Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
10-15 RÉSZES TÉVÉSOROZAT • TOVÁBBI CÉL: AZ ATLANTI-ÓCEÁN A Gyengéd Forradalom nevet viselő tengeri vitorlás-fllmesexpe- dícló előkészületeiről több ízben is beszámoltunk. A csaknem négy hónapig tartó európai körút befejeztével - ígéretünkhöz híven - megszólaltattuk Keszeli Béla tévés kollégánkat, a ritka vállalkozás egyik résztvevőjét. • Az eredeti tervetek gazdag és sokrétű volt. Sikerült megvalósítani?- Bár nem minden ment elképzeléseink szerint, és már az indulás előtt akadtak bonyodalmak - a Slovakia nevű vezérhajó nem készült el időre legfőbb elhatározásunkat, hogy egészségben és biztonságban körülhajózzuk a jó öreg Európát és sok érdekes filmfelvételt készítünk, maradéktalanul teljesítettük. Felkerestük több, az óhazából származó volt polgártársunkat, akik idegenben sokra vitték, ismert emberekké lettek. • Például? ^ - Helgoland német szigeten találkoztunk egy ifjú képzőművésszel, akinek jól menő tervezőiroda van. Portugáliában két magas beosztású hajdani hazánkfiával készítettünk beszélgetést. Egyikük a portugál nemzeti színház igazgatója, másikuk pedig a legnagyobb lisszaboni szálloda vezetője. • Úgy tudom, János Károly spanyol királlyal is terveztetek találkozót...- Valóban. E roppant érdekesnek ígérkező találkát még vonzóbbá tette, hogy egyúttal Havel köztársasági elnökünkkel is készítettünk volna egy exkluzív interjút. Tudomásunkra jutott ugyanis, hogy Menorca szigetén tölti szabadságát, ahol meglátogatta őt János Károly. Gyorsan felszedtük a horgonyt, de közbeszólt egy hatalmas vihar, amely elől Ibiza szigetére menekültünk. Mire megjavult az idő, Havel szabadsága lejárt és a spanyol király is hazatért. A viharok és a kedvezőtlen időjárás miatt több találka is meghiúsult, mi viszont megtanultuk, hogy ilyen utak napra nem tervezhetők. Szerencsére a „tartalék“ programok is rendkívül érdekesek voltak. Az évszázadok óta sajátos jellegét őrző Ibiza szépségével például nem tudtunk betelni. Az ott töltött néhány nap a sors nagyon szép ajándéka volt. • A két hajó legénységének nagy része amatőrökből állt. Hogyan vészeltétek át a viharokat és a veszélyhelyzeteket?- Aránylag jól, pedig kijutott belőlük bőven. Különösen a hűvös Balti-tengeren, ahol először estünk át a tűzkeresztségen. Bizony rossz érzés vett rajtunk erőt, amikor a hatalmas hullámok nagy robajjal elborították a fedélzetet. • Orvos is volt veletek. Sok dolga akadt?- Jóformán semmi. Bár rendező barátunk az út vége felé mégis rászorult segítségére. Igaz, a baj nem a hajón adódott, hanem Génuában, ahol megérkezésünk után kikapcsolódásképpen fociztunk, és kificamodott a bokája. • Tizennyolcán voltatok, négy nemzetiség fiai...- Igen. Szlovákok, lengyelek, magyarok és egy dán. Néhány hétre Sulyok Miki budapesti fényképész is csatlakozott hozzánk. Jól összeszokott csapattá kovácsolódtunk. • Több hónapig voltatok úton, gondolom, azért figyelemmel kísértétek az itthon történteket is.- Természetesen, pedig valameny- nyien váltig állítottuk; kikapcsolódunk, a politikáról hallani sem akarunk. De már az első hét után esténként az éter hullámain izgatottan „vadásztuk“ a hazai híreket. A szovjetunióbeli puccsról a francia Riviérán, Cannesban szereztünk tudomást. Az ottani emberek is nagyon aggódtak a fejlemények miatt. • Ha szóba elegyedtek veletek az emberek, mire voltak a leginkább kíváncsiak?- Talán azzal kezdeném, hogy nem mindenki tudta, milyen zászló alatt is hajózunk. Amikor megmondtuk, hogy Csehszlovákiából vagyunk, sokan nem értették, hogy kerülhetett a tengerre két hajónk, mikor tengerünk sincs. A Slovakia felirat láttán azt hitték, hogy Szlovéniából jöttünk. Viszont Afrikában előfordult, hogy néhányan politikusaink nevét is ismerték. Az utca emberét főleg a rendszerváltás óta bekövetkezett változások érdekelték. Sajnos, nem sok szívderítő dologról tudtunk beszámolni. • A legnagyobb élmény, meglepetés, csalódás?- Rám Tanger, a marokkói kikötőváros lakosai voltak a legnagyobb hatással. Mealeoett, hogy az utcai árusokkal három-négy nyelven is szót értettünk. Csodáltam a bennszülöttek kedvességét, akik olykor az idegent asztalukhoz is invitálták. Igaz, a szolgálataikat felajánlók többsége mindjárt a markát tartja. Nekünk szerencsénk volt. Olyan bennszülöttel találkoztunk, aki önzetlenül segített. Egész nap kalauzolt bennünket és este tizennyolcunkat egy előkelő étterembe hívott vacsorára. Búcsúzáskor csak annyit kért tőlünk, hogy a szülővárosáról készüft film szép és igaz legyen. A legnagyobb meglepetés Lisszabonhoz fűződik. A kikötőben egy hatalmas tengerjáró Ecuadorból banánt hozott. A kamionok egy hétig hordták a gyümölcsöt a hajó gyomrából, de aztán megtelt a piac. A megrendelő ugyan kifizette az egész rakományt, de a maradékra már nem tartott igényt, és azt óhajtotta, hogy a „felesleges“ 300 karton banánt szórják a tengerbe. A kapitány felajánlotta: vigyünk a rakományból, amennyit akarunk. 300 kilónyi banánt „vételeztünk“ és csaknem két hétig ez volt a fő eledelünk. Azóta rá se tudok nézni a banánra. A legkellemetlenebb élményben is Portugáliában volt részem. Külügyminisztériumunk vállalt védnökséget az expedíció felett. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy azokban az országokban, ahol köztársaságunknak külképviselete van, ott gondoskodtak rólunk. Nos, Lisz- szabonban diplomatáink nagyon félvállról kezeltek bennünket. Azt ugyan nem vártuk, hogy rózsacsokorral fogadjanak, azért emberibb magatartásra számítottunk • Mikor láthatjuk a tévében a munkátok „gyümölcsét“?- A filmanyag már készen áll, és a 10-15 részes dokumentumsorozatot a forradalmunk második évfordulójának tiszteletére, november vége felé szeretnénk elindítani. • Az expedíció első része már a múlté. A neheze viszont még hátravan...- Igen, Amerika felfedezésének 500. évfordulója alkalmából Slovakia vitorlásunk legénysége szeretne részt venni a tervezett nagyszabású nemzetközi regattán. Azért hangsúlyozom, hogy szeretne, mert időközben bonyolódott országunk gazdasági helyzete, megkezdődött a nagyprivatizáció, s az üzemek nagyon is meggondolják, mire adják ki pénzüket. Szponzorok nélkül viszont az út elképzelhetetlen. Én derülátó vagyok, bízom benne, hogy az Atlanti-óceánt átszelő vitorlások egyikén majd csehszlovák lobogó leng. Ordódy Vilmos * % —'i ♦ bizonyítvány valamire való képességet bizonyító okmány. Ám mi ettől is tovább léptünk gyakorlatunkban.- Már olyan bizonyítványokat is osztogattunk, amelyek egyesektől megvonják a lehetőséget bizonyos tisztségek, munkakörök betöltésére. Furcsa? Nem nagyon, hisz a megbukott diák is kap bizonyítványt... Dehát bizonyítványt nemcsak iskolában kapunk. Az életben is. A háború éveiben az ipolysági gimnázium diákja voltam, ahol kötelezően jártunk a vasárnapi istentiszteletre. S mivel a vasárnapokat jobbára szüleimnél - vidéken töltöttem, a pap aláírásával kellett bizonyítanom a misén való részvételt. A misére járás és annak igazolása - a belső meggyőződésre való tekintet nélkül - a valóságban a további tanulás egyik feltétele volt. Ugyancsak a háborús években jó apámnak keresztlevelekkel kellett igazolnia, hogy ősei - nem is tudom hányadik ágig- nem voltak zsidók. Különben a szerény raktámoki beosztásban se alkalmazták volna ót. Ez esetben a származás tette lehetővé vagy zárta ki egy-egy munkakör betöltését. A háború után - alig tizenhat évesen- csak megbízhatósági bizonyítvány birtokában folytathattam gimnáziumi tanulmányaimat. A későbbi évek folytán a párttagságot igazoló vörös könyvecske vált afféle általános bizonyítvánnyá. Birtokosait bizonyos tisztségek és (jobb) munkakörök betöltésére jogosította. A vele nem rendelkezők magasabb beosztásba egyáltalán nem, vagy csak ritka kivételként kerülhettek. Csoda-e hát, ha egyesek belső meggyőződés hiányában is, de érvényesülésük érdekében e könyvecske megszerzésére törekedtek? Közben mi kaptuk a bizonyítványokat rendszeresen kádervélemények formájában. Elégséges és elégtelen osztályzattal. Vasárnapi elmélkedés Hányán nem mehettek főiskolára, nem kerülhettek magasabb beosztásba épp elégtelen káderosztályzatuk miatt? Azután eljött ezerkilencszázhatvannyolc. A megszállást követően az érdemeseknek új vörös tagkönyvet adtak. Természetesen csak azoknak, akik átjutottak a hírhedt átigazoló bizottságok rostáján. Ók osztották a legújabb érvényesülési jogosítványt, sokszor csörtetőknek, köpönyegforgatóknak és a kijelölt tisztségekre alkalmatlanoknak is. Ahogy ez az uralomra kerülteknek (vagy maradiaknak) megfelelt. Térségünkben a politikai igazolványokat évtizedek óta osztogatják. Egy-egy párt, sőt azon belül csoport is jogot formál magának mások sorsát eldöntő elbírálásra. A gyengédnek és bársonyosnak nevezett forradalom után (az utóbbi időben e jelzők egyre inkább elmaradnak) valahogy reméltük, hogy a politikai bizonyítványok és vég nélküli káderezések rendszere végleg megszűnik. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy a múltat tisztázni kell. Egyszerűen a politikai és társadalmi élet megtisztulása végett. Hosszabb előkészületek után nemrég megszületett az oly sok vitára okot adó feddhetetlenségi törvény, amely egyes csoportokat kizár a társadalmi, politikai és gazdasági élet bizonyos pozícióiból. Ellentmondásosságára mi sem jellemzőbb, minthogy a köztársasági elnök ugyah aláírta (mi mást tehetett volna, hisz aláírása nélkül is érvényes), de azonnali módosítását javasolta a parlamentnek. Szakemberek megállapítása (s külföldi vélemények szerint is) ellentmond az emberi jogok köztársaságunk által is aláírt chartájának, s az alakuló alkotmánybíróság első feladata minden bizonynyal ennek tisztázása lesz. A vezetés minden rendszerváltás után hatalmának megszilárdítására törekszik. A múlt rendszer feltehetően leghűbb kiszolgálóinak a politikai és gazdasági életre gyakorolt befolyásának korlátozásával is. A feddhetetlenségi törvénnyel kapcsolatban két mozzanatra érdemes felfigyelni. Támogatói is leszögezték, hogy alaposan megkésett. Akkor miért épp most van rá szükség? Az új vonal, a gazdasági reform kedvezőtlen kihatásai feltehetően most csúcsosodnak ki. Elfogadható érv, hogy e nehézségeket jobbára a múltból örököltük, s a múlt még mindig pozíciókban levő emberei - akár szándékosan, akár a berög- zött sablonok által korlátozva - fékezhetik a kibontakozást. És hát erkölcsi joguk is megkérdőjelezhető. Természetesen nem mindegy, hogy a társadalom miként csökkenti befolyásukat. A másik szempont, hogy a feddhetetlenségi törvény már beilleszthető a jövőre esedékes választási előkészületek programjába. A hatalmon levő koalíció a baloldal és a vele kapcsolatba hozható ellenzék befolyásának korlátozására, semlegesítésére törekszik. Feltételezzük a törvényalkotóknak a politikai és a közélet megtisztítására irányuló őszinte szándékát. Akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a törvény becslések szerint egymilliónál több személyt érint. Sokakat talán nem is múltbeli tevékenységükkel arányosan. Tény viszont, hogy a koalíció ezzel túl sok ellenfelet, sőt ellenséget szerez. S kérdés, mindez mennyire növeli választási esélyeit. Zsilka László Feddhetetlenségi bizonyítvány 1991. xi.: ÚBUJBSBfl
