Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
Egy európai rangú történész tanácsa: Bevallom, a közelmúltig nem Ismertem Lubomír Duro- viő neves szlovák történészt, aki műveivel, előadásaival, életfilozófiájával, humanizmusával, Európa-szerte elismert egyéniség a szlovák emigráns körökben. Először ez év március 19-én figyeltem fel nevére, amikor a „Gárdista csizmácskákban Európába?“ című cikkét olvastam a Kultúrny zivot című lapban. A svédországi Lundban éló 65 esztendős professzor az említett írásban a szlovák nacionalizmus ellen emeli fel hangját. Svédországban járva telefonon kértem találkozót az említett történésztől. Mielőtt igent mondott volna, megkérdezte, melyik újságot képviselem. „Ugyanis - tette hozzá magyarázatképpen - néhány szlovákiai lapot elvi okokból kézbe se veszek.“ Az Új Szót korrekt lapnak- Pezlárék annak idején mindent megtettek, hogy a nevem feledésbe merüljön. Többek között megfosztottak állampolgárságomtól is, műveim, tanulmányaim indexre kerültek. Pedig Pezlár kollégám volt, mindketten dékánhelyettesek voltunk Pozsonyban a Komensky Egyetemen. Én 1967-től az uppsalai egyetemen szlavisztikát oktattam. Az 1968-as megnyilatkozásaimat otthon rossz néven vették. A norma- lizáció kezdeti időszakában haza akartak rendelni és követelték, vonjam vissza bizonyos kijelentéseimet. Erre nem voltam hajlandó, így „persona non grata“ lettem. Huszonkét esztendeig nem léphettem át a csehszlovák határt. Vazecban születtem, édesapám luteránus tisz- teletes volt. A Komensky, majd a Károly Egyetemen szlovák és orosz nyelvet tanultam. Első könyvem 1956-ban jelent meg. Főiskolásként egy ideig Norvégiában is éltem. A lundi egyetemen 1972 óta szláv nyelvekkel, kultúrtörténettel és absztrakt nyelvtudománnyal foglalkozom. Sosem éltem a disszidensek csendes életét, aktívan tevékenykedtem. Egyike voltam azoknak, akik irodalmi Nobel-díjra javasolták Jaroslav Seifert cseh költőt. 0 Ezek szerint több mint két évtizedig a nappalijában lógó Csemicky-festménv (Tátrai táj), és két, a pozsonyi óvárost ábrázoló akvarell volt az egyedüli, legalábbis vizuális kapcsolata hazá- iával. Az otthon történtekről viszont. gondolom, tájékozódott...- Igen, elsősorban a Szabad Európa révén. A forradalom után megrendeltem cseh és szlovák újságokat is. Mindenről részletesen tudomást szerezhettem. Más lapra tartozik, hogy azóta néhány kiadványt „higiéniai" okokból a kezembe se veszek. Egy ideig a Národná tartotta, így fogadott: obroda kedvenc napilapjaim Közé tartozott, de már gondolkodom rajta, hogy lemondom. És nemcsak azért, mert annak idején a nyelvtörvény körüli viharos időszakban nem közölték az ezzel kapcsolatos írásomat, melyet különben a Maticának is elküldtem - persze fölöslegesen. ♦ Pn sokat publikál és mindig kertelés nélkül kimondja, amit gondol. Ezzel bizonyos körökben, enyhén szólva, nem mindig vált ki rokonszenvet. Általában milyen cikkei visszhangja? — Sok köszönő, elismerő levelet kapok számos országból és Csehszlovákiából is, nem hiányoznak a „hejszlovákok“ gyalázkodó írásai sem. 0 Válaszol ezekre a levelekre? — Ha rajtuk van a feladó neve és címe, igen. Olykor próbálok a levélíróval polemizálni is, persze csak akkor, ha értelmét látom. 0 A Svédországban élő szlovákok közül hányán vallanak hasonló elveket, mint ön? — Geothe egyszer azt mondta: „Érdekes, velem többnyire csak hasonló gondolkodású emberek érintkeznek.“ Valahogy én is így vagyok, és csak azokkal tartom a kapcsolatot, akik élítélik a soviniszta és a Tudók platformot, melyet sajnos nem egy honi újság népszerűsít. Képtelen vagyok megérteni azt is, hogy például a Literárny tyzdenník miért köt bele minduntalan Masarykba és az első köztársaságba. De visszatérve kérdése lényegére: a Skandináviában élő emigránsainkat két csoportba osztanám. A liberálisan gondolkodókra és Tudók filozófiát vallókra. Svédország liberális ország, és itt szégyenkezni kellene a cseh, a magyar vagy a zsidóellenes politikai nézetek miatt. Itt a szélsőséges elemeket a társadalom kizárja magából. Németországban már jóval több A KÖLCSÖNÖS VÁDASKODÁSOKNAK az extrém gondolkodású hofitár- sunk, nem beszélve Kanadáról, amely olykor a legszélsőségesebb elemeknek is otthont nyújt. Egy ottani szikh csoport például örömünnepet rendezett a sikeres Gandhi elleni merénylet tiszteletére. A szlovák állam sok volt prominensét az USA nem fogadta be, de Kanada igen. • Hogyan ítéli meg a hazánkban zajló politikai fejleményeket?- Zűrzavaros, de azért nem kilátástalan a helyzet. A szlovák lakosság jelentős része csak a közös hazában tudja elképzelni jövőjét, és nyíltan hangoztatja kulturális és civilizációs együvé tartozását a csehekkel. A barikád mások oldalán azok állnak, akik mindenáron el akarnak szakadni a csehektöl. Hogy erre ne kerüljön sor, a cseh és a szlovák részről óriási nevelómunkára van szükség. Legfőbb ideje véget vetni a vádaskodásnak: hogy minden rosszért, ami Szlovákiában történik, a csehek felelősek. Ez az ellenségkép, a xenofobia ugyan a totalitárius rendszerben is megvolt, csakhogy akkor senki sem merte a véleményét megmondani. Most viszont bizonyos csoportok büszkén és félelelem nélkül hirdetik: el a csehekkel, zsidókkal, magyarokkal. Sokan azt képzelik, Szlovákia a világ közepe. Az említett xenofobia roppant veszélyes, hiszen nem kíván az emberektől semmit, csak gyűlöletet. Nincs szükség tudásra, munkára, szakértelemre, gondolkodásra, az égvilágon semmire, csak a viszály szítására. Ha ezt nem vagyunk képesek megszüntetni, ha az emberek nem tudatosítják, hogy nem mindig szomszédjuk a rossz, de olykor ők is követnek el hibát, akkor ennek beláthatatlan következményei lehetnek. 0 Bizonyára figyelemmel kíséri a lusztrálások körüli hercehurcát is...-Természetesen. Nemrégiben a svéd televízió közvetített egy érdekes dokumentumfilmet a csehszlovák titkosrendőrségről. Nekem személyes tapasztalataim voltak az StB-vel. Sok évvel ezelőtt, amikor megpillantottam egy bizonyos rendszámú gépkocsit, kirázott a hideg. Amikor egy szép napon felszólítottak az együttműködésre, kategorikusan kijelentettem: csukjanak le, de nem leszek besúgó, És talán ez mentette meg az életemet. Tudni kell, hogy nálunk a KGB-nek nagyon jól kiépített hálózata volt. Csak egy példát említek. Amikor Norvégiában tanultam, rendszeresen bejártam követségünkre, hogy újságcikkek fordításával egy kis pénzhez jussak. Egyik diplomatánk, akivel összebarátkoztam, távozásomkor így búcsúztatott: „Nagyon meg lennél lepődve, ha tudnád, hogy a szovjetek mi mindent tudnak rólad“. Pedig akkoriban egy ismeretlen és apoliti- kus diák voltam. Valószínű, hogy Moszkvában még rengeteg titkos dokumemtumot őriznek, melyeket egyszer ütőkártyaként felhasználhat valaki. Úgy, mint teszik ezt néhány an manapság Szlovákiában. Hogy milyen célból, gondolom mindenki előtt világos. • Václav Havel svédországi látogatásakor ön és felesége a meghívott vendégek között voltak. Milyennek találta a csehszlo- vák elnököt?- Havel a skandináv országokban roppant népszerű. Még elnökké választása előtt Svédországban művei a legolvasottabbak közé tartoztak. Feleségemmel nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy ott lehettünk a hivatalos fogadáson a királyi kastélyban, az elnök tiszteletére rendezett színházi előadáson, a hajón adott díszvacsorán, és azon a szlovák fotókiállításon, melyet Olga asz- szony nyitott meg. Havel ünnepi köszöntője után - hagyományosan nagy tetszést aratott - még a svéd király is, aki köztudottan elég merev, feldoldódott. A csehszlovák elnök, és ezt külön ki kell hangsúlyoznom, valamennyi felszólalásában hol a cseheket, hol pedig a szlovákokat említette az első helyen, szerintem azért, hogy ne érhesse vád, mindig a saját nemzetét helyezi előtérbe. 0 Pedig ezt Szlovákiában naponta a szemére vetik...- Igen, de ez már az említett xe- nofóbia. Ezzel kapcsolatban viszont meg kell jegyeznem, hiába ügyelt gondosan mondandójára az elnök, másnap a svéd lapokban ilyen mondatokat olvashatunk: „Stockholm utcáin cseh zászlók lengedeztek“, „Havel találkozott a cseh emigráció képviselőivel“ stb. Az ilyen politikai bakik roppant ártalmasak. Elég, ha valaki elolvassa az említett cikkeket és máris van egy újabb támadófelülete a köztársaság elnöke ellen, aki - íme, az újabb bizonyíték - külföldön sem vesz tudomást a szlovákokról. Ordódy Vilmos * A régi szép szocialista időkben senki nem volt (hivatalosan) munkanélküli. Az állam ugyanis szociális ellátást nyújtott a bölcsőtől a koporsóig, vajmi kevés tekintettel a költségekre és a hatékonyságra. Most a piac veszi át az uralmat s a szociális oltalom csökken, legalábbis elméletben. Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország kormánya joggal óhajt valamiféle biztonsági halót, hogy a legszegényebb állampolgárokat a kapitalizmus árnyoldalától megkímélje. Lehet azonban, hogy még mindig túl szélesen igyekeznek elkészíteni efféle hálót. A lengyel kormány bőkezű volt, amikor bevezette a munka- nélküli segélyt. A munkahelyüket elveszítő dolgozók megkaphatták a fizetésük 70 százalékát három hónapon át, 50 százalékát a következő hat hónap folyamán, és 40 százalékát a későbbiekben. Azok, akik sohasem dolgoztak, a minimális bért-kapták, az iskolából kikerülő fiatalok pedig ennek a kétszeresét Meg lehetett jósolni, hogy a hosszú ideje „munkanélküliek“ (többek között háziasszonyok és feketepiaci ügyeskedők) közül sokan gyorsan fel fognak iratkozni a munkanélküliek jegyzékére. A munkaügyi miniszter feltételezése szerint a jelenleg nyilvántartott 1,2 millió munkanélkülinek csupán 14 százaléka veszítette el munkahelyét üzemek bezárása miatt. A munkanélküliek több mint 40 százaléka az iskolapadokból kerül ki, s e fiatalok többsége feltehetőleg a virágzó (és statisztikailag felméretlen) kiskereskedelmi szektorban is dolgozik a munkanélküli segély mellett. A lengyel illetékesek időközben megszigorították az idevágó szabályokat, és a munkanélküli segélyek folyósítására fordított összeg csökkenésében reménykednek, de általában nehéznek bizonyul az emberek törlése a listáról. Magyarországhoz és Csehszlovákiához hasonlóan, a munkanélküli segély nemegyszer nagyobb ugyanis Lengyelországban, mint a minimális bér, s emiatt nehéz a munkahelyüket elveszített embereket meggyőzni arról, hogy adják fel a munkanélküli segélyt, s álljanak újra munkába. „Mi még mindig azt hisszük. hogy a munkanélküliek inkább jótékonykodásra szorulnak, semmint átképzésre“ - jelenti ki Czakó Mihály a független magyar szakszervezetek képviseletében. Az átalakuló gazdaság viszonyai közepette nehéz megmondani, hogy miféle átképzés lenne megfelelő. A munkahelyek teremtését célzó tervek- utcasöprés, útépítés - nehezen jutnak el a megvalósulásig, mert az újonnan megválasztott helyi önkormányzati szervek egyelőre a feladatkörükkel ismerkednek. A magyar illetékesek kölcsönöket kínálnak fel a munkanélkülieknek kisvállalkozások indítása céljából: bárki, aki bizonyítani tudta, hogy nincs munkája, 400 000 forint kölcsönhöz juthatod, amely után az első négy évben nem kellett kamatot fizetni. Oly sok ember hagyta ott az állását, vagy rúgatta ki magát e kedvezmény érdekében, hogy az illetékesek elvetették ezt az elgondolást. A lengyelekhez hasonlóan a magyaroknak is meg kellett szigorítaniuk a szabályokat, amelyek alapján megítélik, hogy ki számít munkanélkülinek. Továbbra is fennmaradnak a költséges szociális juttatások. Csehszlovákiában például háromévi fizetett gyermekgondozási szabadságon maradhatnak az anyák. Lengyelországban a vasmunkások, a bányászok és a „kulturális alkotók“ egyaránt jogosultak a korengedményes nyugdíjba vonulásra. Ugyanilyen kedvezményre tarthatnak igényt a vasutasok, s mindazok, akik valamilyen betegségben szenvednek, még akkor is, ha az adott betegség nem érinti a munkaképességüket. Ennek eredményeként a lengyelek 78 százaléka korengedménnyel megy nyugdíjba, átlag 57 esztendősen. Merész kormányra lesz szükség az efféle szokások felszámolásához. Mivel a szóban forgó országok tőkepiacai még kezdetlegesek, gyatrán kezelik a meglevő nyugdíjalapokat és társadalomA MUNKANÉLKÜLIEK TÁMOGATÁSA KELET-EURÓPÁBAN A szociális oltalom csökken ■y. biztosítási alapokat. Az ingyenes orvosi ellátás költségeit rendszerint az államkasszából folyósítják. Az öregségi nyugdíjat Lengyelországban a társadalombiztosítási alapból fedezik, csakhogy ezen alap bankban elhelyezett betéteit megcsappan- totta az infláció. A nyugdíjszabályozást tucatnyi alkalommal „reformálták meg“ a nyolcvanas évek során, s ennek eredményeként egyes nyugdíjak kétszer akkorák lettek, mint mások, bármiféle érthető ok nélkül. Eddig csupán Magyarország igyekezett elkülöníteni az állami költségvetéstől a szociális hálóval járó kiadásokat. Magyarország elsőként hozott létre Kelet- Európában munkanélküli-biztosítási alapot, és már a nyugdíjalapok létrehozásának előkészítését is szorgalmazza. A kelet-németországi eseményeket nyomon kísérő kelet-európai kormányok érthető módon tartanak a szegények és a munkanélküliek esetleges tiltakozó felvonulásaitól. Egyes kormányképviselők mégis azzal érvelnek, hogy amennyiben túlságosan bőkezűek lesznek, akkor Kelet-Európa legfőbb előnyét sodorják veszélybe: a munkabérek csekély voltát. (The Economist) 1991. VII. 5. g üasárnap
