Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-12-13 / 50. szám

■ V MOTTÓ: A csapat legidősebb tagja, a 32-es számú óriás termetű néger felállt a székre, az öltöző elcsendesedett, a játékosok letérdepeltek, megfogták egymás kezét és a néger el­kezdte imáját: „Sors, köszön­jük, hogy életben marad­tunk...“ Nézi az ember az amerikai fut­ballt, melynek semmi köze európai névrokonához. Iszonyú tumultusok, hatan-nyolcan vetik magukat egymásra, tépik, marcangolják, akit csak érnek, és úgy tűnik: a tojás alakú labda csupán ürügy számuk­ra. Mintha senki se törődne vele, csak az lenne a fontos, hogy sikerül­jön leteperni az ellenfelet. Amerikai futball. A világ legke­gyetlenebb sportjának tartott játék, ha egyáltalán játéknak lehet nevezni a húsdarálást. Évente több száz ro­busztus termetű, széles vállú, kö­nyörtelenül kemény szélvészgyors legény megy sisakban (a fülüket is eltakarja, nehogy letépje az ellenfél), védőöltözetben háborúba, ahol min­dennemű támadási mód megenge­dett. Nemcsak a labdát vivő játékos­sal, hanem bárkivel szemben. A csapat bármelyik tagját a pálya bármelyik részén földre teperhetik, és annyian rohanhatnak rá, ahányan csak akarnak. Olyan a pálya, mint egy csatatér, szerte hevernek a föl­dön a játékosok... Egymásnak rontanak a modern gladiátorok, szinte haitik a csontok ropogása. Aztán eltűnik közöttük a labda, s máris egy kupacban fek­szenek, alig kapnak levegőt. Az európai ember már temet. Korán. A játékosok feltápászkodnak, meg­rázzák magukat, mint fürdés után a kacsák, és kezdik újra az ütköze­tet. Már aki kezdi. Mert egy idényben mintegy 130 ezren szenvednek sé­rülést és gyógyításuk évente 300 millió dollárba kerül. Tavaly 10 játé­kosnál hiábavalónak bizonyult az or­vosi beavatkozás, a pályáról vitték le holttestüket. Pedig hát csak arról van szó, hogy a mindössze 400 gramm súlyú, tojás alakú labdát az ellenfél alapvonalára kell helyezni. Hogy mihez hasonlítható ez a já­ték? Semmihez. Legfeljebb a fegyverek nélküli háborúhoz. És ahogyan egyes háborúk nagy nyer­tesei a fegyverszállítók szoktak len­ni, úgy az amerikai futballon is a kü­lönböző tőkéscsoportok nyernek. Amikor a klubok játékosai össze­csapnak a stadionok pályáin, a texa­si olajmágnások és szállodatulajdo­nosok küldik modern gladiátoraikat a detroiti autógyárosok vagy a man­hattani tőzsdések izomemberei ellen a busás haszon reményében. Ilyen­' CRY > % COMPUTER 1020 WIEN TABORSTRASSE 52 43/222/2690-1719 FAX 26 85 41 TELEX 134099 fel lehet lökni, vissza lehet rántani, át lehet karolni, lehet fojtogatni, a lábá­ra szabad vetődni, lehet ütni-verni. A legegyszerűbb szerelési mód, ha a hátvéd szemtől szembe teljes erő­vel nekirohan. Elképzelhető, mi tör­ténik, amikor két 120 kilós óriás 10,5-ös tempóban egymásnak szá­guld. A 10,5-ös iram nagyjából 30 kilométeres óraátlagot jelent; a „karambol“ tehát 60 kilométeres sebesség mellett történik. A többi a mentők dolga... És itt van a pszichológiai háború. New York Jets öltözőjének falán a nagy rivális, Kansas City „üdvöz­lete“ függ: „Láttuk a vasárnapi be­kor derül aztán ki: kinek sikerült megvásárolni a legjobb csapatot. Mert érvől évre dollármilliókért folyik a küzdelem a pályákon és a kulisz- szák mögött. A „főnökök“ ott ülnek a lelátón, és ha egy játékosnak nem tetszik a formája, csak átszólnak a szomszédos páholyba és eladják az illetőt. A New York Jets, a korábbi „világ­bajnok“ meccseinek átlagbevétele 540 ezer dollár, és három tévéállo­mástól milliókat vasalnak be. Nyere­séges gazdasági és üzleti ág az az amerikai futball, a négyszázadik leg­gazdagabb amerikai kereskedelmi társaság! És vita nélkül első, ami a népszerűséget illeti. Ez a játék az USA tévénézőinek legkedveltebb sportja, a nagy mérkőzések alkalmából legalább 150 millióan ülnek a képernyők előtt. A meccs folyamán beállt minden kis szünetet reklámra használnak fel; az egypercesért 300 ezer dollárt fizet­nek a mamutcégek. Hogy mennyire népszerű az amerikai futball az Egyesült Államokban, az alábbi eset is bizonyítja. A Kaliforniai Egyetem diákjai már két napja sztrájkoltak, az egyetem alkotmányának védelmében tüntet­tek és küldöttséget menesztettek a rektorhoz, nyisson tanszéket egy fekete bőrű professzor számára. Reggel azután egyenként csende­sen elhagyták állásukat, tűrték, hogy 75 vezetőjüket megbilincselve kísér­jék a rendőrautóhoz. Nem volt értel­me folytatni. A Kaliforniai Egyetem csapata délután játszotta rangadóját a Syracusa főiskolásai ellen. Ezt nem lehet kihagyni... Vagy egy má­sik példa. A legnagyobb amerikai sportláp, a Sports Illustrated egyik számában 50(!) sűrű szövegoldal ismerteti a 220 egyetemi csapat fel­készülését, esélyeit. Pedig nem is a profikról, a Nemzeti Ligáról van szó. Az egyetemi együttesek neve külön tanulmány. Huszonöt csapat tagjai Tigriseknek nevezik magukat, húszán Vadmacskák, tizennyolcán Bulldogok, tizennégyen Medvék... A pittsburgiak pedig - Gorillák! Csaknem hárommillió amerikai közép- és főiskolás diák kergeti a „tojást“, amely a múlt század hatvanas éveiben terjedt el, de csak a századfordulón vált igazán nép­szerűvé. Az ovális labdáért folyó kemény küzdelem erősen befolyá­solta és befolyásolja a fiatalság er­kölcsének alakulását, sőt, az egész nemzet érzületét is. A profit mellett elsősorban a mindenre elszánt, az amerikai életformának megfelelő fia­talok „előállítása“ a célja a sport­ágnak. Keserves, kemény szabályok diri­gálják ezt az úgynevezett játékot; az ördög vigye a gyengét elv a megha­tározó. A labdával rohanó játékost csinált játékotokat, jobb lesz, ha felkötitek magatokat. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk nyilvá­nosan megfojtani benneteket - 100 ezer néző előtt...“ Hm... A lő­fegyverek ki vannak tiltva a pályáról, de ezen kívül minden megengedett. Terry Bardshaw, az egyik legvadabb játékos mondta: „A pályán nem ej­tek hadifoglyokat! Ütök, taposok, foj­tok, ha utamba áll valaki!“ A 28 klubba tömörült mintegy ezer amerikai profi futballista között számtalan csillagot találni. A közel­múlt egyik legjobbja Joe Namath volt, aki mindenkinél távolabb és pontosabban hajította a labdát. Hosszú listát érdemelnének sikerei, de semmivel se rövidebbek kínszen­vedései: „Néhányszor kitört a fo­gam, de ez nem számít. Volt két orrcsonttörésem, a jobb vállam két­szer megrepedt, egyszer felhasadt; csípőízületi törés, a jobb térd három­szor műtve, a jobb lábszár kétszer törve... A kéz- és lábujjtöréseket nem is számoltam. A tizenkét profi évemből hármat töltöttem el sérülé­seim kezelésével és orvosilag állító­lag rokkantnak minősítenek. Nem vigasztal, hogy ebben a sportágban alig látni épkézláb embert...“ A csillagok sokat keresnek, talán maguk se tudják, mennyit. Amikor a „tojáskergetés“ veszélyeiről kér­dezik őket, büszkén hozakodnak elő az amerikai életfilozófiával: „A fut­ball az életmód visszatükröződése, az élet tükörképe. A társadalomban mindenki előre akar kerülni, minden­ki gazdag akar lenni, de a vetélytár- sak akadályozzák. Kezdődik tehát a harc, ahol senki se nagyon válogat az eszközökben. A futballban és az életben is brutális a küzdelem. Sportágunknak már csak egy foko­zása van: a háború...“ A nagy profi csapatok nem kis nehézségek közepette játsszák vé­gig a szezont. A hajrában a harma­dik garnitúrák küzdenek, a legjobbak a kispadról nézik őket. Gipszben és mankón! „Nem a játék lett durvább - írják a szociológusok -, hanem a játéko­sok lettek nagyobbak és gyorsab­bak.“ 1940-ben az átlagsúly kere­ken 100 kiló volt, most 130. A többi fizika. A tömeg és a gyorsaság szor­zata. A játék baleseti statisztikája mindenesetre tovább romlik ... A stadionokban viszont mindig minden jegy elkel. Washingtonban például esztendők óta várakozási lista van a szezonbérletre. Negyven-, hatvan-, nyolcvanezer néző a főiskolás meccseken! A pro­fik mérkőzésein nem ritkaság a 130-150 ezer néző. Mindig, amennyi befér! Kell az izgalom. Amerika örömében sikoltozva figye­li, hogyan darálja egymást péppé odalent néhány tucat óriás. Az összecsapásoknak szertartá­sa is van. És tulajdonképpen ez az, ami félelmetes. Az öltöző falán fel­iratok: „Igaz ember sosem adja fel!“ „Verítékbe még senki se fulladt be­le!“ És így tovább... A csikófrizurás óriások pedig áhítatos csöndben áll­nak sorba a segédedző asztalánál. Sisak fel. Leülnek. És az edző be­szél. Igazi harci szózat. Szívdobo­gás, könnyek. Az edző kimegy. Most körbe állnak a modern gladiátorok. Kezet fognak. Sisak le. Ima. Hosszú, csendes, áhítatos. Aztán kimennek melegíteni. Hogy módszeresebben tudják agyoncsapni ellenfelüket. „Küzdeni a végsőkig - mondta az egyik menedszer. - Ez afféle ameri­kai tulajdonság. És persze győzni. Nálunk csak győzni szabad.“ Hogy ki törődik a vesztesekkel? „Senki - mondja. - Aki a vesztesek­kel törődik, talán soha többé nem nevel győzteseket...“ (T. V.) ■Ma wma * Gondolta volna néhány hónappal ezelőtt, mondjuk a nyáron, hogy nem lesz biztos helye a jövő évi olimpián induló birkózóválogatottban? „Álmomban se... A mai napig sem találom a magyarázatot, hogyan történhe­tett, hogy már a selejtezőkben búcsúzni kényszerültem a szeptemberi várnai vi­lágbajnokság küzdelmeitől - így nem tel­jesítettem a nemzetközi szövetség által meghatározott eredményt, amely szüksé­ges az olimpiai részvételhez". * Várna után a magyar kötöttfogá­sú birkózás több nemzetközi klasszisa is hasonló helyzetbe került... Hogyan Ítéli meg ezen új kritériumrendszer be­vezetését? „Teljesen elhibázott döntésnek tartom. Nehogy bárki félreértsen, elsősorban nem magam miatt, hanem mert ezzel a sport­ágnak ártottak kiötlői. Akármilyen jó ver­senyző valaki, kifoghat egy gyengébb szériát egy világbajnokságon; márpedig ha ennek következtében gyengébb ké­pességű birkózó kap helyet az olimpia mezőnyében, ez jócskán csökkentheti a verseny értékét, színvonalát. Sajnos, a sportág európai vezérkarának nem ez az első elhibázott döntése..." * Ezek után nincs más hátra - dön­tőbe kell kerülni a jövő tavaszi Európa- bajnokságon, hogy ott lehessen Bar­celonában... „Szeretnék mindenkit megnyugtatni: ott leszek!" ■k Talán a bíráskodás az a terület, ahol a leginkább megegyezik a szak­mai közvélemény: egyformán szapulja edző, versenyző, szakvezető... „Teljes joggal! Nem én vagyok az első, aki kimondom: igenis szándékosan hátrá­nyos helyzetbe hoznak minket a nyugati mérkőzésvezetők. Az ok? Leginkább az irigység. Évek óta ott vagyunk a szovje­tekkel a világ élén, s ettől senki sem tapsol örömében“. tani. Az én kamaszkoromban még nem dúskálhattunk a százféle karate-változat­ban, a cselgáncs nem vonzott különöseb­ben, maradt a birkózás és az ökölvívás. Utóbbiról a szüleim beszéltek le, így aztán tízévesen lejöttem a Fradiba birkózni". ★ Éveken át a magyar kötöttfogás első számú képviselője volt... A közel­múlt egy kiábrándító vb-szereplés. át leszámítva mindenhol népszerűbb a mi szakágunk a szabadfogásnál. Akik a felszámolásról beszélnek, azok nem veszik észre, hogy ha nem lesz kötöttfo­gás - nem lesz birkózás sem!" ★ Ahhoz viszont, hogy a jövőben is legyen birkózás, az egyik legfontosabb „kellék" - mint a legtöbb sportágban -a pénz... „Ha a saját helyzetemet tekintem, kü­lönösebb panaszra nincs okom. A szak­osztályunkat támogatja a Múfémszer, nekem pedig a Horvex Vámudvar Kft. külön is segít: egy Mazda személygépko­csit biztosítanak számomra az olimpiáig. Ami a sportág jövőjét illeti, tehetségekben most sincs hiány." KOMÁROMI TIBOR. Született: f964. 8. 15., Budapest. Magasság, testsúly: 181 cm, 88 kg. Családi állapota: nős, kisfia (Máté) hatéves. Szakképzettsége: cukrász. Egyesü­lete: FTC-Múfémszer (1974-). Leg­jobb eredményei - 1983: junior vi­lágbajnoki ezüstérmes (82 kg), 1984: junior Európa-bajnok (82 kg), 1985: Európa-bajnok ezüstérmes (82 kg), 1986: világ- és Európa-bajnok (82 kg), 1987: világbajnok, Európa-bajno- ki bronzérmes (82 kg), 1988: olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki ezüstér­mes (82 kg), 1989: világbajnok, Euró­pa-bajnoki ezüstérmes (82 kg), 1990: Európa-bajnoki bronzérmes (90 kg), 1991: Európa-bajnoki bronzérmes (90 kg). * A pénznél maradva, a birkózók, ökölvívók között mostanában egyre többen választanak „testhezálló ma­szek munkát" valamelyik testőr-társa­ságnál vagy épp éjszakai szórakozó­helyen... Nem gondolt még hason­lóra? „Senki sem keresett meg ilyen ügy­ben, de azt hiszem, hiába is tenné bárki. Ez valahogy nem az én világom, de időm se nagyon jutna rá. * S mi az, amire jut a birkózáson kívül?" „Leginkább a focira. Mindig, minden­hol, mindenkivel! Nemcsak a tévé előtt vagyok a futball nagy rajongója, magam is imádom kergetni a bőrt". * A régi, megszokotthoz képest na­gyobb súlycsoportban, a 90 kilósok között versenyzett az idén... A szak­mája cukrász... Nincs összefüggés a civil szakma, illetve a nagyobb súly között? „Kicsit meg is bántam, hogy feljebb jöttem, de ennek nem az édesség az oka! Nem olyan nagy dolog eggyel kisebb súlycsoportba lefogyasztani. A váltásnak csak szakmai oka volt". * A visszavonulás gondolatával párhuzamosan nyilván felmerült a „ho­gyan tovább" kérdés is... „Szeretnék sportágat váltani, méghoz­zá a karate valamelyik válfajával kacérko­dom. Talán sikerül olyan jól a váltás, mint annak idején Növényi Norbinak". NAGY IMRE Ott lesz az olimpián? BESZÉLGETÉS KOMÁROMI TIBORRAL ★ Másfél évtizednyi „gyűrődés“ egy küzdősportban... Sohasem érezte úgy, hogy eljött a pillanat, amikor vala­mi kevésbé gyötrő időtöltés után kelle­ne nézni? „Komolyan ez soha nem jutott még az eszembe. Az természetes, hogy egy-egy hosszabb edzőtábor, vagy kizsigerelő edzés után az ember néha úgy érzi, az sem volt normális, aki ezt az egész birkó­zást kitalálta... Ezek azonban csak pilla­natokig tartó, múló »rosszullétek«. Van azonban valami a befejezéssel kapcsolat­ban, amit már csaknem száz százalékig eldöntöttem; Barcelona után tényleg bú­csút mondok a versenyzésnek.. ★ Egyelőre azonban még tart a „szerelem“... Mikor és hogyan kez­dődött? „Vékony kissrác voltam, mindenkép- * pen valami küzdősportot akartam válasz­a közeljövő egy bizonytalan olimpiai részvétel... Milyen visszhangja van mindennek birkózóberkekben? „Előfordulhat, hogy célozgatnak rá, mi van velem, hova tűntem? Különösebben nem foglalkozom vele. Aki ismer, tudja, mire vagyok képes, mi az, amiért nap mint nap dolgozom." ★ Tévednek tehát, akik azt hiszik, Komáromi Tibor eltűnik a világ élvona­lából... De vajon igazuk lesz-e azok­nak, akik magának a kötöttfogásnak a végnapjait jósolják? „Ezt teljesen kizárt dolognak tartom! Azt, hogy nem lesz kötöttfogás a jövőben az olimpiai játékokon, egészen egyszerű­en rémhírnek tartom. Ráadásul olyan rémhírnek, amelyet - egyedül itthon ter­jesztenek előszeretettel... Meggyőződé­sem, hogy komoly nemzetközi fórumon szóba sem kerül hasonló badarság. Ázsi­ilasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Index 48097 Kiadja a Slovakopress állami vállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József. Főszerkesztői titkárság % 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Slezákné Kovács Edit: % 210/4460 és Miklósi Péter: ® 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla és Zsilka László 9 210/4454. Grafikai szerkesztő: Ferenczy Rudolf ® 210/4450. Szerkesztőség: 819 15 Bratisiava, Martanoviőova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: @ 550-18, sportrovat: « 506-39, gazdasági ügyek: S 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Telefax: 505 29. Adminisztráció: Slovakopress állami vállalat 819 02 Bratisiava, Martanoviőova 25, ® 586-07. Készül a Danubiaprint, n. v„ 02-es üzemében 815 80 Bratisiava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 15 Bratisiava, Martanoviőova 25, 18. emelet, 9 210/3659, 3660. Szerkesztőségi hirdetésfelvétel közületeknek: 210/4455. Terjeszti a Pos­tai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA, előfizethető minden postán, kézbesítőnél és a PNS központjaiban. Külföldi megrendelések: PNS igazgatósága, Martanoviőova 25, 813 81 Bratisiava. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom