Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám, szombat

7 1848. március 15. 1992. MÁRCIUS 14. JOMLFÖLDn Március 15-e a Kisalfölddel. Akár ezt az összefoglaló címet is adhattuk volna az oldalnak, ugyanis az alább olvasható írásokat abból az anyagból válogattuk, melyet a nyugat-dunántúli napilap, a győri Kisalföld bocsájtott rendelkezésünkre, előzetes megbeszélés alapján. Természetesen olyan együttműködés eredménye ez, melynek révén ugyanakkor lapunk néhány munkatársának március 15-éről szóló írásait olvashatják majd az említett magyarországi régió lakói a Kisalföld iinnepi összeállításában. NEMZETI ÜNNEPÜNK „A MAGYAR SZABADSÁG ELSŐ LÉLEKZETE" M

a már hihetetlennek tűnik, hogy Magyarországnak nem volt mindig himnusza, állami zászlója, nemzeti dala és nemzeti ünnepe, holott napjainkban mindezek szerves részei magyarságtudatunknak. A 19. század közepének gyümölcsei. Mégpedig a Himnusz kivételével az 1848-as esztendőkhöz kapcsolódnak, s annak is egy bizonyos napjához: március 15-éhez. Annak ellenére, hogy tudjuk, a rendiséget megszüntető liberalizmus eszmevilágában alkotott és az ország újjászületéséi ezzel garantáló törvényeket április ll-én szentesítette az uralkodó. De március 15-e volt az a nap, amikor még a törvényjavaslat szentesítése, tehát kötelező erejűvé válása előtt, következésképpen a fennálló rend ellenében, a nemzeti követelések közül az egyik vérontás nélküli forradalomban valósult meg: a gyűlölt cenzúra mellőzésével nyomtatták ki a 12 pontot és Petőfi Sándor Nemzeti dalát. S ezt a közóhajt megvalósító dicső küzdelmet az ifjúság vitte győzelemre nemzeti színű kokárdákkal ékesített, nemzeti zászlókat lobogtató (és esernyős) tömeg segítségével. A nemzet minden rendű és rangú tagja ezen a napon egymásra talált. E napon tette meg az ország ténylegesen a korszerű államberendezkedéshez és függetlenséghez vezető úton az első konkrét de facto, tehát kézzel fogható lépéseket. Cselekedett. És hogy pontosan ezt érezte és érzi ma is mindenki, vagyis, hogy valóban ez volt a magyar újjászületés és szabadság első napja, azt az elmúlt időszak március 15-éhez kapcsolódó érzelmi töltése bizonyítja, amely ezt a napot avatta nemzeti ünneppé, és fogadta el másfélszáz esztendőn át folyamatosan a magyar nemzeti szabadság kezdetét jelentő dátumnak. Köztudott, hogy ezt az első lépést kik tették, írók, költők, újságírók, köztük Petőfi Sándor, Jókai Mór, Degré Alajos, Vasváry Pál, Irinyi József, amikor az egyetemi fiatalokkal és a hozzájuk csatlakozott néptömeggel aznap országos vásárt tartottak Pesten, a Landerer és Heckenast-nyomdában lefoglalták a nyomdát, és immáron előzetes cenzúra nélkül kiszedették és kinyomtatták a Mit kíván a magyar nemzet? kezdetű, 12 pontból álló követeléseiket (amely lényegében megegyezett az országgyűlési törvényjavaslatban foglaltakkal, amelyet ugyanezen a napon vitt Pozsonyból Bécsbe Kossuth Lajos népes küldöttség élén), valamint Petőfi Sándor Nemzeti dalát. A déli órákban Irinyi József a 12 pont első kinyomott példányát lobogtatva jelent meg az összesereglettek előtt, és így szólt: „Március 15. nagy nap a magyarok történetében. Itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága fog is lenni egykor a magyarnak, az a dicsősége mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságol, magunk vívtuk ki!" A Nemzeti dal egyik első kinyomott példányára pedig Petőfi tintával a következőket írta: „Az 1848-iki márczius 15-kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magfar szabadság első lélekzete. Petőfi Sándor". Március 15. nyilvános megemlékezésére azonban még hosszú ideig várni kellett, hiszen Haynau bitófái, Bach huszárai és Schmerling provizóriuma voltak mérföldkövek a szabadságharc utáni közel két évtizednek. De a szívekben és lelkekben élt, lángolt ennek a napnak az emléke, s a Nemzeti dal strófái kitörölhetetlenül beleivódtak a nemzet minden tagjába. Hivatalos, állami ünneppé azonban még az 1867. évi kiegyezés után sem vált március idusa. Már az is nagy eredménynek számított, hogy az 1898. V. törvénycikk nemzeti ünneppé nyilvánította április 11-él, az 1848. évi rendiséget megszüntető törvénycikkek szentesítésének s egyúttal a polgári átalakulás hivatalos, törvényes kezdetének napját. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy az ifjúság nem ünnepelhette meg a „magyar szabadság első lélekzetét", kokárdákkal, hazafias előadásokkal, iskolai szünettel és a Talpra magyar! elszavalásával. Ez csupán azt jelentette, hogy az állam nem tudott mit kezdeni Petőfiék forradalmi napjával, végül is az a Habsburg ült a trónon, aki leverette a szabadságharcot, és Magyarországot a birodalom egyik tartományává akarta tenni. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a szabadelvű eszmék mellett a nemzeti jelleg háttérbe szorult. Mindez megváltozott akkor, amikor Trianonban szétzúzták a Monarchiát és Magyarország valóban független, önálló állammá vált. Az 1927. XXXI. törvénycikk a nemzeti ünnepek sorából törölte április X1 -ét, és helyébe március 15-ét helyezte. Ekkor, 1927-ben vált ez a nap hivatalos, piros betűs Nemzeti ünnepünkké. A

ztán jöttek az ötvenes évek, velük új állami ünnepek, s március 15. ismét csak a diákság ünnepnapjává vált, hivatalos ellenőrzés alatti szavalatokkal és szigorúan korlátozott felvonulásokkal. Rendszerváltozásnak kellett bekövetkeznie, hogy a márciusi ifjak által kivívott sajtószabadság és a magyar szabadság napja ismét nemzeti ünneppé váljon. Cs. K. Kléh István MÁRCIUSI NAPOK* A MAGYARNAK IS TENNIE KELLETT A müncheniek petíciót terjesztőnek a bajor király elé, melyben német parlamentet, sajtószabadságot, népfölfegyverzést, szabad egyesületi jogot, esküdtszéket stb. követeltek. Olaszországban: Szicíliában, a toszkánai nagyhercegségben s a lombard-velencei királyságban március 5 s 6-án több helyen forradalom ütött ki, s a nép jogait követelte. Utóbbiak midőn a bécsi kormánytól alkotmányt kértek, Metternich küldött nekik akasztófát; és ki lőn hirdetve egy statáriális eljárást rendelő kormányparancs, mely szerint minden olyan egyén, ki a történt s történendő jogtalanságok ellen fel mer szólalni, halállal büntettetik. Az elégületlenségnek soha ki nem alvó szikrája egész Németországban, a háromfelé szaggatott Lengyelhonban hamu alatt lappang, s csak kedvező pillanatra vár, és lángra gyúl. Ily mozgalmak közepette a magyarnak is tennie kellett. S ha tenni kell, ha az igének testet kell adni, Kossuth Lajos mindig első a küzdelem terén. A március 3-i kerületi ülésben felírást indítványozott őfelségéhez, melynek lényeges pontjai következők: 1. A közteherviselés alapján a nép terheiben osztakozás s az ország új szükségeinek pótolásáról hasonló alapon gondoskodás.2. Az úrbéri viszonyokbelikibontakozás, kármentesítéssel összekötve. 3. A katonai élelmezés és szállá solás terheinek megkönnyítése. 4. A királyi városok és szabad kerületek közigazgatási és politikai rendezése s a népnek is politikai jogokban részesítése. 5. Földmlvelésünk, kereskedésünk és műiparunk felvirágoztatása. 6. Alkotmányos életünknek valódi képviseleti irányban kifejlesztése, szellemi érdekeinknek a szabadság alapján ápolása. 7. Honvédelmi rendszerünknek nemzeti jellemünk s a honlakosok különböző osztályai érdekegységének alapján gyökeres átalakítása. 8. A magyar közállomány jövedelmeinek és szükségeinek számbavétele és felelős kezelés alá tétele. 9. Ezen nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvények pedig csak azáltal nyerhetnek életet és valóságot, ha végrehajtásukkal minden más befolyástól független nemzeti kormány lesz megbízva. Különös figyelmet érdemel végre a felírás azon pontja, melyben az ország képviselői kimondják: hogyha a birodalmi kormány az alkotmányossággal összhangzásba nem hozatik, a trón s a pragmatica sanctiónál fogva kedvelt kapcsokkal hozzánk kötött birodalom elláthatatlan következményekbe bonyolíttathatik. Az indítvány s annak minden pontja egy szó ellenmondás nélkül elfogadtatván másnap az országos ülésben is keresztülment, s átvitetett a főrendekhez. A kormány elkövetett mindent, hogy a felírás őfelsége színe elé ne juthasson. Szeretett nádorunkat a dinasztiát fenyegető veszélyek Bécsbe hívták. A felső tábla másik két elnöke is eltávozott, s emiatt az említett országgyűlési teendők iránti rendi üzenet nem tárgyaltathatott. A március 9-i kerületi ülésben a rendeknek az országgyűlési tárgyalások siettetése iránt a főrendekhez küldendő üzenete . olvastatott, s ugyané napon tartott országos ülésben hitelesíttetvén a felső táblához átküldeni határoztatott, át is vitetett. Siker nélkül! A fönnebbi rendi üzenet mégsem tárgyaltatott. Mint egész Európa, a pestiek is élénk figyelemmel kísérték a francia* s németországi mozgalmakat. Az érdekes hírekkel telt lapok nagy néptömeg jelenlétében nyilvános helyeken felolvastatván ösztönszerű sejtelmeket idéztek elő a honfiúi keblekben, s a lelkesbék agyában fölvillant az egyesülés szent eszméje, (vek indíttattak meg egy nagyszerű ifjúsági reformlakoma rendezésére. Pártolásra hivatott fel az ellenzéki kör, mely e célra egyesült. M

a^"

Bam

a 1848. MÁRCIUS 15. Petőfi feje alá rakta Közép-Európát' és kis népeket álmodott hosszú nemzeti öntudattal elméjében gyertyákat gyújtott a magyar a fénynél félrecsúszott szoknyájában táncolt a Nemzeti dal Kossuth forradalonvíllatú parfümétől gutaütést kapott az önkény Táncsics börtőnszagú zakóját ingyen mosta az eső s a képzelet műtermében több tízezer nemzetőr rajzolta a remény szárnyalt * Részlet a szerző 184B. kelt írásából. . 18-án A GYŐRI TIZEK SZÓSZÓLÓJA VOLT A KORMÁNYBIZTOS KÍVÁNSÁGA Lukács Sándor Kossuth teljhatalmú kormánybiztosa a szabadságharc legkiemelkedőbb győri képviselője volt. A Bihar megyei származású ügyvéd iskoláit e városban végezte. Gróf Zichy Ottó magántitkáraként kezdte meg hivatali működését. Zichy Ottó Lukács Sándor közreműködésével építette ki a legjelentősebb vidéki ellenzéki központot, amelynek magvát a fiatal értelmiségiekből álló gyári tizek alkották. A Kossuth-féle védegyleti mozgalomban mint a Győri Egylet jegyzője működött közre. Tevékenységével István nádor figyelmét is magára vonta, melyet a korabeli helyésírás szerint közlünk: „Nemes Városi Tanács! Vett hivatalos tudósítás szerint folyó hó 4-én a győri színházban az előadott színjáték első és második felvonása közt az előbb csak üres ház hirtelen többnyire ifjakkal megtelvén, Lukács Sándor ügyvéd egy padra állván felolvasta éljenzések közt, nem csekély bá mulatára s ijedségére a többi közönségnek azon felírási javaslatot, melly azon napon tartott országos üléséből, az országgyűlési teendők iránt a Főrendekhez átküldetett, s midőn Lukács olvasás közben a városi Helyettes Kapitán által a helytelen ténnyel való felhagyásra megintetett, ez 'ki vele' fenyegetésekkel elnémltatván, az olvasás foíytattatott, s végeztével a tömeg éljenzések közt a színházból eltávozott, hogy továbbá ugyan ezen felolvasás ká véházakban és a Bárány vendéglőben ismételte tett, sőt, a következett vasárnapi Redontban is megkísértetett, hol azonban azt a városi főhadnagy akadályozta. Hallgatással el nem mellőztethetvén ezen eset, a nemes városi Tanácsnak ezennel meghagyatik, hogy ez iránti minden körülmények s nevezetesen annak is kitu dására, milly kísérő szavakkal vagy beszéddel tétetett a felolvasás? Szoros vizsgálatot, ha ez még nem történt rendelje, s ennek eredményéről ide mielőbb tudósi tást tegyen. Pozsony Böjtmás hó 12-én 1848. István Nádor Sz. kir. Győr Város Nemes Tanácsának" Lukács Sándor élettörténetének megírásával Győr helytörténetírása még adós maradt. 1854ben a dél-franciaországi Bizanosban halt meg. Utolsó kívánsága az volt, hogy szívét hazájában temessék el. Ez azonban nem teljesült. BANA JÓZSEF, levéltáros \ y i I ( rendelet It ó n a y Jáczinf tisztelendő u r n a k. Azon hűség, mellyel Ön a

1 független magyar nemzet kormánya; azon szeretet, mellyel Ön a' magyar nemzet szabadsága iránt a' legnehezebb időkben is lanusitolt, és azon pielás, mellyel Ön a' vallás és a' nép fölvilágosilása iránt viseltelik, és azon rokonszenv, mellyel Önhöz a' győri nép ragaszkodik, kötelességemmé teszik Önl Győr megyében és városban a' nép felvilágosítására , és a' netalán betörő ellenség elleni lelkes buzdítására egyházi főszónokká kinevezni. Győr megyéoen és városban Ön szigorúan föl fog ügyelni, hogy lietenkint egyszer az egyházakban szónoklatok tartassanak a' nép buzdítására lelkesilésérč, söt Ön több helyeken személyesen log megjelenni 's a' népet egész vidékekről összehíván, egyházi szónoklatol fog tartani. — föl fog ügyelni, valljon a' lelkészek és minden egyháziak a' független Magyarország, a

1 nép és az ország kormánya iránti hivatalos és polgári kötclességöket leljesitlik-e vágy nem? A' fenni említett hatáskörben, a' ezél elérésére Győr megyében és városban Ön minden egyháziakat, mint jónak és szükségesnek lálandja, utasítani fogja, — az egyháziak pedig (Önnek rendeleteit teljesíteni kölelességöknek tarlandják. Pesten, Junius hó 5-én 1849. Lukács Sándor s. k. kormánybiztos. Az 1849-ben kibocsájtott kormánybiztosi rendelet