a 44-et. Az, hogy 56 százalék szimpatizál velünk, nagyszerű érzéseket váltott ki bennem, s most csak tiszteletünket fejezhetjük ki a szlovák nép nagyobb része iránt. Persze mi, magyarok a 44 százalékot kitevő szlovákokra sem haragszunk olyan mértékben, mint ők ránk. Miért? Mert ezeknek legalább 35 százaléka a magyar nép történelmére vonatkozóan tájékozatlan vagy félrevezetett. Ugyanis a magyar nép több mint egy évezred alatt megtanulta a sok nemzetiség kellős közepén, hogy gyűlölködni oktalanság, mert gyűlölettel nem lehet összetartani egy birodalmat, és tudott disztingválni, hogy kire haragudjék, a népre, vagy egy népsanyarító, nemzeteket elnyomó rendszerre, ill. uralkodóházra. Mindenki tudja a történelemből, hogy a török 150 évig ült a magyar nyakán, pusztította a magyart és más itt élő népeket is. Az is ismeretes, hogy a Habsburg dinasztia évszázadokig elnyomta Magyarországot és népeit, különösen a rebellis magyarokat. Legjobbjaikat kivégezték, börtönökbe zárták, gályarabságra vitték. Csak gondoljunk az 1848-49-es szabadságharcra, az aradi vértanúkra. Megbocsáthatatlan bűnöket követtek el mind fizikai, mind szellemi értelemben, s mi nem gyűlöljük sem a törököt, sem az osztrák népet. - Történelmünk folyamán évszázadokon keresztül a magyar nép oltalmat nyújtott az üldözötteknek. Ennek tanúi lehetünk és lehettünk az 1989-ben kipattant román forradalom idején, amikor ezrével menekültek Romániából Magyarországra, most pedig a szerb-horvát-szlovén konfliktus idején 60-70 ezer menekült talált ideiglenes otthonra magyar földön. Arról pedig meg ne feledkezzünk, hogy a második világháború idején a német és szovjet hadsereg elöl menekülő lengyeleket Magyarország fogadta be s ezért a németek, ill. Hitler nem jó szemmel nézett a magyarokra. Annak ellenére, hogy 1945 után a magyarokat deportálták, kitelepítették, jogtalanul és erőszakosan, kiszakították őket ősi fészkükből, elbirtokolták ingó és ingatlan vagyonukat és kollektív bűnösöknek kiáltották ki és még annak is tartják, ezért a mai szlovákokra nem szabadna haragudnunk. Ha a statisztikai hivatal ismételten kíváncsiskodna e kérdés iránt, akkor ne úgy tegye fel a kérdést, hogy ki szimpatizál a szlovákok közül a magyarokkal, a romákkal stb., hanem úgy: Ki szimpatizál a szorgalmas, a hazát építő, szerető magyarokkal, a romákkal, a zsidókkal és csehekkel? Bizonyára más, értelmesebb és igazságosabb eredményre juthatnának a statisztikusok. A népek megméretésében az legyen a mérce, hogy ki mit tesz a hazájáért, mennyire tiszteli más népek jogait id. SZKLADÁNYI ENDRE, Ipolyság