Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám, szerda

1992. FEBRUÁR 26. ÚJ szól SPORT PLUSZ 10 A SÍELÉS MESSIÁSA ALBERTO TÓMBA. 1966. december 19-én született. Eredményei - 1987: vb-bronzérmes óriás-műlesiklásban, 1988: olimpiai aranyérem műlesikiásban és órlás-műleslklásban. 1990 és 1991: érem nélkül mindkét vb-n. VilágKupa -1988: második hely, 1989: harmadik hely, 1990: harmadik hely, 1991: második hely, 1992: olimpia arany- és ezüstérem az óriás-müleslklásban és a műlesikiásban. Kikiáltottak nagyszájúnak, szoknyavadásznak, verekedőnek, vulgárisnak, iszákosnak, bélpoklosnak és hülyének. De mondtam-e valakinek, hogy uram, önnel nem beszélek, mert gusztustalanul |ózan? Hogy megváltozom-e valamikor? Bizonyára. Egyszer majd talán kevesebb vulgáris szót használok. Dp valószínűleg ez minden, amiben bízni lehet. Nem tudom, mennyit kerestem eddig. Talán tízmillió márkát. Apám vezeti a könyvelést. Meg kell adni, szép zsebpénzt kapok tőle. Irigylik, hogy amikor az olaszok Amerikába mennek, tizenkét újságíró kíséri őket ós tizenegy miattam utazik. Nem teljesen így van. Mind a tizenkettő azt várja, hogy veszítsek. Jó hangom van. Templomban is énekeltem és néhány mulatóban. Meg Zurbriggen barátom esküvó'jén. A jó alpesi síelőnők jó szeretők. A jó alpesi síelők szintén jó szeretők. Én sítalpon és az ágyban is a legjobb vagyok. Legnagyobb élményem? Amikor Courmayerben találkoztam a pápával. Kezet nyújtott és boldognak éreztem magam. Ha valamikor véletlenül nem érek célba, ez azt jelenti: gyorsabb voltam tökéletlen sítalpjaimnál. Eléggé népszerű vagyok Amerikában, mert-az amik szeretik az olyan embereket, akik egy kicsit bolondosak. Lehet, hogy Sylvester Stallone barátommal filmet forgatok majd. Vállalnák egy komikus szerepet. Oxfordban voltam tökéletesíteni angol nyelvtudásomat. Elárulhatom, az angol lányok semmi újra nem tanítottak meg. A Roslgnol cég sítalpak helyett hordódeszkákat adott nekem. Mivel azonban a szerzó'désemben az áll, hogy soha nem bírálhatom a Rosignolt, határozottan tagadom az előbbieket. A Rosignol a világ legjobb síléceivel tisztel meg. Hét kilót fogytam, mert korábban sok bort ittam. Ez már a múlté. Megnősülni? Ez annyit jelentene, mint nem befejezni a műlesiklást. A világ minden férfiújára féltékeny vagyok. 1988 áprilisában, 1989 februárjában, márciusában és szeptemberében, 1990 ás 1991 márciusában szögre akartam akasztani a sítalpakat. Mindig akkor, amikor korán reggel kellett felkelnem. Gustavo Thöni az ellentétem. Nem sokat beszól, de amit mond, az számomra maga az Evangélium. Kitűnő edző, Ő az első, aki embernek tart, nem pedig gépnek. Ha már a lejtó'kön vagyok és gyakorolok, meztelenül napozhat a hegyoldalon Ornela Mutti vagy Nastasja Kinski, nem számít. A szemem se rebben. A világ minden tájáról érkező leveleket és ajándékokat egyenesen a szemétkosárba dobom. Mit csinálnának a helyemben, ha olyan szörnyűségeket kapnának, mint mondjuk Medici Magnifco képe az én fejemmel? A házassági ajánlatok is bosszantanak. Egy tengerparti üdüló' kabinjában vesztettem el szüzességemet. Azt sem tudom, kivel. A szuper-óriásműlesiklás két futama között csokoládét és teát fogyasztottam. Ja, és még három szendvicset. Én vagyok a síelés Messiása. (tv.) A FUTBALL JELENE ÉS JÖVŐJE (1.) Beszélgetés Mezey György edzővel Klubok szűnnek meg, csapatok vannak végveszélyben. Előfordulhat, hogy az idei magyar bajnokság olyan lesz, mint a Párizs-Fokváros rali: jóval kevesebben fejezik be, mint ahányan elkezdték. Eddig a bajnokság presztizsét csak a gyenge színvonal tépázta, most maga a bajnokság került veszélybe. Ha abból indulunk kl, hogy a foci elsősorban tömegszórakoztatás, akkor a fő' kérdés az, van-e tömeg a meccseken és szórakozik-e. Dr. Mezey Györggyel, a Kispest-Honvéd vezetó'edzőjével, a „fociológia" első' magyar doktorával beszélgetett a Magyar Hírlap szerkesztó'je. * Tévedek, ha ezt a logikai sort állítom fel: gyenge játék - kevés néző' - kevés pénz? A kevés pénzből megint csak gyenge játék következik, melyei még nagyobb érdektelenség kísér... és így tovább - arccal a csó'd felé. - Téved. A játék színvonala csak az egyik meghatározója a nézőszámnak. Volt szerencsém bejárni a világot, minden közönséget ismerek, számtalan silány, unalmas mérkőzést láttam mindenfelé, zsúfolt nézőterek előtt. * Meglep, amit mond. Éppen arról akartam faggatni, mit tesz, mit tehet az edző' a közönség visszahódítása érdekében. Hogyan jelenik meg az edzésmunkában a látványos, szép játékra való törekvés? Mondja-e az edző' a játékosnak, próbálj szép gólt ló'ni, hogy másnap beszéljenek róla, válaszd a látványosabb megoldást, ha kockázatosabb is, mert ha sikerül, elkápráztatod a közönséget, örömet, élményt nyújtasz. -Az edző ilyet nem mond. Értem, mire céloz, de a szép gól, az attraktív játék mint a cél a mai futballban képtelenség. Az edző fölkészíti a játékost fizikailag, technikailag, taktikailag, de a pályán az adott helyzetben mindig neki magának kell döntenie. És a mai gyors, erőszakos futballban aligha lehet ideje rá, hogy a közönség szépérzékére is tekintettel legyen, amikor az egyik védő a mezét rángatja, a másik a nyakában lóg, a harmadik pedig épp a lábát akarja elkaszálni. * Ha az attraktív megoldásokra, szép gólokra, szellemes játékra, váratlan, drámai fordulatokra nem lehet tudatosan fölkészülni, akkor a közönséget mivel lehet visszacsalogatni a lelátókra? Hiszen az eredmény, a győzelem önmagában nem elegendő'. A legrosszabb meccsen is gyó'z valamelyik csapat, és a legunalmasabb bajnokságon Is avatnak bajnokot. -A modern futball százéves története azt bizonyítja, hogy a klubok szurkolótáborának kialakulásában a fő szervező- és összetartóerő a lokálpatriotizmus. Nagyon leegyszerűsítve úgy alakutt ki a futball és közönsége, hogy az egyre népszerűbb játékot nagyon sokan kipróbálták, az ügyesebbekből lettek a játékosok, a kevésbé ügyesekből a szurkolók. Közös ügy volt a játék, voltaképpen a futballista a szurkoló helyett is futkosott a gyepen. Ugyanazt az élményt élték át aktív, illetve passzív résztvevőként. A kialakuló klubok mindig egy helyi közönséghez tartoztak, városhoz, kerülethez stb. A klubszeretet, a szurkolás a városhoz, a közösséghez való tartozást fejezte ki. És ahogy a modern nagyváros kikezdte a helyi kisközösségeket, úgy erősödött az emberekben a vágy, hogy átélhessék az együvé tartozást. Ennek a közösségi vágynak adott nagyon látványos és vonzó formát a klub és annak hétvégi szertartásai; a mérkőzések. Szerte a világon, de legtisztábban a nagy angol kluboknál figyelhető meg, milyen erős a település lakosságának a kötődése klubjához. A Liverpoolhoz, a Manchesterhez, az Arsenalhoz való tartozás családi tradíció, apáról fiúra száll. A nagy nyugati klubokat ma is ez a vonzódás élteti, és persze a nyomában járó támogatás. * Nálunk ez miért nem így van? Nálunk miért nem tudja eltartani a helyi közösség a csapatát? Lokálpatriotizmusunk éppenséggel volna, csak pénzünk nincs. - Magyarországon a háború után szétverték a helyi közösségeket, a klubokat átkeresztelték. Vagyis a tradíciókat szétzúzták, a csapatokat elválasztották saját szerves közönségüktől. * Mintha a Fradinál ez nem sikerült volna teljesen. Pedig az is volt ÉDOSZ, Kinizsi. Nem játszhatott zöld-fehérben, és mégis... Én is az apámtól örököltem a Fradidrukkerséget. -Az FTC is sokat vesztett tradicionális bázisából, hogy mégis megőrzött valami folyamatosságot, annak elsősorban politikai oka van. Erre a klubra valamiféle ellenzéki bélyeget ragasztottak, ez rokonszenvet keltett iránta az emberekben. A civilkurázsi működött: ha a hatalom bántja, csak azért is szeretjük. * Ez valóban az ön igazát bizonyítja. A Fradi meccsein mindig sokkal többen vannak, függetlenül attól, hogy éppen hol áll a csapat vagy milyen látványos mecscseket játszik. - Meggyőződésem, ha újra kialakulnak a helyi közösségek, ha megszerveződik és megerősödik a civiltársadalom, akkor újra lesz közönség a magyar pályákon. Természetesen ezt nem várhatjuk ölbe tett kézzel, szakmailag is, erkölcsileg is rengeteg a tennivalónk, de az biztos, hogy támogató közönség nélkül nincs jó futball. * Akkor a rendszerváltozás jól jött a focinak. Most a cél a szociális piacgazdaság, mely csak alulról szervezó'dó' társadalomra épülne. Ennek motorja az erős polgárság, alapsejtjei pedig a helyi közösségek. Csak attól félek, mire a civiltársadalom megszervezi magát, az együttesek tönkremennek. - Ez a veszély fönnáll. Ma úgyszólván minden egyesület az anyagi csőd szélén áll. Megszűnt az állami támogatás, az úgynevezett bázisvállalatok is kiszálltak a f utballból, vagy maguk is tönkrementek. A jegybevétel pedig elenyésző a működési kiadásokhoz képest. * Akkor tulajdonképpen mibó'l élnek a klubok? Reklámbevételekből? Mecénásokból? A tévé közvetítési díjaiból? - Szinte kizárólag a játékoseladásból. A jegybevételek a kiadások egy százalékát fedezik. A reklámmal és a közvetítési díjakkal együtt az egész nem haladja meg az őt százalékot. Szponzorok pedig nincsenek. * Hogyan lehetséges ez? A legnépszerűbb sportág nem elég jó reklámhordozó? - A termelővállalatok többsége tőkehiányban szenved... * És a bankok? Nekik van pénzük. - A bankok szinte rettegnek a futballtól. Mintha valami közmegegyezés volna köztük, a futballhoz nem adják a nevüket és a pénzüket. * Talán a hosszú ideje tartó sikertelenség rossz ómen. Meg az üres stadionok, a botrányok is csökkentik a foci reklámhordozó erejét. Aki hirdet, az azt szeretné, hogy a termékekhez a siker, a győzelem, a magas színvonal képzetei társuljanak. - Tegyük hozzá azt is, hogy a futball támogatása nagyon sokba kerül. Egy maroknyi zseniális úszó szponzorálása sokkal olcsóbb, és már rövid távon hozhat világraszóló eredményeket. * Ha nincsenek Magyarországon futballt éltető közösségek, ha nincs közönség, ha nincs állami támogatás, ha nem versengnek kegyeiért a hirdetó'k, elkerülik a szponzorok, akkor tulajdonképpen mi ebben az egészben a bolt? Vagy hadd kérdezzem durvábban: miért van futball, ha nincs? Ml a funkciója? Ha sem üzleti, sem politikai érdek nem fűződik hozzá, s a tömegeket sem szórakoztatja, miért csinálják? Mi motiválja a játékosokat, az edzó'ket? - Azt hiszem, nem tud olyat kérdezni a futballról, amire nem tudnék válaszolni. De ezzel megfogott. Azt meg tudom mondani, hogy miért dolgozunk, miért küszködünk. A fönnmaradásért. A tét most nem a bajnoki arannyal járó dicsőség, hanem a klub élete. Kell az eredmény, mert ha nem jutunk ki a nemzetközi porondra, nem tudjuk fedezni a költségvetési kiadásokat. Most nem a közönség kényszerít bennünket elsősorban jobb, eredményesebb játékra, hanem a megmaradás. A magyar futball célja tehát jelenleg kizárólag önnön létének biztosítása. * Ha ez a helyzet, miért kell fönnmaradnia mindenáron? Nem lehetséges, hogy a futballnak lejárt az ideje? A huszadik század gyermeke, s elhal vele együtt. Jönnek az új, modern sportok, s elhódítják a nézó'ket is, a játékosokat is. - A futballélmény szükséglete nagyon mélyen gyökeredzik az emberekben, a magyaroknak különösen a vérében van a játék szeretete, nem lehet olyan könnyen elpusztítani. A focinak ma nincs igazi konkurenciája. Még mindig a legnagyobb tömegeket vonzza a lelátókra az összes sportok közül. Jövője is van: ugyanannyi a tehetség ma is, mint régen, csak nálunk a kibontakozás feltételei rosszak. Húsz éve még kétszázezer igazolt játékos volt az országban, ma alig hetvenötezer. * Ha összerakjuk a mozaik kockát, az volna a csoda, ha jobban állnánk. A futball gyertyája mindkét végén ég. Egyre zsugorodik az utánpótlás, a tehetségeket pedig rendre el kell adni, hogy a bajnokság fönnmaradjon, s a „maradék" játszani tudjon. Saját magának mert közönség se igen van. Hogy lehetne ezt az ördögi kört megszakítani? Mégiscsak a közönséget kéne elö'ször visszahódítani szép játékkal, nem? - Számoljon! Ha a csapat megtáltosodik, és tízszer annyi nézője lesz, akkor a jegybevétel egy helyett a költségek tíz százalékát fogja fedezni. Nem véletlenül említettem támogató közönséget. A mai közönségnek nem sok köze van a csapathoz, és a csapatnak sem hozzá. A játékos nem érzi, hogy érte játszik, hogy felelős neki. A futballistát nem a nézők tartják el, ezért sokszor úgy érzi, ő tesz szívességet a közönségnek. (Egy hét múlva folytatjuk.) SZÁLÉ LÁSZLÓ TÓMBA CSAK EGY VAN... HÁROMSZOR MEGBUKOTT AZ ERETTSÉGIN Kétségtelen, a vasárnap befejeződött XVI. Téli Olimpiai Játékok legszínesebb egyénisége Alberto Tómba volt. Helikopterrel érkezett Albertville-be, naponta nyilatkozott, naponta jelentek meg róla cikkek. Fantasztikus dolgokat mondott, írtak róla az újságok. Mit és mennyit iszik, lusta, hány nőt fogyaszt el egy éjszaka, hogyan tévedt el a Savoyai Alpokban, amikor sítalppal a lábán meg akarta látogatni a kórházban fekvő' Compagnonit. Hiába no, az olaszok bohémek és jópofák, Imádnak hangosan beszélni és nagyokat lódítani. Hát még az alpesi síelők! Azok majdnem mindnyájan fenegyerekek. Már abból adódóan is, hogy a lejtó'kön nincs pardon. Csak bátorság, vakmerőség, hazardírozás. Tómba az alpesi síkirály. Még akkor is, ha fő' számában, a műlesikiásban csak második lett. De óriás-műlesiklásban megvédte négy esztendó'vel ezelőtti elsó'ségét, ami a téli olimpiák történetében eddig senkinek se sikerült. Mármint, hogy valaki alpesi számban duplázzon. Egyszóval Tómba nem akárki. Fenomenális tehetség és vadul habzsolja az élet örömeit. A híres Gustavo Thöni, a hetvenes évek eszményképe, három esztendeje csak egyedül és kizárólag Tómba edzője: „Olyan tálentum, hogy a lesiklásban is a legnagyobb lehetne, de amikor hazamegy és keblére öleli édesanyját, mindig azt hallja tőle: a lesiklás veszélyes..." Tómba otthona Bologna. Ő az első olasz olimpiai bajnok, aki síkságról származik. De hát sok mindent köszönhet milliomos édesapjának. Neki Cortina d'Ampezzóban van háza. És a fiatal Tómba naponta a lejtőkön siklott. Annyira tehetséges volt, hogy iskolába se kellett járnia. Ez később megbosszulta magát: háromszor megbukott az érettségin. Iskola, nem iskola, ez mit sem jelent Tómba életfilozófiájában. Mert így látja a jövőt: megfelelő feleség, nyugodt családi környezet, semmi stressz. Szerinte a nőnek jó alakúnak és szimpatikusnak kell lennie. Az edzőtáborozások során mindig azzal űzi el az unalmas estéket, hogy Mercedes cabriolet kocsijával ki-kiruccan a közeli mulatókba. Az olasz újságok az utóbbi időben annyit írtak Tómba szexuális éhségéró'l, hogy maga is elhitte. A nó'k társaságában legszívesebben a testét hagyja „beszélni": nap barnította arc, bútorszállítókra emlékeztető hát... Nem éppen ideális testi felépítésével (182 cm, 91 kg) inkább a síelő' Rambóra emlékeztet. Sokan becézik így. Az egyik német riporternó' beszélgetést készített vele és a következőket írta: „Tómba nem nó'csábász, inkább olyan férfi, aki nemi ösztöneitől vezetve valahogyan így gondolkodik: Én vagyok a Tarzan, te pedig a fehér nő'..." Mint síelő azonban fölöttébb individualista. Gustavo Thöni azt állítja róla, hogy fegyelmezetlen, szinte minden reggel karikás szemmel jelenik meg az edzésen. Öttagú csapat sürgölődik-forgolódik körülötte (edző, segédedző, erőnléti edző, gyúró, szerelő) és lesi minden szavát, minden mozdulatát, teljesíti minden kívánságát. Mindig kíváncsian várják: Pontos lesz? Mennyit késik? Milyen lesz a hangulata? Lesz-e kedve edzeni? Az olasz sajtó az olimpiai felkészülés során mindent elnézett Tombának, pedig a botrány határát súroló dolgokról volt szó. Egyszerű oknál fogva: rendszeres kilengései ellenére elég gyakran győzött a lejtőkön. Az olimpián „csak" egyszer, mert műlesikiásban „elszórakozta" az aranyérmet. Második lett. Különben szuper! Jókat tud mondani! A szélső hasábon közlünk tőle néhány figyelemre méltó és érdekes gondolatot. (T.V.)