Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-24 / 46. szám, hétfő

SPORT KÉZILABDA DÖNTŐBEN A TEMPO! A női kézilabda IHF Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a Tempo Partizánske otthonában 17:13 (8:6) arányban győzött a román Textila Zalau ellen, és ezzel bejutott a döntőbe, mivel az első találkozón a románok csak kétgólos előnyt tudtak szerezni. A Tempo ellenfele az SC Leipzig lesz, mely az elődöntőben kétszer is diadalmaskodott a Kubány Krasznodar ellen 28:24 és 22:20 arányban. Mindkét találkozót Lipcsében játszották. A Partizánske sérült csapatkapitá­nya, Hummelová nélkül lépett pá­lyára; a hazaiak sokáig nem tudtak játékba lendülni. A 18. percben jutott először előnyhöz a Partizánske, és nyolc perccel később már négy gól­lal (8:4) vezetett, ám a félidő hajrájá­ban sokat hibázott a hazai védelem, s a vendégek ismét szorossá tették a mérkőzést. Szünet után a Tempo gyorsan eldöntötte a továbbjutás sorsát, az 54. percben már 6 góllal vezetett (17:11). A találkozó után Tibor Csollár, a hazaiak edzője igy nyilatkozott: „Végig kíméletlen küzdelem folyt a pályán, a máso­dik félidőben nagyon jó teljesít­ményt nyújtottunk, kitűnően ját­szott az átlövő Valachová, a ka­pus Bôžiková, valamint a véde­lemben Kachová. A lipcseiek elle­ni döntőt április 4-én vagy 5-én játsszuk, a visszavágóra április 18-án, vagy 19-én kerül sor." A nöi I. liga 14. fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy az éllovas ŠAĽA háromgólos kü­lönbséggel kikapott Eperjesen, és ezzel ismét tömörült az élmezőny. A nyárasdi lányok először szerepel­tek új név alatt; hazai pályán döntet­lent értek el a címvédő Slavia ellen EREDMÉNYEK: Coimpex Topoľ­níky - Slavia Praha 22:22 (8:10), legtöbb gól: Egri 6/3, Bertalanné 5, ill Korandová 6/2, Prešov - Šaľa 27:24 (12:11), legtöbb gól: Holodna­ja 12/6, ill. Ďurišinová 10/4, Štart Trenčín - Zlin 17:27 (5:16), legtöbb gól: Sidorová 7, ill. Neubaerová 6, Danubius Bratislava - Štart 21:15 (11:7), legtöbb gól: Kostková 11/4, ill. Jantárová 5. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Šaľa 21,2. Partizánske 19, 3. Prešov 19, 4. Danubius 18, 5. Slavia 16, 6. Toporníky 16 pont. LABDARUGAS DAC-VIDEOTON 5:0! NAPTÁR Hétfő, 1992. február 24. Az év 47. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük MÁ­TYÁS - MATEJ nevü kedves olvasóinkat A NAP kel 06.31 - nyugszik 17.27 órakor A HOLD kel 00.11 - nyugszik 09.10 órakor • 1867-ben született Kari SCHÖNHERR osztrák drámaíró (t 1943) • 1892-ben születeti Konsztantyin Alekszandrovics FEGYIN szovjet regényíró, elbeszélő, esszéíró, a szovjet prózairodalom ki­emelkedő képviselője (t 1977) • 1952­ben született SOÔKY László csehszlová­kiai magyar költő, író. Országszerte felhős, borult idő lesz, több­leié zápor, a hegyekben havazás várható. Az éjszakai hőmérséklet +2 és -2 között mozog majd, keleten a -4 fokot is elérheti. A nappali hőmérséklet 4-8 fok lesz, keleten 2 fok A mérsékelt, változó irányú szél, a Tátrában 20 m/mp-t is elérheti. Előrejelzés keddre és szerdára: Szá­mottevő csapadék nem várható, helyen­ként viszont köddel kell számolni. Az éjszakai hőmérséklet minusz 2-6 fok lesz, a hegyekben -8. A nappali hőmér­séklet plusz 2-6 fok, délnyugaton plusz 8 fok. DRIQ8IIK1HRIH #OIA Ma leginkább a Kelet-Szlovákiában élő, időjárásra érzékeny embereknek lesz okuk panaszkodni: reumás fájdalmaik erősödésót észlelhetik. Sokan depresszi­óba esnek. Viszont az ország más terüle­tein az időjárásnak kedvező hatása lesz, sokakban növekszik a munkakedv és a fi­zikai aktivitás. Akiknek alacsony a vér­nyomásuk, azoknak fejfájással kell szá­molniuk. KÖZLEMÉNYEK A Zselizi Városi Művelődési Központban február 29-én, szom­baton, 16 órától lesz a Ritmus '92 amatőr együttesek és szólóéneke­sek fesztiválja. Az est vendégei: Za­latnay Sarolta és Benkö László. XXX Értesítjük munkatársainkat és minden kedves olvasónkat, hogy a Heti Ifi szerkesztősége új helyre költözött. A szerkesztőség új címe: Heti Ifi, Cukrová 14, 813 39 Brati­slava, tel.: 07/509 03 XXX Február 26-án 19 órától az Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes tánckara és az eperjesi A. Duchno­vič Ukrán Állami Színház táncstú­diója a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház balett-társulatának vendé­geként Pozsonyban lép fel. Jegye­lővétel a Szlovák Nemzeti Színház pénztárában 10-től 18 óráig. HOLNAPI SZÁMUNKBAN • Hol van az igazság? Beszélgetés Ladislav Pittner szlovák belügyminiszterrel • Rekordok könyvébe kínálkozó alkoholszlnt • Az írót meg kell érteni Néhány gondolat a Fábry-revízióról - Duba Gyula írása • Eurüdiké Kövesdi Károly tárcája ÚJ SZÓ N&iOMimOQi * A ligarajt előtt egyre több előké­születi mérkőzésről érkeznek jelenté­sek. Szombaton a DAC otthonában 5:0 (2:0) arányban győzött a Videoton­Waldham ellen. Góllövők: Radványi (2), Pavlík, Fiantok és Molnár. További eredmények: Inter - Widzew Lódz 4:2 (2:1), góllövők: Kubica, Rehák, Weiss, Panči, ill. Sulcz, Mionskevicz, Baník Ostrava - Opava 4:1 (3:0), Csehszlovák olimpiai válogatott - Sparta 1:1 (1:1), góllövők: Rusnák, ill. Trval (a mérkő­zést Nymburkban játszották). * A német Budesliga 25. fordulójának eredményei: Rostock - Wattenscheid 1:1, Düsseldorf - Mönchengladbach 1:1, Dresden - Dortmund 0:0, Köln - Nürn­berg 4:0, Kaiserslautern - Frankfurt 1:1 (a hazai csapatban Kadlec a legjobbak közé tartozott), Stuttgarter Kickers - Hamburg 1:1, Schalke - Stuttgart 0:1. Az élcsoport: 1. Dortmund 34, 2. Stuttgart 32, 3. Kai­serslautern 32 ponttal. * Az angol bajnokság legutóbbi for­dulójában az éllovas Manchester Uni­ted megerősítette vezetését, miután a walesi Hughes két góljával biztosan győzött, 2:0 arányban a Crystal Palace ellen. További eredmények: Aston Villa - Oldham 1:0, Luton - Sheffield U. 2:1, Norwich - Liverpool 3:0, Nottingham - Chelsea 1:1, Queen's Park Rangers - Notts Canty 1:1, Sheffield Wednes­day - West Ham United 2:1, Southamp­ton - Coventry 0:0, Tottenham - Arse­nal 1:1, Wimbledon - Manchester City 2:1. Az állás: 1. Manchester United 60, 2. Leeds 56, 3. Manchester City 50 ponttal. • A 44 esztendős Cornel Dinu lett a román labdarúgó-válogatott új szakve­zetője. Az egykori 75-szörös válogatott ebben a tisztségben Mirceu Radulescut váltja fel, aki a közelmúltban lemondott. Dinu az ország egyik legnépszerűbb lab­darugója volt, és a forradalom után az ifjúsági és sportminiszteri tisztséget töltöt­te be. Ml? HOL? MIKOR? MOZIK MŰSORA POZSONY • DUKLA: Drágán add az életed II. (am.) 15.30, 18.00, 20.30 • HVIEZDA: Switch (am.) 15.30, 18.00, 20.30 •METRO­POL: Maffiózók (am.) 15.15,18.00,20.45 • SLOVAN: Vissza a jövöbe (am.) 11.00, 13.00, 15.00, 17.30, 20.00 •Charlie centrum: Jákób lajtorjája (am.) 17.00, 19.00; Győzelem (am.) 17.30, 19.30 • ISTROPOLIS - SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Tango és Cash (am.) 15.30, 18.00, 20.30 KASSA • DRUŽBA: Switch (am.) • ELÁN: Bestseller (am.) • SLOVAN: Ghost (am.) • TATRA: Paprika (olasz) • ÚSMEV: Karate Kid II. (am.) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Car­men (19) • ÚJ SZÍNPAD: Oh, azok a nók... (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: nem játszik • THÁLIA SZÍNHÁZ: nam játszik RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 249,9 méteres hullámhosszon): 6.00-7.00 Jó reggelt. Zenés információs műsor. 16.00 Hírek. 16.10 Sportmagazin. 17.00 Napi krónika 17.30-18.00 Sláger­ról slágerre, közben: Sajtószemle. TV-MŰSOR CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ F 1 8.30 A nap percei 8.35 Külföldi tudósító­ink jelentik 9.05 Dallas. 8. rész. Régi ismerősök, ism. 9.55 Válogatás a Tv archívumából. 11.15 Haydn: Missa in tempore belli. Ism. 12.05 A nap percei. 15.30 Dokumentumfilm. 16.15 Fúvósze­ne. 16.45 Akupunktúra Vietnamban. Do­kumentumfilm. 17.15 A nap percei. 17.25 Sportvisszhang. Összeállítás hazai és külföldi sporteseményekről. 18.25 Dönt­senek Önök! Privatizációs szerviz. 19.00 Tornázzunk. 19.10 Esti mese. 19.30 Té­vénapló. 20.00 Vagyonjegyes privatizá­ció. 20.05 Jan. Cseh tévéfilm. 21.40 Rendőrmagazin A fiatalkorú bosszúálló. Egy gyilkosság hátteréről. 22.00 Jozef Gabčik - Egy dokumentum története. 22.30 Események, kommentárok. 23.05 Screensport - Válogatás. 23.45 Hírek. SZTV 9.00 Križková: Befejezetlen játszma. Té­véjáték. 12.57 Szünidei matiné a nyugat­szlovákiai gyerekeknek. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20 A hegyek alján Új-zétandi sci-fi sorozat, VIII/8. rész. 18.55 Regionális adás 19.30 Tévénapló. 20.05 Élet a ter­mészetben 20.35 Családi kör Magazin (nemcsak) fiatat családoknak. 21.45 Idő­szerű események. 22.08 Sporthírek. 22.20 Zenei magazin. 22.50 Hirek. TA 3 9.30 Screensport. 11.00 Alles Gute! 6. lecke. 11.15 MCM-zenecsatorna. 12.00 SKY News 13.00 MCM-zenecsa­torna. 14.00 Screensport. 15.00 MCM­dalok. 16.05 TV 5-hírek. 16.15 MCM-vi­deoklipek. 16.30 30 millió barát. Állatba­rátok magazinja. 17.00 American English, 39—40. lecke. 17.30 Alles Gute! 6. lecke. 17.45 MCM-zenecsatorna. 18.00 Screen­sport. 19.00 Heute. 19.20 TSN-hírek. 19.35 MCM-dalok és klipek. 20.00 Schil­ler: Ármány és szerelem. Szinháziközve­títés Hannoverből. 22.55 Kulturális maga­zin. 23.20 ,,M" - a férfiak magazinja. 23.50 RTL plus hírek 0.00 MCM-zene­csatorna 0.30 SKY News MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 5.45 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Köz­játék. 8.35 ZOOM. Your English Magazi­ne. 9.05 A World Music-díjak átadása. Amerikai film. 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 A Bakony az én Párizsom. Kopátsy Sándor sorozata. 16.30 A Zenés tv-szín­házban: Melis György. 17.10 Magyar In­tézet Helsinkiben. Riportmúsor 17.25 Nók negyven felett. NSZK tévéfilmsoro­zat. Búcsú a mindennapoktól. 17.50 Kato­likus krónika. 18.00 Pénzvilág. 18.10 Át­menet. Érdekvédelmi magazin. 19.00 Bű­vös hatos. Rózsa György játéka kockák­kal és filmekkel. 19.15 Gyereksarok, ben­ne: A hitről gyerekeknek, Cimbora, Esti mese... 20.00 Híradó 20.25 Telesport. 20.35 Pókok. Magyar-NSZK film. 22.05 Az én hetem 22.25 Közjáték. Pilinszky János írásaiból. 22.30 Szeresd a hétfőt. Közvetítés az Arany János Színházból 23.15 Késő esti Híradó. 23.20 BBC-hí­radó. TV 2 6.00 NAP TV. Reggeli információs maga­zin. 15.00 Parlamenti Napló. 17.10 Naš ekran. Horvát és szerb nyelvű nemzetisé­gi magazin. 17.35 Gyerekeknek: A macs­ka, a kakas és az egérke. Rajzfilm. 18.00 Hiradó. 18.14 Pop-reál. 18.40 Torpedó. Telefonos játék. 19.00 Fagy pusztított... Kuláksorsok Vásárhely környékén. Doku­mentumfilm. 20.00 Telesport. 21.00 Stú­dió '92. A TV2 kulturális hetilapja. 22.00 Esti egyenleg. Napi képes hírösszefog­laló. 22.25 Felkínálom... Pomezánski György műsora. 23.10 Betiltott filmek. Katerina és gyermekei. Csehszlovák film - 1970, ff. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS 1 9.00 Tv-híradó 9.05 Doogie Howser. 9.30 Osztrák képek. 10.00 Iskolatévé. 10.30 Természetesen az autósok. 11.50 Divatmagazin. 12.00 Kis orgonakincs 12.15 Közép-Európa bölcsői 13.10 Konf­liktusok. 13.35 Ezer mestermű. 13.45 Ta­lálkozás az állatorvosnál. 14.15 Wicher­ték a szomszédból. 15.00 Te meg én. 15.05 Nils Holgersson. 15.30 An-tan-té­nusz. 16.05 Pumukli kalandjai. 16.30 Ding Dong. 17.00 Mini tv-híradó. 17.10 Wurlit­zer. 18.00 Tv-híradó. 18.05 Mi - aktívak. 18.30 A boldog család. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kulturális magazin. 20.15 Hétfői sport 21.00 Mesterszakácsok fózócskéz­nek. 21.07 Oldalpillantások. 21.25 Miami Vice. 22.10 Hírek a film világából 22.40 M. A. S. H. Amerikai filmszatíra. 0.30 Max Headroom Krimisorozat. 1.20 Tv-híradó. FS 2 16.55 Müvészlexikon. 17.00 A világ nagy országútjai. 17.30 Hársfa utca. 18.00 Doogie Howser. 18.30 Szívecském! Rudi Carrel showmúsora. 19.00 A tartományok ma. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kulturális ma­gazin. 20.15 A falusi orvos. Tévéfilmsoro­zat. 21.00 Új filmek a moziban. 21.08 Mesterszakácsok fözőcskéznek. 21.15 Európa-magazin. 22.00 Tv-híradó 22.30 Fejek. Barkochba. 23.15 A kor gondolko­dói. 0.00 Helló Ausztria, hello Bécs! 0.30 Tv-híradó. SAT 1 10.45 Klip-klub. 11.15 Csodás képek az állatvilágból. 11.50 Szerencsekerék. 12.30 A nap tippje. 12.45 Tévétózsde 13.35 Kalifornia napja alatt. 14.30 Va­rázslatos Jeannie. 15.05 Falcon Crest 16.00 MacGyver. 17.05 Nyereménye s póker. 18.15 Bingo. 18.45 Hiradó. 19.20 Szerencsekerék. 20.15 Shogun VII 21.15 A Monte Carlo-i kísértet Angol tévéfilm 23.55 4-es csatorna jelenti. 0.50 MacGyver. RTL 10.10 Marcus Welby, az orvosdoktor. 11.00 Kedves Bili bácsi. 11.30 Tic Tac Toe 12.00 Családi párbaj. 12.30 A kala­pács. 13.00 Egy rém rendes család. 13.30 Kaliforniai klán. 14.20 A springfieldi történet. 15.05 Dallas. 15.55CHips 16.45 Kockázatos! 17.10 Játékshow 18.00 Ti­zenegy 99. Magazin. 18.45 Híradó 19.15 Az A-csapat. 20.15 Gyilkosság a hobbija. 21.15 RHS-Gold show. 22.55 Kulturális magazin. 23.20 ,,M" - a férfiak magazin­ja 23.50 Hiradó. 0.00 Szolgálat Vietnam­ban. 0.50 Harc a maffia ellen. 1.40 Szür­kületi zóna. 2.00 A gyilkosok mindig úton vannak. Francia-szovjet-svájci politikai thriller 3.40 Canon City. Amerikai akció­film. SUPER CHANNEL 9.30 Szuperbevásárlás 10.00 Zenei hí­rek. 12.00 Szuperbevásárlás. 12.30 Vi­deós kirándulások. 13.00 Japán üzleti hírek. 13.30 Vad Amerika. Természetfilm. 14.00 Egyveleg. 14.50 Zenei hírek. 15.00 Körözve. 16.20 Hullámhosszon 17.50 Zenei hírek. 18.00 Wyatt Earp 18.30 Kém vagyok. 19.30 Belső kiadvány. 20.00 Sportmagazin. 21.00 Túlélés. Természet­film. 21.30 A világ ma. 22.00 Igaz történe­tek. 22.30 Sporthírek. 22.45 Tőzsde­szemle. 23.00 Helyőrség Marokkóban. Amerikai film. 0.50 Zenei hirek. 1.00 Kék éj. (Műsorváltozás lehetséges!) Szerkesztőségünk üzenet­rögzítője szombatonként egész nap, a hét többi napján (vasárnap is) este 19 órától másnap délelőtt 11 óráig a 210/44-26-os pozsonyi tele­fonszámon veszi hívásaikat. ORSZÁGOS TELI VIZILABDA-BAJNOKSAG MEGLEPETÉSEK FUTÓSZALAGON (Munkatársunktól) - Már az országos téli vízilabda-bajnokság szombat délelőtti rajtja előtt váratlan esemény zavarta meg a kétnapos viadalt: reggel nyolc óra után ellopták Bottlik István autóját a pasienkyi fedett uszoda előtti parkolóból. A kassai játékvezető tehát - egészen biztos - sokáig emlékezni fog erre a pólópartira! Ugyancsak letörten utaztak haza Pozsonyból az ŠKP Košice vízilabdázói, akik csupán a harmadik (!!!) helyen végeztek. A bajnoki címet az erősen megfiatalított pozsonyi együttes szerezte meg... Óriási meglepetéssel kezdődött a mér­kőzéssorozat: a nagy esélyes kassai rendőrök csak az egyik pontot szerez­ték meg a VŠV Košice elleni összecsa­páson. Végig a kassai főiskolások vezet­tek (három góllal isi), ám a hajrában a sokszoros bajnok ledolgozta hátrányát. A pozsonyiaknak nem okozott különö­sebb gondot az orosz játékosokat leiga­zoló Nováky legyőzése! Szombaton este előbb a VŠV Košice - hatalmas csatában - megosztozott a ponton a Nováky elleni találkozón, majd az örökrangadót a várt­nál jóval könnyebben nyerte az ŠKP. A házigazda pozsonyiaknak szinte semmi sem sikerült. Ekkor mindenki biztosra vette a kassai rendőrök tornagyő­zelmét... Vasárnap reggel a Slávia UK fölénye­sen verte az elfáradt VŠV gárdáját. A vé­gére maradt a nagy szenzáció: a lelkes Nováky legyőzte (!) a kassai ŠKP-t, s így Stoffan Rudolf edző legénysé­ge nyerte az országos téli bajnokságot. Aligha gondolta volna valaki is, hogy Bor­sigék megvédik elsőségüket! EREDMÉNYEK - szombat: ŠKP Ko­šice - VŠV Košice 9:9 (2:3, 2:2, 2:3, 3:1), Slávia UK - Nováky 12:6 (3:1, 2:2, 4:1, 3:2); VŠV Košice - Nováky 11:11 (2:3, 2:1, 4:2, 3:5), a kassai Čiliak 8 (!) gólt dobott, ŠKP Košice - Slávia UK 14:10 (3:4,3:1,3:3, 5:2). VASÁRNAP: Slávia UK - VŠV Košice 12:9 (3:0, 2:0, 3:4, 4:5), Nováky - ŠKP Košice 14:13(4:2,1:3, 4:5, 5:3)!!! 1. Slávia UK 3 2 0 1 34:29 4 2. Nováky 3 1 1 1 31:36 3 3. ŠKP Košice 3 1 1 1 36:33 3 4. VŠV Košice 3 0 2 1 29:32 2 Egyenlő pontszám esetében az egymás elleni meccs döntött! (zsi) Kiadja a Slovakopress állami vállalat. Főszerkesztő: SZILVÁSSY JÓZSEF. Telefon: 532-20. Főszerkesztő-helyettesek: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460) és MIKLÓSI PÉTER (telefon: 210/4453). Főmunkatársak: DUSZA ISTVÁN és TÓTH MIHÁLY. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Marta­novičova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9; szerkesztőségi titkárság: 550-18 és 210/4426, 210/4615; vasárnapi kiadás: 210/4454; sportrovat: 210/4433, 210/4434 és 506-39; gazdasági ügyek: 210/4425 ós 210/4439. Távíró: 92308. Telefax: 505-29. Adminisztráció: 819 02 Bratislava, Martanovi­čova 25., telefon: 586-07. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg ós nem küldjük vissza. ÚJ SZÓ A MAI LAPSZÁM kiadásvezetője: MIKLÓSI PÉTER belpolitikai hírszerkesztője: OZORAI KATALIN külpolitikai szerkesztője: GÖRFÖL ZSUZSA sportszerkesztője: ZSIGÁRDI LÁSZLÓ grafikai szerkesztői: SZILVÁSY ERZSÉBET, VALÉRIA NEMCOVÁ Készül a Danubiaprint, á. v. 02-es üzemében, 851 80 Bratislava, Martanovičova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek ós közületeknek: 819 15 Bratislava, Martanovičova 25, 8. emelet, telefon: 551 29 vagy 210/4455. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat és a Mediapnnt - KAPA Előfizethető minden postán és kézbesítőnél Külföldi megrendelések: PNS igazgatósága. Martano­vičova 25, 813 81 Bratislava Index: 48011 A jelzés nélkül közölt híranyagot a ČSTK sajtóirodától vettük át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom