Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-09-06 / 36. szám

Gyökeres György felvétele A kény ér a jövő, a kenyér az élet. Ott találjuk nap nap után asztalunkon, kezünkbe vesz- szűk, szelünk belőle egy karajt, jóízűen fogyasztjuk. Milyen meg­nyugtató, ha nem hiányzik a min­dennapi kenyér, a barna vagy fehér cipó. Voltak azonban olyan idők, amikor nem volt elég kenyér, ezen a tájon is éheztek az emberek. Ezt legtöbbször a nagy sorscsapások: szárazság, árvizek, sáskajárások, stb. okozták. Ezért becsülték vala­ha jobban a mindennapi kenyeret, szentség volt, belefoglalták az imádságba: Mindénnapi kenyerün­ket add meg nékünk ma! Már a cse­peredő gyermek első szavai közt ott él ez a szó. Kenyeret kér, ha éhes, kenyérért nyújtja kezét. Aki­nek asztalára kerül a mindennapi kenyér, az már nem lehet boldogta­lan. Hiszen széles e világon ma is milliók éheznek. A kenyér évezredek óta legfon­tosabb táplálékunk. Az emberi tör­ténelem része, az ember sorsa és öröksége. Az őskorban vadon ter­mett a gabona, nagy szerencséje volt az embernek, amikor rátalált, s kipergetvén a kalász szemeit, fo­gyasztani kezdte. Később kövek között törte, majd őrölte a szeme­ket, s vízben föleresztve főzte és eszegette. Utóbb forró köveken sü­tötték a kovásztalan tésztát. Évez­redek peregtek le, amíg az ember rájött a kovász készítésére, s meg­sütötte első kelesztett kenyerét. A mai fogalmaink szerinti kenyeret az egyiptomiak sütötték először. Tőlük vették át a görögök, akik Dionüszoszt tették meg a kenyér istenének, ünnepet ültek a kenyér tiszteletére, s hatalmas kenyereket hordtak körül Athén utcáin. A ró­maiak időszámításunk előtt, 170 körül tanulták meg a kenyér süté­sét, de Augustus korában már 300 sütőkemence ontotta a kenyeret Rómában. A rómaiaktól a gallok vették át a kenyérsütés tudomá­nyát, ők használtak a kelesztéshez először élesztőt. Később megismer­kedett a kenyérsütéssel egész Euró­pa, s amikor a dagasztógépet fölta­lálták, könnyebb lett a kenyérda- gasztás, kenyérkészítés nehéz munkája. Létrehozták a péksége­ket, kenyérgyárakat. Ma már el­képzelhetetlen lenne a városi la­kosság ellátása kenyérgyárak nél­kül, hiszen naponta millió és millió kenyeret kell sütni. A kenyérsütés­nek minden fázisát gépesítették. Most, amikor learatták a kenyér­nek valót, megőrlik a friss gabonát, sütik az illatos kenyeret, péksüte­ményt, gondoljunk arra, ma sem könnyű a kenyeret előteremteni. Dénes György MESTERSÉGEM CÍMERE ELTÉVEDJÜNK EURÓPÁBAN? BREZINÁNÉ TÖMÖRI ERZSÉBET KELLEMES EMBEREK Ozorai Katalin riportja Miklósi Péter interjúja TEXTILMŰVÉSZ VALLOMÁSA- SZÉP ÉLMÉNYEK a késmárki vásárról Miroslav Kusyval Tallósi Béla írása Kiss Éva londoni a 3. oldalon a 4. oldalon élménybeszámolója a 7. oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom