Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
dBUJBSBfl f- 4 # * jy' özép-Kelet-Európában “ A az utóbbi két-három esztendőben óriási politikai és társadalmi változások történtek. Izraelben hogyan élték meg mindezt, s ön mit tart mindebből a legfontosabbnak?- A rendszerváltás ténye csupán kiindulópontot, új starthelyzetet jelent a demokrácia felé vezető úton. Az érem másik oldalát tekintve viszont tagadhatatlan tény, hogy a kommunista rendszerek bukása a világpolitika egészére is kihat. Mindennek következményeiből Izrael számára az volt a legfontosabb, hogy Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország újra felvették velünk az 1967-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatokat, s ezzel megszűnhetett végre az az áldatlan állapot, ami kis híján huszonöt esztendeig minimális szintre züllesztette országaink társadalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatait.- Izrael mennyiben érdekelt abban, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján indult közép-kelet- európai demokratizációs folyamatok ne rekedjenek meg azok kezdeti stádiumának szintjén? Müller László felvétele ösztönzés részünkről napirenden van. Mindehhez hozzátehetők még a kulturális és az emberi indítékok is.- Nagykövet úr, engedje meg, hogy röviden még témát váltsak! Az ön dunaszerdabelyi emlékeiről és frissen szerzett tapasztalatairól már szóltunk. Amiről viszont nem beszéltünk, az életének az a hosszú szakasza, amikor a közrendőrből Izrael Állam rendőrfőkapitányának tisztéig vitte. Hadd kérdezzem meg például, hogy milyen az izraeli rendőrség összetétele?- Az ottani rendőrség keretében szolgálnak zsidók, drúzok, cserkeszek, muzulmánok, sót: arabok is. Maga a szolgálat nem egyszerű, hiszen Izrael olyan ország, ahová a világ minden tájáról érkeznek bevándorlók, ráadásul ott van a negyven éve fennálló, konfliktusokkal teli háborús viszony is az arab államok többségével.-Izraelben vajon milyen a rendőrség társadalmi tekintélye?- A rendőrség nálunk országos szervezet, amelynek feladatait - természetesen — töcvény határozza meg. Eszerint a rendőrség nem a politikai pártokat, nem is a korHOL BŰNBAK, HOL PÉLDAKÉP A nagykövet Dunaszerdahelyen született, itt cseperedett kamaszsorba, és innen deportálták őt egész családjával együtt az auschwitzi koncentrációs táborba. E halálgyár poklát túlélve, 1948-ban Izraelben telepedett le, ahol először letöltötte tényleges katonaéveit, majd közrendőrként kezdte és az országos rendőrfókapitányi rangig vitte; tavaly pedig diplomáciai szolgálatba lépett. Dávid Krausz, Izrael Állam magyarországi nagykövete tehát ezeken a stációkon ment végig, mígnem karrierje csúcsára ért. Életútjának számos mozzanata tükrözi a zsidóság legutóbbi fél évszázados történelmének legjellemzőbb szakaszait - ezért az általánosnak tetsző kérdések mellett egyéni sorsának vargabetűiről is faggattam öt a budapesti Fullánk utcában, Izrael magyarországi nagy követe rezidenciájának dolgozószobájában.- Talán közhelynek tűnhet, amit fejelek, ám mindenképpen a lényeget fejezi ki: Izrael közvetlenül is érdekelt abban, hogy mind Európa, mind a többi kontinens egyéb országaiban is életképes demokrácia és működőképes piacgazdaság legyen. Nemcsak azért, mert Izraelben is demokrácia van, hanem azért, mert egyelőre ez a legjobb, legtökéfete- sebb társadalmi rendszer.- Václav Havel első külföldi útjainak egyike, tavaly márciusban, éppen Izraelbe vezetett, ön mennyiben tulajdonít e ténynek jelentőséget?- Gondolom, a szóban forgó látogatás nemcsak Izraelnek, hanem Havel elnök úrnak és Csehszlovákiának is fontos volt, mert több mint két évtizedig tartó pangás után lényegesen meggyorsította a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállítását.- ön, nagykövet úr, hogy látja a mai csehszlovákiai helyzetet?- Egy harmadik ország belpolitikai kérdéseiben nem szeretnék állást foglalni, hiszen nem a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban vagyok hazám nagykövete. Viszont ha a magánvéleményemre kíváncsi, akkor annyit mindenképpen elmondhatok, hogy nekem úgy tűnik: az emberek csak keveset, vagy egyáltalában nem tanultak a múltból. Most elsősorban Szlovákiáról beszélek, arról az antiszemitizmusról és az azzal párosuló nacionalizmusról, amely mostanában újra felütötte a fejét maguknál. A történelem arra figyelmeztet, hogy az efféle megnyilvánulások a zsidógyűlölettel kezdődnek, de a sor nem a zsidókkal fejeződik be... A világsajtóban élénken figyelem a Szlovákiáról szóló híreket, s azok alapján úgy vélem, hogy erélyesebben kellene fellépni a faji és nemzeti viszálykodást szító bujtogatók ellen. A demokrácia ugyanis távolról sem szabadosságot, hanem „csak“ szabadságot biztosít az állampolgárok számára; ez pedig messziről sem egy és ugyanaz!- Kereken egy hónapja az izraeli államfő, Hájim Herzog is látogatást tett Csehszlovákiában, önnek minő értesülései vannak: Izrael miként tekintene az esetleges önálló szlovák államra?- Hogy Csehszlovákia kettészakad-e, abba Izrael nem avatkozik be; mint ahogy a jugoszláviai vagy a Szovjetunióban zajló-folyamatokba sem. Ugyanakkor tény, hogy jómagam szintén jelen voltam Pozsonyban, amikor Herzog elnök úr járt ott és felvetette az antiszemita megnyilvánulások tényét. E jelenséget - a beavatkozás szándéka nélkül — ő is aggasztónak tartja.- Gondolom okkal és joggal,elvégre ijesztően kísért a múlt... A második világháború előtt 150 ezer zsidó élt Szlovákiában, s akkoriban ebben az országrészben mintegy 175 zsinagógát, illetve 620 zsidó temetőt tartottak nyilván. A szlovákiai zsidóság létszáma a háború végére 20 ezerre csökkent, napjainkban pedig a zsidó közösségeknek már csak háromezer tagja van.- Maga szlovákiai adatokat említ, én viszont a dunaszerdahelyi tényeket ismerem ugyanígy. Ott a háború előtt körülbelül 3500 zsidó élt, ma legföljebb ha húszán vannak... Amikor legutóbb a szülővárosomban jártam, akkor a temetőben több ismerősre „leltem“, mint a városka utcáin lépdelve. Tömören ennyi a szomorú múlt, amit sohasem szabad elfelejteni, nehogy valaha is megismétlődhessék!- Talán az is a múlttal függ össze, hogy a mindmáig fennmaradt zsidó hitközségek jelentős hányada viszont Szlovákia magyarlakta tájain: Komáromban, Galántán, Dunaszerdahelyen, Nyitrán, Érsekújvárott, Kassán működik?- Őszintén szólva, nem tudom, mivel magyarázható ez. Én pusztán azt tudom, hogy a szüleim, a nagy- szüleim és még az ő szüleik is Dunaszerdahelyen születtek. Ezen nincs mit magyarázni, ez a valóság. Ott voltak a zsidó iskolák, az üzletsor, a hitközség, és mindenki békében, barátságban élt a keresztényekkel. Hogy mi történt 1938 után, a Harmadik Birodalom uralma alatt, az más kérdés... Csupán tizenhárom éves voltam, amikor apámat, munkaszolgálatosként, elcipelték otthonról. Alig két évvel később bennünket is elhurcoltak: 1944 telén Dunaszerdahelyen a Petőfi, a Rózsa és a Bacsák utcában zsúfolták össze a zsidókat, itt alakították ki a gettót. Később a nagytemplomba tereltek át bennünket, majd a bevagom'rozás következett. A szerelvény egy-egy marhavagonjában 120-130 ember tolongott. Kaptunk egyetlen vödör vizet, és egy másik küblit toalettnek. Kétnaponta állt meg úgy a vonat, hogy ki lehetett önteni, amit ki kellett önteni; és vizet lehetett csapolni, már ahol erre lehetőség volt... Auschwitzról inkább nem is beszélek, mert ott már a megérkezésünk napján kivégezték az anyámat, a nagyszüleimet, a testvéreimet. Ha valaki az emlékeimről kérdez, vagy valahol antiszemita tüntetést látok, akkor nekem ez jut az eszembe.- Nagykövet úr, vajon fátylat le- het-e borítani a múltra és bízni abban, hogy az ilyesmi már sohasem ismétlődik meg?- Bízni igen, de feledni aligha... Októberben én is ott voltam Dunaszerdahelyen, a zsidóknak állított új emlékmű felavatásán. Az ünnepség keretében felszólalt egy püspök, aki egyebek között azt javasolta, hogy felejtsünk el mindent, ami megtörtént velünk. Ekkor a közönség soraiból valaki visszaszólt: Püspök úr, ha a maga családját ölték volna meg, el tudná azt felejteni?... Nos, ebből az apró epizódból is kitűnik, hogy fátylat borítani lehet ugyan a múltra; ám elfeledni azt, hogy valaki elveszítette a családját, a vagyonkáját, hogy kirúgták a házából és hogy az egész zsidó közösséget felszámolták — azt bizony nem lehet. Talán majd a következő nemzedékek megtehetik, hiszen bennük nem él majd már a közvetlen élmény tüskéje. Megnehezíti a feledést, hogy Izrael, és vele együtt az egész zsidóság, sokak szemében mindmáig bűnbak s csupán ritkán példakép.- Ennek apropóján kérdem: mi a véleménye, az izraeli kormány képes lesz haladást elérni az október végén Madridban kezdődött béke- konferencián?- A közel-keleti békekötés évekig is eltarthat, de az esélyek jók és az események szintén a béke gondolatát erősítik. Alapvető előrelépés például az 1973-as genfi találkozóhoz képest, hogy a Madridban kezdődött folyamatba Szíria és a palesztinok is bekapcsolódtak. Nyilván szerepet játszik ebben az is, hogy manapság áz Egyesült Államok a világ egyedüli szuperhatalma, ezért nagyobb eltökéltséggel szorgalmazhatja, sőt befolyásával kierőltetheti a közel-keleti válság tárgyalásos rendezését.- ön szerint az USA ebben a folyamatban mennyire veszi majd figyelembe Izrael érdekeit?- Az Egyesült Államok számára Izrael stratégiai jelentősége a térségben változatlan marad. Megmutatta ezt az Öböl-háború is. Washington érdeke változatlanul az, hogy Izrael erős és a térségben a stabilitás központja legyen. A megnyugtató békekötésig a politikusoknak végül is realistáknak kell lenniük; annak okmányokba foglalása után pedig Izrael a világ valamennyi államának megbízható barátja szeretne lenni.- A gazdasági kapcsolatok alakulása - ami aligha elhanyagolható tényező - szintén alátámasztja ezt az optimizmust?- Nézze, ha egy pohár félig töltött, akkor két dolgot lehet mondani róla: félig tele van, vagy félig üres. Körülbelül ez mondható el például Izrael és Magyarország, vagy Izrael és Csehszlovákia jelenlegi gazdasági kapcsolatairól, bár én az optimizmusomból fakadóan inkább a félig tele pohár mellett voksolnék. A demokrácia és a piacgazdaság keretei között természetesen a vállalatok, illetve a vállalkozók mondják ki a végső szót. A kormányok azonban bátoríthatják a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését; s ahogyan én látom, az mányt, hanem a lakosságot szolgálja. A rendőrfőkapitányt ugyan a kormány nevezi ki, ám annak szakmai ügyeibe nincs beleszólása. A felelősség így teljes egészében a rendőrfőkapitányé, akinek az ügyészség a partnere. Az izraeli rendőrség napi munkája is a közbiztonság, a bűnüldözés és a közlekedésrendészet között oszlik meg. A megszállt területeken a közbiztonság feladatát a katonaság látja el. Erre azért is szükség van, mert a rendőrség minden esetben az izraeli törvények értelmében jár el; de az elfoglalt területeken - például Júdeábán vagy a gázai övezetben - az egyiptomi törvények az érvényesek. Ezeken a helyeken a rendőrség csak segíthet a katonaságnak, mert a helyzet az igazságszolgáltatást illetően is nagyon bonyolult, hiszen ez is az ottani, a jordániai, illetve egyiptomi törvények szerint érvényesül.- A rendőrfőkapitánynak kivel szemben kell megvédenie álláspontját? — Elsősorban a saját beosztottjaival, vezető kollégáival szemben.-Mi a magyarázata annak, hogy héberesítés helyett mindmáig megtartotta, megtarthatta eredeti nevét? — E tekintetben valóban a kevés kivétel közé tartozom. Mielőtt kineveztek rendőrfőkapitánnyá, javasolták a névváltoztatást. Azt mondtam: ha Dunaszerdahelyen jó volt a Krausz név és Dávid Krausz közrendőrből a főkapitányságig vihettem, akkor ettől a névtől nagykövetként sem válók meg, mert mi tagadás: mielőtt diplomáciai szolgálatba léptem volna, újra javasolták a névváltoztatást. Nálam ez gerinc kérdése. És az emlékezet dolga is, hiszen egyesegyedül maradtam meg a családunkból. Ennek a feleségem is a megmondhatója, aki szintén dunaszerdahelyi származású.- Úgy tűnik, most nemcsak a riporterrel ül négyszemközt, hanem a történelemmel is újra meg újra farkasszemet néz...- Igen, éspedig két okból. Az egyik: valóban nem mindenki kezel bennünket, tehát Izraelt és a zsidóságot barátságosan. A másik ok pedig az, hogy sokan valóban nem tanultak, nem akarnak tanulni a múltból; így a jelenlegi helyzetet és a történelmi múltat sem ismerik kellő alapossággal. Én egyszerű halandóként és diplomataként is azon vagyok, hogy ezt a hozzáállást mielőbb megváltoztassuk. Többek között ezt az interjút is ezért vállaltam. — Krausz úr, olvasóink nevében is köszönöm a beszélgetést! Miklósi Péter 1991. XI. 29. mm
