Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 14. szám, péntek

5 KULTÚRA 1992. JANUÁR 17. ANYANYELVET MELENGETŐ TŰZHELY KISISKOLÁKRÓL BEIRATAS IDEJEN I. Az új tanító érkezése valami rendkívüli nagy veszélyérzettel töltött el bennünket. Tanító nénikhez szokott, a szigort leány- és asszonyszemekből ismerő gyerekekként bizony megijedtünk a hírtől. Csupán néhány hétről volt szó, s ráadásul hamarosan "kiderült, hogy a helyettesítésre ideiglenesen a falunkba helyezett tanító nem a miénkben, hanem kisiskolánk másik osztályában fog tanítani. De itt lesz, s biztosan más lesz. Ráadásul Pelsőcröl jön, a nagy iskolából, ahová minden évben eltávoznak a tavalyi negyedikesek. Negyedikes kisdiákok voltunk, s már tudtuk, hogy szeptemberben mi is elmegyünk. Rejtélyes félelmeink voltak amúgyis, s amikor azon a télen Bodnár tanító úr megérkezett, még nem tudtuk, hogy alkalmanként a gyermekfejjel felfoghatatlan gyakoriságú „ilyen-olyan" tanfolyamok alatt egy osztályba tereli mind az öt tucat gyereket, hogy Arany János Toldijából olvastasson fel a nagyobbakkal. Értettük meg nem is azt, amit hallottunk. Gömör hegyi rétéin nem tanyáz a harsogó haris", viszont falusi gyerekekként tudtuk, mi az a „vendégoldal", a ,,boglya", a nehéz talajú gömöri dombok lápáiban is ismerős volt a ,,kopár szik sarja". Csak a béresek nyakára ülő Lackót volt nehéz megérteni a decemberi és a januári havak hidegét érezve. De jött a magyarázat a László-nap idején uralkodó forróságról, a delelők lustaságűző óráiról... A magyar nyelv teljességével ismertettek meg bennünket abban a kisiskolában. Nem véletlen, hogy aztán, amikor később Pelsőcön is tanultuk a Toldit, iletve Arany János csodálatos magyar nyelven írt elbeszélő költeményeit elemezgettük a kassai magyar ipariban, Pazderák Bertalan tanár úr felejthetetlen magyar óráin, mindez magától értetődően a sajátunk volt. Mert hárman is eljutottunk abból a „félelemmel teli" negyedik osztályból ugyanannak a középiskolának ugyanabba az osztályába. Nehéz a hatásokat a folyamat időrendiségében szétválasztani, mert ebben az anyanyelvünk szavaiból épített fundamentumban ugyanúgy ott van Györgyné Ondéra Éva iskolai színjátszással nevelő igyekezete, mint Szekeres Éva csodálatos betűformákra tanító elhivatottsága. Aligha tévedek, amikor azt állítom, hogy a szlovákiai magyar nemzedékek nagyrésze a falusi kisiskolák családias közegében lett azzá, amit ma öntudatos magyarságnak is mondunk. Szerencsés nemzedékhez tartozónak tudhatom magam. Az ötvenes évek idején még nem dőlt el a falusi ember meqfélemlítését célul kitűző harc. Mi negyvenesek az utóisók vagyunk, akik még ismerték a családi magángazdálkodás örömét is; húztuk az égig rakott szénásszekerek vendégoldalhoz kötözött rudalókötelét; éltük a nagy kukoricafosztókat; ismertük a cséplőgépek izmos etetőit, gépészeit, kévehordóit, kéveadogatóit. Tudjuk, mi az a dob, törek, pocókos, asztag. Mert akkor nemcsak az iskola tanított a magyar nyelvre, hanem a mindennapi élet is. Az anyanyelvi iskolák mellett a paraszti munka őrizte legtovább a magyar nyelv tisztaságát falun. Mert miután jött az erőszakos szövetkezetesítés, vele együtt fertőzött a nyelvi másság. A falvakra kényszerítették a „predszedák", a „zótehnikek", a „veterinárok", az „úcstovnyíkok" meg a „vikazok", a „vlecskák", a „prácicsestyek" világát. Mi még megtanultuk Székely Bertalan tiszteletes úrtól az Arany ABCét: .Atyádat, anyádat tiszteld, / Hogy Isten áldását megnyerd... Becsüld meg az embereket... Célod mindig nemes legyen... Dolgos, gondos, szorgalmas légy... Erős lélek legyen benned... Fogadást csak okosan tégy..." és a vége felé ,,Szívből szeresd édes hazád, / Ez a második édesanyád, / Munkád után ez ad neked / Kenyeret és becsületet.. Úgy szólj mindig, hogy meg ne bánd,..." Ót még tűrték békességgel (?), hogy kisiskolánkban tanítsa a református hitet, de az utánunk következő nemzedékektől már elvették ennek a lehetőségét. Persze a magyarságtudat, a hazaszeretet és a hit, illetve a kommunista eszmék, az elvett földtulajdon és a romlott magyar nyelvet terjesztő hivatal nyílt és látens küzdelme az utóbbiak felemás „győzelmeit" hozta. A magyar iskola mellett valamifajta üres és érzéketlen idomulás nyomán mindig létezett a szlovák iskola. A gyerekeiket oda küldő kevesek képmutatóan hirdették: az övéknek majd nagyobb darab kenyér jut. Pedig tévedtek, mert számbavéve a főiskolákat, egyetemeket végzetteket, Gömörhorkán alig akad olyan diplomás, aki szlovák iskolákat járt volna meg. Mégis eleven volt és ma is eleven a papírgyárban dolgozó szlovákok suttogó propagandája, amelynek az enyémnél idősebb nemzedékek képviselői határozottan ellent álltak. Es a maiak? Ma már szinte csak a kétosztályos, napközis és étkezdével működtetett magyar kisiskola jelenti a lelki támaszt, amelyet Palcsó Lászlóné igazgatásával nem olyan rég még a számomra feledhetetlen György Éva is erősített. Támasza ez nemcsak a gömörhorkaiaknak, hanem a pelsőci magyar iskolának is, ahová a felsőtagozatosok járnak ... II. Nemcsak a gömörhorkai magyar kisiskolából küldik Pelsőcre az ötödikeseket. Ennek a nagyközségnek a vonzáskörében olyan iskolák is vannak, amelyek egy-egy népes évjárat tankötelessé válásakor megnövelik a nagyobb iskola osztályainak a számát is. Máté László, az intézmény igazgatója örömmel újságolta: -Tavaly szeptembertől a kecsői iskolából már a negyedikeseket is ideküldték. Ebben a kisfaluban olyan népes évjáratok következtek egymás után, hogy az egytantermes iskolában Scsuka József kollégám már nem tudta őket megfelelően elhelyezni. így idén a mi alsó tagozatunkon hat osztályban tanítunk. Szakemberek és álszakemberek éveken át vitatkoztak azon, milyen jövőjük van a kisiskoláknak. Hivatallal és hatalommal szegültek szembe az olyan falvak, mint Kecső. Az emberek ragaszkodása a faluhoz, a fiatalok elszánt helybenmaradása növelte meg a szaporulatot. Nem lehet azonban tudni, hogy a Gömörnek ezen a vidékén egyre vészesebben növekedő munkanélküliség mennyiben kényszeríti elvándorlásra a kisfalvakban élő embereket. Bár, a tudományos prognózisok készítői szerint a következő időszakban könnyebb lesz megélhetést találni falun. Feltéve, hogy a mezőgazdasági termelést a politika irányítói államilag szubvencionálják és segítik. Ebben a településszerkezetben minden mindennel összefügg. Egy nyolcosztályos iskola létét nagymértékben a környező kisiskolák léte befolyásolja, amely pedig nem elszigetelt a gazdasági tényezőktől. Máté László mégis bizakodó: - A hetvenes években a pelsőci iskola átélt egy elég hosszú válságidőszakot. Ez rányomta bélyegét az akkor még közös igazgatású iskolánkra, mert együttjárt a kisiskolák felszámolásával. Nekem akkor is az volt a véleményem, hogy egy falunak nem lehet reményteljes jövője kisiskola nélkül. Minden faluban kell az iskola ahhoz, hog az emberek otthonosak legyenek és jövőképük is legyen. Márpedig az otthonosság érzetében helyet kap az anyanyelv és a nemzeti kultúra őrzése, a jövőkép pedig meghatározója a szaporulatnak, a gondolkodásmódnak, a szellemi és anyagi gyarapodásnak. Számomra, mint egy központi iskola igazgatójának, más is fontos. Pelsőc nem mérhető a csallóközi falvak nagyságával. Nagy falu, de csak gömöri léptékkel mén/e. Ráadásul itt nagyobb hatású az asszimiláció, a kisebbség szellemi eróziója, így a gyerekek felét szlovák iskolába íratják. Ez a szülők magánügye. Viszont nekünk úgy kell dolgoznunk, hogy munkánk eredménye nyomán itt és a környező kisfalvakban élő családok garantálva lássák gyerekeik jövőjét, ha a magyar tanítási nyelvű iskolába íratják őket. Ez egy közlekedőedényhez hasonlít: a mi iskolánk jövője összefügg a kisiskolák jelenével, s a kisiskolák, és a saját jövőnket mi is befolyásoljuk munkánk minőségével. Annak idején az akkori „nagyok" arra hivatkoztak, hogy jó a központosítás, mert a feltételek koncentráltan javíthatók, s így jobb eredményt lehet elérni. Szerintük hátrány volt az, hogy a kisiskolákban egy osztályban két vagy több évfolyam tanul, így állítólag gyengébb eredményeket érnek el. Csakhogy a gyakorlat éppen ennek a hamis állításnak az ellenkezőjét bizonyította. Ismét Kecsőt venném alapul. Ott tanít Scsuka József, aki rendkívüli módon agilis, igényes ember, de négy évfolyamot tanított egyszerre. Ennek ellenére a kecsői gyerekek mindig kiválóak voltak. Sokszor egyedi esetekben jobb eredményeket értek el a felső tagozaton mint a mieink Itt van még a gömörhorkai iskola. Palcsó Erzsike mindig két évfolyamot egy osztályba összevonva tanított, ugyanígy a kolléganői, s mégis kiváló eredményeket érnek el. Végeredményben Kecső és Gömörhorka adta a kisiskolák alsó tagozatairól hozzánk kerülő tanulók gerincét. Az értelmes, tehetséges tanulónak nem szükséges minden lépcsőfokra rálépnie ahhoz, hogy eljusson egy bizonyos magaslatra. Az ilyen tanuló egyedül is képes átugrani egy-egy lépcsőfokot, hogy úgy jusson el a célhoz. A gyengébb tanuló pedig akkor sem tud eljutni ilyen szintre, ha minden lépcsőfokon megpihen. Az a szerencse, hogy a kisiskolákban igen sokat adnak arra, hogy megtanítsák a gyerekeket folyékonyan olvasni. Rá vannak kényszerítve az önálló munkára, s nem mondanám, hogy rosszabbul olvasnak. Márpedig a jól olvasó gyerek könynyebben küzdi le a nehézségeket, ha később megérik az akaratereje, a tudásvágya. A baj csak az, hogy annak, amit a régi hatalom erőszakosan elrontott, már társadalmi kihatásai vannak. Nagyon nehéz a kisiskolát viszszaállítani ott, ahol romos lett az épület, elköltözött a pedagógus, elköltöztek a fiatalok, nincs pap, nincs községi hivatal, s szinte már csak a középkorúak és a magányos öregek lakják a házakat. Rajtuk ki fog segíteni? Ki viszi vissza az iskolát? A hitet? Visszatér-e ezekbe a falvakba az anyagi értéket teremtő munkaerő? Az iskolai beíratások idejét éljük. Magyarok lakta falvak százaiban állnak válaszút előtt a szülők. A kisiskola a leghatékonyabb iskola - ezt nyugaton és keleten szakemberek vizsgálatai bizonyítják. Kétszeresen az, ha a gyerek első iskolája magyar anyanyelvén szólítja őt a melengető tűzhelyhez. DUSZA ISTVÁN O

rom sétálni Prága belvárosában, a sétálóutcán és környékén. Sohasem hittem volna, hogy ennyi csodálatosan szép palota, középület, lakóház sorakozik egymás mellett. Az építőipar szabad kapacitásainak köszönhető, hogy a korábbihoz képest szédületes tempóban, mint megannyi ékszer, különböző pasztell színekben újulnak meg az évtizedeken át elhanyagolt, szürke piszkos épületek. Egészen megváltozott ez a városrész, s bár nincs turistaidény, sok a külföldi látogató, akik szorgalmasan fényképezik, filmezik az óvárost és környékét. Egy ideje régi látványosság pompázik ismét a Vencel tér mögött, a Karolinum tőszomszédságában, az Ovocní trh nevű téren. Nyolc év után ismét megnyílt a Rendi Színház, melyet 1783ban a felvilágosultságáról híres gróf Nostic építtetett, és annak idején róla is nevezték el. A század végén a cseh rendek a színházat megvették, az egyes emeleteket a különböző rangú rendek elosztották egymás között és ekkor keresztelték át Rendi Színházra. 1948-ban a Tyl Színház nevet kapta, majd tavaly ismét visszanyerte régi nevét. A klasszicista stílusú színházépület a maga nemében egyedülálló, ilyen Európában sehol sem maradt fönn. A műemlékvédők a puszta falakon és a tartóoszlopokon kívül mindent kicseréltek és felújítottak. Ennek eredményeként sikerült az épület külső és belső stílusegységét maradéktalanul megőrizni. „Patriae et Musis" - A hazának és a múzsáknak - olvassuk az épület homlokzatán, és valóban ehhez a jelszóhoz igazodik ma is a színház arculata. A belső elrendezés, a megvilágítás, a színösszeállítás harmonikus összhangja tökéletesen kielégíti a látogató esztétikai igényét. Már ez az atmoszféra is ünnepi hangulatot áraszt és művészi élményeket ígér. A kék bársonykárpitozású kényelmes üléseket fehér fafaragás keretezi, a díszítés mindenütt arany, s ez a három domináló szín kellemesen és megnyugtatóan hat. Természetesen, a legkorszerűbb műszaki felszerelés könnyíti meg a művészgárda és A HAZÁNAK ÉS A MÚZSÁKNAK a színházban dolgozó számos más szakma képviselőinek munkáját. Ebben a színházban ez különösen fontos, mert híven a régi hagyományokhoz, a prózai darabok mellett a Mozartoperákat is itt játsszák. Több neves karmestert és operaénekest hívtak meg vendégszereplésre; a múltban maga Mozart is többször fellépett itt. Don Giovanni operáját a bemutatón maga a szerző vezényelte és a hatalmas prágai siker után indult diadalútjára szerte a világba. Később CarlMaria von Weber, Rubinstein, Gustáv Mahler, Paganini és más nagyságok tették annak idején híressé, vonzóvá és Európa ismert zenei központjává a színházat. A prágaiaknak a színházhoz fűződő érzelmi kötöttségét fokozza, hogy 1834-ben itt hangzott fel először a Kde domov műj, amely később a csehek himnusza lett. Akármelyik oldalról nézzük az épületet, egyformán szép. Érdemes körüljárni és ha a hátsó, a színészbejáró oldalához jutunk, észrevesszük, hogy a tér többi épületei is új ruhában pompáznak. A hátsó homlokzattal szemben a 17. század végén épült, korai barokk stílusú Kolowrat-palota • hívja föl magára a figyelmet. Ismét itt kapott otthont a színház igazgatósága. A palotát a pincétől a padlásig szintén fel kellett újítani, és eközben olyan eredeti elemekre bukkantak - például kazettás mennyezet, boltíves föld alatti folyosó - amelyekről mostanáig senki sem tudott. Az alagsorban 90 férőhelyes kis színházat, hangulatos színészklubot, a padláson tágas próbatermet alakítottak ki. A stílbútorokkal berendezett irodahelyiségek tulajdonképpen szebbnél szebb szalonok. A tulajdonosnak, a 93 éves Kolowrat grófnak a restitúciós törvény értelmében a palota visszajárna. Ez a még ma is jókedélyü, mozgékony és korához képest jó egészségnek örvendő öregúr közismert nagylelkűségéről és hazájához való ragaszkodásáról. Most sem tagadta meg önmagát. A gyönyörűen felújított palota láttán közölte bérlőivel, hogy tízéves szerződést köt velük évi 1 korona jelképes bérleti díjért. A

Rendi Színházat Josef Topol, a normalizáció évei alatt elhallgatott kiváló cseh drámaíró Isten veled, Szókratész című darabjával nyitották. A Topol-darab mellett az Új Színpadról áthozott repertoárban szerepelnek például Csehov, Shakespeare, Havel, Tábori müvei, és természetesen parádés szereposztásban a Mozart-év alkalmából felújított Don Giovanni. KIS ÉVA DRÁFI MÁTYÁS SANZONESTJE Visszatekinteni, emlékezni a gyermekkor apró csínyeire, az első szerelmekre akkor szokott az ember, ha már van mögötte néhány évtized. Tesszük ezt azért, hogy a már megfakult emlékeket felelevenítsük, bár tudjuk, bármilyen szépek is, nem térnek már vissza soha. De a visszaemlékezéssel örömet sze- _ rezhet magának az ember, s szí- • nészröl lévén szó, a közönségének is. Dráfi Mátyás érdemes művész feszültséggel teli életünkben az általaszeretett költeményekkel és dalokkal emlékezett ifjú éveire a komáromi Duna Menti Múzeum Képtárában. A műsor vendége Szentpétery Aranka színművész volt. Jelenléte, s az általa előadott versek és dalok sajátos színfolttal gazdagították a produkciót. A zenei kíséretet profi szinten Zsákovits László (gitár), Domonkos Dezső (zongora) és Holczhei Árpád (ütőhangszerek) nyújtotta teljes összhangban a két színésszel Az összeállítás szerkesztese során Dráfi Mátyás ügyelt arra, hogy az olyan közkedvelt versek és dalok, mint Karinthy Frigyes: A fekete kocsi, Konsztantyin Szimonov: Várj reám, Tittine vagy a Millió rózsaszál mellett helyet kapjanak a műsorban a hazai költészet néhány jeles képviselőjének - Kulcsár Tibor, Tóth Elemér és Simkó Tibor - megzenésített versei is. Az est folyamán számtalan lehetőség kínálkozott a nosztalgia-számokból összeállított műsorban a szépelgésre, a túlfűtött gesztusokra, hogy ne mondjam: a ripacskodásra. Jó érzés töltött el, mert őszinte érzelmeket tolmácsolt Dráfi Mátyás. A színészek önmagukat adták, pátosz és modorosság nélkül Úgy hiszem, a színészi nagyság egy ilyen produkcióban is lemérhető. A műsor szponzora a városi művelődési központ volt. Decemberben két alkalommal láthatták a produkciót azok a meghívott vendégek, akik 1991-ben segítették a Komáromi VMK munkáját. Reméljük, a jól sikerült estnek a szervezők majd a környéken és a városban is újabb teret adnak. Farkas Veronika MAGYARORSZÁGI IRODALMI DÍJAK A tavaly megjelent legjobb kötetekért járó irodalmi díjakat az alábbi szerzők kapták: Az Év könyve-dijak Vers: Petri György (Petri György versei - Szépirodalmi) Kispróza: Kukorelly Éndre (Memória-part - Magvető) Regény: Polcz Alaine: (Asszony a fronton - Szépirodalmi) Gion Nándor (Börtönről álmodom mostanában - Szépirodalmi, Fórum) Szociográfia, publicisztika: Fodor András (Kollégium - Magvető) Kritika: Domokos Mátyás (Varázstükrök között - Szépirodalmi) Műfordítás: Pór Judit (Nagyezsda Mandelstam: Emlékeim - Európa) Gyermek- és ifjúsági irodalom: Horváth Péter (A fekete kéz visszavág - Móra) A Művészeti Alap dijai Az Alap Nagydíját Juhász Ferenc. a Bölöni György-díjat Hegedús Géza kapta ARTISJURIS Irodalmi Díj Horváth Tamás és Marno János Füst Milán-díj Bertha Bulcsu és Garaczi László Magyar Napló-díj Bodor Ádám ós Parti Nagy Lajos (MN)