Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám, péntek

9 KULTÚRA ÚJ szói 1992. JANUÁR 24. A SZLOVÁKIAI MAGYAR OKTATÁSÜGY - NOVEMBER 17-DIKEUTÁN III. AZ ÚJ MINISZTER NEM SZERET LEVELEZNI A _ új miniszter nem szeret le/Afc velezni. Pontosabban fogalmazva: nem szeret válaszolni a levelekre. Egyre mégis válaszolt, mégpedig az előírás szerinti határidőn belül. A beadványunkban kértük a tárca vezetőjétől, intézkedne a Magyar Tanítók Háza visszaszolgáltatásának, vagy inkább ellenszolgáltatásának ügyében. Ugyanis komáromi közgyűlésünkön és a losonci képviselőtestületi ülésünkön Horváth Géza kollégánk, a lévai járási képviselőtestületnek és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának oszlopos tagja felvetette a kérdést, mondván: az énekkarnak is lenne hol tartania összpontosításait. Nos, hosszabb-rövidebb kutatás eredményeként sikerült megtalálnunk a Magyar Tanítók Házával kapcsolatos dokumentumokat. Néhai kollégánk, Kőrös István, aki a jókai alapiskolából vonult nyugdíjba, annak idején Sidó Zoltánnak, a Csemadok akkori elnökének átadott egy paksamétát megőrzésre. Ezt az anyagot Sidó Zoltán hiánytalanul átadta az SZMPSZ elnökének. A csomag négy fontos dokumentumot tartalmazott: az MTH eredeti geometriai tervrajzát; egy szerzó'désmásolatot 1939. június 29-éró'l, amelyet Kovács Alajos úr, mint a Magyar Tanítók Háza szövetkezetének igazgatósági elnöke és Stalczer Lajos, mint gróf Esterházy János meghatalmazottja írt alá; továbbá egy bírósági végzést, amely a pozsonyi népbíróság 1956. június 28-diki döntését tartalmazza az 1945. június 2-án nemzeti gondnokság alá helyezett tulajdonról (az MTH); s egy kivonatot 1969-es dátummal, amely a magyar pedagógusok intézményének felújítását tartalmazza. Sajnos, a restitúciós törvény csak az 1948-ban államosított javak visszaszolgáltatását szabályozza. Szakértőink ennek ellenére úgy vélik, hogy a görbe, s a hazai magyarságot kisemmiző paragrafusok a tárca keretein belül lehetővé teszik a kárpótlást. Valószínű — el ne kiabáljuk —, ez lesz az egyedüli oktatáspolitikai sikerünk. Valamelyik regionális tanügyi hivataltól kapunk egy irodahelyiséget, s kiegyenlítik az ún. rezsiköltségeinket is. Azt írtuk az elején: a miniszter nem szeret levelezni, nem válaszol leveleinkre, kérvényeinkre. Kivár! Csakis a személyes találkozóinkon tesz említést beadványainkról, kérvényeinkről. Pedig egy-két sort illene válaszolnia már csak azért is, hogy évek múltával fehéren-feketén tudjuk megmutatni: íme erre és erre a kérvényünkre ezt és ezt a választ kaptuk. (Merthogy: a szó elszáll, az írás megmarad!) Valószínű, ez a módszer a szlovák kormány taktikai repertoárjából való. A választ elodázni, a találkozások közötti időt nyújtani. Majdcsak belefárad a kérelmező, majdcsak megfeledkezik a kérelméről, beadványáról. Meg lassan itt vannak az új választások, majd utána vállalja valaki a felelősséget. P

išút miniszter úrnál 1990 decemberében, a Galánta melletti vinczeházi erdőben a politikai mozgalmak által is támogatott ún. kislépések taktikájaként elfogadott célkitűzéseink megvalósítását szorgalmaztuk. Ezt a lépést abban az időben helyesnek tartottuk. A belpolitikai helyzet egyre inkább polarizálódott volta, a sovinizmus, a nacionalizmus fokozódó erősödése, a helyi önkormányzatokba történő választások előkészületei késztettek bennünket erre A helyzetet ne élezzük még mi is, majd megoldódnak a problémák. Főleg kormánypártunk képviselői hangoztatták ezt az elképzélésüket, a többiek nem lelkesedtek érte, de egyelőre elfogadták. Az egyik sarkalatos pontja ennek az elképzelésnek az volt, hogy a 22. főosztályt a miniszter vonja közvetlen irányítása alá. A lépés sikere eredményezte volna — noha ennek a főosztálynak az igazgatója nem lett volna miniszterhelyettes —, hogy a főosztály igazgatója részt vehet a miniszter grémiumának ülése-in, s még a hezai magyar felsőoktatás is némiképp a hatáskörébe kerülhet. Ennek érdekében szerettük volna elérni a 22. főosztály személyi állományának a felfrissítését. Noha voltak bizonyos kételyeink, személy szerint én szkeptikusan viszonyultam a dolgokhoz. Azonban az elnök nem reprezentatív, hanem végrehajtó figura is, decemberben személyi kérdésekről tárgyaltunk a miniszterrel. A miniszter írásban kérte tőlünk a személycserék indoklását. A tárgyalásokra 1991 februárjában került (volna) sor. A minisztérium ajtajában futottunk össze a miniszterrel, aki egyéb elfoglaltságára hivatkozva Hejný miniszterhelyetteshez irányított bennünket, akivel szövetségünknek nagyon jó, szinte baráti kapcsolatai voltak, de az általunk kezdeményezett ügyben ő mégsem dönthetett. Ekkor már érezhettük, hogy a minisztériumnak — miután célját elérte — már nincs szüksége a pedagóguskezdeményezésekre. Talán a mi szerencsénk, hogy szövetségünknek nagyobb a tagsága, mint a többi kezdeményezésé együttvéve, azért még tárgyalnak velünk. Talán a miniszter természetes igazságérzete is érdekünkben szólal meg: megérti oktatásügyünk specifikus helyzetét. Az más lapra tartozik, hogy több oldalról is politikai nyomásnak van kitéve. Sajnos, meggyőződésünk, kormánypártunk szintén keresztbe tesz. Hogy milyen indíttatásból? Féltékenység, mindenáron sikerekre törekvés, hogy legyen egy-két választójuk? Nem tudom. A későbbiekben még visszatérek ehhez a témához. Nos, a kérelmünkre, decemberi vitánkra adott válasz: nem. A személyi változásokba — ez pontosításra szorul majd — beleegyezett a tárca vezetője, mert a régi káderek mégsem dolgozhatnak egy olyan fontos osztályon, minta22-es. Sajnos, amitől féltünk (féltem), bekövetkezett. Kováč exminiszter rotációs elképzeléseinek értelmében, meg az állandó támadás miatt Fodor Zoltán igazgató egy másik főosztály beosztottja lett. Lukács Tibor korkedvezménynyel nyugállományba vonult. A magyar oktatásügy problémáinak megoldására Szamos László és Varga József maradt (a napokban ő is munkahelyet változtatott). A kérdésre, miért nem írnak ki a megüresedett helyre pályázatot, azt a választ kaptuk: Fodor úr létszámfeletti volt (más osztályról kapta a fizetését), tehát nincs béralap. Lukács úr helyére pedig egy roma nemzetiségű szakembert kellettfelvenni. De miérta mi kárunkra? (Közben Varga József helyére pályázatot írtak ki.) A

februári tárgyalások előtt szövetségünk elnökeként arra kértem az SZNT alelnökét, A. Nagy László urat, fogadna pár percre. A fogadáson arra kértem, vesse be mozgalmát s személyét annak érdekében, hogy a vinczeházi beszélgetéseink realizálódjanak. Megjegyzem, a februári találkozón Bauer Edit és Berényi József képviselők az oktatási bizottság tagjaiként vettek részt. Amikor Tóth Károlynak, az FMK főtitkárának elpanaszoltam, hogy február 18-án lesöpörtek bennünket az asztalról, a következőkkel vigasztalt: nem lehet semmit tenni, ki kell várni az újabb választásokat. Sajnos, ezt nem tehettük (tehettem): a komáromi konferencián feladatot kaptunk (kaptam): a hazai magyar oktatásügy önigazgatásának érdekében lépni kellett. Nem azért, mert a következő konferencián be kell számoljak az eredményekről, hanem azért, amiért vállaltuk a munkát ebben a lényegében csak a tagok és a dél-szlovákiai magyarság által elsősorban erkölcsileg támogatott szövetségben. Ha a tagság látja, hogy minden lehető és lehetetlen utat kipróbáltunk céljaink megvalósításának érdekében, azt mondja: a vezetőség vagy az elnök az adott körülmények között nem tudta megoldani, a megvalósulás útjára juttatni célkitűzéseinket, új utakat, módszereket kell keresni! Ha nem képesek (képes) rá, új vezetőket kell találni, akik szövetségünk hajóját a révbe juttatják! Hogy meg se próbáljuk, vagy olyan könnyen feladjuk a harcot, azt azért mégsem! Az árpilis eleji losonci kibővített képviselőtestületi ülésünkön a kislépések taktikáját feladtuk. Visszatértünk eredeti elképzeléseink és célkitűzéseink megvalósításához, az eredeti módszerekhez. Június 3-dika volt az a nap, amikor csomagtervünkben öt témával rukkoltunk ki a miniszternek. Alaposan felkészültünk egy-egy témából. A szűkebb vezetőséget szakértői csoport kísérte a miniszterhez, valamint az SZNT Elnökségének tagja, Szabó Rezső, az SZNT oktatási bizottságának tajga, Bauer Edit. Erről a tárgyalásról, az öt témáról részletesen tájékoztattuk tagságunkat és a közvéleményt. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az egyik legfontosabb téma a nemzetiségi főosztály megszervezése volt. A kölcsönős megegyezés értelmében egyhónapos határidőt kaptunk a főosztály szerkezetének, mechanizmusának kidolgozáséra, s ígéretet, hogy augusztus végén megkapjuk a konkrét választ. Nos, augusztusból november lett, konkrét választ nem kaptunk. Decemberre tolódott el a válasz. A tárgyalások során a miniszteri tanácsadó folyton azt duruzsolta a miniszter fülébe: aj MNI má takéto návrhy. B

ízzunk benne, hogy mire e sorok napvilágot látnak, akkorra megérkezik a konkrét válasz: a pozitív vagy negatív. PUKKAI LÁSZLÓ „SZERELMI NÉGYSZÖG" MA CSURKA-BEMUTATÓ KOMÁROMBAN DRÁMA NEMCSAK ÉRTELMISÉGIEKNEK „Az igazi művek saját életet élnek. Idővel olyanokká válnak mint a felnőtt gyermek, elhagyják szüleiket és szétrajzanak a világba. Deficit című drámám komáromi bemutatóján is ezt érzem: a mű, amelyet évtizedekkel ezelőtt hoztam a világra, eyszer csak felütötte a fejét a magyar kultúra egy újabb kertjében, mint a föld alól kibújó növény, amelyik szétveti maga fölött a megkeményedett talajt és feltör a napfényre. A magyar kultúrának szüksége van a művek ilyen bátor jelentkezésére. A Komáromi Színház szépen gondozott kertje az ilyen palántáknak és legyen is az még sokáig!" — írtaCsurka István művének komáromi bemutatója kapcsán. A darabot az Erdélyből származó magyar rendező, Seprődi Kiss Attila viszi színre, akinek nevéhez fűződik az Árpád-házi Szent Margit színpadra állítása is. A rendezőnek nem ez az első találkozása Csurka Istvánnal, aki szép emlékei között tartja számon a Sepsiszentgyörgyön — Seprődi rendezésében — látott Házmestersiratót. — Csurka hasonlóképpen nyilatkozott a bukaresti televízió magyar adásának Döglött aknák bemutatójáról is —mondta a rendező. — Valószínűleg az fogta meg őt, hogy én a darabjaiban inkább a tragédiát látom meg, mint a színes, poénokat kiélező komédiát. Az a tragikus szituáció, amelyben a Csurka-hősök leiedzenek, legjobban egý mikroszkóp alatt vizsgált spermiumhoz hasonlít, amely reménytelenül ficánkol, igyekszik egy elérhetetlen cél felé. Csurka alakjainak az élete is eleve meghatározott és adott volt a közép-kelet-európai zártságban. Ők is reménytelenül csapkodtak és ficánkoltak mindaddig, amíg a vasfüggöny létezett. — Az ön gondolkodásmódja mennyire áll közel a Csurkáéhoz? — Nagyon közel áll hozzá. Szeretem a többi darabját is, azokat, amelyekben a kor követelményeinek eleget téve, gondolati mélységét felszínes humor alá próbálta rejteni (aSzájhősre és Az idő vasfogára gondolok), de belül érződik az a borzalmas elkeseredés, tehetetlenség, átvertség, az értelmiségnek az a fajta groteszk, keserű látásmódja, amelynek elméleti megfogalmazását Konrád Györgytől ismerhetjük. — Szeretném, ha néhány szóban bemutatná a darabot, hogy az olvasók kedvet kapjanak megtekintésére. — Ha felületesen olvasom, akkor ez a darab egy szimpla, a hatavanas években — a tehetetlen entellektüel körökben — „eldivatosodott" házastárscseréről szól, akik unalmukban, jódolgukban orgiákat rendeztek. A darab azonban tulajdonképpen mindenről szól, csak erről nem. X, a főhős fogalmazza meg legjobban a lényeget: „Mivol férfi vagyok, tennem kell valamit, de a cselekvésre semmi olyan lehetőséget nem látok, ami méltó lenne hozzám — akár az erkölcsi súlyát, akár társadalmi megítélését nézve. Ha nem tehetek semmi pozitívat, akkor — legalábbis az erkölcsi rendhez viszonyítva — rosszat fogok csinálni". Rádöbben arra, hogy a lezajlott forradalmak után, a kádári „gulyás-szocializmusban", a „kvázi jólétben", a „kvázi szabadságban" az emberek elfelejtették, hogy milyen is az igazi szabadság, az igazi jólét. EzértXegy kis szexuális forradalmat akar csinálni, de sajnos számára is kiderül, hogy az ágyban nem lehet. Forradalmat csak ténylegesen, rendszerdöntéssel, radikális változással lehet létrehozni. — Hogyan, milyen hangulatban folytak a darab próbái? — Annak ellenére, hogy éppen a minap olvastam az újságban, hogy korábban két szeSeprődi Kiss Attila (a kép bal szélén) instruálja a színészeket: Boráros Imrét, Skronka Tibort, Házi Tányát és Cs. Tóth Erzsébetet (Nagy Teodor felvétele) replő részéről is felvetődött a kétely a darab bemutatása kapcsán, az az érzésem, hogy meg tudtam nyerni őket a csurkai gondolatnak és gondolatvilágnak, valamint annak, hogy ez nagyon aktuális darab. Elmondhatom, nagyon jó hangulatban folytak a próbák. — Az Árpád-házi Szent Margit bemutatója előtt sikert jósolt a darabnak. A jóslat bevált, hiszen azóta is folyamatosan és nagy érdeklődés mellett játsszák a darabot. Ilyen derűlátó a Deficit bemutatója előtt is? — Olyan bizonyossággal, mint „Margit"-nál, nem merek jóslatokba bocsátkozni. Ez nem a produkció művészi színvonalát minősíti, hiszen én a Deficitet remekműnek tartom. Ezzel szemben az Árpád-házi Szent Margitnak — mint drámának — rengeteg hibája van. Ott mégis biztosra mentem, mert tudtam, hogy a nézőnek érzékeny sebeit kaparjuk fel, amikor a magyar írásbeliség fontosságát hangsúlyozó darabot viszünk színre. Csurka István „szerelmi négyszöget" feltáró drámájának bemutatója ma este 19 órakor lesz a Jókai Színházban. X szerepében Boráros Imrét láthatjuk. V-t, a feleségét — vendégként — Házi Tánya személyesíti meg. A baráti házaspárt Z-t, illetve W-t Skronka Tibor és Cs. Tóth Erzsébet játssza. SZÉNÁSSY EDIT