Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
D i/asérnap .r A fehér és a fekete mágia HOGYAN EL A BANFI-HAJSZESZ FELTALÁLÓJA? Boldog lehet Bánfi András, a hajnövesztő szer békéscsabai feltalálója. A kopaszok imába foglalják a nevét, nő a haja, dől hozzá a pénz, híres ember. így képzelik a legtöbben, akik közelebbről, vagy távolabbról ismerik. Az viszont, hogy a híres embert csak némi nyomozás árán, egy lakótelepi tízemeletes épület átlaglakásában lehet megtalálni, valahogy nincs összhangban a róla kialakult képpel. S még meglepőbb, amit a feltaláló maga mond:- Uram, 66 éves vagyok, 42 voltam, amikor belekezdtem a kísérletezésbe. A feleségemmel együtt szinte belerokkantam a „sikerbe“. Utóbb már úgy reszketett a kezem, hogy nem ismertem meg a saját írásom. Hajmeresztő, amit én a hajnövesztő miatt átéltem. Hányszor elátkoztam a napot, amikor az az újságcikk híressé tett! Talán ha titokban tudtam volna tartani... Csakhogy az erős hajhullást, a gyors kopaszodást nem könnyű elleplezni. Ha valakit bőrfejünek ismernek, majd azt veszik észre rajta, hogy centis haja nő évek óta tar búbján, vége a rejtezkedésnek! Ez történt Bánfi Andrással is.- Akkor már öt éve voltam a titok birtokában. Egy téli napon, a főtéri ABC pénztáránál álltam sorban. Ismerős újságíró lépett mögém. Hirtelen lekapta a prémsapkám. „Te Bandi, neked nő a hajad!“ Attól kezdve nem hagyott békén. Mindent kiszedett belőlem és rábeszélt a cikkre. 1972 februárját írtuk... A riport megjelent a megyei lapban, s a bomba azonnal robbant. A cikk szerzőjét a békéscsabai városi pártbizottság akkori titkára személyesen „tolta le“ a szocialista újságírástól idegen, olcsó szenzá- cíókeltésért, kuruzslók népszerűsítéséért. A feltaláló viszont ennek ellenére örülhetett. Úgy tűnt, a nyilvánosság minden kaput megnyit előtte a kiérdemelt hírnévhez. A televízió is nagyon hamar megjelent Békéscsabán, és nagy feltűnést keltő képsorokkal röpítette világgá a szenzációt: a Viharsarok fővárosában, egy bútoripari szövetkezet ren- désze feltalálta a hajnövesztőt! Bánfi Andrást nemsokára felkereste az MSZMP Központi Bizottságának egy munkatársa, és egyből azzal esett neki, hogy a KB állásfoglalása értelmében találmányát egy budapesti házi-vegyipari vállalatnak kell eladnia. Ám a feltaláló - aki konokságáért és szabadszájú szókimondásáért eladdig is eléggé göröngyös életutat járt végig - egyszerűen beintett. Hogy ennek mi köze lett a továbbiakhoz, nehéz lenné bizonyítani.- Nagyon sokat köszönhetek a találmányi hivatal embereinek. Ök óvtak meg különböző agyafúrt szerződésektől. Tudniillik a debreceni Biogal is, amellyel a kísérletekben megállapodtunk, azzal kezdte: adjam át a szer leírását, és írjam alá, hogy a dolgozójuk vagyok, így a találmányomból szolgálati szabadalom lehet. Ennyi eszem persze nekem is volt! Nyolc év alatt mindenem ráment a kutatásra, kísérletezgetésre. Vidékre jártam nagy titokban a szükséges anyagokért. Csak egy Angliában megjelent Ériek Mapl Varázslatok című könyve, amelyben a szerző megkísérelte összefoglalni mindazt, ami a varázslókról és mesterségükről ma ismeretes. liter olyan illatosító, amivel a keverék rossz szagát elvettem, az került 5-600 forintba akkoriban. A találmányi hivatalban megcsináltatták velem a hajnövesztő szer leírását, és beadtam találmánynak. Ezután kezdődtek csupán a hivatalos kísérletek. Akkoriban a sajtó - az öncenzúra ellenére is - elég részletesen és kritikusan számolt be mindarról, amin a feltaláló keresztülment. Kezdve környezete rosszindulatú gúnyolódásain, az útjait, sétáit végigkísérő ironikus mosolyoktól a vegyész-, gyógyszerész- és orvosszakma csúfolódásán, gáncsosko- dásán át egészen a szélhámosok jelentkezéséig, akik a sokszor sárba ragadt ügy elörelendítésével kecsegtették, ha beveszi őket a buliba.- Ezeket még talán könnyebb is volt lesepernem, elhárítanom, mint azokat a hajnövesztő szerre valóban rászorulókat, akik szüntelenül ostromoltak, s akikért olykor nekem is megszakadt a szívem. Például azt a 20 éves, ragyogó nőt, aki a szülésben testének minden szál szőrét elvesztette. De akkor még nem adhattam a szerből a rokonaimnak sem. Még így is feljelentettek. Az adóhivataltól jöttek ki a szesz után kutatni, amivel állítólag üzleteltem. Az örökös gúny helyett így már az irigység volt az, ami megkeserítette az életünket. Szegény feleségem nem mert kimenni az utcára... Hat év kemény küzdelem után, 1978-ban a Bánfi-féle hajnövesztő szer végleg védetté vált, találmány lett. Ám ha valaki azt hiszi, hogy ezzel a feltaláló révbe érkezett, ölbe tehette a kezét, s csak a beömlő pénz számolgatása adott neki munkát a továbbiakban, az téved!- Először is: beömlő pénzről szó sincs. A fejem ugyan nem fáj a megélhetés miatt, de dúsgazdag nem lettem. Nem is leszek. Amióta a szovjet exportot leállították, van úgy, hogy egy-egy negyedévben csak hét-nyolcezer forintot kapok a havi hétezer forintos nyugdíjam mellé. K. E. P. Sok ember hisz benne, hogy hatalmas természetfölötti erők vesznek bennünket körül, s ezek irányítják az életünket. Ez a hit csak az emberre jellemző; úgy tűnik, a lélek létezésének intuitív megismerése következtében alakult ki. Az ősember szentül hitte, hogy minden élő és élettelen tárgynak van lelke és tudata. Á varázslók, boszorkányok, mágusok ősidők óta ismertek. A társadalomban betöltött szerepük, a szellemek világával tartott kapcsolatban rejlett és rejlik, a varázslás eszközeivel, áldozathozatallal rákényszerítik a szellemeket, hogy csakúgy a saját, mint a klienseik érdekében alávessék magukat nekik. Rendszerint a varázslók kérték az esőt és a jó termést; azonkívül a csillagok vagy mágikus kristály segítségével jövendöltek, s az ellenségeiket gonosz varázslattal sújtották. Amikor a jó szellemeket aktivizálják, azt [ehér mágiának nevezik, a fekete mágia a gonosz Aki akarja. elhiszi szellemek segítségét kéri és mindig is társadalomellenesnek tartották. A középkorban és az európai reneszánsz korában az egyház kegyetlenül üldözte a boszorkányokat. Feltételezték, hogy a boszorkány vagy a varázsló a sátánnal lépett szövetségre. A démon közepes rangú sátán vagy egyszerűen gonosz szellem, a szellemuralkodó vagy a sátán szolgája. Az inkvizíció egy kalap alá vette a boszorkányságot és a fekete mágiát, az Isten törvényei ellen való legsúlyosabb bűnnek tartotta. Kétszáz év alatt, kezdve a tizenötödik század utolsó évtizedétől az inkvizítorok tüzes vassal irtották az eretnek boszorkányságot az európai városokban és falvakban. A tizennyolcadik században, amikor az üldöztetés abbamaradt, vidéken ismét feléledt a boszorkányság. A sátánisták ugyanabban az időben alakították ki saját rítusukat, ezek különböztek a korábbitól, s a rosszra való hajlamra építettek. Ezek az emberek abban a meggyőződésükben, hogy valamennyi életerő közül a rossz szellem az uralkodó, arra a következtetésre jutottak, hogy a sátán az uralkodó, az isten. A sá- tánimádás rítusa rendszerint a fekete mágiához hasonlatos. 1951-ben, amikor Angliában eltörölték a boszorkánytörvényt, új vallás keletkezett a wikka. A szó olyan férfit vagy nőt jelent, aki varázslással foglalkozik. A fehér varázslók a mostani wikkában a hívők részvételével összejöveteleket tartanak, céljuk a szellem kiszabadítása, és a szellem erőinek az emberiség szolgálatába állítása. 991. XI. 22. A z öregembert az udvaron /I érte a halál. A novemberi nap bágyadt sugarai szeretettel cirógatták. melengették kiaszott testét. melyre már 82 év nehezedett. A kerítésig még mindig eljutott valahogy, onnan nézte, az utca forgatagát. köszöngetett az embereknek. a sietöknek és a ráéröknek. akik el-elbeszélgettek vele, bár sokszor még a szó is nehezére esett. Súlyos asztma gyötörte, fulladozott. kékült-zöldült, s kínjai csak akkor enyhültek némiképp, ha féltérdre ereszkedett. Paraszt volt világéletében. Olyan, aki vérét, verejtékét is beleszántotta a földbe, aki nem kímélve magát, látástól vakulásig dolgozott, mert az apja, nagyapja, dédapja is ugyanígy tette a dolgát. Ráhagyták örökül a föld iránti szeretetüket, szorgalmukat. Az asztma már öt éve kínozza, szinte megbénítja. Pedig a lelke friss, fiatal, a keze elbírja a szerszámot. ám a tüdeje nem győzi levegővel. Tavaly még tudott térdre ereszkedve kaszálni. Ez éven már csak nézte fájó, keserű szívvel, hogyan kaszálja más az ö kertjét. S közben szinte érezte, hogy simul tenyerébe a kasza nyele, egy lépés előre, aztán egy suhintás, széles, gyönyörű mozdulattal, melynek nyomán énekel a penge, s a fűszálak katonás rendben dőlnek a földre. O már régen várta a pillanatot, amely megszabadítja a kínjaitól, és a legnagyobb büntetéstől, a semmitevéstől. Világéletében rengeteget dolgozott. Olyan beléptek a termelőszövetkezetbe. Az elsők között mentek nyugdíjba, olyan összeget kapva idős korukra, amely az éhbérrel volt egyenlő. Ám GÖMÖRország nyakas magyarjai sohasem csüggedtek. Amiasszonyt kapott, aki jóban-rossz- ban kitartott mellette, aki hűségesen hazavárta a frontról, és ott volt mellette a legnehezebb munkáknál is. Szerette, becsülte, ám soha nem volt megállás sem vasárnap, sem ünnepnap. A föld szent volt. és a legkegyetlenebb rabszolgatartó, aki apránként emészti fel az erőt és az egészséget. Aztán elvették a földet, elvették az állatokat, s ők is kor átlépett rajtuk a határ, ök ott maradtak apáik sírjai mellett, mert ott volt a szülőföld, ott volt a múlt, még akkor is, ha idegen nyelvű tábla került a községházára. Az öregember sohasem tanult meg más nyelven beszélni, és hálás volt a sorsnak azért, hogy gyermekei, unokái, dédunokái is hűségesek maradtak az anyanyelvükhöz. De nem a falujukhoz, melynek lélek- száma évről évre apad. Az öregek sorra kiköltöznek a temetőbe, a fiatalok pedig csak hébe-hóba szaladnak haza, látogatóba. Az öregember is a kerítésnek támaszkodva várta haza szeretteit. Onnan nyílt ki nap-nap után a világ, oda vitték-hozták az emberek a híreket, ott olyan jó volt hinni, hogy teljes értékű tagjai a falu társadalmának. Neki azonban egyre kevesebb levegő jutott. Ha városban élt volna, már régen megfojtották volna a gyárak, az erdő lehellete azonban jótékonyan hatott rá, bár meggyógyítani nem tudta. Ezért várta, óhajtotta annyira a halált. Gondos gazda lévén, e földi életben mindent elrendezett. Mennie kellett. Ám a kerítés - ahogy már annyiszor - megállította. O ráborult, és a hegykoszorúra nézett. Aztán odatartotta arcát a bágyadt novemberi napnak. És akkor a hegyek nőni kezdtek, egyre közelebb jöttek, egyre nagyobbak lettek, míg egészen betakarták, magukhoz szorították. Az öregembernek könnyes volt a szeme, amikor hangtalanul eldőlt. Boldog volt. A születésnapján megkapta a várva várt ajándékot, az új életet. Azon a napon, amikor megszületett, utoljára mozdult meg az IDŐBEN - a nagyapám. Mács Ildikó A varázslás rendszerei többségének alapja abból a meggyőződésből indul ki, hogy az ember képes kiszabadítani a halhatatlan lelket, illetve az isteni szikrát, s ezáltal végtelen természetfeletti erőre tesz szert, hatalma lesz a világon uralkodó szellemek felett, rákényszeríti a természetet, hogy teljesítse az emberek akaratát. önkifejezésünk kétféleképpen nyilvánul meg: vagy a belső kötelékektől akarunk megszabadulni, vagy a személyiség kivetítésével a külvilágba, miközben a cél a korlátlan hatalom az úr felett. A varázsló és a tudós-kutató is e másik módszert alkalmazza. Az egyik is, a másik is a világot akarja megváltoztatni, miközben kizárólag „emberi“ módszereket alkalmaz. A mai vegyész nem is sejti, milyen sokban hasonlatos a középkori alkimistákhoz. A múlt században élt jövendőmondó, Elifas Levi szerint „a varázslás a természet titkairól szóló tudomány." A varázsló gyakorta a saját belső forrásaiból meríti a képességeit, bár természetesen ó is varázslással foglalkozik, ö is a varázserő megszállottja. De megszállottságában önző, s a keresztény társadalom szemszögéből nézve Isten elleni erőt képvisel. A varázsló a természet fölötti uralomra törekvésében kétségtelenül olyan szférákba kerül, ahol az Isten uralkodik, s így az egyház, érthetően eretnekségnek minősíti a tevékenységét. A fejlettség alacsonyabb szintjén lévő népek még ma is hisznek benne, hogy a tárgyak kölcsönös szimpátiát éreznek egymás iránt. James Frazer írja: „azok a tárgyak, amelyek akár csak egyszer is kontaktusban voltak, továbbra is hatnak egymásra, holott a kapcsolat megszakadt." A varázsló, akinek rendelkezésére áll egy hajszál, a távolból is hathat a tulajdonosára. A fekete mágia a pszichikai támadás bizonyos fajtája, mert az esetek többségében a varázslat mögött az a vágy áll, hogy igájába hajtsa más ember testét és szellemét. A hagyományos varázsló hitte, hogy az erős szellemek vagy istenek uralkodnak a négy elem - a tűz, a föld, a levegő, és a víz - fölött, s hogy a kevésbé hatalmas szellemek konkrét hegyekben, völgyekben, folyókban, állatokban élnek. Mindezen szellemek kötelesek alávetni magukat a varázslatok ismerőinek. Lényegében nincs különbség a fehér és a fekete mágia között. Mindkettő hatalomra és erőre törekszik, s ez emberi jellemvonás. Bizonyos határ mégis létezik, mert a fekete mágia az ember ellen irányul s lényege a gonoszság (a célt a rossz szellemek megidézésével éri el) a fehér mágia pedig a jó szellemeket hívja segítségül. Ám egyetlen varázsló sem ismeri el, hogy varázslatában fekete árnyalatok is vannak, mind azt állítja, hogy tudománya az ember javát szolgálja. A társadalom elfogultságot tanúsít mindennemű mágus iránt, az egyház viszont elítéli a mágiát, s azt is, aki műveli. A varázslók egyik legrégibb tevékenysége a halottidézés volt. A varázsló kezébe vette a varázspálcát, varázskört rajzolt vele maga köré, s megidézte a sírból a szellemeket, rákényszerítette ókét titkaik felfedésére. Azt hitték, a holtaknak vannak érzéseik és eszük, de nincs lehetőségük vágyaik megvalósítására, ezért irigyek a emberekre. A megboldogultakat áldozatokkal engesztelték ki. Ha például meghalt egy harcos, a lovát is eltemették vele. Pogány temetéseken rabszolgákat áldoztak fel, hogy a túlvilágon szolgálják urukat. Azt tartották, hogy akiknek erőszakkal vették el az életét, azok kísérteni fogják ellenségeiket. Ugyanazt tartották az öngyilkosokról is: útkereszteződéseknél temették el őket, s a biztonság kedvéért átdöfték a szívüket. A démonológia története szerint a kísértet legközelebbi rokona a vámpir, melyről azt hitték, létét vérszívással biztosítja. A vámpír semmiben sem különbözött a démontól, célja elérésének érdekében nem válogatott az eszközökben; a régi démonológia szerint csábító szerető képében belopakodott a fiatal lányok hálószobájába ... (Az Express nyomán: köp) Könözsi István felvétele
