Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-01 / 44. szám
i/Bsúrnai A vámosladányiak nemcsak hirdetik az együttélést A két víz, Szikince és Perec között fekvő Vámosladány tormájáról híres. A környékbeliek csúfolódva tormásoknak becézik a falu lakóit, és azért 1990-ben a Tormás nevet kapta a gyermek-táncegyüttesük is, mely hírnevet szerzett már az USA Utah államában is. Valóban nagy a fordulat a régi rendszerben elhanyagolt, elöregedésre ítélt községben. A magyarázat egyszerű: a falu népe a széthúzás helyett összefogott. Ebben nem kis érdeme volt Vitái István polgármesternek. Tisztségét a múlt év őszétől tölti be, arra törekszik, hogy a viszonylag elmaradott faluból mielőbb fejlődőképes település legyen. Ezért bántja, hogy az utóbbi időben a képviselők hosszú vitatkozások után sem tudnak dűlőre jutni, az is megtörténik, hogy kényszerhelyzetben egyedül kénytelen dönteni. Vitái Istvánt, a figyelmes, komoly tekintetű, jól megtermett, harcsabaj- szú férfit nem nyugtalanítja, hogy többen fekete báránynak tartják, mert számára fontosabb egy jó könyv, mint az egyórás meddő beszélgetés a kocsmában. Néhanapján verseket is ír, szerényen „fiókköltőnek“ mondja magát. Festegetni is szeret. Gyűjti a kitelepítés adatait is, hogy megírhassa Vámosladány újkori történetét, a szomorú változást a falu életében, amikor megcsappant a magyarok száma. Ebben fedezem fel az első szálkát. Hogy megértsük, tudnunk kell, hogy a Lévához közel fekvő faluban Dobogó településsel együtt 950-en élnek, 54 százalékuk magyar. A háború utáni embertelen kitelepítéskor elsősorban a földet, a takaros házaikat maguk után hagyó gazdákat „küldték“ Magyarországra, s helyükre szlovák telepesek érkeztek. Köztük volt a mai polgármester édesapja is. Az édesanyja idevalósi, nagycétényi, a nagymamája Vámos- ladányba ment férjhez. Vitái István 1989 novemberében másokhoz hasonlóan a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal kezdte a forradalmat. Magyar politikai szervezet akkor még nem volt.- Az Együttélés ért ide elsőnek - mondja -, akkor már volt kihez csatlakozni, volt kivel képviselni az itt élő magyarság érdekeit. Tavaly ősszel képviselőket választottak: négyen az Együttélés, négyen a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és négyen a kommunista párt tagjai. Öt jelölt közül az együttélés szellemét hirdető Vitái István lett a polgármester. Pártja választási programjának teljesítésével rövid nyolc-kilenc hónap alatt olyan eredményeket értek el, amivel a régi rendszer faluvezetői másfél évtized alatt sem kérkedhettek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a falu érdekéért hadakozó polgár- mester szálka lett egyesek szemében, mert rekordidő alatt letromfolta azokat, akik éveken keresztül csak ígérgetésekkel bolondították a népet, hagyták elöregedni a falut, hogy a fiatalok a lévai bérházakba költözzenek. Megöregedtek a jellegzetes ladányi családi házak is, amelyek a maguk kopottságával ma már nyomasztólag hatnak. Az utóbbi két évtizedben még húsz ház sem épült. Most újra beindult az intenzívebb építkezés: két új ház van épülőben és négyet átépítenek. Abban reménykednek, hogy a lakbérek felemelése miatt végleg megszűnik az elvándorlás, sok család visszatér a faluba, s akkor még saját iskolájuk is lehetne, amire jelenleg nincs igény, mivel évente csak 6-8 gyerek születik. A ladányi kisdiákok a lévai és a fegyvemeki alapiskolában tanulnak, hitoktatásra helyben, a parókiára járnak. Választási ígéretükhöz híven végre rendeződik a helyi posta kérdése, a nyitrai gázmüvekkel tárgyalnak a gáz bevezetéséről, vizet kap az a két utca is, ahová eddig nem ért el a vezeték. Folyamatban van a református és a katolikus halottasház átalakítása, sokat költöttek a tűzoltószertárra, járdát betonoztak, megoldották a szeméttelep problémáját, szolgálatba lépett a községi hivatal rendőre is. Magánvállalkozásban megnyílt a megígért női és férfi fodrászat. A polgármester rábeszélésére VITÁL ISTVÁN: Van értelme annak, hogy foglalkozunk a gyerekekkel, a fiatalokkal... egy fiatal házaspár hentesüzletet, egy másik család pékséget nyit. Ám Vitái István még többet akar elérni a falufajlesztés terén. Ehhez azonban több pénzre lenne szükség. Elő is hozakodott az ötletével: alakítsanak „falucéget“, indítsák meg a fa- feldolgozást, ami nagy hasznot hozhatna. Környékükön - Lévától délre - nincs fafeldolgozó üzem, a házépítők és mások is tőlük vinnék a deszkát, lécet, a gerendát. Csak másfél milliót kellene befektetniük, a kölcsönt két-három év alatt visszafizethetnék, s utána fél-egymillió korona hasznuk lenne évente. A képviselők elvetették a javaslatot, nem hisznek abban, hogy a vállalkozás olyan nagy nyereséget hozhatna. A vállalkozói szellem még nehezen tör utat magának. Csak erre gondolhatott volna a polgármester, ha nem üti fel a fejét az újabb ellenkezés, akadékoskodás, amikor az új helyhatósági épület kérdésében kellett dönteniük. A községi hivatal a katolikus egyház épületében, a volt tanítói lakásban van. A házat vissza kell adniuk jogos tulajdonosának. Új községházát kell építeniük! A polgármester a falu közepét, az egykori lüdpiacot szemelte ki erre a célra. Pályázatot is hirdettek az épület terveinek elkészítésére. Pölhös Árpád mérnök tervét találták a legmegfelelőbbnek. Négy és fél millióba kerülne az épület, amelyben a községi hivatal irodáin kívül helyet kapna a falusi rendőrség, az ifjúsági klub és garázsok is lennének benne. Az utóbbiakat az önkormányzat több tagja feleslegesnek tartja, mondván, kétmillió is elég lenne az új épületre! A régi községháza átalakítása még többe kerülne, mint az új felépítése. S különben is, addig hová helyezzék el a könyvtárat és az orvosi rendelőt?- Ha legalább hozzáértően, nyíltan megindokolnák akadékoskodásukat, de erre még nem került sor - fakadt ki a polgármester. JÓL TÁXCOLXAK A GYEREKEK Mindenütt hasonló a helyzet, mint Ladányban - hallotta Vitái István a polgármesterek lévai tanácskozásán. Ez megnyugtatta. Nem szabad keseregnem, folytatnom kell a „küzdelmet“ - gondolta. Egy idős néni is erőt öntött bele, amikor megállította a feluszélen: „Tudom, amit tudok. Ne törődj vele, gyermekem, az, amit Történt az eset az Úr ezerkilencszáznyolc- van... pontosan nem tudom, hányadik esztendejében. Akkortájt nálunk biz’ fura dolgok megestek. .. Egy alkalommal kísérleti intézetben dolgozó orvosbarátom keresett fel kétségbeesetten.- Névjegykártya vagy élet! De még ma!- Hűha!- Nem nekem - a főnökömnek. Eddig három nyomdában kiröhögtek... A nyomaték kedvéért azzal kezdtem, hogy nemzetközileg „menő“ tudósunk nevében kérem, aki holnap már Nyugaton képviseli köztársaságunkat egy fontos értekezleten. Az igazgató azonban cseppet sem hatódott meg.- Kivétel? Más se hiányozna!- Rendkívüli eset.- Holnaptól nem győzném a kivételeket osztogatni. Mit meg nem tesz az ember a barátjáért. Felkerestem ismerősömet, aki a legnagyobb szlovákiai nyomdában épp a megrendeléseket intézte. Gondoltam, egyszerűbb kéréssel nem is zaklathatnám.- Csak nem gondolod, hogy a nyomda is pékség, ahol a nyers tésztát bedugják a kemencébe és nemsokára kihúzzák a kész kenyeret? Ugye, hallottál már valamit a tervgazdálkodásról, ahol ember és gép percre beosztott pontossággal dolgozik? De még ilyet! Percnyi pontosság... És még mi csodáltuk a nyugati vállalkozók kiváló munka- szervezését.- Szóval szalma?- Hm. Adhatok egy tanácsot.- Legalább ennyit...- Ha az igazgató aláírná a kivételt... Mi történhet? Megkísérlem.- Potom száz darab névjegykártya egy ilyen vállalatnál ennyi bonyodalmat okozna? Nyugaton ezt várásra készítik. Az ügyfélnek alig marad ideje a felkínált fekete elfogyasztására...- Mi sem egyszerűbb. Tanácsold a nemzetközileg „menő“ tudósoknak, hogy Nyugaton csináltasson névjegyet. Megköszöntem a tanácsát, és egyre azon törtem a fejem, miért lehetetlen az nálunk, ami tőlünk alig néhány kilométerre a legtermészetesebb dolog. Ekkor támadt a mentő ötlet. Felkerestem nyomdai szedő szomszédomat és elpanaszoltam sikertelen próbálkozásomat a feletteseinél. Jóízűt nevetett.- Mikorra kell?-Ma.- Hol a szöveg?- Itt ni... Az órájára pillantott.- Tíz óra. Háromra megfelel? Fogta a kéziratot, félretette megkezdett munkáját és tervgazdálkodás ide, igazgatói kivétel oda, máris szedte a névjegykártya szövegét. Hogy, hogy nem, de a percekre beosztott munkája mellett arra is telt idejéből... A barátom végtelenül megörült. Jó pont a főnöknél. Csak nekem maradtak aggályaim. Honnan teremti elő a készpénzt, mikor a szigorú gazdasági előírások alól ők se mentesek. Kételyeim hallatán ő is felnevetett.- Az előírások arra jók, hogy kijátsszák őket. Ennyit se tudsz? Elővett egy nyomtatványt, és kitöltötte a nevemre. Elismervényt íratott alá arról, hogy intézetének eladtam egy kutyát, amiért készpénzben felvettem kétszáz koronát. Igen furcsa képet vághattam.- Nincs és nem is volt kutyám...- Fontos, hogy a főnökömnek lesz névjegykártyája!- És a kutya?- Nemes célok szolgálatában, sajnálatos módon, még a kísérletek megkezdése előtt távozott ebből a túlszervezett világunkból. Ilyesmi a legtökéletesebb tervgazdálkodásban is megtörténhet... így lett a főnöknek névjegykártyája, a szedőnek százötven korona mellékese, mi meg a megmaradt ötvenesért megihattuk az áldomást a szocialista gazdálkodás elveihez hű nyomdaigazgató dicséretére és az előírásokra fittyet hányó nyomdász egészségére. Csodálatos világ volt! Egy soha nem volt kutya a tudomány áldozati oltárán névjegykártyává változott. S tette ezt mindössze egy elismervény ellenében. Zsilka László egy-két ember mond, nem a falu véleménye...“ Amikor a kultúrára terelődik a szó, azt mondja: „Életem erre tettem...“ Hosszú évekig a kultúra egyedüli mozgatóereje a Csemadok volt, és most, amikor már nincsenek nyelvi problémák, nemzetiségi súrlódások, a szlovákok is közénk járnak.“ A parasztbálon nagy sikert arattak a gyerekek, s azóta is eredményesen tevékenykednek. Jelenleg 26 a táncosok száma, a legfiatalabb hat és fél éves, a legidősebb 13-14 esztendős. Léván a gyerek-tánccsoportok versenyén a második helyen végeztek, a zselizi országos versenyen elnyerték a zsűri díját. A Nemzetközi Előkészítő Intézet meghívására Budapesten is sikert arattak. Most augusztusban a lévai szabadtéri színpadon a Tormás együtt szerepelt az USA Utah államának fővárosából, Salt Laké City-ől érkezett country együttessél. -A ladányiak meghívására felkeresték a tormások faluját is, s a két együttes itt is együtt lépett fel. A telt ház lelkesen üdvözölte őket. Az előadás után, mintha falusi lakodalmon lennének, egyszerre 120 személy részére terítettek asztalt: Az amerikaiak jól érezték magukat, s elvitték a tengerentúlra a Tormás és a tonnások jó hírét. A táncsoport tagjai magyarok és szlovákok, a gyerekek úgy beszélnek egymással, ahogy éppen a nyelvükre jön a szó. S ugyanez figyelhető meg a most felújuló menyecskekórusnál is.- Bár így menne a falu dolga más kérdésekben is. Az együttélés szellemét nemcsak hirdetjük, hanem annak jegyében élünk és dolgozunk is — mondta búcsúzásunkkor Vámosladány polgármestere. Petrőci Bálint 1991. XI. 1. Ugyan mivel kínál meg a gazdi? (Könözsi István felvétele) A Tormás gyerek-táncegyüttes sikert sikerre halmoz
