Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-04 / 54. szám, szerda

1992. március 4. RIPORT-INTERJÚ MADÁCH-BIBLIOTÉKA Václav Havel: k KISZOLGÁLTATOTTAK HATALMA Képpel élve, de mondandómat nem csak képletesen értve, azt is mondhatnám, hogy Václav Havel a hatvanas évek abszurd színházából indul az irodalomba. A gondolkodók közé s a politikába pedig a csehszlovák 1966 indítja. Elnökké választása (1989-ben) sokakban újra aktivizálta vele kapcsolatban Platón gondolatát a filozofikus-államférfiról, » ma nem lehet tudni, hogy Havel írónak, gondolkodónak vagy politikusnak érdekesebb-e. A kiszolgáltatottak hatalma című, esszéket és ma már dokumentumértékű leveleket, beszédeket, kiáltványokat bemutató kötet mindenesetre mind a három Havelt tartalmazza. Például az emlékezetes 1969-es, Dubčeknek címzett levelet— amelyben a levélíró felszólítja a címzettet, ítélje el nyíltan a szovjet megszállókat—, inkább a politikus Irta. A Történet és totalitás című esszé (az irodalom és a totális hatalom áldatlan viszonyáról) viszont az író, míg a kötet legszínvonalasabb (ós legterjedelmesebb) írása, A kiszolgáltatottak hatalma című dolgozat a filozófus műve. De valamennyit egybefogja a mély erkölcsi felelősség. Ha 1989ben, Közép-Európában Marx ellenében Kant erkölcsfilozófiája győzött, akkor ebben a győzelemben nem kis része volt Havelnek és főleg az itt közreadott írásoknak. (Madách, 1991) (tőr) SZLOVÁKOK ÉS MAGYAROK BARÁTKOZASA A KÖZELEDÉST KERESIK MALACKA ÉS ALBERTIRSA EGYÜTTMŰKÖDÉSE • KONCERT A PÁLFFYKASTÉLY PARKJÁBAN • BEMUTATKOZNAK A KÉPZŐMŰVÉSZEK • A DIÁKOK CSEREÜDÜLTETÉSE A tizenhét és félezres erdőháti Malacky (régi nevén Malacka) csaknem színtiszta szlovák város — ahol csupán 312 cseh és 46 magyar él — a múlt év tavaszán együttműködési megállapodást kötött egy magyarországi nagyközséggel, a mintegy tizenkétezres Albertirsával. Érdekes jelenség ez napjainkban, amikor mások inkább Nyugat felé kacsintgatnak, a gazdaságilag is előnyösebb kapcsolatokat keresik. Az albertirsaiak és malackaiak, vagyis a szlovákok és magyarok barátkozása más szempont miatt is érdekes. A mesterségesen felszított nemzetiségi viszálykodások napjaiban pecsételték meg együttműködésüket, bizonyítván azt, hogy náluk a lakosság többsége másként gondolkodik, mint a szenvedélyek elindítói: nem a helyzet kiéleződését, hanem a közeledést keresik. Érdekelt az eset, találkozót beszéltem meg Malacka város polgármesterével. Vladlmfr Moravčfk mérnők a találkozásunkra meghívta Anna Landlovát, a városi Kulturális Központ igazgatóját és Jozef Bulla mérnököt, polgármester-helyettest is, akik szintén a barátsági szálak lelkes szövögetői. Hogyan esett a választásuk éppen Albertirsára? — Ők kezdeményezték a képviselő-testületeink közötti kapcsolatfelvételt — válaszolja Moravílk polgármester. — A városunkat már ismerték. A nyolcvankilences novemberi fordulat után a közeli kostolištei mezőgazdasági szövetkezet kapcsolatokat épített ki az albertirsai termelőszövetkezettel. Kereskednek egymással, az egyik ezt hozza, a másik azt viszi, amire éppen szükségük van. A magyar partner ezt kevesellte, azt mondták, a várossal kulturális téren is szeretnének együttműködni. Miért ne, feleltük. Tavaly április elején a két település küldöttsége Albertirsán alá is Irta az együttműködési megállapodást. Egy hónap után mi is fogadtuk őket... ígéretesnek mondható programot dolgoztak ki. Támogatják az iskolák kapcsolatfelvételét, a tanárok és diákok kölcsönös tapasztalatcseréjét, a diákok nyári csereüdültetését és sportviadalait. Rendszeressé teszik a zeneiskolák és a művelődési központok együttműködését, a településeiken élő képzőművészek kölcsönös bemutatkozását kiállítások formájában. Közreműködnek a szlovák ós magyar népi hagyományok ápolásában és ezek megismertetésében. Közös programot dolgoznak ki Albertirsa szülötte, Tessedik Sámuel születése 250. évfordulójának méltó megünneplésére, valamint támogatják a mezőgazdaság, ipar, kereskedelem területén dolgozó szövetkezetek, ipari vállalatok, magánvállalkozók kapcsolatfelvételét. — Az iskolák barátkozása csak az idén indul meg — jegyzi meg a polgármester —, mert tavaly nálunk átegymással. Az albertirsai zenészek koncertjét tapsviharral fogadták a malackai szlovákok... S az idén tovább ápolják az „egyszerű emberek" barátságát. Most február végén Malackán állítják ki az albertirsai kerámia-, gobelinkészítők és képzőművészek alkotásait. Ezt követően Albertirsán mutatkoznak BffiB A malackaiak Albertirsán. A trezorban őrzött értékes kehely Anna Landlová kezében. Vele szemben Roazlk Mihály evangélikus lelkész, mellette Vladimír Moravčík, Malacka polgármestere. szerveződött az iskolaügy, egyházi iskolát hoztunk létre, aminek városunkban nagy hagyománya van. De a csereüdültetést megvalósítottuk. A malackai diákok Balatonszárszón nyaraltak. Az albertirsai fiatalokat a Kis-Kárpátokban, a kuchyhai üdülőtelepen láttuk vendégül, ahol a duzzasztógát tavában fürödhettek, erdei kirándulásokon vehettek részt. Augusztus végén sokan jöttek hozzánk. Albertirsa vezetői magukkal hozták az Általános Zeneiskola harminchat tagú zenekarát. Koncertjüket az egykori Pálffy-kastély szép parkjában rendeztük meg. Nagy sikert arattak... — Kiváló a zenekaruk — dicsekszik Anna Landlová. — Sok vidéki gyerek is tanul náluk, törődnek a tehetségekkel. — Ekkor nálunk járt Horváth Dénes képviselő-testületi tag is — mondja Jozef Bulla polgármesterhelyettes. — Azt kérdezte tőlünk, mi történik Szlovákiában? Rémületet keltő híreket hallanak. A magyarellenességre, a nemzetiségi viszályra célzott. Csodálkozott, hogy lehetséges ez, amikor mi megértjük egymást?! — Megmagyaráztuk — jelenti ki Moravčík polgármester —, mi egyszerű emberek nagyon jól kijövünk be a malackai művészek. Áprilisban telt autóbusszal utaznak Albertirsára, a városvezetők a pedagógusokat is magukkal viszik, hogy részt vehessenek a Tessedik-emléknapokon. Tessedik Sámuel (1742—1820) az albertirsai evangélikus paplakban látta meg a napvilágot. Maga is evangélikus lelkész volt, haladó pedagógus, a mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője. A magyarok és szlovákok egyaránt a magukénak vallják. A legérdekesebb ebben az, hogy a Tessedik-család morva származású. A lényeg az, amit alkotott, ez egyetemes értékű, még akkor is, amikorfő művét — „A paraszt ember Magyarországban, Mitsoda és mi lehetne" — 1784-ben német nyelven jelentette meg. Két évre rá, Kónyi János fordításában magyarul is kiadták... Anna Landlová fényképeket tesz elém. Szemmel láthatóan büszke arra, hogy baráti kapcsolatot építhettek ki Albertirsával. — Nagyon is közelinek érezzük őket magunkhoz — jegyzi meg. — Emberségesek, jószívűek. Úgyis mondhatnám, tiszteljük egymást... Az egyik felvételen a malackai önkormányzat küldöttségét az albertirsai múzeumban láthatjuk, a népi hagyományokat bemutató teremben. A másik képen Roszik Mihály evangélikus esperes a féltve őrzött áldozási kehelyt mutatta meg a malackaiaknak. —Mi pedig, amikor nálunk jártak, megmutattuk a mi egyházi ritkaságunkat — mondja a korén megőszült Jozef Bulla polgármester-helyettes. — Tudomásunk szerint ebből csak három van a világon, Jeruzsálemben, Rómában és Malackán... A Szent Lépcsőkre célzott. Malacka büszkesége a bástyákkal védett Fekete Kolostor. A barokk belsejű templomot — olasz mesterek műve — gróf Pálffy Pál építtette aXVII. században, amikor Malackára tette ét családi székhelyét. A lenyűgözően szép templomot 1660-ban szentelték fel, s a gróf átadta a ferencesrendieknek. A restaurálásra szoruló templom szerves része a jobb oldalán létrehozott kápolna, ahol a „szent lépcsőket" találhatjuk. A jeruzsálemi lépcsők hűséges mása: baloldalt 27 lépcsőfok vezet a magasba. Ugyanannyi, mint amennyit Jézus Krisztus tett meg, amikor Pontius Pilátushoz, Júdea ós Samária római helytartójához vezették keresztrefeszittetése előtt. A falon elhelyezett kis márványtáblák tanúskodnak arról, hogy 1950. április 13-ának gyalázatos éjszakája után, amikor a Fekete Kolostort kirabolták és kiűzték a ferencesrendieket — a kommunista uralom alatt is jártak ide hívők, hogy Isten Fiának segítségét kérjék. Az egyiken ez a szöveg olvasható: „Jézus Krisztus Uram, hallgasd meg imámat. 1965." A másikon: „Uram Istenem, köszönöm felgyógyulásomat. 1983." Malacka és Albertirsa példásnak is mondható barátkozása elgondolkoztatott: mi történne, ha a szinte színtiszta szlovák város hasonló együttműködésre lépne egy délszlovákiai várossal, ahol magyarok élnek többségben? Csak magyar és szlovák iskolák barátkozásáról hallottunk mostanság. Két hazai város kapcsolatfelvétele gyümölcsöző lehetne a két nemzetiség egymás mellett élésének ápolásában, hozzájárulna a torzsalkodások csillapításához, megszüntetéséhez is, mert a jó példa követőkre is találhat! Szóvá is teszem, s partnerként megemlítem Füleket, Gútát, Párkányt, a sokkal nagyobb Dunaszerdahelyt, Komáromot. — Miért ne?l —- csillan fel Vladimír Moravčfk polgármester szeme. — Töretlen ugar ez, miért ne szántanánk fel?! Én üdvözlöm a javaslatot, csak az a kérdés, hogy őket érdeklie? — És kire esne a választásuk? — Párkányra! Malacka város baráti jobbot nyújt Párkánynak. Elfogadják? Az albertirsaiakhoz hasonlóan szerződéssel pecsételik meg barátságukat, a szintén sokrétűnek ígérkező együttműködést? Vállaljuk a közvetítést, mert fontosnak tartjuk azt, amit Moravčík polgármester mondott, hogy hazai viszonyok közepette is felszántsuk a töretlen ugart. PETRŐCI BÁLINT EGY ANTIKVÁRIUM - KÉRDŐJELEKKEL A kassai dóm délkeleti oldalán, az egykori híres Fekete Sas Szálló és a vármegye háza között van egy, régi könyveket felvásárló, illetve árusító kis üzlet. Idestova két évtizede rendszeres látogatója vagyok; könyveimnek csaknem a fele ebből az antikváriumból származik. Bármennyire hihetetlennek is tűnik, de az előző rendszerben, sőt a mindenüvé beépített besúgók árgus figyelme ellenére, olyan könyveket is tudtam itt vásárolni, mint például Nietzsche Zarathustrája, Mario Bunge, Buenos Aires-i filozófus okságról Irt remek könyve, a Giordano Bruno párbeszédeit tartalmazó kötet. Itt sikerült megvennem Márai Sándor és Fábry Zoltán csaknem teljes életművét, hogy a lexikonokról, monográfiákról és más régi, értékes történelmi kiadványokról már ne is beszéljek. A minap Mária Kürtiová üzletvezetőnek elárultam, hogy újságíró vagyok, mert azt hallottam, hogy bizonytalan az antikvárium jövője: s ha a hír igaz, akkor ennek rajtam kívül bizonyára sok más könyvszerető ember sem örülne. — A helyzetünk — és főleg a jövőnk — valóban meglehetősen bizonytalan — mondotta az üzletvezetőnő. — Egyelőre annyit tudunk, hogy a ház egykori tulajdonosának az örökösei nem jelentkeztek, tehát az üzlethelyiség állami tulajdon. A kérdés végérvényesen alighanem a júniusi nagyprivatizáció során dől el, akkor tudjuk meg, ki lesz a tulajdonos. A képlet viszont még így sem olyan egyszerű, ugyanis ez az antikvárium a Slovenská kniha pozsonyi könyvterjesztő vállalatához tartozik, de Kassa önkormányzatának is van beleszólása, mi legyen az üzlethelyiséggel. Én úgy tudom, nagyon sokan fenik rá a fogukat. — Tehát nem biztos, hogy továbbra is antikvárium lesz itt? — Minden előfordulhat. — Ön mit szeretne? — Egyedül nem tudom megvenni az üzletet, de ha megmaradna antikváriumnak, biztos, hogy nyereséges és érdemdús munkát lehetne itt végezni. Nem tagadom, szívesen csinálnám. — Tavaly milyen nyereséggel zárták az évet? — Közel egymillió négyszázezer korona értékben adtunk el könyveket, ez mintegy háromszázötvenezer koronával több, mint a korábbi esztendőkben. — Minek köszönhető a növekedés? — Szlovákiában a rendszerváltozás után elég sok olyan könyvet kiadtak, melyet azelőtt még emlegetni sem volt szabad. Tavaly az antikváriumban teljesen új könyveket is vásárolni lehetett. Mňatko, Páral és a hozzájuk hasonló írók műveiről van szó, melyeket egyenest a kiadótól kaptunk meg, s azon nyomban el is keltek, a kiadó által meghatározott áron. — Mióta dolgozik ebben az antikváriumban? — Tizenhét éve, üzletvezető pedig tizenöt éve vagyok. — Ön akkor gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Beszélne, kérem, arról is, hogyan jártak el, amikor például olyan könyveket is behoztak az antikváriumba, amelyek azokon a bizonyos fekete listákon szerepeltek? — Az utasítás szerint nekünk azokat a könyveket is fel kellett vásárolnunk, de a polcokra már nem tehettük ki őket. Főleg azoknak a szerzőknek a műveire kellett figyelnünk, akiket 1968 után nem engedtek publikálni, vagy akik disszidáltak. — Mi lett ezeknek a könyveknek a sorsa? — Pozsonyba, az úgynevezett konzervációs raktárba kellett küldenünk őket. — Kik ellenőrizték, hogy eleget tesznek-e a felszólításnak? — Őszintén mondhatom, felettes szerveink ebből komolyabb problémát soha nem csináltak. Itt nálunk Kassán inkább a vásárlók között akadtak olyanok — nyilván nem véletlenül—, akik szóvá tették: hogyan lehet, hogy mi ilyen könyvet árulunk?! Ilyen esetekben megjátszottuk a hálás ember szerepét, nagyon megköszöntük, hogy figyelmeztettek, és a szóban forgó könyvet hátra vittük a raktárba. — A nemkívánatos magyarországi és más külföldi szerzőkről is volt lista? — Volt, de amint már mondtam, mi igyekeztünk eléggé liberálisan kezelni a dolgot. — Ezt tulajdonképpen magam is tanúsíthatom, hiszen elég sok tiltott könyvet vásároltam meg itt, de hát azért időnként abba a bizonyos pozsonyi konzervációs raktárba is kellett küldeniük köteteket... — Igyekeztem úgy csinálni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. — Kelet-Szlovákiában Kassán kívül Eperjesen és Iglón is van még antikvárium, de azok tudtommal a kassaival nemigen tudtak konkurálni. — Tény, hogy az iglói és az eperjesi antikváriumban az utóbbi évtizedekben magyar és német könyveket nemigen vásároltak fel, mert azokat nem volt, aki megvegye. Hozzánk a Kézsmárktól és Bártfától kezdve egészen Homonnáig, illetve Rozsnyóig terjedő régiókból sok magyar és német könyvet hoztak be, s mi könnyen eladtuk őket. Sőt, itt az angol és francia könyvek iránt is volt és van kereslet. Ez az antikvárium Kassa történelmi városközpontjában van, ahol rengeteg turista is megfordul. — Előfordult-e, hogy egészen nagy könyvtárakat is felajánlottak önöknek eladásra? — Négy esetben fordult elő, hogy többezer kötetből álló könyvtár anyagát vásároltuk fel. Nem titok, hogy a Felvidéken több olyan magas rangú, vagyonos család élt, akiknek szép könyvtáruk volt, de mivel kései utódaik közül a magyar, illetve a német nyelvet sokan már nem tanulták meg, így az ezeken a nyelveken írott műveket — mint számukra értéktelen-érthetetlen irodalmat — eladták. — Gondolja, hogy vannak még hasonló sorsra váró könyvtárak? — Valószínű, de fel kellene kutatni őket. Mi eddig nem utazhattunk ki, csak azokat a könyveket vehettük meg, amiket behoztak hozzánk. Most már annak a veszélye is fennáll, hogy az idén összesen már csak két alkalmazottja marad antikváriumunknak. SZÁSZAK GYÖRGY 1Ú "O c o E S .2 « -í 'v, ^ y- x 2 t 'Öl I CD 8 OJ