Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-09 / 7. szám, csütörtök

1992. JANUÁR 9. ÚJ szól MOZAIK 4 Kritikus helyzetben a vasút MEGVONJÁK A KEDVEZMÉNYEKET? A Csehszlovák Államvasutak rendkívül kritikus gazdasági helyze­téről és a .kilábalás lehetséges mó­do'zatairól tájékoztatták az újságíró­kat a szlovákiai fennhatóságu po­zsonyi körzeti vasútigazgatóság ve­zetői. Az elmondottakból kiderült, a vasúti forgalom tavalyi mérlege mintegy 7 milliárd korona vesztesé­get mutat, s amint megtudhattuk, az idei költségvetési juttatások csak fe­dik az 1992-es tervezett több mint 9 - milliárd koronás veszteséget. A nehézségekből való mielőbbi kilá­balás érdekében a körzeti vasút­igazgatóság legfontosabbnak a szö­vetségi hatáskörbe tartozó vasúti forgalom restrukturalizációját látja, amelynek során kisebb gazdasági­lag önálló szervezeti egységekre válna szét, természetesen a szövet­ségi központ fennmaradásával. A valóban kritikus gazdasági mér­léghiány csökkentése érdekében a vasút nagyfokú belső takarékossá­gi programot és jelentős jövedelem­növelő intézkedéseket javasol. A hiánycsökkentő elképzelések kö­zött szerepel a motoros szerelvé­nyekkel lebonyolított személyi forga­lom mintegy 15 százalékos korláto­zása, amely elsősorban az erre a -célra felhasznált gázolajfogyasz­tás mérséklésére irányulnak azok az intézkedések, amelyek a gazdasági­lag nem hatékony vasútvonalak for­galomból való kiiktatásával számol­nak. Ezenkívül a ráfizetéses kiegé­szítő tevékenységektől is igyekez­nek megszabadulni, mégpedig a pri­vatizáció során. Minden bizonnyal komolyabb visszhangot vált majd ki a naponta munkába és iskolába járó ingázók között az a terv, amelynek értelmé­ben megszüntetnék a személyi for­galomban ezidáig biztosított külön­féle kedvezményeket, elsősorban a munkás- és diákbérleteket. így ezután már csak teljes árú menet­jeggyel lehetne közlekedni a vas­úton. Gazdasági számitások szerint ugyanis a- kedvezményes jegyek a személyi forgalomban több mint 50 százalékot kitevő részt képez­nek, s ennek megszüntetésével a vasút jelentős bevételekhez jutna. Kérdésünkre, hogy ki állja majd a megnövekedett utazási költsége­ket, azt a választ kaptuk, a nyugati mintákhoz hasonlóan elsősorban a munkáltatóknak kellene állniuk ezt a terhet. A kedvezőbb pénzügyi mérleg biztosítása érdekében a vas­úton történő teherszállítás díjait is fel akarják emelni, átlagosan mintegy 25 százalékkal. A belső tartalékok feltárása érdekében 1991-ben Szlo­vákiában már több mint 5000 alkal­mazottól búcsút vettek, s további elbocsátásokkal számolnak. S bár a javasolt intézkedések még többnyire csak tervek, így bevezeté­sük időpontjáról nem számolhatunk be, ismerve a gazdasági reform el­képzeléseit, jó, ha időben felkészü­lünk rájuk. Sajnos, a vasút által nyúj­tott szolgáltatások minőségének ja­vulására a tények ismeretében még Ígéretet sem kaptunk. -tszl­KÁRTÉRÍTÉS AIDS-BETEGSÉGÉRT Kétmillió frankos kártérítést ítélt meg egy párizsi bíróság egy fiatal­embernek, akit az állami egészség­ügyi szervek hanyagsága miatt AIDS-vírussal fertőztek meg. Az ál­dozat egy vérzékenységben szen­vedő beteg, aki a rendszeres vér­átömlesztések során vírusfertőzött vért kapott 1985-ben, noha akkor a francia egészségügyi hatóságok már tisztában voltak azzal, hogy az átömlesztés előtt fertőtleníteni kellett volna a vért. Az ítélet példaértékű, mert a bíró­ságok előtt mintegy négyszáz ha­sonló kereset van. Tavaly nyáron a törvényhozás mindkét háza elfo­gadta azt a törvényt, amelynek értel­mében az igy fertőzött betegeket intézményesen, peres eljárás nélkül kártérítésben részesítik, s ugyan­csak kártérítést fizetnek azok csa­ládjának, akik az ilyen fertőzés kö­vetkeztében meghaltak. A HIRLAPTERJESZTES FIGYELMEBE: HÉTFŐI NAPILAP PÉNTEKEN! Nem vagyok egyedül, aki kará­csonykor nem olvashatta az Új Szó hétfői (december 23.) számát. Azt ugyanis Kas­sán csak pénteken (december 27-én) kézbesítették ki. Már nem mint napilapot vagy újságot, hanem mint egy papírdara­bot. Pedig magas az ára, különösen a nyugdíjasoknak. Határozat, rendelet, törvény van arról, mikor, mit kell a polgár­nak kikézbesiteni. Ám valaki vagy valakik rendszeresen meglopják az előfizetőt a jogaitól, az időtől, a pénzétől. Drága pénzéért megkésve, nem első osztályú árut, de selejtet kap. Többször is elolvastam az Új Szóban megjelenő reklámot „Egy ötlet, dupla öröm", s a hátam is megborzongott. Az ajánlat nagyon csábító, de nincs gyakor­lati értelme. Én ugyanis több mint négy évtizede előfizetője vagyok ennek a napi­lapnak, éveken át levelezője is voltam. Évente legalább egyszer írásban, telefo­non, személyesen panaszkodtam, köve­telőztem, kértem, könyörögtem, fenyeget­tem az illetékes kézbesítő szervet azért, mert a napilapot nem rendszeresen, s nem időben kézbesítik. Am a kutyauga­tás ellenére több mint 40 éven át a kara­ván nyugodtan halad, a borsót meg akár­milyen módszerrel hánytam a falra, min­dig minden szem lehullt. Tehát az Új Szó előfizetése sem biztosíték arra - legalább is Kassán hogy az egyes számok biztosan, és főleg időben érkezzenek az előfizetőhöz. Nálunk már természetes do­log, hogy ma, pénteken a pénteki és a vasárnapi Új Szót nem kaptam kézhez. A Slovakia expressz Pozsonyból hét óra alatt ér Kassára. Hát kérem, ha erre felrakják az Új Szót, reggel hétkor Kassán lehet és nyolcig kényelmesen ki lehet kézbesíteni. Télen, nyáron, fagyban, hó­fúvásban... Hiszen ezen kívül van repülő is, postakocsi, autóbusz, személygépko­csi, taxi is -, hogy ne soroljam tovább. Hát igen, Pozsonyból Kassára a napilap olykor 96 óra alatt érkezik meg, de a ma­gyar tévében vetített film alapján nyolcvan nap elég a világ körüli útra - nagyon sok pihenéssel. Az utóbbi időben sok minden megoldó­dolt. Több mint két évtized után kivonultak az ..ideiglenesen" itt állomásozó külföldi csapatok, több mint 40 év után rendszer­váltás történt nálunk, 70 év után ugyanez a nagy keleti birodalomban. Tehát a leg­jobb orvos az idő, hatékonyan orvosol. Az Új Szó is több mint 40 éve jelenik meg, ám a terjesztése - legalább is Kassán - még mindig gyerekcipőben jár. Úgy látszik, vele kapcsolatban komolyabb a betegség, mint a már említett esetek­ben. Könnyebb egy világrendszert meg­változtatni, mint egy „jelentéktelen" dol­got idehaza elintézni. Lehet, hogy további 40 évre, esetleg egész századra lesz szükség ahhoz, hogy ezt a napilapot minden reggel Kassán is kikézbesítse a kézbesítő az előfizetőnek. Egy gondolat bánt engem: a régi rend­szerben minden negatív jelenséget „ob­jektív" okokkal tudtuk megindokolni, s ma is hasonló a helyzet. Nem a megoldást keressük, hanem a létező és nem létező okok százával próbáljuk a saját hibáinkat megmagyarázni. Sok a hó, fúj a szél, esik az eső, nem esik az eső, hideg van. Forróság van, villámlik és mennydörög, csúszós az út... Mind a százat felsorol­hatnám, de ezeket bizonyára önök is legalább úgy ismerik, mint én. Csak ép­pen az előfizetők számára ezek nem logikusak, nem érthetőek, nem elfogad­hatóak, nekik drága pénzükért száz szá­zalékos szolgáltatás jár. Én mindenesetre az év elejétől pontos kimutatást vezetek arról, melyik nap nem volt az Új Szó kikézbesítve. Aztán havon­ta vagy negyedévenként - a mennyiség­től függően - ezek fele árát kiszámlázom a kézbesítő szervnek, hiszen a papír csupán nem lehet olyan drága, mint a friss hírekkel teli újság. Hogy erre ho­gyan reagálnak majd, nem tudom, ám az igazságtalanság ellen minden eszközzel harcolni kell. Mindenkinek! S azt hiszem, a leghatásosabb a gazdasági harc lesz. Iván Sándor XXX Olvasónk levelét a Postai Hirlapszol­gálat igazgatójának elküldjük. Termé­szetesen az ö véleményének is szíve­sen helyet adunk lapunkban. MÁSOK ÍRTAK VÁLASZTOTTUNK... Ezt is megértük. Szuverén, demokrati­kus Ukrajnában, különleges státusú Kár­pátalján (a beregvidékiek pedig ráadásul nemzetiségi körzetben) építhetjük a ra­gyogó jövőt. Decemberben igazán kijutott nekünk a jóból. Alig fejeztük be az egyik ünneplést, máris újra volt ok az ivásra (már aki nem sajnálta a 32 rubelt a deci konyakért): a három szláv köztársaság Gorbacsov úr hata mögött szövetségre lépett. A birodalomról már csak múlt idő­ben beszélhetünk, s ez az anakroniszti­kus őshüllő ugy múlik ki, hogy a végén már szinte sajnálta az ember. Ja, majd megfeledkezem az elnökvá­lasztásról. Kravcsuk ur diadaláról. Őszin­tén be kell vallanom, álmomban sem számítottam az egykor volt egypárt egykori első emberének ilyen fényes győ­zelmére. Igazán nem akarom az ördögöt vörös festékkel a falra festeni, de mond­jon bárki bármit, nekem úgy tűnik, mintha az ország majd kétharmada amnéziában szenvedne. Csak ne kelljen ezért a fele­dékenységért a jövőben keservesen fi­zetni. Tudom, tudom, a kommunista pártot elfújta az augusztusi moszkvai szél. De járta már be kísértet Európát ... Most meg azt hallom, hogy Kijevben, októberben (!) megalakult az Ukrajnai Szocialista Párt, s máris 60 ezer tagja van. Jó lenne tudni, a 60 ezer közül korábban hánynak volt piros könyvecs­kéje ... Mostanában immár naponta van Ung­váron áramszünet. Egy kiló hús 40 rubel (egy nyugdíjas felemell nyugdíjából ha­vonta pontosan négy és fél kilót vehet). Liszt, rizs, tojás csak lázálmainkban jön elő, igaz, akkor huzamosabb időre, mert lázcsillapító sem kapható. Szóval, ha szerencsénk van, egy egé­szen szabad országban éhezhetünk a ra­gyogó jövőben, s ha még nagyobb sze­rencsénk van, újra összejön egy szláv birodalom. Az Ungváron kéthetenként megjelenő Kárpátalja című lap 1991. decemberi. 24. számából. Hori A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eroöati lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alap/in tüntethetjük tel a neveket magyarul.) 4206/91 Majer György, 1919. 8. 26 , Ipolynagyfalu (Nizsnyij Tagil) 4207/91 Majoros Štefan, 1925 3. 31., Drahňov (Janakijev) 4208/91 Majoros Ondrej, 1922. 6. 16., Drahňov (Janakijev) 4215/91 Marcinko István, 1S14. 11. 15., Marcelháza (Szovjetunió) 4213/91 Marikovecz András, 1920. 11. 30., Marcelháza (Buharajka) 4214/91 Markacz János, 1911. 5. 12., Marcelháza (Szaratov) 4215/91 Markacz András, 1910. 10. 14., Marcelháza (Kijev) 4216/91 Markacz András, 1916. 8. 1., Marcelháza (Kijev) 4220/91 Mates Ján, 1924. 5. 2., Szepsi (Humalag) 4227/91 Mészáros József, 1924. 8. 1 Tardoskedd (Kijev) 4231/91 Mihály László, 1924. 1. 9., Gömöralmágy (Kujbisev) 4234/91 Miklós Lajos, 1925. 8. 21.. Nagymácséd (Moszkva) 4235/91 Mikos Gyula, 1927 11. 21 ., Ekecs (Dombasz) 4238/91 Modra Imre, 1922. . 2., Apácaszakállas (Dombasz) 4240/91 Molnár Ödön, 1923. 11.5., Medve (Kalinyin) 4242/91 Molnár József, 1921. 8. 28., Ghymes (Novoroszijszk) (Folytatjuk) A GRÚZOK VERGŐDÉSE EURÓPA ÉS A BARBÁRSÁG KÖZÖTT Konsztanine Gamszahurdia, Zviad Gamszahurdia édesapja nem­csak hatalmas történelmi regényt írt a grúz állam egyik alapító egyénisé­géről, Építő Dávidról, a királyról, ha­nem lefordította Dante Isten Színjá­tékát is. Hosszú életet élt, többnyire kegyvesztett állapotban, hiszen a grúzok legalább két világnagyság rettenetében élték le történelmüknek hetven évtizedét ebben a szá­zadban. loszif Dzssugasvilit Sztálin néven ismerte meg a világ, s élete végéig jól érzékelhető grúz akcentussal be­szólta az orosz nyelvet, noha a há­ború befejezése után politikailag hasznosnak tartotta, hogy a szovjet népek úgy nevezett egyenlő család­jában, az egyenlők között a leg­egyenlőbbnek az orosz népet emel­je ki, természetesen meg sem kér­dezvén erről az orosz népet magát. Vagy grúz volt századunk világtörté­nelmének egyik legsötétebb figurája Lavrentyij Berija is, és legendák so­kasága szól arról, hogy a szovjet kommunista párt politikai bizottságá­nak grúz nyelven nem értő tagjai milyen rettegéssel hallgatták Berija és Sztálin anyanyelvükön folytatott rövid, viszont határozott ítéleteket tartalmazó párbeszédeit. Arról már kevesebbet tud a fáma, hogy Noj Zsordanija vezetésével a februári forradalom után, 1917­ben szociáldemokrata kormány ala­kul! Grúziában, amely - komolyan vette a forradalomnak a népek ön­rendelkezésére vonatkozó ígéretét - hosszú évszázadok után önálló grúz államot kiáltott ki. Ez az állam gyenge volt: nem volt sem megfelelő állami apparátusa, korrupt volt, mi­vel az évszázados szolgaság erre szoktatta a nemzetet, mintegy önvé­delemként, és semmiképpen nem tudott megbirkózni az erős feudális hagyományokkal. A grúz bolsevi­koknak azonban az a szárnya, amelyet P. Mdivani vezetett, látva a szociáldemokraták tehetetlensé­gét, voltaképpen az államszövetsé­gen belüli függetlenséget képzelt el. Lenin ezt az elgondolást támogatta, s igenis naivitásában két grúz politi­kust, Sztálint és Ordzsonikidzét küldte Tbiliszibe a konfliktus rende­zésére. A konfliktust azonban úgy „rendezték", hogy Ordzsonikidze egyszerűen megverte Mdivanit, Grú­ziát pedig bekebelezték a Kaukázu­sontúli Szovjet Szocialista Köztársa­ságba. (Egyébként Lenin megtud­ván a történteket, olyan súlyos sza­vakkal ítélte el megbizottainak aljas fellépését, hogy levelét, Sztálin élete végéig, azaz 1953-ig, íróasztaljának fiókjában rejtegette.) Hagyjuk azonban ezt a századot, mert Sztálin és Berija után mégis­csak Eduard Sevardnadze követke­zett, az az államférfi, aki ugyancsak orosz nyelven beszélvén erőteljes grúz hangsúlyt használ akaratlanul, mégis a világ nem nyelvtani hibái, hanem politikai bölcsessége okán értékeli. Pedig hát a múltjában akad­nak tisztázatlan kérdések, hiszen mégiscsak belügyminiszter is volt, viszont amikor Brezsnyev hatalmá­nak csúcspontján ugy vélekedett, hogy még a sztálini alkotmányt is túl kellene szárnyalnia és a köztársasá­gokban nemzeti nyelv helyett az oroszt kiáltatta volna ki hivatalos nyelvként, a grúz nép és Sevard­nadze tiltakozott. És Brezsnyevnek meg kellett hátrálnia. Hagyjuk tehát ezt a századot és utaljunk vissza a legrégebbi időkre, amelyeket a most száműzött és ko­rábban alkotmányosan megválasz­tott elnök édesapja idézett fel törté­nelmi regényében. Hogy ez a nép már az időszámításunk utáni III. szá­zadban keresztény volt, hogy ebből a korból származnak a grúz iroda­lom első írásos emlékei. S ugye miért is felejtenénk el, hogy az első nyomda számára készülő grúz ábé­cét a mi Tótfa'usí Kis Miklósunk véste hollandiai műhelyében. S haladjunk még visszafelé az időben, mert ahogyan a görögöket nehezen érthetjük meg az ókor nél­kül, úgy a grúzokról is csekélyke elképzelésünk lehet, ha nem tudjuk, hogy akár még Prométheusz mon­dájának ős-változata is a Kaukázus­ból származott. Ott Amiraninak hív­ták a hőst, aki tüzet adott az emberi­ségnek, s ezzel életet is. A lázadás szellemét az istenek balga paran­csaival szemben. (A tudós filológu­sok feljegyezték azt is, hogy a mi Lúdas Matyi-históriánk egyik ősvál­tozata, jóval Fazekas Mihály előtt, ugyancsak fellelhető a grúz folklór­ban ugyanúgy, mint az irodalomban,, noha a közvetlen hatás ki nem mu­tatható. A lázadás azonban, amely áthatotta a nép lelkét a megnyomorí-. tás minden válfaja ellenében - itt is tettenérhető...) 1801-ben lett végleg Oroszorszá­gé Grúzia. 1991-ben lett újra füg­getlen. Ázsia és Európa határvidékén él ez az alig három milliós nép, amely még most is jól érzékelhetően több törzsre oszlik. Külön ábécéjük van, s nyelvük, ha lehet, még a magyar­nál is érthetetlenebb, nehezebben felfogható a világ számára. Nagy hadvezéreik sincsenek. Csupán nagy irodalmuk, jelentős kultúrájuk van. Ez azonban nem kevés. Ke­vés? Valóban kevés? Most azt az utat keresik, ahogyan meg tudnának állni kereken 190 esztendő után saját lábukon. A kor­mánypárt és az ellenzék vezetői egyaránt híres értelmiségiek. Gam­szahurdiának nem csupán édesapja volt klasszikus, hanem ő maga jeles múfordító. A vele szembenállók kö­zött elegendő a filmrendező losze­liani nevét említeni. Miért hadakoz­nak? Miért ölik egymást? Ezt innen, a távolból felfogni, megérteni nehéz. Bizonyos, hogy egyik fél sem az európai demokrácia általánosan el­fogadott játékszabályai szerint cse­lekszik. Itt élnek Európa szoros kö­zelében - barbár erkölcsökkel. Nem ők a vétkesek, hanem a történelem, amely a törökök óta janicsárrá akar­ta nevelni őket. Az a történelem, amely a perzsák után a mongolok­kal, az oroszok után a szovjetekkel „ajándékozta" meg őket. Jóval a XX. kongresszus után jár­tam Goriban, Sztálin szülővárosá­ban. Ahol, természetesen, állt az óriási emlékmű és működött a kol­duskunyhót márványba burkoló mú­zeum a vezér egykori szülőházában. Éppen csak azt a kocsmát nem tisztelték meg emléktáblával, ahol Sztálin apját, a részeges csizmadiát leszúrták verekedés közben. Naiv kérdésemre, hogy tényleg nem lát­ják-e Sztálin történelmi bűneit - a válasz olyan egyszerű volt, amely a nép gondolkodásának leg­lényegébe világított bele. „Rosszul látod a problémát" - mondták. - „Mert ezt már akkor tette, amikor eloroszosodott. Amíg gruz volt, ren­des, jó ember volt..." Sztálin grúzul még verseket is írt. Sztálin egyik kedves dala haláláig a grúz klasszi­kus, Akaki Chereteli Szuliko címú verse volt; és Szuliko - Grúziát je­lenti. Aztán eloroszosodott... Egy kis nép így védekezett. A védekezés ideje azonban el­múlt. Európának már nem csupán a földrajzi határok között kell érvé­nyesítenie a humanitás egyetemes elveit, hanem közvetlenül Európa határa mentén is. Mondjuk: Grúziá­ban. Grúziában egyelőre a kultúra európai és keresztény, meg a fegyverek világszínvonalúak. A többieknek ezután kellene változ­niok. Grúzia tragédiája mutatja a leg­szemléletesebben, hogy milyen hosszú lesz az út Örményországban és Azerbajdzsánban, Kirgiziában és Kazahsztánban, Tádzsikisztánban és az üzbég földön, amíg érvénye­sülhetnek az emberi normák. Ó, nem Európa! Ázsia hagyományai ugyancsak íiszteletreméltóak. Sem­miképpen sem alábecsülendők. De rettegjünk azoktól a barbároktól, akik tudhatnák, hogy mi a kultúra és állítólag egy nemzet nevében - a nemzet, a nemzetek ellenére cselekszenek. E_ pEHÉR pÁ L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom