Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám, csütörtök

1992. MÁRCIUS 19. ÚJ szól GAZDASÁG 6 Beszédtéma napjainkban a lakáspolitikai reform, amelynek végül is oda kell/ene/ hatnia, hogy kialakuljon a lakáspiac, hogy e téren is kialakuljanak a valós értékviszonyok. Az átállás azért sem könnyű, mert a lakosság átlag jövedelmi szintje olyan, amilyen, mert nagyobb hányada nehezen tudja elképzelni, hogyan válhat egyik napról a másikra igazi lakástulajdonossá, ha esetleges megtakarított pénze még az általa most lakott lakás legkisebb helyiségének megvásárlására sem lenne elegendő. Alábbi összeállításunkban tükrözni kívánjuk a jelenlegi helyzetet, és legalább részben megválaszolni a szövetkezeti, volt állami ma községi (kommunális) lakásokban lakóknak az „otthonuk" esetleges megvásárlásával kapcsolatos kérdéseit. Összeállításunk némely cikkével pedig azokat az aggályoskodókat kívánjuk valamennyire megnyugtatni, akik att hogy az építőip; sével nem lesz, építsen, aki ép forgalmazzon, a se a lakásállonr tős hányadát kii diház-építők m magánvállalkoz bár sok nehézs megküzdeniük tosan az ugyam kuió állami ép egészítői, ese senytársai leszi ÉN LAKOM, TE LAKSZ, Ml LAKUNK... Mindannyian lakunk valahol, mégis: a lakáskérdés megoldása állandó beszédtéma. És nemcsak az utóbbi két esztendőben, amikor a rendszerváltás az előző társadalmi berendezkedés minden rejtett hibájáról lerántotta a leplet, korábban Is az volt. Nem azért, mintha olyan sokan lettek volna a pályaudvarokon, parkokban, viskókban „lakók", hariem azért, mert az nyilvánvaló volt, a minőséggel van baj e téren Is. A lakáskiutalás minőségével csakúgy, mint a lakások méreteivel, kivitelezésével, a lakókörnyezettel. És különösen a nagyvárosokban lakásra várakozók listájának mind hosszabbra nyúlása nehezítette a „kérdés" megoldását. Az egyik hibás megoldásból következett a másik, és ma már tudjuk — ami persze sokak számára korábban is nyilvánvaló voit —, hogy a négy évtized alatt kialakult, a korrupció melegágyát jelentő lakápkiutalási rendszert csupán a piaci mechanizmus lenne képes eredményesen lerombolni. A piaci rendszert várhatóan jövőre kezdik bevezetni e téren, és minden bizonnyal fokozatosan. A kereslet ós kínélat törvénye ek/én működő önszabályozással megszűnne a látszólagos lakáshiány, hiszen atavalyi népszámlálási adatokból is kitűnik, hogy a lakésok mennyiségét illetően nem is éllunk olyan rosszul: a lakásoknak mintegy a 10 százaléka lakatlan... Miért a fokozatosság? Úgyszólván a műit év végéig a mindenhatónak tűnő „lakásgazdálkodási törvény" volt hatályban. E törvény lényegét ugyanis az jelentette, hogy kinek és milyen alapelvek szerint utalható ki állami lakás. A kritériumok sokaságában sokat nyomott a latban, ha valaki mondjuk kiváló, a város számára szükséges dolgozó, katonatiszt vagy rendőr volt, s persze olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint például a rokkantság. Egy élsportoló, aki netán rokkant is volt, lakáskérvényét pedig senki sem merte „elsüllyeszteni". A nyilvánvalóan helytelen lakáskiutalási rendszerben elvesztette valós tartalmát a lakbér fogalma is. Aki lakást „bérelt", az tulajdonképpen bizonytalan időre tartós használója lett a „kétszobahallnak", sőt „örökölhetővé" is váltak ezek a lakások. A használót nem lehetett kilakoltatni, ha nem kapott pótlakást. A lakást egyébként nemcsak az örökös személyek „örökölhették" meg, hanem idegenek is. Ugyanis aki beköltözött a lakásba, ós annak fő használójával legalább egy esztendeig együtt lakott, automatikusan elnyerte a használati jogot. Ez tette lehetővé annak a „trükknek" az alkalmazását, amely a lakások feketepiaci értékesítéséhez vezetett. Az emberek azt adták el, ami nem is volt az övék. Vagy egyszerre több lakáson tartották rajta kezűket, köszönettel a szerteágazó családnak. Ügyetlen lett volna az, aki a máig is érvényes árak mellett nem ezt tette volna, amennyiben erre lehetősége volt. A bolondnak is megérte, hogy egy főváros központjában levő lakást havi 180 koronáért fenntartson, még akkor is, ha félévenként egyszer „szellőztette ki". Az illetékesek tehát türelmetlenül vártak a Polgári Törvénykönyv módosítására. A szövetségi törvényhozók viszont enyhén szólva salamoni döntést hoztak: hatályon kivül helyezték ugyan a lakásgazdálkodásról szóló törvényt, de „elfelejtették" meghatározni a legfontosabbat: Vajon ki gondoskodik pótlakásról abban az esetben, ha a háztulajdonos felmondást ad a lakónak? A Polgári Törvénykönyv módosításával a „lakáskérdésben" keletkezett helyzetre az illetékesek többféle módon reagáltak. Nyilvánvaló, hogy még számos kiegészítő rendelkezésre lesz szükség ebben a tárgykörben is, ugyanakkor már az is világos, hogy a közösségi lakásokkal rendelkező polgármesteri hivataloknak lesz a kötelessége, hogy gondoskodjanak pótlakásokról. Csakhogy kérdés, hogyan, miből tehetik ezt meg. Hatmilliárd korona támogatás Csehszlovákiában a lakosság három csoportra osztható, amelyek ugyan azonos lakásokban laknak, mégis teljesen eltérő árakat fizetnek a lakáshasználatért. Az arányokban csupán ez óv július elsejével következik be némi eltolódás. A lakásoknak mintegy 50 százaléka családi ház, 20 százalékuk szövetkezeti lakás, a fennmaradó 30 százalékuk pedig a volt államilakás-kategóriába tartozik (ez utóbbiak ma már a községi tulajdonban levő lakások). A szövetkezeti lakásokban az átlaglakbér 450 korona. Az utóbbi években viszont a szövetkezeti lakások is részesültek némi állami támogatásban. Ugyanis ha összeadjuk a családi ház építési ós fenntartási költségeit, akkor havi 1200 koronás lakbérösszeget kapunk. Az állami lakásokban fizetett átlaglakbérek pedig mindössze 150 korona. Az egész rendszerre évente több mint 6 milliárd korona támogatástfordítunk. Legalábbis ennyit fordítottunk az árliberalizáció kezdetéig, azóta bizonyára ezek a költségek is nőttek. Persze, minden csoport béradója révén hozzájárul az állami támogatáshoz. Az állami lakások használói viszont előnyben vannak, mert alacsony lakbérükre a másik két csoportba tartozók fizetnek rá. A legtöbbet a családiház-tulajdonosok, a szövetkezeti lakás tulajdonosok kevesebbet, mert a lakásfenntartási költségeknek mintegy az egyharmadát dotálták. Igaz, hogy az utóbbi években épült családi házakat is „dotálták", de ez az egész családiház-állományhoz képest elhanyagolható hányad volt Amennyiben az állami lakások kisebb hányadában csak szegények laknának, a támogatásnak meglenne a logikája. Az állami lakások azonban nem szociális lakások. Bebizonyított, hogy az állami lakásokban élők az országos átlaghoz képest nagyobb jövedelemmel rendelkeznek. Nos, a helyzet várhatóan roszszabbra fordul. Az állami lakások községi tulajdonba kerültek, miközben folyik a reprivatizáció is. Néhány városban a lakásállomány felét érinti a restitúció. A pénzügyi ós jogi hátrányokat közvetlenül a háztulajdonos viseli majd, hiszen olyan helyzetben van, amikor a bérlők közvetlenül tőle kapnak „pénzügyi támogatást". Törődnie kell a ház karbantartásával, javításával, de amit kap, az még a javításokra sem elegendő. Gyakran nem is lakható a ház. Ha a régi-új tulajdonosnak nincs a földszinten nem lakás céljára szolgáló helyisége (napjainkban ugyanis ez lényegében az egyetlen bevételi forrása), gyakran nem is tart igényt a házra. A reform a restitúcióval együtt e téren ugyanis a tulajdonos diszkriminálásához vezet, s a tulajdonost a bérlők tulajdonképpen kizsákmányolják. A tulajdonos ugyanis kap egy bérlőkkel teli házat, akik a töredékét fizetik annak, amibe a ház karbantartása, esetleges felújítása kerül. Csak korlátozott mértékben rendelkezhet tulajdonával, mivel azzal továbbra is a bérlők rendelkeznek, szabadon cserélik lakásukat, úgynevezett élettársakat vesznek fel fekete albérlőként. Ahhoz, hogy kikerüljünk ebből a zűrzavaros helyzetből, a háztulajdonosok részéről is szükség van bizonyos türelemre, s ahhoz, hogy valamennyire működni kezdjen a piaci rendszer, némely szakemberek szerint egy ideig adómentesítésben kellene részesíteni a háztulajdonosokat. A piaci árak felé mozgás ugyan érint majd bizonyos szociális csoportokat, de erre a fejlett országokban már van megoldás: az állam szociális juttatással járul hozzá a lakbérekhez. A kör bezárul Ismét annál a kérdésnél lyukadtunk ki, hogy vajon mikor is lesz nálunk működő lakáspiac. A törvények és rendelkezések, a különböző intézkedések szerint korábban bizonyára nem, mint jövőre. Azt azonban mindenképpen le kell szögezni, hogy az idén befejeződik az eddigi lakáselosztási-kiutalási rendszer, a lakbérek alakulásába pedig az állam már nem fog beleszólni. Hogy ki lakik majd az adott lakásban, arról a tulajdonos dönt majd (tehát természetes vagy jogi személy). Továbbra is léteznek majd ún. szolgálati lakások (házmesteri, tanító, fűtőlakások stb.), és ezek csoportjábatartoznak majd a fegyveres erők lakásai is. Amennyiben viszont az ilyen lakócsoportba tartozó bérlő megszűnik a fegyveres erők tagja lenni, a lakása sem lesz a továbbiakban szolgálati, a fegyveres erők már nem rendelkeznek vele. Az állam által épített lakásokkal pedig ezentúl a foglalkoztató szervezet rendelkezik. A fentiekben említett lakásgazdálkodási „újdonságok" bizonyára jó néhány embernek megnehezítik majd az életét. Ugyanakkor bizonyos lépést jelentenek az „elosztásos" rendszer végleges felszámolásához, melyből elsősorban a volt nemzeti bizottságok néhány hivatalnoka és néhány nómenklatúr káder profitált. A Československý Profit nyomán feldolgozta: -pgTAKARÉKOSSÁGGAL IS LEHE Az árliberalizáció szinte azonnal az égig röpítette az építőanyagok árát, és a lakáspiac megszerveződése után egy városi lakás megvétele hat, egy vidéki családi ház felépítése pedig minden bizonnyal hét számjegyű összegbe kerül. Fiatal házasok, pályakezdők viszont ezután is lesznek, akik a szülők családi házában még csak-csak meghúzódnak, de ha csak egy bérlakás három szobájának egyikébe kényszerül az ifjú pár, mondjuk egy gyerekkel, akkor bizony jó hamar konfliktusokkal kell szembenézniük. De hogyan juthat lakáshoz valaki a jövőben, és hogyan csinálják ezt a fejlettebb Európában, ahová mi is igyekezünk? A kormány a hónap elején vitatta meg és küldte a parlamentbe jóváhagyásra az építési takarékosságról szóló tőrvényjavaslatot. Az ötlet nem új, s a törvény kidolgozói főleg a németországi tapasztalatokat tanulmányozva alkották meg a várhatóan nálunk is érvénybe lépő szabályokat. Ennek a módszernek az alapja az, hogy megfelelő mennyiségű takarékbetétből alapot szervezzenek a lakásépítés finanszírozására. Ebből a célból az építési takarékosság előnyös feltételeket kínál. Alacsony kamatú kölcsönt, állami támogatást, amely rendszeresen megtoldja az évente megtakarított összeget. Mindemellett bizonyos fokú objektivitást is biztosít a kölcsön kiutalásánál, ahol azok lesznek előnyben, akik a legnagyobb összegekkel takarékoskodnak, vagy a legrégebben kapcsolódtak be. A pénzt ugyanis ebben az esetben ellensúlyozhatja az időtényező, így egyforma eséllyel indul az, aki kisebb összegekkel hosszabb ideje takarékoskodik azzal, aki nagyobb pénzeket tud ebbe befektetni. Az építési takarékosság célja az, hogy ösztönözze az állampolgárt, akkor kezdjen el gondolkodni a jövőben felmerülő lakásgondja megoldásáról, mielőtt a probléma sürgetővé válna. Növeli az egyén felelősségét a lakás megszerzésénél, és természetesen arra is módot ad, hogy ki-ki lehetőségeitől és szorgalmától függően jobb minőségű lakáshoz, családi házhoz jusson. Természetesen a kormányzatnak az is célja, hogy minél előbb mozgásba hozza az egyelőre egy helyben topogó lakásépítő ágazatot. Az építkezési takarékosság céljából építési takarékpénztárakat hoznak létre, amelyek megalapítására a Csehszlovák Állami Bank adja ki az engedélyeket. Ezeknél lehet majd a takarékoskodást megkezdeni, illetve a kölcsönöket felvenni, mégpedig olyan szerződések alapján, amelyekbe belefoglalják a kölcsönök kamatainak maximális mértékét is. Ezeket az előnyöket egészíti ki a minden évben kifizetett állami prémium. Ennek összege a befizetések nagyságától függ, és maximális értéke a kormány javaslata alapján 6 ezer korona lenne. Az építési takarékosságban részt vehet minden csehszlovák állampolgár, akinek állandó lakhelye van az országban, jogi személy viszont nem. Mivel több ilyen takarékpénztár is működik majd, és egy személy több helyen is köf központi nyilvántE hogy az állami prén helyen vegye fel. Er denkinek csak eg\ évente. A rendszer tehá hogy az ügyfél SZÍ építési takarékpénzt egy konkrét célössz lehetőségei és a építési költségek füj térozzák meg. Ez a < mazza a saját betétje it, az állami hozzájái kölcsönt, de egyéb ható összegeket is, ilyen, akkor a műnk, lását. Ha a megtake ért egy, a szerződé; határozott szintet, 8 nek joga van az építi tártól alacsony karrn ratú építési kölcsönf a kölcsönből és a m pénzből azután me, vagy felépítheti csal csön felvétele azonl ző. A jogosult eldön tatja-e a takarékoski betétjét, vagy felve Egyedül is megtakí egész célösszJget i nincs joga a kölcsö csont ugyanis csak összeg és a célöss lönbség fedezésére Nem tudni, mikor lament ezt a törve bízhatunk benne, I ják, ahogy bíznak a az építési takarékpi zése már megkezdő Az illusztrációs felvételeket GAZDAG JÓZSEF, illetve JURSOVÁ C