Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-31 / 26. szám, péntek

HIT ES ELET IÚJSZÓM CSEHIBEN SZÓT ERTETTEK ISTENNEK TETSZŐ MEGOLDÁS A múlt év végén elkeseredett hangú levél érkezett a szerkesztőségbe a Nyitra melletti Csehi községből. „Egy kitervelt nemzeti politikának vagyunk az áldozatai" — írták a falu lakói. És az ok: „Egy tollvonással elválasztottak bennünket a Nagyszombati Püspökségtől, ahová évszázadokon keresztül tartoztunk... Két héten belül eltávolították falunkból azt a plébánost, aki 22 évet szolgált nálunk... Az elmúlt negyven évben mindig volt a faluban magyar mise... Az Emőkére nemrég kinevezett új plébános ugyan nagyon jóakaratú, de nem tud magyarul. A szomszéd faluban — Nagycétényben — van egy magyar plébános, aki elvállalná Csehit is. Sajnos, ezt nem teheti, mert Nagycétény a Nagyszombati Püspökséghez tartozik, Csehi pedig a nyitraihoz..." A levélben ugyan Csehi lakói elsősorban a magyar mise létjogosultságát védik, de egy fél mondattal jelzik azt is, hogy az ügy kapcsán korábban nem ismert nemzetiségi ellentétek is felszínre kerültek. Mivel a levelet Hajdú Mária írta alá, így első utam hozzá vezetett — Az a probléma, hogy a 70 százalékban magyar nemzetiségű lakosság soha nem szokott ahhoz, hogy szlovákul imádkozzon. A papunk, Dobrovodsky plébános úr ugyan szlovák nemzetiségű volt, de magyarul prédikált. O megértette, hogy az idősebbek már nem fognak megtanulni szlovákul imádkozni. Biztos akadt, akinek ez nem tetszett, mert még a belügyminisztériumból is letelefonáltak a községi hivatalba amiatt, hogy állítólag itt csak magyar .misét tartanak. Aztán a papunkat egyik napról a másikra elhelyezték. Hogy miért? Valójában senki sem tudta. A magyarok azt állították, hogy a szlovákok intrikáltak ellene, a szlovákok azt, hogy a magyaroknak nem tetszett. Az egész ügy akkor robbant ki, amikor a faluban meghalt egy idó's férfi, s két napig tartott, míg találtak egy papot, hogy eltemesse. Magyarul. Mert hogy nézne ki, hogy azt, aki egész életében magyarul imádkozott, szlovákul temessék el?! Pécsik Sándor kántor hosszú éveken keresztül dolgozott együtt az Padány 800 lakosú kis református falu a Csallóközben. Aki nem ismeri a vidéket, azt sem tudja, hol keresse. A szarajevói merénylet után a vármegye hadba hívó parancsa és a második világháború S.A.S. behívók azonban Padányt sem kerülték el. A falu akkori lélekszámához mérten nagyon sok vért áldozott. Az elesettek névsorát a református gyülekezet és a falu krónikájából gyűjtötték össze Az új rendben nem számított hősi halottnak az, aki nem a győztesek oldalán esett el. így a faluban korábban nem készült emlékmű, ahol halottak napján gyertyát gyújthattak volna... elhelyezett plébánossal. Szerinte eltávolítása taktikai húzás volt a Nyitrai Püspökség részéről, mert így szlovák papot küldhettek a magyar faluba. — Nem volt nehéz — véli a kántor —, hiszen a papunk ellen már korábban is mentek panaszok Nagyszombatba. A kommunista rendszer alatt állítólag „békepap" volt, a kommunisták gyerekeit is megkeresztelte pénzért. A Nagyszombati Püspökség felajánlotta neki, hogy keressen magának egy másik plébániát, ő azonban nem volt hajlandó innen elmenni. Aztán a falut átcsatolták a Nyitrai Püspökséghez, őt nyugdíjba küldték, s helyére egy čadcai származású szlovák papot küldtek, Patrik atyát, aki, mivel nem tud magyarul, a szentmiséket sem tudja magyarul megtartani. Mi hiába mentünk a püspökségre, Filo püspök azt mondta, nem tud segíteni. Kérjük meg a pogrányi papot, tartson ő magyar szentmiséket Csehiben. Sajnos, a pogrányi plébános úr nagyon elfoglalt, s nem tudta vállalni. En a magam részéró'l nem hiszem, hogy ne lehetett volna találni egy magyar papot a volt plébános helyébe. Az itt a baj, hogy nem is akartak találni. Az ügy kapcsán a nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek. A magyarok és a szlovákok kölcsönösen egymást vádolták a plébános hirtelen elhelyezése miatt. A faluban kialakult helyzetről Pócsik Valéria tanárnő a következőket mondta: — Éveken keresztül jól megvoltunk egymással, magyarok és szlovákok. Ha a mélységben megvoltak is az ellentétek, soha nem kerültek felszínre. Az utóbbi néhány hónapban azonban már nagyon feszült a hangulat. Az emberek szabotálják egymás miséit, számon tartják, ki milyen nyelvű misére jár, sokszor még kérdőre is vonják egymást emiatt. Nem lett volna semmi baj, ha ide olyan pap kerül, aki tud magyarul, ós persze tartott volna szlovák misét is. Mert az itt élő magyarok nem azért harcolnak,. hogy ne legyen szlovák mise, hanem azért, hogy legyen magyar is. De aki csak most kezd tanulni magyarul, az egy hónap múlva nem állhat ki egy hitközösség elé prédikálni. Sajnos, most De Peres Imre református lelkész és a községi önkormányzat kezdeményezésének köszönhetően tavaly karácsony óta Padánynak is van hősi emlékműve, talapzatán a kegyelet örökzöld koszorúival. A december 24-én déleló'tt rendezett ünnepségen a lakosság megrendülve állta körül az obeliszket, melyen 46 név olvasható, s melyről a világháborút megjárt Szabó Géza bácsi távolította el a leplet. A megemlékezés drámaiságát az unokák és dédunokák is átérezték. Erről tanúskodott Bartalos Tamás ágendázó kisiskolás szavalata és a református egyházközség énekkarának szereplése is. ilyen a tendencia, a legtöbb magyar faluba szlovák papot helyeznek, a magyar papokat meg északra küldik. Mi ennek az oka? Csak az, hogy szlovákosítani akarnak. Mert egy pap, egy magyar pap is sokat tehet a falu magyarságáért. Az elmondottakból is kitűnik, bármennyire indokolt lehetett a csehi plébános elhelyezése (nyugdíjaztatása), a falu lakóit érzékenyen érintette. Az új szlovák plébános kinevezése mögött pedig egyenesen elnemzetietlen'rtő törekvéseket láttak. Annak ellenére, hogy az új pap megígérte, tanul magyarul. Annak ellenére, hogy az új pap ideiglenes megoldásként a környező falvakban működő magyar paptársait kérte fel a csehi vasárnapi szentmise megtartására. Bár aggodalmaikat részben meg tudom érteni, mégis meglepődve hallgattam azt az idős nénit, aki a magyar mise létjogosultságáról azt mondta: „Nekem mindegy, szlovák mise vagy magyar mise, én imádkozni megyek a templomba". Tény viszont, hogy a legtöbb csehi magyarnak nem volt egészen mindegy, ezért hát amikor a karácsonyi mise nem magyarul zajlott, mint várták, döntő lépésre szánták el magukat. Az újonnan választott 13 tagú egyháztanács felkereste Petrik plébánost, és tolmácsolta a magyar hívek kérését: legyen a faluban magyar mise, a magyar családokban a keresztelés, esketés, temetés továbbra is magyarul történjék. A plébános megértőnek bizonyult, és kieszközölte a Nyitrai Püspökségen, hogy a cétényi plébános, György Ferenc atya tarthassa a vasárnapi szentmiséket Csehin, amit György atya el is vállalt. — Abban egyeztünk meg, hogy míg én Csehin tartom a vasárnapi szentmisét magyarul, addig Petrik testvér Nemespannon tartja helyettem szlovákul. Egyéb segítségről nem volt szó. A híveknek meg kell elégedniük azzal, hogy a mise kérdése megoldódott. Előreláthatólag 8-10 hónap is beletelik, míg az ügy végleg rendeződik, addigra gondolom, a paptestvér is megtanul annyira magyarul, hogy az istentiszteletet el tudja végezni. A jószándék és az akarat megvan benne. Más kérdés, A fenti alcím, illetve mottó minden emberre és minden népre vonatkozó, nagyon régi, érvényes és igaz aranymondás. Vonatkozik a magyar népre is, amely hosszú évszázadokon át imádkozva dolgozó nép volt. Mindez valójában a Szentírás tanításának „életté" válása volt, és ma is az, a mai mindennapi életünkben, mégpedig az Igéből fakadóan: „Szüntelenül imádkozzatok!" (I. Thess. 5:12), „és becsületbeli dolognak tartsátok, hogy tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok" (I. Thess. 4:11), és „...ingyen kenyeret ne együnk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel, nappal dolgozva, hogy senkinek ne legyünk terhére". (II. Thess. 3:8), „mert, ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék!" (II. Thess. 3:10). Én most az alábbiakban az első Igével kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot közreadni, mégpedig azért, mert tudnunk kell, hogy az imádkozás nem csupán magánügy. Hisz Jézus maga mondja — többes számban imígyen: „Kérjetek és adatik néktek..." (Máté 7:7), vagy más helyütt: „Ti így imádkozzatok: Mi A tyánk..." (Máté 6:9). Az apostol pedig eképpen szólítja fel a híveket: „Tartassanak könyörgések és imádságok, esedezések minden emberekért!" (I. Tim. 2:1). Tehát az imádkozás nem haszontalan időtöltés, amint azt sokan gondolják (gondolhatják), hanem az Isten Igéje szerint pontosan meghatározható: „igen hasznos (ténykedés) az igaznak buzgóságos könyörgése!" (Jakab 5:16). hogy az egész probléma nem lett volna, ha a püspökség kellő odafigyeléssel választotta volna ki az egykori plébános utódját. Véleményem szerint — bár magyar papokból valóban hiány van — lehetett volna találni olyat, aki úgy-ahogy bírja mindkét nyelvet. A Nyitrai Püspökség, személy szerint Peter Tibensky atya nem volt hajlandó kommentálni a történteket, bár megjegyezte, nem érti a hívőket, miért kellett a sajtóhoz fordulniuk, s miért nem bíztak meg a püspöki hivatalban. A faluban a magyarok és a szlovákok között továbbra is feszült a hangulat. Napirenden vannak az összetűzések, az utcán, az autóbuszban, még a templom előtt is. A viszálykodások még a fiatal, jószándékú, ám könnyen befolyásolható plébános személyét sem kerülik el (vele sajnos ottjártamkor nem tudtam beszélni, mivel elutazott a szüleihez Čadcára), ami, hívő katolikusokról lévén szó, eléggé szokatlan jelenségnek számít. — Bízom benne — mondja György atya —, hogy a szlovák és a magyar hívők megbékélnek egymással, hiszen ha valóban hívők, nem bánthatja őket, ki milyen nyelven beszél vagy imádkozik. Mert aki ezzel nem tud megbékélni, az nem jó embei, s aki nem jó ember, nem lehet jó keresztény sem. Talán most, hogy a probléma — legalábbis ideiglenesen — megoldódott, a viszály is elcsitul. A csehi magyar hívó'k elégedettek lehetnek, sikerült kiharcolniuk azt, hogy a faluban mégis magyar misék legyenek. A siker persze nemcsak az ő érdemük, sok múlott a helyi plébános jóindulatán, a cétényi György atya segítőkészségén, de a Nyitrai Püspökség belátásán is. Bárcsak legalább ilyen akarattal harcolnának a csehiek azért is, hogy a magyar gyerekek magyar iskolába kerüljenek! Mert ahogy Pócsik Valéria tanítónő' mondta: „Azok a gyerekek, akik szlovák iskolába járnak, eleve szlovák misére fognak járni, akár lesz magyar mise, akár nem". S ha ezt nem látják be, akkor minden korábbi igyekezetük fölösleges volt. S. FORGON SZILVIA A fentebb leírtak is bizonyságul szolgálják azt a tényt, hogy a protestáns világ lelki irányítóinak kezdeményezésére — a protestáns felekezetek egyházaiban — már évtizedekkel korábban elindulhatott, és gyakorlattá is vált (minden új óv első hetében) az Ökumenikus Világimahét megtartása, amely közös igehirdetése imatémák szerint történik. A Szlovákiai Református Egyház Zsinati Elnökségének felhívására és az általa szétküldött közös program szerint a Szlovákiai Egyetemes Református Egyház gyülekezetei ennek az évnek az elején is megtartották a világimahetet (1992. január 5től január 12-ig). Ezek az alkalmak most is sok lelki áldással és lelki haszonnal jártak, mert a szeretet és a békesség útján ez alkalommal is az Istentől és egymástól, a testben és lélekben távol levő — távol álló lelkek, illetve életek kerül/het/tek közelebb egymáshoz és Istenhez, mintegy összefonódva az imádság aranyszálaival. Voltak gyülekezetek, ahol úrvacsoraosztással egybekötött hálaadó istentisztelettel zárták be a világimahetet, ezzel is kifejezésre juttatva e lázas és forrongó világ számára, hogy a mennyei Atya asztalánál Isten megváltott gyermekei egy nagy család tagjai a Jézus Krisztus szeretetének közösségében! „Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok!" (Jakab 5:16). VÖRÖS BÉLA református lelkipásztor 1992. JANUÁR 31. A K0L0NI TEMPLOM Mártonvölgyi László, a nyitrai Híd Kiadó szerkesztője, a Nyitra völgyének nagy krónikása imígyen emlékezett a koloni templomról: „A vándort, aki a zoboralji Palócföld poros országútját rója, kevéssel a Zsére felé elágazó oldalút mögött festői panoráma fogadja. Az igaz, meg is kell rá 1<icsit »szolgálni«, s fel kell ká-~ paszkodni a koloni partra, de mégéri: a Zsére felől nyúló völgykatlanban egymás mögött bontakoznak ki a koloni templom s az erdős hegy csúcsát díszítő ghymesi várrorp ecsetre kívánkozó kontúrjai. A koloni templom különös szépségét nemcsak az adja, hogy magányos domb csúcsán pihen, hanem hogy újonnan épült hajója keresztbe szeli az épületet, s így tornya a kettős épülettömb metszővonalából szökken az égnek". A festői látvány Mártonvölgyi László megfigyelése óta talán csak annyiban változott, hogy nagyobbra nőttek a fák, egyeseket talán már ki is vágtak, no meg nem porosak az országutak (a bekötőutak sem), és a mai vándorok autóikkal száguldanak el a koloni templomdomb alatt... Azonban engedtessék meg, hogy Mártonvölgyi László A komjáti templom legendája című dolgozatából ismét kiragadjak egy rövidke idézetet: „A XVI. században az Alsónyitravőígyét magába foglaló új protestáns egyházmegye létesült, melyhez 29 egyház tartozott, köztük Bélád, Kólón, Cabaj, Ürmóny, Baracska, Özdög, Szemere, Töhőly, Lót, Óhaj, Nagymánya, Szentmiháíy és Érsekújvár. Az új egyházmegye központjává Komjátot avatta kedvező földrajzi fekvése, s a falu majd minden lelke nyíltan vallotta magát protestánsnak". Az idézetet csupán azért tartom fontosnak, mivel kiviláglik belőle, hogy a Zobor-vidéken oly erős katolikus vallás ellenében — esetünkben Kolonban is — a protestáns vallás is megpróbált híveket gyűjteni, ámde a kezdeti sikereket eltiporta Nyitra kemény kezű püspöke, Forgách Ferenc, aki a jezsuiták neveltje volt... Kolon román stílusú eredeti templomát a XII. században építették. A legenda szerint a templomdombon pihent meg honalapító nagy királyunk, Szent István. A templom oltárképén is Szent István látható. A templomot többször is, főleg a törőkdúlások idején, a faluval együtt elpusztították. Az idézetben említett utolsó átépítés 1933-ban történt, pontosabban december 3-án szentelték újra a templomot. A templom történetéhez tartozik Valló Mihály plébános, szenvedélyes könyvgyűjtő neve. Többezer kötetes könyvtárát állítólag a Csemadokra szándékozta testálni. Halála után azonban a könyvek nagy részét szorgos kezek szétkapkodták. Néhány esztendővel ezelőtt magam is vásároltam V. M. szignóval jelzett könyveket a nyitrai antikváriumban. Azonban Presinszky Lajostól, a somorjai Magyar Könyvtár egyik szervezőjétől megtudtam, hogy a koloni parókia új plébánosa, Kondé Pál tisztelendő úr a megmaradt könyvekből felajánlotta azokat, amelyek a Bibliotheca Hungarica küldetésének megfelelnek. Kolon lakossága a legutóbbi népszámlálás szerint 1432 lélek, ennek 63,7 százaléka magyar. Természetesen van magyar iskolájuk, a felső tagozatosok Gímesre járnak. A községben mozgalmas volt a kulturális élet, alakult tájház, folklórcsoportja és szólóénekeseik sok sikert arattak a magyarországi fesztiválokon is. Énekkara sajnos alapítása 20. évfordulójának küszöbén feloszlott. Pedig készek voltak már az új öltönyök, női ruhák, melyekben a kerek jubileumot szerették volna megünnepelni. A templomnak két kántora is van, Brath László és Szalay Jenő. Bízunk benne, hogy a tehetséges zenészek újraszervezik énekkarukat, legalább egyházi vonalon. MOTESIKY ÁRPÁD A hősi halottak emlékműve a községi hivatal előtt ÖKUMENIKUS VILÁGHÉT „ORA ET LABORA — IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL!" AZ OBELISZK