Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-27 / 74. szám, péntek

KULTURA KOMENSKÝ IDOSZERUSEGE A REMENY HATALMAS PÉLDÁJA S

emmi sem könnyebb és semmi'sem veszedelmesebb, mint modernizálni egy olyan alkotót, akinek születésétől 400 év választ el bennünket. A legbiztonságosabbnak az az út mutatkozik, amikor saját korában és korával értelmezzük eszméit, s csak ezután keressük meg azt, ami ma is aktuális a nagy műből és erkölcsi magatartásból. Közismert, hogy Jan Amos Komenský élete a nehézségek és a tragédiák láncolata. Már a kezdet sem volt könnyű, hiszen szüleit korán elveszítette. Apja különben a „cseh testvérek" felekezetébe tartozott. E huszita hagyományokat tovább őrző szekta Komenský korában jómódú parasztok, polgárok, kereskedők közössége volt. Mint a kor demokratikus szektájában, a nevelés alapformája a családi nevelés volt. Mindenekelőtt olvasni kellett megtanulnia a gyereknek, hogy megismerhesse a bibliát, de kézművességet is tanultak. A munkára nevelés fontos ismeretetó'jegye volt a szigorú fegyelem. Az volt a fő szabály, hogy „kényszerítsd és büntesd meg a gyerekedet a régi szokás szerint, mértékkel, azonban düh és harag nélkül, hogy ne váljon kicsinyhitlívé, csüggedtté". Aránylag későn, 16 éves korában került iskolába a cseh testvérek anyagi támogatásával. Nagy igyekezettel próbálta elveszett éveit pótolni és megtanulni mindent, amit lehetett. Későbbi írásaiban keserűen emlékezik vissza ezekre az évekre. Saját tapasztalatból győződött meg róla, hogy a korabeli iskola nem vértezi fel a tanulókat az „életre hasznos" ismeretekkel. Különösen a rossz oktatási és nevelési módszerek keltettek benne visszatetszést:...„ottan ököl, s vaspenna, a ferula, a vessző gyakran alászállott az arculatra, a főkoponyára, a hátgerincre és az alfélre úgy, hogy vér is fecskendezett és mindenütt rakva volt kék, vereség sebhelyekkel és hólyagokkal" (A világ labirintusa és a szív paradicsoma). Mindezek a tapasztalatok hozzájárultak az iskolák átszervezésére vonatkozó elképzeléseihez. 1611-től egy arisztokrata fiatalember kísérőjeként Németországban tanul teológiát. Itt találkozik a reneszánsz nézetfelfogásával, számos újszerű didaktikai elvvel, gondolattal. Itt alakul ki benne a pánszófia gondolata. A pánszófia (egyetemes bölcselet) célja az, hogy mindenkinek útravalót nyújtson. A Világmindenség színháza című műben mintegy 28 könyvben szándékozta öszszefoglalni az emberiség egész tudását, amely ki fogja küszöbölni a viszályokat, előmozdítja az élet megjavítását. Heidelbergben természettudományi tanulmányokat is végzett, majd gyalogszerrel tért haza, mert az útiköltség árán inkább Kopernikusz híres csillagászati munkáját vette meg. Prerovban, Olomoucban, Fulnekban tanít. Az 1618-ban kitört 30 éves háború nemcsak családi boldogságának vet véget, az üldöztetés kezdetét is jelentette. Komenskýnek el kell hagynia ifjú feleségét, féltve őrzött könyvtárát, hazáját. Családja pestisjárvány áldozata lesz. Lengyelországi tartózkodása alatt írja legtöbb munkáját, amelyek világhírt szereztek számára — a Nagy oktatástan, Az anyaiskola, A nyelvek nyitott kapuja stb. Itt írta meg pánszofikus filozófiai rendszerének tervezetét, amely Angliába is eljut, s hatására az angol parlament is meghívja javaslatainak kifejtésére. Az egyre fokozódó angol—ír ellentét, a polgári forradalom kitörése következtében kénytelen idő előtt elhagyni a ködös szigetországot. Svédországi tartózkodásának indítóoka ugyanaz volt, mint később a magyarországi meghívásé: segítséget szerezni a Csehországot megszálló Habsburgok ellen, illetve pánszofikus tervének megvalósítása. Sárospatakon készült világhírű, évszázadokon át használt tankönyve, A látható világ képekben (Orbis pictus), amelyet Goethe és Herder is kedvenc gyermekkori olvasmányként emlegetett, s amely a világra vonatkozó legalapvetőbb ismereteket tartalmazta. Mai nyugat-európai szerzők szerint ez a mű a „modern pedagógia megszületésének az órája", illetve a modern tankönyvek prototípusa, mert 1. képekkel ellátott tankönyv, 2. a képi és a nyelvi kifejezés összhangja jellemzi, 3. tekintetbe veszi a tanulók tapasztalatait és felfogóképességét. (Gyakorló pedagógusaink vajon hány, máig sem kisorolt tankönyvet tudnának példaként felsorolni, amelyek igen kevéssé felelnek meg e követelményeknek...?) P

atakról a fiatal fejedelem, Rákóczi Zsigmond halála után visszatér honfitársaihoz a lengyelországi Lissába, mert nem talál elég támogatásra. Ismét háborús hadszíntérre kerül, a svédek elleni harcokban elég vagyona, csupán néhány kézirata marad meg. A város pusztulása egyben a cseh testvérek felekezetének végleges szétszóródását is jelentette. Szilézia, Frankfurt és Hamburg után Amszterdamban talál nyugalmat, itt jelent meg öszszes munkáinak gyűjteményes kiadása, az Opera Didactica Omnia. A közeli Naardenben temették el, itt nyugszanak hamvai ma is. Komenský életműve oly rendkívül sokrétű, amilyen sokoldalú volt az ő érdeklődési köre. Teológia, erkölcstan, történelem, nyelvészet, fizika: az igazság egyetlen formája sem volt számára közömbös. Ugyanakkor, amikor az emberiség tudását akarja szintézisbe hozni, le tud hajolni az első szavakat gügyögő gyermekhez. Lelkének a harmónia az alapvető tulajdonsága, tudományos, vallásos és gyakorlati törekvések úgy áthatják, átszövik egymást, hogy a legmagasabb röptű gondolatok játszva csapnak át a legfinomabb apróságokba. A nevelés és a képzés új felfogásához Komenský korának ösztönzései, az irodalom tanulmányozása és saját pedagógiai tapasztalatai alapján jutott el. Mi volt nevelési krédója? Az, hogy mindenki nevelhető, a megismerés készsége mindenkinél kialakul, fejlődik, de „senki se gondolja, hogy igaz ember lehet tanulás nélkül, azonban mindazon dolgokra felvilágosítást kell kapnia, amelyek emberré teszik". Mindenki embernek született, mindenkinek méltóan fel kell készülnie az örök életre, ha valakit kizárunk a művelődésből, Isten szándéka ellen cselekszünk. A világ szerinte az isteni bölcsesség iskolája, amelyre Isten 3 tankönyvet adott: az érzékelhető világot, a saját képére alkotott embert és a bibliát. Mindezt tökéletesen meg kell tanítani, a cél persze nem a tanítás, hanem a tudás, sőt nem is az öncélú tudás, hanem a gyakorlatban való felhasználása, hogy ezzel is elérjék minden cselekedet célját: a békét és a boldogságot. A nevelés célját Komenský, a teológus természetesen az örök életre való felkészülésben jelölte meg, melynek szerinte három fokozata van: 1. önmagunk és a külső világ megismerése, 2. az önmagunk feletti uralkodni tudás, 3. az Isten felé törekvés. Az elsőt tudományos képzéssel, a másodikat erkölcsi neveléssel, a harmadikat a biblia segítségével oldjuk meg. Komenský az emberben nemcsak gondolkodó lényt lát, ő a teremtett világ csúcsa, testi és szellemi lény, lelkének összetevői a szabadság és az értelem. Az értelem csupán indítéka a szabad cselekedetnek. Az ember hatalmasságának egyik döntő eleme a megismerés képessége, ezt nem hatalomratörően használja, hanem szolgálói módon az ember létének és mivoltának reális feltárására a teremtett világban. A cél elérésének legfőbb eszköze az iskola, az emberiség műhelye. Teljes iskolarendszert alkotott. Foglalkozott az iskoláskor előtti neveléssel épp úgy, mint az anyanyelvű népiskola, a latin középiskola és a felsőfokú tudományos képzés kérdéseivel. Az ő nevéhez fűződik az iskolai munka megszervezése is. A középkori tervszerűtlen oktatás ellenpéldájaként ő dolgozta ki az alapjaiban még ma is használatos szervezési formát (a tanév, a nyári szünet idejének meghatározása, az osztály- és tanórarendszer stb.). A komeniológusok nagyon sokat elmondtak már Komenský életművéről, univerzalizmusáról, örökségének időállóságáról, de még mindig sok az adósság. Máig sincs tisztázva egyértelműen például a tudomány és a vallás értelmezése Komenský életművében, Komenský és a posztmodernizmus, Komenský mint strukturalista, Komenský és a felvilágosodás stb. J. Cach neves cseh neveléstörténész szerint máig hiányzik az olyan hazai mű (cseh vagy szlovák), amely teljes egészében értékelné életművét. Még mindig van kiadatlan műve, M. Steiner egyenesen azt mondja: „Amit Komenský érkezett 60 év alatt megírni, követői a halála utáni 320 év alatt sem érkeztek valamennyi művét kiadni..." B

ár a különbség Komenský és korunk között nem kisebb, mint az a távolság, amely a XX. századot választja el a XVII. századtól (például a spekuláció helyét a szaktudományok foglalják el, a mi korunk magától értetődően meghaladta azt a tanítási tartalmat, melyet a XVII. század szerzője ajánlott), időszerűsége vitathatatlan. Miért? -— Az egész életen át tartó művelődés és az önnevelés eszménye ma is igény, sőt szükségszerű. A műveltségnek és az egész kultúrának harmonikus egységet kell alkotnia nemcsak a szakmai minősítés fokozása, hanem a rekvalifikáció miatt is. De tudatosítjuk-e kellő mértékben, hogy a magasabbrendű élet folytonos készülés, önmagunk folytonos tökéletesítése? — Méltán nevezték őt az UNESCO előfutárának, hiszen a világ egyetemes megjavítását célzó szociálpolitikai és szociálkulturális reformokra vonatkozó gyakorlati felfogású gondolatok kifejezője volt, olyan korban fejtette ki működését, amelynek nem volt szervezett nevelési hálózata és programja. — Vallotta, hogy a nevelés és művelődés folyamatában elsődleges szerepet játszik az iskola. Ma is úgy kell hozzáállni az iskola, a benne folyó munka, a tanítás és a tanulás javításához, mint azt ő tette: fáradthatatlanul keresnünk kell gondolatai, a felismert törvényszerűségek megvalósításának lehetőségeit. — Ma is lenyűgöz, milyen plasztikusan tudta kifejezni a korszak válságát, amely az ő korában kezdődött, de máig húzódik, hiszen még mindmáig sem voltunk képesek megvalósítani a társadalom humanizálását. — Piaget a fejlődéslélektan előfutárának nevezi Komenskýt, a fokozatosság elvén alapuló oktatástan megalapozójának tekinti. Gyermekképét három lehetőség határozza meg: az eszesség, az uralkodásra való képesség, a tökéletesedésre való alkalmasság. Mivel ezekkel minden gyermek rendelkezik, így ezeket mindenkiben ki kell bontakoztatni, minden gyermek fejleszthető. S mindenkinek olyan nevelésre van szüksége, hogy lehetőségei megfelelő szinten teljesedjenek ki. Ennek feltételeiről szülőknek és pedagógusoknak egyaránt gondoskodniuk kell. Vajon igazán ismeri-e minden nevelő neveltjeit? Van-e elegendő türelmünk a reménytelennek látszó esetekben, nem választjuk-e túl korán a rezignálást? — Módszertani elvei a teljességre törekvés, az egyestől az általánoshoz, a közelitől a távolabbi felé haladás, a mindent sorrendben vizsgálás, a tekintély-elv elvetése a személyes meggyőződés javára, a szemléletesség. Szerinte a tökéletes tanítás analízisből és szintézisből áll. Valóban lehetővé tettük már minden iskolafokozaton a gyermekeknek azt, hogy fokozatosan végigjárják a biztos tudást eredményező tanulás önálló útját? — Az ember feladata szerinte látni, megnevezni, cselekedni. Megtanul-e minden gyermek látni, gondolkodunk-e a kétféle megfigyelőképesség fejlesztéséről, vagyis a célirányos, belső stimulusok által kiváltott és a spontán megfigyelést egyaránt? Biztosítunk-e elegendő időt a szerzett ismeretek alkalmazására, gyakorlására? Eleget teszünk-e Komenský intelmének: ne késztessük a tanulót gyakorlásra, ha nem keltettük fel az érdeklődését? „Ne szavakat, dolgokat tanítsatok" — szólított fel szent meggyőződéssel. Valóban eltűnt mára a verbalizmus nemcsak a nyelvtanítás berkeiből, de az egyéb tantárgyakból is? Jut elég idő az „autopraxisra"? Gondolunk-e eleget tanácsára, hogy az emlékezetet csupán az alapvető dolgokkal terheljük meg, a fennmaradó erőket engedjük át a szabadon választott cselekvésnek, az oktatás mértékét igazítsuk a gyermek képességeihez, hiszen ők cselekvő részei a maguk fejlődésének...? — Az erkölcsi nevelésben az állhatatos cselekvést, vagyis a szoktatást tartotta elsődlegesnek, „erényessé csak erényes cselekedetek által válhatunk". Tudatosítjuk-e kellőképpen a példa szerepét? Olyanok vagyunk-e, mi pedagógusok, mint a Nap: „mindig adjon fényt és meleget, gyakran esőt és szelet, ritkán villámlást és dörgést"...'? Menynyire ment át a gyakorlatba alapeszméje: az emberrel való foglalkozás igazi odaadás nélkül nem lehetséges? K

omenský élete a küzdő ember élete volt. Sorsát megbilincselte korának történelmi valósága, szellemét azonban nem tudta leigázni, szenvedélyes vágya a világ tökéletesítésére, az emberiség szabadsága és az örök béke iránt erősebb volt mindennél. Hiába volt egész életén át hontalan üldözött, az emberiség boldogságához vezető út keresését nem hagyta abba. Az emberi lét legerősebb forrásának, a reménynek adta ő hatalmas, lélekzetelállító példáját. SZEBERÉNYI Z. JUDIT 1992. MÁRCIUS 27. MEGMENTETT TÖRTÉNELEM Komáromi Múzeumbarátok Köre 1972-1992 „Immár húsz éve működik a Komáromi Múzeumbarátok Köre. E kerek évforduló alkalmat kínál eddigi tevékenységének, tagjai önzetlen, áldozatkész munkálkodásának felidézésére. A Kör a Duna Menti Múzeum munkáját segítő önkéntes testületként jött létre azzal a céllal, hogy tagjai tevőlegesen hozzájáruljanak szűkebb hazájuk történelmének, hagyományainak felkutatásához, a muzeális értékű tárgyi emlékek gyűjtéséhez és elősegítsék a múzeum közművelődési rendezvényeinek megvalósítását. A múzeum elvárása szerencsésen találkozott a helytörténet és az intézmény tevékenysége iránt érdeklődő néhány lokálpatrióta komáromi lakos igényével, s így a Kör 1972. március 21-én megalakult." Ez olvasható annak a formás kis füzetnek a bevezetőjében, mely 120 példányban nemrégiben jelent meg a komáromi Duna Menti Múzeum kiadásában Komáromi Múzeumbarátok Köre 1972—1992 címmel. Szerzője Mácza Mihály történész, a múzeum munkatársa, a kör titkára, aki esztendőről esztendőre haladva foglalja össze a változó létszámmal működő, időnként közel száz tagot is számláló lelkes csoport tevékenységét, mely főként a gyűjtőmunkára irányult, de szerveztek számos előadást is, tanulmányi kirándulásokat, például a cseh országrészekbe, gondozták jeles személyiségek sírjait a komáromi temetőben, emléktáblák elhelyezését kezdeményezték és szorgalmazták. Az elmúlt két évtizedben összesen 2574 tárggyal gyarapították a múzeum gyűjteményét, nyolcvanhatban például, amikor az intézmény fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte, 852 tárgygyal. Mácza Mihály dolgozatában történészi igénnyel köti a kör kétévtizedes tevékenységének egyes állomásait-eseményeit évszámokhoz és nevekhez, nem feledkezik meg az időközben elhunyt tagokról sem, sőt a füzet vége felé külön oldalon is feltünteti nevüket. Itt, ebben a második részben egyébként további nyolcvan név olvasható (a születés évének, helyének, a lakhelynek és foglalkozásnak a feltüntetésével), azokéi, akiket ez év januárjában jegyzett a kör tagjaiként; majd fényképek zárják a füzetet, melyről Mácza Mihály a következőket írja végezetül: „Kialakult egy tevékeny közösség, amely nemcsak a múzeum érdekében, hanem Komárom és az egész régió történelmi múltjának megismerése, műemlékeinek megóvása érdekében nagyon hasznos munkát végzett". Ennyit röviden a kiadványról, illetve annak nyomán a Komáromi Múzeumbarátok Köréről. Az emberben azonban, mint mindenkor hasonló esetekben, óhatatlanul is felvetődik egy sor kérdés. Merthogy honi magyarságunk múltja, történelme nemcsak Komáromnak és környékének a múltja, történelme. Hanem valamennyi tájegységünké, településünké, egész az Ungig, a Tiszáig. Komáromban, ahol immáron töb mint száz éve működik hivatásos múzeum, hivatásos munkatársakkal, szakemberekkel, 2574 tárgyat gyűjtöttek össze lelkes önkéntesek a múltból. Vajon mennyi ilyen tárgyi emlék veszett el, került ebek harmincadjára ott, ahol se hivatásos múzeum nincs, se a komáromihoz hasonló kör nem működött soha? Márpedig a legtöbb településünk, vidékünk „üres hely" ebből a szempontból. A néprajzi kutatások-gyűjtések (ha netán valaki ezzel hozakodna elő ellenérvként) nem helyettesíthetik az elmúlt étvizedek, évszázadok komplex tárgyi dokumentálását, hiszen azok eredményei csupán egy szeletéről adnak képet a tegnapoknak, a felvidéki magyarság történelmének. Bár mostanában mutatkoznak biztató jelek (noha területi, körzeti vagy éppen helyi hatáskörrel működő hivatásos múzeumokra még várnunk kell), és a civil társadalom kialakulásával, az önszerveződés révén bizonyára létrejönnek majd a komáromihoz hasonló önkéntes körök, csoportok, klubok — félek mégis, ebben az esetben már nem érvényes a mondás: ami késik, nem múlik. Mert sok-sok minden elégett, elporladt, elsüllyedt az időben — örökre. -bor