Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám, kedd

7 GAZDASÁG ÚJ szól 1992. FEBRUÁR 18. > o o D go u m ^ O to D t >5 S™ Q) S MILYEN AZ IGAZI KAMARA? MAGYARORSZÁGI SZAKEMBEREK A VÁLLALKOZÓI ÉRDEKVÉDELEMRŐL ÉS A MAGYAR—CSEHSZLOVÁK—LENGYEL KERESKEDELEM LEHETŐSÉGEIRŐL Még az ősszel járt Pozsonyban a Magyar Vállalkozói Kamara küldöttsége, amelynek akkori tárgyalásairól naprakészen tájékoztattuk olvasóinkat. Nem szóltunk viszont magáról a kamaráról, érdekvédelmi törekvéseiről, külföldi kapcsolatépítési szándékáról. Az azóta zajló politikai és gazdasági változások Kelet-Európában, valamint az a tény, hogy Csehszlovákiában még mindig nincs hasonló szerveződés, méginkább indokolttá teszi a magyarországi tapasztalatok részletesebb közreadását. — Kamaránk tulajdonképpen •spontán alakult — ecseteli a kezdeti lépéseket Olajos Csaba, elnökségi tag. — Egyszerűen elhatároztuk, olyan kamarát kell összehoznunk, amely valóban kamaraként működik. A Velencei tó partján fekvő Gárdonyban találkoztunk először. Tehát nem Budapesten, hanem magánvállalkozói környezetben, az ottani szállodatulajdonosnál. Kifejezetten azért döntöttünk így, mert tartottunk attól, ami be is következett, és azt hiszem minden volt szocialista államra jellemző: a mai kamarai rendszer teljesen alkalmatlan az átalakulásra. Magánvéleményem szerint a jelenlegi Magyar Gazdasági Kamara nem elég rugalmas ahhoz, hogy az új és kisvállalkozókat valóban kellőképpen képviselje. Kényszerből ugyan megteszi, hiszen nem is tudja nem képviselni a visszamaradó gazdasági szerkezeteket. Azokat, amelyek vezetősége egy részének nem célja az a fajta átalakulás, aminek következtében dolgoznia kellene, mert csak akkor maradhat meg a jelenegi jó körülmények között. De még ez sem biztos, hogy elég, mert a legtöbbjük nem tud lépést tartani a rohanó világgal. S nyilván itt, Csehszlovákiában is érzik, sok értelmes ember képtelen követni a változásokat. Szóval ilyen elgondolások vezényeltek bennünket az induláskor. Akkor néhány ember próbálkozása volt, most már nagyon sok összeköttetésünk, kapcsolatunk van, Kelet-Európával is. — Erről akár részletesebben is szólhatna... — Nem csak egyéni tagjaink vannak, egyébként mintegy 700-an lehetnek. Találunk köztük olyanokat • is, amelyekre nem is gondoltunk. Itt van például az az országos ipartestület, amely már nem azonos a régi Kisiparosok Országos Szövetségével, s amely több százas taglétszámmal lépett be hozzánk. Mert mi nem agresszívek, hanem offenzívek vagyunk. Amit akarunk, kihajtjuk. Beállítunk akár a miniszterhez vagy az államtitkárhoz is. Nem tiszteletlenül, de nem egészen a megszokott formákat betartva. És így próbáljuk dűlőre vinni a dolgokat. — Innen figyelve sokkal többet hallunk a Vállalkozók Országos Szövetségéről (VOSZ). Tényleg, milyen a kölcsönös viszonyuk, és hogyan vélekedik a Magyar Gazda sági Kamaráról? — Óriási nagyságrendi különbség van közöttünk. A Magyar Vállalkozói Kamara az egész országra kiterjedő, hatalmas apparátussal és kapcsolatot az itteniekkel. Elképzelésünk szerint nem kartellként tevékenykedve, de bizonyos árucserét lehetne így lebonyolítani. Teszem azt, ha Szlovákiában lehet drótkerítést kapni, és az nálunk pont nincsen, akkor ők átjönnek, s visznek innen egy teherautó drótkerítést. És helyette ellenértékként mondjuk olcsó magyarországi marhahúst hoznának be. Ez már úgy ahogy beindult, de nagyon döcög, éppen azért, mert nincsenek megfelelő infrastruktúrái, államközi szabályai. Sokat lenGelenczei Csilla: „A folytatás a szakembereken múlik" vagyonnal rendelkező szervezet. A VOSZ a vállalkozóknak egy nem kis, de jó pénzű csoportját képviseli. Ügyes, szerepelni szerető vezetője van, és sokan azt hiszik, egy hatalmas szervezet áll mögötte. Pedig taglétszámukat és a gazdasági életben betöltött szerepüket tekintve messze nincs olyan befolyásuk, mint amilyet elhitetnek a közvéleménnyel. A Magyar Gazdasági Kamara régi nagy állami hivatal, amely még keresi a helyét. És a maga módján változik is. Betársultunk ebbe a kamarába, de a keletkező űrt mégis mi próbáljuk betölteni. Mégpedig az új és kisvállalkozók érdekeinek teljes felkarolásával. Ezért van az ország minden részén regionális szervezetünk, voltaképpen egy fölfelé törekvő érdekszférát képviselünk. — Összeköttetéseikről, külföldi kapcsolataikról szintén szívesen hallanék. Mondjuk a szlovákiairól. — Próbálkozásaink rnár korábban is voltak. Mert az államoktól, kormányoktól sosem lehet annyit várni, mint azoktól az emberektől, akik a határos területen akarnak együttműködni. Nekik nincs más választásuk. Van például Magyarországon a Duna, innen nézve déli partján egy Ezertulipán nevű szakbolthálózat. Ők már felvették a Vígh lstván:„Elég erős a kihívás" (Prikler László felvételei) dítene az egészen egy lengyel— csehszlovák—magyar szabadkereskedelmi társulás életrehívása. Ha ez sikerülne, nyert ügyünk lenne. Van egy további elképzelésünk is, bár nem élvezi mindenki támogatását. Történetesen a régió közös bankjának létrehozásáról volna szó. Ebben azonos lenne a szlovákiai ós a magyarországi tőkerészesedés, s a tehetősebb magánvállalkozók bevonásával részvénytársaságként tevékenykedhetne. Egyedüli dolga az lenne, hogy a lehető leggyorsabb pénzforgalmat bonyolítson le, kivételezetten erre a piacra. Távlatilag olyan piaci forgalom megindításával számolunk, ami Közép-Európa lehetőségeit használja ki. Szerintem is szükség van a nyugati tőkére, de csak olyan mértékig, hogy ne váljunk banánköztársaságokká. Ettől függetlenül a térség üzleti élete nagyon felpöröghet. — Szlovákián kívül más kőrnyező országokban is próbálkoztak már a kapcsolatfelvétellel? — Romániában igen, Jugoszláviával kizárólag a jelenlegi állapotok miatt nem megy a dolog. És a Kárpátalján is érdeklődtünk. Ott szerencsés helyzetben vannak, mert a különböző érdekcsoportok kiválóan megértik egymást. Olajos Csaba: „Kamaránk spontán alakult" Vígh István tanácsadó, a jelenlegi magyarországi gazdasági program egyik kidolgozója hozzáfűzi: — Szeretnénk elérni, hogy a potenciális üzleti kapcsolatokat ne gátolja a partnerországok előírásainak megismerése. Nyilvánvaló, mindenhol vannak törvényalkotási hagyományok, s államonként mások-mások a szabályok. Nekünk ezt ismernünk kell, ma is, s a jövőben is. Emiatt nem mondhatunk le a kínálkozó üzleti lehetőségekről. Olajos Csaba: — Nagy esélyt látok a lengyel— csehszlovák—magyar együttműködésben. Kelet-Európa azon országairól van szó, ahol viszonylagos béke uralkodik. Kihasználva ezt a helyzetet olyan gazdasági bástyát vagy erődrendszert építhetünk ki a térségben, amelyik — ha majd egyszer Európa valóban az Urálig ér, ahogy az földrajzilag meghatározott — iszonyú szerepet kaphat. Gondoljunk csak bele, tőlünk messzebb van az Urál, mint Párizs. Tehát ez egy óriási háttérterület, erre aspirálhatunk... Gelenczei Csilla jogi szakértőként (egyébként Antall miniszterelnök tanácsadója) röviden fogalmaz: — Nem hiszem, hogy csak egy politikai gesztuson (a három államfő krakkói nyilatkozatára utal — a szerző megj.) múlna a szóban forgó együttműködés kibontakozása. Szerintem a KGST felbomlásával égető szükség van arra, hogy ezek az országok megtalálják a kereskedelmi kapcsolatok kialakításának egy új formáját. Ennek deklarálása csak az első lépcső volt. A folytatás a szakembereken múlik. Vfgh István: — Elég erős a kihívás. A magyar—csehszlovák—lengyel agrárexporttal kapcsolatos tavalyi ideiglenes párizsi tartózkodás is jelezte, mind jobban tömörülnie kell a három országnak. Olajos Csaba: — Bár néha sokan nem érzik: ez egy akkora kártya, amit egyszerűen meg kell játszani. De vajon megjátssza-e a három ország? S ha igen, mikor és hogyan? Egyelőre egyazon napon, de külön-külön szerződéssel társultunk az Európai Közösségekhez. Egymás felé is megtaláljuk az utat? J. MÉSZÁROS KÁROLY AMERIKAI ISKOLA FIATAL MENEDZSEREK ÉS TANÁRAIK ALAPJA A szupermenedzserképzőnek tekintett prágai U.S. Business School közelmúltban felavatott első végzősei olyasvalaminek vannak birtokában, amit kevés hazai közgazdász mondhat el magáról. Ez pedig a piacgazdaság pénzügyi és irányító mechanizmusának aprólékos ismerete, amelyet a legjobb amerikai egyetemek tanárai egyéves rendkívül intenzív képzés során vertek beléjük. így aztán szinte természetes volt, hogy első önálló vállalkozásukként befektetési társaságot hoztak létre. Az így megalakult C.S. Rt. pedig három privatizációs alap szülőatyjává vált. Vladimír Štefánik, az alap igazgatótanácsának tagja szerint hazánkban kevesen mondhatják el, hogy igazán kiismerik magukat a beruházások és a pénzügyi machinációk rejtelmeiben. Márpedig a kuponos privatizáció során megszerzett részvényeket az egyre nagyobb jövedelem érdekében állandóan mozgatni kell, illetve ki kell egészíteni a tőkepiacon szokásos egyéb tevékenységgel. Ezért hihetetlen, amikor a bankok és egyéb vállalkozók által létrehozott alapok mindegyike azt hirdeti magáról, hogy elsőrendű szakemberekkel rendelkezik. Szerinte bizonyára nem véletlen, hogy egyes agresszív reklámkampányt folytató alapok nem igyekeznek nyilvánosságra hozni irányító szerveik összetételét. A C.S. alapoknak nem kell titkolózniuk, hiszen bár az ügyvezető tanács tagjainak átlagéletkora 35 év, mindnyájan a bevetőben említett prágai menedzseriskola végzősei. Az alapot döntéseinek előkészítésében ezenkívül egy, hazai és amerikai közgazdász professzorokból létrehozott tanácsadótestület fogja segíteni. A részvényesek szempontjából a részvénytársaság ellenőrzésének nagyon fontos eleme a független könyvvizsgálószerv tevékenysége. A C.S. Alap ebben a tekintetben is magasra helyezte a mércét, hiszen ezzel a világ 4 legnagyobb ilyen jellegű vállalatának egyikét, a Prince Waterhouset bízták meg. Ez a társaság 140 éve létezik, és jelenleg a világ 111 országában működik. A három C.S. Alap egyike hazánk egyik hagyományosan sikeres ágazatát, a sör- és malátaipart vette célba. Igazgatótanácsának az elnöke Ján Veselý, a Sör- ós Malátagyárak á.v. igazgatója. A C.S. Osztalékfizető Alap (Fond Pravidelných Výplat) jövedelmének nagyobb részét rendszeresen szétosztja a részvényesek közt. A leginkább brilliáns a Tőkehozadék Alap (Fond Kapitálového Rastu) vezetősége, hiszen az igazgatótanács elnöke Mikuláš Sedlák, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, a felügyelőtanács elnöke pedig Štefan Müller, a prágai Közgazdaságtudományi Egyetem rektora. Ez az alap viszonylag kisebb osztalékot ígér, arrtelyet viszont kamatostul kellene pótolnia a részvények piaci értéke emelkedésének. -tlAMÍG NEM LESZ MINDENNEK GAZDÁJA Minden gondos gazda számvetést végez. A Felső-Csallóközben gazdálkodó csenkei mezőgazdasági szövetkezet vajon milyen eredménnyel zárja a múlt évet? Tóth Gyula, a szövetkezet elnöke nem éppen jókedvűen válaszolja: veszteséggel. — Miből jött össze? — Vegyük sorjába. A növénytermesztésben sem az elképzelések szerint alakult a helyzet. Az okok országosan ismertek. Még szerencse, hogy az ágazat vezetője, Németh György kellő piaci érzékkel rendelkezett, így nem maradt a nyakunkon a termés, sőt mintegy 1,5 millió korona hasznot könyvelhettek el. A gyümölcskertészetben is fagykár tizedelte meg a szőlőt, a kajszi- és az őszibarackot. Igaz, almából 160 vagonra való termett, de ez összességében nem volt elég ahhoz, hogy a dotációkkal együtt elérjék az 1990-es évi bevételi szintet. Azért az egymillió korona hasznot összehozták. A legnagyobb érvágás az állattenyésztésben volt, 3,5 millió koronás ráfizetéssel zárt az ágazat. A legnagyobb veszteség a tejtermelésből származik, de elgondolkoztató az is, hogy a szövetkezeti tagság egy része által bérletbe vett sertéstenyésztési ágazat sem tudott nullszaldósnál jobb lenni. — Mit vár a tranlormációs törvénytől? — Mi ősszel is úgy vetettük el a gabonát, úgy végeztük el az őszi betakarítási munkákat, hogy az idén is tudjunk vetni, aratni. Igaz az is, hogy amíg nem lesz minden szövetkezeti állóeszköznek tulajdonosa, addig nem lesz haladás. Az anyagi érdekeltség ösztönző ereje nagyon jól lemérhető a sertéstenyésztőknél, ahol a villanyfogyasztás pénzben kifejezve nem éri el az előző évi fogyasztásnak a felét. Akárcsak a bérbe vett szippantó: amit korábban a szövetkezet részére 5 nap alatt végzett el, azt most 1 nap alatt is el tudja végezni. A villanyszerelők is élvezik már a bérbe vétel előnyeit. A kérdés első feléhez annyit. Az átalakulás során bizonyára megnő a tulajdonosok száma, de szerintem a gazdasági döntéseket a szakembergárdára kell bízni. A vagyonelosztás sem lesz egyszerű, hiszen sok helyütt, így Csenkén sincs meg a beadott eszközökről a hivatalos leltár. MÉRI ISTVÁN FÖLDÜGYBEN T. CH. jelige • Amerikában élő rokonaimnak községünk határában kb. 3,5 ha mezőgazdasági földjük van, amelyet az itteni mezőgazdasági szövetkezet használ. Ők értesítettek, hogy ezt a földet átadják nekem és feleségemnek. Milyen formában rendezzük ezt, ajándékozási-, illetve adásvételi szerződés formájában? A szerződés regisztrálásáért ki fizetné az illetéket, és milyen összegben? — Az Ön esetére az adásvételi szerződés kötését javasolnám. Ebben az esetben az átiratási illetéket a földek árusítója fizetné. Leveléből nem derül ki, hogy a földek tulajdonosával milyen rokoni viszonyban van, ezért nem tudok érdemleges választ adni a jegyzői illeték díjszabásának nagyságáról. T. T. jeligére • Egy magánszemély megvételre kínált mezőgazdasági tőidet. Szeretném tudni, milyen árban vehetem meg, és ki fizeti az átiratási illetéket? — Az eladó és a vevő szabadon megegyezhet a mezőgazdasági föld árában. Az átiratási költséget az eladó fizeti, amelyet a szerződés regisztrálásakor az államjegyzőség határoz meg, vagy a föld vételárából (ha az meghaladja a hivatalosan megszabott értéket) vagy a hivatalos értékből ( ha a megegyezett vételár kisebb a hivatalosan megszabott értéknél). A mezőgazdasági föld árát a 465/91 Tt. sz. árrendelet határozza meg, a föld bonitása szerint. • Ajándékozhat-e földet a rokon rokonnak, és milyen feltételek mellett? Ilyenkor ki tizeti a regisztrációs illetéket? — Rokonok egymás között ajándékozhatnak földet írásos szerződés alapján, amelyet az államjegyzőségen kell regisztráltatni. A regisztrálási illeték nagysága függ a rokoni viszonytól és a föld értékétől. Az illetéket az ajándékozott fizeti, az ajándékozó az illeték befizetéséért kezeskedik. Dr. HÁJOS ZOLTÁN