Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám, hétfő

5 RIPORT - INTERJÚ 1992. MÁRCIUS GALÁNTAI PRÓBÁLKOZÁS ÉJJEL! MENHELY Galántán vagyunk. Egy sötétbarnára festett épület homlokzatán, a vöröskeresztes zászló alatt a tábla • tudtul adja, hogy itt olyan emberek tengetik életüket, akiknek éjszakáról-éjszakára nincs hova menniük, nincs hol lehajtaniuk a fejüket. Mert nincs családjuk, nincs otthonuk, nincs állásuk, nincs semmijük.. - A menhelyt három hónapja nyitottuk - mondja Zsillé Éva, a Gálán . tai Városi Hivatal szociális osztályának vezetője. - Most öten lakják, valamennyien galántaiak Régi ,,ismerőseink". Olyanok, akik a ..társadalom" perifériájára sodródtak, szétesett a családjuk, elvesztették munkahelyüket, vagy büntetett előéletűek Hónapokig jártak a nyakunkra, hogy segítsünk. A városnak szüksége van egy menhelyre. Miután fölszabadult az egyik óvoda épülete, a szociális osztály dolgozói a polgármester és a tanács elé terjesztették tervünket, hogy némi átalakítás után a Csehszlovák Vöröskereszttel közösen megnyithatnák a ,,menhelyet". Az épület Galánta egyik félreeső utcájában van. Két hálóterem, egy közös tv-szoba, zuhanyozó és konyha áll a tizenhét lakó rendelkezésére, akik ót korona jelképes használati dijat fizetnek. Szállást, tiszta ágyneműt, törülközőt és pizsamát is kapnak. Délután öt órától este nyolcig jelentkezhetnek, akik később jönnek, maguk bánják, már nem kapnak bebocsátást. Reggel nyolcig a menhelyet mindenkinek el kell hagynia. Alapszabály: ittasan senki sem lépheti át a küszöböt, alkoholt tilos bevinni, ezt a gondnok szigorúan ellenőrzi. Randalírozásra nemigen kerülhet sor, mivel a városi rendőrség rendszeresen ellenőrzi az épületet. A „játékszabályokkal" a hajléktalanok tisztában vannak és be is tartják azokat. A menhely belülről. - A menhelyen jelenleg csak éjszakai szállást biztosítunk - mondja Zsillé Éva. - Az érdeklődőknek a városi hivatal szociális osztályán kell jelentkezniük, ott felülvizsgálják, indokolt-e kérésük, ugyanis kizárólag galántai illetőségű személyek kaphatnak szállást. így szeretnénk elejét venni annak, hogy a járás egész területéről ide tóduljanak a hajléktalanok. Kik azok, akik menhelyre szorulnak? Eddig csupán férfiak, akiknek a lábuk alól kicsúszott a talaj. Többségük börtönviselt, munkanélküli. Családjuk (ha van egyáltalán) megtagadta őket. Nem egyszerűen szegények ők, hanem nyomorgók, parkok padjain, bérházak pincéiben, liftaknákban, vasútállomásokon hajtják nehéz álomra fejüket. Zsebükben többnyire ott lapul a fiaska. Ha kiürül, lopnak vagy koldulnak. Legtöbbjük irtózik a munkától. Ilyeneknek adna a város ingyen szállást? - Az épületet gazdaságosabban is ki lehetett volna használni... - mondjuk Zsillé Évának. - Nyilván - bólint de a városnak erre volt szüksége. Ezeknek az embereknek is lehetőséget akarunk adni. Egy helyet, ahol megmosakodhatnak. megborotválkozhatnak, nyugodtan alhatnak - és másnap munkát kereshessenek. Mert mondanom sem kell, szerintünk sem ez a végleges megoldás. A ,,lakókat" talán sikerül rávenni arra, hogy változtassanak életmódjukon. - És sikerül? Zsilléné hallgat. Gondolkodik. - Nem szívesen beszélnék erről... Azért elmesél egy esetet: Magam is gyakran járok ellenőrzésre a menhelyre. Egy este azt látom, az egyik „lakó" olvas. Kérdem, mit? A Bibliát lorgatta. „Érti?" - kérdem tőle Nem tudom, hogy az illető ki mi volt koVan kiút. . az egyik lakó bibliát olvas, virágot,,dédelget" és - méri az időt... Prikler László felvételei rábban, mennyire művelt, de ahogy beszédbe elegyedtem vele, megéreztem, hogy ez az ember valóban meg akar változni. Az ötből egy. Van értelme? Mindenképpen. Mert az ilyen hajléktalan „csavargók" élete egy ördögi kör: pénzhiány, hajléktalanság, kivetettség A kiszállás rém nehéz. A galántaiak nemes igyekezettel éppen ezt szeretnék segíteni. S. FORGON SZILVIA EGY MAGYAR PAP SZIBERIABAN KÜLDETÉS VOLT AZ, NEM SZÁMŰZETÉS Az alábbi interjú Tóth József atyával tulajdonképpen egy furcsa újságcikk eredményeként született. A múlt év végén a Verejnosť című napilap „A kommunizmus bűntetteiről" című sorozatában egy megdöbbentő írás látott napvilágot. A szerző szenei forrásra hivatkozva arról számolt be az olvasóknak, hogy a magyarbéli Tóth József szaléziánus atyát - aki a kommunista érában titokban végezte teológiai tanulmányait és 1988. február 5-én szentelték pappá, - bizonyos körök Szibériába vezényelték. Falujában állítólag az a hír járja, hogy a „száműzetést" az illetők figyelmeztetésnek szánták. A ligetfalusi szaléziánus eltávolítását magyar nemzetiségével is összefüggésbe hozták. A cikkben azt is olvashattuk, hogy Tóth József édesapja nem hajlandó beszélni fia viszontagságairól. Egyáltalán lehetséges, hogy a totalitárius rendszer híveinek keze a születő demokráciában még mindig oly messzire nyúljék, hogy egy papot száműzetésbe küldjenek? Tóth József szüleihez készültünk, de a tervezett látogatásra nem került sor, mert időközben találkoztunk a „deportálttal". - Mindenekelőtt határozottan cáfolnom kell a Verejnostban megjelent cikket Ezt feletteseim Írásban is megtették Megfogalmaztak egy levelet, melyben részletesen megírták, hogyan és milyen körülmények között kerültem Szibériába. Sajnos, ezt a levelet nem közölték, igy az olvasók a mai napig sem tudták meg az igazat • Azért kerestem fel, hogy most fényt derítsünk e homályos ügyre... - Már régebben foglalkoztatott az a gondolat, hogy misszionáriusként tevékenykednék, s erről feletteseimnek is beszéltem. A szlovakiai szaléziánusok a világ csaknem minden táján, Japánban. Thaiföldön, Indiában, Zairében, Brazíliában. Ecuadorban, Chilében, sőt még Ausztráliában is dolgoznak. Valamennyien saját kérésükre, önként mentek az említett helyekre. Múlt év májusában Daniel Pravda testvérem két hónapra Novoszibirszkbe és más városokba utazott, hogy felmérje a katolikus egyház ottani helyzetét. Hazatérte után elmondta, hogy Szibériában nagyon kevés a szerzetes és a pap. A novoszibirszki püspök azzal a kéréssel fordult egyházi elöljárónkhoz, rendünkhöz, hogy küldjön a városba és az iskolákba szaléziánusokat, akik a vallással és a kultúrával összefüggő tantárgyakat oktatnák. • Ezek szerint önre esett a választás? - Daniel Pravdát és engem azzal bíztak meg, hogy térképezzük fel az egyes plébániák és iskolák igényét igy jutottam el Szibériába Rengeteget utaztunk, láttunk, tapasztaltunk, s mindezek alapján egy előzetes szerződést kötöttünk, amit feletteseink már jóváhagyták, és Róma is megerősített. Már nyáron 7-8 fős szaléziánus csoport utazik majd Aldanba (Jakut Autonóm Köztársaság). Rengeteg lesz a tennivaló, az oktatást az alapoknál kell kezdeni, de van rá igény, és ez a legfontosabb. • Az olvasókat bizonyára érdekelné, merre jártak, milyen nyelven beszéltek, s milyen körülmények között éltek két hónapig. - Ugy gondolom, azt mindenki tudja, hogy a nyolc hónapig tartó minusz 40-50 fokos szibériai tél nagyon kemény. Jó hasznát vettem a főiskolán tanult orosz nyelvtudásomnak is. Megtudtuk, hogy a városban most már nincs akkora hiány lelkipásztorokban és szerzetesekben mint azelőtt, amikor mindössze egy litván ferences látta el a pásztori teendőket. Szibéria Európa területének háromszorosa, nyolc lelkipásztor ekkora térségre nem elég. nem beszélve arról, hogy a papok sokszázkilométeres távolságban vannak egymástól. Az egymilliós Krasznojarszkban a katolikus templomot még mindig hangversenyteremnek használják, így a miséket lakásokban tartják. A pap a csaknem 1000 kilométerre lévő Irkutszkból utazik oda négyhetente -Jártunk a Jakut Köztársaságban is. Ezen a hatalmas területen A krasznojarszki templom, melyben csak hangversenyeket rendeznek nincs egyetlen katolikus pap sem. Nem csoda, hogy nagyon igénylik a külföldi lelkipásztorokat, akiknek főleg a fiatalokkal kellene foglalkozniuk. • A bevezetőben megemlítettük, hogy ön titokban végezte el a teológiát. Eredeti foglalkozását tekintve villamosmérnök. Hogy és mikor született pályamódosító elhatározása? - Bár már iskoláskoromban hivő voltam, a hittanoktatás hiányában nem sokat tudtam a vallásról. Középiskolás koromban egy magyarbéli barátom jóvoltából megismerkedtem azzal a szaléziánus atyával, aki nagy hatással volt rám. Bevezetett a keresztény hitbe, megismertetett Jézus tanításával. Ekkor érlelődött bennem a gondolat: papi pályára kellene lépnem. Nagyszombatban ipari iskolába jártam, köztudott, onnan nem lehetett teológiára jelentkezni. Ezért a műszaki főiskolát választottam A tanulmányaim befejezése után sem voltam még teljesen biztos szándékom komolyságában. Akkoriban ugyanis még a nősülés gondolatával is foglalkoztam A szerzetesi pálya iránti vonzalmam 1979-re viszont már annyira szilárd lett,' hogy egy év múlva - akkor már Szencen a villanyművek technikusaként dolgoztam - elkezdtem tanulmányaimat a szalezi rendben, s a teológiát a legnagyobb titokban el is végeztem. Erről a munkahelyemen senki sem tudott, de még szüleim sem. Később, felszentelésem után édesapámék elé álltam és közöltem velük: már nem vagyok technikus és hamarosan a ligetfalusi parókia káplánja leszek. • Hogy fogadták a hírt? - Meglepetésüknél talán csak meghatódottságuk volt nagyobb. ORDÓDY VILMOS MEGKESVE, DE TEMPÓSAN BESZÉLGETÉS ILKOVIČ FERENCCEL, A LOSONCI JÁRÁSI PRIVATIZÁCIÓS BIZOTTSÁG ELNÖKÉVEL • A Losonci Járási Privatizációs Bizottság eléggé mereven látott munkához, legalábbis a privatizációs minisztérium véleménye szerint, mely ezen indoklással a bizottság elnökét és hat tagját az elmúlt év augusztusában leváltotta, önt csak októberben nevezték ki a bizottság elnökévé. Hogyan sikerült a huzavonák miatti lemaradást behozniuk? - Nem az én dolgom minősíteni elődöm és a bizottság munkáját, az viszont tény, lemaradtunk. Először egymás között tisztáztuk elképzeléseinket és azt, hogy új alapokra helyezzük tevékenységünket. Ezt követően az illetékesekkel egyeztettük a privatizálás ütemtervét és nagy lendülettel munkához láttunk. Megerősítettük a járási bizottság titkárságát, hiszen nekik van a legtöbb dolguk az árverések írásbeli dokumentumainak előkészítésével, az utólagos könyveléssel és az egyre inkább terebélyesedő levelezéssel. Novemberben már hét árverést tartottunk. Ebben a hónapban pontosan annyi egység kelt el, mint előtte két és fél hónap alatt. A lemaradást fokozatosan sikerült behoznunk. • Úgy tudom, nem egy esetben nézeteltérések is voltak az állami hivatalok, a helyi önkormányzatok és a vitába bekapcsolódó minisztériumok között. Ez nehezítette a tizenegy tagú bizottság munkáját. - igy igaz Az esetek többségében először ellenezték javaslatainkat. A felettes tárca minél gyorsabb és teljesebb privatizálást várt tőlünk, az állami hivatalok apparátusai, de a helyi önkormányzatok is azon voltak, hogy minél több vagyonuk maradjon. Ez sok esetben késleltette, nehezítette munkánkat. A restitúciós törvény tovább komplikálta a helyzetet. • Úgy tudom, Losoncon feltűnően sok a restitúciós követelés. Mi a valós helyzet, jogosak ezek a követelések? - Elegendő, ha a városközpontot hozom fel példának, ahol ezidáig csak tíz objektumot tudtunk elárverezni. A járásban tavaly ötven esetben kellett leállítani az ügyintézést a tulajdonosok, vagy azok utódainak közbelépése miatt és jelenleg is mintegy 40 ilyen esetünk van. A restitúciós követelések mintegy 80 százaléka Losoncon fordult elő. Tapasztalatunk szerint ez egy kicsit a jogászok ügybuzgóságán is múlik, ugyanis több esetben bebizonyosodott, az igénylök követeléseinek már nincs jogi alapja. Nekünk ennek ellenére minden egyes esettel külön kell foglalkoznunk. • A privatizálásnak tehát nemcsak ellenzői, hanem fékezöi is akadnak. A szomszédos járásokban vagy már befejeződött, vagy ezekben a napokban fejeződik be a kisprivatizáció. önök mire számítanak, meddig tarthat még a gazdacsere? - Erre az évre még mintegy száz árverésre való objektum maradt. Előre nem tudhatjuk, mi kel el és mi kerül ismételten kalapács alá. Az első fordulóban érdeklődő nélkül maradt egységeket áprilisban fogjuk újból árverezni. Minden valószínűség szerint csak április végén teszünk pontot a kisprivatizáció végére. POLGÁRI LÁSZLÓ