Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-15 / 46. szám
! . M ost éppen lóg a levegőben. Három év rendjét bontotta meg úgy, ahogy belső arcához illik: finoman, jó ízléssel, szépen. Magyar Zoltán, a Szomszédok „ágyratörő“ Dávidja felmondott az Arany János Színházban. Csupancot játszotta a Félőlény című musicalben, Goldoni vígjátékában, a Két úr szolgájában Pantalone segédjeként tüsténkedett, Weöres Sándor mesevilágát Holdbéli csónakosként járta be. Eminens rendezőkkel, Ács Jánossal, Valló Péterrel, Babarczy Lászlóval dolgozott; sok kis szerep után az idén már nagyobbakat is kapott. „Kaptam, de milyen darabokban? - kérdez vissza egészen halkan -, inkább csak mesejátékokban. Délután háromkor viszont csak akkor jó királyfikat játszani, ha este mondjuk Creon lehet az ember, így megnyugtató, különben egy idő után nagyon is fárasztó. Szép, nemes a feladat: gyerekeknek játszani, de az igazi megmérettetést számomra más jelenti. Ezért bontottam fel a szerződésemet és ezért indulok most el egy egészen új úton. A lehetőség, amely hetekkel ezelőtt ért utol, elég sokat ígér. Majd meglátjuk, mi lesz belőle...“ 0 Egyszer sem érezte tehernek, hogy a Szomszédokban egy erősen gömbölyödő bakfisnak kell udvarolnia?- Nem, engem ez egyáltalán nem zavar. Fiatal vagyok és pályakezdő színész, nekem már annak is örülnöm kell, hogy egyáltalán bekerülhettem egy ilyen népszerű tévésorozatba, s ezáltal nemcsak tapasztaltabb, hanem ismertebb is lehetek. Van ennek persze negatív oldala is. Rögződik az arcom a magyar rendezők szemében, így nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az elkövetkező két- három évben más filmekbe is hívni fognak, hiszen aki rendszeresen feltűnik a képernyőn, azt más szerepekben nem nagyon lehet látni, legfeljebb színpadon. Kulka János, Bajor Imre és a többiek egyáltalán nem forgatnak mostanában, mintha „félnének“ tőlük a filmrendezők, nem hívják, nem foglalkoztatják őket. Ha az én arcom is fixálódik bennük, éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy újra felfedezzenek, és én éppen ettől tartok. Hogy ilyen értelemben kezdhetem majd elölről az egészet. A máEgy arc a Szomszédokból: Magyar Zoltán sik dolog, ami zavar az egészben, az a szöveg. Dávidról, akit játszom, eddig csak az derült ki, hogy matematika-fizika szakos egyetemista és szeretne végre ágyba bújni Julcsival. Kész. Ennyi. Mélységek, árnyalatok helyett általános, földhözragadt helyzetek. Ülünk a cukrászdában és arról beszélgetünk, hova megyünk el dolgozni és hogy szerzünk biciklit... nekem ez nagyon kevés, ráadásul a fiú is olyan messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. • Ez még nem lehet baj.- Csakhogy itt a szöveg sem igazán épületes, és ez már alaposan elkeserít. Persze, lehet, hogy épp a legjobbkor panaszkodom, mert ha a sorozat írói úgy döntenek, Julcsi haragja miatt Dávid már vissza sem kerül a történetbe. • S akkor mi lesz? Ledől Buda vára?- Aligha, nekem a Szomszédok... hogy is mondjam? • Csupán a színészi születésnapját jelenti?- Még annál is kevesebbet. Egyszerűen örültem, hogy szerepet kaptam benne, szakmai sikerélményről viszont egyáltalán nem beszélhetek. Milyen lehet az ember egy ilyen „életírta“ teleregényben? Se jó, se rossz. Inkább olyan semmilyen. • Voltaképpen hogy került bele a sorozatba?- Telefonáltak a stábból valamikor tavaly ősszel a színházba, hogy kellene egy fiatal fiú, aki bátyja lehetne egy öngyilkossági kísérletet ftett lánynak. Én lettem az, engem választottak. És akkor... na jó, most titkot árulok el: megtetszettem Ábel Anitának, és ő íratott szerepet nekem, hogy legyen a sorozatban ez a szerelem. • Szerelem? A fiú részéről is?- Állítólag igen. • Miből kellett volna erre következtetnem?- Ezt kérdezem én is. Honnan tudjam, mit érez ez a fiú, ha a mondatai semmiről sem árulkodnak? Mellesleg másokkal is hasonló a helyzet... a Szomszédokban, egykét kivételtől eltekintve, senki sem kap jó szöveget, így aztán istenigazából játszani senkinek sincs lehetősége, ráadásul gyorsan kell dolgozni, nem sok idő van egy-egy jelenetre. De említettem már: Dávid nem én vagyok. Semmi, de semmi közünk egymáshoz. Ő hideg és szomorú és lehangolt, én meg csak visszahúzódó és csendes sem vagyok. Inkább társaságszerető és... • ...zajos?- Igen, van rá példa. • Mégpedig?- Mondjuk, nem ismernek valahol és én szép lassan kezdek feloldódni ... 0 ... és a figyelem középpontjába kerülni.- Nem, nem, arra nem vágyom sehol, csak egy idő után mindig azt veszem észre: kezdek egy kicsit sok lenni. • önmagának, vagy másoknak?- Azt hiszem, másoknak. • Erre aztán beül a sarokba, és aznap már meg sem szólal.- Nem, én már nem tudok megváltozni, én már olyan maradok, amilyen vagyok. 0 Messziről indult?- Aszódról. Húsz év egy helyben, aztán tanárképző főiskola Egerben, történelem-ének szakon, de csak három hónapig. Rendeztek egy irodalmi estet, amelyen részt vettem, és úgy elkapott a dolog, hogy attól a naptól fogva már nem volt maradásom. Pestre utaztam, elvégeztem az Arany János Színház stúdióját, és nem ez a könnyebbik út. Ha ugyanezeket az éveket a színművészeti főiskolán töltöm, sokkal több rendező ismer és sokkal több lehetőséget kapok. Az Arany János Színházban minden szerepre hárman ugrottunk, és a legtöbbször az győzött, aki gyorsabb és „ügyesebb“ volt, s nekem éppen ez vette el a kedvemet a további várakozástól. És már éppen ott tartottam, hogy egy rövid időre abbahagyom ezt az egészet, és megpróbálom a főiskolát. Már el is vágtam a fonalat, ami a színházhoz kötött, amikor jött a nagy lehetőség. 0 Nagyon nagy?- Nagyon. • Tehát nem is Magyarországon?- Hadd ne beszéljek most erről, nem szeretném elkiabálni. A pályát persze akkor sem fejezem be, ha itt maradok. Ilyen könnyen nem adom fel, van bennem erő is, akarat is, apám és anyám a példa előttem. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor összekötötték az életüket, a nulláról indultak el, s amit azóta elértek, rengeteg nehézséggel, lemondással járt. Az Arany János Színházban sok minden meg fog változni az elkövetkező években, de engem már ezzel sem lehetett volna ott tartani. A színész akkor fejlődik, ha játszik. Ha nagyokat játszik. Lent, a nézőtéren ülve, nem lehet annyit tanulni, mint a színpadon. A mesebeli hősökből azonban elegem volt már, az Ármány és szerelem Ferdinándját kellett volna megkapnom, csakhogy másvalakinek adták, mert... mindegy, ne elemezzük. 0 Megviselte?- Mint egy pofoncsapás. Nem ez volt az első és talán nem is az utolsó, de most már senkinek sem fogom odatartani az arcomat, az biztos. • Magánemberként is érik néha pofonok?- Magánemberként? Nekem három éve nincs is magánéletem. Ebben a színház is közrejátszott, meg az énem is. Be tudok ám kavarni magamnak alaposan! Hajaj! No, most ebből nehogy az jöjjön ki, hogy valami óriási dráma az életem, mert nem az. Megvan ennek a három évnek a pozitív oldala is. Sokat tanultam, sokat tapasztaltam, sokat játszottam, csak most elértem egy határvonalat, ahonnan nincs tovább. 0 A nagy lehetőség, amelyről pár hétig még hallgatni akar, gondolom, megmutatja majd az új irányt.- Ebben reménykedem én is. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor önmagámnak is bizonyíthatok, és akkor ki merem majd mondani ezt is, hogy színész vagyok. Jó, jó, maradjunk hát annyiban, hogy egyfolytában titkolóztam. Szabó G. László Két nő és egy férfi MARIÉ-JÓSÉ NAT Régi igazság, hogy a közönség a színészt képtelen elválasztani azoktól a figuráktól, amelyek megalapozták hírnevét. Pedig a legtöbb esetben a szerep csak szemfényvesztés, illúzió. Talán az egyedüli kivétel Marie-José Nat, aki a riporterek szerint ugyanolyan szenvedélyes, odaadó asszony, mint amilyen a filmjeiben. Akkor lett ismert színésznő, amikor Jean Gabin maga mellé vette, majd B. B. oldalán eljátszhatta Az igazság „másik“ női főszerepét. A korzikai születésű Marie-José tinédzserként került Párizsba, ahol képregényekhez állt modellt, mire a papa - aki nem bízott a párizsi erkölcsökben - maga is felköltözött a fővárosba, és éjjeliőrként kereste kenyerét. A színitanulmányokkal küszködő kislány lemondott az atyai Benhalassa névről, és így lépett színre A bűn és bűnhődés premierjén. Karrierje feltartóztathatatlannak látszik, főleg azóta, hogy a neves rendező, Michel Drach elvette feleségül. Talán legjobb közös filmjük A bál hegedűi, amiért Cannes-ban, a legjobb alakítás díját kapta meg. A tévében a Rosenberg házaspárról szóló sorozatban és a nemrég vetített Klánban lett igazán népszerű. LIZA MINNELLI ÚJ FILMJE Nemrég a testéről elegánsan lerántott piros melltartóra adott autogramot elkábult ifjú rajongójának, most pedig új filmmel jelentkezett a moziban. A film címe Kilépés. Partnerei sem akárkik: Julié Walters, Shelley Wintersés Ellene Greene. Á rendező Lewis Gilbert. A történet olyan háziasszonyokról szól, akik az otthoni életből és házimunkákból, az estig tartó magányból kilépve beiratkoznak egy mondem táncokat tanító iskolába. Ez olyan esemény, amely megváltoztatja az életüket... MÉG EGY FILM CASANOVÁRÓL A híres szoknyabolond, Casanova száműzetése után tizenkét évvel kezdődik Alain Delon új filmje. A népszerű francia színész kelti életre a legendás nőfalót. A forgatókönyv alapja: Arthur Schnitzler Casanova hazatérése című drámája. A filmet Jean-Claude Carriére rendezte. A RAI, az olasz állami televízió vezetősége, úgy döntött, hogy egyelőre mégsem folytatják a Polip (la Piovra) sorozatot. Kész ugyan a forgatókönyv, készen állnának a szereplők, sőt van fedezet is a költségvetésre. Mégsem. A magyar nézők megnyugtatására: még van mit nézni. Cattani felügyelőnél ugyan a maffia erősebbnek bizonyult, ám a folytatás ötödik részében az elhunyt felügyelőnél, ha lehet, még bátrabb négy sorozatot a világ 77 tévéje vette meg, így a Szovjetunióban, Dél-Koreában, Japánban, Kínában és Brazíliában is látták Cattani felügyelő és Conti bírónő történetét. Netán éppen a „siker“ okozna gondot? Rossz képet kapna a világ Itáliáról? Alighanem a sorozat „fagyasztása“ politikai és nem pénzügyi megfontolások következménye. A folytatás ötödik része éles vitákat váltott ki, elsősorban a kormánykoalíció gerincét alkotó kereszténydemokrata párt (DC) kifogásolta, hogy a tévénovella „ok Vit ák a Polip» körül főhős érkezik New Yorkból Paler- móba, hogy beépüljön a leleplezés céljával a maffiába. Silvia Conti bírónő örök. A siker, legalábbis Olaszországban, ezúttal sem maradt el, az ötödik folytatás egyes epizódjai esténként 11—14 millió nézőt vonzottak a tévé képernyője elé. Miért halogatják most mégis a hatodik széria forgatásának megkezdését? Az október elején a RAI-ban tartott sajtótájékoztatón indoklásként az hangzott el, hogy a tévé vezetősége nincs meggyőződve a program pénzügyi megtérüléséről. Tény, hogy a Polip egyre többe került. Áz ötödik sorozat, a Cattani felügyelő utáni forgatása már csaknem 13 milliárd lírát emésztett fel. Ám ezzel szemben áll, hogy - erre vannak adatok - az első nélkül“ általánosít. Minthogy a rendezők mindinkább kénytelenek elmélyedni a témában, s a maffia immár a legkorszerűbb eszközökkel dolgozó, a politikai felépítményrendszert korrumpáló szervezet képében jelenik meg, elkerülhetetlen, hogy a rendszerhez kötődő politikai pártok, így különösen a DC ellen irányuló támadást vél felfedezni a Polipban. 1991. XI. 1 ^Határvonalak |
