Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám, kedd

1992. FEBRUÁR 18. Kis NYELVŰR PUBLICISZTIKA . ÚJSZÓM KET FORMÁN? HATVANÉVES A CSEH FILMRENDEZŐ Az a fiú a vegyesboltból... ismerős volt, ugye? Igen, az a serkenő bajszú, köpcösödő, ügyefogyott kamasz, aki nyitástól zárásig szinte mást sem csinált, csak a polcok közt lapított. De hát ez volt a dolga! Lesni, figyelni, szemmel tartani minden egyes vevőt, aki kosárral a kezében is gyanús lehet. Aztán megsúgni gyorsan a kasszásnőnek, jelenteni az üzletvezetőnek, hogy ott, az a terebélyes asszonyság egy tizenkét koronás csokoládét csúsztatott a zsebébe. Vagy hogy az a magas, ellenszenves alak, akivel többször is farkasszemet nézett, úgy ment ki a boltból, hogy nem fizetett. - Nem fizetett? - dörgött a főnök. - Akkor eredj utána, de azonnal, hívd vissza, vagy vedd el tőle, amit ellopott. És mehetett a férfi után behúzott nyakkal, macskasompolygással, hogy a harmadik vagy a tizedik sarkon erőt és bátorságot gyűjtsön és megszólítsa, szégyenbe hozza, leleplezze őt. Az a lány a cipőgyárból... ugye, ô sem volt ismeretlen? Igen, az a szőke, ábrándos tekintetű, mindig mindenben peches kisvárosi munkáslány, akit még egy közönséges ficsúr is át tudott ejteni. De hát, azt mondta neki, hogy szereti, átölelte öt az ágyban, és újra és újra elismételte: senkim sincs Prágában, senkim sincs Prágában, senkim sincs Prágában. Ö meg bedőlt neki. Fogta a bőröndjét, és ment a megadott cimre. Hogy majd szeretni fogják, és ő is szerethet végre. Csakhogy nem szerették, vacsorával sem kínálták. Vallatták, faggatták, megmorogták, minek jött, ki hívta, hogy lehet valaki ilyen hiszékeny fruska, most majd megnézheti magát. Dehogy kell még az ö fiuknak komoly kapcsolat! Gyerek még az, csak szédíti a lányokat. Szöszik és Fekete Péterek. Hatvanas évek. Ot kocka krumplicukor MADACH-BIBLIOTEKA CSELÉNYI LÁSZLÓ: ACETILÉN ÁGYAK A posztmodern irodalomszemlélet számára már az avantgárd és neoavantgárd irodalom is hagyomány. Sőt: aposztmodernek szerint maga az „újító" magatartás a „hagyományos". A mai ember nem új módon akar élni, hanem egyszerűen életben akar maradni, a sok világéletveszély között is „túlélni" akar. Ennek megfelelően a posztmodern író a „volt"at akarja valami új értékképbe fogni, s átvinni a „túlsó partra". Cselényi László új kötete a „hagyományos" hagyomány, az avantgárd és a posztmodern szimbiózisa. Ahogy korábban hangcsoportok, grammatikai szerkezetek álltak párhuzamban a versben, ö irodalmi irányzatokat, s azon belül nagy jelentéstömböket rímeltet össze. Tanúi vagyunk, hogyan vágódik ki - halként - a hagyományos (árvízi) riportszövegek medréből egy-egy kép, fogalom, s lesz részévé az avantgárd második szólamnak, a montázsoknak, hogy végül az egész kompozíció valamiféle közép-európai posztmodern enciklopédiává, Duna menti mítogrammá (Derida kifejezése) terebélyesedjen. (Madách, 1991) (tőr) egy dugó nélküli borosüvegért. Dubőek-kifli és kannába mért tej a csarnokban. Orosz űrhajó a világűrben. Táncdalfesztivál Pesten. Árvíz a Csallóközben. Diáklázadás Párizsban. Orosz tankok a Kis-Duna partján. Három méter angol szövet nagynéném derekán, a komáromi határon. Chaplin utánozhatatlan fintorai a mozivásznon. Laurel és Hardy repülő habostortái. Buster Keaton hatalmas puffanásai. Törökméz, limonádé, cukorvatta a szünetben. Ugyanekkor Prágában: művészeti forradalom, új hullám, cseh filmiskola. Formán, Menzel, Chytilová, Schorm, Papoušek, Passer és a többiek. Gyöngyszemek bukkannak fel a mélyből, százszorszépek bontják parányi szirmaikat, paradicsomi fák érlelik keserédes gyümölcsüket, nyár van, szeszélyes nyár. öregurak pöfékelnek-iszogatnak ráérősen a végtelen időben, Piaveröl mesél az őrnagy, verset szaval a kanonok, korgó gyomorral hallgat a fürdőmester. Chytilová kínálja filmjeit és Menzel. Aztán elmúlik a nyár, az ősz is, már tél van és tüzoltóbál. 1967. A Meghallgatás, a Fekete Péter és az Egy szöszi szerelme után Miloš Formán a Tüz van, babám!at forgatja. Az utolsó itthoni filmjét, amelytől nem sokkal a bemutató után, a benne rejlő „tűzveszély" miatt visszavonja a forgalmazási engedélyt az akkori művelődéspolitika. A lángokból később az utcára is jut, 1968 tüzét maga Formán, a nagy szatirikus, a kegyetlen humanista is megérzi a bőrén. Vége a cseh film új hullámának, a Barrandov felett vörös nyakkendős kisistenek őrködnek, parancsok, rendeletek, szabályok születnek, ezt így, ezt úgy, ezt amúgy, ha nem tetszik, kuss! Chytilová hét évre, Menzel hatra hallgat el, Formán „elszakad" az Egy korszak lezárásának feladata hárul a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinatára, amely 1992. február 20-án tartja rendkívüli ülését Komáromban. Nem akármilyen korszakról van szó! Az 1944 őszétől kezdődő és 1989 novemberéig tartó időszakról, amelybe beletartozik a jogfosztottság három éve, amikor az egyház elveszítette ingatlanainak többségét, minden intézményét, s a hívek egy részét kitelepítették lelkészeikkel együtt, vagy hónapokon keresztül számolniuk kellett a kitelepítés, illetve a csehországi deportálás veszélyeivel. Történt ez annak okán, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 90 százalékban magyar nemzetiségű. Ennek további következményei is voltak. Az NKVD 1944-es működésének következtében gyülekezeteink férfi tagjait kb. 70 százalékban elhurcolták, s voltak gyülekezeteink, melyeket a kitelepítés nemcsak megtizedelt, de majdnem meg is semmisített. Például a Losonci Református Gyülekezet több mint ezer hívéből 203 maradt az 1991-es népszámlálás szerint. Az 1945 után következő időszakban a magyarság és református lelkészei jogfosztottságának másik következménye volt, hogy a gyülekezetek felsőbb szintű vezetését csakis a 7-8 ezres lélekszámú szlovák reformátusság képviselői gyakorolhatták, akik közül többen nacionalista elfogultsággal látták el hivatalukat. Az 1948-as fordulatot követő első évek az egyházi élet újjászervezését hozzák, de ez az újjászervezés már a kommunista hatalom fenyegető és mindent ellenőrizni, befolyásolni akaró árnyékában történt. így az 1949-ben elkészült egyházalkotmány és a későbbi szabályrendeletek szinte mindent állami engedélyekhez kötöttek, valamint egy olyan egyházszervezeti formát hoztak létre, mely igyekezett a svájci reformáció gyülekezeti és regionális önrendelkezési elveit külsőleg megtartani, de valójában egy erősen központosított, a korábbi regionális önállóságot felszámoló belső egyházszerveországtól. A cseh filmiskola egyik meghatározó egyénisége, a mikrorealizmus mestere, aki az életet pontosan olyannak mutatja, amilyen, hátat fordít Prágának és elindul New York felé. Itthoni állását, a bürokrácia olajozottan működő gépezetének köszönhetően rögtön elveszíti, kint, bár szerződés várja, a bevándorlási hivatal neheziti életét. Végül is az amerikai filmrendezők szövetsége harcolja ki neki a munkavállalási engedélyt, ám a forgatás elkezdésére még jócskán várnia kell. Egészen pontosan 1970-ig. Az Elszakadás azonban csak Európában arat számottevő sikert, Cannesban elnyeri a zsűri különdíját, de az Egyesült Államokban katasztrofális bukás. Mélypont után újabb lelki válság: ezúttal a Brodwayn éri kudarc. Színházi rendezőként is „melléfog" öt évvel később ugyanez az ember Oscar-díjas amerikai filmrendező Ken Kesey regénye, a Száll a kakukk fészkére juttatja a csúcsra, az a bestseller, amelyet az első felkínálásra hidegen elutasítanak a hollywoodi stúdióvezetők. Hogy Formántól féltek-e, vagy inkább az alapanyagot nem érezték filmrevihetőnek, most már aligha derül ki, egyvalami azonban bizonyos: Formán pályáján vízválasztóvá vált ez az alkotás. A Hair, a Ragtime, a jórészt itthon forgatott Amadeus és legutóbbi munkája, a Valmont már az új Formán, az amerikai igényekre, elvárásokra, hagyományokra építő filmes alkotásai. Bergmanból, Felliniből, korunk másik két nagy mozimágusából egy van csupán, Formánból - bár lehet, hogy ezt csak mi látjuk így - kettő. Az egyik prágai, a másik hollywoodi. Az előbbi művészként, az utóbbi mesterként nagyobb. Ö maga persze sosem értett egyet az állítással. ,,Én Amerikában is cseh rendező vagyok - nyilatkozza újra és újra -, ott is európai zetet takart. Ezt csak tetézte az iskolák, szeretetintézmények és az értelmiség nagyrészének elveszítése, az egyházi élet templomfalak közé szorítása. A nevezett alkotmány, s az annak nyomán kialakuló központosított egyházszervezet kísértetiesen emlékeztetett az ún. demokratikus centralizmusra, amely évtizedekre elfojtott minden alulról jövő kezdeményezést, minden gyülekezettől vagy lelkészektől származó egyházépítő indítványt. Az állami beavatkozásnak köszönhetően maguk az egyházszervezeti keretek is a többévszázados történelmi fejlődés kereteit semmibe véve változtak meg a felismerhetetlenségig. Egyházmegyéket vontak össze a gyülekezetek akarata ellenére, eltörölve az évszázados megnevezéseket, valamint összevonták a két történelmi egyházkerületet, a Szlovákiai Tiszáninneni Református Egyházkerületet és a Szlovákiai Dunáninneni Református Egyházkerületet, a központosítás tökéletesebb megvalósíthatóságának érdekében. A két egyházkerület „egyesítésének" - melyről a gyülekezeteket soha nem kérdezték meg - az egyház számára máig szomorú következménye lett. Megszűnt az egyházkerületi közgyűlés, mint olyan hivatalos és jogilag megalapozott fórum, ahol a gyülekezetek képviselői közvetlenül hallathatják hangjukat, kifejthetik véleményüket, megtehetik javaslataikat. Magyarán: jogilag kötelező jelleggel nyilváníthatják ki akaratukat az egyház felsőbb vezetésének. Ez mindmáig csak áttételesen, az egyházmegyei közgyűlés határozatain vagy a zsinati képviselőkön keresztül történhet, korántsem azonos hatásfokkal és eredménnyel! A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház megújhodása és magáratalálása az Ige odaadó hirdetése mellett nagyban függ a fent említett szervezeti keretek helyreállításától, ezt kívánja a történelmi fejlődés természetes folyamata. Az elmúlt év novemberében tartott alkotmányozó zsinati ülésen ezzel az örökséggel kellett szembe(Méry Gábor felvétele) lélekkel, sőt, cseh szemmel forgatok". Hol lehet akkor a „baj"? Miért népesebb azok tábora, akik az egykori új hullám Formanjára esküsznek? Talán mert a Fekete Péterben és a Szösziben önmagunkat, a Tűz van, babám! hőseiben közeli ismerőseinket, netán rokonainkat látjuk? Vagy mert ezek a csetlő-botló, kétségek közt őrlődő, bizonytalan kis emberkék közelebb állnak hozzánk, mint a tébolydába dugott McMurphyk, a megalázott és megszomorított Coalhouse Walkerek, vagy az élvhajhász Valmontok? Vagy mert a „régi" Formán eredetiséget, újszerűséget, erőteljes nemzeti jellegel adott filmjeivel? Akkor miért vonz bennünket akár tizenkettedszer is a Hair vagy az Amadeus? Az nem lehet, hogy pusztán a témája miatt. Ott kell, hogy legyen benne, ami Formán sajátja: a kivételes látásmód, a karikírozott szemlélet, a felfokozott erővel feltörő hitelességigény. Formánból - éppen ezért - mégis csak egy van. Oscar-díjai mögött pedig nemcsak McMurphy és Mozart sorsa elevenedik meg, hanem azoké is, akikhez „hűtlen" lett, hiszen ők szereztek neki Hollywoodba szóló útlevelet. A Szöszik és a Fekete Péterek SZABÓ G. LÁSZLÓ néznie a zsinati atyáknak. Mindenekelőtt a régi alkotmány alapos átdolgozását kellett elvégezni, melynek javaslatait a Zsinati Elnökség véleményezésre megküldte a gyülekezeteknek, ami a nevezett egyházi vezetés megújuló munkastílusáról tesz bizonyosságot. Ám egy véleménynyilvánítás önmagában nem pótolhatja a gyülekezetek jogilag alátámasztott akaratnyilvánítását. Ez lehet a demokratizálódás jele, de ez még nem az intézményes demokrácia! Mégis azt mondhatjuk, hogy a református egyház elmozdult a négyévtizedes kényszerpályáról. Azok a zsinati tagok, akiknek túlnyomó többsége még az 1983-as tisztújítás alkalmával lett - állami hozzájárulással - 12 éves időtartamra megválasztva, egy sor egyházi megújulást szolgáló javaslatot fogadtak el. így például: 4 éves választási időszak, munkabizottságok felállítása, melyek az egyházépítést hivatottak szolgálni, az egyházi tisztségek betöltésének 65 évben megállapított felső korhatára, tanintézetek és egy kiadó létrehozása. Történtek bizonyos lépések az összevonások következtében kétnyelvűvé vált egyházmegyék kérdésében is, s létrejött egy bizottság, melynek feladata olyan megoldás kidolgozása, amely mindkét fél számára a legmegfelelőbb. Sajnálatos azonban, hogy a gyülekezetek zöme által igényelt, a lelkészek által is kért és elvárt általános tisztújításra tett javaslat visszhang nélkül maradt, akárcsak a Szlovákiai Magyar Református Lelkészegyesület által is támogatott javaslat a két történelmi egyházkerület visszaállításáról. Szükséges lenne, hogy a Főtiszteletű Zsinat odafigyeljen a gyülekezetekből jövő kezdeményezésekre, s felkarolja és támogassa őket. Ezek bizonyítják, hogy az elmúlt évtizedek ideológiai nyomása sem tudta megsemmisíteni gyülekezeteink életerejét, buzgóságát, amelyet nem csak akkor kell előtérbe helyezni, amikor az elöljáróság kérdez és kér, hanem amikor a gyülekezetek kérése, kérdése, kezdeményezése nyilvánul meg kellő tisztelettel az elöljáróság felé! CSOMA LÁSZLÓ, református lelkész MEGNŐSÜLT MARGITTAL? Nemcsak a szavak megválasztásában követünk el hibát, hanem szerkezeteink, szókapcsolataink között is sok a helytelen. Olyan szerkezetbe állítunk két szót, melynek hallatán vagy olvastán a jobb nyelvérzékű emberek elcsodálkoznak, sőt megbotránkoznak. E hibák közül most a vonzatvegyítés néhány esetét vizsgáljuk meg. Először azt kell tisztáznunk, mi is az a vonzat. Alábbi vizsgálódásainkban až' a jellegzetes határozó, amely valamely igéhez, névszóhoz vagy szószerkezethez azonos határozóraggal vagy névutóval kapcsolódik. Ezeket a határozókat - az alaptagjukhoz való gyakori társulás miatt - állandó határozóknak is szoktuk nevezni. Például az örül igére szinte jellemző a -nak, -nek ragos határozó (örült az ajándéknak), a harcol igére az ellen névutóból és egy főnévből megalkotott határozó (harcol a hazugság ellen), a szükség van szerkezet meg nem is nélkülözheti a -ra, -re ragos főnévi határozót (szükségem van segítségre). Mivel ilyen szoros kapcsolatban álló szavak ezek, hamar feltűnik nekünk, ha egy-egy szóhoz nem a megszokott raggal vagy névutóval alkotott határozó kerül, hanem egy hasonló jelentésű szóé, még inkább, ha egy vonzat nélkül álló szó vonzatot kap. Az egybekel igének gyakori határozója a .valakivel' jelentésű -val, -vei ragos főnév (A szomszéd egybekelt Margittal), de a megnősül igéhez nem tehetjük ugyanezt, mert az nem kap a magyarban vonzatot. Sajnos, mégis hallunk ilyesféle mondatokat: A szomszéd megnősült Margittal. Ezeket szlovák hatásra szerkesztik: az oženiť sa ige ugyanis .valakivel' értelmű határozói vonzatot kap a szlovák nyelvben (Sused sa oženil s Margitou). A csehszlovákiai magyarok nyelvhasználatában több olyan vonzatot is kimutathatunk, amely szlovák hatásra keletkezett (pl. hivők neked telefonon; helyesen: felhívlak; rákra halt meg; a magyarban: rákban; témára ad elő; magyarosan: témáról stb.). De nemcsak idegen hatással magyarázható vonzathasználati hibákat tartunk számon, hanem olyanokat is, amelyeknek az előfordulása belső, azaz magyar nyelvi okokra vezethető vissza. Ismert jelenség a vonzatvegyítés: két hasonló jelentésű szó különböző vonzatainak a felcserélése. Például a múlik valamin határozós szerkezet vonzata gyakran átkerül a függ igéhez, s lügg valamin szerkezet lesz belőle a megszokott függ valamitől helyett. ,,Azon lügg, mit kívánsz"- halljuk néha e helyett: Attól függ, mit kívánsz. Bizonyára elősegíti e hiba elkövetését az a tény is, hogy a függ ige mellett olykor előfordul a helyet, eszközt kifejező -n, -on, -en, -ön ragos szó is. „Őseimnek véres kardja / Fogason függ, rozsda marja..." - Írja Petőfi A magyar nemes című versében. Persze ez esetben a függ ige ,lóg' jelentésben fordul elő. Az utóbbi időben nagyon terjed - már újságban is találkoztam vele - megsértődik valakire szószerkezet használata. A megsértődik igének van ugyan határozói vonzata, a .valamiért', .valami miatt' értelmű okhatározó áll gyakran mellette (pl. megsértődött a durva hangért, durva hang miatt), de nincs olyan vonzata, amely a cselekvés személyre irányulását fejezné ki. Mivel azonban a hasonló jelentésű megharagszik-nak van (megharagszik valakire), ezt a -ra, -re ragos főnevet vagy az annak megfelelő határozószót erőltetjük hozzá a megsértődik-bez is, s efféle mondatokat hallunk, olvasunk: ,,Nagyon megsértődött a barátjára emiatt; Akkor én nagyon megsértődtem rád". Kerüljük ezt a korcs szerkesztésmódot! A napokban újabb példa is akadt újságolvasás közben. Egy riporter írta le a mondatot egy politikusról, aki társainak, valamint a kormánynak a hibáit nyilvános gyűlésen pellengérezte ki. „Ö az első, aki... szórakoztat a piacgazdaság zászlóvivőinek ballépésein" - olvashattuk a cikkében. A politikus hallgatói szórakozhatnak a piacgazdaság zászlóvivőinek ballépésein, mert szórakozni lehet valamin a magyarban. De szórakoztatni valakit valamin nem. Azt csak valamivel lehet. Tehát a politikus a piacgazdaság zászlóvivőinek a ballépéseivel szórakoztathatta hallgatóságát. JAKAB ISTVÁN ZSINAT ELŐTT Acetilén ágyak