Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám, kedd

1992. március 3. IÚJSZÓÄ KULTURA FILMJEGYZET ELSÁNCOLÁS Peter Patzak osztrák rendező legújabb „dobása" ez az osztrák— szlovák koprodukcióban készült film. Neve lehet, hogy ismerősen cseng, hiszen a hazai mozikban már vetítették A gyilkos kék című munkáját. S ha ez utóbbival sikerült is lelkes híveket toboroznia a mozilétogatók körében, nem vagyok benne biztos; hogy az Elsáncolás tovább fogja növelni népszerűségét. Bár az is lehet, hogy csak a balszerencsés véletlenek összjátéka folytán sikeredett ilyen fei6másra ez az alkotás. Maga a történet tulajdonképpen nem rossz. El kell ismernünk, hogy Patzak nagyon jó érzékkel csapott le Ladislav Mňačko Köd című novellájára, amely a forgatókönyv alapjául szolgált. Nagyon is időszerű, komoly problémákat feszeget. Mert a leomlott vasfüggöny, sajnos, nemcsak a nyugati világ régóta áhított ós várt vívmányai előtt tette szabaddá az utat. Sőt, mintha ezek eléggé vonakodva vánszorognának erre, keletfelé... Nem úgy e társadalomtípus kevésbé óhajtott jelenségei, melyekre már nem kell várnunk. Megérkeztek. Például a fegyvercsempészet. A filmben a szlovák és az osztrák titkosrendőrség együttes erővel próbál felszámolni egy nemzetközi fegyvercsempész-maffiát. A szálak Pozsonyba vezetnek. Ide érkezik meg Paul Grumbach, a cinikus, Bécsben élő „üzletember", hogy nyélbe üsse aktuális ügyleteit. Még nem sejti, hogy szép, bár már kissé hervatag útitársnője személyében egy valódi átb-ügynöknő figyeli minden lépését. És nem tétlenkedik... Grumbach iszonyú körülmények között, ruháitól, irataiból, pénzétől megfosztva tér magához egy ligetfalusi ház pincéjében. A titkosrendőrség abban reménykedik, hogy e szélsőséges helyzetbetaszítva Grumbach számára egyetlen kiút marad: kapcsolatba lépni a banda fejével, és így akaratlanul is leleplezni őt. Nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan várjuk: sem az életben, sem a filmen. Hiábavaló az összefogás, ebben az esetben a Rossz — ha nagy áldozatok árán is — végül győzedelmeskedik. Egy film alkotójának joga van rá, hogy pesszimista legyen, és arra is, hogy életszemléletét megossza velünk. Egyetérthetünk vele vagy ellentmondhatunk. Elgondolkodhatunk. Mert egy borúlátó megnyilatkozás picit olyan, mint egy felkiáltójel. Figyelmeztet (vagy talán csak lemondóan megállapítja): nem biztos, hogy jó irányba megyünk, hogy jól választunk. Egyvalamit nem értek csupán: mi célja lehetett azzal a rendezőnek, hogy mondanivalóját — a jó alapötlet ellenére — ilyen unalmas és fárasztó filmbe csomagolta? Hacsak nem a néző nélküli mozi. Peter Patzak persze nem kezdő, tudja, milyen „kellékei" vannak ennek a műfajnak. De úgy tűnik, nem érzi. Filmjének képkockái csak halványan sejtetik azt, aminek lenniük kellene. Nincs pergésük, ritmusuk, hangulatuk. Nincs felvezetés, nincs bonyolítás. Az izgalom nem hág tetőfokára. Csak csendesen folydogál a történet, telezsúfolva emberekkel, akik nem engedik, pontosabban szólva nem tudják elérni, hogy közünk legyen hozzájuk. Fájó, de az sem nyújt nagy vigászt, hogy Paul Grumbach szerepében a világhírű Michael Yorkot láthatjuk. Ha valaki esetleg az ő kedvéért indul el a moziba, inkább nézze i meg még egyszer a Kabarét. MISLAY EDIT TEKOZLO APA Zsigmond Vilmos első rendezése • A forgatókönyvírók: Salamon Pál és Edelényi János Meddig élnek az árnyak? Hogy születnek és mit mutatnak? Romándy Gábor, a jó megjelenésű, híres magyar színész levelet kap Izraelből, s megtudja: egy éve már, hogy meghalt az édesapja. Főpróbahét van, a Hamlet címszerepére készül, de nem bírja tovább, mennie kell. Izraelbe, apja sírjához. Ott, a temetőben találkozik először Katherine-nel, apja éretten is vonzó özvegyével, a német keresztény nővel, aki azért vándorolt ki egykor a Szentföldre, hogy lássa, megismerje, hogy élnek és milyenek a zsidók, akiket honfitársai gázkamrába küldtek. Gábor és Katherine kezdetben hűvösen, értetlenül nézik egymást, a fal, amely köztük áll, magasnak, s ledönthetetlennek tűnik. Katherine szerette, s haláláig odaadóan gondozta férjét, Gábor mindig is neheztelt apjára, lelke mélyén úgy hitte, sosem volt fontos számára. Három napot tölt egymás közelében a magyar színész és a német archeológusnő, az alatt a három nap alatt mindketten újraélik addigi életüket. Mesél a nő, emlékezik a férfi, és a végén kiderül: Romándy Raphael nem a fiát, hanem az országot hagyta el, ahonnan koncentrációs táborba hurcolták. Gábor ismét Pesten van, s Hamletként hajol meg a színpadon. Aztán indul vissza Izraelbe, mert úgy érzi: további sorsa elválaszthatatlan Katherine életétől. Zsigmond Vilmos, az Amerikában élő Oscar-díjas magyar operatőr első rendezése előbb a 23. Magyar Filmszemlén, aztán a pár nappal ezelőtt véget ért berlini fesztiválon került közönség elé. Budapesten Tékozló apa címen vetítették a filmet, Berlinben The Long Shadow, azaz Hosszú árnyék volt a címe. A lent Salamon Pál Temetés után című kisregénye. Pali neve már akkor is fogalom volt, olyannyira, hogy Mai magyar irodalom címen érettségizni lehetett belőle. Mi elolvastuk Andrással a kisregényét, s bár izgalmunkban azt sem tudtuk, hogy szólítsuk őt, felhívtuk telefonon, nézze meg a munkánkat, mert szeretnénk a következő filmünket a Temetés utánból csinálni. Ezzel a telefonhívással kezdődött a barátságunk, s bár a tervünkből akkor semmi sem lett, Pali és én ma is szoros kapcsolatban vagyunk. Engem aztán időközben felvettek a főiskola rendező és operatőr tanszakára, András színésznek tanult, Pali pedig mintha velünk együtt járt volna... ő írta a vizsgafilmjeinket. Novellagyűjteményei, a Sasok és denevérek, vagy az Útban magunk telé ugyanolyan olvasottak voltak, mint a regénye, A tábornok lánya. Színpadi műveit fővárosi és vidéki színházak játszották nagy sikerrel; első munkám a Méz a kés hegyén című darabjának televíziós változata volt. Hogy megőrizhessem személyi szabadságomat és függetlenségemet, operatőrként is működtem. Egy idő után aztán, amikor a Palival elért közös sikereink messze alatta maradtak az én könnyen szerzett operatőri jutalmazásaimnak, mert hiszen az előbbi esetben már nem a szakmai tevékenységet, hanem a gondolkodásmódot, a szemléletet ítélték meg, úgy éreztük, egyre szűkebb térben mozgunk. 1976-ban már odáig fajultak a dolgok, hogy nemcsak kettőnk együttműködését, hanem Pali írásainak megjelenését is gátolni kezdték. — S akkor úgy döntöttek, elmennek. — Fájó szívvel és nehezen megLiv Ullmann és Michael York a Tékozló apában magyar—izraeli—amerikai koprodukcióban forgatott romantikus dráma forgatókönyvét Salamon Pál és Edelényi János írta. — Önök 1977-ig Budapesten éltek, majd az akkori rendszer szellemi béklyóit lerázva Izraelbe emigráltak. Tizenöt év elteltével most már nem csak rendezőként és operatőrként, illetve íróként jöttek haza, Magyarországra, hanem egy Tel Avivban székelő filmvállalat, a Prolitera Productions megalapítójaként Is. Hogy jutottak el a Tékozló apáig? — Tizenhét éves gimnazista voltam, amikor egy, azóta már híressé vált barátommal, Kern Andrással megnyertük az országos amató'rfilm-fesztivált — emlékezik Edelényi János. — Ez volt az első filmünk és a sikertől rögtön azt hittük, miénk a világ, a szakma minden csínja-bínja a kisujjunkban van Érettségi előtt álltunk, amikor az Új írásban megjehozott döntéssel hagytuk el az országot, de ki kell hogy mondjam: nemcsak egzisztenciális és művészi okokból mentünk el. Pali már a szabadságát, sőt az életét is veszélyeztetve érezte. A nyugati sajtóban akkor márSzolzsenyicinhez hasonlították őt, s az akkori magyar vezetésnek mindenre szüksége volt, csak egy Szolzsenyicinre nem. 1976-ban tehát elmentünk, s bár korábbi elképzeléseink szerint az Egyesült Államokba indultunk, Bécsben meggondultuk magunkat, és Izraelt választottuk letelepedésünk helyéül. Találkoztunk ugyanis egy amerikai ügynökkel, akinek azóta is Miios Formán az egyik legnevesebb kliense, és ő azt mondta, ha Amerikába jönnek, jobb, ha számolnak azzal, hogy ott egészen másfajta törvények munkálnak, mint Európában. Tessék csak megnézni Formán példáját, magyarázta az ügynök, azt hitte szegény, hogy Amerikába érve ugyanazt a sikersorozatot folytathatja, amelyet a Fekete Péterrel, a Szösz/Ve/ és a Tűz van, babáml-mal itthon ért el. Megcsinálta az Elszakadást, amely Amerikába oltott cseh film lett és tökéletesen megbukott. A mi számunkra akkor, abban az emigrációs helyzetben a Száll a kakukk fészkére rögtőn másról szólt, mint a nézők legtöbbjének. Arról, hogy egy épelméjű ember bekerül katonák? című forgatókönyvemből Makk Károly fog játékfilmet rendezni, és előkészítettük már egy huszonhat részből álló kedves, vidám sorozat forgatását is. Mint a mama lesz a címe, itt készül majd Pesten, angol nyelven. Két fiatalemberről szól a sorozat, akik vendéglőt nyitnak, s már teszik fel a cégtáblát, amikor kiderül: egyikük sem tud főzni. Egészen addig valahogy mindketZsigmond Vilmos, Edelényi János és Salamon Pál az elmegyógyintézetbe, amely maga Amerika, s mivel megpróbál nem olyanná válni, mint a többi beteg, súlyosan megbüntetik őt, ám a végén, buta, bágyadt vigyorral az arcán pont olyan lesz, mint a többi bent levő társa. Mi pedig épp ezt nem akartuk:.. —... és ezért messziről elkerülték Amerikát. — Igen, inkább a jóval kisebb Izraelt választottuk, [rt is egy levelet Pali az Egyesült Álllamok bécsi nagykövetének, hogy elnézését kérjük, ne tekintse ezt barátiatlan gesztusnak, de különféle megfontolásokból mégis inkább Izraelt választottuk. Úgy érezzük, és ezt meg is ígérjük, hogy Tel Avivban majd Amerika és Izrael művészi kapcsolatátfogjuk szorgalmazni, ami most a Tékozló apával meg is történt. De hogy az anekdota kerek és teljes legyen, s ezt nem én kerekítem, hanem maga az élet hozta így: az ügynök, aki annak idején szinte személyes sértésnek vette, hogy Amerika helyett Izraelt választottuk, azt írta nekünk egy levélben, hogy: „Uraim, Önöknek cédulájuk van arról, hogy bolondok". Erre most, nemrég, amikor Liv Ulimannt szerződtettük a Tékozló apa női főszerepére, s neki is ő az ügynöke, én írtam az úrnak. „Minket, kettőnket nevezett hetvenhatban cédulás botodnak." Mire ő azt válaszolta: .Edelényi úr, hát nem vette észre, hogy az általam mérhető legnagyobb dicsérettel illettem Önöket? Nézze meg, hová vezették a világot a józanok és a normálisak." — Izraelben aztán teljesen új életet kezdtek, vagy a régit folytatták? — Nekünk az emigráció csupán helyváltoztatást jelentett — veszi át a szót Salamon Pál. — Ezzel mindenki máshogy van... ismerek embereket, akiket valósággal megtört, sőt, összetört a honvágy. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy az ő számukra az emigráció olyan dolgoktól való elszakadást hozott, amelyekről kiderült, hogy pótolhatatlanok. Jánost és engem, valamint a feleségeinket, úgy látszik, megkímélt a sors a lelki megrázkódtatásoktól. Mi ma sem érezzük magunkat emigránsoknak Izraelben, s ezt a Tékozló apa is bizonyítja. És hogy Magyarországtól sem szakadtunk el, azt a következő munkáink is jelzik. A Hová mennek a ten azt hitték, hogy a másik zseniális szakács. Semmi baj, áll elő az ötlettel az egyik, a mi vendéglőnkben majd az lesz a pláne, hogy ha kéri az étlapot a vendég, akkor azt mondjuk neki: elnézést, nálunk nincs étlap, mi olyat főzünk, amit a mamától megszokott. — Csak adja meg a vendég a receptet. — És jöjjön ki a konyhába, főzze meg! A vendégek kőzött természetesen mindig lesz egy külföldi híresség. Pavarotti, Piccoli, Topol... attól függően, melyik részbe, kit sikerül megnyernünk. —A Tékozló apát Zsigmond Vilmos rendezte. Öt hogy tudták rávenni, hogy kilépjen a kamera mögül? — Nem kellett őt rábeszélni. Tudva, hogy évek óta rendezni készült, csak nem talált megfelelő forgatókönyvet magának, elküldtük neki a miénket, Amerikába. Innentől kezdve már felgyorsultak a dolgok. Zsigmond Vilmos első olvasásra beleszeretett a történetbe, mi pedig tudtuk, ehhez olyan világsztárokra van szükségünk, mint Liv Ullmann és Michael York. — Akiket, gondolom, sokkal nehezebb volt megnyerni. — Mi is ettől féltünk, de nem így lett. Bízva abban, hogy Michael Yorkot azonnal megfogja a történet szépsége és ereje, nem is az ügynökségén keresztül próbáltunk célt érni, hanem egyenesen nála. Elküldtük neki a forgatókönyvet és vártuk a választ. Közben Liv Ullmannal is kapcsolatba léptünk, aki, miután elolvasta a könyvet, félórás szöveget hagyott Zsigmond Vilmos üzenetrögzítőjén, a végén azzal, hogy „ha ti úgy gondoljátok... én boldogan!" És miután Michael York is igennel válaszolt, és a pénzt is előteremtettük, magyar—izraeli—amerikai összefogással elkezdtük a forgatást. — Nem sokkal a perzsa-öbőlbeli háború kitörése előtt. — Igen, még négy nappal az első Scud rakéta becsapódása előtt is dolgoztunk. 1990. január 14-én függesztettük fel a forgatást, s bár Szaddam Husszein mindent megtett, hogy megakadályozza a film befejezését, a Tékozló apa, igaz, a tervezettnél egy kicsit később, de mégis megszületett. SZABÓ G. LÁSZLÓ